Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Közepébe! Kezdetekben volt "némi" ellenvéleményem, de 28 év után és az itt megszólaló ht. állomány hozzászólásai után megpróbáltam beleélni magam a helyzetükbe. Megpróbáltam úgy tekinteni az akkori történésekre, mint bármely akkori munkahelyére. Rájöttem, hogy a polgári élet sem volt különb, hisz ott mindent az ún. üzemi négyszög irányított és nem lehetett kilógni a sorból. Aki hivatásos katona akart lenni - ami egyébként szép hivatás -, annak sem volt más választása. Erről ennyit!
Persze, én sem repestem az örömtől, hogy a titkolt tapolcai rakétás laktanyába soroztak be. Nem érdekelt engem a későbbiekben sem az, hogy ilyen vagy olyan kemény volt a kiképzés. Szerintem fizikailag egyáltalán nem volt megterhelő egy 21 éves fiatal számára. Még, ha a Füge időnként el is rendelte a körözést a focipálya körül. Sőt, büszke voltam arra, hogy fizikailag nem tudott senki a padlóra küldeni!!! Meg arra is, hogy az önvédelem órán az egyik örmit úgy talajra küldtem, hogy rémületében az életéért könyörgött, mert megkérdeztem a Fügét, hogy akkor most jöhet a rúgás fejre? Persze, nem gondoltam komolyan. Fizikai megterhelésről meg ennyit!
Mint lázadó huszonéves, inkább az zavart, hogy mi a szart keresek én ott, ahol be vagyok zárva? Mit követtem el, hogy "börtönnel" büntetnek? Nem kellett volna MHSZ rádióklubba járnom, akkor nem lett volna ez a következménye. Nekem csak a szabadság hiányzott. A többit játéknak tekintettem, még azt a bazi nagy rakétát is, mert azért politikailag annyira már felnőtt voltam, hogy úgysem lesz akkora állat egyik fél sem, hogy bevet egy ilyen emberirtó szarságot. Persze a hidegháború, az hidegháború! Elrettenteni, ez volt a jelszó! Ezt komolyan kellett venni. De mindjárt jöttek is a kételyek. Milyen elhárítás volt az, amelyik nem nézet utána besorozottak polgári múltjának? Írtam már, hogy lebuktam a nyugati levelezésemmel, rendőrségi ügy is volt belőle. A munkahelyen nyíltan provokáltuk a KISZ és pártvezetőket. Ebből is vizsgálati anyag készült. És én mégis Tapolcán kötöttem ki. Vagy ez volt a büntetés? Átnevelésre küldtek oda? Máig sem tudom. Igaz, már nem is érdekel. Azt kijelenthetem, ha átnevelés volt a cél, hát az nem sikerült.
Politikai helyzet, elrettentés stb. Ma sem más a helyzet, csak ma nem nyílt rostéllyal, hanem alattomosan folyik a harc. És ne legyen senkinek illúziója, Magyarország ma is célpont. Na, itt érzek én nagy űrt. Szerintem az ország ma védtelenebb, mint valaha. Saját hadserege nincs, nincs is miből fenntartani, csórók vagyunk, mint a templom egere és ismét a nagy tesó seggét kell nyalnunk. Csak most más a neve. Fűzhetném a gondolatokat, de minek? Így is eléggé csapongtam. Erőt, egészséget! (csakazértis)
Elolvastam a cikkket amelyre a levet írtad. Néha nem tudom elhinni, hogy egyes sajtótermékek mivel hülyítik az embereket ebben az orzágban. Az a bajom, hogy sokan el is hiszik még akkor sem ha nagyon nagy butasággal találkoznak. Egy módszert találtam ki: Nem is olvasok el ilyeneket.
Mindenesetre a leveled nagyon érthetően, jó színvonalon "magyarázóan" helyreteszi az ilyen írásokat.
Jó tollad van. A "bemérés" mellett szívesen olvasanák tőled hasonlókat.
De ismereteim szerint a spectechnika mellől mihamar elzavarták azokat, akik nem akarták vagy nem tudták felvenni az ütemet. Ha tehát valóban ott szolgáltál (és miért ne) akkor nem lehettél akárki, mert azt a teljesítményt akárki nem tudta tartani.
Magam is sorkatonaként szolgáltam a 1480-nál, s alapvetően azok közé számítom magam, akik nem rossz szájízzel gondolnak vissza katonai szolgálatukra.
Láttam egy tudományos ismeretterjesztő csatornán brit katonák kiképzését. Ha a mi szolgálatunk embertelennek nevezhető, mivel lehetne leírni, amin ők mennek keresztül?
