"A következő lépés egy kínai írásos, déli hiungnu pecsétszöveg megfejtése. A könyv papírkötésén kilenc Han-kori pecsét szövege olvasható, nyolcon az első szó a Han uralkodóház neve. Ezeket Ma Liqing is ismerteti Yuan Xiongnu, Xiongnu [Eredeti hiungnuk (és) hiungnuk] c. könyvében. Az idézett pecsét Ma Liqing szerint 1937-ben került elő. Obrusánszky félrefordításában »a sárga kígyó évéből származó« emlékről beszél, de nem mondja meg, hogy ez melyik a sok (hatvan évente ismétlődő) sárga kígyó-év közül. Ucsiraltu Lin Gan Xiongnu shiliao huibian [Hiungnu történelmi adatok gyűjteménye] c. munkájára hivatkozik. Ennek 564. oldalán olvasható a pecsét szövege és a közlés arról, hogy ez a Kínai Köztársaság ji si (mongolul sárga kígyó) évében került elő, azaz 1929-ben kezdett és 1930-ban végzett holdévben, Yulin (mongolul Temegetü) kínaiváros körzetében, azaz az Ordoszt délkeletről határoló Nagy Faltól délre. Ma úr és Lin úr évmeghatározása eltér, de így is világos, hogy nem a pecsét koráról, hanem megtalálása idejéről van szó … Az említett déli hiungnu pecséteket, mint Ma Liqing mondja, a kínai Han uralkodóház adományozta előkelő hiungnu alattvalóinak. Több bronz pecsétnyomó fogantyúja térdeplő baktriai tevét formáz. Közülük az egyiknek (a könyv kötésén az utolsó elöttinek) szövege mai észak-kínai olvasat szerint xiong nu gui han jun yin ’Han-alattvaló hiungnu főnöki pecsét’, a hiungnu szó kivételével színtiszta kínai nyelvű, ellentétben azzal az állítással, hogy a pecséten »a kínai írásjelek … kivétel nélkül hun szavak lejegyzései« (9. o.). Egy másik »tevés« pecsét lenyomata, a kötésen az alsó sorban a második, ugyancsak kínai nyelvű: han xiong nu gui yi qin han zhang ’Han hiungnu, hűséggel engedelmeskedő, Hannal rokon főember’."
"Ez a régi kínai négyszegletes pecsétnyomatokkal díszített, szép ruhájú kis könyv a címe szerint a hun nyelv emlékeivel foglalkozik. Obrusánszky a kínai Belső-Mongol Egyetem egyik tanárának, az arhorcsin mongol nemzetiségű eposzkutató Ucsiraltunak egyeteme mongol nyelvű folyóiratában 1996 és 2004 között kiadott hét tanulmánya magyarítására vállalkozott. A cikkekben szereplő kínai jelek és szavak írásában és átírásában Csornai Katalin kínai tudományát hívta segítségül, nyelvi (milyen nyelvi?) lektorul pedig Czeglédi Katalint. A fordítói utószó elmarasztalja a magyar nyelvészeket az újabb kutatások nem ismerésében (101. o.), de a könyvecske olvasása nemigen győzi meg az avatott olvasót arról, hogy akár a mongol szerző, akár művének három magyar istápolója szilárd történeti nyelvészeti és józan összehasonlító nyelvészeti alapokkal rendelkezik ... A kínai írásjegyekkel két évezrede leírt egyetlen rövid hiungnu mondatot, melynek egykorú kínai értelmezése is van, »megfejtették« bátor turkológusok törökül és merész mongolisták mongolul, többféleképp. E megfejtések megbízhatatlanságát megmutatandó, a nagytudományú Gerhard Doerfer elolvasta a mondatot akkád nyelven is, bizonyítva, hogy zabolátlan nyelvészkedő kedvünk szinte akármely kényszerzubbonyát ráhúzhatjuk áldozatunkra."
...kutya csillag...fakutya a kutyafáját.....kötöny a kou tien...?
