Ha matematikailag vizsgáljuk, hogy át tudok-e ugrani egy házat, akkor van rá esélyem, mert vagy igen, vagy nem. :))))))))))))))
Ezt százalékosan is ki lehet mutatni, ha akármilyen kicsi esélyt is ad rá az elmélet.
Mit gondolsz, mennyi szabadalmat adtak be, ami papíron jó elméletnek tűnt, de gyakorlatban sosem sikerült működőképesen megvalósítani? Mindent a gyakorlat bizonyít, nem az elmélet. Természetesen számításokat mindig kell végezni, magam is állandóan számolok, de nem lehet mindent az elméletre bízni, mert a gyakorlat nagyon sok dolgot megcáfol a valóságban.
Na most majdnem elküldtem, amiben benne volt a lényeg. De annyira nem tartom mégsem fontosnak, mert tök mindegy, hogy mit gondolsz, vagy mit gondoltok. Valamire nem jöttetek rá és úgy látom nem is fogtok, mert nagyon egyoldalúan látjátok a rulettet.
Feleslegesen jártatom itt a számat :)
De attól a nyereményemet igazoló számlakivonatomat el fogom küldeni amint megkapom, mert addig csak szószátyár vagyok
Szinte minden rulettstratéga ugyanazon tévedések valamelyikébe esik bele. Ezek a tévedések azért vannak, mert legtöbbször a józan paraszti eszünket használjuk. Ez az esetek nagy részében hasznos, de a valószínűségszámításnál legtöbbször tévedésekhez vezet.
Az egyik ilyen tévedésed az, hogy a kipörgött számokból bármiféle következtetést le lehet vonni, hogy mi várható a következő pörgetéseknél. A másik tévedésed pedig ezzel összefügg, hogy pl. láttál 3db 0-t egymás után, és hogy akkor itt valami speciális dolog történt.Leírhatnám, hogy ezek miért tévedések, de az megint "csak elmélet" lenne, ezért nem is folytatom ezt a gondolatmenetet.
Mint mondtam, te vagy a sokadik iyen ember akivel találkoztam. Tudod ki volt az első "gyakorlati" rulettstratéga akit megcáfoltam az elmélettel? Saját magam. Én magam is láttam ezeket a "speciális" eseteket és megmondtam a tutit, hogy akkor ezekre majd figyelek és nyerek. Aztán amikor alaposabban megismertem az elméletet, akkor megfigyeltem, hogy az hol ütközik az én gyakorlati tudásommal, és ezekre kihegyezve elemeztem ki random generátorral számokat, sőt élőben kipörgött számok millióit. És kijött, hogy amiket eddig gondoltam az FAIL a gyakorlatban is, és érthető volt végre, hogy miért tévedett a józan paraszti eszem azokban a bizonyos esetekben. Ez ráadásul segített még alaposabban megismerni és megérteni az elméletet. Az elmélet pedig azért jó, mert 1 elmélet lefed végtelen számú gyakorlati esetet.Remélem most már érthető, hogy miért bízom ennyire az elméletben, és miért kételkedek olyan emberekben, akiknél annyival előrébb vagyok (mert igen, voltam ott, ahol most te vagy, csak továbbléptem), hogy hajlandó voltam foglalkozni az elmélettel.
(Ugyanezeket az elméleti alapokat azóta sikeresen alkalmazom a tőzsdén)
Javaslom, hogy foglalkozz egy kicsit az elmélettel. Nyugodtan kételkedj benne, azzal semmi probléma nincs, sőt segít jobban megérteni (már ha tényleg foglalkozol vele), mert addig nem lépsz tovább, amíg nem érted teljesen, ez pedig jó.
A másik lehetőség hogy továbbra is értelmetlennek tartod az elmélettel való foglalkozást. Ezesetben fölösleges az egymáshoz intézett további hozzászólás, mert csak egymást idegesítjük vele anélkül, hogy bármiféle előrelépésre lenne esély.
Ha a továbbiakban nem reagálok a kommentjeidre, arra ez a mostani kommentem magyarázat.
Nyugodtan gondold azt, hogy én nem értek hozzá, hiszen én is ezt gondolom rólad. És ezzel nem is mondtam újat, mindkét fél számára kiderült ez már a korábbi kommentekből. Erre mondják az angolok, hogy "let's agree to disagree" és simán lépjünk tovább.