Engedj meg még annyi kiegészítést, hogy ezen a topikon a működőképességről folyik a disputa, a működőképességről egy működésképtelenné züllött országban. Ha bármely szervezet menedzsmentje végig olvassa ezt a topikot, mindent megtudhat a működőképesség feltételeiről, amit a saját szervezetére is adaptálhat.
Embertelen volt a követelménytámasztás. Ajánlom nézz utánna az amerikai haderő alapkiképzési programjainak, főleg a tengerészgyalogos képzést ajánlom. Ha kevés a katonai példa, tanulmányozd egy olimpikon edzésprogramját, edző és sportoló emberi kapcsolatait. Nagy eredményeket csak nagy erőfeszítésekkel lehet elérni és nem a katona vagy a sportoló tudja, hanem a parancsnok, az edző a teljesítőképesség határait.
Nem is akartalak meggyőzni. A pohár már félig üres, vagy még félig tele? Ez csak nézőpont kérdése. De ha rákeresel az írásaimra, rá kell, hogy gyere, hogy én a tényeket szeretem, nem a fedezet nélküli szövegeket.
Tedd Te is ezt! Bizonyíts!
(Megjegyzem, ismereteim szerint a "teleska"-t sem bízták akárkire.)
Nem tudom jól értettem-e a kérdésedet, az úgynevezett Szocialista Verseny Mozgalomban kiképzési időszak végeken elérhető egyéni vagy alegység kiváló és élenjáró címekre vonatkozott-e a kérdésed, vagy valami másra. Az SZVM-ben elérhető címekkel különböző mértékű anyagi juttatások is jártak, sorkatonáknak is, parancsnokoknak is. Ha valaki többször egymásután ért el címeket, akkor a jutalom mértéke fokozódott. A pontos összegekre nem emlékszem, de úgy tudom, hogy egy hivatásosnak többszörös kiváló címet kellett elérni alegységével, hogy a csatolt pénzjutalom meghaladja a havi illetményét. A sorkatonák többre értékelték a cimmel járó jutalomszabadságot. Az SZVM rendszere, az adható jutalmak mértéke az évek alatt folyamatosan változott.
Most döbbentem rá, hogy tulajdonképpen nem is emlékszem rá, hogy hogyan múlt ki ez a rendszer a Néphadseregben. Arra emlékszem, hogy valamikor 1985 után Pécsett a tüzérdandárnál volt néhány botrányos veszekedés a parancsnoki vonal és a politikai apparátus között az értékeléssel kapcsolatban, beosztottjaink úgy álltak mellénk, hogy a következő kiképzési időszakban nem neveztek be az SZVM-be, így nem volt mit értékelni.
Eddig sem volt egyoldalú ez a topik. Véleményed tiszteletben tartandó. Ha elolvastad az előzményeket, tapasztalhattad, hogy többségében olyanok gyültünk itt össze, akik pozitív élményeket szereztek a dandárnál eltöltött több-kevesebb idő alatt. Neked ez kimaradt valamely oknál fogva. Őszintén sajnáljuk, mi hivatásosok még felelősek is lehetünk érte, de megnyugtat bennünket az, hogy a többséget sikerült pozitív élményekben részesíteni.
Kedves H.Laci! A történelmi tisztánlátás érdekében megpróbálok ide bemásolni egy levelet, amelyet idén májusban küldtem Lőcsei Viktória részére. A levél akkor íródott, amikor a Duna Tv-ben műsorra került az MN1480-ról szóló film és az említett hölgy egy cikket írt a Magyar Nemzetben a filmről. Ez már egy idejét múlt dolog lenne, de én úgy látom, hogy mégis szükség lehet a benne leírtak figyelembe vételére.
Kedves Lőcsei Gabriella!
Szeretném néhány percig elvonni figyelmét más hasznos, tevékenységétől és pár mondattal reagálni az április 28-án megjelent „Zsófi, az atomtöltetű” című írására. Bemutatkozom: Bemérő49 vagyok, földmérő, aki 1970 júniusától – 1972 júniusáig sorkatonaként (bemérő) szolgáltam az MN 1480 nevű 5. önálló harckocsiezrednél. A valós helyzet az volt, hogy én soha nem vágytam katonai pályára és meg, is maradtam polgári foglalkozásomnál. Igazán nem vágytam a sorkatonai szolgálatra sem, de amikor megjött a behívó, akkor örömtelenül, de teljesítettem a két éves szolgálatot. Ezeket csak azért írtam, hogy világos legyen, hogy nem az elvesztett munkahelyem utáni sóvárgás, mondatja velem a megjegyzéseimet. Szeretném még azt is tisztázni, hogy a Duna TV-n leadott filmet sajnos nem láttam, így arról véleményt nem tudok mondani csak az Ön által írtakról, tudok. Ezt viszont a kettő éves személyes (mindennapos) tapasztalat teheti (és gondolom, teszi) hitelessé.