Lövés a Mennyei kutya
A család alszik-apartmanok kínai házak képek felakasztása Chang Hsien, fehér arcú, hosszú szakállú férfit egy kisfiú az ő oldalán, és a kezében egy íj és nyíl, mellyel a lövés a Mennyei kutya. A kutya a Kutya-csillag, és ha a "sorsa" a család szerint ez a csillag nem lesz fia, vagy a gyermek lesz hosszú életű. Chang Hsien a védnöke fogamzóképes nők, és imádták a Szung-dinasztia által a nők azzal az óhajjal, az utódok. A bevezetése ezt a nevet a kínai panteon oka az esemény történetében Hua-Jui Fu-Jen, egy adott név Lady Fei, ágyasa a Meng Ch'ang, utolsó uralkodója Később Shu állam, 935 -964. Mikor került a Shu a türelmi idő a hárem az alapító a Szung-dinasztia, az AD 960, ő azt mondta, hogy titokban fennmaradt portréja egykori ura, a herceg a su, akinek emlékét lány szenvedélyesen szerettünk. Féltékenyen által megkérdezett neki az új hitvese tiszteletben neki, odaadással ezt a képet, s kijelentette, hogy ez legyen a képviseletét Chang Hsien, az isteni lény imádtak a nők azzal az óhajjal, az utódok. Eltérnek a vélemények, hogy a származási istentisztelet. Az egyik fiók azt mondja, hogy a császár Jen Tsung, a Szung-dinasztia, látott egy álom egy szép fiatal férfi fehér bőr, fekete haj, kezében egy íj a kezében.
Azt mondta, hogy a császár: "A csillag T'ien Kou, Mennyei Dog, a mennyekben is bujkál a Nap és a Hold, és a földön felfalták kisgyermekek. Ez csak az én jelenlétét tartja őt sakkban."
----I'm starting to wonder if you've ever read the "Djagfar Tarihi", the origins of the Bulgars are traced back 35 thousand years seven ancient Turkic tribes, the union of various tribes became known as "Idel" --> "Edi" (Seven) "el" tribes.
This is "a mithologic part" of "Jagfar Tarihi". 35 thousands years ago we should find only neanderthals and mammoths. "Various tribes" is not a good definition. There wasn't any Turks at that time. The Turks appearce in 5th century in result of mixing between minorities of Huns, Scytho-Sarmatians and Tocharians and majority of mongoloid altaic tribes of Tunghusian origin. The "Ataic" term "Idel" is of the same origin as Iranian "Hafta". The original Turkic term is "Cheti" - seven. It also could be derived from one and the same "Nostratic base" as "Khehth" for example. Acordin to the "Nostratic Theory", Indo-European, Semito-Chamitian, Uralo-Altaic, Kartvelian and Dravidian languages have common origin. This theory explains a lot of simmilarities.
The Massagetians according to the book are part of the Turkic history, basically Bulgar ancestry is traced back tens of thousands of years and with them having a Turkic root.
Any "Turkic origin" of Massagetians is absolutely non-sence. There was some mixing but it was later when some Massgetian branches took part in the ethnogenesis of early Turks.
...ulubeh-levedi? -----------. A kun Lube, természetesen, minden további nélkül viselhetett nem kun eredet nevet is.A XIII-XIV. századi magyar oklevelekb l jó néhány példát hozhatunk fel arra, hogy kunok ma-gyar keresztneveket viseltek, pl. 1281: Ertug fia Miklόs (GYÁRFÁS 2: 351), 1290: Édua bátyjaMiklόs (uo. 2: 376), 1292: Beler fia Petrus (uo. 2: 459), 1353: Karla fia István (uo. 3: 487) stb.Jeles turkológus el deim figyelmét hogy, hogy nem, elkerülte a 2. kötet legutolsó oklevelébenszerepl Lube név, amely egyébként a névmutatóban szintén megtalálható (GYÁRFÁS 2: 462, 476).4. Tudomásom szerint e személynevet eddig senki sem próbálta kun, azaz török nyelvi ala-pon értelmezni, pedig a megfejtés már els ránézésre kézenfekv nek t nik. A török hangtan egyikalaptétele szerint eredeti török szó elején nem állhat sem l, sem r hang. Idegen szavak átvételekora szavak elejére egy protetikus magánhangzót szoktak illeszteni úgy, amint azt a rus ! urus,orosz, szó példáján láthatjuk. A Lube név esetében azonban azt kell feltételeznünk, hogy egyszóeleji hangsúlytalan rövid magánhangzó, történetesen éppen az u, elt nt a név elejér l. Számol-nunk kell természetesen az idegen ajkú oklevélíró félrehallásával, illetve tévesztésével is. Ha azelhagyott magánhangzót visszaállítjuk, akkor az *Ulube névalakot kapjuk. A magánhangzó-harmónia következetes érvényesülése miatt a törökben nincsenek eredend en vegyes hangrend szavak. Összetétel útján azonban keletkezhetnek. Tehát az *Ulube összetett név, amely az *ulu és*be elemekb l áll, jelentése pedig feltehet en ,Nagy-úr, Nagy-fejedelem,.A feltételezett összetev k kimutathatók a korabeli és kés bbi török nyelvekb l. A XIII-XIV. sz.