Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

manhattani 2007. okt. 21. Creative Commons License 4887

Zsámbéki légvédelmi rakétabázis.

A Zsámbék-Szomor-i országút mellett fekvő laktanya fölött, a domb tetején.

KAMAZ 4310 2007. okt. 20. Creative Commons License 4886
Helló safranek50! engem igazából képek érdekelnének és,hogy mikortól meddig működött.
manhattani 2007. okt. 20. Creative Commons License 4885

Volt RH adókocsi is, az is, mint a 405X, Csepelen, azonos formájú bodegában.

 

A rádiórelé 100-130 MHz-en, illetve 300-400 MHz körül ment, látva az antennáit (a hullámhossz kb. a dipol sugárzójának a kétszerese) ezt jól meg lehetett saccolni.

 

A relé kisebb teljesítménnyel (néhány 10W) ment, mint az RH, az több száz wattos volt, talán még a kilowattot is elérte. Ezek az 1975-76-os állapotok.

Előzmény: Skodri84 (4882)
Skodri84 2007. okt. 20. Creative Commons License 4884

Mondasz valamit:)

Az úgy már stimmel, 300 Mhz környékén szoktak menni ilyen összekötő dolgok tényleg. Bár azért a 70-es években nemtom volt-e már oda technika, de biztosan. Akkoriban még jobban preferálták az alacsonyabb frekiket, nem úgy mint most...gigákon megy minden :)

Előzmény: KT1 (4883)
KT1 2007. okt. 19. Creative Commons License 4883
Szerintem 3 db relé a 3 TÁS felé, ami méteres hosszon üzemelt !
Skodri84 2007. okt. 19. Creative Commons License 4882
3 méteres hullámhossz?  Azaz 100 Mhz körül ment a rádiós rendszer? Nem inkább 3 Mhz volt az? Ha jól tom valami rövidhullámú állomás volt ott....
Előzmény: manhattani (4878)
safranek50 2007. okt. 19. Creative Commons License 4881
Mikorról és mi érdekel. Jómagam 70 10.19- 71.10.21 MN 3715 Ezredközvetlen hírszázad R 118 Rajpk (V.K. öregszárcsa)
Előzmény: KAMAZ 4310 (4879)
manhattani 2007. okt. 19. Creative Commons License 4880

Nagyatádról csak annyi, hogy Miskolcról valamiért egy honvédet oda akartak vezényelni, az meg elkezdte dobálni magát meg sírni, ami gyakorló katonaruhában elég furcsa volt. Aztán emiatt egy békésebb honvédet helyeztek át oda.

 

Ő mondta, bár akkor még nem járt ott, hogy ott állítólag akkora élelmiszerraktár van, hogy bemegy a vasúti kocsi a föld alá. Azóta érdeklődtem, laktanyákból, úgy hallom, nincs ilyen, de lehet, hogy a konzervgyárból van. Hallott erről valaki valamit?

 

Előzmény: KAMAZ 4310 (4879)
KAMAZ 4310 2007. okt. 18. Creative Commons License 4879
Helló! valakinek van infója Aszódról és Nagyatádról esetleg képek?
manhattani 2007. okt. 18. Creative Commons License 4878

A 40xx berások környékén volt szó a Hámori tó partján lévő Szikla fölötti Tetőről, mi, akik Miskolcról jártunk oda, így hívtuk. Safranek kolléga korábban, én 75-76-ban jártam oda, arany hely volt.

 

Mi, miskolci "tüzérek" rádiórelézni jártunk oda, az épületben a lillafüredi üti (tiszthelyettes), rádiósok, polgáriak, konyha, nekünk egy háló, és kinn a RELÉKOCSI :-)) ahova az üti sem járt.

 

Az én koromban szegény Garantot a felbakolás tartotta össze, a gumijai kirepedve, de november hét és április 4 tiszteletére mindig lekentül fókazsírral. A bodegában három méteres hullámhosszú relé a három rakéta osztály felé, a hang meg le a Sziklába. Négyen mentünk oda, a kopasz adta a szakácshelyettest, aztán ment a relékocsiba, a többiek meg heverésztek a hálóban.

 

Érdekes kaland volt, az üti gyakran volt nő, egyszer éjjel kijött a világos folyosóról az udvarra, az őr az ajtó mellett állt, a nő nem látott semmit, kereste a kapcsolót, az őr megfogta a kezét és rátette. A nő akkorát sikított, hogy még én is felébredtem a relékocsiban.

 

KAMAZ 4310 2007. okt. 18. Creative Commons License 4877
Én ott voltam katona!
miki1962 2007. okt. 18. Creative Commons License 4876
Köszönöm, én még ennyit sem tudtam róla.
Előzmény: Hpasp (4875)
Hpasp 2007. okt. 17. Creative Commons License 4875
Ez bizony engem is érdekelne...
... amit tudok (de nem biztos):

15. Gépesített Lövészhadosztály, Nyíregyháza
44. Harckocsi ezred, Abasár??
90. Gépesített lövész ezred, Abasár ??
65. Gépesített lövész ezred, Nyíregyháza??
??. Gépesített lövész ezred, ???
87. Légvédelmi tüzérezred, Karcag
??. Tüzér ezred, Jászberény??
??. Rakéta osztály, Nyíregyháza??
Előzmény: miki1962 (4873)
KAMAZ 4310 2007. okt. 17. Creative Commons License 4874
1952ben Nyíregyházán megalakul az 1.lovashadosztály amelyet rövid időn,belül ezreddé alakul majd 1954ben megszünik.A hatvanas években lövészalakulatok jöttek.Hadosztály parancsnokság majd később dandárparancsnokság működött és itt volt a tartalékos tisztek kiképző kötpontja is.Majd később 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár egy zászlóalja és egy műszaki százada álomásozott a helyőrségben.Itt működött a Magyar Honvédség Haditechnikai Ellátó Közpönt 3.számú Inkurrencia Tároló Raktára,amely a hadseregben feleslegessé vált elektronikai,páncélos,gépjármű és műszaki,technikai anyagok átvételét,osztályozását és az ÁPV Rtnek történő átadását végezte.Itt volt még a szlovák,román,magyar Tisza Műszaki Zászlóalj is.
miki1962 2007. okt. 17. Creative Commons License 4873
Meg szeretném kérdezni, hogy tud-e valaki valamit a 15. gépesített lövészhadosztály (Nyíregyháza) alárendeltjeinek hadrendiszámáról, települési helyéről. Engem az 1980-1987 közötti helyzet érdekelne.
Előzmény: miki1962 (4871)
Hpasp 2007. okt. 16. Creative Commons License 4872
... és került át a II. Kaposvári Hadtest alá.
Előzmény: miki1962 (4871)
miki1962 2007. okt. 16. Creative Commons License 4871
1987-ig a gyöngyösi hadosztály alárendeltségébe tartozott, mint 35. harckocsi ezred. Az 1987-es átszervezéssel lett dandár.
Előzmény: Hpasp (4863)
miki1962 2007. okt. 16. Creative Commons License 4870
Igen, 1987-ben a 35. harckocsi dandár alakult ott meg Verpeléten, amelyik a 3. gépesített hadtest alárendeltségébe tartozott. 1991-ben, vagy 1992-ben diszlokált át Kalocsára.
Előzmény: uselessjunk (4862)
sellei 2007. okt. 16. Creative Commons License 4869

Szia!

Lokátor kezelő voltam P37-es lokátoron.

Előzmény: monfondir (4850)
Volt Katona(Lee) 2007. okt. 15. Creative Commons License 4868
ok, megneztem, köszi
Előzmény: KT1 (4867)
KT1 2007. okt. 15. Creative Commons License 4867
itta fórumon a 4848 hozzászólásban
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4865)
KAMAZ 4310 2007. okt. 15. Creative Commons License 4866
Sziasztok! köszönöm a kérdéseimre a válaszokat és remélem,hogy majd én is tudok majd nektek segíteni.
Volt Katona(Lee) 2007. okt. 15. Creative Commons License 4865
mi hol????
Előzmény: KT1 (4859)
Hpasp 2007. okt. 15. Creative Commons License 4864
Tarnaszentmária - MH üza bázis
Előzmény: KAMAZ 4310 (4861)
Hpasp 2007. okt. 15. Creative Commons License 4863
A 4. Gyöngyösi Gépesített lövészhadosztály 35. Harckocsi ezrede.
1987 környékén amikor a hadosztályokat a hadtestek, illetve az ezredeket a dandárok váltották, felszámolták.
Előzmény: uselessjunk (4862)
uselessjunk 2007. okt. 15. Creative Commons License 4862
Azt hallottam, hogy Verpeléten hk dandár volt, de ez nem megerősített infó
Előzmény: KAMAZ 4310 (4861)
KAMAZ 4310 2007. okt. 15. Creative Commons License 4861
Sziasztok! tud,valaki nekem infót arról,hogy Tarnaszentmárián és verpeléten milyen alakulatok voltak és meddig? az infókat elöre is köszönöm!
KT1 2007. okt. 15. Creative Commons License 4860
Köszönöm az infót !
Pingyomba meg Cserépfaluba már tavasszal beqqcskáltam !
Van is róla képem az őrszguglin !
Előzmény: Volt tüzér (4858)
KT1 2007. okt. 15. Creative Commons License 4859
Igen ! A 4848 ban ott van !
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4857)
Volt tüzér 2007. okt. 15. Creative Commons License 4858
Tardona szabadon járható, Cserépfalu valamiféle vállalkozó kezelésében van (tudtommal) oda engedély kell, Pingyomot a nyírtelki Arzenál emberei őrzik.
Előzmény: KT1 (4856)
Volt Katona(Lee) 2007. okt. 15. Creative Commons License 4857
KT1 a képtárad publikus, meg lehet nézni?

Előzmény: KT1 (4852)
KT1 2007. okt. 15. Creative Commons License 4856
 Hétvégére be van tervezve Tardona, Cserépfalu és Pingyom !
KT1 2007. okt. 15. Creative Commons License 4855
A "C"  melletti forgózsámolyokon mi volt ?
KT1 2007. okt. 15. Creative Commons License 4854

Hegynek fel az XRV páncélosom hangja vetexik egy támadó Mi-24 -es hangjával, úgyhogy ők futottak volna ! :))

 

Bementem, azok a képek vannak fenn !

De szinte semmi nem látszik, csak az épületek alapjai, egy kábel árok , a két beton valami, meg a két kapu.   Nagyon benőtte a természet!

Előzmény: charlie21 (4853)
charlie21 2007. okt. 15. Creative Commons License 4853

Ok !

vettem az adást!

 

Szerencséd volt hogy már nem voltak ott ,mert akkor elég macerás lett volna végig járnod ,lőnek rendesen,valamilyen vietnami csatát játszottak most le.A a térképet egy ismerősöm rajzolta,ezek szerint ott hagyta.Legalább aki ott jár látja merre menjen .

Az út meletti valamit nem ismerem,de szerintem valami kiszolgáló laktanyának kéne arra lennie.Nem mentél be?

A képtárad megnéztem ,szépen alakul!

Előzmény: KT1 (4852)
KT1 2007. okt. 15. Creative Commons License 4852

Szevasz !

 

Nem vettem le !

Ezt én fényképeztem !

Az egyik bunkerben találtam egy kartondobozra felragasztva azt fényképeztem le ! (a fák árnyéka miatt foltos a kép)

 

De valószínű akkor, hogy ők hagyták ott !

 

Örülök ha mást is érdekel ez !

 

A másik terület ami az autópálya mellett (a benzinkútnál) van/volt nem tudod mi volt ?

Előzmény: charlie21 (4851)
charlie21 2007. okt. 15. Creative Commons License 4851
az airsoftos oldalról vetted le valszeg.Most volt ott játék a hétvégén.Az én képtáram alapján fedezték fel a helyet.Amúgy ugyanitt lehet még találni más ojjektum térképeket is ,például a hajmáskéri löszeraktár is fentvan.A képtáram miatt már felvették a kapcsolatot velem ,ők is szoktak érdekes helyeket mutatni,kapcsolatba vagyok velük.A forrást jelőld meg legközelebb,nagyon lelkesek ők is az ojjektum kutatásban :-))
Előzmény: KT1 (4847)
monfondir 2007. okt. 15. Creative Commons License 4850
Szia!
Irhatnál róla pár szót (mi voltál, technika), vagyunk itt páran RT-s múlttal de onnan még emlékeim szerint senki.
Üdv,
Zsolt
Egerág Rt 1990.02-1991.05 HÁP/POLJE
Előzmény: sellei (4846)
Törölt nick 2007. okt. 15. Creative Commons License 4849

 

 Hello!

 

 Ha az információim jók, akkor az általad említett helyet csak a repülőtér építésének idején használták (állítólag sok rab dolgozott akkor ott).

Illetve vasúti szállitáskor is használhatták az elvtársak, mert ugye a vasút mellett van, és azt hiszem  vannak ott rakodórámpák is.

Hát kb. ennyi.

 

 Üdv!

Előzmény: bodrostomi (4845)
KT1 2007. okt. 15. Creative Commons License 4848

..és persze be is vizsgáltam a helyet!

 

Képeim itt: www.panoramio.com/user/59032

 

Viszont találtam vmit az M1 mellett az óbaroki omv kút mögött,

(Nagyegyháza felé) arról is tettem ki képeket. Tudja valaki mi volt az ?

Előzmény: KT1 (4847)
KT1 2007. okt. 15. Creative Commons License 4847

Szevasztok !

Találtam térképet a szárligeti bunkerekről!

 

 

sellei 2007. okt. 15. Creative Commons License 4846

Sziasztok!

Az újszentiváni (Szeged mellett) laktanyáról tudtok valami infót. 84-86 mözött voltam ott lokátoros.

bodrostomi 2007. okt. 15. Creative Commons License 4845

A piros karikával jelzett laktanyáról tudsz valamit? Ott kik voltak? A keresztes távoli adóra emlékszem, hogy sokáig megvolt ott még 1 antenna. Maga az épület viszont még elég jó állapotban van

 

 

Előzmény: Törölt nick (4844)
Törölt nick 2007. okt. 15. Creative Commons License 4844

M.kövesd-Szentistván

 

 Bocs, itt a kép mit emlegettem!

Törölt nick 2007. okt. 15. Creative Commons License 4843

 

 

 Üdv, Mindenkinek!

 

 Ha valakit érdekel tettem fel egy képet a Google earth segítségével M.kövesd és Szentistván kapcsán, emlékeim alapján kiegészítve, (elnézést a pontatlanságokért de már rég voltam ott)1990-91 ben ott voltam 1 évig.

Akkor a technika még működőképes volt.

A két közeli adóházban és a toronyban is volt állandó szolgálat, a két távoli adóházba csak "repülés" esetén kellett kimenni Kb. 2-3 alkalommal egy évben.

Még megvoltak és működtek a bevezető és a horizont fények is.

A K-telep és a B-telep, kerozin ill. benzin tárolására szolgált hatalmas földkupacokkal fedett tartályokban.

A laktanyában voltak oroszok és mi magyarok is.

Mi magyarok egy őrszázad és egy FRISZ század voltunk.

Az oroszok kivonulása után már csak őrséget kellett adni. Aztán szépen alaposan leromboltak, leraboltak mindent, (adóházakat lerombolták az összes kábelt ,technikát széthordták.

A laktany további sorsáról nemtudok. De ahogy hallottam maga reptér is nagyon tönkre van, pedig kár volt így elhanyagolni szerintem!

 

 Üdv!

bodrostomi 2007. okt. 15. Creative Commons License 4842

Igazán régi nekem nincs, amióta én láttam, már ilyen állapotban van (pedig azért nem tegnap voltam arra először). Szerintem egyszerre zárták be a reptérrel, de nem esküdnék meg rá. A reptér és a vasút közötti laktanyát olyan 98 körül bonthatták el, addig ott voltak katonák, igaz már csak őrizni. Abban az időben még talán volt élet a szentistvániban is, legalábbis volt mozgás (de már csak a 3 nagy épületben és környékén)

Előzmény: KAMAZ 4310 (4841)
KAMAZ 4310 2007. okt. 14. Creative Commons License 4841
Helló bodrostomi! köszi a képekért igazad van elég rossz állapotban van sajnos,és ha még lennének régebi képek az,nagyon jó lenne.Megtudnád még azt mondani,hogy mikor zárták be a laktanyát?
bodrostomi 2007. okt. 14. Creative Commons License 4840

 

Vannak régiebbiek is, azt elő kell szednem. De sajnos amikor jobban körbe tudtam nézni, akkor nem fotóztam. Viszont már azóta is sokat amortizálódott a hely. Sajnos. De ma úgy láttam kicsit kitakartották elöl, meg valami munkagép is volt bent.

 

 

Hátsó kerités...

 

Még őrzik...

 

 

A dupla kerités néhol már hiányzik

 

 

 

Az útról még tűrhető az állapota
Előzmény: KAMAZ 4310 (4839)
KAMAZ 4310 2007. okt. 14. Creative Commons License 4839
Helló bodrostomi! én a Szentistváni laktanyát,csak futólag autóból láttam úgy nem volt,gáz de van,róla bármi infód vagy esetleg képek azokat fölrakhatnád,mert engem érdekelne elöre is köszi.
bodrostomi 2007. okt. 13. Creative Commons License 4838

Azért az a szentistváni laktanya is le van pusztulva, főleg az egyik fele. A  főbejáratnál még vannak őrök asszem, az a környék még úgy-ahogy rendezett, de aztán bentebb már erős a pusztulás.

Egyéb infó ezekről valakinek?

Előzmény: vandork (4834)
vandork 2007. okt. 12. Creative Commons License 4837

Igen, pontosan ez az!

 

 

Előzmény: Hpasp (4836)
Hpasp 2007. okt. 12. Creative Commons License 4836
Nagyatád-Tarany ez lenne???

Előzmény: vandork (4835)
vandork 2007. okt. 12. Creative Commons License 4835

megírom a "kistelepülés" neveket, ahol tudom:

Győr-Hecsepuszta

Nagyatád mellett Tarany

Szentgotthárd-Kondorfa

Vát

 

Előzmény: Hpasp (4832)
vandork 2007. okt. 12. Creative Commons License 4834

szia Kamaz!

 

"Mezőkövesden", ahogy orosz barátaink nevezték, volt a 36 oaib (önálló repülőtéri mérnöki zászlóalj), egy valamilyen híradó, vagy RT csapat, amely Etyekre volt bekötve. NEm tudom, hogy ez ugyanaz-e? S nem tudom azt sem, hogy ez csak a reptér irényadója lehetett, avagy a lokátorok ott álltak a reptéren kívül...

 

 

Előzmény: KAMAZ 4310 (4833)
KAMAZ 4310 2007. okt. 12. Creative Commons License 4833
Hali vandork! Szentistvánon is volt egy RT század ez a Mezőkövesdi reptértől kb egy kilométerre kilométerre található elég nagy laktanya és még nincs lepusztulva! Remélem tudtam segiteni valamit.
Hpasp 2007. okt. 12. Creative Commons License 4832
Ígyvan.

A többiről nincs "Kistelepülés" elnevezésed?
Könnyebben megtalálnánk ...

Előzmény: vandork (4828)
vandork 2007. okt. 11. Creative Commons License 4831

A következőket tudtam meg:

Győrben volt nekik P-18 (hogy kedveskedjek neked, ezzel kezdem:)), P-19, P-40, valami magasságmérő, + R-137 és R-140 rádió+egy tábori parancsnoki vezetési pont.

Nagyatád: P-14, PRV-17, stb.

Zalaegereszeget hamarosan megkapom.

 

Ha bárki ezeken a helyeken fotózott, járt egykor, lécci küldjétek el a fotókat, vagy tegyétek föl, mert ezek kapukat nyitnak orosz barátaink szívén:)

 

A Tiszántúlon milyen orosz RT csapatokról, helyekről tudtok?

K.

Előzmény: pétizennyolc (4830)
pétizennyolc 2007. okt. 11. Creative Commons License 4830

Van esetleg valami info az itteni orosz rt-sek technikájáról? Volt nekik valami korszerűbb, mint ami nekünk is volt?

 

P-18

Előzmény: vandork (4828)
pétizennyolc 2007. okt. 11. Creative Commons License 4829

Majdnem. A 38 szélességi foktól délre, a DMZ-nél.

 

P-18

Előzmény: vandork (4826)
vandork 2007. okt. 11. Creative Commons License 4828

Ha Andráshidán vagy a közelében van, akkor biztos!

Ott volt a zászlóalj stáb és egy század is.

Karesz

Előzmény: Hpasp (4827)
Hpasp 2007. okt. 11. Creative Commons License 4827
Zalaegerszeg?

Előzmény: vandork (4825)
vandork 2007. okt. 10. Creative Commons License 4826

Észak-Korea?

 

Karesz

Előzmény: pétizennyolc (4824)
vandork 2007. okt. 10. Creative Commons License 4825

Halihó!

 

Az elmúlt napokban sikerült a hazai szovjet RT csapatok dolgait konkretizálni.

Leírom az infókat.

 

70. öRT dandár (Bp)

-Önálló irányítási RT zászlóalj (Bp)

-406 öRTz (Zalaegerszeg), századok: Nagyatád, Zalagererszeg, Kalocsa+még egy ismeretlen hely

-? öRTz (Fertőd), századok: Fertőd, Székesfehérvár, Győr, Vát

 

104 öRTz (Piliscsaba) 1986-ig: Győr, Komárom, Szengotthárd, Piliscsaba századokkal

 

Lennie kellett még alakulatnak Keleten, szovjet RT századokat jelölnek pl hpasp infói is Hajdúböszörmény, Békéscsaba, Lőrinci és Süttő, ill. Ebes és Polgár települési helyeken. Ez utóbbi kettő lehetne akár a debreceni és a mezőkövesdi reptér távoli irányadója is, mert csak annyi látszik "RT" állomás. LEhet ilyesfajta téves megjegyzés, de kicsi az esélye. Ha valaki ezekről a helyekről tud valamit, szóljon:)

 

Karesz

pétizennyolc 2007. okt. 10. Creative Commons License 4824

Kissé off.

 

Máshol sem gyengélkedtek a cementgyártók az elmúlt évtizedekben.

 

 

 

 

A feladvány az lenne, hogy hol?

 

P-18

miki1962 2007. okt. 10. Creative Commons License 4823
Jenő és Nádasdladány között, a Vadaskertben az 5. hadsereg parancsnokság "C" körlete volt.
Előzmény: Volt tüzér (4433)
Hpasp 2007. okt. 10. Creative Commons License 4822
Hol?
Előzmény: Big-B (4821)
Big-B 2007. okt. 10. Creative Commons License 4821
Csak 1db ilyen objektum látható, de lehetséges, hogy az erdőben több ilyen is van.
Előzmény: Hpasp (4820)
Hpasp 2007. okt. 10. Creative Commons License 4820
Én ezen semmit sem látok, ami a lenti képekhez hasonlítana....

amit keresünk: 4db rakéta állványhely, általában kiterített kéz alakjában, és egy központi állás a rávezető lokátor számára.
Szokott még lenni felderítő lokátor számára is egy álláshely. (hüvelykujj)
Előzmény: Big-B (4819)
Big-B 2007. okt. 10. Creative Commons License 4819
Előzmény: Hpasp (4818)
Hpasp 2007. okt. 10. Creative Commons License 4818
Mintpéldául?

Koordináta, műholdfotó...
Előzmény: Big-B (4815)
hadsz 2007. okt. 10. Creative Commons License 4817
hasolókat=hasonlókat
Előzmény: hadsz (4816)
hadsz 2007. okt. 10. Creative Commons License 4816

Szia!

 

Hát ezekhez hasolókat sajnos nem találtunk,de hozzá kell tenni,hogy meglehetősen nagy kiterjedésű a fennsík,a laktanyától ellenkező irányban is./DK felé/

Előzmény: Hpasp (4814)
Big-B 2007. okt. 10. Creative Commons License 4815
Hasnoló objektumot sok helyen láttam már, akár üdülőkörzetben, vagy kirándulóhelyeken is.
Előzmény: hadsz (4809)
Hpasp 2007. okt. 10. Creative Commons License 4814
Szia hadsz,

Ha Nyeva osztály lett volna, amit Vándor Karesz valószinűsít, akkor hasonló dolgokat kellene találni ott, mint ami a 4801 hozzászólásban látható.

Ilyesmit nem láttatok ott?

Üdv,
Hpasp
Előzmény: hadsz (4812)
Big-B 2007. okt. 10. Creative Commons License 4813
Ringató Light :)
hadsz 2007. okt. 10. Creative Commons License 4812
Kb 500-600m-re a objektum kerítésétől a fennsíkon,a "világ végén" nem nagyon valószínű,hogy kocsimosó lenne... Nehéz lenne aláférni a sterimobbal.Éppen ezen tulajdonságok miatt a szerelőakna esélye is minimális.
Előzmény: Volt tüzér (4811)
Volt tüzér 2007. okt. 10. Creative Commons License 4811
Ezek nekem inkább kocsimosónak tűnnek.
Előzmény: Hpasp (4810)
Hpasp 2007. okt. 9. Creative Commons License 4810

Szia,

 

Ezek az un. launching sites?

 

Nem tűnik Nyevának.

 

Van még képed róla? Esetleg bárki másnak erről a környékről?

Előzmény: hadsz (4809)
hadsz 2007. okt. 7. Creative Commons License 4809
Ami a műhold képeket illeti,sajnos én sem találkoztam még jobb felbontásúval.
Előzmény: Hpasp (4807)
Hpasp 2007. okt. 7. Creative Commons License 4808
Esetleg bárkinek jobb felbontású műhold (légi) fotója Nagytevelről?
Előzmény: hadsz (4804)
Hpasp 2007. okt. 7. Creative Commons License 4807
A launching sites -ról nincsennek valakinek fotói?
Csakhogy a komplexum tipusát megtippeljük. (alighanem Nyeva)
Előzmény: hadsz (4804)
M.T. 2007. okt. 6. Creative Commons License 4806
Igen, ugyanarról beszélünk, Magyarkút Verőce (akkor Nógrádverőce) része.
Előzmény: Volt tüzér (4788)
hadsz 2007. okt. 6. Creative Commons License 4805
Remélem el lehet olvasni amit  a képre írtam!
Előzmény: hadsz (4804)
hadsz 2007. okt. 6. Creative Commons License 4804
Előzmény: Hpasp (4803)
Hpasp 2007. okt. 6. Creative Commons License 4803
Sasszemű műholdfotó elemzők!!!

Lát itt valaki Nyeva TÁS-t???
Előzmény: Hpasp (4802)
Hpasp 2007. okt. 6. Creative Commons License 4802
Nagytevel???
Előzmény: vandork (4799)
Hpasp 2007. okt. 6. Creative Commons License 4801
Kalocsa, Kiskunlacháza, Sármellék, Tököl...
Előzmény: vandork (4799)
vandork 2007. okt. 6. Creative Commons License 4800

Bocs, nem 730. dandár, hanem ezred!

a postsfiókszáma megvn, de két szám lehet Tökölről, még nem tudom melyik  akettő közül, de egyik az.