Eddig is gondolkodtam, hogy egyátalán visszaírjak-e, de gondoltam ezt még leírom, mint az elméleti megközelítésem indoklása és esetleges végszó.
Utban van a Volvo tuti meg lesz a foto én hiszek abban amit csinálok,
kicsibol kel nagyot csinálni, nem tettem be 200 usd-t
a munka nálam az elso én nem hazárdirozok, annál ovatosabb vagyok,
amig a csekkeket kel fizetni azt fizetem, egyszeru ember vagyok, de nem huje,
mindenkinek hidegvért kivánok a játékhoz, most tesztelem a beirt szisztémát, amit kombinálok a 0-ra is teszek, ezt amikor 3 éve kezdtem, nem tudtam igy csinálni,
6 zseton piros
4 zseton 2 tucat
1 zseton a 0
volt amikor 6 porgésbol 3 db 0 jott ki
váltogatom is a piros feketét mert igy jobb a nyeremény arány ma csak Fun-ban teszteltem a szisztémát,
holnapra 20 usd nek kel lenni ma keveset tudtam vele szorakozni, 3,6 usd bol 10usd 1 ora alatt sztem jo arány,
Aki kezdo nagyon ovatosan emelje a téteket , nem kel mindig emelni tétveszténél ez nagyon fontos !!!!, én 3 éve játszom , az lehet sok és kevés is , a megérzéseim is az átlagnal jobbak, ez nem nagy képuségbol mondom, de aki élesben játszik tudni kel hogy a szerencse is kel hozzá,
igy emeltem
piros 3 Tucat 2 zseton 1cent alap
piros 7 Tucat 4
piros 14 tucat 8
piros 28 tucat 16
ennél magasabbra nem emeltem, nem is javaslom senkinek, és sokszor porgettem alapteten a kivárása is játszottam figyelve , hány fekete volt kozbe, stb,
Udv! a konyvedben irt szisztémát alkalmaztam 1 centes tétben , a pirosra 3zseton - 2es Tucatra 2 zseton 1 ora alatt 3,6 usd bol 10 usd lett. sztem az nagyon jo!!! , a duplázásokat ugyan számálni kel de 3-4-5 lépcsonél tobb re ritkán kel emelni, volt egy érdekes sorozat 16 Db piros, amit még miota rulettezem nem találkoztam,
koszi a tippet, jelzem amint nagybb nyreményre jutok,
Nemrégiben tapasztalatlanul kezdtem hozzá a rullettezéshez, természetesen a mindenki által ajánlott duplázással. Érdekes módon bármelyik demóban szinte kifogástalanul nyertem, viszont ha ugyanezen kaszinókban élesben is kipróbáltam, a szisztéma kivétel nélkül csődöt mondott. Ezt tudjuk, mindenhol írják, hogy NE próbálja meg senki.
Mivel ennyivel én nem értem be, elkezdtem szisztémákat kidolgozni a kisebb veszteség-nagyobb nyereség reményében. Az biztos, hogy már én is jobb arányt tudok a sima duplázásnál produkálni. De ez nem elég. :)
Viszont leírásod megdöbbentett. Mindenképpen érdekel engem is ez a stratégia, vagy stratégiák.
Amennyiben szívesen segítenél nekem ebben, kérlek jelezd felém.
Tele van a net csalókkal, akik pénzt kérnek a tuti tippért. Ez sajnos nagyon is igaz. Mint ahogy az is, hogy nekem annak idején senki sem segített, mikor elkezdtem élesben a rulettet. El is veszítettem rengeteg pénzt (illetve annyit, amennyi az én helyzetemben rengetegnek számított) 100-120 ezer Ft környékén -mikor a barátnőm már megelégelte és ki akarta adni az utamat- megváltoztam. A rulettet nem hagytam abba, de kutattam a neten, összegyűjtöttem és kipróbáltam mindent, amiről úgy gondoltam, hogy a hasznomra lehet.
Ennek az időszaknak a tapasztalataiból leszűrve a lényeget írtam egy könyvet, hogy másnak ne kelljen hatalmas pénzeket veszítenie. Leírtam a rulett íratlan törvényeit, szabályait, viselkedési útmutatót, stratégiákat, ajánlott kaszinókat.
Eszedbe ne jusson ezért fizetni, vagy akárcsak hálálkodni nekem, még akkor sem, ha hasznosnak tartod! Akármilyen hihetetlen, vannak még, akik önzetlenül próbálnak segíteni.
