Húsz éve volt a mexikói vb és a szovjetektől elszenvedett 0-6-os vereség. Mégis a legtöbben a mai napig emlékeznek nemcsak a meccsre, de arra is, miként, milyen körülmények között élték meg. Az Index munkatársai közül volt, aki sírt, mások nem értették a felnőtteket, míg akadt, aki egyből a vereség után már azt számolta, miként juthatunk tovább. Ő később megbukott matekból.
Az edzések is zártkapusak voltak, előfordult, hogy a labdaszedő gyerekeket és a közeli szálloda tetejéről leskelődőket fegyverrel kényszerítették arra, hogy menjen a helyszínről. A kinti tudósítók gyakorlatilag nem írhattak rosszat a csapatról. Volt a szovjetek elleni összecsapás előtt egy edzőmeccs egy mexikói elsőosztályú csapat ellen. Nagyon elverték őket Détáriék. A válogatott vezetői kifelé azt kommunikálták, hogy ez az első csapata volt az ellenfélnek, de kiderült, hogy csak a tartalékok léptek pályára. Ezt sem írhatták meg. A mexikóiak gyorsan meg is utálták a magyar küldöttséget, ilyen ellenszenves stáb nem volt még egy a VB-n.
Nyilasi nekem is furcsa, hiszen az 1978-as műsorban szerepelt. ha az a vb a kiállítása miatt róla szólt, akkor ez még inkább, hiszen kulcsfiguraként beszélt róla Esterházy. vagy szerkesztői baklövés történt és nem hívták vagy Nyilasi valóban nem vállalta a témát.
Esterházy többször elmondta, hogy néhány dolog még neki sem tiszta, pedig ő ugye aktív résztvevője volt a történteknek. jól mondta, tényleg gyermeként kezelték őket, bármit megtehettek velük a "tanárok"...
amíg Platiniék felnőtt módra nyugodtan borozgattak, addig ők egy luxusbörtönben, szigorú szabályok szerint éltek. ezek után nem nehéz elképzelni, hogy simán, bármilyen "vitamint" belekeverhettek a kajájukba, mondván, úgyis megeszi a gyerek, amit elétesznek. tényleg nem létezik olyan, hogy 15 felnőtt férfi ugyanolyan szarul érzi magát egy adott pillanatban...
Nyilasi nekem példaképem volt, de a mai Nyíl szerintem már nem akar konfrontálódni.
Pedig biztos tudna érdekes dolgokat mesélni. Mint Eszterházy, amikor azt mesélte, hogy Mezey két alkalommal nem tudott nekik semmit mondani a szünetben. :-)
Több könyvet is olvastam erről a témáról. Ezt speciel nem.
Mikor először felmelegíteték ezt a 86-os 0-6-os égést azt gondoltam, hogy eltelt 20 év és mi már az ilyen vereségeket is "ünnepeljük". :-)
Van mire "megemlékezni", hiszen a Mexikóba vezető út tényleg szép volt , az ott történtek, meg sajnos tényleg felejthetetlen. A legnagyobb baj viszont az, hogy azóta sem tudtunk nagy világversenyre kijutni, ami némi gyógyír lehetett volna a sebrekre. És az is eszembejutott, hogy ha még 10 évig nem jutunk ki sehová akkor majd azt mondjuk, hogy 30 éve kaptunk ki a ruszkiktól, és azóta is visszasírjuk, mert akkor legalább kijutottunk?
A múltból nem lehet megélni, lépjünk már tovább! És ha már ennyire felbolygatták a régi dolgokat, akkor meg lehet, hogy most tényleg nem kéne abbahagyni. Leültetni akkori kapitányt, játékost, újságírót, sportvezetőt, stb. és szemtől szembe beszéljék csak ki a dolgokat. Hátha kiderülne még pár dolog amiről nem tudunk. Utánna pedig továbblépni a dologkon és előrenézni!
Néha már azt is unom, hogy a 6-3-at emlegetik, pedig arra tényleg büszkék lehetünk, de tényleg kellenek már az új sikerek, mert úgy nőnek fel a mostani fiatalok, hogy nem marad a magyar futballból sikerélményük.
Én azt se értettem, hogy miért találgattak Nyilasival kapcsolatban, amikor ő is Sport1 szakkommentátor, hívják be és kérdezzék meg őt. Nevetséges, hogy 20 év előtti dolgokról egyesek még mindig nem mernek beszélni.
Esterházy szerintem többet is elmondott volna, látszott rajta, hogy valóban felhúzta őt Mezey nyilatkozata. sajnos azonban a riporter (nemtom hogy hívják) nem volt benne annyira a témában, jobban jártunk volna, ha Török Péter faggatja.
