Nem.. .:-) , közben fürödtem is a tengerben , utaztam is mindenfele , csak esténként kötöttem a teraszon , amíg lement a nap . Ugyanis nem volt TV-nk , jó is az így néha :-))) , mondjuk én TV mellett is tudok tényleg , de így azért többet kötöttem .., és vastag tűvel azt hiszem 4,5-essel vagy 5-össel..
De te mondod , hiszen neked is csak úgy repdesnek ki a kendők , kötött cuccok a kezeid közül :-)))... ???
Kedves Lányok! Nagyon köszönöm a segítségeteket! Igy már rögtön sikerült!!!
akartam képet is feltenni róla, de nem tudtam. Egy próbafonalból kötöttem meg a végén, mert a mohert amit kimondottan a kendő miatt vettem, nem lehetett jól bontani így nem akartam tönkre tenni.
Alig várom, hogy legyen időm folytatni! Jelentkezem majd (vagy megint segítségért) vagy a végeredménnyel. (remélem ez utóbbi de a kezdés után nem merem igérni).
"a chart szerint a két szélső csillag nem 3 összefogott szembe készül, hanem csak 1 szembe"
(a chart csak a kendő felét mutatja, tehát 1 szemből készülő csillag páros soronként mindig 4 darab lesz: 1 a szélszem után és 1 a középszem előtt, majd a másik félen ugyanígy)
tehát az első sor: 3 szélszem, 1 simába a csillag, 1 sima, 1 simába a csillag, 1 sima (középszem) és még egyszer ugyanaz: 1 simába a csillag, 1 sima, 1 simába a csillag, 3 szélszem
Mindkét oldalon 3-3 szemet fordítottan kell kötni-ez a két szél.
Gondolom megvan a 13 szem a kezdéshez.
A folytatás-kivonat Erika leírásából:
Máris kezdhetjük a Setup chart-ot. :) Ezt a részt a kis csillagokkal kötjük a következőképpen. Három szemet együtt simán lekötünk úgy, hogy rajta hagyjuk a bal tűn, 1 ráhajtás, majd újra lekötjük, és ezzel vesszük át a jobb tűre. Egyszerűbben: 3 összefogott szembe vissza is szaporítunk úgy, hogy a szemszám ne változzon.
Figyeljünk, hogy a chart szerint a két szélső csillag nem 3 összefogott szembe készül, hanem csak 1 szembe!!! (itt szaporítjuk a kendőt)
----------------
Tehát lekötöd a 3 simát(a szélső szemek),aztán 4. szemből 3-at kötsz,igy lesz a szaporítás,a másik oldalon az utolsó előtti 4.szemből kötsz 3-at,3 sima(szélszem)-soronként 6 szemmel lesz több(a kétoldali szaporítással),igy 13,19,25,31,37 szem lesz a 6.sorban.
Ez az első kendőm amit igy kell kötni! Valahogy elsőre könnyűnek találtam a leírás alapján!
Én is ezt a leírást találtam meg. A szaporítást nem értem, az első sorban a 13 szemből:3-3 szélszem 1 középső szem, és marad 3-3 a jobb oldalon illetve a bal oldalon. A leírás első sorában ezt a 3-3 szemet írja lekötni csillagocskának, de igy a szemszám az nem fog változni. (setup chart)
Akkor hogyan szaporítok?
Melyik az az 1 szem a szélén amibe a 3-at kellene szaporítanom? De ha 1 szembe szaporítok 3at akkor a következő sornál 2x3 szem lesz a setup chartra, ez megint páros szám és továbbra sem tudom melyik az az 1 szem amibe szaporítsak.
lehet, hogy teljesen egyszerű, de valahogy nem jövök rá! bocsi de feladni meg nem akarom
Légy szíves segítsetek Laminária kendő kötésében. Sajna már az első sornál elakadtam! Van 13 szemem: 3-3 szélszem, 1 középső szem, és 3-3 szem ezek között. Hogyan szaporítok a csillagocskákkal? Minta szerint 3 szemet lekötök-1 ráhajtás-egybe megint lekötöm akkor a szem száma nem fog változni. Melyik az az 1 szem a szélén amibe szaporítom kellene a 3 szemet?
Azt nem tom mennyi ideig tartott, de nem is ez a lényeg. Ő úgy köt akármilyen mintát - ezt komolyan mondom! - hogy oda se néz. Beszélget, nevetgél és csak jön, jön, jön ki keze alól a kész munka. :))))
Multkor valahol olvastam hogy hol laksz... és utána néztem, titkon reméltem talán valahol erre.../Baranya megye/Akkor azt hittem rossz helyen keresgetek mert a térképen is Vajdaság jött elő...