Bocs! nem neked szántam az elobbit, csupán kiegészitem amiket itt elméleti szinten beszéltetetek, Az RNG egy véletlem generátor a nem véletlenul ugy mukodok ahogy , de a matematika abba is benne van, mert matematika alapon mukodik , tisztában vagyok vele mit jelent, amikor rulettezni kezdtem 40 Eurobol 6 honap alatt "kezdoként" 1 centes kaszinoban meg dupláztam a tokémet, most a tipp mixet utom, egyenlore ennyi
ezt az irást neked szántam , elnéztem a válasz lehetoséget,
Szia!
szeretnék tudni bovebben az elméletedrol. ird meg az emailodat, az emailom publikus, én 3 év rulettezem, a secvential rulett a kedvencem , amivel szintén lehet nyereséget termelni. skype azonositod kuld el emailban, nem fogok bizonygatni itt semmit, mert ugy sem hiszik el, én az élo rulettet és Livet szeretem, ott alkalmazhato a szisztéma, várom a leveled, kben ugy a legjobb rulettezni, hogy kihagyásokkal kel tétet tenni, nem szabad minden porgetésre tenni, ki kel várni a megfelelo helyzetet, elég nehéz az RNG vel szemben okosnak lenni, de mi az oka annak , hogy a 13 ra 31,32 re 23 porog ki a leg gyakrabban v sorolhatnám az osszes példát amiket én is meg figyeltem a játék során, no de ne tobbet mert a casino is fulel, írj és beszéjunk.
szeretnék tudni bovebben az elméletedrol. ird meg az emailodat, az emailom publikus, én 3 év rulettezem, a secvential rulett a kedvencem , amivel szintén lehet nyereséget termelni. skype azonositod kuld el emailban, nem fogok bizonygatni itt semmit, mert ugy sem hiszik el, én az élo rulettet és Livet szeretem, ott alkalmazhato a szisztéma, várom a leveled, kben ugy a legjobb rulettezni, hogy kihagyásokkal kel tétet tenni, nem szabad minden porgetésre tenni, ki kel várni a megfelelo helyzetet, elég nehéz az RNG vel szemben okosnak lenni, de mi az oka annak , hogy a 13 ra 31,32 re 23 porog ki a leg gyakrabban v sorolhatnám az osszes példát amiket én is meg figyeltem a játék során, no de ne tobbet mert a casino is fulel, írj és beszéjunk.
Bocs, nem jellemző rám ez a stílus, de most nagyon kiakadtam. Ha hazudoznék, csalnék, akkor nem szólnék egy szót sem, hanem elsunnyognék. De tényleg a valóságot írtam. Ha érdekel, ha nem , a következő számlakivonaton lesznek az átutalt nyeremények. El fogom küldeni. Semmi sumákolás a háttérben.
Hidd el a számok megfigyelésével lehet következtetni a játék menetére és ez az ami nem ugyanaz, mint amit matematikailag kiszámítunk. Sok idő, türelem és gyors számolás kell játék közben és azonnal rakni kell a téteket. Bármilyen hihetetlen, működik a dolog.
Mondom, 4-500 eurót be merek vállalni, hogy ennyi lesz a nyereményem. Ha nem sikerül, az én szégyenem lesz, hogy csak jártattam a pofámat
Azt elfelejtetted, amit levélben írtam, hogy akitől kaptam az oldal linkjét, ő 20 Ft-os alapon játszott.
Én mivel euróra állítottam be, így nem tudtam előre, hogy mennyit is kell befizetni. Csak azért raktam fel 10 eurót, mert addig meg se tudtam nézni, hogy egyáltalán hogyan néz ki ez az egész. Persze a 10 euró semmire nem volt elég, utána azt hiszem 20 vagy 30 eurót még utaltam rá. Nem találtam próbajátékra lehetőséget, így egyből élesben próbáltam azt, amit nem ismertem, hogy miként megy a tétrakés, ismétlés és egyéb . Sosem játszottam online, csak élő kaszinóban de ott elég sokat. Teljesen más, és alig volt idő megrakni a téteket. Kapkodtam, bukdácsoltam, veszítettem. De nem a szisztéma miatt, hanem bénultam. Ezért újból kb 40 eurót kellett felraknom. Na így ment ez egy ideig, amíg megembereltem magamat, hogy végre tudtam játszani, mert addigra tiszta ideg voltam már. Ugyanezt leírtam neked levélben, erre itt felteszed a kérdést, hogy miért 5 alakalommal raktam összeget a számlámra. Ilyen egyszerű, mert rá kellett jönnöm, hogyan kellett kezelnem ezt a programot.