Ezek után a cikkben foglaltakhoz való megjegyzéseim: Sebők János vezérőrnagy az egyik kiemelkedő alakja volt az MN 1480 történetének, de az igazán nagy alak: Váradi Miklós vezérőrnagy volt, az alakulat első parancsnoka. Véleményem szerint a nagysága abban jelent meg, hogy az Ő vezetési elvei és a katonai szolgálatról vallott elvei szerint fejlődött minden Tapolcára beosztott tiszt, tiszthelyettes és honvéd jelleme. Ebből következik az is, hogy Sebők János vezetési stílusa is valószínűsíthetően alakult (és igen jó irányba) Váradi Miklós idejében.
Kedves Gabriella, szeretném felhívni kedves figyelmét arra, hogy aki hazánkban, Magyarországon, a Magyar Néphadsereg és Magyar Honvédség bármely alakulatával vagy azok cselekedeteivel foglalkozik az minden körülmények között az adott időszak történelmi tényeit (és lehetőségeit) szigorúan vegye figyelembe. Nem merülhetne föl, semmilyen számonkérés akkor, ha az 1947-es (kékcédulás) választások alkalmával vagy az 1956-os gyalázatos (munkás-paraszt egységre és akaratra hivatkozó) ÁVO-s hatalom visszavétel nem történik meg az országban. Sajnos viszont megtörtént és ezek az események hosszú időre meghatározták az ország romlásának irányát. Meghatározták azt is, hogy a Magyar Néphadsereg milyen katonai tömbbe kell, hogy tartozzon. Attól a pillanattól, hogy a Varsói szerződés tagja (csatlósa) lettünk kettő lehetőség közül lehetett választani: van magyar honvédség Moszkvai parancsnoklással, vagy itt is szovjet alakulatok telepednek be az összes laktanyába és csak a sorállomány lesz hazai. Ismerve a negyven egynéhány éves ideiglenesen Hazánkban állomásozó szovjet csapatoknál folyó kiképzést, egészen biztosan mondható, hogy a kettő rossz közül véletlenül a kevésbé rosszat sikerült választani. Ezen tények ismeretében 1962-ben, amikor Moszkvában eldöntötték, hogy Magyarországra harcászati-hadműveleti rakéta dandárt telepítenek, szerintem akár hazafias cselekedetnek is tekinthető az, hogy a Magyar Néphadsereg akkori kiválasztott tisztjei és tiszthelyettesei komoly erőfeszítéssel, viszonylag rövid időn belül elsajátították ennek a technikának a kezelését, ezzel elejét vették annak, hogy szovjet tisztek helybeli irányításával működjön a laktanya. Véleményem szerint az ezerkilencszázhatvanas évektől már nem számíthatott korszerű honvédelemnek az, ahol nem volt rendszerbe állítva rakétatechnika. Kevés kutakodás után ez az állítás beigazolódik azzal is, hogy az ellenfelek oldalán is voltak hasonló hatású rakéta alakulatok. Azokat is igyekeztek a legnagyobb titokba tartani. Ön szerint, nem hatalmas teljesítmény a Tapolcán szolgáló tisztek és sorállomány részéről, hogy a mai napig illetve 2006-ig az MN 1480 honlap beindulásáig, nem volt világos kép az ország lakossága és az Ön által említett szakértő (?) előtt, arról, hogy Tapolcán a Dobó István laktanyában milyen harckocsizó alakulat állomásozik? Kérem, ne Felejtse el, Tapolcán 1963 és 1991 között volt harcászati-hadműveleti rakéta. Akkor még a műholdas technika is hátrább járt, nem volt világos az, hogy az űrfelvételekből mekkora biztonsággal lehet megállapítani, hogy az adott helyen milyen alakulat próbál rejtőzködni. Vegye figyelembe azt a tényt is, hogy közben a két világhatalom próbált megegyezni a harcászati rakéták számának csökkentéséről. Ebbe a tárgyalásba nem csak az SS-20-as rakéták, hanem a kisebb hatótávolságú, de mozgékonyságukból kifolyólag veszélyesebb SCUD rakéták is beletartoztak. Az MN 1480 felszámolása, a nagyon komoly anyagi értéket képviselő harci eszközök megsemmisítése csak ennek a tárgyalássorozatnak és még a régi katonai tömbök közötti egyezménynek a kizárólagos eredménye. Mécs elvtársnak nincs és nem volt oka örülni. Inkább sírni kellett volna azon, hogy Magyarország honvédelme súlyosan megrendült. Kérem, ha legközelebb hasonló témában akar írni, akkor Váltson „szakértőt”. A mostani szakértő súlyos hiányosságokkal rendelkezik az alapvető ismeretekből. Kezdjük: honnan