-i kunban szinte teljesen egyez formában találhatók meg: ulu [vlu, olu, oulu, ulu, vlu],gross, | ,magnus, (CC.) és bej a bij(?) [bey] ,Adliger, | ,baronus, (CC.). Hasonló közszói jelz s ösz-szetételek is vannak, pl. ulu ata ,Grossvater,, ulu papaz ,Hohepriester, (CC.).A XIII-XV. sz.-i mameluk-kipcsak nyelvemlékek a következ alakváltozatokat riztékmeg: ulu ,gross,, bä (!) a bäi bäg a bäk ,Fürst, Emir, (HOUTSMA); ulu ,bol,śoj, velikij, starśij,vzroslyj,, bi ,bek, [úr, fejedelem] (Tuhfa); ulu ,nagy, | ,gross,, biy ,fejedelem, | ,Fürst, (Al-QawD-nLn). Ugyanezeket az adatokat látjuk a XVI. sz.-i örmény-kipcsakban: ulu ,grand,, bey a biy,seigneur, prince, roi, maⅠtre, (DENY); ulu ,big, great,, bij ,prince, nobleman, (VÁSÁRY)
Több külföldi történész és régész ma már úgy véli, hogy a Kárpátok keleti felében talált leletek etnikai beazonosítása meglehetősen kérdéses. Ez azért fordulhatott elő, mert korábban egyáltalán nem foglalkoztak sok hun kori népesség, alánok, szarmaták továbbélésének lehetőségével, valamint a hunok erdélyi és más kárpát-medencei maradékait sem kutatták, így új kihívás lehet a továbbiakban a feltárt leletek újraértelmezése; illetve a történeti forrásokban szereplő adatokat is ismételten át kell nézni.A gepidák például nem uralták az egész térséget, főleg Olténiában, Munténiában, valamint a Szerémség területén éltek. Ma már egyre több külföldi kutató úgy véli, hogy késő szarmata népesség is élhetett a területen, de egyes területeken megmaradhattak a hunok is. Utóbbira jó példa a székelyek mondaköre, akik Udvarhely környékén folyamatos hun uralomról beszélnek.
A szkítákról vagy szarmatákról egyébként korábban Priszkosz rhétor írta le, hogy sűrű falvakban laktak, amelyek nem néptelenedhettek el hirtelen, mivel még Jordanes is tud róluk, sőt királyukról is. A gepidák, gótok nem alkottak egységes etnikai képet, nem volt „nemzetállamuk”, vagyis többféle nép élt a Kárpátokban. Bóna István könyvében utalt a gepidák kevert antropológiai jellegére, és leírta, hogy sok benne a kelet-európai, turanid, valamint az enyhén mongoloid elem. Érdekes módon a sírokban 6. század elejéig megmaradt a koponyatorzítás szokása, amely az alánoknál és hunoknál volt meg. A magyar régész megemlítette a lovas temetkezések meglétét, amely szintén hun hatást sejtet a gepidák körében. A gepidák történelme sem jól datált, nemcsak a királylistájuk hiányos, az apahidai leleteken -- mely a hun divatot követi -- kívül ismeretlenek a 6. századi gepida uralkodók sírjai, amely szintén azt támasztja alá, hogy nem volt erős uralmuk a térségben.
A legfőbb forrás a 6. században élt gót vagy alán származású Jordanes lehet, aki tömören beszámolt kora történéseivel. Valószínűleg több késő antik szerző is érdekes lehet számunkra, főleg azok, akik I. Justinianus korában éltek. Néhány, a forrásokban szereplő tény is átrajzolhatja azt a képet, amit a gepidákról eddig tudtunk. Jordanes szerint Attila halála után a hunok nem tűntek el hirtelen, és a gepidák nem alkottak olyan jelentős királyságot, mint azt a szakirodalom említi, hiszen mind Rómának, mint a Keletrómai Birodalomnak adót fizettek. Jordanes egyaránt megemlíti a hunokat, szarmatákat és alánokat mint a felbomló birodalom népeit, akik a helyszínen maradtak. Szerinte a szarmaták egy része Illirycumban, a Tisza-vidéken élők pedig szervezetten, Babai nevű királyuk fennhatósága alatt éltek. Alsó-Moesiában alánok éltek, és bár ismert, hogy utóbbiak nagy része nyugatra vándorolt, egészen a mai Spanyolországig jutottak el.
