Te melyik irányban laksz? Lehet arra is kellene szervezni egy találkát. Mondjuk ha ilyen "elemlámpa fan" csapatotok van akkor oda már max. csak érdekességeket lehet vinni, sok újat nem lehet mutatni :)
Sokan úgy gondolják, hogy egy-két lámpával meglehet oldani mindent, hát ha úgy gondolják oldják meg, legyen nekik is igazug. A mai világban ahol óriási a teríték, szerintem élni kell vele, és válogatni a kínálatból. Időnként hozzánk csapódnak " ilyen elég az az egy-két lámpa " emberkék, és nem csak a túrák során, hanem a mindennapi életben is igaz, és szinte kivétel nélkül, hogy pont ezek az emberek azok, akik leghamarabb kifogynak a lámpából, tartalék áramforrásból, és kunyerálnak tőlünk, mindenre felkészült emberektől, és ebből rendszert csinálnak. Na az ilyenektől felmegy a pumpám rendesen. A találkozóra már a múltkori alkalommal is terveztem elmenni, nem sikerült, most meg még annyi esélyem sincs, de a zsongás bennem van, úgyhogy talán legközelebb. A két új Armytek lámpáról kiváncsian várom a beszámolódat.
Több napos túrák esetén előkerül a LL MT06 is (hatótáv, üzemidő, méret kombináció végett). Az utóbbi időben a Fenix FD20 is többször előkerült, mint kiegészítő fényforrás, pláne, hogy már megvan a Fenix fejpántom. ;-)
Én sem a fiók mélyén tartom a lámpáimat. Napi használatban vannak.
Túraviszonyok között, már én is estem keltem. Lámpám egyenlőre nem bánta, csak az alumínium messzelátóm repedt meg, mikor rázuhantam. Napi használatban a LL M5 -be sikerült jót belerúgnom, esés közben, ill. a Maglite XL200 -asom esett a csempe sarkára a fejével. Jelentem, mind rendben van, működik.
Már, jó pár éve kiderült, hogy a 6 cm -es fejátmérő, 20 cm -es hossz, is már gond, nem vinném magammal.
A különböző körülményekhez, helyzetekhez próbálgattam, cserélgettem a lámpáimat. Így alakult ki, mit mire ajánlatos, érdemes használnom. Vannak lámpák, amiket akár több célra is lehetne használni tulajdonságuk alapján, de használat közben derült ki, hogy a másik praktikusabb erre, vagy arra a célra.
Szeretem az Armytek termékeit. Otthoni éjjeli bevetésre, mégsem a Predator PRO -t használom, pedig 0,15 lm és 2 lm -os fényáram fokozata is van, de nem azonnal elérhető. Az Acebeam L16 esetében azonnali elérésű, 1 lm -es, holdfény fokozat van, de a következő fokozat már 150 lm. Inkább a Nitecore EA21, Olight S2A, Armytek Prime A2 PRO, Zebralight SC5w van mellettem, kéznél, az éjjeli szekrényemen. Ahhoz nyúlok amire akkor épen szükségem van.
Esti sétán nem kell messzire látnom, lényegében magam elé. Felesleges nagy lámpát magammal vinni, inkább 2 db vékonyabbat. A rövid, az 1 - 2 órás sétán, kényelmetlen. A Nitecore MH23 majdnem jó lenne, de eszi az akkut. Érdekes mód a Fenix LD22 vált be a legjobban, de jó volt az Armytek Prime A2 PRO és a Nitecore MT20A is a kezelésük végett.
Esti túráknál, vár /erőd látogatásoknál, nálam az Acebeam L16, Armytek Predator PRO és a Nitecore EA42 vált be a legjobban, az utóbbi időben. Ettől független, a Nitecore EA21 is nálam volt eddig mindig. A Fenix LD22 (pedig van E25 UE is) és az Armytek Prime A2 PRO is kísérőm egy ideje.
Örömmel, közben megtaláltam az esemény részleteit is. Hogy jövök-e, főleg attól függ, mit enged aznap a hardverem. Sok érdekeset nem tudok nektek mutatni, talán a diffúzor sorom, amiről minden avatatlannak menten perverz képzetei támadnak.