K.

Előzmény: vandork (4799)
vandork 2007. okt. 6. Creative Commons License 4799

Csak infónak mindenkinek.

A nagyteveli osztály szintén a 730. lérak dandár alatt volt.

Remélemm orosz fontokat olvasni tudtok

730 oзрп (?) (Tököl?)

           715 Зенитно-ракетный дивизион (пп 97325, Kunmadaras)

721 Зенитно-ракетный дивизион (97336 Debrecen)

723 Зенитно-ракетный дивизион (Kalocsa)

710 Зенитно-ракетный дивизион (97256) (Kiskunlacháza)

7xx Зенитно-ракетный дивизион (?) (Sármellék)

7xx Зенитно-ракетный дивизион (97277) (Tököl)

                                    7xx Зенитно-ракетный дивизион (97238) (Nagytevel)

Előzmény: Hpasp (4794)
hadsz 2007. okt. 5. Creative Commons License 4798

Hát nagyon úgy tűnik! :-)

A kábelcsillapítás kompenzálásán mit értesz?A többi stimmel.

 

OFF:Küldtem neked egy privátot is.

Előzmény: pétizennyolc (4797)
pétizennyolc 2007. okt. 5. Creative Commons License 4797

Ezek szerint bingo? Nem tudom mér, mostanában csak úgy "véletlen" sokszor kerülök ilyen társaságba...

 

Ismétlő-átjátszón valami erősítő eszközt értesz, ami a kábelcsillapítást kompenzálta?

 

Szerintem itt csak téglaépület volt, ahogy a képen is látszik, embermagasságig tégla volt, némi betonfödémmel. Nagy részét az értelem már letúrta...

 

P-18

Előzmény: hadsz (4793)
hadsz 2007. okt. 5. Creative Commons License 4796
A PDRZ-ről ment fel a jel a Hajagra,onnan pedig a troposzférán keresztül tovább...
Előzmény: pétizennyolc (4792)
Hpasp 2007. okt. 5. Creative Commons License 4795
Mondjuk a NAGYTEVELI Nyevát még SENKI sem találta meg...
Előzmény: Hpasp (4794)
Hpasp 2007. okt. 5. Creative Commons License 4794
DHDSCS:
alighanem így néztek ki:

55.OZRB Mor - BUK
292.OZRB Dunafoldvar - KRUG

1215.ZRP Szentkiraly - KUB
159.ZRP Komarom - KUB
1098.ZRP Nagykoros - KUB
1092.ZRP Lepseny - KUB

7xx.zrd Sármellék, Nagytevel, Kalocsa, Tököl, Kiskunlacháza, Kunmadaras, Debrecen - Nyeva
hadsz 2007. okt. 5. Creative Commons License 4793

Szia!

 

Ez minden valószínűség szerint a nagyteveli /Gwosdewoi/ és a herendi PDRZ /Speschka/ közötti földalatti kábelösszeköttetés egyik ismétlő-átjátszó állomása.Egy földbe ásott fémhengert kell elképzelni,kb.4m hosszú és 2,2m átmérőjű lehet.Kezelőszemélyzet nélkül működött,max karbantartás esetén kellett bemászni.A bejárata felett pedig elvileg egy  kb1,5x15,5x2m -es kis fémháznak kellett lennie.Lehet,hogy ebben az esetben ez tégla volt...Vagy a téglalapzaton állt a fémbódé.

Előzmény: pétizennyolc (4792)
pétizennyolc 2007. okt. 5. Creative Commons License 4792

Sziasztok,

 

A Hajag közelében (nyugatra), Németbányától északra találkoztam ezzel az erdőben. Apró téglaépítmény volt (már összebarmolták), melynek belsejéban egy masszív köralakú fém fedéllel (ellopták, csak a keret van meg) ellátott kútgyűrűszerű lejáratot fedeztem fel. Sok szemét volt beledobálva, de lámpa nélkül is megállapítható volt, hogy vezet valahová. A közelben árkok, néhány fa- illetve betonoszlop, kerítés drót viszont sehol.

 

 

 

A helyi Savanyú Jóska barlang közelében van, így felmerült bennem, hogy talán nem

 

 

 

is ojjektumról, hanem valami barlangkibejáratról van szó. Ám arra meg minek kellhetett ilyen komoly födél?

 

 

 

 

 

Ennek kapcsán felmerült bennem, hogy a Hajagnak nem lehetett "természetes" előzménye?

 

P-18

KT1 2007. okt. 5. Creative Commons License 4791
Szeva !
Ez északra van Csabditól, majd megnézem jobban, lehet, hogy csak vmi TSZ melléküzemág...

Tudtnál gps koordinátát adni a Nagytestvér vez.pontjáról ?

Előzmény: charlie21 (4789)
charlie21 2007. okt. 5. Creative Commons License 4790

Ez lessz az ! Magyarkut Nógrádverőce mellet van,azthiszem Magyarkut felől lehet felmenni a volt TÁS -ba .Jelenleg MH szociális otthon,mármint a laktanya,a TÁS-t már benőtte az erdő,valaki már tett fel képeket róla.Talán IM kollega.

Előzmény: Volt tüzér (4788)
charlie21 2007. okt. 5. Creative Commons License 4789
Szerintem az álltalam Szárligetnek hívott Orosz vezetési pontról van szó(a képtáramban igy találod).Az Oroszok Óbaroknak hívták mint azt Vándor Károly -tól megtudtam.Ezuton is köszönöm a leírását ,nagyon furdalta az oldalam hogy milyen célt is szolgált.Nézd meg a képeket ,ha mégse az akkor nagyon kiváncsi lennék mit találtál!
Előzmény: KT1 (4784)
Volt tüzér 2007. okt. 5. Creative Commons License 4788

Megfogtál. Hol az a Magyarkút? Bár ha egyre gondolunk, akkor az a hajdani nógrádverőcei osztály lehet. A helyén most valami honvédségi rehabilitációs intézmény működik. Bevallom töredelmesen az összes bűnömet, de 1979. nyár vége óta nem jártam ott.

A 104. lérak ezred 3. osztálya volt, és 1960. októberétől működött ezen a helyen. 1977. októberében létrejött 11. lérak dandár alárendeltségébe került 11/1. hadrendi számmal, majd 1980. márciusban feladták ezt a tüzelőállást és manővert hajtottak végre az Urak asztalára. A laktanya Izbégen épült fel.

Előzmény: M.T. (4786)
robert555 2007. okt. 5. Creative Commons License 4787

 " A magyar gépek nem voltak felkészítve atomfegyver bevetésére. "

 

De bizony fel voltak készítve!

 

A taszári Szu-22M3 vadászbombázóinkban 1990-ig benne volt a kabinban a spec. panel az atombombához, amit az oroszok távozáskor kiszereltek a gépeinkből.

A két belső szárnypilon volt alkalmas 1-1 csomag kézbesítésére.

A pilóták megkapták a szükséges kiképzést a célbajuttatáshoz 1983-ban Krasznodárban.

 

Az összes MiG-21bis(Pápa,Taszár) rendelkezett a szükséges vezetékrendszerrel, Félórás munkával  alkalmassá tehetők voltak a gépeink a nukleáris csapásmérésre.

 

Négy 21-es pilótánk kapott spec képzést 1978-ban Bjerozán, ők dobtak ott gyak A-bombát, gyakorolták az összes lehetséges célbajuttatást, un. ugrásból hajítással, ill 20-fokos siklásból.

A folytatás, miután ők négyen hazaérkeztek, és visszakerültek az ezredekhez, a mai napig titkos.

 

MiG-21MF -21PF kérdéses, de az ilyen modifikációjú szovjet, lengyel 21-esek alkalmasak voltak A-bomba célbajuttatására.

 

MiG-23MF Pápán ugyanugy alkalmas volt az A-bomba célbajuttatására mint pl. a szovjet 23M-ek Sármelléken.

Hogy 1979-ben Lugovajában pilótáink tanulták e ezt a típusátképzésen ?

Az 1978-as Bjerozai "kirándulás" után egy évvel....hmmm...számomra ez nem kérdés.

 

 

Előzmény: Hpasp (4001)
M.T. 2007. okt. 4. Creative Commons License 4786
Üdv!
Tegnap jártam véletlenül egy olyan katonai eü. intézményben, ahova Magyarkútról kell felmenni. A viszonylag fiatal személyzet csak annyit tudott mondani, hogy az objektum valaha légvédelmi célokat szolált, de még a 80-as évek elején bezárhatták. Tudja-e pontosan valaki ennek a történetét?

(Hát persze, hogy tudja, pl. Volt tüzér)
vandork 2007. okt. 4. Creative Commons License 4785

szia P18!

 

DE, az volt!

Figy, leírom, hogy mit tudok ezekről az egységekről.

Szerintem össze tudjuk rakni a dolgot.

 

- volt Piliscsabán 1986-ig egy önálló RT zászlóalj (tábori postafiókszáma: pp 16291), feladata a "felderítés" volt, ahogy az ott szolgált orosz srác mondta. Három alegysége (század?) volt a kövtkező helyeken: Győr, Komárom, még egy ismeretlen helyen az osztrák határon

 

-a Mátyásföldön "DHDSCS irányító RT zászlóalj" (pp 25864). Ennek is három pozíviój volt még, még egy Budapesten (ugyanott?), egy "kiképző század" Tökölön, s a "pont" Győrben. HOgy pont alatt mit értenek, hátha tudjátok.

 

- 70. alaprendeltetésű RT ezrede a GRU-nak (szovjt katonai felderítés) (pp 25639) NAgykőrösön

 

-Fertődről annyit tudok, hogy az alakulat postafiókszáma 63490 volt, s ugyanennek az alakulatnak volt alegysége Székesfehérváron is!

 

Ezek szerint minden zászlóaljnak voltak századai több helyen. De milyen egyéb alegysége volt még? az NDK-ból tudom a következő dolgokat az ottani szovjet Rt csapatokról, kérlek, kommentáld, kommentáljátok. ez egy majdnem teljes lista részlete 1990-ből.

Nyugati Hadseregcsoport

 

40. RT dandár, Wittstock

-512. RT zl.Wustrow

.611. rádiólokátoros pont Wustrow

.612. rádiólokátoros pont Hagenow

.613. rádiólokátoros pont Lockwisch

.614. rádiólokátoros pont Badekow

 

-477. RT zl. Damgarten

.621. rádiólokátoros pont Damgarten

.622. rádiólokátoros pont Dranske

.623. rádiólokátoros pont Thiessow

.624. rádiólokátoros pont Pasewalk

 

-485. RT zl. Güstrow

.631. rádiólokátoros pont Güstrow

.632. rádiólokátoros pont Fürstenberg

.633. rádiólokátoros pont Pritzwalk

.634. rádiólokátoros pont Neuruppin

 

1562. RT zl. Wustrow

.641. rádiólokátoros pont

.642. rádiólokátoros pont Hottendorf

.643. rádiólokátoros pont

.644. rádiólokátoros pont

 

+minden hadseregnek voltak saját alakulatai. 1 RT zászlóalj négy ponttal/Hadsereg

 

MAgyarul: a felépítésük szerint volt egy RT dandár, azon belül 4 zászlóalj, amiken belül 4-4 rádiólokációs pont.

Ezeket kellene megtalálnunk, beazonosítani.

bocs, ha hosszú voltam, remélem nem ment az érthetőség rovására!:)

Karesz

Előzmény: pétizennyolc (4783)
KT1 2007. okt. 4. Creative Commons License 4784
Üdv !
Nem tudja vki, hogy Csabditól észak-nyugatra kb. 2 km-re mi volt ?
Vmi katonadolog ?
pétizennyolc 2007. okt. 3. Creative Commons License 4783

Katafa mint orosz rt rota? Úgy tudom, hogy Fertőd mellett ott volt nekik P-14-esük. Háború esetén ezeket megkapta volna a fertőszentmiklósi és a molnaszecsődi rt század vette volna át...

 

P-18

istw 2007. okt. 3. Creative Commons License 4782

Ha még érdekel Hajag vannak fotóim, meg irhatok is róla bövebben.

Üdv Istwi

Előzmény: ohrana (4657)
Hpasp 2007. okt. 2. Creative Commons License 4781
a régi emilcímed: s.....a.......@freemail.hu él még?
Előzmény: Hpasp (4780)
Hpasp 2007. okt. 2. Creative Commons License 4780
Nem találom az emil címed...
Előzmény: vandork (4775)
Törölt nick 2007. okt. 1. Creative Commons License 4779
http://www.alon.hu/index.php/article/view/843/1/14/

Kőszeg - Hétforrás melletti laktanya.
Törölt nick 2007. okt. 1. Creative Commons License 4778
http://www.alon.hu/index.php/article/articleview/4331/1/5

Szombathelyi laktanya.
vandork 2007. okt. 1. Creative Commons License 4777

Szia!

 

Elég homályos infóim vannak. Van egy postafiókszámom, és két ember, akik ott szolgáltak, s annyit mondtak, az alakulat "olrsz" volt... Általában

a lokátorszázadokat orsz néven illették (a légierőben), ebből gondoltam, hogy olrsz is ez volt... aztán lehet, hogy tévedek, s az sz a végén a "szklad" tehát a raktár megnezevzése. Vagy szimplán "otgy. linejnaja rota szvjazi...

De általában a terminusok úgy szólnak, hogy "szklad tshevo", tehát

valaminek a raktára, lásd "asz RViB, vagy SZ GSzM, stb.

 

Te mit tudsz róluk?

 

 

Előzmény: safranek50 (4774)
Törölt nick 2007. okt. 1. Creative Commons License 4776
http://www.honvedelem.hu/honvedseg

Itt az alakulatok történetéről elég sok mindent el lehet olvesni, de lehet, hogy ezt már ismeritek.
vandork 2007. okt. 1. Creative Commons License 4775

:))

Én is ezt csinálom, gyakorlatilag a komplett csatalistám megvan, s nem csak a nevek, de a postafiókszámok is megvannak, ill. egyéb időbeli infók.

Többszáz alakulat (alegységeket is beleértve, a DHDSCS parancsnokságának magának volt vagy 50 alosztálya, s ezek nagy része önálló pf számmal!!

 

Én végigjártam annó a kivonás után a bázisokat, akkor is, meg barátok is ezt tették, s úgy kerültek elő anyagok:)

 

Ha gondolod, összedolgozhatunk. Pont egy ilyen könyvön dolgozom éppen!!

magánban meg tudjuk beszélni.

 

Előzmény: Hpasp (4773)
safranek50 2007. okt. 1. Creative Commons License 4774
"Aszódon a század egy lokárorszázad volt."
Bocs. Mikor? Pontosan hol?
Előzmény: vandork (4772)
Hpasp 2007. okt. 1. Creative Commons License 4773
Szia VandorK!

Minden kiegészítést szívesen fogadok.
Szeretném össze rakni, az egykori DHDSCS szárazföldi erői harcrendjét.

Le tudnád írni, hogy melyik helyörségben szerinted melyik ezred állomásozott??

A legelső lista, és táblázat a HM kitelepülés után átvizsgálandó objektumok listája.
A problémát az egyik GvTD kivonása okozza, ami a 80-as évek végén történt.
Emiatt össze vissza keveredtek az egységek.

Van még egy HM listám, ami az objektumokban szolgálók számát sorolja fel, ez alapján is meg lehetne saccolni, hogy melyik helyőrségben milyen alakulat állomásozott...

Üdv,
Hpasp
Előzmény: vandork (4772)
vandork 2007. okt. 1. Creative Commons License 4772

Szia!

 

köszi a listát. Gondolom, ebben is szívesen fogadjátok a segítséget, kiegészítést.

Békéscsaba nem volt szovjet reptér:)

Aszódon a század egy lokárorszázad volt.

Kunmadarasra két ezredet egy zászlóaljat ír. Valójában 2 ezred, három zászlóalj, +

1 RSzDN volt.

Kunszentmiklós nem helikopter bázis volt, hanem lőtér, ahol volt helikopter leszálló és egy RT század.

NAgytevel: 1 lérak dandár + a ZKP (bunker)

Előzmény: Hpasp (4760)
vandork 2007. okt. 1. Creative Commons License 4771

Sárbogárd - 136. gvtp (gárda harckocsi ezred)

 

Előzmény: Volt tüzér (4762)
vandork 2007. okt. 1. Creative Commons License 4770

Szia hpasp!

 

köszi

 

Az én listámban mindnek a nevét és helyét megtalálod, pont kivéve az esztergomi hadosztály alá rendelt ezredét, de ezt meg te találtad meg. Amit felraktam lista az teljesen megbízható:)

A többi ott van a bejegyzésemben. A fehérvári h.o. ezrede pl. LEpsényben volt, fogod látni.

 

a móri az 55 ozrb volt hivatalos orosz megnevezéssel:)

he kell bármelyiknek a postafiókszáma, szólj:)

 

KAresz

Előzmény: Hpasp (4766)
Törölt nick 2007. szept. 30. Creative Commons License 4769
Rossz nézni, hogy egyes laktanyák amelyeket bezártak jobb állapotban vannak mint amelyek még aktívak!
capacsok07 2007. szept. 30. Creative Commons License 4768
Nem
Előzmény: Skodri84 (4764)
capacsok07 2007. szept. 30. Creative Commons License 4767
Győrben árulják a volt katonai bunkereket.
Hpasp 2007. szept. 28. Creative Commons License 4766
Egyéb forrásból:

13. "Poltava" GvTD - Veszprém; ???
19. "Nikolajevsko-Budapest" GvTD - Esztergom; 159. ZRP - ???
93. "Charkovsk" GvMSD - Kecskemét; 1098. ZRP - Nagykőrös
254. "Cherkasky" MSD - Székesfehérvár; ???

55. PRB - Mór


Előzmény: vandork (4757)
KAMAZ 4310 2007. szept. 28. Creative Commons License 4765
Sziasztok! volna valakinek,kedve vasárnap ellátogatni a Cserépfalui kaktanyába? szerintem érdekes lehet .
Skodri84 2007. szept. 28. Creative Commons License 4764

Nagyhárs már elhagyatott?

Olyan 2 éve jártam ott, bicajjal bóklásztam ott ilyen kidőlt antennáknál, a nagy piros-fehér toronytól odébb, aztán vagy 3-4 katona rögtön ott termett :) Akkor még volt ott élet, jöttek-mentek az Urallal, meg 46 Mhz környékén az éterben is jöttek a jelek :)

De úgylátom most már kihalt....na majd felugrok bicajjal szimatolni :)

 

 

Amúgy Lillafüreden nem csak a Szikla az egyetlen földalatti bázis, van még egy kisebb Lillafüred Hollóstető felőli végén is, a régi laktnya után. Meg van egy ugyanilyen Miskolc-Tapolcán is. Ezekben már jártam is vagy 10 éve, nem sokra emlékszem. :)

Hpasp 2007. szept. 28. Creative Commons License 4763
Nem jelöl hadosztályt Sárbogárdra, csak a hadosztály egy helyőrségét a sok közül.
Előzmény: Volt tüzér (4762)
Volt tüzér 2007. szept. 28. Creative Commons License 4762

Nézegetem itt az adataidat. Sárbogárdra a táblázat egy lövész hadosztályt jelöl. Ez nem igaz, mert Sárbogárdon mindössze egy harckocsi ezred volt. (T-64 és T-80 volt nekik) Amikor megkezdődött a kivonulás, akkor ez az ezred nagy csinnadrattával kivonult, de a kert alatt már ott várakozott egy rohamtüzér ezred 152-es önjáró lövegekkel. Azok már viszont csak ideiglenesen voltak ott, és a kivonulás egyszerűbbé tétele miatt először előrehozták őket Szombathelyről, majd Sárbogárdról végleg haza. Sárbogárdon ezen felül csak a 104. ezred volt, egyéb alakulat nem. Nem volt akkora az a város, hogy egy lövész magasabbegységet csak úgy el tudtak volna dugni.

A felsorolásban is találtam egy meglepő dolgot. Jászberénybe is jelöl valamit, amit egyszerűen nem tudok hová tenni. Jászberényben volt egy 122-es tarackos tüzér ezred, egy R-70-es zászlóalj, egy tanezred. Ezen felül az úgynevezett "Öreg laktanyában" volt a fene tudja hányadik Eü. dandár laktanyája, ahol egy tábori kórház anyagát tárolták. Más laktanya abban a városban nem volt.

Előzmény: Hpasp (4761)
Hpasp 2007. szept. 28. Creative Commons License 4761
+ táblázat:

Előzmény: Hpasp (4760)
Hpasp 2007. szept. 28. Creative Commons License 4760
Hátha segít ez a kivonuláskor készült lista:
Aszód 1 raktar, 1 ö szd
Baj lőszer rakt, HK gyaktér
Baja műszaki laktanya
Balatonfüred 1 üdülő
Berettyóújfalu VKP, szovjet reptér
Békéscsaba szovjet reptér
Bócsa hk lőtér
Bokod laktanya
Budapest
Budapest III Bécsi u laktanya
Budapest VII Rottenbiller u nőtlen tiszti szálló
Budapest XII Hegyhat u laktanya
Budapest XIII Szabolcs u laktanya
Budapest XV Örjárat u kórház
Budapest XV Szentmih u laktanya
Budapest XVI Sashalom, Gordonka u 1 z
Cegléd 1 e, tech any rakt
Császár 1 z, 1 raktár
Csévharaszt - Kakucs lőszer rakt
Debrecen 2 e, 4 z, 2 raktár
Derecske - Földes hadm. Reptér
Dombóvár 1 dd
Dunaföldvár 1 dd
Dunaújváros 1 e
Ebes
Esztergom 1 e, 3 z, hk gyaktér
Etyek 1 z
Fertőd 3 z légvédelmi egység
Fertőendréd
Gödöllő
Győr 1e, 1üa raktár
Győrszentiván üa raktár
Hajdúböszörmény üa raktár
Hajmáskér 1 e, 4 z, lőszer rakt
Hantháza műszaki anyag rakt
Herend 1 z lőtér
Igal 1 z lőtér, lokátor
Inárcs lőszer rakt
Jánoshalma hadm. Reptér
Jászberény laktanya
Kalocsa 1 e, 2 z
Kaposszegcső gyak tér
Kaposújlak laktanya
Kaposvár laktanya
Kasantyú - Orgovány hk lőtér
Kecskemét 1 e, 5 z
Kecskéd - Környe hadm. Reptér
Kiskunhalas 5 z lőtér, 2 laktanya
Kiskunlacháza 1 e, 4 z
Kiskunmajsa 1 e gyak tér
Komárom 2 e, lőszer rakt
Kondorfa
Kunmadaras 2 e, 1 z
Kunszentmiklós hel bázis
Lepsény 1 e lőtér
Lovasberény 2 z, lőszer rakt
Lőrinci 1 z, 1 raktár
Madocsa - Bölcske hadm. Reptér
Mád üa raktár
Mágocs gyak tér
Márkó lőszer rakt
Mátyásföld 1 dd, 2 vez szerv, 1 kórház
Mezőkövesd 1 z reptér
Mosonmagyaróvár
Mór 1 dd, techn anyag rakt
Nádudvar kik közp bomb lőtér
Nagyatád 1 ö szd
Nagytevel lőtér front bunker
Nagykőrös 2 e gyaktér
Nyíregyháza 1 ö szd
Óbuda 1 z
Őcsény - Decs hadm. Reptér
Orgovány laktanya hk lőtér
Örkénytábor 1 e, lőszer rakt
Pápa 1 e, 2 z lőtér
Pákozd gyak tér
Pér hadm. Reptér
Pétfürdő üa raktár
Piliscsaba 1 e, 1 z, 1raktar
Pilisvörösvár laktanya
Polgárdi 1 e lőszer rakt,
Rácalmás lőszer rakt
Sárbogárd 1 e lőszer rakt, lőtér
Sármellék 1 e, 4 z
Előzmény: vandork (4757)
KT1 2007. szept. 28. Creative Commons License 4759
És bontják a tököli reptér épületeit !
KT1 2007. szept. 28. Creative Commons License 4758

Szevasz !

 

A gúgliőrsz mutatja a repterek szélére telepített technikák (Pecsora) helyeit !

 

 

Előzmény: vandork (4757)
vandork 2007. szept. 28. Creative Commons License 4757

Szia!

 

Köszi!

Én is beírogatok egy-két infót:)

 

-Minden szovjet reptéren volt egy-egy önálló léRak osztály.

 

730. ozrp (önálló lérak ezred, nem tudom hol, de 99%,hogy Tököl)

ez alá tartoztak:

-? otdn (önálló technikai osztály, nem tudom hol)

-715 zrdn (önálló lérak osztály, Kunmadaras)

-721 zrdn (Debrecen)

-723. zrdn (KAlocsa)

-710 zrdn (Kiskunlacháza)

-7xx zrdn (Sármellék)

-7xx zrdn (Tököl)

-7xx zrdn (Nagytevel)

 

Ezeknek a postafiókszámai is 97-tel kezdődtek mind.

 

 

ezen felül biztosan:

104 zrp (LéRak ezred, Vecsés? ők így hívták)

177 zrp (LéRak ezred, Veszprém)

 

talán volt:

? zrp (LéRak ezred, Szombathely)

 

DHDSCS alárendeltségben:

55 ozrbr (önálló LéRak dandár), Mór

292 ozrbr, Szentkirályszabadja, 1984-ig biztosan. Ennek volt egy alosztálya Igalon

 

Hadosztályok alá rendelt:

 

13. GvTD (gárda tankhadosztály, Veszprém-Szentkirálysz.) alatt:

1215 zrp (LéRak ezred) 1984-ig Dunaföldvár, 1984-től Szentkirályszabadja

 

93. GvMSzD (gárda gépesített lövész hadosztály) alatt:

1098 zrp, NAgykőrös, 10 db BTR-60PU

 

254. MSzD (gépesített lövész hadosztály)

1092 zrp, Lepsény, majd 1989-től Tököl!

 

RT csapatok:

Minden egyes repülőalakulatot egy RT alakulat szolgált ki, kisebb kivételekkel.

Ezredeket "obsz i RTO" önálló híradó és Rádiótechnikai kiszolgáló zászlóalj, repülőszázadokat, önálló repülőrajokat "orsz i RTO" önálló híradó és Rádiótechnikai kiszolgáló század. Az ezredeknél az állandó bázison és a kitelepülő reptéren is voltak állomásaik. Ezeknek nagy része megvan. Kunmadarason két repülőezred települt, elméletileg két önálló zászlóalj kellett volna, de egy zászlóalj (785. obsz i RTO) szolgálta ki őket, de a felderítőezred részére volt a zászlóaljhoz egy század rendelve. Azért század, mert a felder.ezred 77-ig század volt, ill. költségcsökkentés miatt. Máshol is volt ilyen eltérésük. A helikopterszázadokat és rajokat (1 raj/1 szárazföldi hadosztály, majd 83-83 között a két gépesített hadosztálynál ezeklből századok lettek) nem szolgálta ki önálló orsz i RTO, náluk a kiszolgáló műsuaki század (orato) végezte ezeket a feladatokat.