A történetíró szerint a hunok sokfelé kirajzottak, és voltak, akik a Római Birodalomban telepedtek le, utódaik egy része megtalálható a szacromontini és fossatisi népekben. Támadásaik alapján úgy tűnik, hogy nem adták fel tervüket a Kárpátok visszavételére, mert nemcsak betörésekkel nyugtalanították a keletrómai határt, hanem a Dnyeper menti hunok követeket küldtek Thiudimarhoz (Theoderik), az osztrogótok királyához, a gepidák fő ellenségéhez, aki egyéb hun törzseket is megkeresett a gepidák elleni küzdelméhez, akik akkor már a Szerémségbe helyezték központjukat. A keleti, erdélyi központjuk meglétéről nincs adat a 6. századtól, a leletek kis, majorságszerű lakóhelyekről és kisszámú sírokról tesznek bizonyságot.
Nemcsak Nedaónál, hanem azt követő évtizedben sem alakult ki egységes uralom a Kárpát-medencében, és a források szerint tovább folyt a küzdelem a gótok, gepidák, szarmaták és hunok között. Az osztrogótok 473. után kivonulnak Pannoniából és előbb a Balkánra, majd Itáliába költöztek, a gepidák pedig ezt kihasználva megszállták Szlavónia és Pannonia Secunda részeit. A két nép -- gót és gepida -- között ellenséges volt a viszony, és a források szerint a 6. században több háborút vívtak a szerémségi területekért. 537-ben már I. Justinianus hadai ott találják őket, csakúgy, mint Bajan avar kagán, aki 567-ben elfoglalta Sirmiumot, és azzal végképp megszünteti az amúgy is törzsekre hullott gepidák uralmát. Ha ugyanis a gepidák Erdélyben uralkodtak volna, akkor Bajannak útját állták volna, és nem tudott volna egészen a mai vajdasági területekig nyomulni.
A Kárpát-medence felvázolt szétszórt hatalmi viszonyai jól beleillenek a korabeli európai-mediterráneumi történeti-politikai folyamatba. Attila hatalmas birodalmának felbomlása után a Nyugatrómai Birodalom is összeomlott, és azok területén viszonylag kis uralmi központok jöttek létre, kivételt egyedül a Keletrómai Birodalom jelentett. A fentiek alapján láthattuk, hogy a gepidák sem alkothattak olyan nagy királyságot, mint korábban gondoltuk, és nem lehetett erős birodalmuk sem.
Miután a nemzetközi kutatásnak az elmúlt években a sztyeppe történetének számos kérdését sikerült átértékelni, a külföldi szakemberek most a Kárpát-medence hun Attila utáni és avar kor közötti (453--567) történetét kezdik felfedezni, illetve forrásszövegek és régészeti leletek alapján megpróbálják a hunok, szarmaták és a gepidák életét tisztázni. Ezt teszi Herwig Wolfram osztrák kutató is, aki szerint sokan alulbecsülik a hun globalizáció hatásait, és szükség lenne a korszak történelmének pontosítására is.
Wolfram elmondása alapján azért várhatók új eredmények, mert korszakkal főleg régészek foglalkoztak, történészek nem. A források töredékesek, alig szólnak a terület népeiről, csupán egy-egy esemény kapcsán említik az ott élő népeket. Az elmúlt évtizedben a volt szocialista országokban Sztálin javaslatára nem volt ildomos a korai középkorral foglalkozni, és ennek hatása máig érezhető. Az utóbbi években az orosz és lengyel kutatók már elkezdték átértékelni a gótok történetét. Nagy jelentőségű lehet Szergej Botalov, orosz régész kutatása, aki a késő-szarmaták nyomait keresi az 5-6. századi Kárpát-medencei leletekben.
Az új elméletek alapján azt is meg kell vizsgálni, hogy a gótnak és gepidának tartott fémműves tárgyak közül mennyi kapcsolódhat az eurázsiai hun műveltséghez, amely még a 6. században is divatos volt egész Nyugat-Európában, a mai belga területekig bezáróan. Számos megválaszolatlan kérdés van a korszak kárpát-medencei történelmével kapcsolatban, amelynek egy részére még Bóna István hívta fel a figyelmet. Herwig Wolfram szerint a volt szocialista országokban már elkezdték átértékelni a gepidák történelmét, de Magyarországon még ez nem történt meg, és az egyetlen kivétel ez alól Bóna István volt, aki alaposan feldolgozta leleteiket és számos kérdést körüljárt. Az osztrák szerző most megfogalmazta azokat az elemeket, amelyeket tovább kellene vizsgálni.