hozták a töltetet? Válasz: a szovjet alakulatok saját hatáskörben tárolták valahol a Bakonyban. Ez, azaz ismeret, amelyet, mint sorkatonák (és nagyon sok éves titoktartást aláírók) megtudtunk. Többet nem. (Megkutatható az a tény, hogy 1989-ben Németh Miklós csak a miniszterelnökség átvétele után tudta meg, hogy hazánkban van atomtöltetű robbanófej. Az ismeretek alapján Moszkvában megegyezet Gorbacsov elvtársával abban, hogy majd tájékoztatják arról, hogy mi fog történni a robbanófejekkel. Pár hónap múlva megkapta az orosz üzenetet, hogy a robbanó fejeket elszállították az országból. A magyar titkosszolgálat tudta nélkül.) A jelzett időben még nem igazán voltak szovjet utódállamok, tehát annak nyomozása fölösleges, hogy melyik utódállamba és ott milyen felügyelet alá kerültek a robbanó fejek. Hová kerültek a Tapolcán megforduló tömegpusztító eszközök nukleáris töltete? (És a többi magyarországi rakétatámaszpontokon tároltaké?) Válasz: Tapolcán ismereteim szerint nem fordult meg nukleáris töltet, de még az országban vagy a Szovjetunió Állami lőterén végrehajtott gyakorlatok során sem. Vegyvédelmi ruhát mi csak gyakorlás szintjén használtunk, normális gyakorlóruhában jártunk a laktanyában, a gyakorlatokon és a Szovjetunióban is. Egyébként őrségben naponta többször is kellett sugárzásmérővel végigjárni a laktanyát (ez is csak azért, hogy az esetleges éles esetre rögződjön) de mi normálistól eltérő értéket nem találtunk. Az internet-en megtalálható az MN 1480 honlapja. Abba bárki regisztrálhatja magát és ott sok, képet és írást lehet találni az ott szolgált hivatásos állománytól és sorkatonáktól. Abban az esetben, ha ott vagy a gyakorlatok során sugárzó anyag közelébe lettünk volna, akkor sokkal kevesebb tagja lenne a honlapnak. Magyarországon ismereteim szerint az MN 1480 kivételével nem volt a magyar honvédség kezelésében más nukleáris robbanótöltettel szerelhető rakéta. A „szakértő” szerint „bohócság” az egész, akkora mennyiségű nukleáris töltet eltüntetése, amennyi csak a tapolcai rakétatámaszponton megfordult, nem ekkora, hanem ennél sokkal, de sokkal nagyobb „tűzijátékkal” jár. Az előbb már írtam arról, hogy Tapolcán nem fordult meg nukleáris robbanótöltet. Milyen szakértő az, aki feltételezi, azt, hogy nukleáris tölteteket csak úgy a puszta közepén Mécs elvtárs nagy örömére fölrobbantanak. Volt ugye egy Csernobil, egy Nagaszaki és egy Hirosima. Ezek elég tanulsággal szolgáltak arra, hogy hogyan kell bánni ezekkel az eszközökkel. Ennek még a feltételezése (gondolata) is a legnagyobb fokú alulműveltség egy „szakértőtől”. A létesítmény „világszínvonaláról” nemigen fogalmazódhattak meg kérdések még a civil nézőkben sem. A Zsófinak keresztelt atomtöltetű közreműködésével szemléltetett „célirányzó gyakorlat” ugyanis mindenki számára egyértelművé teheti, hogy a szovjet dizájn szerint összehozott tömegpusztító eszközök igazából nem is a nyugati ellenség elrettentésére szolgáltak, hanem a helybéliekre. A valós helyzet a leírtakkal ellentétben: mégis lehetett valami a világszínvonalban, mert a történelmi tények szerint a Varsói Szerződés léte alatt (illetve tagságunk ideje alatt) még a legvadabb NATO hiénák gondolataiban sem merült föl az a lehetőség, hogy fegyveres akcióval próbáljon változtatni a kialakult státuszkón. Abban az esetben, ha az ország határát csak lovas íjász alakulatok védték volna a helyzet másképpen alakult volna. Lassan írom, hogy világos és érthető legyen: a Zsófi sem volt atomtöltetű, csak szükség esetén (éles harci esetben) atomtöltetű fejjel volt szerelhető. A szovjet dizájnról egy a polgári (szakmai) életből vett példát írok le: (az eset 1968-1969-ben történt) egy nemzetközi szerződés értelmében szükséges volt hazánkban is néhány, az országos alapponthálózat részét képező pontok közötti távolságok korszerű elektrooptikai távmérőkkel történő megmérése. A polgári életben működő AGA (svéd) távmérőben a mérőfényt egy közönségesnél igen kicsiben különböző (de országon belül beszerezhető) zseblámpaizzó szolgáltatta. A mérésben természetesen részt vett a Magyar Néphadsereg Térképészeti Intézete is. Ők egy a Szovjetunióból erre a feladatra kölcsönkapott műszerrel végezték a mérést. Ebbe a műszerbe egy szabályos 220 vagy 110 voltos izzó volt a mérőfényt sugárzó eszköz. Az AGA műszer teljes felszerelése egy UAZ járműben elfért, az orosz eszköz szállításához egy Csepel teherautó kellett. Visszatérve Zsófi-hoz. Tudomásul kell venni, hogy egy Szovjetunióban gyártott és a Varsói Szerződés tagországaiban rendszerbe állított hadászati eszköz irányzását és feltöltését nem lehet egy másik katonai tömb eszközeivel üzemeltetni. Furcsa viszont, hogy valaki a dizájn kialakításánál figyelmen kívül hagyja a kétféle katonai tömb eltérő fejlődési irányát. A helybéliek elrettentése: az MN 1480-nál rendszerben állított rakéta eszközök 1965-től részesei voltak a Dózsa György úti díszszemléknek. Aki ott látta eldübörögni ezeket az eszközöket nem igazán gondolt arra, hogy most meg kell rettennie, hogy ilyen eszköz is van az országban. Sokkal inkább viszonylagos megnyugvással vette tudomásul, hogy ilyen eszközök is védik a nyugodalmas álmaikat, munkavégzésüket, pihenésüket. Ez érvényes volt szerintem pártállástól függetlenül a Haza valamennyi polgárára. Érdekes dolog: emlékeim szerint az én gondolataim között többször megfordult az, hogy milyen hasznos dolog lenne majd a sorkatonai időt ezeknek az eszközöknek a közelében tölteni. Akaratomtól függetlenül (valószínű polgári foglalkozásom miatt) ez végül megtörtént. Én azt nem sajnáltam azóta sem, hogy az MN 1480-ban kaptam meg a sorkatonai kiképzést. A történetben nincs „sok-ismeretlen” és titok. Most már nincs. Viszont a rendszerben tartás ideje alatt csak egy viszonylagos törpe kisebbség (talán 15-20 ezer fő) számára volt adott az a lehetőség, hogy az adott technikát magas szinten kezelje és annak esetleges pusztító erejéről a beosztásának megfelelő ismeretekkel bírjon. Ebbe a sorállomány is természetesen beletartozott, mert Képzelje el, mi történt volna akkor, ha a sorállomány teljesen tudatlanul téblábolt volna a gyakorló rakéták hajtóanyaggal való feltöltésekor? (gyakorlaton, laktanyán belüli foglalkozások során) Ezt a lehetőséget még véletlenül sem adták meg az MN 1480-nál hivatásos szolgálatot teljesítők. A márványtábláról: nem csak az MN 1480-nál szolgálatot teljesítők, hanem az ország honvédelmét ellátó és azóta felszámolt alakulat is legalább egy márványtáblát megérdemelne azoktól a most már uraktól, akik abban az időben, (amikor ezek a katonatisztek, tiszthelyettesek és sorállományúak számtalan álmatlan éjszakát töltöttek el a sóval behintésre váró laktanyákban) még kaviccsal dobálták a játszótéri homokozóból a repülőket. Kedves Gabriella! Véleményem szerint az itt leírtak szigorú figyelembe vételével kellene bármilyen kutatáson, térképezésen és számonkérésen gondolkozni.
Végezetül kettő fontos és a témához szorosan kapcsolódó megjegyzésem. Az MN 1480-nál hadrendbe állított rakéták hivatalos neve: harcászati, hadműveleti rakéta volt. Az oktatásokon megszerzett ismereteink szerint ezek az eszközök az ellenséges haderő technikai és személyi állományának megsemmisítésére szolgáltak (volna). Polgári célpontokra nem használtuk volna. Csak nagyon végzetes esetekben kerülhetett volna erre sor (gondolom), de akkor már valószínű, hogy ezeknél nagyobb pusztító erővel rendelkező eszközök is már bevetésre kerültek volna.
Mindenkinek vannak titkai. Gondolom Önnek is, és azokat igyekszik a végsőkig megőrizni mások elöl. Tapolcán is ez történt. Az elmúlt sok – sok év bizonyítja, hogy igen hatásosan. Természetesen voltak, akik szakmai szempontokból vezérelve tették ezt és voltak, akik a kilátásba helyezett büntetések miatt tették. Véleményem szerint nem volna szerencsétlen megoldás az, ha a mai körülmények között is tudna működni bizonyos helyeken és esetekben a tapolcaihoz hasonló titoktartás.