 

RT-századok voltak még a lőtereken is (obsz i RTO)

-HAjmáskér, NAgyiván-Nádudvar és Kunszentmiklós.

 

-Kunmadarason a reptéren kívül volt egy ún. RSZDN (Radiosztancija dalnej navigacii) távoli iránmyadó állomás, mint önálló alakulat. NDK-ban ennek a párja Damgartenben volt. De ez nem DHDSCS alárendeltségben volt.

 

-S ugye ezek mellett voltak még a lokátorszázadok, posztok

ezekről van egy nyugati cia-anyagból egy lista, de valamikor a 70-es évekre vonatkozik... Elég pontatlan, de kiindulásnak jó lehet... Szigethalom, Tököl, stb. lehet hibás megjelölés, a fenti alakulatokra...

Budapest Időjárás előrejelző radar.
Szigethalom

Szekesferervar
Kiskunlachaza
Tököl

Fertöd

Szombathely

Zalaegerszeg-Andrashida

Böhonye

Budapest Szechenyi  P-20, majd P-35 mindössze egyetlen lokátor (80-as évek végéig)

Budapest Matyasföld

Lörinci 

Szentgotthárd-Kondorfa

Ebes??

egyelőre ennyi:))

 

üdv:

KAresz

 

 

 

Előzmény: Volt tüzér (4755)
monfondir 2007. szept. 27. Creative Commons License 4756
Szia!
Vagy itt vagy a lérak topicban volt egy link GoogleEarth-hoz, az általad jelzett bázisokról, amit pontosítgattunk is. Remélem a készítője feldobja ide ismét mert kb 1 éve volt.
Előzmény: vandork (4754)
Volt tüzér 2007. szept. 27. Creative Commons License 4755

A nagy testvérnek az én információim szerint Magyarországon is hasonló légvédelmi technikája volt, mint máshol, mint például nekünk. A 80-as évek elejéig nekik is voltak Volhov komplexumaik, csak nekik még az M1-es verzió volt. Többek között Lóberényben is volt egy a rakéta technikai osztály mellett, bár az igaz, hogy nem volt harcrendbe telepítve. Én valamikor 1979-ben voltam nálunk pótalkatrészt zabrálni (ők voltak a testvéralakulat) de nem tudtak adni, mert nekem már egy számmal korszerűbb eszközöm volt. Ők aztán már az itt lévő komplexumokat nem is korszerűsítették, hanem kivonták és valami mást hoztak helyette.

A repülőtereiket egy SZ-125 komplexummal oltalmazták, legalábbis elméletileg. Az összes repülőtérből csupán Tökölben és Kunszentmiklósban vagyok biztos, mert ott láttam a tüzelőállás nyomát. Valószínűleg a többinél is lehetett, hiszen a nagy testvér nem úgy csinált, mint mi, hogy ha balhé volt, akkor odavittek valamit, hanem biztos ami biztos alapon állandóan ott tartották.

Még két légvédelmi alakulatot tudok biztosan, az egy móri KUB (később BUK) ezred, Dunaföldvárnál meg egy KRUG dandár, bár a nagy testvértől kitelt, hogy abból is csak egy ezredet tartott egy helyen.

Székesfehérvár mellett, a Sóstói Ipari Park déli csücskében egy Rt. század volt, a lokátorok dombjai két éve még meg voltak. Azt nem tartom valószínűnek, hogy ott a halikopter repülőtér biztosítására szánt lokátorokat tartották, hiszen ott vagy nyolc lokátordombot lehetett találni. Repülés biztosítására annyi nem kell.

Előzmény: vandork (4747)
vandork 2007. szept. 27. Creative Commons License 4754

KEdves Fórumozók!

 

MEgkérlek titeket, hogy bármit tudtok a hazai szovjet LéRak és RT csapatok települési helyeiről, kiszolgáló alakulataikról, stb. írjátok meg nekem, akár magánban, akár itt a fórumban. Én is megpróbálom majd megosztani az általam

összeszedett infókat. Így együtt teljessé tehetjük a képet!

 

üdv:

KAresz

Neva_07 2007. szept. 27. Creative Commons License 4753

OFF

 

Szevasz Karesz!

Nem akaron itt nagyon OFF-olni a remek fórumot ezért mailt küldtem a keletiblokkos mailedre.

 

ON

Előzmény: vandork (4751)
KT1 2007. szept. 27. Creative Commons License 4752
...és nem tudod mi volt ott ?
Előzmény: Big-B (4743)
vandork 2007. szept. 27. Creative Commons License 4751

Szia LeX!

 

A HAjagon az ismeretlen hadrendi számú, de ismert postafiókszámú "obtsz", azaz otgyelnüj bataljon troposzfernoj szvjazi (önálló troposzférikus híradó zászlóalj) volt, fedőneve Diodon (nem hívókód).

Viszont nem tudom, hogy tudjátok-e, volt ott egy másik alakulat is!!!

 

A nagyteveli objektum neve "ZKP komandujusevo JuGeVe" a DHDSCS főparancsnokának megerősített tartalék harcálláspontja volt, postafiókszáma PP 53155, hívókódja Gvozdevoj. Az ott dolgozó egyik fazon szerint Morze ÁBC-vel (nyílván valami kódolt formában??) az üzeneteket elküldték Hajagra kábelen, ahol volt egy PDRC ZKP (a ZKP átadó rádióállomása) )nevű alakulat is 53155-A postafiókszámmal, Szpeska hívókóddal. Mint látszik, ez a ZKP "leánya", azaz alegysége. Amin tmegkapták NAgytevelről a cuccost, azt átadták a másik herendi alakulatnak, s minden ment aztán az éterbe...

 

ez alapján én nem valószínűsítem, hogy NAgytevelre nézett volna a harmadik tornyon az antenna, de megkérdem:)

 

KAresz

Előzmény: LeX (4748)
sweethome 2007. szept. 27. Creative Commons License 4750

Egy kérdésem lenne Hajag/Herend kapcsán. Nem tudja valaki, hogy kik, mikor és hogyan bontották le a harmadik tornyot? Nem lehetett kis munka ......

Előzmény: LeX (4748)
Volt Katona(Lee) 2007. szept. 26. Creative Commons License 4749
Ez a trükk az egészben, hogy a orosz légvédelmi egységekt békeidöben sem lehetett tudni hol vannak...mobilak voltak...védték minden esetben a saját reptereiket, magyar reptereknél nem volt védelem ezzel szemben-magyarok a fövárost védték+ipari komplexumokat, Dunaújvárosi Vasmü+Miskolci+Paks...
szemben a magyar a magyarlégvédelemmel akik, zónákat védtek és fix.telepítésuek voltak(Pesti körgyürü).
Előzmény: vandork (4747)
LeX 2007. szept. 26. Creative Commons License 4748
Szia!
Kérdeznék máris. Volt már itt szó a hajagi Bars tropo állomásról. Ez a 32362 számú alakulat volt, ők Herend néven emlegették. A 3 anntenna toronyból csak 2 áll, ezek Galagamácsa és a legközelebbi szlovák tropo állomásra néztek. Megkérdeznéd, hogy a 3. hova nézett? Nagytevelre esetleg?
Előzmény: vandork (4740)
vandork 2007. szept. 26. Creative Commons License 4747

Szia NEva_07!

 

Tényleg kicsi a világ!

Melyik publikációra gondolsz?

Erre a könyvemre? http://www.airforce.ru/book_review/hungary/index.htm

 

Az ötleted tetszik, csak jelenleg nincsen semmi időm, mert éppen egy új könyvön is dolgozok, s persze, mellette dolgozni is kell:) Később beszéljünk róla, jó?:) Hol publikálnánk?

 

A szovjet légierő témáját kutatva jutottam el egyéb, de szinténa  légierő alá rendelt, vagy a légvédelem (PVO-nak nevezték ők) alá rendelt alakulatokhoz.

A most készülő könyvben mindezek is benne lennének.

gondolok itt azokra  szovjet LéRak Osztályokra, melyek a repülőterek mellett települtek, vagy fontos objektumok mellett. (nem csapatlégvédelem, melyek a négy hazai szovjet szárazföldi hadosztály melett voltak). Kutatom a önálló híradó ér ráió-technikai zászlóaljakat, és dandárokat, melyek a légvédelem, vagy a légierő különféle magasabbegységei, alakulatai mellé voltak rendelve. + lokátorszázadok, -posztok, stb.

 

Kellene egy kis segítség abban, hogy ti milyen orosz légvédelmi rakétás bázisról tudtok, ill. milyen lokátoros alakulatról (lokátorszázad), stb.

Nekem ezekre van egy szép listám, de hiányos, sok helyen hibás, duplikált, sok munkámba telt ezt is összeszedni. Szívesen segítek én is azonosítani az alakulatokat íly módon.

 

Láttam pl, hogy szó volt a LéRak témában Lovasberényről. Ott három alakulat volt + az 56. őrszázad.

-egy légierős rakéta és bombafegyverzet raktár (aszrvb oroszul)

-egy önálló légierő alá rendelt gépjármű javítószázad

-egy légvédelmi rakéta technikai bázis, mely a DHDSCS fegyverzetszolgálatának volt alárendelve

 

apropó: voltam a múlt héten Nagytevelben, a ZKP melett ott votl egy LéRak osztály is, mégpedig ugyanazon ezred alárendeltségében, mint a repülőtéren lévő osztályok!

 

sziasztok, egyelőre ennyi

Karesz

 

 

Előzmény: Neva_07 (4745)
vandork 2007. szept. 26. Creative Commons License 4746

Igen, elérik, látják!!

üdv

Karesz

Előzmény: M62 265 (4741)
Neva_07 2007. szept. 26. Creative Commons License 4745

Üdvözöllek Karesz!

 

Örömmel látlak (olvaslak) ezeken az oldalakon. Hát bizony kicsi ez a világ. Hogy miért is mondom ezt. Épp a közelmúltban rendeltem tőled egy GRAN-os Volhov indítóállvány makettet rakétával és kérdeztem rá a Newa-SC-re (a 21-ei rendelés visszaigazolásod köszönettel megkaptam). A DHDSCS-ről (remélem jól rövidítettem :-))) szóló publikációdat kíválónak tartom, egy alapdokumentum a témában.

 

Charlie barátom képgyűjteménye bizony nem piskóta. Személyesen külön örülök annak, hogy a gyűjteményét kis segítségemmel sikerült "nemzetközivé tenni" (a 2007. áprilisi szlovákiaia túrára gondolok, ahol sikerült bejárnunk a Pozsony körül telepített "néhai" Volhov és Nyeva légvédelmi rakéta TÁS-ok közül hármat - Dunajská Luzná, Most pri Bratislave, Devínska Kobyla).

 

Ha már itt vagy, leírom azt a gondolatom is, ami akkor jutott az eszembe, amikor a DHDSCS publikációdat olvastam. Mi lenne, ha hasonló módon összefoglalnád a megerősített TÁS-okba telepített kis-, közepes- és nagy hatótávolságú légvédelmi rakétakomplexumok (Sz-125 Nyeva, Sz-75 Volhov, Sz-200 Vega) összefoglaló történetét is. A publikáció nagy részletességgel kiterjedhetne kis hazánkban, valamint a valamikori csehszlovákiában (majd 1992-től csehországi és szlovákiai) kiépített objektumokra, TÁS-okra, a TÁS-oknál alkalmazott különböző megerősített fedezékekre.

 

A hazai adatok összegyűjtéséhez alapból nagy segítséget nyújtana pl. Veres Mihály kitűnő könyve (Légvédelmi tüzérek és rakétások), valamint a szomszédos fórumon (Légvédelmi rakéták magyarországon) értékesnél-értékesebb hozzászólásokat írogató valamikori szakmabeli kollégák is, akik életük nagy részét a TÁS-okban töltötték. A csehszlovákiai lérak osztályokkal kapcsolatos adatokhoz pedig - jobb híján - megpróbálnék személyesen segítséget nyújtani (mivel néhány évet lehúztam különböző beosztásokban egy szlovákiai Nyeva osztálynál, majd később egy RT alakulaton személyes tapasztalataimmal és képeimmel járulnék hozzá a dologhoz). Véleményem szerint nagy érdeklődés kísérné a publikációt.

 

Mi a véleményed az ötletről?

Előzmény: vandork (4740)
Big-B 2007. szept. 26. Creative Commons License 4744
Nagykanizsán a Thury laktanyát már sajnos senki nem tudja megnézni, ugyanis teljesen elbontották. A Kossuth laktanyáról jövő héten teszek fel fotókat, valamint a Homokkomáromi lőtér objektumairól.
Big-B 2007. szept. 26. Creative Commons License 4743
Ezt az objektumot én is láttam személyesen, még 2002-ben, mikor arra túráztam.
Előzmény: KT1 (4730)
Volt Katona(Lee) 2007. szept. 26. Creative Commons License 4742
nézhetöek, en inne nézem Charlie 21-et pl.
Vannak idöszakok, amikor belassul a kep.tar.hu, ez innen eszreveheto.
Előzmény: M62 265 (4741)
M62 265 2007. szept. 26. Creative Commons License 4741
Szia Karesz!
Ők elérik a kep.tar.hu-n lévő galériáinkat? Régebben német fórumosok panaszkodtak, hogy külföldről nem nézhetőek a fotók...
Előzmény: vandork (4740)
vandork 2007. szept. 25. Creative Commons License 4740

Sziasztok Srácok!

 

A JuGeVe (Déli Hadseregcsoport) orosz fórumáról írok nektek, itt szolgált oroszok

is olvassák ezt a fórumot, tetszik nekik, csak így tovább, várják a fotókat, különösen

Charlie-21-ét. a 30234 nevű srác üzeni ezt különösen.

Ha valaki beszél oroszul, szívesen leveleznek veletek, addig maradok én, mint "tolmács2:) HA szeretnétek tőlük valamit kérdezni, írjatok, fordítok.

 

üdv:

Vándor Karesz

KAMAZ 4310 2007. szept. 24. Creative Commons License 4739
Sziasztok! a Nyíegyházi Vay Ádám laktanyáról van vakakinek valami infója vagy esetkeg képe.
KT1 2007. szept. 21. Creative Commons License 4738

Szevasz !

 

Merre van ez pontosan ?

Megnézném !

 

Előzmény: sweethome (4737)
sweethome 2007. szept. 20. Creative Commons License 4737

Becslésem szerint 1,5x0,5 Km lehet a terület. Kivezető utak nincsenek, dupla szögesdrótkerítés veszi körül, szerintem a belső áram alatt lehetett hajdanán. Van viszont vasúti vágánya, és vasúti rakodórámpája is. A síneket már felszedték, de a nyomuk még nagyon jól látszik.

3 tároló van a terület kaputól legtávolabb eső végén, ebből kettő le van zárva. Ott is van egy rakodórámpa, de az már teherautókra méretezve. Azután már csak erdő van.

 

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4736)
Volt Katona(Lee) 2007. szept. 20. Creative Commons License 4736
Jok a kepek, mekkora területen fekszik az objektum, vezetnek e onnan utak be az erdöbe?
Előzmény: sweethome (4733)
KT1 2007. szept. 18. Creative Commons License 4735

Mostmár kezd bosszantani !

 

 

Viszont  végre bejutottam a 104/3   "A" szektorába is ! (1. & 2. kép)

 

MN 1196 Volhov TÁS

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: iM (4734)
iM 2007. szept. 17. Creative Commons License 4734
Én is kérdeztem kb 2 éve, de azóta sem kaptam választ :-(

Előbb-utóbb elmegyek körbejárni, valami majdcsak kiderül. Tippelni mindenképpen raktárra tippelek.

Előzmény: KT1 (4730)
sweethome 2007. szept. 16. Creative Commons License 4733

TAB, 2007 július, folytatás

 

sweethome 2007. szept. 16. Creative Commons License 4732

TAB, 2007 július

 

Volt Katona(Lee) 2007. szept. 12. Creative Commons License 4731
passz
Előzmény: KT1 (4730)
KT1 2007. szept. 11. Creative Commons License 4730

 Szevasztok !

 

Segítségetek kérném!

 

Nógrád településtől (Nógrádi-vártól) dél felé indul egy aszfaltos út aminek a végén (kb 5km a vártól) található az objektum.

Csak annyi van kiírva, hogy    HM    meg, hogy  Őrzött terület belépni tilos!

 

sajnos a guglin is homályos a kép! (47.53.57.10-17.01.17.10)

 

Meg tudja vki mondani mi volt ott ?

 

 

 

pétizennyolc 2007. szept. 10. Creative Commons License 4729

Mindenképpen!

 

P-18

Előzmény: 54/5 (4728)
54/5 2007. szept. 10. Creative Commons License 4728

Sziasztok!

 

Nekem volt egy régi igéretem, miszerint egyszer körbefényképezem a valamikori MH 54/5 sz. Ráduótechnikai Századot - Molnaszecsődöt. A múltkor jártam arra és megvan minden mint régen, igaz kicsit lepattanva. De szerintem egy párszáz képet megérne a dolog. Érdekel valakit a dolog? Ha  igen, akkor beszélek a polgármesterrel, hogy ne kelljen úgymond betörni :)

Majd hivatkozok ezekre a fórumokra, meg a charlie21 képgyűjteményére.

Belevágjak?

 

Üdv.

Gabi

thehassan 2007. szept. 10. Creative Commons License 4727
A mikrót előbb irtja ki az ellen, mint a kábelt. Egyszerűbb támadni, kevésbé védtelen.
A jelenlegi tropo-állomás-maradványok közül csak az antennák vannak meg,a beltéri rendszerelemek nincsenek. Általában jó a tropo, jelenleg 40 Mbps-os összeköttetéskeket tesztelgetnek amerikai civil gyártók, ami azért nem kevés, de a jelenleg Magyarországon lévő tropo-antennák csak ipari műemlékek.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4726)
Volt Katona(Lee) 2007. szept. 10. Creative Commons License 4726
csak lassan, ezzel hogy a tropo már nem menö, mert ha háborus helyzet lenne, akkor minden tartalék parancstovábbíto eszköz jo lenne, a muholdas meg nem mindig jarhato ut...
Egy harcallaspont regen össze volt kötve vezetekkel(Matav)-igy megy a jel pl. Bekescsabarol Veszprembe a, +mikrohullammal, ha a vezeteknek annyi lenne...
Előzmény: thehassan (4724)
Gulli46 2007. szept. 8. Creative Commons License 4725
Nagyon meg kösszöném a térképet Charlie21 még ha objektum nincs is rajt
Előzmény: charlie21 (4716)
thehassan 2007. szept. 6. Creative Commons License 4724
Őrzésre van pénz, bontásra nincs - a technika meg tartós. Gondolom én. A belső terek zárva, de kipakoltnak tűnnek, elmondás szerint ami kézzel pakolható, azt kitermelték, de az antennák bontásához daru kell. Amire a tropo kellett, arra ma már inkább a műhold a menő, tehát újra aktiválva ez már nem lesz sohasem. Gondolom én.
Előzmény: charlie21 (4723)
charlie21 2007. szept. 6. Creative Commons License 4723

Na ez sem ugy néz ki mint amit széthordtak,jó lenne már tudni mire is tartogatták eddig.Köszönet a képekért!

 

Előzmény: thehassan (4722)
thehassan 2007. szept. 5. Creative Commons License 4722
Végigfolyt.







Ha valakinek kell eredeti (2048*1536) méretben, e-mail.
Előzmény: thehassan (4721)
thehassan 2007. szept. 5. Creative Commons License 4721
Továbbfolyt.












Előzmény: thehassan (4720)
thehassan 2007. szept. 5. Creative Commons License 4720
Folyt.












Előzmény: thehassan (4719)
thehassan 2007. szept. 5. Creative Commons License 4719
Nos, akkor szoptatok... :)










Előzmény: Volt tüzér (4718)
Volt tüzér 2007. szept. 5. Creative Commons License 4718

Biztos ismered azt az ősrégi viccet, amelyikben az ifjú cigánylegény lánykérőbe megy, mert valahol éppen szűzlányt hirdettek. Belép a putriba, és meglátja a leányt, amint éppen egy gyereket szoptat. Rögtön számon is kéri a jelölt anyjától, hogy miféle szűzlány ez, hiszen szoptat. Az volt a válasz, hogy "szűzlány az, de ideje van, teje van, miért ne szoptasson."

Nos a kérdés: Időd van?

Lehet, hogy kicsit cirkalmas volt a bevezető, de remélem érthető voltam.

Előzmény: thehassan (4717)
thehassan 2007. szept. 5. Creative Commons License 4717
Mivel kérdezni egyszerűbb, mint visszaolvasni... :)

Vannak-e itt képek a tiszavasvári tropo-állomásról? Ha nincsenek, legyenek*?








*: tegyek fel?
charlie21 2007. szept. 5. Creative Commons License 4716

A kamionos bunkert már én is hallottam,ezt mondták a polgárvédelmis bunkerra,de nem tartom valoszinünek.A repülős sztori tuti mese,arra semmi ilyen nincs ,de kétlem hogy bárhol is lenne ilyen az országban.Szerintem sokan azt látták ilyennek mikor a repterek fedezékeiből jött ki a gép,oldalról olyan mintha a földből jönne ki.

Márcsak azért sem lehet ott ilyen mert még fel is kéne ott valahol szálniuk,reptér meg még füves sincs ott semerre.

Térképet majd keresek ,bár az objektumok nem nagyon látszodnak rajta.

Előzmény: Gulli46 (4714)
hadsz 2007. szept. 5. Creative Commons License 4715

urban legend,ráadásul a vadabbik fajtából...

 

Előzmény: Gulli46 (4714)
Gulli46 2007. szept. 4. Creative Commons License 4714
Igen ugyan arról a bunkerről beszlünk mert a képeid alapján ismertem fel,Amit keresek bunker állítólag csór fölött van az is mondták csor és iszka között, és be van kerítve és akkora hogy egy kamion meg tud benn fordulni ezt halottam, meg azt is halottam volt olyan föld alatti bunker( valhol ott) olyan hogy a föld allatt voltak arepülőgépek, és szét nyílott a föld és ugy szállatak föl, mondjuk ez már nem olyan biztos mint az első azt több embertől hallotam  aki már látta de  azt nem tudta pontosan el magyarázni. Nincs véletlenul valami jó térképed erről  a térségről?
Előzmény: charlie21 (4713)
charlie21 2007. szept. 4. Creative Commons License 4713

Igen eléggé ismerős vagyok erre,ezt a helyet viszont egy kollega találta meg elöbb,én csak addig hirből ismertem de elég rossz volt a meghatározás annó és ezért csak nemrég sikerül rálelnem,mikor a topik társ rálelt.

Azért ez nem pont a Baglyason van hanem a csórról felvezető hadiut eggyik nagy kereszteződésénél,ami a bagylyas felé kanyarodik.Lehet hogy ugyan arról beszélünk.Amugy én is tudok egy másik nagyot de ez inkább inota felé van a baglyas másik felén,ez ha jól tudom inkább a polgári védelemé volt.Itt még nem voltam.

Amugy az egész térség tele van kissebb nagyobb bunkerekkel,nézd meg a képtáramban a KGYLP nevű képtárakat,van vagy több száz objektum arra.

Előzmény: Gulli46 (4711)
NORTHLINE 2007. szept. 4. Creative Commons License 4712
Üdv mindenkinek!
Két kérdésem lenne:
- Kőszeg felett,a Tábor-hegyi rádiós laktanyát kb.7-8 éve bővítették,szép nagy épületek is vannak ott,ki mit tud róla?Jelenleg üres,őrzik egyébként,tudtommal eladó,csak senkinek nem kell.
-Jobbágyi környékén mit érdemes megnézni,ha csak kívülről is?
Gulli46 2007. szept. 1. Creative Commons License 4711

Hi all

 

Valaki tud  a Baglyas környékén ezen kivüli bunkerről? állitólag még van egy nagyobb  csór iszka térségébe Charlie te ismerős vagy ezen a környéken vagy véletlen találtad?

Előzmény: charlie21 (4516)
TaylorH 2007. aug. 31. Creative Commons License 4710
Jééé :D ebben a medencében akkoriban még volt viz.
A növényzet miatt meg sem ismertem.

Taylor
Előzmény: hadsz (4708)
hadsz 2007. aug. 30. Creative Commons License 4709

A keleti kerítés valóban mögöttünk volt,de őrtoronyra ott nem emlékszem.Mondjuk ez nem jelent sokat,mert lehet,hogy nem figyeltem ill.vettem észre,de lehet,hogy lebontották...

Azért az illegális bejutással óvatosan!!!Kutyás őrök járőröznek benn és szigorúan veszik a munkájukat!

Előzmény: TaylorH (4706)
hadsz 2007. aug. 30. Creative Commons License 4708

Szia!

Erre a medencére gondoltam.A benzinkúttól délre van,nagyon közel hozzá,csak egy kapu és egy portaépület vagy őrszoba van köztük.

Előzmény: TaylorH (4706)
M62 265 2007. aug. 30. Creative Commons License 4707
De, a belső kaputól nem messze, a gyakorlótérnél.
Előzmény: TaylorH (4705)
TaylorH 2007. aug. 30. Creative Commons License 4706
Szia!

Igen ezt a benzinkutat emlitettem. Ugyan a kútfejeket elvitte valaki már elöttünk, de üzemanyag volt bennük mint már irtam. Ez a kép pont onnan készült, ahol az egykori un. 3 számú örhely volt valamikor. Ha minden igaz, mögötted lennie kell egy örtoronynak, és közvetlen mögötte a keleti oldal keritésének. Az örtorony padlóján pedig egy golyó ütötte nyomnak.. Egy behatoló miatti figyelmezteteö lövés volt (a surranótársam szerint). nagy balhé volt belöle....

A másik képpel kapcsolatban: ez a helyiség nekem is rémlik, sajnos pontos infom nincs a funkciójáról.
Melyik medencét mondod, mert kettö volt? Egy a déli keritéstöl nem messze, valószinü, hogy gyerekmedence, egy pedig a benzinkúttol délre, ahol az ugródeszka is van. Erröl már képet is láttam.

Ha valaki esetleg készülne vissza szivesen elkisérném. Ugyan a jövö héten megérdeklödöm bejutás hivatalos mikéntjét, ha nem megy, marad a sötét oldal


Üdv Taylor
Előzmény: hadsz (4704)
TaylorH 2007. aug. 30. Creative Commons License 4705
Szia!

Ha jól emlékszem a garázssor végénél volt egy olyan garázs, amiböl néhány méterre kivezettek sinek. Olyan mühelyféle lehetett ha emlékeim nem csalnak.
A másik emlékfoszlány sinekkel kapcsolatban, az a garázsok(amit az elözö hszben belinkeltem) mögötti terület, ott ahol a lánctalpat találtuk. Szvsz egyszerüen csak a nehezebb tárgyak mozgatásához kellettek.
Ezt a csillét nem véletlenül az örszobánál fényképezted? (ott ahol egy kapu vezet fel az objektumhoz, a garázsoktól balra) Mithogyha ott emlékeznék rá.