Másik számláról nem rakhattam fel pénzt, mert amivel regisztráltam, az a számla amiről utaltam és ugyanoda utalja vissza a kaszinó az igényelt nyereményemet.
Van a hitetlenségednek még ezenkívül ismeretlen pontja, amivel meg akarod cáfolni a valóságot??????
Most néztem a számlát, hogy mi az az 5 oldalas, amiből állítólag nem mutattam a többit és valószínű hogy több volt a feltöltés, mint 110 euró.
A másik 3 oldal egyszerű banki tájékoztató, ami különböző információkat tartalmaz, de nem a bevétel-kiadás részletezésével foglalkozik.
El vagy te szállva az elméleteiddel, ezért nem látod a gyakorlati valóságot.
Számtalan dolog létezik a világon, amiről se te, se én nem tudok részleteket. Miből gondolod, hogy amit te , vagy más okostojás nem ismer, az nincs is?
Esküszöm, rég háborodtam fel ennyire.
Nem akarom én a tudásomat se eladni, se semmilyen reklámot nem csinálok egy weboldalnak sem, akkor mi érdekem lenne neked, vagy bárki másnak itt hazudozni? Ez nem elgondolkodtató???????????
Na b...meg, ha te itt ülsz melélettem , akkor se lehet neked bebizonyítani a valóságot.
Az azt megelőző számlakivionatokat azért nem küldtem, mert nem volt rajta befizetés. Majd elküldöm a regisztrációmat igazoló időpontot és azt is, amikor igazolnom kellett, hogy elmúltam 18 éves. Vajon még mi a picsát kell igazolnom, hogy higyjél nekem. Küldöm a szabadalmi lajstromszámomat is, hogy hitelesebb legyek. B,,, meg, nálad komoly problémák vannak, ha ennyire nem hiszel a tényekben.
Ne haragudj, hogy kezdek bunkón megnyilatkozni, de gyomoridegem lett a hülyeségedtől, a hitetlenségedtől.
A metematika az elmélet. A kerék forog, a golyó gurul, szarik az rá a te elméletedre. A gyakorlat, az nem elmélet. Ha jobban odafigyelnél arra, hogy mi történik a valóságban és alkalmazkodnál a pillanatnyi helyzethez, ami a kaszinóban a számok körül forog, akkor egészen mást látnál, mint az elmélet. Ma láttam 3 db nullát egymás után. Számold ki, mekkora ennek a matematikai valószínűsége. De annak a számításnak nem sok köze van a valósághoz, majd próbálj gurítgatni egy játék ruettel, hány ezer gurításból fog sikerülni a mutatvány. Na látod ezeknek a megfigyelésére kell alpozni a variációt, amivel játszok és ez alapján rakom össze, amivel szépen nyerek
Nem is tudom miért kell ilyen embereknejk bizonygatnom, de nem bírom elnézni az agyament fafejűséget.
Biztosan azért csalok neked a számlákkal így ismeretlenül, hogy fedezzem a hazugságaimat.
Mondj már nekem pár matematikai elméletet, amit a gyakorlat megcáfolt anélkül, hogy az elméletben hibát találtak volna.
A matematikusokat gondolod azért fizetik, hogy a "kockás"-füzetben játszadozzanak mindenféle elmélettel, ami a gyakorlatban úgyis más?
Vagy gondolod, hogy két részre osztják a matematikát az alapján, hogy mi az ami a gyakorlatban is olyan és mi az ami nem? Aztán csak azzal foglalkoznak ami a gyakorlatban is ugyanaz? A másik fele meg csak jópofa értelmetlen játék a számokkal?
A valószínűségszámításra igen komoly szakmák épülnek.
Javaslom nézz utána, hogy a blackjack játékot hogy sikerült megverni lapszámolással. Milyen matematikai munka előzte meg. Amint rájöttek a trükkre levezették szépen, kijött a +EV. Elmentek a kaszinókba és a +EV-nek megfelelő nyereséggel távoztak. Vagyis a matematika segítségével verték meg, nem pedig azzal szemben.
Szóval ha valaki azt állítja, hogy rájött a nyerő rulettstratégiára, attól várom a matematikai alátámasztást. Ellenkező esetben csak sötétben tapogatózásról és álmodozásról van szó.