Nálunk a hagyományos nézet szerint Attila halálát követően a hunok szinte eltűntek a Kárpát-medencéből, ezek után történetükkel már nem foglalkoznak a történészek. Az új külföldi monográfiában már úgy fogalmaznak, hogy a Hun Birodalom törzsi-törzsszövetségi keretekre bomlott. A forrásokból ismert, hogy vezetőik, mint Irnek, a székelyeknél Csaba királyfi, visszavonultak a Meotisz-vidéki hazába, ahol újjászervezték, igaz jóval kisebb méretekben, a hunok birodalmát. Az is ismert, hogy a Kis-Szkítiában maradt hunokat Attila másik fia, Dengizik vezette, akit ugyan megöltek egy csatában, de valószínűleg nem szakadt magja az Attila-háznak. A későbbi források is néhol beszámolnak egy-egy felbukkanó hun vezérről, ilyen a Morava folyó mellett élő Mundo, aki a keleti-gót Theoderikkel harcolt a gepidák ellen.
A külföldi szakirodalomban meghatározó monográfia volt Herwig Wolfram könyve, amely részletesen elemzi a gótokat a korabeli írásos források és régészeti leletek alapján. Leírja, hogy a gótokat feltűnésükkor szkítáknak nevezték, mert annyira átvették azok szokásait és műveltségük elemeit. Szerinte a keleti gótok "szkitizálása már a 4. században megtörtént", amely a lovas harcmodorban, a sztyeppei anyagi kultúra elemeinek átvételében megfigyelhető. A sírjaikban lelt tárgyak és a jelképek, pl. a sasos csatok, polichron díszítés párhuzamai Belső-Ázsiában találhatók meg. Ennek az együttélésnek lehetett a következménye, hogy a Geticában is megjelent a szkíta és hun hagyományból jól ismert csodaszarvasűzés motívuma, a csodás állat egyébként kedvelt zsákmányállat volt a Meotisz-vidéken, a szkíták, gótok, majd hunok egykori központjában. Emellett egy másik jellegzetes szkíta motívum, a szent kard kultusza is megjelent a gótoknál.
A szoros szkíta--szarmata--gót--gepida együttélés a Kárpát-medencében is folytatódott, majd a hun uralom alá került térségben az alávetett népek átvették a "birodalmi", vagyis a hun divatot, amelynek hatását egészen a 6. század közepéig megfigyelhetjük a sírokban. Egyfajta globalizálizáció mehetett végbe akkoriban Európában, melyet a hunok teremtettek meg. A hun divat elemeinek ilyen irányú kutatása csak nemrégen kezdődött el, miután német, osztrák és francia kutatók az európai leleteket összevetették a keleti, szkíta és hun leletekkel. A vizsgálatból kiderült, hogy sok, korábban gótnak és gepidának tartott díszítőelem valójában keleti, belső-ázsiai eredetű. A régészeti leletek egészen a 6. századig még a hun fénykorban készülhettek, erre utal a hun divat továbbélése a Kárpátokban.
Az Ikh Bayan-i csata (稽落山之戰) egy fontos hadjárat része volt, amelyet a Han-dinasztia a hunok ellen vezetett Kr. u. 89 júniusában. A csata sikeres volt a Dou Xian (Tou Hszien) által vezetett han haderő számára.
Kr. u. 89 júniusában a hanok – Jilu (Csilu), Manyi (Manji) és Guyang (Kujang) irányából – három oszlopban tolták fel seregüket, ami jórészt a behódolt déli hunokból állt. Minimális ellenállással haladtak a Góbi-Altáj felé a mai Mongóliában. Egy nagyobb különítmény leszakadt tőlük, és északnyugat felé indulva a hadjárat legnagyobb ütközetében legyőzte az északi sanjüt Ikh Bayannál, majd tovább kergette őt az Altáji Nuruu vidékére. Ekkor Dou Xian seregének fő részével diadalmas körutazást tett északra, a Hangáj-hegység területére, a mai Harhorintől nyugatra. Ott felállította Yanran (Janzsan) sztélét, amellyel – ahogyan megbízója, Ban Gu (Pan Ku) történész fogalmazott – megünnepelte a sikeres hadjáratot.