Egyébként a területen valóban nem voltak sikek, tehát vasúti közlekedés kizárt volt.

Üdv Taylor
Előzmény: M62 265 (4702)
hadsz 2007. aug. 30. Creative Commons License 4704

Erről a benzinkútról van szó? :

 

Még egy kérdés,erről tudsz valamit,hogy mi lehetett?Valami fürdő,vagy tisztítóhelység?Ez valahol a focipálya és a már említett zöldségraktár között van,az uszodától délre :

Előzmény: TaylorH (4701)
hadsz 2007. aug. 30. Creative Commons License 4703

M62 265!

Itt az a bizonyos kép: 

Előzmény: M62 265 (4698)
M62 265 2007. aug. 30. Creative Commons License 4702
Taylor, ez a csille szerinted hova valósi? Sínt még nem találtam odabent:
http://kep.tar.hu/bayzs/50482728/30281293#2
Előzmény: TaylorH (4701)
TaylorH 2007. aug. 30. Creative Commons License 4701
Sziasztok

Igen, sajnos látszik a képeken az állagromlás, abban az idöben a terület szépen rendben volt tartva. Voltak olyan napok amikor csak a rendrakás, sövénnyirás volt a feladatunk. Akkor találtuk a legtöbb töltényhüvelyt a lakótelepi részen. Hogy mit kerestek ott, azt máig sem tudom kitalálni.
Tervezem egy térkép elkészitését a területröl, de sajnos 15 év az 15 év, sokat felejtettem. Esetleg ha tudtok egy hangyányival részletesebb müholdfelvételt, mint a google, azt megköszönném.

Na akkor egy kis visszaemlékezés.
Ezek mögött a garázsok mögött Ezek mögött a van mégegy raktár, ahol rengeteg alkatrész volt akkor. Onnan hoztam magamnak a kocsim vontatóköteléhez egy kampót, amit a mai napig használok. Találtunk lánctalpmaradványokat, lánctalpas jármü kerekét, szerszámokat, orosz egyenruhát, kabátokat stb. Sajnos a ruhák már akkor is elég vacak állapotban voltak az nedvesség miatt. Sok vállap, kitüzö is elökerült, ezekböl hoztunk is emlékbe, de az évek alatt ezeket valahova elkevertem.
Az általunk használt épület mögött (föépület) volt egy benzinkút, amibe akkor még gázolaj is volt. Vödörrel ugyan, de lehetett bélöle üzemanyagot szerezni. Erre késöbb rájöttek és a nyilást lelekatolták és lepecsételték.
A lakótelepi rész délkeleti sarkánál volt egy raktársor, amit nagyon öriztek akkor. Nem tudom mi lehetett ott, de a fegyveres örnek állandóan arra kellett járörözni, és a pecséteket ellenörizni.

És végezetül néhány kép.

1, a kiképzöpálya, háttérben a füves focipálya, balra a föépülettel.
2, a focikapun lógva, mögötte a kézilabdapálya, jobbra az üvegházzal. Ugyan nem látszik, de a pálya mögött távolabb a föbejárat.
3, a föépületbe a lépcsöje, itt a fa lambéria még épen egészségesen.
4, a föépület bejárata fölötti erkély, leszerelés elött néhány nappal.







üdv Taylor
Előzmény: hadsz (4696)
hadsz 2007. aug. 30. Creative Commons License 4700
A 236.hsz alatt található pár kép,én erre gondoltam,szerintem Te is.Pillanatnyilag nem tudom bemásolni... 
Előzmény: hadsz (4699)
hadsz 2007. aug. 30. Creative Commons License 4699

Igen,nekem is dereng valami,mindjárt utánanézek.

Előzmény: M62 265 (4698)
M62 265 2007. aug. 30. Creative Commons License 4698
Üdv itt, Taylor!

Hadsz!
Ha jól emlékszem, az A-bomb-topicban volt anno egy kép, amin épp a darut szerelték le a srácok a '90-es évek elején...
Előzmény: hadsz (4696)
bodrostomi 2007. aug. 30. Creative Commons License 4697
Köszi!
Azt hittem, hogy a szentistvániról irtál, ami a M.kövesd-Szentistván közút mellett van. Az még ugyan megvan, de elég siralmas állapotban, a reptér mellettit viszont eladták, és teljesen elbontották még a 90-es évek végén.
A vágányokat is felszedték, már nem sok minden emlékeztet az egykori állapotokra. Majd ha találok, rakok fel fényképeket bentről.
Előzmény: Törölt nick (4692)
hadsz 2007. aug. 30. Creative Commons License 4696

Szia!

Köszi a beszámolót,írhatsz még ezekről a "felfedezésekről",biztos volt érdekes élmény.

Hát igen,a bázis manapság már kicsit máshogy néz ki,pedig a folyamatos őrzésnek köszönhetően ez maradt meg messze a legjobb állapotban.Az épületek még viszonylag jó állapotban vannak,de a növényzet nagyon benőtte már a területek nagy részét.Tavaly még zsákszámra találatunk az élelmiszerraktárban rohadt krumplit,illetve az orvosi rendelőben rengeteg gyógyszert,fiolát,üveget a polcokon.A tárolók közül csak az egyikbe lehet /lehetett/ lemenni,szinte hibátlan állapotban van,minden a helyén,egyedül a darut vágták le a mennyezeten futó sínről.Döbbenetes látvány valóban!Ha visszaolvastál,elég sok képet,infót találhattál erről a helyről,természetesen megoldódott a tárolók rejtélye is.Érdekes módon a mostani őrszemélyzet nem tudja pontosan,hogy mi is volt fenn az elkerített részen,volt alkalmunk néhányszor beszélni velük.A feladatukat szigorúan veszik nem engednek be senkit!

 

Ha vannak még képeid,felrakhatnád őket,érdekes még akkori állapotban látni az ojjektumot!

 

üdv:hadsz

Előzmény: TaylorH (4695)
TaylorH 2007. aug. 30. Creative Commons License 4695
Szia !

Igen, az örzés volt a feladatunk. A helyi `öregektöl`hallottuk, hogy az oroszok egy éjszaka alatt hagyták el a laktanyát, mindent maguk után hagyva.
Ezt megerösithetem, ugyanis a tiszti lakásokba egyszer `hivatalbol` be kellett mennünk, és volt olyan konyha ahol még a mosatlan edény is a mosogatóban maradt. A szekrényekben ruhák, edények, a zuhanyzóban a szappan stb.
A konyhaszekrényekben hagyott romlott élelmiszerekröl ne is beszéljünk.
Sajnos a laktanyában szinte az összes ajtó le volt pecsételve, amit naponta többször ellenöriznünk kellett. Igy a bejutás valahova nagyon nehéz volt.
Persze a kiváncsiság mindenkit hajtott, és néhány épuletbe, raktárba azért sikerült is.
A terulet két részre volt (van) osztva. A felsö északi rész, az erdöben, ahol a tárolók is vannak. Ezek akkori megnevezése K1 ill K2 objektum volt. Ez a terület külön el volt keritve 3 keritéssel, ahol a középsöben valamikor áram volt. Ezt bizonyitandó, az örszobából, ami a mi idönkben is ezt a feladatot látta el, elektromos kábelek futottak a keritésig, és ott rá volt csatlakoztatva.
Ezen a területen voltak még a földbe elásott hiradóskocsik, volt egy raktár, és több kissebb olyan épület, amit soha nem nyitottak ki.(azalatt az 1 év alatt amig ott szolgáltam)
Volt egy raktárépület is, amibe sikerült bejutnunk, és találtun rengeteg alkatrészt. Müszerelölapok, teherautó alkatrészek, fogaskerekek stb. mind zsirpapirba csomagolva, dobozolva, tökéletes állapotban.

A déli részen valóban egy várost épitettek. Medencével, iskolával, étteremmel, lakóházakkal, raktárakkal füves és beton focipályával, üvegházzal!, benzinkúttal, irodákkal...stb. Hihetetlen volt látni. Amikor eköször láttam azt lehetett volna mondani, hogy most mentek el. Kissebb rongálásokat leszámitva.
Persze egész idö alatt mindenki találgatta, hogy mi lehetett itt, de akkor még egyértelmü választ senkitöl sem kaptunk. Abban az idöben titkos volt minden a területtel kapcsolatban.
Szabad óráinkban rengeteget barangoltunk, felfedeztünk, de ezzel már nem szeretnék senkit untatni.


üdv Taylor


és néhány kép, amikért akkoriban lehet hogy nagyon kikaptunk volna.

A bejárat


és laktanyán belül,
háttérben jobbra a kazánházzal, balra az egykori étteremmel.
Előzmény: hadsz (4694)
hadsz 2007. aug. 29. Creative Commons License 4694

Szia!

Tul.képpen mit jelentett a gyakorlatban ez a szolgálat Tótvázsonyban?Őrzés?

Esetleg leírhatnál néhány néhány emléket,mit hallottatok az objektumról?

Előzmény: TaylorH (4693)
TaylorH 2007. aug. 29. Creative Commons License 4693
Sziasztok!

Csak véletlenül keveredtem ide, de a sok hasznos info miatt képtelen voltam több órán át felállni a gép elöl.
A tótvázsonyi laktanyáról kerestem infókat, és nagyon örülök, hogy nem vagyok egyedül a `hóbortommal`
Ott teljesitettem sorkatonai szolgálatot 1991-92 ben, és charlie21 és bayzs képei, igen kellemes emlékeket hoztak felszinre. (ezuton is köszönöm Nekik)
Ha esetleg tudtok még képeket, azokat nagyon megköszönném.
Az esetleges kérdésekre is szivesen válaszolok, amikre még emlékszem.
Bejárat elötti emlékmü
Törölt nick 2007. aug. 29. Creative Commons License 4692

 

 helló!

 

 A laktanya amire utalsz arról irtam.

Az iparivágány  az egyik üzemanyagtelepre futott be (K, vagy B már nem tudom)

itt kerozint v. benzint tároltak hatalmas földkupacok alatti tartályokban.

A két telep csővezetékeken összevolt kötve egymással.

Előzmény: bodrostomi (4691)
bodrostomi 2007. aug. 29. Creative Commons License 4691
A reptér melletti laktanyáról, valamint a hozzá tartozó ip. vágányról tudsz valamit?
Előzmény: Törölt nick (4690)
Törölt nick 2007. aug. 29. Creative Commons License 4690

 

 Helló!

 

 Egy kis információt tudok adni Mezőkövesd rep.térről ill. a laktanyáról.

 A reptér az sajnos tényleg úgy néz ki ahogy a fényképeken is látszik, akkor sem volt már sokkal jobb állapotban amikor én ott voltam sorkatona (1989-90-ben).

Bár akkor még megvoltak a bevezető és horizont fények valamint megvoltak és működőképesek voltak az adóházak is. Keresztes "közeli" és "távoli" adóház ill. Kövesd "közeli" és "távoli " adóházak. A "közeli" adóházakban még állandó személyzet is volt, az volt ám az igazán jó élet.

A "távoli" adóházakat csak repülésiesemény idején látogattuk, de mire kiértünk az adóházhoz és bekapcsoltuk az irányadót az érkező helikopter már le is szállt.

Ezeket az adóházakat aztán később teljesen lebontották.

 

A laktanyáról röviden annyit, hogy területileg Mezőkövesd és Szentistván nevű település között található.

1990 nyaráig vegyesen voltak itt oroszok és magyarok is.

Az oroszok valamilyen karbantartó alakulat lehettek mert hatalmas földmunkagépeik voltak.

Mi magyarok egy ún. FRISZ század voltunk (Földi Repülés Irányító Szolgálat),

Kecskeméten és Börgöngön voltun kiképzésen. de mivel repülés nemigen volt ezen a reptéren így mi is szép lassan őrkutyák lettünk. Őriztük ,állagmegóvtuk a laktanyát,a repteret, a K- ill. B-telepet (kerozin ill. benzin). Később kb. az állomány felét átvezényelték Tököl-re.

Egyszer  leszállt a reptéren egy szlovák felségjelű gyakorló katonairepülőgép, na akkor volt szerintem a legnagyobb nyüzsgés a laktanya életében, jöttek a fejesek helikopterekkel. A kisgép állitólag itt körözött össze-vissza légtérben mert állítólag eltévedt, meglátta lent a betoncsíkot, leszállt szépen. Állítólag őt nem nagyon látta senki a levegőben.

Utolsó parancsnok ha jól emlékszem, Kelemen József őrnagy.

Előzmény: charlie21 (4275)
uselessjunk 2007. aug. 24. Creative Commons License 4689
Szerintem Tótvázsonyra gondolsz. Olvass vissza, ki lett vesézve a téma.

UJ
Előzmény: S.C.Gio (4688)
S.C.Gio 2007. aug. 23. Creative Commons License 4688
Sziasztok!Nem régen tudomásomra jutott egy volt katonai bázis amit ma is nagyon szigorúan őriznek a veszprém és tapolca köztötti főúttól jobbra fent a hegyen állítólag még a berendezetten ott hagyott panel lakások is láthatóak.A bunkerről azt hallottam h 7 emelet  és h nukleáris tölteteket tároltakbenne ezé az alsó szinteket teljesen elzárták. Régen 5 kerítés védte abból kettő áram alatt.Tudna erről valaki felvilágosítást adni v egyátalán h létezik e?(nem a Hajagra gondoltam)Köszönöm!
Volt tüzér 2007. aug. 19. Creative Commons License 4687

Ha itt egy kicsit alaposabban olvasgatsz, biztosan megtalálod a választ is.

Egyébként 2. h.lé. ho. harcálláspont, 105. h.lérak. e. harcálláspont, Rt. z. vezetési pont. A laktanyaszerű dolog meg az Rt. z. (kicsit régebben volt az Rt. ezred is) laktanyája volt.

Előzmény: Nihil1965 (4686)
Nihil1965 2007. aug. 19. Creative Commons License 4686
A héten voltam Lillafüreden és ott is üresen áll egy szerintem volt honvédségi objektum . Mi volt ott?
sweethome 2007. aug. 17. Creative Commons License 4685

Igen, hatalmas a terület. Becslésem szerint vagy 6x5 Km lehet.

Most már szigorúan őrzik, szerintem ismerettség nélkül nem is érdemes próbálkozni a bejutással. A fedezékek ajtaját folyamatosan cserélik le, már csak pár darab van eredeti állapotban. Egyébként gabonát/kukoricát tárolnak bennük. Találkoztam bent motoros és quados őrjárattal is.

Ha jól tudom, a mostani hétvégén lesz ott valamilyen gyorsulási verseny. Ilyenkor be lehet menni hivatalos keretek között.

 

 

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4684)
Volt Katona(Lee) 2007. aug. 17. Creative Commons License 4684
Voltam ott en is, hatalmas bázis.
Sikerult bevinni egy Simsont, azzal sikerult korbemotorozni, bar akkor meg nem tudtam , hol voltak a "nemak", akkor azt is megneztem volna.
Előzmény: sweethome (4683)
sweethome 2007. aug. 16. Creative Commons License 4683

Kunmadaras.

Az előbb lemaradtak a képek. Íme:

 

 

sweethome 2007. aug. 16. Creative Commons License 4682

Kunmadaras

 

 

nagypolc 2007. aug. 15. Creative Commons License 4681
azért ez nem gyenge hól lehet esmit látni hozzánk legközelebb????????
nagypolc 2007. aug. 15. Creative Commons License 4680
ja......
Volt Katona(Lee) 2007. aug. 15. Creative Commons License 4679
ez még nyitva van?
Ez fennt van a tetején?
Előzmény: nagypolc (4678)
nagypolc 2007. aug. 14. Creative Commons License 4678
itten lehet bejutni
Volt Katona(Lee) 2007. aug. 14. Creative Commons License 4677
Szovjet Bars bázis, Varsoi szerzödes radioösszekötttest biztosíto, atomtamadas ellen is vedett troposzféra rádioallomasa.
A bejuttást taglalta valaki mostanában , olvass vissza.
Előzmény: XXX Barby (4676)
XXX Barby 2007. aug. 14. Creative Commons License 4676

Érdeklődni szeretnék h mi volt ott fenn a Középső-Hajag hegyen mekkora volt az a földalatti bázis?

Mára már mondjuk nem sok látszik belőle. Hol lehet lemenni oda? 

Válaszát várom!

Volt Katona(Lee) 2007. aug. 14. Creative Commons License 4675
ugy nez ki behalt a topic...
Volt Katona(Lee) 2007. aug. 13. Creative Commons License 4674
Bár nem kihalt:

http://repulonap.hu/airshow/rovatok/hu/2003/
Volt Katona(Lee) 2007. aug. 13. Creative Commons License 4673
Még egy homepage a "Rozsakerthez"-ez volta fedöneve a kormánybunkernak.
http://www.dienststellemarienthal.de/
Volt Katona(Lee) 2007. aug. 12. Creative Commons License 4672
Ha elkezditek keresni, a Google Earth-en, elmondom nehéz lesz...Azeléby hogy egész Bonn jól kivan takarva...+a környék is.
próbáljátok meg megtalálni, ha nem megy segítek.
Volt Katona(Lee) 2007. aug. 12. Creative Commons License 4671
Itt van egy kis csemege, németül tudoknak, ez is beleillik a kihalt laktanyákhoz:szóval,
amikor még volt NDK és NSZk,
akkor kitalálták hogy legyen a kormányzatnak Bonntól nem meszzire (20 km) egy saját bunkerje, ami atombiztos is+majdnem az összes minisztérium be tud költözni, ha bagy baj lenne.
Elképzelhetö, hogy Magyarorszaágon is van ilyen(a dimenziók a bunkernak gondolom másabbak), de hogy hol van, lehet,mindenki hallgat.
(Tippem szerint: Jobbágyi, pszzt).Szóval itt van a homepage, de el kell mondanom sok kép róla, és a valóságban nagyon nehéz megtalálni, voltam ott, az egyik bejárat gyermekjátszótér!!!!!!!!!!!!, fenttröl, Google Earthel ezért nehezen beazonosítható.
http://ausweichsitz.de/
Előzmény: nagypolc (4670)
nagypolc 2007. aug. 12. Creative Commons License 4670
sziasztok ,,,,mi van veletek???? kéne nekem ha tudnátok mondani valami oldalt vagy galleryt  ahol  vagy amiben megtalálható a hidegháborús cubában lévő vagy nem tudom (lévők) rak silók  atom bunkerok ....
Tatu72 2007. aug. 7. Creative Commons License 4669

Szia nagypolc!

Cserépfalu nincs magántulajdonban?Mintha valaki régebben azt írta volna.

Előzmény: nagypolc (4668)
nagypolc 2007. aug. 7. Creative Commons License 4668
sziasztok , tatu köszi az infót de elég sok helyen jártam már beleértve tardonát is szerintem a annyira azért nincs egybe ...  de ha épebb rak objektumot akarsz látni (persze ha még nem voltál ott) nézd meg cserépfalut még nem hortták  lopták szét az egészet:::
Tatu72 2007. aug. 6. Creative Commons License 4667

Nagypolc!

Képeket az április 16., április 30. és május 1.-ei hozzászólásaimnál találsz.

Tatu72 2007. aug. 6. Creative Commons License 4666

Szia nagypolc!

Idén májusban én is jártam Pingyomon. Az ottani őrrel én is beszélgettem egy kicsit

és engem sem engedett be hogy szétnézzek,így sajnos csak a kaput tudtam lefényképezni kívülről. Ezt egyébként akkor megírtam a "Légvédelmi rakéták Magyarországon" topicban. Van Tardonán egy öreg ismerősöm aki az ottani lérak

osztálynál szolgált anno, és ő mesélte hogy Pingyomra ládákban szállították az új

rakétákat és ott végezték a készreszerelésüket.  Az őr akkor engem is Nyírtelekre

irányított engedélyért. Ha a veszélyesebb, engedély nélküli bejárást választod akkor

szerintem kóborolhatsz egy darabig az objektumban mert állítólag 130 hektáros területen fekszik. Viszont ha tényleg egy érdekes helyet akarsz látni menj el Tardonára. Én áprilisban és májusban is voltam ott,szerintem érdemes megnézni. Kazincbarcikától nem messze van. A volt hadműveleti területre szabad a bejárás.

Majdnem az összes épület áll még,az óvóhelyek is megvannak,csak a TZM fedezékeket hordták el. A légvédelmi rakétás topicban ezeket is megírtam február vége május eleje táján,és jópár képet is raktam fel.Visszakeresheted őket. Ha érdekel a dolog írhatok róla bővebben, és százegynéhány képet is csináltam a területen.

                                                                                          Üdv. Tatu72

 

Előzmény: nagypolc (4662)
Zicherman Istvan 2007. aug. 4. Creative Commons License 4665
A laktanya még megvan...
Előzmény: Törölt nick (4664)
Törölt nick 2007. aug. 4. Creative Commons License 4664
Sziasztk!

Véltlenül nem tudjátok a Petőfi laktanya a külsőváci úton megvan még.
Volt Katona(Lee) 2007. aug. 2. Creative Commons License 4663
Én is csak azt mondom mint Volt Tüzér, ne menj oda, ha meg örzik, felesleges, a baj ugyis jon magatol.
Van annyi elhagytott objektum böven az országban, megértem aggállyodaat, azokat vagy szétverték már, vagy visszakövetelte a természet, ezért nem sokat látni belöle.
Előzmény: nagypolc (4662)
nagypolc 2007. aug. 1. Creative Commons License 4662
sziasztok , hát elég sok helyen már jártam de pingyomon még pont nem .remélni,,, nem remélek tölle semmit de ezt is nagyon szivesen betenném a fényképtáramba végülis csak ennyi .... elvégre ez is egy kihalt katonai objektum a régmúlt emléke..ezsem maradhat ki a megörökitésből...iesmi objektumok úgysem lesznek soha többé. 
Volt tüzér 2007. aug. 1. Creative Commons License 4661

Pingyom csak most tartozik Nyírtelekhez, de csak őrzés szempontjából. 1989-ig a 105. honi légvédelmi rakéta ezred technikai osztálya volt. Megalakuláskor (mivel az osztályoknál csak minimális számú rakéta volt, itt történt a többi rakéta kiszolgálása, tárolása. Itt tárolták az osztályok technikai eszközei kiszolgálásához szükséges eszközöket is, pl. daru. Később az osztályok is kaptak darut, a kint levő rakéta mennyiséget kiegészítették 3 javadalmazásra, így Pingyom már csak minimális (24 darab?) rakétát tárolt. Viszont továbbra is itt történt a rakéták mélyebb kiszolgálása. Ugyanis a kis szintű kiszolgálást az osztályoknál végezték.

Pingyom egyébként még jelenleg is katonai objektumnak minősül, ennek megfelelően őrzik is. Azt egyébként nem tudom, mit remélsz a bejutástól. Vannak bent különféle kiszolgáló épületek, amik közül a legjellegzetesebb a rakéta tároló épület és a szerelő csarnok. Az egyik leginkább egy bazi nagy garázsra hasonlít, a másik meg egy jókora műhely, még macskadaru is van a plafonon. Vannak még bent más épületek is, amik különféle raktárak voltak. Némelyik körül csináltak egy földhányást.

Ha mindenáron be akarsz menni, akkor számolj azzal, hogy belerúgnak a seggedbe, vagy egy éppen ráérő kutya fog beleharapni.

Miért nem keresel inkább olyant, amit már nem őriznek. Ott van például Börgönd. Ott nyugodtan lehet mászkálni, mióta különféle barmok felrobbantották, azóta a kazánház kéménye sem dől rád. Ott ugyanolyan jellegű alakulat volt, ráadásul még repülőteret, közepes rakéta tüzelőállást, és hadsereg harcálláspontot is találsz.