Sok rulettstratégával találkoztam már különféle állításokkal:
- Csak keveset tud keresni ilyen-olyan okok miatt
- 1 euroból csinált 100000 eurot, de azért valaki adjon neki paypal számlára kölcsön 5$-t
- Itt volt az okostóni, aki 8 körös martingale játékokkal büszkélkedett a 95%-os találati arányával és nem tudta kiszámolni, hogy az veszteséges. Ugyanez az okostóni 2 egységet rak a pirosra és 1-et a feketére 1 játékon belül. Az észkombájn haverja meg megvédi, hogy annak oka van, csak nem árulja el hogy mi, mert nem tartozik magyarázattal, de azért ír fél oldalt 0 információval
- ésatöbbi
Szóval te vagy nagyjából a 2764. nyerő rulettjátékos internetes forumokon akivel találkoztam. És te vagy a 2764. aki láthatóan nem ért a valószínűségszámításhoz. De azért az elmélet megfelelő ismerete nélkül bátran kijelented, hogy a gyakorlat más.
Ha valaki komolyan gondolja, hogy gyakorlattal megcáfol egy matematikai elméletet, abban legyen annyi tisztesség, hogy az adott elméletnek alaposan utánajár. Ha pedig alaposan ismeri az elméletet, akkor rá kell tudjon mutatni, hogy hol van benne az a hiba, ami miatt a gyakorlat más.
A bizonyítékkal pedig pár probléma:
- Az 5 oldalas kivonatból 2-t látok, nem tudhatom, hogy a többi oldalon nincs-e befizetés
- Nem tudhatom, hogy egy másik számláról nem történik-e bármikor befizetés
- Nem tudhatom, hogy a befizetések előtt valóban semmi nem volt a kaszínóban
- Eleve nem tudom mire véljem azt, hogy 5 részletben utaltad be a pénzt
Nagyon sok elmélet van a világon, amit a gyakorlat megcáfol. Az az ember, aki ezt a magyarázatot megfogalmazta, az biztos, hogy birtokában volt annak az ismeretnek, aminek én?
Most elküldtem a bizonyíték első részét, a számal másolatokat. Itt láthatod, hogy mennyi euróval töltöttem fel és a következő másolaton láthatod, hogy újabb feltőltés nélkül fogok nyerni 4-500 eurót. Elég nagy felelőség a részemről előre kijelenteni, de tudom hogy ez me lesz, azért bátorkodtam leírni.
Aztán lehet elméleteket gyártani, hogy ilyen pedig nem létezik :)))))))))
Csak annyit tennék hozzá, hogy vannak szabadalmaim, amit mérnökök sem hittek el, hogy működni fog, pedig ők egyetemen tanultak, nekem meg ahhoz a szakterülethez semmi közöm, a szikra mégi itt pattant ki :)
Azóta több milliót kaptam érte. A cég aki megvette, tudta, hogy mit vásárol.
Bocs, undorítóan hangzik, nem dicsekvésnek szántam, csak bassza a csőrömet, hogy örökké az van hirdetve, hogy márpedig nincs nyerő szisztéma.
VAN, VAN és VAN!
Még jó, hogy nem tudja mindenki. Még tegnap is egy kicsit finomítottam rajta, hogy még biztonségosabban működjön.
Ha nem tudom bizonyítani a 4-500 eurós nyereményt, akkor bocs, tévedtem, de erre nem fog sor kerülni
- The luck factor in a casino game is quantified using standard deviations (SD).
- ... after 10 rounds... As you can see, standard deviation is many times the magnitude of the expected loss.
- As the number of rounds increases, eventually, the expected loss will exceed the standard deviation, many times over.
- This is why it is impossible for a gambler to win in the long term. It is the high ratio of short-term standard deviation to expected loss that fools gamblers into thinking that they can win.
Akik esetleg nem tudnak angolul:
- Az SD (szórás) az amivel a szerencse hatását mérik a matekban.
- Tíz kör után az SD még mindig a várható veszteség többszöröse.
- Ahogy növeljük a körök számát, a várható veszteség végül nagyobb lesz, mint az SD.
- A többszörös SD téveszti meg a játékost és hiteti el vele, hogy nyerhet.
Ez nagyjából annyit jelent, hogy rövid távon kis szerencsével is lehet nagy összegeket nyerni (vagy kis balszerencsével nagyot bukni), hosszú távon viszont egy idő után a világ legszerencsésebb embere sem képes nyereményt elérni -EV játékban (mint a rulett).