From the Middle Persian wordxiyon , ''Hun'', a Hunnic tribe that began encroaching upon the frontiers of Iran and the the Kushan state circa 320 AD A distinct people from the Hephtalites, the Chionites were also called ''Red'' Huns. A Közel-perzsa szót xiyon,''''hun, a hun törzs, amely megkezdte bitorolta a határok Irán és a kusán állam cca 320 AD szerint külön embereket a Hephtalites, a Chionites is nevezik''''Vörös hunok . Shortly after 340 (?) AD, the enigmatic leader Kidara pushed the Kushans out of northern Pakistan and gave his name to this short-lived dynasty. Röviddel azután, 340 (?) AD, a rejtélyes vezető Kidara tolta a Kushans ki Észak-Pakisztánban, és megmondta a nevét, hogy ez a rövid életű dinasztia. At the end of the 4th century, a new wave of Hunnic tribes (Alchoni) invaded Bactria, pushing the Kidarites into Gandhara. Végén a 4. században, egy új hulláma a hun törzsek (Alchoni) megszállták Baktria, nyomja a Kidarites a Gandhara. The Kidarites in northern India continued to mint debased gold and copper coins until the end of the 5th century. A Kidarites Észak-India továbbra is menta debased arany-és réz érmék végéig az 5. században. Dates and attributions below are questionable. Időpontok és jóváírásokat alábbiakban megkérdőjelezhető. Kidarite principalities may also have existed at Kota Kula, in Kashmir and Taxila; the names of the monarchs in those areas are unknown . Kidarite fejedelemségek is létezett a Kota Kula, a Kashmir és Taxila, nevét az uralkodók e területeken ismert .
A synopsis of the topics researched and resolved by Yu. Egy összefoglaló a kutatott témák és megoldani Yu. Zuev article would list subjects where Yu. Zuev cikk felsorolja a témákat, ahol Yu. Zuev offers a resolution for previously surmised or disputed questions, along with subjects advanced but not specifically addressed. Zuev kínál felbontást korábban feltételezte, vagy vitás kérdéseket, valamint a téma haladt, de konkrétan nem foglalkozik.
Ezgil/Ezgel (Ch. Asitsze) tribe was described in the Chinese annals as strongest tribe of the Hun confederation. Ezgil / Ezgel (Ch. Asitsze) törzs-ban írták le a kínai évkönyvek szerint a legerősebb törzs, a hun szövetség. Yu. Yu. Zuev traced variations in the transcriptions of the name Ezgil in the Chinese, western (Greek), Tibetian, Islamic, and Rus annals, and followed the destiny of the tribe and its leading personalities through the centuries, political associations, and geographic locations. Zuev vezethető eltérések az átiratokat a nevét Ezgil a kínai, nyugati (görög), tibeti, iszlám, és Rus évkönyvek, és követte a sorsa a törzs és a vezető személyiségek századokon át, a politikai szervezetek, és földrajzi helyek.
A cardinal historiographical point was a visit by unnamed ambassadors of Hermichion king Askel to Constantinople in July of 563. A bíboros historiográfiai pontot látogatása névtelen nagykövetei Hermichion király Askel Konstantinápolyba júliusában 563. Hyons, and in this case Red Hyons (Hermichions), were a leading constituent in the right (western, Türkic On-shadapyt, Chinese Nu-shibi) wing of the Türkic Kaganate, which in the 552 took over control from the Jujans of the Jujan empire. Hyons, és ebben az esetben Red Hyons (Hermichions), volt vezető tényállási a jobb (nyugati, török On-shadapyt, kínai Nu-shibi) szárnya a türk Kaganate, amely a 552 vette át az irányítást a Jujans a Jujan birodalom. Ezgils were a leading tribe of the distinct Hyon branch, which had a rich history traced with its legendary common genesis from a Heavenly Dog. Ezgils volt a vezető törzs elkülönült Hyon ág, amely gazdag történelmi követni a legendás közös genezisét egy Mennyei kutya. And the Hyons-Dogs were a branch of Huns-Kins. És a Hyons-kutyákat egy ága hun-Kins.