Előzmény: nagypolc (4659)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 30. Creative Commons License 4660
Pingyom tetö olyan volt, mint Kaposváron a Füredi 2(mozgó rakétatechnikai bázis) volt azt hiszem.
A pingyomon végezték el az összes borsodi tüzrendszerhez tartozó rakéta kisebb beszabályozását+tárolását +javítását.
Úgy tudom, hogy Nyírteleken csinálták a nagyjavításokat amit csak ök tudtak az országban, ez még +ban kiterjedt az uj SZU-bol jövö rakéták átvételére is, és készletezésére is.
De inkább kárdezd a rakétás szakembereket, én a légierönél szolgáltam anno.
Előzmény: nagypolc (4659)
nagypolc 2007. júl. 30. Creative Commons License 4659
szia,azért kérdezem mert visszaolvastam és azt láttam hogy nyirtelekhez tartozik pingyom, vagy csak tartozott??? az a gondom hogy pingyomra szeretnék bejutni fotózni legálisan de nem tudom kit hivjak ezügyben . az őr azt mondta hogy a hm től kérjek belépést ,léhet hogy megpróbálom.egyébként az őr (érdekes)százados ,főnök  rakéta technikus volt ép ott normális volt dumáltam vele vagy fél órát rakétákról obikról meg stb .na mindegy de nem engedett be.miért őriznek ekkora hévvel egy helyet amit már 17 éve bezártak és romogban hever???bár szerinte még használható lenne az égész ,,,, bár nem tudom mire,,,?na mindegy próbálkozok,ha nem megy jön a terepszinű ruha , bár jobb lenne legálisan körülnézni.ha valamit esetleg tudtok kihez lehetne fordúlni irjátok már meg ,, köszi,,
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 30. Creative Commons License 4658
atombiztos volt, mert ne lehetnenek a 80-cm-es ajtok.
(ami biztos, hogy a magyar radios laktanyak fedezekeinel, ahol benntalltak a radios autok, ott csak földhanyas volt csarnokkal, ajto nelkül, ahol benttalltak az autok-szakertok szerint ez is eleg egy atomcsapas lökö hatásának kivedesere, ha nem pont fölötte robban a a bomba éppen)...
Az biztos szerintem, nem mekk elekkent dolgoztak, hogy elöször megepitik a betonbunkert, utana meg kiderül, hogy nem fernek be a cuccok, ezert szetverik nagyobbra az ajtokat.(Bar az oroszoknal a katonak kimelesee nem volt szempont soha)
Vagy megepitik es utan ahordjak be az a valoszinubb, de ekkor mar megvan a nagyobb bejarat elöre.
Ezek a Hajag környéki barlangok mindenestre ujakk itt, eddig erröl nem volt szo.
Előzmény: ohrana (4657)
ohrana 2007. júl. 30. Creative Commons License 4657
nem hiszem hogy hajagon a pirosajtajú tárroló a hiradós autóknak lett volna ,miért őriznének hiradós autókat 80 cm es ajtókkak bezárva ????
Hajagon a nagy ajtók mögött van egy pár méteres rész, mögötte volt egy tolóajtó, annak már csak a sínjei vannak meg (gondolom, zsilipként szolgált), mögötte egy bazi nagy tér. Annak végén egy nagy ajtó, egy másik hatalmas - ám az előzőnél kisebb - terem, ami egy másik ajtóban végződik, ami már kivezet a szabadba, és előtte egy nagy betonplacc van. (Azaz a két nagy terem hosszában átjárható a betonplaccok közt)
Azon gondolkodtam, hogy azt a sok szart, lépcső, tartályok nem hiszem, hogy a kis bejáraton keresztül hordták le (ráadásul egy csomó olyan cucc is kellett lent legyen, a technikai rész, amit nyilván nem lent forrasztgattak össze) Nem a katonák kimélése miatt, hanem ert egyszerűen nagyobb, mint a bejárat.
Valami lift kellett legyen, amivel lehet hordani az anyagot, gondolom én. Vagy az alsó szintnek volt bejárata valahol, ami a környéket nézve nem lehetetlen, tele van barlanggal a környék.

o
Előzmény: nagypolc (4607)
Volt tüzér 2007. júl. 29. Creative Commons License 4656

De itt van ez is:

http://www.hmarzenal.hu/

Előzmény: nagypolc (4654)
Volt tüzér 2007. júl. 29. Creative Commons License 4655
Előzmény: nagypolc (4654)
nagypolc 2007. júl. 29. Creative Commons License 4654
sziasztok, gyorsan valaki tudna válaszolni nyirteleken mi van pontosan??és egy elérhetőséget nem e tudna mondani valaki az ottani objektummal kapcsolatban tel szám jó lenne...
M62 265 2007. júl. 29. Creative Commons License 4653
Elmentem megnézni, úgyis már rég jártam arra:


Előzmény: kreestof (4651)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 27. Creative Commons License 4652
Szia, olvass vissza, meg nézd meg a kep.tar.hu=charlie21 gallériáit
.(Elnézést, ha idegen tollakkal ékeskednék Charlie 21).
Előzmény: kreestof (4651)
kreestof 2007. júl. 26. Creative Commons License 4651
Hello
Nem tud valaki infot a péceli bunkerről/laktanyáról???
Tudtommal megvették(ki van tisztítva az összes épület, a romok el vannak takarítva, az utat homokbuckával zárták el, ki van rakva a ''Belépni tilos,magánterület,fokozott életveszély'' tábla, állítólag esténként őr vigyáz a területre(mi még nem találkoztunk vele).
uselessjunk 2007. júl. 23. Creative Commons License 4650
Pl. ebben a topicban, "kicsit" visszább
Előzmény: _ Liar _ (4649)
_ Liar _ 2007. júl. 22. Creative Commons License 4649
sziasztok, van ötletetek hol kereshetek infokat a Hajagi radarállomásról? milyen volt amikor müködött stb...
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 19. Creative Commons License 4648
Sweethome, lehetséges lenne feloldani a zárat a kép.tár.hu-ról?
Megnézném a képtárat ha lehetne.
köszönöm.
hadsz 2007. júl. 16. Creative Commons License 4647
Ezek közül leginkább a harmadik lehetőséget tudnám elfogadni,ésszerűen hangzik.Múlt hét csütörtökön egyébként Sweethome kollégával megpróbáltunk utánajárni ennek a témának és lementünk Tabra ismét szemügyre venni a lehetőségeket.Ami biztos,hogy a három tároló közül kettőből tutira nem megy ki semmilyen alagút,ez tisztán látszik a felette levő terepviszonyokból.Sajnos ez a két tároló zárva van...Ami a harmadikat illeti,ebbe be lehet menni /leléptem a hosszát,kb.40m./ ,nos ott akármi is lehet az ajtók mögött,de alagutat valahogy nem tudok elképzelni.  
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4644)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 16. Creative Commons License 4646
ez a történet nálam is ismert, édesapám mikor katona volt ,ott is elmentek anno tápiószecsöre ,löszerraktárnál megjátszották a dolgot, ott kb 12 km volt az eltérés, és ott is sofört kellett cserélni...
Előzmény: maped007 (4616)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 16. Creative Commons License 4645
Olvass vissza, volt már róla szó korábban.
Amúgy a többi testvéri országban is volt hasonló létesítmény, mint nálunk.
Előzmény: nagypolc (4643)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 16. Creative Commons License 4644
Még egy javaslatom lenne a Gránitokhoz:
a második ajtó mögötti verziokra.
-alagut lejarat, tehát vészkijárat-ezt korábban tárgyalétuk.
-oltóviz tüz esetére-ezt is tárgyaltuk
- müszaki helység légkondicionálóval, ami biztosítja a Gránitokban a megfelelö nedvességtartalmat+hömérsékletet az atom robbanofejeknek, ezt anno Kunmadarason dokumenálták is.
nagypolc 2007. júl. 15. Creative Commons License 4643
sziasztok ,tudtok e nekem mondani szlovákjában vagy esetleg lengyel országban lévő volt szovjet objektumot ami olyan mint totvázsony,vagy esetleg a gránitok közül valameik ..?? de nem reptér,,
hadsz 2007. júl. 11. Creative Commons License 4642
NEM túl könnyen megközelíthető
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4641)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 11. Creative Commons License 4641
A tüzoltásnak pont ez a lényege, hogy könnyü legyen megközeliteni.
Előzmény: hadsz (4640)
hadsz 2007. júl. 11. Creative Commons License 4640

Nem tudom!Talán azért nem gondolom hogy víztározó lett volna,mert nem túl könnyen megközelíthető helyen van.Ettől persze még lehet akár az is,vagy bármi más...

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4639)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 11. Creative Commons License 4639
Császáron az nem tüzoltóvíz véletlenül?
Viszont ezt a Tab dolog másik kijáratban lehet valami.
Előzmény: hadsz (4638)
hadsz 2007. júl. 11. Creative Commons License 4638
Igen,Császáron már valóban más a helyzet.Ott a tárolók fölötti dzsindzsás részen találtunk 6-8m mély kútszerű betonaknákat,kb.1,5m átmérővel,a vasfedelek pedig nem messze feküdtek a fűben.De ezek inkább hasonlítottak csatornafedélre mint vészkijárat páncélajtajára /mint pl. Hajagon/,azonkívül nem emlékszem,hogy amikor levilágítottunk,láttunk volna bármi nyílást vagy ajtót az alján.Lemászni is csak rizikósan lehetett volna,mert létra sem volt a falba verve.Az elhelyezkedésük alapján pedig lehettek volna akár vészkijáratok is.
Előzmény: M62 265 (4637)
M62 265 2007. júl. 11. Creative Commons License 4637
Császár viszont viszonylag sík helyen van, és ajtó van a végében...
Bár azt is el tudom képzelni, hogy pl. statikai okból építették szimmentrikusra a két végét...

Mezenguz!
Ha erre jársz, nem tudnál rákérdezni a dologra német fórumokon?
Előzmény: hadsz (4636)
hadsz 2007. júl. 11. Creative Commons License 4636
Tabon ez nem lenne probléma,ott ugyanis egy domboldal tövében vannak a Granitok,elméletileg hely tehát bőven lenne bárminek...
Előzmény: M62 265 (4619)
Volt tüzér 2007. júl. 11. Creative Commons License 4635
Az én képeim tavaly december elején készültek, ezért látszik viszonylag enyhének a természet munkája.
Előzmény: MALWIN (4634)
MALWIN 2007. júl. 11. Creative Commons License 4634
Kösz.
Amúgy: Bezzeg a kupit és a szétvert lambériát és másokat nem fényképezted le.

De lefényképeztem. Csak nem tettem fel ide.
Feltenném a többit is, látszana-főleg a te képeidhez képest-mennyit hódított vissza a természet. De nem teszem, mert a topic nem erről szól.
Előzmény: Volt tüzér (4626)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 10. Creative Commons License 4633
Megérné ásni...
Előzmény: nagypolc (4625)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 10. Creative Commons License 4632
Azért ilyen hosszút kiásni nem egyszerü...
Szerintem valaholvan egy vészkjáratm, ahol átmennek és máshol jutnak ki.
Előzmény: nagypolc (4628)
nagypolc 2007. júl. 10. Creative Commons License 4631
valahogy igy de  elég gáz a rajz.
nagypolc 2007. júl. 10. Creative Commons License 4630
de az szerintetek létezhet hogy egy gránit tárrolóból nyillik egy végülis hosszú rendszer???hát nem nagyon tudom..... de akkor az nem is tárroló volt ... hülye voltam nem csináltam képet a tetőről na mindegy lerajzolom
nagypolc 2007. júl. 10. Creative Commons License 4629
vagyis bocs egy kicsit arrébról kellett volna huznom a vonalat..ja és kérdés az igal ez ez igal?? nem a pápai kormánylakótelep???   igalon volt már valaki?? esetleg kép??pontosan mi is volt ott??mer olvastam valami 198 scud rak ról?? tárrolók voltak,? netán gránit tipus?? 
nagypolc 2007. júl. 10. Creative Commons License 4628
 valahogy igy???
Volt tüzér 2007. júl. 10. Creative Commons License 4627

Na azért néhány képet én is tudok küldeni:

1. Elnézést az iménti átverésért. Ez nem a MEÁ, hanem az üzemanyag szolgálat kuckója. Itt volt a töltő állomás is.

2. Őrszoba.

3. ÜTI szoba

4. Ez már az "A" területen van, ez a készenléti épület.

5. Ez volt a készenléti épületben a kantin.

6. SZNR fedezék. A háttérben az épületke a harcálláspont.

7. Ez az HÁP belülről. Ez volt a vezetési terem, és a kép pont onnan készült, ahol a tervtábla kezelő rajzolt.

8. 40 személyes óvóhely bejárata. Ez közvetlenül a HÁP mellett van.

9. Ez az óvóhely belülről.

10. Egy ilyen gödörben fészkelt egy indító állvány.

11. Ebben a fészerben régen az egyik hajtóanyag töltő gépkocsi fészkelt, most ez a vén Csepel. Ezzel hordják ki telente a vadaknak a takarmányt.

12. Ez volt hajdanán a lőszerraktár.

A látszólagos épség egyébként nem Paksnak szól, hanem a vadásztársaságnak. Ide már nem lenne mit telepíteni, mert éppenhogy egy múzeumi példány megmaradt. A győrieknek meg nem kell kiépített tüzelőállás.

 

Előzmény: MALWIN (4622)
Volt tüzér 2007. júl. 10. Creative Commons License 4626

Ha megengeded, kommentálnám a képeidet. Én nemrég jártam ott, csak én bejutottam oda is, ahová Te nem.

1 - 5. kép: A régi tüzelőállást egy közeli vadásztársaság használja. A régi lőszerraktárban fácánnevelő telep van, a készenléti épület egyik részét pihenő háznak használják, a másik felében meg téli takarmányt tárolnak. Egyébként úgy vettem észre, hogy ahogy akad egy kis pénzük, úgy újítanak fel dolgokat. Mást a területen belül nem igen használnak. A múltkor láttam egy képet, amin a kerítésen át egy palatetős fészer látható. Az régen az egyik hejtóanyag töltő gépkocsi fedezéke volt. Mikor ott jártam, akkor régi Csepel D-344 pihent benne. A kocsi üzemképes volt.

6 - 7. kép: Feltételezem, körüljártad az egész laktanyát. akkor láttál különféle állapotban lévő épületet. Lenne még használható, mert hátul a raktárak még jók, az ÜTI szoba - Őrszoba is áll még. Viszont az étkezde és a konyha épülete már összedől, de a legénységi klubnak is már csak a nyomát lehet látni. A legénységi épületet ábrázoló képeden valóban viszonylag rend van. Bezzeg a kupit és a szétvert lambériát és másokat nem fényképezted le.

8. kép: Az a földkupac azért lett odaborítva, hogy különféle nem odavaló egyedek legalább teherautóval ne tudjanak bejárni. Ugyanis egyesek rendszeresen bejártak a területre fát lopni. Így ha valaki kocsival akar fáért menni, nagyot kell kerülnie.

10 - 11. kép: Ez a rakéta tároló, másképp 7-es épület. Menj vissza, számold meg, 12 darab beállót találsz. Itt különféle szereltségi állapotban 30 darab rakétát tároltak. Előtte a betonplacc a szerelő tér.

12. kép: Itt neked jobbra a gépjármű műhely, telephely, stb volt. A telephely épület hátsó sarkában biztos feltűnt az a gödör, az volt a kazánház. Az épület mögött láttál egy fészert, az a 60-as években épített széntároló volt. Ha hiszed, ha nem, a katonáknak nagyon sokáig kályhával fűtöttek, a rakétáknak viszont központi fűtés volt.

14. kép: Ez a MEÁ (Műszaki Ellenőrző Állomás) Itt lakott a telephely ügyeletes szolgálat, akik kifelé menet ellenőrizték a járművek állapotát. Igaz másik irányba is ki lehetett menni a telephelyről, de a legkülső kapun nem engedték ki a kocsit, aminek a menetlevelén nem volt ott a MEÁ pecsét.

16. kép: Bal oldalra viszont a tiszti lakótelep helye látszik. Illetve nem látszik, mert benőtte a gaz. Valaha 3 darab 2 emeletes téglaépület volt, mögötte meg egy fabarakkban a "társadalmi klub". Az egész lakótelepből már csak a hajdani kerítés beton lábazata van meg.

17. kép: Egy kis lánckorlát választott ael a kétirányú forgalmat.

18. kép: Ez nem a bejárati ÜTI, hanem az EÁP (Ellenőrző Áteresztő Pont) Még a lakótelepre sem lehetett ellenőrzés nélkül bejutni.

Az ÜTI szoba egyébként a korábban látott földkupac melletti kis épületke volt, aminek volt egy kiugró része, mintha veranda lett volna.

Előzmény: MALWIN (4622)
nagypolc 2007. júl. 10. Creative Commons License 4625
na az őr azt mondta hogy az ajtót még ők nem vagyis a magyarok nem nyitották ki mert az szovjetek a mogötte lévő dólgot berobantották.... de ezeket a mondákat ő is ellmondta az alagútról.
MALWIN 2007. júl. 10. Creative Commons License 4624
Azért furcsa, mert a többi része ebek harmincadjára van hagyva. Lásd képek. De tisztított, láthatólag gondozott nyomsáv, kijavított lukak a kerítésen-akár ideiglenesen is-vadi új lakat, becsavarozott kapu: ez homlokegyenesen eltér.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4623)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 10. Creative Commons License 4623
Elvileg a magyar légvédelem megszűnt, ugy tudom...
Hacsak nem Paks miatt hagyták meg, de arra meg ott lennének a Kubok Györböl...
Előzmény: MALWIN (4622)
MALWIN 2007. júl. 10. Creative Commons License 4622
Sziasztok, ez a topic belterjes, vagy senki nem tud válaszolni nekem?
Na mindegy, itt van Dunaföldvár:
A bejárati ÜTI épülete:












Mögötte Csepel fékdobok az aszfaltban, gondolom, valamiféle elválasztás alapjául












Jobbra a műszaki telephely, egyenesen a tüzelőállás felé:












A műszaki telephely felé vezető út:












A kapu előtt jobbra egy ismeretlen célú épület:












A műszaki telephely kapuja, illetve egykori kapujának helye













Műszaki telephely, két tárolóval, amelyik közül az egyikben szerelőműhely is volt












A nagyobbik tároló. Meglepően jó állapotban van, a benne elszórt szalmától eltekintve-nameg a hiányzó kapuk miatt-olyan, mintha tegnap álltak volna ki a gépkocsik belőle.












Érdemes megfogadni-a szalma is gyúlékony












A tároló melletti nagykapu, még a helyén.Valószínűleg itt jártak be nagy vasakkal












A tüzelőállás felé vezető útra valaki nagy homokdombot borított le.Sokat nem ér vele, a műszaki telephelyen keresztül meg lehet kerülni












Balra az úttól a laktanyaépület, erdővel benőve












Belül meglepően tiszta-már a lehetőségekhez képest












Tovább menve, a tüzelőállás felé vezető út...












..és a tüzelőállás kapuja












Zárva.















A lakat szinte új. A kerítés mellett a nyomsáv is gondozott












A sarkon túl is













Szóval úgy néz ki, itten valakik laknak. Vag legalábbis van, aki gondját viselje az indítóállásnak, és erősen féltik is a kóbor kíváncsiaktól. Vajon miért? Tartalék tüzelőállás lenne a lassan nem létező légvédelemnek?
Nem erőszakoskodtam a bejutással, szvsz azért lehetséges, talán majd legközelebb megpróbálom azt is.
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 10. Creative Commons License 4621
Az a baj a végéröl nincs kép, már megnéztem.
Ha ez iga, akkor a többi Granitot is meg kell vizsgálni Magyarországon, egy új fejezet kezdödhet...
Előzmény: M62 265 (4619)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 10. Creative Commons License 4620
elnézést, nem voltam konzekvens eléggé, a Jobbágyi még aktív napjainkban is...
Előzmény: M62 265 (4619)
M62 265 2007. júl. 10. Creative Commons License 4619
Az aktívokat ne itt légyszi!

A Granitokhoz:
meg kellene nézni, hogy a tárolók végénél a dombnak milyen alakja van. Nézegettem a képeimet, de sajnos egyen sem látszik, csak az, hogy a tároló végén valóban ajtó van. Namost ha tényleg folytatódik a tároló, akkor a dombnak ki kell szélesednie és magasodnia, hogy az ajtókat nyitni lehessen....
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4618)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 10. Creative Commons License 4618
Alagutakra visszatérve, van a Mátrában is, Jobbágyiban az andezitben, Jobbágyi községtöl keletre.A hegy neve azt hiszem Nagy Koncsur, a Muzsla mellett, ez viszont 100 százalék.
Előzmény: hadsz (4617)
hadsz 2007. júl. 10. Creative Commons License 4617

Ha ennyien rebesgetik az alagutat,akkor elképzelhető,hogy tényleg van némi alapja,és valami lehet/-ett/ a dombok alatt.Mindenesetre Igal - Tab távolság testvérek között is van 20-25km légvonalban.Szóval ezért hajlok inkább egy rövidebb vészkijárat-alagútszerűségben hinni,ami a szóbeszéd által nőtt akkorára,hogy a teherautók km-eket haladtak benne.Azért a kérdőjel továbbra is megvan,érdemes lenne utánajárni!

Előzmény: maped007 (4616)
maped007 2007. júl. 10. Creative Commons License 4616
Üdv mindenkinek

Én tabon lakom és a volt orosz laktanyáról hallottam már több különböző története is. Abban mindeggyik történet megeggyezik, hogy van egy alagút az egyik bunker végében. Azt hogy milyen hosszú azt még nem tudta megmondani senki "állítólag" az igali domboldalnál van a vége valahol. Egy ismerősöm apósa mesélte amikor még aktívan dolgozott /sofőr volt/ szállított valamit a silókhoz, de be már nem engedték hanem át kellett adni a kocsit egy katonai sofőrnek és mikor visszakapta a gépet 7 kilóméterrel többet mutatott az órája mint amikor átadta. Vagy nagyon sokat forgolódtak a teherautóval a laktanyában vagy tényleg van egy alagút a domb belsejében.
Előzmény: hadsz (4615)
hadsz 2007. júl. 10. Creative Commons License 4615
Hát igen,érdekesek ezek az "urban legend"-ek!Kérdés,hogy milyen jellegű a hátsó kijárat /vagy alagút/?Ha csak egy vészkijáratról van szó,emberre méretezve,akkor annak minek 4m-es kétszárnyú vasajtó /vagy acél,nem tudom/?De ha véletlenül akkora alagút lenne,hogy a teherautók is tudtak benne közlekedni/hozzáteszem,szerintem ennek jóval kevesebb az esélye/,akkor nagy valószínűséggel már valaki rábukkant volna a kijáratra a túloldalon valahol.Valami nyomának kellene lennie,még ha esetleg be is temették vagy robbantották.A másik dolog,hogy ugye három tároló van egymás mellett.Feltételeztető,hogy mindhárom teljesen egyforma /lásd Császár/,ezek szerint mindháromból vezet ki alagút,vagy ezek hátul kapcsolódnak valahogy egymáshoz,és csak egy kijárat van,ha van egyáltalán?Gőzöm sincs,egy olyan valakivel lenne jó beszélni akinek korabeli személyes tapasztalatai vannak,mert így egyenlőre csak a kérdések maradnak...
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4614)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 10. Creative Commons License 4614
+ még valami ezzel kapcsolatban.
Többször mondták a helyiek, hogy Tabról alagút indul ki, lehet az van ahangár végében a Gránitoknál.Tehát ha így van lenni kell egy kijáratnak még hátul+-ban.
Előzmény: hadsz (4611)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 9. Creative Commons License 4613
Meg hogy dobják be a rakétákat a vízbe, amikor már rajta vannak szállítójárművön, é s egymás után állnak?
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4612)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 9. Creative Commons License 4612
Lehet hogy van másik kijárat is, un. vészkijárat.
Ez volt hatul, egy rakétánál nem hiszem vizes gödört alkalmaztak volna, ha csak nem tűzoltás gyanant.
En a veszkijáratra tippelek, de nem tudom ekpzelni, hogy hatul meg nem nyitottak ki az ajtokat valahogy.
Előzmény: hadsz (4611)
hadsz 2007. júl. 9. Creative Commons License 4611
Természetesen a tabi tárolók is éppen olyan vizszintesen és merőlegesen fúródnak a domboldalba mint pl a Császáron találhatóak."Ferde dombról" egyébként én még nem hallottam...:))) Egyszer lemértem őket - már nem emlékszem pontosan - de kb.50-60m-nél nem hosszabbak.Elvileg 3 db. rakétaszállító simán befért egymás mögé így is.Emiatt felesleges lett volna a tárolót három szakaszra osztani,legfeljebb ha biztonsági okokból akarták a teherautókat elkülöníteni egymástól.Mondjuk ez elég nyomós érv lett volna,de nem vagyok biztos benne,hogy ez valóban így is volt.Az a kérdés már bennem is felmerült,hogy vajon mi lehet a hátsó duplaajtó mögött?Nem tudom,hogy mennyi lehet a valóságalapja a tároló mögötti mély "vizesgödörnek".Annak mi értelme lenne,hogy baj esetén belökik oda a rakétákat?Azzal mit oldottak volna meg?Elég nevetségesen hangzik...de a valóságra azért nagyon kíváncsi lennék!
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4610)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 9. Creative Commons License 4610
Hajag atombiztos volt azert volt 80 cmes ajto.
A tabi kerdesre nem tudom a valaszt, nem voltam ott soha. Az hogy ferden van befurva, az teljesen uj nekem.
Ediig ugy tudtam hogy a Granitok vizszintesek, nem ferdek.
Előzmény: nagypolc (4607)
MALWIN 2007. júl. 8. Creative Commons License 4609
Sziasztok, dunaföldvári laktanya elnapolva, hulla vagyok-talán holnap.
Viszont: nem láttam említést Monokról.Ott voltam a kilencvenes években, az akkumulátorgyáron keresztül lehetett bemenni, őrség már nem volt, de erős őrzése lehetett valamikor.A felfelé vezető úton a hegyen mindkét oldalon épületalapokat lehetett látni, feljebb nagy raktárak voltak, jobbra-balra.Állítólag az egyiknek fel lehet szedni a padlóját, a németek a 2vh-ban repülőgépeket gyártottak odalenn.
Én csak eszement mennyiségű ZIL, Avia meg IFA futóművet találtam ott...
Maz 2007. júl. 7. Creative Commons License 4608
Amit nekünk Császáron mondtak: Három tároló van egymás mellett, mindegyik tároló három részre van osztva. Így tehát 9 rakétát tárolhattak. Hátul pedig baromi mély vizesgödör van, amibe baj esetén a rakétákat lökték volna.
Előzmény: nagypolc (4607)
nagypolc 2007. júl. 7. Creative Commons License 4607
sziasztok . nem hiszem hogy hajagon a pirosajtajú tárroló a hiradós autóknak lett volna ,miért őriznének hiradós autókat 80 cm es ajtókkak bezárva ???? a másik érdekes kérdésem hogy tabon a fotókon is látható granit tároló hanyas?? 2-es?? es ehez tartozik az a kérdés hogy ugyebár van a tárroló elején a nagy vas ajtóval utána vagy 100 méter hosszú,DE MIÉRT VAN VÓLT A VÉGÉN IS UGYANAZ AZ AJTÓ AMI RÁADÁSÚL A FŐLDBE VEZET MERT ELVÉGRE A TÁRROLÓ EGY FERDE DOMBBA VAN BEFÚRVA,, HÁT EZ A KÉRDÉS MI LEHET MÖGÖTTE?????EGY UGANIJEN TÁRROLÓ DE AKKÓR TABON MÁR NEM 3 DB VAN HANEM AKÁR 6 VAGY ANNÁL IS TÖBB ,EZÁLTALL A HORD RAKÉTÁK SZÁMA IS TÖBB LEHETETT.....?????
MALWIN 2007. júl. 6. Creative Commons License 4606
Paks hiányzik- én oda vonultam be, és ott esküdtem. Majd teszek fel képeket az egykori laktanyáról.
Előzmény: Saskarom34 (3327)
MALWIN 2007. júl. 6. Creative Commons License 4605
Sziasztok, ma megnéztem az egykori dunaföldvári laktanyát-még felismerhető, de az erdő nagyon át akarja venni a hatalmat.
Vasárnap ha sikerül, fényképezek is.
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 6. Creative Commons License 4604
Lehet hogy csak rádiós autók álltak itt bennt semmi más, elvégre rádiós alakulat volt itt anno.
Előzmény: nagypolc (4593)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 6. Creative Commons License 4603
Nagypolc, nagyon belendültél , jó sok képed van fennt.Gratula csak így tovább.
Előzmény: nagypolc (4599)
M62 265 2007. júl. 5. Creative Commons License 4602
Mert az :)
Tabon járunk, van az én képtáramban is pár kép róla, bár én a tárolókig nem mentem el, mert nagyon nagy volt ottjártamkor a forgalom...
Előzmény: vandork (4598)
nagypolc 2007. júl. 5. Creative Commons License 4601
és végül a bejárat ,,,. tab,,egy pár fotó,,még nézelödtem vólna vagy egy fél napig csak a z asszony ,,,,,, hát loholnom kellett!!! na legkjözelebb . ha a bejárattól mentek lefelé végigértek e bázison.
nagypolc 2007. júl. 5. Creative Commons License 4600
a bolt,,,,
nagypolc 2007. júl. 5. Creative Commons License 4599
vandork 2007. júl. 5. Creative Commons License 4598

Érdekes, a reptereken is látható ideiglenes A-tárolóval megegyező

típusú Grányit raktárt látok a képen.

Az orosz felirat Hranyilise = "tároló".