érdemes lenne jobban rámenni az ügyre, mert most keményen előhozták, többen is sértve érzik magukat, nem kéne, hogy elsikkadjon. azon gondolkoztam, hogy miért pont most, miért pont 20 évvel a történtek után került megint napirendre? aztán arra gondoltam, hogy érdekel ez egyáltalán még vkit? de úgy látom igen, hiszen nem csak az akkori felnőttek, hanem még mi, akkori gyerekek is választ várunk.
érdemes lenne egymással szembe ültetni Mezeyt és Nyilasit, gondolom ennek minimális az esélye...
Ezek mind kiderültek a "Ki beszél itt már Mexikóról?" című Mezei András könyvből (szintén a Végh könyvre volt válasz), viszont Esterházy tényleg jókat mondott, Mezey egy teljesen neurotikus, paranoid fasz lett már '86-ra is, azóta meg tudjuk, hová süllyedt. Mondjuk az is igaz, hogy nagyrészt a kisstílű OTSH-MLSZ és hasonló kötélhúzások emésztették fel még a VB előtti hónapokban, ennek esett áldozatul Nyilasi is.
érdeles volt hallani Eszterházy szavait. és igaza van amikor arról beszél, hogy eltelt húsz év és még mindig úgy próbálják beállítani a dolgokat, hogy csak a játékosok a hibásak. Ennyi év után tényleg mindenki magáravállalhatna annyit amennyit tényleg hibázott.
Nekem mondjuk érdekes volt a Nyilasi-ügyről adott nyilatkozata is.
Szepesi lebeszélte az Austria Wien elnőkével, hogy Nyíl az edzőtáborból lemegy a Rapid elleni rangadóra, pózol kicsit a nyilvánosságnak aztán vissza a vállogatott edzőtáborába. Mezey meg erről hallani sem akart.
Szánalmas pojáca, de legalább egy vagyont kaszírozott a könyvén. Az első kiadás 250.000 példányban fogyott, aztán jött egy második kiadás is. Közben meg egy szót sem írt a vérdoppingról.
Nem tudom, hogy ki ismeri közületek T. András Emil VB után nem sokkal megjelent könyvét ("Mundial zárt kapuk mögött"). Remek hangulatképet fest le a korabeli magyar válogatottról és környezetéről.
Marci szerint baromság, h doppingoltak, őt ellenőrizték Görögoban meg amúgy a válogatottat is a vb-n
ki van bukva, h Mezey a játékosokra veri 20 év távlatából is a buktát
jah és elhangzott az is új infóként, h 2 olyan meccs volt, aminek a félidejében Mezey(akit amúgy a legjobb edzőjének tart)nem tudott semmit se mondani pályafutása során és az egyik ez volt, mondjuk ezen nem is lepődök meg
Én kb. 7,5 éves voltam, de csak a döbbenetre emlékszem. Ahogy azt egy helyen olvastam, ez volt apáink utolsó, nekünk pedig az első futballélményünk.
Mezey sokkal nagyobb részben tehető felelőssé, mint azt magára vállalja, ez nyílvánvaló. Az is valószínű, hogy a csapat ugyan jó volt, de nem annyira, mint azt a közvélemény gondolta. Simán elképzelhetőnek tartom a rosszul elsült dopping gyanúját, ha tudtak róla a játékosok, ha nem.
Ha jól tudom, a vérdopping az, amikor magaslaton a ritkább levegő miatt több vörösvértestet tartalmaz a vér, ezt a vért veszik le, tárolják, és a verseny előtt vért cserélnek. Sztem ennek nem lehetnek ilyen negatív hatásai.
A másik dolog, hogy magyarok vagyunk, ezért bukunk el mindig, akár a legvégén, akár már az elején. Pl.: a délszlávoknál nem is olyan régen még háború volt, és mégis hol tartanak fociban. Nálunk mentális gondok is vannak.
itt a duna TV-s riport: http://www.dunatv.hu/dunatv/musor.html?day=1148700600&lang=hun&csat_id=dunatv 14.45-ös kezdés, mellette a link a videóra. sajnos a meccsről nincsenek jelenetek, csak egy interjúösszeállítás.
A napokban szedegettem elő a 86-os Képes Sportjaimat. Tényleg feltűnő, hogy a meccs utáni első szám (ami junius 4-én jelent meg), gyakorlatilag csak két oldalt ír az összecsapsáról. 40 oldalból kettőt...