Etymology of the term “Hyon“ comes from the Indo-European *khuon , anc. Etimológiája a "Hyon" származik az indoeurópai * khuon, ANC. Chinese *k'iwen , Kidanian, Mong. kion , etc. “dog“, “doggy“. Kínai * k'iwen, Kidanian, Mong. Kion, stb "kutya", "kutyus". A grouping of Türkic tribes united by a totemic cult of Heavenly Dog, with Türkic name Taichan “Dog“, in the Persian sources was called Kermir Hyon (Kermichion) , Persian for “Red Hyon“, and subsequently for the Kermichiones of the Theophan “Chronography“. A “strongest“ of the Hyon tribes was Ezgil/Ezgel tribe, whose leader in the 563 sent ambassadors to the far away Constantinople. A csoport a török törzsek egyesült egy totemic kultusza Mennyei kutya, a türk név Taichan "Kutya", a perzsa források nevezték Kermir Hyon (Kermichion), perzsául a "Red Hyon", majd a Kermichiones a Theophan " Chronography ". A" legerősebb "a Hyon törzsek volt Ezgil / Ezgel törzs, amelynek vezetője a 563 küldött követei, hogy a messze Konstantinápolyban. The tribe, called in Persian-lingual sources Kermir Hyon “Red Dog“, in the 7th century Hotan-Saka documents was called Khara Huna with the same meaning, the term Hyon corresponded to Huna . A törzs, az úgynevezett perzsa nyelvű források Kermir Hyon "Red Dog", a 7. században Hotan-Saka dokumentumok hívták Khara Huna az azonos jelentésű kifejezés Hyon megfelelt a Huna . The Heavenly Dog cult extended from Asia Minor in the west to Manchuria in the east. A Mennyei Dog kultuszt terjeszteni Kis-Ázsiából a nyugat felé a keleti Mandzsúriában.
Ajánlom figyelmedbe a kusán topik 76. hozzászólását is, amely szerint Sztrabón az érméket kibocsátó és ott magukat megnevező szakaraukákról és a tokhárokról mint két különböző népcsoportról beszél
"A tokárok ... a mai Afganisztán-Pakisztán-Észak Indiában megalapították a Kusán birodalmat"
A kínai forrásokban nagy jüe-csi (ta jüecsi) név alá foglalt etnikumok a következők voltak: Xiūmì (休密), Guishuang (貴霜), Shuangmi (雙靡), Xidun (肸頓) és Dūmì (都密).
Haussig hívta fel rá a figyelmet 1953-ban, hogy ezek közül a másodikként említett vívhatott ki vezető szerepet magának, tekintettel arra, hogy a létrejövő birodalmat róla nevezték el. Ezüst tetradrachmáján már Héraiosz, aki görögbarátságával kérkedett, "kusán türannosz"-nak hívatja magát (the two P's in KOPPANOY are not rhos, but the Bactrian Greek letters san, and are pronounced "sh", ahogy jeleztük is a kusán topik 9. bejegyzésében).
A lényeg, hogy a tokhárokat a kutatás a jüe-csi etnikumok egyikének, de nem a legjelentősebbnek könyveli el, ezért kellett volna inkább úgy fogalmaznod, hogy jelentős tokhár csoportok vehettek részt a Kusán Birodalom megalapításában...
Mára a tudománytörténeti érdekességek közé, magyarán a szemetes kosárba kerültek az olyan átlátszó, vagy százötven évig uralkodó tézisek, mely szerint pl. Atilla nagykirálynak a germán gótok adtak volna nevet, ők becézgették volna "atyuskának"... A hunoknak nyilván volt saját nyelve, amelyből nem tudni, hogy melyik ma élő nyelv őrzött meg a legtöbbet (talán épp a magyar). Semmi szükségük nem volt rá, hogy még az uralkodóik nevét is alávetett népektől kölcsönözzék.
"a hunok milyen nyelven beszéltek? Mit gondolsz Te errôl a kérdésrôl?"
Hanyatt fogsz zuhanni a döbbenettől: a hunok véleményem szerint elsősorban a hun nyelvet beszélték, amelynek talán egyik nyelvjárása vagy közeli rokon nyelve az ótürk (ótörök) volt.