üdv

Vándor Karesz

Előzmény: nagypolc (4595)
nagypolc 2007. júl. 5. Creative Commons License 4597
nagypolc 2007. júl. 5. Creative Commons License 4596
nagypolc 2007. júl. 5. Creative Commons License 4595
nagypolc 2007. júl. 5. Creative Commons License 4594
tab
nagypolc 2007. júl. 5. Creative Commons License 4593
első kép itt mit táróltak?????? egyébként bars 504
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 2. Creative Commons License 4592
Nagyteljesitenyű troposzféra átjátszó rendszer volt, megerősített fedezékkel.
Rakéta nem volt ott semmi, egy szal sem.VSZ országok között mőködött, van volt +3db az országban, tehát össz. 4db.Olvass vissza.
Előzmény: nagypolc (4590)
Volt Katona(Lee) 2007. júl. 2. Creative Commons License 4591
Nem voltam még ott, nem tudok tanácsot adni sajnos.
Előzmény: nagypolc (4588)
nagypolc 2007. jún. 30. Creative Commons License 4590

sziasztok visszaolvasgattam hajag témában irjamár le valaki nekem mi is vólt éz pontosan , mert az oké hogy bars objekt ,de akkor mik ezek a rakéta dumák?????? na most pontosan mi is vólt ott ??? már ha ,,valaki tudja ezt 100%-ig pontosan mik vóltak és mit csináltak ott???? és mire használták a területet???és hól laktak az emberek????

nagypolc 2007. jún. 29. Creative Commons License 4589
egykori ,miskolc vasgyár munkásnegyedben lévő ovóhely 4 házhoz tartozott egy
nagypolc 2007. jún. 29. Creative Commons License 4588
na jó hát én nem illegálisan gondóltam a bejutást  ,na de mindegy megoldódott , a veszprémieket hivtam, elmondtam mi a kinom és egy 7 en belül visszahivtak és eddig sima az ügy . köszi mindent ,de azért még c21 és volt katona irhatna infókat,...!!!!!! 
monfondir 2007. jún. 29. Creative Commons License 4587
Ok!
Azért van ami változott rajta.
Csak nem Pogányban voltál repülni??? Eredetiben el tudod küldeni a publikus címemre?
Üdv,
Zsolt
Előzmény: pétizennyolc (4586)
pétizennyolc 2007. jún. 29. Creative Commons License 4586

Még jól látszik, hogy mi volt eredetileg.

 

Morfondír, esetleg rárajzolhatnád, mi hol volt a korábban leírtakból!

 

 

 

Kösz,

 

Pétizennyolc

Előzmény: monfondir (4235)
sweethome 2007. jún. 29. Creative Commons License 4585

Csatlakozva az előttem szóló HADSZ-hoz, én nem ajánlanám a behatolást a tótvázsonyi objektumba. Ez olyan, mintha bármilyen más magánterületre mennél be. Ha elkapnak, lehet belőle akár rendőrségi ügy is. Kutyás őrjárat cirkál a területen folyamatosan, jó az esély, hogy kiszimatol a kutya már messziről. Az őrség is komolyan veszi a munkáját, nem lehet meghatni őket semmivel, nem engednek be.

Régebben lazább volt a helyzet, gondolom a fokozott "érdeklődés" miatt szigorították meg az őrzést. Hát sajnos, ez van.

Üdv.

Előzmény: nagypolc (4579)
vandork 2007. jún. 28. Creative Commons License 4584

Ezeket a tartalék harcálláspontokat sohasem használták a valóságban, csak gyakorlatokat tartottak, s állandó készültség volt, s volt egy komoly őrség.

amikor gyakorlat volt, akkor Mátyásföldről egy Mi-8PSz helikopterrel átrepültek ide.

 

Egy 1988-as belső titkos DHDSCS Légierő dokumentumban már szerepel az

"Óbarok" felirat és a Dipol fedőnév. Ez számomra azt jelenti, hogy az objektum üzemkész volt. Azért is kellett, hogy legyen, mert a másik tartalék harcálláspontja a

légierőnek Kunmadarason 1990-re lett volna kész.

Sajnos nem tudtam olyannal beszélni, aki itt szolgált.

 

K.

Előzmény: hadsz (4582)
hadsz 2007. jún. 28. Creative Commons License 4583
Tótvázsonyba természetesen be lehet jutni,csak számolni kell a járőrökkel és a kutyáikkal...szóval nem árt az óvatosság!Tényleg szigorúan vehetik a büntetést,ha megcsípnek!Tabbal régebben nem gond,mostanában állítólag valamiféle bontási munkák folynak,friss infóval nem tudok segíteni.Hajag szintén magánterület,a bunker főbejáratot lehegesztették,de az aknán még le lehet mászni.
Előzmény: nagypolc (4579)
hadsz 2007. jún. 28. Creative Commons License 4582

Üdv!

 

Akkor az első kérdés:Szárliget volt haszálatban valaha is bármilyen szinten?Charlie21 kollégával egyszer már beszéltünk erről a témáról,az egész olyan befejezetlennek tűnik,mintha soha nem lett volna teljesen kiépítve.

 

Üdv:hadsz

Előzmény: vandork (4581)
vandork 2007. jún. 28. Creative Commons License 4581

Kedves Volt Katona és charlie21!

 

Most tévedtem megint ide a fórumotokra, de korábban már jártam itt.

Vándor Károly Vagyok, a Szovjet légierő Magyarországon és Ausztriában c.

könyv szerzője. Most dolgozok egy újabb kiadáson.

http://www.airforce.ru/book_review/hungary/index.htm

 

A Légierőn túl az összes hazai szovjet alakulatot is kutatom, ami nálunk állomásozott. (ez csak mellékes:)

 

-Szentkirályszabadján az ott települő 13. Gárda Tankhadosztály alá rendelt helikopterraj állomásozott 6 Mi-2 és 2 Mi-9 helikopterrel

-Szárliget: Az oroszok Óbaroknak nevezték (Fedőneve: Dipol), s ez volt a Déli Hadseregcsoport Légierő (36. Légi Hadsereg) egyik tartalék irányító központja (ZZKP oroszul). A másik az Kunmadarason volt. A PZKP (állandó védett irányítóközpont) pedig Mátyásföldön volt.

 

Ha van még kérdés itthon orosz alakulatokkal kapcs. szívesen segítek!!

 

Ha bármilyen orosz bázison jártok a legtöbb titkot az eldobált papírból lehet megtudni. Sok postfiókszámot, repülőgép gyári számot szedtem én már elő

szó szerint a sz@rból:))

 

üdv

KAresz

 

 

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4520)
d.a.v.i.d 2007. jún. 28. Creative Commons License 4580

Jó napot mindenkinek!

Na mi a helyzet:)

nagypolc 2007. jún. 26. Creative Commons License 4579
sziasztok kérdésem lenne ,,tótvázsonyt szabadon meg lehet nézni?? vagy esetleg bejutni??? (a képtárba láttam ,ti hogy jutottatok be)? amásik tab ,oda szabad az út??? nem örzik ugye?? és a harmadik középsö hajag nem örzik ugye??? ha valaki pontos dolgokat  tud esetleg útvonal pontos hely stb minden segitséget várok (volt katona és c21 )legföbb kép tölletek ,,,a hétvégén tervezek egy túráta balcsira  és ezért kéne mihamarább ,, válaszotokat előre is köszi!!!
dnyl* 2007. jún. 26. Creative Commons License 4578
Gyömrői laktanya. nem láttam én sem csak mesélte itt egy öreg bácsika. ha tudok majd csinálok fotókat.
Volt Katona(Lee) 2007. jún. 25. Creative Commons License 4577
jok a kepek, köszi alinket.
Bennt meg en sem voltam, pedig kaposvari vagyok.
Előzmény: 5N87 (4576)
5N87 2007. jún. 25. Creative Commons License 4576

 

 Szia!

 

 Nekem vannak a Füredi 1-ről. Én ott voltam katona, ezért május 25-én lementem a  a nyílt napra. :)

 

 http://kep.tar.hu/gl4/50489872#2

 

 

 Laci

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4575)
Volt Katona(Lee) 2007. jún. 25. Creative Commons License 4575
Vannak esetleg valakinek kepei Kaposvaron a Füredi 1-röl, illetve a 2-röl.
Az egyik mar kihalt, a masik meg szerencsere nem.
fvv1124 2007. jún. 22. Creative Commons License 4574
Ez igy van. Én nem éltem akkor amikor kötelezőnyelv volt az orosz de szüleim igen.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4573)
Volt Katona(Lee) 2007. jún. 22. Creative Commons License 4573
en meg elolvasni el is tudom a cirillt, megerteni is nagyjabol, de beszelni mar nemnagyon sajnos.
Viszont büszke vagyok arra hogy meg vmit tudok belöel egyaltalan.
Mai fiatalok csak az angolt fujjak, ha fujjak, meg a nemetet , vagy franciat, viszont eszre kell venni hogy az orosz vilagnyelv.
Előzmény: fvv1124 (4572)
fvv1124 2007. jún. 21. Creative Commons License 4572
Kössz kössz! Nemnagyon tudom el olvasni a cirilbetűket.
Előzmény: Volt tüzér (4570)
M62 265 2007. jún. 21. Creative Commons License 4571
A Múzeumok Éjszakáján (most szombat éjjel) - Zsámbékkal egyetemben - meg lesz nyitva a Sziklakórház is:
http://www.militaria.hu/hun/rendezveny.php?razon=83
Volt tüzér 2007. jún. 20. Creative Commons License 4570

"Nemtudom mivan ideirva."
Kezelési utasítás a krumplipucoló gép veszélytelen üzemeltetéséhez.

Persze ez így nyersen inkább ferdítés, mint fordítás.

Előzmény: fvv1124 (4569)
fvv1124 2007. jún. 20. Creative Commons License 4569
Második rész:
Előszoba.
Lépcsőház.
Úszómedence.
Valami tábla.

A fő épület.
Közelebről.
Valami másik nagy épület.

Hogykell krumplit pucolni, használatiutasítás.

Nemtudom mivan ideirva.
A mester képe egy lépcsőfordulón.
Előzmény: fvv1124 (4568)
fvv1124 2007. jún. 20. Creative Commons License 4568
Akkor töllem is pár kép:
Félig kitört ablak ilyen a kilátás a 4. ről.
Panoráma a tetőről volt vagy 30 fok.
Szintén a tető.
A "B" lépcsőház
Asszem hogy ez egy bolt volt anno.


Ez meg a másik fele.
Az előbb látott épület belselye.
Téglablokkos tisztiház kilátás a 2. ról.
M62 265 2007. jún. 20. Creative Commons License 4567
Vasi Kutya 2007. jún. 20. Creative Commons License 4566
Ezekszerint...
Előzmény: kukacmolnar (4565)
kukacmolnar 2007. jún. 20. Creative Commons License 4565
Igen komolyan, és nem használják már semmirecsak néhány panel van felújjítva kolégiumnak.És nemtudom hogy az lehetséges-e de elképzelhető.
Előzmény: Vasi Kutya (4564)
Vasi Kutya 2007. jún. 20. Creative Commons License 4564

Komolyan?

Akkor ezek szerint elképzelhető, hogy több katonai ingatlant is építettek egy azon tervrajzok alapján Magyarországon?!

Előzmény: kukacmolnar (4563)
kukacmolnar 2007. jún. 20. Creative Commons License 4563

Ez egy Szegeden található régi orosz laktanya !

És a képek ma készültek!

Előzmény: Vasi Kutya (4562)
Vasi Kutya 2007. jún. 20. Creative Commons License 4562

Ez a szombathelyi határőr igazgatóság!

Jó régi képek, de ez a terület él és virul, azaz működik...

Előzmény: kukacmolnar (4561)
kukacmolnar 2007. jún. 20. Creative Commons License 4561
Előzmény: kukacmolnar (4560)
kukacmolnar 2007. jún. 20. Creative Commons License 4560
Előzmény: fvv1124 (4559)
fvv1124 2007. jún. 19. Creative Commons License 4559
Igen igen! Szoval holnap mi ketten fényképes beszámolóval jövünk.
Előzmény: kukacmolnar (4558)
kukacmolnar 2007. jún. 19. Creative Commons License 4558
Sőtt, együtt megyünk! :)
Előzmény: fvv1124 (4557)
fvv1124 2007. jún. 19. Creative Commons License 4557
Holnap megyek ki megint nagyon be akarom járni a területet. Elvileg vannak beton bunkerek is valahol hátrébb. Majd elválik mit sikerül fotozni stb..eddig még a piros fő épületben nem voltam de holnap remélem sikerül be jutni egy részére.. mert a panelok már a könyökömon jönnek ki:))
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4556)
Volt Katona(Lee) 2007. jún. 19. Creative Commons License 4556
Relative meg jo allapotban van, ahhoz kepest hogy 1990 ben mentek ki az oroszok.
Előzmény: fvv1124 (4555)
fvv1124 2007. jún. 17. Creative Commons License 4555

Szeged ex szovjet laktanya part III.




 





1. Tisztipanelházpince nemtudom mi van felirva
2. valahol hátul egy épületen nemtudom mivan felirva
3.Tisztipanelház tető
4.Tisztitéglablokkosház megpróbáltunk bejutni párpercmulva sikerült is:)
5.a növényzet mögött megbújuk a főépület
6.2. sz porta
7. Tisztitéglablokkosház konyhai berendezés.
Frei Berger 2007. jún. 16. Creative Commons License 4554
Ha a végigjárást úgy gondolod, hogy bemenni, akkor elég reménytelen, ha csak valaki a fórumozók közül nem rendelkezik bennfentes kapcsolatokkal. A honvédelmi miniszter legutóbb az Infrastrukturális Igazgatósághoz küldte tovább a látogatási kérelmünket Galgamácsára, Lapistóra és Tedejre vonatkozóan (BARS 501, 503 és 502), az indoklás nélkül mosott le minket (még megpróbálok beszélni az ügyintéző polgári alkalmazottal, de nincs sok reményem). Egyedül Hajag, ami még szabad fent, de a lejárás ott is már csak a kürtőkön keresztül lehetséges. Kívülről pedig már mindent láttunk rajtuk. 
Előzmény: charlie21 (4524)
fvv1124 2007. jún. 16. Creative Commons License 4553
Azok a piros épület fele vannak egy ocska kis fadobozba vannak megkötve eccer ment egy öreg papa meg etetni őket mondom nem mehetünk magával fotozni aszonnya hát eljöhetnenk de elengedi őket párpercig ott tudtuk hogy hazudik mint  az állat mert ha el engedné akkor elmennének a fenébe! :)) MEgint pár kép a helyről!




Előzmény: M62 265 (4552)
M62 265 2007. jún. 16. Creative Commons License 4552
Volt már régebben pár kép vagy link róla, keress rá!
Látom, nagyon laza vagy, de azért vigyázz, nehogy intim viszonyba kerülj valami őrkutyákkal....
Előzmény: fvv1124 (4551)
fvv1124 2007. jún. 16. Creative Commons License 4551
A szegedi volt szovjet laktanya






Na mára ennyi. Valakinek van még esetleg képe a Szegedi volt szovjet laktanyáról??

Amugy az illetékesnek a Szegeditudomanyegyetem nek meg üzenem ha nemkapok fotoengedelyt majd bemek illegalisan és be kaphatjak a f@szomat... :)
Volt Katona(Lee) 2007. jún. 14. Creative Commons License 4550
Ide jut a vilag.
az egykori hadititkok eladasra kerülnek...
Korabban oda csak engedellyel lehetett belepni...
Előzmény: mezenguz (4549)
mezenguz 2007. jún. 14. Creative Commons License 4549
Itt a honlap, a tervezett értékesítéseket érdemes megnézni...
Előzmény: mezenguz (4548)
mezenguz 2007. jún. 14. Creative Commons License 4548
Helló mindenkinek!

A mai Népszabi címlapján olvastam: "Harcálláspont eladó!"
A KVI meghirdette eladásra az 50-est, megtekinthető 21-én, s még néhány egyéb objektumot, laktanyát, telephelyet, a teljesség igenye nélkül néhány: Sormás RT, Kiskőrös kompletten, Csévharaszt, Baja RT......... s így tovább....
M62 265 2007. jún. 11. Creative Commons License 4547
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4546)
Volt Katona(Lee) 2007. jún. 11. Creative Commons License 4546
Milyen hosszu ez a kifutopalya?
Olyan kb 2.5 km hosszunak saccolom.
Sokkal több fenykepet en sem nagyon tudnek kesziteni, de azert megprobalom.
Előzmény: LeX (4544)
Volt Katona(Lee) 2007. jún. 11. Creative Commons License 4545
Nem, Dombovar-Kaposszekcsö ruszki, tehat orosz kezben volt.
A masik amit irtam magyar volt, a Szentes es a Tata.
Előzmény: gaborkoos (4543)
LeX 2007. jún. 10. Creative Commons License 4544
Addig is csemegézz sármelléki légifotókat a civertan.hu-n.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4542)
gaborkoos 2007. jún. 10. Creative Commons License 4543
Szia Volt katona, a "ruszki Szentes" azt jelenti, hogy ottani szovjet bázison volt valamelyik a nagypolc által felsoroltakból telepítve? Köszi
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4536)
Volt Katona(Lee) 2007. jún. 10. Creative Commons License 4542
Augusztusban landolok Sarmelleken Germanwingssel Kölnböl, egy hettel kesöbb megyek vissza onnan Kölnbe, megprobalok fenntröl fotokat csinalni.
kábeles 2007. jún. 10. Creative Commons License 4541
Helyesbítek, 1991-ig tartott a vegyes rakétadandár élete, 1995-ben a technika megsemmisítése történt.
Előzmény: kábeles (4540)
kábeles 2007. jún. 10. Creative Commons License 4540
Még múlt ősszel jártam a debreceni reptéren, ami régen orosz légibázis volt. Emlékszem gyermekkoromban sokszor néhány tíz méterrel a fejük felett szálltak le a gépek. Jelenleg egy részét polgári repülőtérnek használják, a többi pénzhiány miatt sorsára hagyva enyészik.

Tapolcáról annyit szeretnék megemlíteni, hogy 1990-ben az MN 1480 megszünése után kerültek oda a Frogok és a Katyusások. Ezután 1995-ig vegyes rakétadandárként funkcionált, ekkor végleg megszüntették.Bővebb infó:http://mn1480.extra.hu
405x 2007. jún. 9. Creative Commons License 4539

Sziasztok!

 

Ha Nagyhársról (Bükk) van valakinek friss infója kérem ossza meg velem. (esetleg fotó).

Ha valaki van közöttetek aki ott szolgált 89 és 90 között, az is jó lenne ha írna.

 

Köszi

 

Zsolti

charlie21 2007. jún. 7. Creative Commons License 4538

Ha a Csór baglyasi bunkert kérdezted akkor csórtól megy fel egy hadi út a csuka csárdától azon végig a nagy út kereszteződésig(baglyasi) és rögtön ott balra a völgyben.A térképedre berajzolnám de nem tudok az istennek sem :-(

Az oroszoknak Dombováron és Bajon volt Scud egységük(talán Bajon késöbb Tocska)

Ezekhez tartoztak a Tabi illetve a Császári bázisok.

A magyaroknak Tapolcán volt Scud egységük,van is itt egy topik róla nézd meg,ott minden ott van ami érdekelhet MN 1480 cimmel.

Luna illetve frog több is volt,azthiszem volt egy tapolcán szintén,szentesen,nagykanizsán? aki tudja javítson ki!!!

Előzmény: nagypolc (4535)
Volt Katona(Lee) 2007. jún. 7. Creative Commons License 4537
ezt mondta, allitottam korabban en is, volt az amiknak ilyen jellegü puskajuk, csak pontossag volt a gond.
Előzmény: Tomika001 (4533)
Volt Katona(Lee) 2007. jún. 7. Creative Commons License 4536
Nagypolc olvass vissza korabban volt rola szo.
De amuyg, bar fejböl mindet nem tudom:
Dombovar-Kaposszekcsö, ruszki
Szentes, Tata vagy-Varpalota magyar.
Előzmény: nagypolc (4535)
nagypolc 2007. jún. 6. Creative Commons License 4535
még pár kérdés magyar országon hól vóltak r-30,r-170,luna-m,scud-a,,tocska ss-21 , rakéta tech bázisok?????
nagypolc 2007. jún. 6. Creative Commons License 4534
ne haragudj claasmega de nem képeket keresek!!! mint ahogy irtam is ...
Tomika001 2007. jún. 6. Creative Commons License 4533
A fejlesztés és mérnöki munka pedig a Haditechnikai Intézetben folyt és az amiknak nem volt ilyen pontos a puskájuk.A Gepárdnak a csőszájféke és a csöve volt kitűnő, eért volt pontosabb, mint az amiké.Ha az amiknak volt már szuper puskájuk, akkor a svájciak miért a magyart akarták megvenni, a többi országról nem is beszélve. 
Előzmény: belic (4499)
claasmega 2007. jún. 6. Creative Commons License 4532

Nagypolc!

a 4509-es hozzászólásban van egy link. Az ottani képek idén tavasszal készültek.

nagypolc 2007. jún. 5. Creative Commons License 4531
figyuztok kérdésem lenne hajag most mien állapotban van szerintetek még szabadon megtekinthető?? ma másik kérdés tótvázsony lenne, be lehet oda jutni ?szabadon nézegethető ,,vagy valami bejutási technikát tudnátok,bár annak örülnék a legjobban nyugodtan szabadon lehetne látogetni.
nagypolc 2007. jún. 5. Creative Commons License 4530
siasztok a bunker hól van???
M62 265 2007. jún. 4. Creative Commons License 4529
Hát, az első kerítésen belül (ugye a tárolók egy "belső" kerítéssel még el vannak különítve, ez a teljes terület kb. 1/3-ad része), a hivatalos bejárattól (őrbódétól) É-ra. Az első panelház a kaputól kb. 50 méterre van.

Előzmény: charlie21 (4527)
Volt tüzér 2007. jún. 4. Creative Commons License 4528
A valamikori laktanyából még van néhány épület, de nem az a lényeg. Az egyik logisztikai cég - most csak azért sem mondom meg melyik - a helikopteres ezred szerelőcsarnokát felújította és azóta is használja. Egyébként ha alaposabban körülnézel a Sóstói ipari parkban, akkor ott még lehet érdekes dolgokat látni. Én azt egyszer alaposan végigjártam GPS-el és teodolittal. Akkor még a laktanya épületeinek zöme állt.
Előzmény: charlie21 (4526)
charlie21 2007. jún. 4. Creative Commons License 4527

Szia kollega!

Köszi igyekszem :-))

Ezt már én is akartam kérdezni ,a lakotelep amit fotóztál  a belső részen van?

Hamarosan irok egy mailt neked pécel ügyében!!!

Előzmény: M62 265 (4522)
charlie21 2007. jún. 4. Creative Commons License 4526

Na ezt nem tudom,talán Vasi kutya kollega tud valmi infót?Valszeg vegyes üzemeltetésű volt mint annó Tököl.Vagy esetleg HPASP kollega tud mondani valamit,ami tuti hogy az orosz rész nekem sokkal nagyobbnak tünik mint a magyar,és a sarokban ott van a Pecsora üteg nyoma is. Gondolom helikopteres egység volt ott,mivel a többi orosz repteret viszonylag már átlátom.Azthiszem három helikopteres nagyobb egység volt,Kalocsa,Fehérvársostó,és Szentkirály?

Hazafelé különben megnéztem fehérvárt is de ott már nyoma sincs semminek csak a lakotelep van meg  de az fel van újjítva.

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4520)
charlie21 2007. jún. 4. Creative Commons License 4525

Csalókák a Velencei képek.Amit lefotóztam az leginkább a laktanya elött levő adóház rész,ide tudtam bejutni.Megnéztem oldalról azért nem kicsi,már dolgozok az ügyön hogy megnézzem a "maradékot"

A baglyasi akár lehetett RT is ,ha szárliget az volt akkor ez is,de igazából mivel egy gyaktér közepén van ezért szerintem nem igazán volt állandó hely, inkább valami kitelepűlő ,gyakorló helyre tippelnék.Ha olvassa Sweethome kollega akkor kiváncsi lennék a véleményére,az ővé az érdem a megtalállásban!!!

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4518)
charlie21 2007. jún. 4. Creative Commons License 4524

Azért nem tudom ti hogy gondoljátok de KIRÁLY hogy a forumunkra hivatkoznak:-))

Azért ezt BARS dolgot egyszer csak végig kéne járni!!!

Előzmény: LeX (4511)
hadsz 2007. jún. 4. Creative Commons License 4523
Valóban jók a képek!Síneket én sem láttam Tótvázsonyban,szerencséd volt,hogy a lakótelepnél nem botlottál kutyás őrökbe...:)
Előzmény: M62 265 (4522)
M62 265 2007. jún. 4. Creative Commons License 4522
Üdv,

Charlie21!
Megint nagyon jó képek!

Volt Katona!
Fotóztam én is Szentkirályon, de csak a megnyitott részen, nem tudom, Charlie21 rakott-e fel ilyen képeket, ha nem, szólj, és rakok fel én.


Charlie21, ill. akik jártak Tótvázsonyban:
Ti láttatok síneket valamerre? Mert találtam egy csille alvázat, bent a bázison. (ld. képtár...)
Vasi Kutya 2007. jún. 4. Creative Commons License 4521
Itt voltam katona... :)
Előzmény: charlie21 (4517)
Volt Katona(Lee) 2007. jún. 4. Creative Commons License 4520
Anno nemcsak magyarok voltak Szentkiralyon?
MI-24-esek?
Az oroszoknak milyen gepeik voltak ott?
A kifuto a google earth szerint kb 2 km hosszu, olyan mint szolnokon, tehat nagy gepek röl almodni sem nagyon lehet.
Előzmény: charlie21 (4517)
charlie21 2007. jún. 4. Creative Commons License 4519

 

A monostori erőd.Az oroszok bevezették a vasutat az erőd közepére és rakodo rámpát építettek(ezeket már lebontották)Mikor kimentek 11 ezer vasuti kocsi lőszert vittek el állítolag.Az erőd minden részében felszedték a padlót és homokos talaj volt a tűzveszély miatt.A képen levő kis targoncákkal tologatták a lőszert az erőd belsejében levő sinek rendszeren.A kőrfolyosós raktárak hossza egy egy szinten kb 1,6 km!!

Még sok helységben látható az orosz itléte,most érdemes megnézni mert lassan de álitják helyre.

Van még komáromban két erőd illetve a szlovák oldalon is,ezeket is meglehet nézni,de egy nap nem elég az egészre.

Volt Katona(Lee) 2007. jún. 4. Creative Commons License 4518
Charlie 21, jok a kepek megneztem.
Velence Rt eleg kicsi lehet a valosagban, a keepek alapjan.
Szentkiralyszabadjan voltal a kifutopalya felöli reszen, is?
Aza technika Baglyas hegynel nem lokator volt veletlenül korabban?
Előzmény: charlie21 (4516)
charlie21 2007. jún. 4. Creative Commons License 4517

 

Szenkirályszabadja,a magyar részen nincs sok látnivaló de az orosz részen van néhány szép épület.A hangárok lenyűgöző méretüek,de nagyon rossz állapotban vannak,egy része már dűl öszze.A szokásos eggyen szinház terem is még megvan,és találtam jónéhány klassz fegyver ládát is.