Tegnap én is átszaladtam mindhárom lámpa paraméterein, és igen közel azonosak. Az Armytek lámpával egyébként nincs semmi bajom, " eleinte a külsejével kellett barátkoznom " csak vannak olyan tárgyak, eszközök, amiket szeretünk használni, azokért nyúlunk először, úgy belesimulnak az ember életébe, az Armytek lámpám ezt eddig nem tette. Ez nyilván azért van így, mert mélyebbre el volt rakva az outdooros szekrénybe, így a legkevesebbet volt használva. A mai naptól berakom az EDC táskámba, a Fenix HL-50 (kis kedvenc) mellé, mert amúgy tényleg egy finom, precíz kis technika. Az Olight, Fenix lámpák szeretete pedig a baráti társaság, és személyes tapasztalat kapcsán alakult ki. Mi hordjuk a lámpákat túrára, kapnak hideget, meleget, esőt, port, sarat, sok márkás, kevésbé márkás lámpa megfordult már a társaságban, amik a legjobban bírják a behatást, az az említett két márka. Ez egy tapasztalt, nagyon OK-s, alázatos csapat véleménye.
Az autótól opcionális a séta, a közelben maradunk, legalábbis nem terveztem semmi túrát. Leparkolunk kiállunk a domb szélére és jól megvilágítjuk a túlsó dombokat. Lesétálunk a völgybe megnézni a "sűrűben" mit tudnak az egyes lámpák, de tényleg semmi konkrét terv nincs arra, hogy menni kellene. Nem is nagyon tudnám lecipelni a lámpáim, én csomagtartóból terveztem a mutogatást, kempingasztalom az nincs, de lehet beszerzek egyet, hogy ki tudjak valamennyire cuccolni. Neked külön megérné jönnöd, hogy lásd mit tudnak a kis occokinai izék, de szerintem kedvedre való lámpákkal is találkozhatsz :)
Nehezen mozdulok, de a helyet ismerem, és viszonylag nem is van messze tőlem. Érdekelne, de igéretet tenni nem tudok, mert változó, hogy melyik nap mennyit bírok. Az se mindegy, hogy az autó közelében maradtok, vagy gyalogolni kell. Farkashegyen gondolom sötétedés után már nincs repülés.
Ezt úgy fogalmaznám, hogy tir optikával a fény minden összetevőjét irányítani tudjuk, és csak a tervező szándékán múlik, hogy milyen lesz a nyaláb profilja. Reflektoros lámpánál mindenképpen lesz egy fénykör-gyűrű, ahová a tükör érintése nélkül, közvetlen a ledről érkezik a fény.
Nekem csak kicsi, és most már múltbeli lámpáim vannak. Tegnap a padlón hanyatt fekve letettem három TIR lámpát ugyanattól a gyártótól. A plafonon a fénykör átmérők cirka 1/2/4 arányt mutattak. A TIR-rel csak az a bajom, hogy nagyobb a vesztesége, nehezebb takarítani, és hogy láttam már bemattult műanyag autóreflektor-búrát. Ezzel szemben a huszonöt éves autóm üveg lámpabúrája még frankó volt, mikor eladtam.
A fénykör (hot spot) átmérője kb azonos a Nitecore EC30 és az Olight S2R II esetében. Igen az Olight is elég széles szórt fényt produkál, ezzel egyetértünk. A tükrös Nitecore EC30 pedig szűkebb szórt fénnyel rendelkezik. Az Armytek Prime pedig kicsit ezektől más. Majd úgyis meglátod. ;-)
E.T. a Budakeszi-árokban, vagyis Elemlámpa Találkozó a Budakeszi Árokban.
Elemlámpa Találkozót szervezek Budapest mellé. Részletek és "jelentkezés": Facebook-on. Persze nem kötelező jelentkezni, de jó lenne tudni hányan megyünk.
A várostól nem messze, egy egészen fényszennyezés mentes domb mögötti földútra invitálom az érdeklődőket, első alkalommal inkább a "fanatikusokat", hogy megnézzük, kipróbáljuk egymás lámpáját, illetve beszélgessünk egy jót.
Esős idő esetén a program elmarad, hiszen a földút akár járhatatlanná is válhat!
Az Olight S2R Baton 2 kicsi. Nagyon kicsi. A tükrös és a TIR lencsés vetítési képe biztosan eltérő, nem csak a hotspot, a szórt fény is máshogy alakul, nem is kicsit. Jó esetben ha optimális a lencse kialakítása akkor TIR lencsével már a cipőd orrát is látni fogod, tükrösnél erősebb lesz a szórt fény de kicsit távolabb, kicsit paraboloid alakban fog kezdődni.
Én a két TIR lencsésből választanám ki a "nyertest". Ha jössz a talira akkor meg tudom mutatni mire gondoltam, hogy ha nem is 180°, de 170° szórást TIR lencsével el lehet érni és mennyire baromira is jó az vak sötétben sétánál ;)
- azonnali holdfény, azonali TURBO fokozat, memoria - ez sem probléma
- talpukra is állíthatók
Minimális a különbség a 3 lámpa között. Lényegében a kezelésben van.csak.különbség.