Szegény Hofi mondta anno, hogy magyar játékosok nem mertek a szovjetek közelébe menni, menjen oda, rúgja fel, gáncsolja el vagy valami....ennyire nem sugározhatnak:)
A szégyen az ebben az egészben, hogy volt egy nagyon jó csapatunk egyrészt azt hagyták szétrohadni, jó, hogy már idősödő fickók voltak, de az utánpótlásból kellett volna építkezni és ahogy ez ilyenkor szokásos, keverni a kártyát. És hogy vazze 20 év alatt nem sikerült az égvilágon semmitsem csinálni a magyar focival. Eleinte mindenki ráfogta a rendszerváltásra, csak elfelejtették, hogy a bulgároknál, szlovákoknál, horvátoknál, cseheknél, románoknál még nagyobb xar volt mint nálunk és mégis ütőképes csapataik vannak.
Az lényegtelen szinte, hogy dopping vagy nem dopping, magaslati levegő vagy nem, vazze, itt volt a pont és vége. Kinyírtak minket. És ezért nem az oroszok a felelősek. Sok mindenért igen, ezért nem.
Valami olyasmi volt, hogy utazott a vállogatott az ausztriai edzőtáborba. Nyilasi már edzett, de sok volt a lemaradása. Ráadásul akkor játszott kupameccset és fontos bajnokika is az Austria Wien. Nyilasi jelentkezett Mezeynél, hogy itt van, utazik p is a vállogatottal,amikor Mezey azt mondta, hogy ő csak telesértékű játékosokat visz magával és olyanokat akiknek nincs semmi ügyes-bajos elintézetlen dolga. itt nyilván Nyilasi klubérdkei kontra MLSZ ügyre gondolt. Akkoriban a barátságosmeccsekre, felkészülésre akkor volt köteles elengedni a klubja az idegenlégióst, ha a klub nem játszottt fontos tétmeccset. Állítólag Ausztriából felhívták Tibit is, hogy jelenjen meg az Austria tétmeccsén, akkár játszik, akkár csak nézőként lesz jelen. ha jól emlékszem. Ráadásul ellentétes hírek, nyilatkozatok jelentek meg a sajtóban.
A tésztás persze megint hazudott. :P Nyilván nem akarta vállalni a felelősséget.
A Nyilasi ügy még mindig nem tiszta nekem. Úgy tudom, hogy már nem volt sérült. Épp játszani akart az Austria-Rapid rangadón, és úgy tudom, hogy ez a tésztásnak nem teccett, és kirakta. Utána meg vmi olyasmit hazudott, hogy még mindig sérült, és nem vállalja a kockázatot, hogy berakja...
Én 9 éves voltam, és a 86-os mexikói vb volt az első amit elejétől végéig néztem. Akkor még nem értettem, hogy hogyan szenvedhettünk ilyen nagyarányú vereséget. Azóta többször végignéztem ezt a meccset. Nos tésztásgyuri volt az egyik bűnbak, több okból is:
-Kihagyta az addigra már felépült Nyilasit, akire az egész válogatott épült.
-A mexikói 40 fokos hőség előtt a hidegben edzette őket.
-Lebecsülte a szovjeteket, mert hogy ők a kek döntőre készüktek.
Azóta ez a tésztásgyuri még mindig nem tűnt el a vezetésből. Ezért tartunk ott, ahol tartunk. Persze az akkori játékosokat sem éri mentség. De a mezeytől sokat tanultak. Pl. Dajka (aki öngólt is rúgott azon a bizonyos mecsen). Ugyanolyan 0 edző.
A Vb már akkor is jó dolog volt arra, hogy a játékosok felívják magukra a figyelmet,stb. Ismertek voltak a játékosaink a vb elött is (UEFA döntős Vidi játékosok,stb.), de egy jó mexikói szereplés nővelte volna a ázsiójukat. Tudom azokban az időkben magyar sportoló nem szerződhetett csak úgy külföldre, mint manapság, de akkor is. Hülyék lettek volna félválról venni a vb szereplést.
Nem megfelelően lettek felkészítve, rossz formaidőzítés, stb. Már a Vb elött a Nyilasi-ügy is érdekes volt. Emlékszem, hogy én például kivoltam, hogy Nyilasi nem utazik a VB-re.
Ja, és még valami:
A riporter azt mondta, hogy emlékszik akkoriban ha Kiprich pélyéralépett a vállogatottban sokszor felharsant a Kiprich csere rigmus, tehát már akkor is kaptak rendesen a játéksok a fejükre. Én úgy emlékszem a mexikói szereplés utáni években volt "divat" a Kiprich-csere. 88-90 környékén.