Ahogy láttam csak a repteret őrzik az orosz részen már van egy két hasznosított épület.Cégek bérlik.A régi orosz irányitó tornyot még fel is ujjították.

És persze itt is megtalálltam a kedvenc gyerekeknek készült mesés festményeket :-)

charlie21 2007. jún. 4. Creative Commons License 4516

 

A Baglyas hegy oldalában levő bunkerek.Egy természetes völgy oldalába építve.2 nagy bunker ,az eggyik egyszintes és irodaszerűen több kissebb lapos mennyezetű helyiség 2 kijárattal.A másik előregyártott boltives 2+1 kijárattal.Az emeleti helységből nyilik egy jól védett kijárat a bunker feletti fensikra ahol valamilyen technika volt beton talapzaton kb 100 méteres alapzat.

Lent a nagyok mellet még van 2 kissebb raj fedezék,egy áramfejlesztő fedezéke,és egy kissebb talán WC épűlet.

Aki már járt szárligeten annak ismerős lesz,nagyon hasonló.

 

LeX 2007. jún. 2. Creative Commons License 4515
Hajag topik

1. hozzászólás:
Keresem azokat, akik a 32362-es alakulatnál szolgáltak Herenden (Veszprém közelében). Sorkatonaként szolgáltam ott 1988-1990 nyaráig. Örömmel lépnék kapcsolatba ott szolgáltakkal. Nem tudom mi történt azóta a laktanyával és az objektummal.

2.: egy ott szolgált arc megadja az elérhetőségét

3.: mail ment a fenti arctól

4.: vki érdeklődik, hogy mi volt az erdőben?

5.: laktanya az erdőben, objektum fenn a hegyen, messziről látszott

7.: Frei Berger honlapján kiszúrja, hogy hiányzik a 3. antenna állvány

9.: nem teccik neki az index fórum, mert az légvédelemről szól

10.: szájba rágják neki, hogy melyik hozzászólásokat nézze itt a fórumon


Remélem lesz folytatása, ez a bond1805 látta a 3. antennát élőben, így valszeg azt is tudja merre nézett.
Előzmény: LeX (4514)
LeX 2007. jún. 2. Creative Commons License 4514
Orosz oldalhoz orosz fordítót! www.translate.ru/text.asp
Szöveg bemásol (túl sokat nem érdemes egyszerre), russzko-anglijszkij kivál?aszt, piros gombra rábök.
Előzmény: M62 265 (4513)
M62 265 2007. jún. 2. Creative Commons License 4513
(A Babelfish teljesen használhatatlan ezen az oldalon... :( )
Előzmény: LeX (4511)
LeX 2007. jún. 1. Creative Commons License 4512
Tényleg, aki ért oroszul, megkérdezhetné a hajagos topikon, hogy a 3. lebontott antenna torony merre is nézett.
Előzmény: LeX (4511)
LeX 2007. jún. 1. Creative Commons License 4511
Ni, egy orosz fórum a Magyarországi ruszki alakulatokról. Hajagról is van topik, de az leginkább hozzánk linkel és Frei Berger honlapjára. :)
LeX 2007. jún. 1. Creative Commons License 4510
Fotó egy ruszki Scud-ról Mágocs (Dombóvár) mellett.
claasmega 2007. jún. 1. Creative Commons License 4509
Üdv! A link egy túra leírásáról szól a végén van 9 kép a hajagi BARSZ bázisról. http://www.survival.hu/mambo/content/view/252/49/
uselessjunk 2007. máj. 30. Creative Commons License 4508
Előzmény: belic (4507)
belic 2007. máj. 30. Creative Commons License 4507
Szia!

.50 BMG: 12.7x99. Mivel kisebb a huvely az orosz szabvanynal, ezert kevesebb lopor fer bele, igy egy kicsit gyengebb loszer, de szerintem nem jelentos a kulonbseg.

Ui: sajat szemmel meg en sem lattam ilyen loszert. :-(

Bel
Előzmény: Tatu72 (4504)
hadsz 2007. máj. 30. Creative Commons License 4506

Kis hazánkban soha nem voltak rakétasilók!

Előzmény: dnyl* (4503)
Volt tüzér 2007. máj. 30. Creative Commons License 4505
Én is jártam a gyömrői laktanyában, de sem atombunkerre, sem 100 fős bunkerre, sem semmiféle silóra nem emlékszem. Bár az igaz, hogy én 1976 - 77-ben jártam ott, de akkor még semmi ilyesmi nem volt ott. Felfrissíthetnéd az emlékeimet. Mióta én nem jártam ott, azóta ilyesmiket építettek?
Előzmény: dnyl* (4503)
Tatu72 2007. máj. 29. Creative Commons License 4504

Szia belic !

Igazad van, a 12.7-es orosz lőszernek valóban 107mm hosszú a hüvelye.Rosszul emlékeztem.Harmadik űrméretnek meg  .50 Browningot írnak.Ilyen töltényt még

nem is láttam, de ha jól számolom ez is 12.7mm.

Előzmény: belic (4499)
dnyl* 2007. máj. 29. Creative Commons License 4503
Én már jártam a gyömrői laktanyában, mivel ott lakom a mellette lévő lakótelepen. Semmi érdekes nincsen bent. Van pár lepukkant épület, egy megfigyelőtorony (kb 20 m magas), régi telefonközpont, 1 atombunker ahonnan ellopták a szellőztetőt, és a létrát, van még 1 db 100 fős bunker 1 db 50 fős, és 1 db 30 fős ha jól emlékszem. Továbbbá vannak még a föld alatt tatály szerű alvóhelyek 4 személy részére. Van 3 rakétasiló, amennyit én láttam semmi komoly, csak egy U alakú töltés ahová felállították a kilövőálványt régen. Van konyha, közös lakóhely, nagy hangár a teherautók számára. Majd ha legközelebb bent járok készítek fotókat. Mostanában cégek telephelye, műhelye van bent.

A képen a lakótelep látható, ahol én is lakom. Ez volt régen a tisztek lakása. Van egy öreg bácsi Ő ittragadt. Itt szolgált a seregben, aki erre jár a középső házba ha bemegy szemben a lépcsővel a 2. ajtón kell bekopogni, Ő mindent el tud mondani, hogy mi volt erre.
504LACI 2007. máj. 29. Creative Commons License 4502

Miért emlékzetet engem ez a sztori a Szöcske esetére? Jó ötlet, jól összeválogatott alkatrészek, profi tervezés és kidolgozás. A végén meg ment a szemétbe az egész.

Az egyik túlélőt most restauráljuk. A bontós szólt, hogy van egy óránk elvinni, utána vége... Odaértünk.

Előzmény: Bujazliz (4501)
Bujazliz 2007. máj. 29. Creative Commons License 4501
Üdv

A Gepárd a 90-es évek közepén egyedülállóan új és korszerű volt (több nemzetközi bemutatón elismerést vívott ki).
Nem a nyírbátori cég volt az eredeti fejlesztője. A gepárd-család prototípusait profi cég készítette. Ma már nem létezik, szándékosan tönkretették.
Pl. Amikor a svájci különleges szolgálat - tesztelés után - rendelt belőle, a magyar "benfentes" jóakarók egyszerűen világgá kürtölték az üzletet, így az indiszkréció miatt a svájciak visszaléptek az üzlettől. Akárhányszor üzlet reménye merült fel, "odafenntről" mindent elkövettek a sikertelenségért.
Igen, egy norvég, vagy ameriai tanulmányutat Kaliforniába a magyar cég nem tudott biztosítani.
A Gepárd-hoz hasonló puskák a 90-es végén szinte minden ország fegyverpalettáján megjelentek (lásd EUROSATORY kiállítás), így mára már sajnos csak egy a sok közül, üzlet nélkül.
Előzmény: belic (4499)
Volt Katona(Lee) 2007. máj. 29. Creative Commons License 4500
jo kepek.
Előzmény: belic (4499)
belic 2007. máj. 29. Creative Commons License 4499
Hello!

Az amerikaiak is erdeklödtek iranta, mert jo fegyvert sikerült a FEG-nek legyartania.

Miert erdeklodtek volna, nekik volt sajat, harcban mar bizonyitott fegyveruk, raadasul 18 kg helyett csak 14.75 kg tomeggel.

A FEG-nek semmi koze nem volt hozza. Ezzel szemben a Nyirbator ESZ Kft, MOM Vizmerestechnikai Rt, HM Arzenal Rt, FETE benne volt valamennyire a gyartasban, de vegulis a Nyirbator Onkormanyzati Vallalat gyartotta oket.

Tatu72-nek: 12.7x107 mm

Fotok

Bel
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4498)
Volt Katona(Lee) 2007. máj. 29. Creative Commons License 4498
Eppen ezert a Gepard besorolasa, nemcsak hogy mesterlövesz, hanem rombolo puska.
Az amerikaiak is erdeklödtek iranta, mert jo fegyvert sikerült a FEG-nek legyartania.
Előzmény: Tatu72 (4491)
M62 265 2007. máj. 29. Creative Commons License 4497
Üdv,
mentem én is egy kicsit a hétvégén: cél a szentkirályszabadjai repnap volt. Út közben benéztem Etyekre, megirigyeltem Charlie21 boros kalandjait :) Sajnos zárva volt, épp indulni készült onnan egy férfi, beszélgettünk kicsit, kaptam tőle egy szép brossúrát a helyről. Vértesacsán még mindig randa vérebek a bejáratoknál, tovább Lovasberénybe, ott is csak néhány fotó készült, kerítésen kívülről. (Több részét használják :( ) Szentkirályszabadján egy kis repülőnap, de csak a megnyitott részen jártam (azt hiszem). Onnan elmentem lakótelepet fotózni, majd hazafelé jobban megnéztem a tótvázsonyi "tornyot". Többen is említették már itt, de senki nem tudja, mi célt szolgálhatott... Nem az volt a lőtér megfigyelőtornya? Egy óriási mezőt lehet róla belátni, ahol van pár száz betonból készült valami... Nem tudom elmagyarázni, akinek lehet róla sejtése, nézze meg a képtáramban, kíváncsi lennék, tudja-e valaki, mi lehetett az...
Előzmény: charlie21 (4496)
charlie21 2007. máj. 28. Creative Commons License 4496

Üdv az uraknak!

 

Nem tétlenkedtem a hétvégén,voltam pár helyen.Sikerült megnéznem a Velencei RT-t,bár ezt inkább kivülről,jelenleg az önkormányzaté,és raktárak vannak benne,azért lessz róla néhány jó kép.Aztán voltam Szentkirályszabadján ahol sikerült bejárnom a volt orosz részt is.Aztán Csór felett a Baglyas hegynél egy elég komoly bunker rendszert (köszönet Swethome kollegának a tippért és a pontos térképért) a hely amugy nagyon hasonló a szárligeti objektumhoz ,talán hasonló célu volt.

És a végén sikerült bejárnom a Komárom Monostori erődöt,amit minden bunker fannak ajánlok.Csodálatos hely és rengeteg orosz emlék van,van egy kis hadiparkjuk BMP-1, T55,néhány radar meg lövegek.

Ha sikerül feltennem a képeket a képtáramban akkor majd írok bővebben is mindegyikről ,főleg a Baglyasi nagyon érdekes.

M62 265 2007. máj. 27. Creative Commons License 4495

Hajjaj, bontják Tabot:

Épületbontás közben több száz géppisztoly- és pisztolylőszert találtak a Somogy megyei Tab közelében lévő Gyurgyókapusztán, az egykori szovjet laktanya területén; az előkerült hadianyagot a honvédségi tűzszerészek szállítják majd el. (Honvédelem.hu archívumából; 2007.01.

mezenguz 2007. máj. 27. Creative Commons License 4494
Helló mindenkinek!

A mai napon kamionos találkozó a lacházai reptéren, ha valakit érdekel, s még nem indult semerre kirándulni, s esetleg szét akar nézni a reptéren....
M62 265 2007. máj. 26. Creative Commons License 4493

Hétfőig lehet menni Szentkirályszabadjára nézelődni:

 

http://budawestairport.hu/index.php?option=com_content&task=blogcategory&id=15&Itemid=84
gabikalavi 2007. máj. 25. Creative Commons License 4492
Sziasztok!

98-ban kalocsán voltam katona az akkori kiképzőközpontban.
Szeretnék mindent megtudni erről a laktanyárol a kezdetektől a mai szomórú valóságig...
köszönöm
Tatu72 2007. máj. 25. Creative Commons License 4491

Sziasztok!

Az összehasonlítás kedvéért csináltam gyorsan egy képet.A legkisebb lőszer a

7,62×39 vagyis 43M jelzésű géppisztolytöltény.Ezt lövik az AK-k. A középső a

7,62×54R vagyis39M jelzésű puskatöltény.Ezt lövik a géppuskák (pl. a PKMSZ),

és ezt lövi az SZVD is. A legnagyobb töltény a 14,5×114 jelű.Na ezt lövi a Gepárd.

Készül 12,7×110-es lőszert lövő változatban is.Ilyen lőszerem nincs,így nem tudok

róla képet küldeni. Az hogy a mesterlövészpuska nem öntöltő hanem ismétlő vagy egylövetű, a Gepárdra is igaz.Az egylövetű változatot mesterlövészként,az öntöltő változatot öntöltőpuskaként említik.Egyébként a neten elég sok cikk és kép van ezekről a fegyverekről.

 

 Hatástalanított 14,5×114; 7,62×54R; 7,62×39 lőszerek.

Azért van némi különbség köztük.  :-)

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4488)
Tatu72 2007. máj. 25. Creative Commons License 4490

Sziasztok!

A gepárd tulajdonképp egy nehézpuska.A kalibere 12,7 vagy 14,5 mm.Ezt a lőszert

lövik a légvédelmi géppuskák és a nehézgéppuskák is.Kifejlesztéséhez jó szórásképet mutató lekönnyített géppuskacsöveket használtak fel.Rombolóhatására jellemző hogy állítólag páncéltörő-gyújtó lövedékkel lőve három lövéssel felgyújtható

egy PSZH.

                                                                                              Üdv. Tatu72

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4488)
Volt tüzér 2007. máj. 25. Creative Commons License 4489

Először is: A filmeknek nem kell feltétlenül hinni. A filmekbe a készítők csupán a minél jobb hatás kedvéért időnként akkora emeletes baromságot beletesznek, hogy akik egy kicsit is szakembernek érzik magukat, azok csak fogják a fejüket. Én egyébként kinőttem már abból a korból, hogy higyjek a meséknek.

A mesterlövész puskának egyébként a fő ismérve, hogy egy lövésre is garantálható a cél elérése, az eredmény. Ez a Gepárdnál lehetséges, a Charlie21 képein látható puskákkal lehetséges, de a SZVD-vel nem feltétlenül. Az SZVD nem több, mint egy jól elkészített távcsöves puska, a katonai használat szerint meg támogató puska.

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4488)
Volt Katona(Lee) 2007. máj. 25. Creative Commons License 4488
A Gepardnak , utanolvastam nagy talalati pontossag mellett meg volt egy feladata, rombolas(pancelozzott jarmüvek, harci helikopterek), ez pedig a nagy atüterövel magyarazhato, akar 40 cm-es beton! falat is atüt meghatarozott tavon belül, azt hiszem 12mm -es a kalibere, ami összehasonlitva a Dragunoveval (7,62 mm) mas kategoria.
Ha azt mondjatok, hogy a Dragunov nem mesterlövesz fegyver, akkor a Sniper cimü filmbe miert tettek bele?
Fsz:Tom Beckett( Tom Berenger) aki amcsi mesterlövesz, (Billy Zane) Richard Miller kell elvinnie Kolumbiaba, ahol likvidalni akell egy drogbarot.
Var rajuk a dzsungelben egy masik mesterlövesz, aki Dragunovval van felszerelve.
Jo film, eredemes megnezni.
Előzmény: Volt tüzér (4476)
claasmega 2007. máj. 24. Creative Commons License 4487

Üdv!

Ha Bodrogkeresztúr felől megyünk Tokajba a város elején balkézre van egy elhagyott ojjektum. Állítólag utász laktanya volt anno. Tudtok róla valamit?

M62 265 2007. máj. 24. Creative Commons License 4486
Horthy-féle "HÁP", majd ruszki lőszerraktár.
Előzmény: monfondir (4485)
monfondir 2007. máj. 24. Creative Commons License 4485
Ez nagyon szép lett!!! Régebben volt itt fent róla kép, amikor még a másik "arcát" muttatta. Mi is volt itt anno?
Előzmény: charlie21 (4480)
ZUpityu 2007. máj. 24. Creative Commons License 4484
Vagy rádiólokációs felderítés elleni álca.
Előzmény: charlie21 (4482)
M62 265 2007. máj. 24. Creative Commons License 4483
Vagy meteorológiai mérőszonda hordozója....
Előzmény: charlie21 (4482)
charlie21 2007. máj. 24. Creative Commons License 4482

 

Ezeket a valamiket egy orosz bunkerban találtam,látot már valaki ilyesmit,a mérete kb 1mx1m és aluminium foliából van ,kb ugy néz ki mint egy papírsárkány.Célanyag?

charlie21 2007. máj. 24. Creative Commons License 4481

 

Boccs ez egy kicsit itt off,csak volt szó róla,akit érdekel fent van a képtáramban az ide sniper VB

charlie21 2007. máj. 24. Creative Commons License 4480

 

Etyek a "Borkatlan"

mezenguz 2007. máj. 24. Creative Commons License 4479

Helló mindenkinek!

 

charlie21!

 

..én is ugyanezt hallottam, mikor átugrottunk az etyeki Korda stúdió építkezéséről a söprüs autóval sepregetni a tulajnak, nekem is sikerült már odabenn nézelődni, sajna fgép nélkül...

Előzmény: charlie21 (4474)
Volt tüzér 2007. máj. 24. Creative Commons License 4478
Naugyemitmondtam! Ezek szerint nem egyedül én nem értek hozzá. :)
Előzmény: BLacza (4477)
BLacza 2007. máj. 24. Creative Commons License 4477

Volt tüzérnek teljesen igaza van. Mesterlövész puskában, mielőtt a lövedék elhagyja a csövet, nem lehet mozgó alkatrész (nem kezdhet nyitni a zár). A zár megmozdulása elrontja a belballisztikát és nyomásvesztéssel jár, vagyis csökkenti a lövedék kezdősebességét. Ezért használnak a meterlövészek ismétlő rendszerű puskát . Az SZVD valójában, egy jól sikerült rajtámogató fegyver.

A két fegyver szerkezeti felépítése lényegesen eltér. Ez jól látható a képen. Fölül egy AKS 47 zárja látható, alul egy Dragunové.

AK47 és SZVD zár

Üdv: Lacza

Előzmény: Volt tüzér (4476)
Volt tüzér 2007. máj. 23. Creative Commons License 4476

A Dragunov szerintem (és mások szerint) nem mesterlövész puska, csak egyszerűen távcsöves puska. Mestelövész puska mondjuk a Gepárd.

Az AK-47 alkatrészeivel meg annyiban egyezik meg, hogy mindkettő vasból van, és a két fegyver rendszere erősen hasonló.

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4473)
charlie21 2007. máj. 23. Creative Commons License 4475

Ne hidd,azért vannak még tartalékok .Ha majd megnézed a képeim az idei versenyről láthatod a magyar katona fiukat a "szép " tipusu magyar fejlesztésű puskával.Dragunuvot(SVD) már idén nem láttam.

Ha érdekel a téma nézd a Katonai topikot ,ott sokszor volt ez téma.

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4473)
charlie21 2007. máj. 23. Creative Commons License 4474

Igen határozottan furcsa volt egy pohár finom cserszegivel bejárni a szigoruan titkos ojjektumot.

Különben érdekes lenne kicsit megkapargatni a történetét.A tulaj szerint még a Horty épitette valamilyen háborus időkre való vezetési pontnak akkori HÁP szerünek.

A mesterlővész vébén mint a lebonyolításban résztvevő vettem részt,pont most volt vasárnaptól keddig az idei,ezen is ott voltam a képeket 1-2 napon belül felteszem az etyekiekkel eggyütt.

Na majd keresek neked egy szép tankos képet :-))))) 

Előzmény: monfondir (4472)
Volt Katona(Lee) 2007. máj. 23. Creative Commons License 4473
Bar inkabb a mesterlöveszek a rendörökhöz tartoznak.
MH allomanyban kevesen kapnak mar effajta kikepzest.
Korabban minden gepesitett lövesz szakasznal volt egy mesterlövesz, felszerelve Dragunovval.
(mellesleg Dragunov mesterlöveszpuska az egyik legkeresettebb fegyver a feketepiacon, nagy talalti pontossag miatt+alkatreszei sokban megegyeznek az AK-47-el, egy ismerösöm vadaszatra atalakitott(öntöltörölröl kezzel töltösre) Dragunovval vadaszik...szegeny vadaknak nemsok eselyük van).
Előzmény: monfondir (4472)
monfondir 2007. máj. 22. Creative Commons License 4472
Ezt úgy hívják, "összekötni a kellemest, a hasznossal" :). Átnéztük a TAR-os képeidet.
A lőtéri tankoknak van valami hihetetlen hangulatuk.
A mesterlövész versenyen résztvevő is voltál???
Előzmény: charlie21 (4470)
nagypolc 2007. máj. 22. Creative Commons License 4471
na egy kérdésem lenne ...tud e valaki valami nagyon közellebbit a miskólci mexikó völgyi anno fegyvergyárról vagyis az   afrikának nevezett fegyver raktárjáról,,,,?????     mert a minap hallottam egy infót állitólagos alagútrendszeréről,,. na ez a kérdésem,...
charlie21 2007. máj. 22. Creative Commons License 4470

A hétvégén az etyeki borfesztivál alkalmából megnéztem a volt orosz objektumot.

A faluból ingyen és bérmentve lovaskocsival vittek fel egy rakás jókedvű német turistával egyetemben :-)))))

Sose gondoltam hogy igy fogok bemenni a helyre.

Zseniális az tény.Egy pohár borral a kezemben megnéztem egy két járatot,sajnos már eléggé a bor az úr és a nyilt nap miatt rengeteg ember volt.

De beszéltem a helyi tulajjal majd visszetérek .Képeket nemsokára prezentálok.

Álltalában amugy minden hétvégén nyítva lesz mostmár.

claasmega 2007. máj. 22. Creative Commons License 4469

Üdv!

A Zemplénben vagy a környékén tud valaki ilyen létesítményekről? Előre is köszi az infót.

Volt Katona(Lee) 2007. máj. 22. Creative Commons License 4468
Mindkettö Vasgyar közeleben van.
Oda amugy sok ilyen vedöobjektumot szereltek anno.
Előzmény: bodrostomi (4467)
bodrostomi 2007. máj. 18. Creative Commons License 4467
Bövebb infót tudsz róla? Mert sajnos én csak ennyit tudok, mint ami a képen van...
Előzmény: nagypolc (4466)
nagypolc 2007. máj. 18. Creative Commons License 4466
képeslap miskólcról.......
Volt Katona(Lee) 2007. máj. 14. Creative Commons License 4465
Talan vegyivedelmi, de ebben nem vagyok biztos.
Előzmény: uselessjunk (4464)
uselessjunk 2007. máj. 11. Creative Commons License 4464
Sziasztok!
Megint lenne egy kérdésem: Pétervásárán a néhai Petőfi laktanyában melyik alakulat volt?