Köszönöm, hogy időt fordított írásom elolvasására, további munkájához sok sikert kívánok.
Mindenkitől elnézést kérek a borzasztó hosszú írásért, de ez egy levél volt. Üdvözlet
Érzelmekkel nem lehet vitatkozni, már a régi rómaiak leszögezték (de gustibus non est disputandum).
Ha így érzed, NEKED így is van, másnak meg másként.
A tények viszont tények, tehát ha lehetne:
Emberi tejesítményt emlegetsz ott, ahol a katonából embertelen eszközökkel kényszerítették ki tejesítményt.
ezt egy kicsit konkrétabban. Biztos, hogy volt ilyen, ha figyelmesen olvastad a topikot, volt ilyenről is szó (ráadásul ht. vs. ht. viszonylatban). A fene se akarja takargatni az ilyesmit, bár általában a rakétásoknál azért az embertelenséget keményen ki kellett érdemelni.
Milyen "Haza védelméről" beszélsz? Amikor egy átkozott diktatórikus nagyhatalom érdekeinek kiszolgáltatva kellett egy olyan fegyvert megvennie a Hazádnak, és azzal bohóckodni ezernyi katonának amihez a "töltények" a nagytestvérnél vannak.
A haza fogalma folyamatos, a haza nem 1999-ben lett alapítva. I. (Szent) István a haza alapítása alkalmával az akkor élő magyarság 1/3-át kiirtatta (Koppány és társai). Most akkor ő a hazához tartozik vagy nem?
Mi azt tettük a hazáért, amit akkor tenni lehetett. Utóbb persze mindenki okos és megvilágosodott. Valamikor annyi partizán volt ebben az országban, hogy csodálkoztunk, hogy Bp-t akkor minek kellett ostrolni '45-ben. Ma már nem csodálkozunk azon, hogy '56-nak mennyi hőse és örököse került elő hirtelen. Ez egy ilyen ország.
.(ez a feladat egy szintvezérelt 12voltos motorral megoldható tett vona,
éa a többi. Ebben igazad van, ha nem tekinted, hogy ennek a technikának -50 -től +50 -ig működnie kellett. És épp ezért az oroszok nemigen szerették az okos kis kütyüket. Ők inkább a kiképzett emberben bíztak. Amellett tény, hogy nagyívben sz@rtak a kezelők kényelmére, az ergonómia nem szovjet találmány.
Törd a fejed, hátha ennyi év után maradt valami szép emlék is. Csak hogy te se legyél olyan egyoldalú.
Valamikor a nyár elején Tapolcán jártam, és ha már ott voltam, körülmotoroztam a laktanyát. Benéztem a lakótelepre is - ott megállt az idő - aztán elszívtam egy cigit a kapu előtt és beindultak az emlékek. Egy sem volt szép. Aztán amikor haza jöttem rákattantam a netre és így találtam ide. Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy szinte kizárólag a magasztalás megy.
Apád intelmére reagálva, engedj meg egy példát! Ha a Te lábadon átgurul egy öreg Zsiguli, akkor nem kell autószerlőnek lenned, hogy megforduljon a fejedben, hogy az az autó estleg rossz. De orvosnak sem kell lenned ahhoz, hogy arra tippelj, hogy a söfőrrel van valami gond. A lábad biztos fájni fog és ezt Te kritikusan fogod kommentálni.
Emberi tejesítményt emlegetsz ott, ahol a katonából embertelen eszközökkel kényszerítették ki tejesítményt.
Milyen "Haza védelméről" beszélsz? Amikor egy átkozott diktatórikus nagyhatalom érdekeinek kiszolgáltatva kellett egy olyan fegyvert megvennie a Hazádnak, és azzal bohóckodni ezernyi katonának amihez a "töltények" a nagytestvérnél vannak.
Bohóckodást írtam direkt, mert amikor először sikerült a barátaimmal beszélnem bentről és mondtam, hogy Tapolcán vagyok az volt a reakció: "Baszki! Te rakétás lettél! Megszívtad!" Én meg csak pislogtam. Ennyit a fene nagy titoktartásról.
Amikor engem behívtak már 2x voltam Nyugatnémetországban és előtte nemsokkal jöttem haza az USÁ-ból, Canadából. A szüleim "igazi osztályidegenek" Ennyit meg a válogatásról, meg az elhárítás precízitásáról.
Mielőtt bevonultam egy csóró építőipari cégnél voltam sofőr. Egy hidraulikus daruval szerelt Zillel jártam, de volt a cégnek több nagy hidraulikus Tatra daruja is. Erre mit látok Tapolcán? Egy olyan öreg köteles daru teszi-veszi a "szivart" amit előtte csak megsárgult fényképeken láttam, és hát a telepítése sem volt egyszerű meg gyors sem.
