Emberek, nevek, arcok, mondatok, közös ég alatt, akik nem túl fontosak. Kedvesek, néhány múló kapcsolat s több, mely elmaradt. Persze nem túl fontosak.
Hello, hello, és megyünk is tovább, hello, hello, az ott a te utcád, hello, hello, s egy másik az enyém, és nem fonódnak össze, csak a legvégén.
Megérint, mikor megérintelek; másképp vártalak... De a szó már elmarad. Szólhatnál, mikor elbocsátalak. Vannak jó szavak. Persze, nem túl fontosak.
Hello, hello, így egyszerűbb nekünk, hello, hello, csak érkezünk s megyünk, hello, hello, mert másra nincs idő, hello, hello, mert másra nincs erő, hello, hello, mert minden menekül, hello, hello, mert gyorsabb egyedül, hello, hello, hát üldözzük tovább, hello, hello, már én sem várok rád; s napjaink az életünket széthordják.
Azt hiszem, egyszer velem tudtalak... Volt egy perc. Egy nap? De már minden fontosabb.
Hello, hello, így egyszerűbb nekünk, hello, hello, csak érkezünk s megyünk, hello, hello, mert többre nincs idő, hello, hello, mert jobbra nincs erő, hello, hello, mert minden menekül, hello, hello, mert gyorsabb egyedül, hello, hello, hát üldözzük tovább, hello, hello, még ennyi köt hozzád: a nem túl fontos mondatok közt félórák.
Ki minek gondol, az vagyok annak... Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: Te vagy magad, ki e jelet vonja.
S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, Mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: Rajtam látsz törvényt saját magadról.
Okosnak nézel? Hát bízd magad rám. Bolondnak nézel? Csörög a sapkám. Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
Szemem tavában magadat látod: Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.
A húrok s a hangszerek Nem mindenkinek zengenek. Néha jobb, hogy csendesek, Mert a belső zenét nem egy kéz játssza el. Az legyél, akinek látszol, És annak látszódj, aki vagy. Az legyél, akinek látszol S aki vagy.
Mint foltok egy farmeren, Foltokból áll az életem, Mint foltok egy kopott farmeren. De egy színes rongy nekem nem sokat mond. Az legyél, akinek látszol És annak látszódj, aki vagy. Az legyél, akinek látszol S aki vagy.
A szépség az arcokon Elkábít, nem tagadhatom, De várj, van egy mondatom: Ó, a belső zenét nem egy kéz játssza el. Az legyél, akinek látszol És annak látszódj, aki vagy. Az legyél, akinek látszol S aki vagy.
Húzd el a függönyt, ma nem nézünk ki, s ne lásson be más, úgyse vár semmi az ajtókon túl, csak felfordulás.
Van szívem mélyén egy másik bolygó, légy vendég Nálam, ma átutazó...
Van élet, az élet alatt is babám, hol nincs sem idő, sem tér, ha tágra zárod a két szemed, látod a földet, ahová jöttél...!
Zárd ki a városnak minden zaját, hadd zúgjon a csend, ne hívjon ma senki, mert én hívom fel önmagam itt bent.
Van szívem mélyén egy másik ház, ha átlépsz rajta, ott megtalálsz...
Van élet, az élet alatt is babám, hol nincs sem idő, sem tér, ha tágra zárod a két szemed, látod a földet, ahová jöttél...!
Sem idő, sem tér.... Van élet, az élet alatt is babám, hol nincs sem idő, sem tér, ha tágra zárod a két szemed, látod a földet, ahová jöttél...! Sem idő, sem tér...
Én értem, én értem. Csak töredék lehet a vágyott egész helyén. Értem, én értem, a világon semmi nem lehet csak az enyém. Félek, ha kérdezem, meddig vagy még nekem? Osztozunk mindenen, Minden szeretőn, időn, Istenen.
Újra az illat, A hely, a helyzet, mely ostoba álmokba hajt. Lassan virrad, Mire felébredsz, ígérem, elrejtek minden vihart. És csak engedem, maradjon, így legyen, S osztozzunk mindenen, Minden szerelmen, hiten, életen.
Mondd, hogy mindig így lesz majd! Mondd, hogy a végtelenbe tart! Mondd, hogy mindig így lesz majd! S meg ne valld, ha bárki csalt! Mi is juthat még, ha a teljesség kihalt?
Kegyelem nincs. A szerelem ismer, mint örökös visszaesőt. Mentség nincs. Ugyanúgy állok én is a bírák előtt, Így lesz máskor is, így van mással is, Osztozunk mindenen, Minden reményen, bűnön, kételyen.
Mondd, hogy mindig így lesz majd! Mondd, hogy a végtelenbe tart! Mondd, hogy mindig így lesz majd! S meg ne valld, ha bárki csalt! Mi is juthat még, ha a teljeség kihalt?