Pillanatnyi TURBO van az EC30 -asban, időzítő az Olight -ban, helyzetjelző az Armytek -ben.
Az Olight mágneses belső töltéssel szerelt, az Armytek is válaszrható ilyen kiszereléssel.
A Nitecore rövid kapcsolásokkal lépked a fokozatok között (az összes fokozat), hosszú gombnyomással kapcsol ki.
Az Olight hosszú gombnyomással vált fokozatot (a holdfény és TURBO fokozatokat kihagyva). Rövid kapcsolással kapcsol ki.
Az Armytek dupla kapcsolással vált az alacsony és a közepes csoport között, tripla kapcsolással lép a magas csoportba. Hosszú gombnyomással vált a csoporton belül. Rövid kapcsolással kapcsol ki.
A rövid bekapcsolással az utolsó fokozat érhető el. Hosszú bekapcsolással pedig a holdfény indul, mind a 3 lámpánál.
A pillanatnyi fény, az Armytek esetében, bármely fokozathoz rendelhető. A Nitecore gombja sűrűn villog forrósodás esetében. Az Armytek tripla villogásokkal jelzi a melegedést (narancs és piros fénnyel) mielőtt visszavenne a fényáramból.
A vetítési képük elég hasonló, 10 - 20 m távon. Az Olight fényköre a leghalványabb, talán kicsit szélesebb mint a Nitecore fényköre. A Nitecore szórt fénye, inkább fénygyűrű, 10 m távolságban, kb 15 m átmérőnél, véget ér. Tükrös. Míg az Olight és az Armytek TIR optikás. A Nitecore és az Armytek XHP35 ledet, míg az Olight SST40 -es ledet használ. Az üzemidő tekintetében, a Nitecore a leggyengébb, az Olight bírja a legtovább.
Mind a három jól néz ki, majdnem az Armytek-et mondtam, de nekem nem igazán jönnek be, pedig nekem is van egy " partner A1 pro " és hibátlanul működik kb. egy éve. A Nitecore a három közül a legszebb, tudom hogy nem csak a külcsín számít, de egy -két okból nem hoznám el. Én az Olight-ért fizetnék!
Egyetértek, mint írtam is a TINI kulcstartóra való, de a TUP már EDC lámpa. Most nagyon meg vagyok lőve, mert ez válthatná simán a Jetbeam jet 2 pro zseblakómat, hiszen mindenben veri, de vettem olyan apró 18650 akkus EDC-re alkalmas lámpikát, hogy hűha.
Zenét képszerkesztés közben hallgatok csak, nem tudok írni ha szól a zene, mert mindig magával ragad aztán arra figyelek, nem a mondandómra 😅
Helyes kis lámpa, jó teljesítménnyel,de nekem a kulcstartó lámpa " mérete" a Nitecore tini-nél kiteljesedik. Olvastam egy korábbi cikkedet a Tini-kulcstartó lámpáról, nekem nagyon bejön a kis aranyos, és szerintem kevésbé sérülékeny is mint pl. a Tup. Remélem nem szoktál le a zenehallgatásról, mert a lámpák szeretete mellett, a zene hallgatása is gyógyítja a lelket! Köszönjük a cikket.
Igazság szerint, a Nitecore TIP SS lámpámon látni pár karcolást a kulcsoktól (az acél is karcolódik), az Armytek Tiara A1 PRO -n van 1 aprócska festék sérülés (de nem látványos, valamelyik csavarhúzóm, fogóm okozhatta). A többi az eredeti pompájában található. A ZL kapja a legtöbbet, évek óta, naponta, mégsem látni rajtuk. Az Olight S2A lámpámon már 2 nap után látszott kopás, hasonló bánásmód mellett.
Utólag jobban megnézve amit kopásnak láttam kis képernyőn, az csak a brutál világítás megcsillanása a felületeken. Teljesen rendben vannak a kicsinyeid.
Az Olight X nem csak egy fotó miatt komoly fegyverlámpa, hanem főleg a tartozékai miatt. Gépfegyverre felszerelhető, és ahogy a töltő felmágnesezhető a végére, ugyanúgy, pillanat alatt csatlakozik a távkapcsoló is, hogy a lámpa működtetéséhez ne legyen szükséges levenni az ujjat az elsütőbillentyűről. Tényleg az egész lámpa military használatra optimalizált, nem találtam rajta olyan fogást, amivel kényelmesnek találtam volna a hátsó kapcsoló kézi működtetését.