Vag ott van a teleska! Annak a hátulján volt egy menetes orsó amivel töltésnél-ürítésnél kellett folyamatosan a megfelelő szögben tartani a rakétát. Aki csinálta az tudja milyen embertelen feladat volt tekerni a kurblit hol jobbra, hol balra, úgy hogy egy fordulatra mozdult kb 1mm-t. És ha a beteglekű tiszthelyettes -aki a szintezésért volt felelős- úgy gondolta, akkor tekerhettem ezerszer jobbra aztán ezertízszer balra majd fordítva a kurblit.(ez a feladat egy szintvezérelt 12voltos motorral megoldható tett vona, de hát ember az volt bőven ugye) Természetesen a csinos kis vegyvédelmi göncben ami kb arra volt jó, hogy a tökünkről is víz follyon. mert védeni nem volt túl hatékony. Tudom, mert amikor rácsöppent a oxidáló anyag akkor tenyérnyi lyukat égetett rá.
De van még történetem a "korszrerű" technikáról, meg az "emberséges" előljáróinkról. Csak hogy ne legyen olyan egyoldalú ez a topic.
Már apám is megmondta, ha valamihez nem értek, akkor ne szóljak bele, pláne ne gyakoroljak kritikát, ha az adott dologhoz felkészületlen vagyok.
Ez a fórum, és a hivatalos honlap is, nem azért jött létre, hogy a fegyvert magasztalja, hanem hogy az Emberi teljesítményeket elismerje, és a haza védelmébe fektetett rengeteg energiát megismertesse másokkal is.
Az alakulat egyedülállóságát misem igazolja jobban, mint a honlap, és a fórum népszerűsége, látogatottsága. Már a puszta megléte is egyedi.
Nézz szét ma a világban.
Rengeteg vezető beosztásban hozzá nem értő, kontár emberek ülnek. Olyan dolgokban döntenek, amihez alapszinten sem értenek.
Az MN1480 képzett katonái, tisztjei, a legjobbak voltak abban amit csináltak. Elvitathatatlan, számomra tiszteletre méltó tulajdonság.
Azt csinálták, amihez értenek. Védték a hazát. Akkor ez a fegyver kellett hozzá.
Nem rémlik, hogy maradantót "alkotott" volna az eszköz.
Persze hogy nem. Okai:
1., Hál' istennek, iraknak nem voltak tömegpusztító eszközei, ezt pedig pontosan arra találták ki, mással eleve hatástalan;
2., Egyesével eregették őket, pedig alapvető alkalmazási módja a tömeges csapás (egy szemtelenkedő szúnyogot biztos agyoncsapsz, de mit kezddel egyszerre tizenö-hússzal?)
Én a 8K11-be léptem bele anno 1966. Ahogy a friss hadnagyok megjöttek, aláíratták velük a piroscsíkos papírt a titoktartásról, majd levittek bennünket a zárt területre, először láthattuk, hogy milyen technikát kell majd kiszolgálnunk közvetlenül, vagy közvetve. Ezt következően jött a találkozás a Cárral. A közvetlen főnököm szerint ezen a találkozáson kettő dolgot kúrtam el, nem kicsit, nagyon: nem mereven ültem, hanem elterpeszkedtem a fotelban a Cár irodájában, mi több, naív módon partnerként tásalogtam véle, sőt, becsmérlő megjegyzéseket tettem a technikára:" ez valószínüleg még német tervezőasztalokon született, kapcsolók, műszerfalak a második világháborús dizájnt hordozzák."
Ettől kezdve a Cárnál csak a feketepontos file-om volt megnyitva, sőt, később kiderült, az elhárítóknál is jelentős érdeklődésre tarthattam számot. Ettől függetlenül lenyomtam becsülettel 7 évet, meghatározó volt a további pályafutásomra, hála Istennek a Cárral is, még halála előtt, sikerült tisztáznunk néhány nézeteltérést.
Nem kellett szenvednem egy olyan fegyverzet kiszolgálásával ami szerintem a honi rendszerbe állításakor is elavult volt nemhogy a nyolcvanas évek végén.
Hát igencsak vastagon tévedsz. Rendszerbe állításakor kifejezetten korszerű volt.
Egyébként egy fegyver - véleményem szerint - akkor elavult, ha az adott körülmények között már nem képes arra, amire tervezték, azaz arra, hogy a szemben álló hadsereg hadműveleti felépítésének teljes mélységéig képes legyen (atom-)csapásmérésre. Ez a rendszer pedig erre még ma is képes lenne.