Egyébként a múltkor vettem egy könyvet Marácz László és Obrusánszky Borbála "szerkesztésében", amely ha jól emlékszem, a hunok nyelvének kérdésével is foglalkozik. A rendkívül értékes tartalmú kötet azonban szinte használhatatlan. Fordítása oly gyalázatos, hogy az érintettek helyében elsüllyednék szégyenemben. Egész szövegrészek ismétlődnek benne, s nemhogy olvasószerkesztőt, de korrektort sem látott. Sajnos az alany-állítmány egyeztetése is sokszor hiányzik a kiadványban, szó szerint. Majd ha lesz időm, idézek belőle. Egyébként az üzletben a hölgy a Hun-Idea Kiadóról megjegyezte, hogy "nem szokásuk jogdíjat fizetni", ami megint csak érdekes jelenség. Ilyen háttérrel a jobb sorsra érdemes úttörő munkák is csak köznevetség tárgyává válnak, pedig nagy szükség lenne idehaza a friss eredmények minél teljesebb körű publikálására.
A tokárok a ló lovaglásra (nem húshasznosításra) történő háziasítás után nyugati indoeurópai (kentum) nyelvű népként kerültek Belső Ázsiába és a hunoktól elszenvedett vereség után a mai Afganisztán-Pakisztán-Észak Indiában megalapították a Kusán birodalmat. Törzsterületeiken szőke hajú múmiák kerültek elő a Tarim medencéből.
Michael Alram
"A következő lépés egy kínai írásos, déli hiungnu pecsétszöveg megfejtése. A könyv papírkötésén kilenc Han-kori pecsét szövege olvasható, nyolcon az első szó a Han uralkodóház neve. Ezeket Ma Liqing is ismerteti Yuan Xiongnu, Xiongnu [Eredeti hiungnuk (és) hiungnuk] c. könyvében. Az idézett pecsét Ma Liqing szerint 1937-ben került elő. Obrusánszky félrefordításában »a sárga kígyó évéből származó« emlékről beszél, de nem mondja meg, hogy ez melyik a sok (hatvan évente ismétlődő) sárga kígyó-év közül. Ucsiraltu Lin Gan Xiongnu shiliao huibian [Hiungnu történelmi adatok gyűjteménye] c. munkájára hivatkozik. Ennek 564. oldalán olvasható a pecsét szövege és a közlés arról, hogy ez a Kínai Köztársaság ji si (mongolul sárga kígyó) évében került elő, azaz 1929-ben kezdett és 1930-ban végzett holdévben, Yulin (mongolul Temegetü) kínaiváros körzetében, azaz az Ordoszt délkeletről határoló Nagy Faltól délre. Ma úr és Lin úr évmeghatározása eltér, de így is világos, hogy nem a pecsét koráról, hanem megtalálása idejéről van szó … Az említett déli hiungnu pecséteket, mint Ma Liqing mondja, a kínai Han uralkodóház adományozta előkelő hiungnu alattvalóinak. Több bronz pecsétnyomó fogantyúja térdeplő baktriai tevét formáz. Közülük az egyiknek (a könyv kötésén az utolsó elöttinek) szövege mai észak-kínai olvasat szerint xiong nu gui han jun yin ’Han-alattvaló hiungnu főnöki pecsét’, a hiungnu szó kivételével színtiszta kínai nyelvű, ellentétben azzal az állítással, hogy a pecséten »a kínai írásjelek … kivétel nélkül hun szavak lejegyzései« (9. o.). Egy másik »tevés« pecsét lenyomata, a kötésen az alsó sorban a második, ugyancsak kínai nyelvű: han xiong nu gui yi qin han zhang ’Han hiungnu, hűséggel engedelmeskedő, Hannal rokon főember’."
Kara György
Thomas F. X. Noble szerk.
Averil Cameron
Egyébként a múltkor vettem egy könyvet Marácz László és Obrusánszky Borbála "szerkesztésében", amely ha jól emlékszem, a hunok nyelvének kérdésével is foglalkozik. A rendkívül értékes tartalmú kötet azonban szinte használhatatlan. Fordítása oly gyalázatos, hogy az érintettek helyében elsüllyednék szégyenemben. Egész szövegrészek ismétlődnek benne, s nemhogy olvasószerkesztőt, de korrektort sem látott. Sajnos az alany-állítmány egyeztetése is sokszor hiányzik a kiadványban, szó szerint. Majd ha lesz időm, idézek belőle. Egyébként az üzletben a hölgy a Hun-Idea Kiadóról megjegyezte, hogy "nem szokásuk jogdíjat fizetni", ami megint csak érdekes jelenség. Ilyen háttérrel a jobb sorsra érdemes úttörő munkák is csak köznevetség tárgyává válnak, pedig nagy szükség lenne idehaza a friss eredmények minél teljesebb körű publikálására.