UJ
Urbanclimber 2007. máj. 11. Creative Commons License 4463
Bocsi de a képfeltöltés nem megy. Majd talán máskor.
Urbanclimber 2007. máj. 11. Creative Commons License 4462
Köszi vigyázok majd! Tesómmal szoktunk menni mert Őt is érdeklik ezek a dolgok. Multkor voltunk az Apáthy-sziklánál és egy kicsi ,valószínű csak megfigyelő(légtér) lőállás volt.Képet rakok esetlek ti tudjátok hogy mi az. U.i.:Ha nem a megfelelő szavakat használnám azért előre is bocsi
Előzmény: charlie21 (4461)
charlie21 2007. máj. 11. Creative Commons License 4461
Sok sikert! Egyedül ne mászkálj a péceli bunkerban ,érdemes ketten menni a baleset veszély miatt.És kettő elem lámpa!
Előzmény: Urbanclimber (4460)
Urbanclimber 2007. máj. 11. Creative Commons License 4460
Köszike nem tudtam hogy mi van a felsőpakonyi bázissal de nem hiszem ha oda megyek és rám néznek be fognak engedni.(15 éves vagyok).De hát próba szerencse. A belsőmajori dolog viszont érdekes mert ma nem tudok elmenni de nagyon érdekelne.A siló kifejezésért elnézést de a Figyelőben tényleg ez volt írva. De hát az egy gazdasági lap....... . A tanácsotokat megfogadom és vissza megyek a bajtemetési objektumhoz ahogy időm adódik, lápmával!!
Előzmény: charlie21 (4455)
Neva_07 2007. máj. 11. Creative Commons License 4459
Szia Tüzér barátom! A képek láttán tényleg sajnálom, hogy nem jutottam el, egy kis nosztalgia sosem árt! A kérésednek megfelelően a Volhov BAPK ügyben bizony tudok segítséget nyújtani. Van egy jó kis rajzom is, egyébként nem sokban különbözött a Nyeva BAPK-tól. Na a jó kis heti kirándulásotok után pedig kellemes pihenést a hétvégén!
Előzmény: Volt tüzér (4446)
Volt tüzér 2007. máj. 11. Creative Commons License 4458
Kösz. Már érdemes volt ilyen korán felkelni. Én 1 : 50000 méretarányú topográfiai térképen néztem, azon meg a települések belső területe nincs ellátva névrajzzal.
Előzmény: M62 265 (4454)
charlie21 2007. máj. 11. Creative Commons License 4457
Megelőztek kicsit,de az én budapest térképemen a Gyáli(Pestimre) lakatanya mellé az van irva :belsőmajor. Tuti mindenki ugyan arról beszél.Hivatalosan Gyáli osztálynak hívták,de akik most oda járnak Pestszentimrének ismerik.Hogy bonyolitsam a térképemen Weiner Paint Ball centrumnak van jelőlve :-))
Előzmény: charlie21 (4455)
M62 265 2007. máj. 11. Creative Commons License 4456
Elnézést, a második mondatom tárgytalan.
Előzmény: M62 265 (4454)
charlie21 2007. máj. 11. Creative Commons License 4455
Bajtemetés Orosz volt ,a bunker amiben voltál két szintes és érdemes lámpával visszamenni.A belső majorit őrzik de ha épp nincs játék(hétvégén szinte mindig van )akkor meg lehet beszélni az őrséggel,játék alatt nem javaslom nagyon lőnek:-)) Pakony valóban az önkormányzaté meg egy vállalkozó bérli.Őrség és kutya van ,nem érdemes bemászni.Talán beengednek ha olyan napjuk van. Ja és silót ne keres sehol,ezek a rakéták nem abban álltak.A légvédelmi rakéták földsáncal körülvett inditó állványon(PU) voltak elhelyezve ,belsőmajorban majd látsz ilyet.Silóban csak a Fix telepítésű hadászati nukleáris rakéták vannak telepítve ,ilyen pedig az országban nem volt,akárhogy is kereste néhány kollega. Fogsz majd látni elég nagy beton fedezékeket ,ezekben voltak a tartalék rakéták illetve a rendszert irányitó berendezéseket tertalmazó kocsik,utánfutók.
Előzmény: Urbanclimber (4450)
M62 265 2007. máj. 11. Creative Commons License 4454
Pedig de, van Belsőmajor nevű része a kerületnek, mégpedig itt: http://www.bp18.hu/kerulet/terkep/?map_link=link:9 (Sorry, az index nem hagyja, hogy linket rakjak be) Viszont ez nem az a rész, amit Charlie21 említ, hanem a gyáli TÁS+laktanyához van közelebb.
Előzmény: Volt tüzér (4453)
Volt tüzér 2007. máj. 11. Creative Commons License 4453
Csak hogy tudd: Magyarországon siló csak a TSZ udvarban van. Ezzel azt akartam írni, hogy a felsőpakonyi tüzelőállásban nincs siló. Azt a területet egyébként tényleg megkapta az önkormányzat, és azóta is egyben van, különféle vállalkozások működnek a területen. Viszont ott nincs és nem is volt laktanya. a hozzátartozó laktanya Pestimre szélén van.
Ezt a "Belsőmajor" dolgot honnan vetted? Megnéztem a térképeimen, és bár kifejezetten pontos rajta a névrajz, Belsőmajornak nyoma soncs.
Előzmény: Urbanclimber (4450)
M62 265 2007. máj. 11. Creative Commons License 4452
Tudtommal Barcika alatt az egész várost behálózó óvóhelyrendszer van. Valahol a település szélén, egy dombtetőn említettek bejáratot.
Előzmény: nagypolc (4430)
Tatu72 2007. máj. 11. Creative Commons License 4451
Szia nagypolc!
A Barcikai kérdésben sajnos nem tudok neked segíteni de engem is érdekelne a dolog.Leírhatnád kicsit részletesebben hogy mit találtál.A környékünkön hol tudsz még olyan területet amit érdemes megkeresni?Én nemrég kétszer is voltam a néhai Tardonai lérak objektumban,szerintem érdemes megnézni.Még minden épület megvan. A"Légvédelmi rakéták magyarországon" topic 6250. és 6416. hsz-ban tettem fel róla képeket.A Harsányi lőtérről tudsz valamit?
Üdv. Tatu72
Előzmény: nagypolc (4430)
Urbanclimber 2007. máj. 11. Creative Commons License 4450
Köszi a sgegítséget. Nem Airsoft rendezvényen jártam csak szeretem az elhagyatott laktanyák és egyéb katona i objektumok "fílingjét"(bocsi nem tom hogy kell leírni). Multhéten BAjtemetésen voltunk(tesómmal). Minden épületet megnéztünk és utána bementünk a bunkerba. Elmelámpa nélkül mentünk, ezért az első 5 méter után visszafordultunk. Ha valaki arra téved szívesen ajánlom a megtekintését,nem csak az elhagyott objektum hanem a kilátás miatt is. Ma ha minden igaz Belsőmajorba megyünk és megnézzük az ami ott van. Még 2006 ban olvastam a Figyelő egyik számában hogy a felsőpakonyi silót pályázaton megkapta ingyen!!!!!! az önkormányzat. Azóta nem tom mi van ez ügyben de remélem még mindig áll a siló és a hozzátartozó laktanya. U.i.:Én se tudtam feltölteni képet. Nema reklám miatt de komolyan ha valaki játék háborúzni akar inkább paintballozni menjen, mint airsoftozni.
Előzmény: charlie21 (4442)
Volt tüzér 2007. máj. 10. Creative Commons License 4449
Na tessék! Minden rosszban van valami jó.
Előzmény: charlie21 (4448)
charlie21 2007. máj. 10. Creative Commons License 4448
most meg már duplán müködik :-((
Előzmény: charlie21 (4447)
charlie21 2007. máj. 10. Creative Commons License 4447
nemigen a fene egye meg,pedig lenne mit feltenni
Előzmény: Volt tüzér (4443)
Volt tüzér 2007. máj. 10. Creative Commons License 4446
Valamennyire csak megnyugodtam. Bár hogy örülnék, az túlzás. Ma sajnálhatod, hogy kihagytad a kirándulást. Medina is jó volt, de utána hazafelé néhányan tettünk egy kis maszek kirándulást. Megnéztünk egy régi légvédelmi laktanyát (PA62 kolléga szerintem szívesen velünk lett volna), de utána elvittem a társaságot egy barátomhoz, akinek megnéztük a gyüjteményét. Charlie21 kolléga fog tudni mesélni a benyomásokról. Más: Neked olyan jó jegyzeteid maradtak meg a múltról. A Volhov PV kabin BAPK-ról nem maradt valami? Sikerült egyet lenyúlni, de szégyen, gyalázat, elfelejtettem, hogy működik.
Előzmény: Neva_07 (4444)
charlie21 2007. máj. 10. Creative Commons License 4445
nemigen a fene egye meg,pedig nekem is lenne mit.
Előzmény: Volt tüzér (4443)
Neva_07 2007. máj. 10. Creative Commons License 4444
OFF. Szia Tüzér barátom! Eddig azt hittem, hogy az én gépemmel van baj, de úgy látom az indexel van a gond (ugyanúgy 2 ablak, a betűket nem lehet formatálni - bold, aláhúzott, stb...). Csak reménykedem, hogy mielőbb rendbe hozzák a dolgot! ON.
Előzmény: Volt tüzér (4441)
Volt tüzér 2007. máj. 10. Creative Commons License 4443
Tudsz ide képet feltenni?
Előzmény: charlie21 (4442)
charlie21 2007. máj. 10. Creative Commons License 4442
A belső majori objektumban a budapest légterét védő 11/13-as Nyeva rakétákkal felszerelt alakulat,illetve a 11/7-es Volhov rakétákkal felszerelt alakulat állomásozott. A laktanya bejáratától balra eső laktanya épületekben voltak közösen elhelyezve. A technikai területük a Nyeva alakulatnak a bejárattól jobbra esik.Itt voltak a kis hatótávú rakéták és a rávezetést irányító eszközök. A volhov alakulatnak az innen nem messze levő Felsőpakonyban volt.Itt voltak a közepes hatósugarú rakéták és a rávezető eszközök. A képtáramban találsz mindegyikről sorozatot a kep.tar.hu/charlie21 cimen. Ha a légvédelmi rakéták magyarországon topikot átnézed mindent megtudsz a helyről illetve a rendszerről. Gondolom Airsoft rendezvényen jártál arra .
Előzmény: Urbanclimber (4438)
Volt tüzér 2007. máj. 10. Creative Commons License 4441
Azért azt örömmel tapasztalom, hogy nem egyedül vagyok béna, valaki másnak sem sikerült képet feltölteni. Azt meg tudja mondani valaki, hogy hozzászólás írásakor miért jelenik meg két ablak, és miért nem tudok meszúrni képet? És miért jelenik meg a kép helyett ez a [image... Ez engem meglehetősen zavar, mert most is lenne mit felraknom.
Előzmény: Urbanclimber (4439)
Big-B 2007. máj. 10. Creative Commons License 4440
Tegnap ellátogattam Nagykanizsa Dózsa laktanya parancsnoki épületébe. Holnap fényképeket is teszek ki róla.
Urbanclimber 2007. máj. 10. Creative Commons License 4439
[image1]
Urbanclimber 2007. máj. 9. Creative Commons License 4438
Sziasztok! Szeretném megkérdezni, hogy tud-e bárki is valamit a XVIII. ker. Belsőmajor-i volt katonai objektumról. Képet is csatolok: Előre is köszi!
uselessjunk 2007. máj. 9. Creative Commons License 4437
Igen, a fejér megyei Jenőről van szó
Előzmény: Volt tüzér (4433)
Volt tüzér 2007. máj. 9. Creative Commons License 4436
Ez a hülye meg mit csinált a képemmel?[image1][image1][image1]
Előzmény: Volt tüzér (4435)
Volt tüzér 2007. máj. 9. Creative Commons License 4435
Nahát nektek is csak az maradt meg, amire gondolok. Nézd csak! Ez volt a techikám.[image1]
Előzmény: tuzer (4434)
tuzer 2007. máj. 8. Creative Commons License 4434

Natehát még utoljára! Felszántás és sóval behintés előtt!

 

 

Volt tüzér 2007. máj. 8. Creative Commons License 4433
Az ám! Csakhogy Fejér megyében - Polgárditól északra valami 5 km - van egy igazi Jenő. Tőle É-K-re van egy erdő, amit az én térképem vadasparknak jelöl. Hogy valójában mi lehet, azt a fene tudja.
Előzmény: charlie21 (4432)
charlie21 2007. máj. 8. Creative Commons License 4432
Ha pilisborosjenőről beszélünk akkor ott a Csobánkai kiképző bázisnak vannak kihelyezett gyakorló területei.Az eggyik végében a területnek nem volt irányitó torony szerű épitmény ?Jelenleg vadászház.
Előzmény: uselessjunk (4431)
uselessjunk 2007. máj. 7. Creative Commons License 4431
Sziasztok!

Meg tudja valaki mondani, hogy a Jenőtől ÉK-re eső erdőben melyik csapatnak voltak kiépített tüzelőállásai?
8-10db keleti tájolású, kb. 10x20m-es állást találtunk közvetlenül egymás mellett, magyar álcaháló levelekkel.

Előre is köszi a választ!
nagypolc 2007. máj. 5. Creative Commons License 4430
sziasztok ha valaki hallott már kazincbarcikárór vagyis földallatti részéről valamit az irjon már rolla légyszives vagyon megkőszönném. vagy a felvételen jelölje már be az bejáratot vagy kijáratot vagy légaknát ,a három pomt az amit én már megtaláltam. választ elöre is köszönöm....   bár a múltkori kérdésemre is várhattam nem nagyon kaptam választ....
Gotha72 2007. máj. 5. Creative Commons License 4429
Viszont találtam a laktanyáról egy képet ez a belső udvara most. elláttam magyarázattal. Jó hogy ezeket nem bontották le.

Gotha72 2007. máj. 5. Creative Commons License 4428
Köszönöm, nagyon élveztem a képeket. A hátsó részen sosem jártam mert akkoriban nem lehetett a laktanyában csak úgy kolbászolni. én amúgy is írnok voltam, maximum a főkaput őriztem. :)

charlie21 2007. máj. 5. Creative Commons License 4427

Ha érdekel most hogy néz ki(tavaly öszi képek) akkor a képtáramban megtalálod a kep.tar.hu/charlie21 alatt.

Voltam fent a az unyi laktanya felett levő régi Dvina tüzelő állásban is ,nem tudom ott jártál e? A laktanya hátsó sarkából viit fel út.

Előzmény: Gotha72 (4426)
Gotha72 2007. máj. 5. Creative Commons License 4426
Únyban a leszerelésemkor, 92ben :)
A tinnyei bázison utóljára tavaly. A piliscsabai paintballosok használják.
Volt tüzér 2007. máj. 5. Creative Commons License 4425

Az osztály 1996-ban szűnt meg. Ehhez képest 2005. márciusban voltunk ott kirándulni, de akkor néhány dolgot kivéve még egyben volt a tüzelőállás. A négy darab indítóállvány fedezék üres volt, az SZNR fedezék teli volt szeméttel, a harcálláspontot szétrombolták, de majdnem minden ott maradt. Nagy "átalakítás egyedül a lokátor fedezékben volt, amit valami motorosok alakítottak ki maguknak. Még a készenléti épület is állt azzal a megjegyzéssel, hogy a használaton kívüli, elhanyagolt épület elkezdett szétmállani, egyes falai már akkor kidőltek. Az EÁP és a trafóház akkor még állt.

Te mikor voltál ott?

Előzmény: Gotha72 (4423)
Volt tüzér 2007. máj. 5. Creative Commons License 4424

Volt. Olvass vissza.

A laktanya valóban Únyban volt, de 200-an sem voltak benne. 300 fő még a kisegítő gazdaság malacaival és a halastó halaival együtt sem nagyon jött ki.

Előzmény: Gotha72 (4422)
Gotha72 2007. máj. 5. Creative Commons License 4423
Ja kiegészítés.

A tinnyei bázist a laktanya megszüntetése után széthordták a lakosok, épületei barakkok voltak a faanyagot szétverték és elhordták. A rakétasilók ma is megvannak, emlékeim szerint 4 nagy földkupac jelzi a helyüket, alatta beton garázsok. Az únyi bázis több kőépületből állt, 5 őrtorony védte. a felszámolás után átépítették, a területre pedig valami egyházi szekta költözött.

Ha kell kép róla fotózhatok, ha arra járok.
Gotha72 2007. máj. 5. Creative Commons License 4422
Sziasztok

Az Úny-Tinnyei bázishoz két mondat, nem zudom volt -e már.

A 11/10 LéRakO. volt a neve én is itt voltam katona. Únyon nem voltak rakéták, hanem a Tinnyei bázison cca 5 km-re az Únyi laktanyától. Ez egy kb 300 fős laktanya volt, 25-30 tissztel és tiszthelyettessel. Egy-két naponta vitték fel a váltást Tinnyére, de voltak akik hetekig fent voltak a bázison.

Az únyi laktanya (Tinnye felől megközelítve) a falu közepén jobbra végig az úton, a laktanya kapuban ért véget az út. A laktanya előtt "tiszti" lakótelep volt a családjaiknak. A laktanya kapu előtt volt a tiszti kantin, focipálya és egy két fürdőmedence.

Előzmény: Hpasp (248)
M62 265 2007. máj. 5. Creative Commons License 4421

Akkor sorry, valaki átvert, akinek volt festéke, meg ecsete:

 

Előzmény: lotattila (4420)
lotattila 2007. máj. 5. Creative Commons License 4420
ott p-12-es nem volt, csak p-15, és p-18. :)
Előzmény: M62 265 (4416)
Volt Katona(Lee) 2007. máj. 4. Creative Commons License 4419
Megneztem a kepeket, növi be a gaz az egeszet..
Előzmény: M62 265 (4418)
M62 265 2007. máj. 3. Creative Commons License 4418

Felraktam a képtáramba.

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4417)
Volt Katona(Lee) 2007. máj. 3. Creative Commons License 4417
Tedd fel nyugodtan a kepeket, gondolom az allapot siralmas.
Előzmény: M62 265 (4416)
M62 265 2007. máj. 3. Creative Commons License 4416

Ez igen, összekötöd a kellemest a még kellemesebbel :)

 

Más:

Voltam a minap Lom-hegyen, ha érdekelnek vkit a fotók, szóljon, és feltöltöm. Fent a helyzet változatlan, csak a hajléktalan költözött ki a P-12 fedezékből.

Előzmény: charlie21 (4415)
charlie21 2007. máj. 3. Creative Commons License 4415

Sziasztok!

 

Az etyeki bázisról a májusi Decanter magazinban olvastam ma egy cikket(bor magazin)

Tehát a lényeg:Ezt a helyet még a Horty időkben épitették fegyver és löszer raktárnak,ezért tünik olyan réginek,aztán az oroszok kibővitették és hiradó központot épitettek bele.Jelenleg magán tulajdon és egy hatalmas Bor logisztikai központ fog benne felépülni,magyarul boros pince.Van honlapja is www.borkatlan.hu

még nincs rajta szinte semmi ,de a magazinban benne van az alaprajza is.Nem kicsi.

Van elérhetőség is illetve most májusban lesznek rendezvények is,borkostoló stb,szerintem én hamarosan beborozok ott :-)) szerintem le lehet velük dumálni hogy kicsit szétnézzünk mielött teljesen a bor lesz az úr.

Volt Katona(Lee) 2007. ápr. 30. Creative Commons License 4414
A technika azonos volt.
A különbseg a laktanyak szamaban is jelentkezhetett.
Előzmény: Volt tüzér (4413)
Volt tüzér 2007. ápr. 30. Creative Commons License 4413
Gyakorolj még, mert ez kevés!
Előzmény: Volt Katona(Lee) (4412)
Volt Katona(Lee) 2007. ápr. 30. Creative Commons License 4412
A magyar rendszer fix telepitesü volt, varosokat vedett, es ipari körzeteket is.
Körkörösen helyezkedtek el Budapest, Miskolc es Dunaujvaros, Paks esetleg körül.
Ezek dvina, majd kesöbb vegyes Nyeva es Volhov rendszerek voltak. Egy Vega osztaly volt Mezöfalvan, ez volt a nagyhatotavolsagu legvedelem.
Volt mobil egyseg is, Sztrelaval meg Iglaval, ma meg mar Kubbal es Mistrallal.
Előzmény: Volt tüzér (4411)
Volt tüzér 2007. ápr. 29. Creative Commons License 4411

Nehogy meglepődj, de ugyanonnan származott. Maximum annyi volt a különbség, hogy itt világos szürkére festették a házat, ott meg esetleg sárgára. Vagy fordítva. És más színű volt a kerítés.

Volt persze lényeges különbség a szlovákiai szervezetek és a magyar szervezetek között, de ezt csak úgy magyarázom el, ha már vágod a magyar rendszer mikéntjét.

Előzmény: Volt Katona(Lee) (4410)
Volt Katona(Lee) 2007. ápr. 29. Creative Commons License 4410
Az objektumok fenntröl hasonlitanak a amagyar objektumokra, gondolom a fegyverrendszer se nagyon tert el ebböl adodoan.
Előzmény: Neva_07 (4379)
anglia 2007. ápr. 28. Creative Commons License 4409
miután vértestolnai nagy réten átmentél ami Bányahegy 72. km pihenoje után van és átmész a muuton kb hajnali 2-3 kor ott láthatod ezeket az objektumokat.
pétizennyolc 2007. ápr. 27. Creative Commons License 4408

Én 3:2-re állok (vezetek magammal szemben). De sajnos nem emlékszem a Bányahegy után ezekre az ojjektumokra. Legközelebb (jövőre) majd figyelek!

 

P-18

Előzmény: anglia (4407)
anglia 2007. ápr. 27. Creative Commons License 4407
igen minden kinizsi 100 on láttam eddig vagyis 6 alkalommal.akkor te is tudod hol van.bányahegy nagy piheno után...
pétizennyolc 2007. ápr. 27. Creative Commons License 4406

Ez az ojjektum ott van a K100-as útvonala mentén?

 

p-18

Előzmény: anglia (4404)
matyq 2007. ápr. 27. Creative Commons License 4405
holnap gerecse 50 :)  remélem megtalálom valamelyik helyet a sokközül
anglia 2007. ápr. 26. Creative Commons License 4404
igazad van..téma váltás..
Aki agerecse hegységben akar barangolni és érdeklik az elhagyatott dolgok, azok figyelmébe ajánlom a Vértestolnárol Tarján kozségbe vezeto ut mellett lévo volt orosz ill magyar harckocsi megindulási pont elhagyatoot kb 6-8 m hosszu és 3-4 m széles szellozovel ellátott,hofehér csempével kirakott foldalatti kis termeket , ami a Vértestolnát érinto kék tura utvonalon találhato.Vtolnánál a tura utvonal egy hatalmas réten megy át majd keresztezel egy kétsávos utat.A kék tura jelét kovetve be az erdobe majd az elso balra kanyar után mielott belépnél egy erdoirtásra pillants jobbra és látni fogod a hk nak kivésott régi löállásokat és ettöl kb 10 m ez akicsempézett hely .a helység bejárata kb 30 fokos szogben egy pici dombocskában.
A másik kedvenc pedig a mindenki által kedvelt volt orosz rádio állomás a Héregi tv torony lábátol 300 m-re.kulonben ez a gerecse legmagasabb pontja igy hát az orosz barátaink ide épitettek egy kis bázist amelyhez épitettek még egy 4 emelet magas kb 3 átméroju tornyot melybe a mai napig fellehet menni,és gyonyoru kilátás nyilik szlovákia folé.mellesleg orosz nevekkel tele.
A laktanya korul régi drotkerités jelzi a bázis vmikori fontosságát ill hogy löállásokat is találni.kb 1200 nm az épület és tobb szoba ill. terem.Ha valakinek tudtam érdekeset mondani orulok.
Volt tüzér 2007. ápr. 26. Creative Commons License 4403
Hát azért a szlovákoknak sincs olyan sok mindennel átjönniük. A politikát meg ezen az oldalon szerintem hagyd ki, eddig is jól megvoltunk a kormány és az ellenzék ócsárolása nélkül.
Előzmény: anglia (4402)
anglia 2007. ápr. 25. Creative Commons License 4402
koszi hogy megértesz, és bocs,
tudom hogy ez a tetü ország a momentán nagyhatalom segnyalásán kivul csak a honvédség teljes leépitésén dolgozik,csak arra lennék kiváncsi hogyha holnap szlovákia átjönne Komáromnál,és szétrugná a seggunket, akkor ki merre szaladna nélkulkunk mármint katonákra, mert én életem végéig ennek az országnak a katonája leszek,de nem ennek a kormánynak aki szétbarmol mindent mondva majd az unio tobbi egysége segit ha bármi van.....tudom hogy szarba van alégvédelem is,de a vietnámi háboru idején amikor apukám a tatai laktanyában olyan silkákat szerelt amik rá pár hét mulva amerikai gépeket lott le vietnám légterében,akkor azért csak jobban ment.???????????????????????????????????????????????????????????akkor miért vanh erre most szukség,????
Volt tüzér 2007. ápr. 25. Creative Commons License 4401
Gondolj bele: T-72-ből még maradt mintegy 15 darab és néhány múzeumi példány. Az én hajdani technikámból viszont (volt négyféle) szinte semmi, nagyjaink még a köteles múzeumi példányról sem gondoskodtak. Most kínlódnak egyesek egy fegyvernemi múzeum létrehozásán, de ha valamit ki akarnánk állítani, azt csak külföldről lehet behozni. Mert nálunk egyeseknek fontosabb volt az ócskavas, mint az utókornak bizonyos dolgokat megmenteni. Most akkor én miért sajnáljak bárkit amiatt, ami engem is elért tizen... éve?
Előzmény: anglia (4398)
monfondir 2007. ápr. 25. Creative Commons License 4400
Ne gondold, hogy a légvédelmesek érzéketlenek a harckocsizók végzetére, csak hogy ezen mi már 10-12 éve átmentünk. Isten hozott a klubban. Éljenek a döntéshozók sokáig (kenyéren ls vizen)!
Előzmény: anglia (4398)
anglia 2007. ápr. 24. Creative Commons License 4399
mégegyszer bocs volt légv.
anglia 2007. ápr. 24. Creative Commons License 4398
2005 ben szereltem le a gyori légvédelmi rakéta dd tol de csak az utolso négy honapban voltam ott. kub rakéta szerelo beosztásban voltam, de átkértem magam a lánctalpas alváz szereléshez és nem haragszom a buffosokra csak kicsit duhit hogy megszunteték szinte teljesen a harckocsizokat ,holott apukám hozta be az elso t 72 est magyarországra, és én pedig az utolsokat adtam le amiket irakba ajándékozott a kedves miniszterunk. amugy elottunk nem kellett senkinek takaritani, mert a fekete barett sapka az fekete barett sapka .
Volt tüzér 2007. ápr. 24. Creative Commons License 4397

Ha körülnézel itt, vagy akár a szomszédban, akkor találsz jó néhány olyan hozzászólást, ami a nick nevemhez köthető. Ezekből viszonylag hamar kiderül, hogy a honi légvédelmi rakéta fegyvernemnél húztam az igát viszonylag hosszú ideig.

Azt meg nem értem, hogy a bádognyúl miért haragszik a buffosra, hiszen az takarítja meg előtte az utat.

Előzmény: anglia (4396)
anglia 2007. ápr. 24. Creative Commons License 4396
nem akartalak megsérteni, bocs de édesapám 11 évig harckocsi kik tts. a papa pedig 33 évig szd pk harckocsi zászloalj.ja és mindenki tataán,hát innen hogy nem szeretem a tüzéreket...de ezzel nem rád céloztam...
anglia 2007. ápr. 24. Creative Commons License 4395
nálunk a laktanyában a 4 évem alatt mi harckocsizok csak buffosnak hivtuk a tüzért. bocs de ha tüzér voltál ezt tudhatnád...
Volt tüzér 2007. ápr. 24. Creative Commons License 4394
Sok minden voltam már életemben, de még több minden nem. Többek között buffos sem. Ha egyáltalán rám gondoltál.
Előzmény: anglia (4392)
anglia 2007. ápr. 24. Creative Commons License 4393
Ha valakit érdekelne a gerecse hegynél egy pár érdekes dolog az jelezzen.babiti@freemail.hu
anglia 2007. ápr. 24. Creative Commons License 4392
szia buffos,látom te elég tájékozott vagy.jártál már a strázsa hegynél esztergomban?
Volt tüzér 2007. ápr. 24. Creative Commons License 4391

A talajszint alatt volt például kábelárok, esetleg vízvezeték (bár ebben nem vagyok biztos) víztartály, és esetleg szivattyúház. Ezen kívül minden olyan elem, ami Fóton volt, az a földszint felett van. Csináltak némi betont és beborították földdel.

A pletykálnak nem kell felülni.

Nézd! Én Fóton csak néhányszor voltam, tehát tőlem akár lehetne is a föld alatt valami. De azt tudnod kell, hogy Budapest körül 6 darab ugyanolyan felépítésű, ugyanolyan eszközökkel ellátott, ugyanolyan elemekbe elhelyezett közepes légvédelmi rakéta osztály volt. Mind a hatnál ugyanolyan fedezékeket, utakat, épületeket építettek. Miért pont Fóton lenne valami a föld alatt.

Előzmény: CHK167 (4385)
anglia 2007. ápr. 24. Creative Commons License 4390
Mivel sokat jártam a gerecse 50 teljesitmény turán, igy évrol évre furdalt a kiváncsiság mi lehet.Elég furcsa mert kb 8-10 m hosszu 3-4 m széles fehér csempével kirakott helységrol van szo, ja és nem egy hanem tucatjával az erdoben jeloletlen utakon,amugy ez volt a Tata mellett lévo baj kozség orosz laktanyájának a megindulási pontja egy esetleges komáromi hid védelmére..
anglia 2007. ápr. 24. Creative Commons License 4389
kedves mindenki ha valaki járt már a TATA kornyéki gerecse dombjain, akkor láthatta a foldalatti bunkereket a Vértestolnárol Tarjánba meno ut mellet.
nagypolc 2007. ápr. 24. Creative Commons License 4388
ja és még egy kérdés miskolcon nem tudjátok-e hól volt a hajdani avh székház???