Persze, lehet rá mondani, hogy nem korszerű. Újabb, könnyebben kezelhető - főleg pontosabb - persze van, de ez mit sem von le az R-300 és főleg a vele dolgozók teljesítményéből.
De azok is csak azt az "elavult" 2-400kT-t juttatják célba.
Nem értem min sajnálkozol. Mi nem sikerült? A cikk vagy a rothadó nyugat "megdobálása"?
Egyébként én is ott voltam katona 87-ben.
Végig olvastam a fórumot (ezt is meg a "hivatalos oldalét" is) Érdekes dolgokat tudtam meg, de az akkor megfogalmazódott véleményemen semmit nem változtattak az ide leírtak.
Örülök, hogy idő előtt le tudtam onnan lépni. Nem kellett szenvednem egy olyan fegyverzet kiszolgálásával ami szerintem a honi rendszerbe állításakor is elavult volt nemhogy a nyolcvanas évek végén.
Alkalom adtán majd én is megosztok Veletek néhány ott szerzett élményemet.
Uraim! Sajnos nem minden sikerülhet, a Magyar Nemzet Online-ban lévő és az MN1480-ról szóló cikk: (augusztus 6-án) "Mi is kilőhettünk volna néhány atomot a rothadó Nyugatra". Írta: Pálffy Lajos. A Hirosimai atomrobbantás emlék napjával kapcsolatban íródott. Üdvözlet
Nézd meg az alakulat honlapját: www.mn1480.extra.hu , a lapot ha firefox-szal nyitod meg, a képtár képeit ki tudod nagyítani. Rengeteg képet találsz, többek között a laktanyát belülről ábrázolókat is.
A közelmúltban kisebb utazásból hazafelé jövet "elkanyarodtunk" Tapolca felé.
Benéztem az ütött kopott laktanyánk kapuján és lesújtó látvány terült elém.
Most éreztem át amiről néhányan már írtak itt.
Bevallom még mindig ott tartok, hogy miért él ennyire erősen bennünk az MN 1480 emléke? Régen volt, nagy fegyelem volt, nehéz volt. Ja és persze fiatalok voltunk.-))
Tapolca nagyon kivirágzott. Szép virágos tiszta rendezett kisvárost láthattunk, tetszett. Ráadásul megtaláltam régi szobatársaim is a Keszthelyi út-on képkeretező üzletében. Lássatok csodát: Mi 1971-1973 -ban szolgáltunk együtt és azonnal megismert. Nyírő Lászlóról van szó.
Üdvözlet mindenkinek, aki a 1480 topicját olvassa, Kedves Zsuzsi, Tisztelt bemérő!
Köszönöm a jőkívánságokat. Ez a fránya indapass már megint szívat. Ez a második próbálkozásom ma. Isten bizony már néha magam sem hiszem el, hogy valamikor híradó voltam . Persze akkor egyszerűbb volt. Az adóban volt két dunsztos üveg (GU80) azokat lehangoltatuk aztán már mehetett is a morse, vagy az SZT géptávíró.
Ez a számítógépes módi magas mint a majomnak a vonatlépcső. De azért nem adom fel majd csak rájövök a lényegre.
Végig olvastam a topicot. A híradókról nagyon keveset találtam, az R102-esrajról meg semmit. Úgy döntöttem, hogy jövök, leírom az élményeim, ismétléstől nem kell tartanom.
Üdvözlök mindenkit! Kérek engedélyt belépni. Szabó István vagyok és 1993-94-ig. szolgáltam Tapolcán A V. Csobánc SVTÜ Ezrednél Felderítő alegység Időjárás jelentő szakaszában rajparancsnokként. Ködbaum József? százados és Bogdán Ferenc tzls.vezetése alatt.Már rég óta olvasom a topicot de még csak most értem e végére. Csak gratulálni tudok a topic-hoz és honlaphoz is. Becsülök mindenkit a ki a rakétásoknál szolgált. Nekem csak a Sv. maradtak de ha idősebb lennék biztos,hogy én is itt szerettem volna szolgálni mint rakétás. Nagy érdeklődéssel olvastam a topicot kerestem ismerős arcokat de a fiatalságomnál fogva nem sok embert ismerhetem fel. De ha lehetséges akkor némi információt szívesen vennék az akkor ott szolgált tisztek, tiszth.és surranó társaimról ha valaki tud segítsen.Visszaolvasva láttam néhány időjárás lentő képeket ha még van valakinek és megosztaná velem azt megköszönném. Lehet, hogy a nevekkel bajban vagyok így elnézést kérek azoktól akiknek a nevét tévesen rosszul írtam volna le. Mindenkinek erőt és egészséget kívánok a további íráshoz és aktív részvételhez.