És ölelsz, és sietsz, A hajad még vizes, de indulni kell, Várnak máshol És ugyanígy, és tele szerelemmel. Egy keveset álmodhatsz még nekem. Tégy úgy, hogy nem búcsúzunk el sosem!
Mondd, hogy mindig így lesz majd! Mondd, hogy a végtelenbe tart! Mondd, hogy mindig így lesz majd! S meg ne valld, ha bárki csalt! Mi is juthat még, ha a teljeség kihalt?
A szavak furcsa teremtmények, ezt jól tudja minden gyerek. Kicsúsznak a szájukon, és fegyelmezetlenek. Hiába bízunk rájuk nagyon fontos üzenetet, ELrejtik az igazságot, és mást jelentenek. Csak nézz rám, egy szót se szólj, én így is megértelek. Ha van valami, ami nem hazudik, az leginkább a szemed. A szavak néha szövetkeznek, hogy félrevezessenek, Szépen hangzó mondatokban vonulnak ellened. Félve, kimondott félszavakból van, aki ért és van aki nem, De elmondani nagyon nehéz, mit nem ért meg senki sem. A gondolat, míg önmagába zárul, sajnos nincs jelen, Szavak nélkül nem működik a mindenható értelem. De a kimondott szavak sorsa néha furcsán alakul, A lényeg sokszor bennük marak kimondatlanul.
Hajnali harmat száll És minden cseppjén megcsillan a fény, Ahogy legördül hosszú fűszálak hegyén, A városkapunál Az érkező megáll, Csak egy csavargó; vagy egy álruhás király?
A falakon túl a nép Éli nyüzsgő, zajos, mohó életét, És az ismeretlen a város főterén Egy faragott kőre ül És a tömegben egyedül Egy furcsa, régi hangszeren különös dalba kezd.
Mint a suttogás a szélben, Nem volt több a dal, És félig el is fojtotta az őrült hangzavar, Mint a suttogás a szélben, Könnycsepp a harmatban, Gyémántpor a szálló homokban.
És aki arra járt,
A gyűrött kalapba pénzt dobott talán, És ment tovább a dolgai után. Aztán évek múltak el És századok teltek el, A város mindig változik, az emberek sosem,
Van az első szerelem; az élet Engem váratlanul ért, s még tart. Nem is sejtem, hogyan kell, csak élek, A végén jó lesz majd!
S élni vágyott néhány dal; ezt hoztam. Őket fölnevelni mind: ez hajt. És ez néha meggyötör. Mind jobban. S a végén jó lesz majd.
Addig nem lesz majd könnyű velem, ez van. Túl sokszor mondom, hogy nem, ó, De nem izgat más semmi sem, ez van. Átjárt minden láz, minden hang, minden csönd.
Volt, mely meg sem született, hát nem baj. S néhány dallam gyenge volt, elhalt, S lettek hűtlen gyerekek, mind megcsalt. S a végén mégis jó lesz majd.
Mert..
A legvégén lesz még egy dal, ami másról szól. A legvégén lesz még egy dal, minden bajt elsodor. A legvégén lesz még egy dal, ami jó, és szép. A legvégén lesz még egy dal, és ha nem, az se baj, volt elég.
Kérlek, vedd figyelembe a topikcímet! Számos topikot találhatsz, ahova az éppen hangulatodnak megfelelő zenét beteheted, ide verset és dalszövegeket várunk.
Nekem úgy tűnik, egyszer a szél megkavart mindent, Ezért létezünk, és olyan rendezetlenül. Egyszer belöktek minket egy ajtón, s majd kilöknek, S közben mi tűrünk mindent olyan rendületlenül. És csak egy pár kíváncsi lépett néha félre, Amilyen te voltál, s amilyen egyszer voltam én, De azt is úgy tettük, hogy senki nem vett észre, Ezért még ma is oly messze vagy tőlem, a szeretet ünnepén…
S maradtak hétköznappá szűkült színes álmok, s maradtunk valósággá törpült óriások. Állnak körben a gyermekek, kiáltanunk ezért nem lehet. Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?
Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön, bár engem rég nem érdekel, pedig égnek a gyertyák, s a könnyem kicsordul: Miért? Mért nem lehetsz most közel?
A dolgok úgy szakadnak félbe, mint az élet. Lehetett nagyszerű, de még sincs ráadás. Már azt is eltűröm, hogy csak a lelkem lásson Téged; nem szabad együtt lennünk, mert azt el nem tűrné más. Én is beálltam és beállsz Te is a sorba, hogy ki melletted áll, annak fogd kezét. S ha a kép előtted lassan összefolyna,nem kell felelned senkinek a véletlen könnyekért… Hiszen erre vártunk, s ma újra összegyűltünk, hogy egy évben egyszer boldogok legyünk.
Állnak körben a gyermekek, kiáltanunk ezért nem lehet. Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?
Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön, bár engem rég nem érdekel, pedig égnek a gyertyák, s a könnyem kicsordul: Miért? Mért nem lehetsz itt közel? Lehet ünnep az égben és ünnep a Földön, de Te messze vagy, nem érlek el; ahogy égnek a fények, én is elégek, ha nem lehetsz… Miért nem lehetsz most közel?
Látod, megmozdulnak a képek, hogy lásd, mi elmúlt már, amit nem szeretnél látni, mit végignézni fáj, de látom akkor is, hogyha nem szabad, míg csak szétszakad a kép...
Én már láttam, láttam a házat, melyből lelkek füstje szállt, én már láttam a téboly démonát a kőtalapzatán, én már láttam a hazugság roskatag oszlopát, és őket is láttam már, akik hittel, akik tűzzel, akik vérrel festik át.
S én már láttam, milyen az ünnep, ha mindenki fél, láttam, a piszkos fényt, amit taps kísér, már láttam, amit nem hiszek, és nem mutatnak meg, mégis volt, mégis van, hisz láttam én.
És én már láttam nem várt gyereket, kinek nem jutott már szeretet, s a bort vigyorgó felnőttek közt tanulta, hogyan kell élni. S láttam én, nem tudom, miért, a büntetést, nem tudom, miért, a vezeklést, nem tudom, miért, a szenvedést, nem tudom, miért.
És én már láttam az öregembert, a bot kezében, hogy ne legyen egyedül, őt, aki mindent látott, és nyugodtan lép, hiszen tudja, hogy a semmi felé tart... És a kő, és a sárguló zöld, az ablaktalan ház és a feltépett föld, nekem mindez együtt ő, aki hasonlított rám, kiben nincs már több erő, akit szeretni már nincs idő, nincs idő, és nincs is ő.
És én már láttam, ahogy szeretlek, féltelek, s ahogy egyszer meg kell, hogy védjelek, érzem kezed melegét, ez a végtelenség, mert még itt vagy, s a kezünk még nem tépték szét... Én már láttam, az életem mégsem elég, óóó hogy ne tépjék szét. óóó
Én már láttam a feltámadt őrületet, én már láttam a föltépett földsebeket, hogy hogyan veszítelek el, aztán semmi se fáj, senki nem keres már, és én láttam, hogy mégis fáj...
De ezért kár sírni, kedves, ez nem az élet, ez csak egy film.
Hogy értsd, egy pohár víz mit ér Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell Hogy lásd, egy napod mennyit ér Néha látnod kell Az élet hogyan fogy el
A lángot akkor őrzöd még Ha félsz, hogy ellobban, elég S elveszted fényét, melegét
Jó, mikor hisszük még Lehet olyan a világ Amilyet szeretnénk Hidd el, a hajnal attól szép hogy minden éjben ott lapul Az örök sötétség
Egy érzés mindent eltakart S elhittük, mindörökké tart S a törvény nálunk dől le majd
De jaj, a szerelemnek múlnia kell S ha múlik, akkor fájnia kell Hogy érezd mennyit ér, míg tart, míg él A szerelemnek múlnia kell Akkor is, ha égig emel És szép, hogy mást hiszel, mert mást ígér
Várj, a kezed ne húzd el Annyi csodát idéz, amikor hozzám érsz Ha sírsz, a szemed ne takard el Miért titkolnánk Hogy egy kicsit nehéz
Egy érzés mindent eltakart S elhittük, mindörökké tart S a törvény nálunk dől le majd
De jaj, a szerelemnek múlnia kell Ha múlik, akkor fájnia kell Hogy érezd mennyit ér, míg tart, míg él A szerelemnek múlnia kell Akkor is, ha égig emel És szép, hogy mást hiszel, mert mást ígér
A szerelemnek múlnia kell Ha múlik, akkor fájnia kell Hogy érezd mennyit ér, míg tart, míg él
Míg tart, míg él
A szerelemnek múlnia kell Ha múlik, akkor fájnia kell, Hogy érezd mennyit ér, míg tart, míg él
Egy kis virág lehullva mit jelenthet, Letépték, de nem kellett senkinek, A kis virág vajon mit remélhet, Vízbe téve még így is szép lehet.
Fontos voltál nekem, Fontos voltál nekem.
REFRÉN:
Nem akarok mindent, mindent újra kezdeni, Nem akarok hozzád vissza jönni már, Emléked símogat, mint sziklát a tenger, Tudom, hogy nem hazudhattál a legszebb éjszakán.
Vigyáztam rád ameddig csak hagytad, Jó voltál, de más is jó lehet, Elhittem, ha itt vagy csak az enyém vagy, Talán kár. hogy elveszítelek.
Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok, És azt hiszem, már észrevetted, a jótündér nem én vagyok. De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság, Úgy érezném, vannak még csodák.
Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod, Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot?
Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen? Mit tehetnék, áruld el nekem!
Nincsen varázspálcám, mellyel bármit eltüntethetek, És annyi minden van jelen, mit megszüntetni nem lehet. De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság, Úgy érezném, vannak még csodák.
Mit tehetnék érted...
Nincsen hétmérföldes csizmám, nincsen varázsköpenyem, Hogy holnap is még veled leszek, sajnos nem ígérhetem. De ha eltűnne az arcodról az a sötét szomorúság, Úgy érezném, vannak még csodák.
Nem ébredek fel szívesen Már a részegség sem old fel, azt hiszem Oldjon fel az ég önző vágyaim alól Míg hiányzol...
A baj, hogy minden arról szól Az idő mindent elrabol Mert Ő hozott el hirtelen, és Ő sodort tovább S még hiányzol…
Ref.: Én szállok az idővel és a széllel szembe talán Telve a reménnyel: aki elment vár még rám Én esküszöm, hogy mosolyogsz még rám Én nem hiszem, hogy sosem érsz hozzám Nem büntethet az ég, ha így állok eléd Lelkemben bűntelenül Mert hiányzol…
Az utcán épp, hogy létezem Csak egy arcot, csak egy színt keres szemem De rólam bárki tudja, hisz a homlokomon áll Még hiányzol…
Ref.: Én szállok az idővel és a széllel szembe talán Ma is telve a reménnyel: aki elment vár még rám Én esküszöm, hogy mosolyogsz még rám… Én nem hiszem, hogy sosem érsz hozzám Nem büntethet az ég, ha így állok eléd Lelkemben bűntelenül Mert hiányzol…
Kendőbe zárta ősz haját Ahogy a régi nagymamák S ha látta, apánk nem figyel Esténként súgva kezdte el
Tedd össze így a két kezed Így teszi minden jó gyerek S szomorú szemmel végigmért S nevettünk - Isten tudja, miért
Nézz csak fel, az ég magas Bár azt mondják, hogy nem igaz Ott jártak ők, a repülők És nem látták sehol
Kell ott fenn egy ország Mely talán ránk is vár Kell ott fenn egy ország Amit senki nem talál Kell ott fenn egy ország Mely bárkit átölel Kell ott fenn egy ország Amit sosem rontunk el
Felnőtt az ember, s mindent lát Szobánkban ott a nagyvilág Melyből egy gyermek mit sem ért Egy kőre hajtja kis fejét
Az arca szép, nem álmodó Nem kelti fel már ágyúszó Csak egy hang szól, halk és fáradt Mint egy régi altató
Nézz csak fel, az ég magas Csak hadd mondják, hogy nem igaz Mit tudnak ők, a repülők A szívük jég, csak jég
Kell ott fenn egy ország Mely talán ránk is vár Kell ott fenn egy ország Amit senki nem talál Kell ott fenn egy ország Mely bárkit átölel Kell ott fenn egy ország Amit sosem rontunk el
Kék bársonyában az éjszaka megint csak hozzám fér, és mostanában, hogy újra bántson, újra megkér, tékozolt évek égnek, fényük mélyén állsz legyen így, mégis óvjon, legyen így, mégis újra szóljon
ott leszek én, mikor mások az ég felé szállnak, ott leszek nálad ott leszek én, mikor csendruhát ölt fel a bánat, ott leszek nálad csak az órák s szívek vernek, a szépek máshol járnak leszek én, kérlek, hidd el, leszek én, kérlek, mégis hallgass rám.
Bár hinni tudnám, gyáva voltam csak, vagy túl félénk, és újra innám az élet titkát, s egy kísértést, lelkünkben ott a kérdés, kérdés és nem vád legyen így, mégis óvjon, legyen így, mégis újra szóljon
ott leszek én, mikor mások az ég felé szállnak, ott leszek, várlak ott leszek én, mikor csendruhát ölt fel a bánat, ott leszek, várlak ha a szívek félrevernek, a szépek máshol járnak leszek én, kérlek, hidd el, legyek én, és már nemcsak egyszer
Ott leszek én, mikor mások az ég felé szállnak, ott leszek, várlak ott leszek én, mikor csendruhát ölt fel a bánat, ott leszek, várlak csak az órák és a szívek vernek, a szépek máshol járnak leszek én, kérlek, hidd el legyek én, és már nemcsak egyszer
Csak egy nap az élet, S ez már a délután. Kúsznak az árnyak Az otthonom falán. Még fényes az égbolt, Vakító még a Nap. De látod, a pályán már lefelé halad. S eljön az este, És álmodunk is majd talán. De hogy mily álmok jönnek - Ki tudja ezt még délután? Csak egy nap az élet, S lassan lealkonyul. A játéknak vége, S a függöny lehull
