de annak van jelentősége, hogy Kossuth neofita magyar nacionalista volt. Sok kárt okozott az esztelen nacionalista politikája, csak öregkorára jött meg az esze ezzel kapcsolatban.
Érdekes, hogy Petőfi ősei is valahol onnan származnak, mint a Kosút család. Az EVANGÉLIKUS szlovák Turóc vidékéről.
Petőfit én persze többre tartom Kossuthnál. És Széchenyit is.
Apja Kossuth László magyarnak vallotta magát, kétségtelen, hogy a Túrócban maradt rokonság viszont elszlovákosodott, anyja pedig német származású (elmagyarosodott) olaszliszkai (tisztán magyar lakosságú) születésű nő volt.
A lényeg: Kossuth mindig magyarnak vallotta magát és családját is.
Egyébként anno ez a vegyes "felvágott" teljesen megszokott volt a Felvidéken, hiszen a "legnagyobb szlovákok" közt meg sokat lehetne magyarozni, viszont csak azokkal szokták megtenni a szomszédok, akiket megtagadnak, pl. Tuka Béla, Országh Pál, aki félvér volt viszont Pavol Országh-Hviezdoslav néven fut... Benyovszky meg echte szlovák, szerintük... Csák Mátét jelentem már "visszaadták", legalábbis történész szinten.
Egy csendes, kis zempléni faluban, Monokon 1802-ben ezen a napon született Kossuth Lajos, a reform ellenzék későbbi vezére, pénzügyminiszter, az OHB vezetője, Magyarország kormányzója, emigráció vezére, s a nemzet Turinban élő lelkiismerete.
Asbóth Lajos, aki 1848 nyarán Nagybecskereken jelentkezett a honvédséghez, ahol decembertől honvéd vezérkari százados lett Vetter Antal honvédtábornok törzsénél. Részt vett a délvidéki harcokban, majd Klapka György hadmérnöke lett.
akihez Damjanich a százötven betyárt Asbóth Lajos őrnagy oravicai dandárjához helyezte át.
aztán az amerikai polgárháborúban Lincoln oldalán harcolt Arkansasban
"...kérdéses hadnagy - Rózsa - jelen nem létében a bocsánathirdető levelet Lukácsy Károly első őrmesternek adtam át, mint ki ez ügyben maga legtöbbet fáradozott stb"
mivel Hirsh útján kereste meg Rózsa Sándor Jókai Mórt, így Jókai Mór tőle tudhatott arról h Rózsa Sándor megkapta a levelet.
de ez nem kérdéses, mert százharminc emberével megjelent Vetter Antal előtt.
és október 17.-én kihirdetik a szegedi piacon Rózsa Sándor kegyelmi levelét.
míg Nagy Sándor alezredes tartotta Kikindát, mire Damjanich és Rózsáék megérkeztek Becskerekéről.
aki ezt mondta a hóhérnak: „Hodie mihi, cras tibi” (Ma nekem, holnap neked.)
„Rózsa Sándor megbízottja, aki Kossuthnak a levelet hozta, elkalauzolta egy laptikán, szuroksötét éjjel, torony irányában, lápon, kukoricáson, ördögön, poklon keresztül egy tiszai füzes szigetre. A régi lovagregényekben a szemét kötik be az idegennek, akit valamely titkos helyre visznek, hogy fogalma se legyen, merre járt. Hát ez itt is meg volt, de új formában. A tiszai szigeten átvette egy zsivány, az elvitte egy lápos helyre, ahol egy másik zsivány lakott, míg végre eljutott nagy ceremóniák után a legutolsó zsivány kalauzolásával Rózsa Sándorhoz, akinek volt magához való esze, dacára, hogy nem fésülködött tükörből.
Jókai nagyra volt ezzel a megbízatással, átadta, úgymond, a menlevelet a zsiványkirálynak és beszélt hozzá annak ezentúli magasztos hivatásáról, de az csak a pipáját szítta, ásítozott és azt kérdezte: Kitől kapja ő majd a kapitányi lénungot?
Pompásan írja le e találkozást és színesen jellemzi Rózsa Sándort memoárszerű munkájában »Az én életem regényé«-ben, elfeledkezve, hogy egy jelentése lehet valahol, melyet 1848. október 31-én reggel félnyolckor az állítólagos találkozás után Félegyházáról intézett Kossuthhoz és melyben tudatja a »Teljes hatalmú országos biztos úrral«, hogy küldetésének csak részben felelhetett meg, mert Rózsa Sándorral nem bírt találkozni, minélfogva a bocsánathirdető levelet egyik emberének, Lukácsy Károlynak adta át.
Ily csodálatos módon veszett el nála a valóság a fantáziában.”
aki NagyBecsekerekén jelentkezett Vetter Antal honvédezredesnél szolgálatra
akitől a ...köteles az övéivel együtt az Opova külvároson kívül szabad ég alatt tanyázni, megebédelni ... aztán Versecbe utalta be őt Damjanich ezredes hadosztályához.
Ezen a napon született Ostroleka hőse, az erdélyi harcok oroszlánja, Bem apó, a lengyel és magyar szabadságharcok hőse. Aki Tarnowban született és nem akármilyen körülmények közt Tarnowban nyugszik. Itt egy méltatás a tábornokról.
>> Európát megrendítette az a kegyetlenség, amellyel Ausztria bosszút állta függetlenségét követelő Magyarországon. 1849 október 6-án, Aradon tizenkét honvéd tábornokot és egy ezredest végeztek ki; ugyanazon a napon, Pesten, ahol már január óta letartóztatásban volt, egy kivégzőosztag agyonlőtte azt a Batthyányi Lajost, aki erejét nem kímélve igyekezett elhárítani a katasztrófát..... Haynau a világosi fegyverletétel után csaknem egy esztendeig megőrizte a Magyarország feletti teljhatalmat, és arra használta, hogy igazi rémuralmat valósítson meg. A forradalom csaknem 150 vezető résztvevőjét akasztották fel, lőtték főbe. << - Bár a hivatalos Európát megdöbbentette az osztrák megtorlás, melynek diplomáciai úton hangot is adott, de a magyar szabadságharc sorsa már 1949 tavaszán eldőlt, amikor az orosz intervencióról döntés született, s ez ellen egy európai hatalom sem emelt szót, sőt hallgatólagosan egyetértett azzal. A Habsburg birodalom regnálása hasznosnak ítéltetett meg, az európai hatalmi egyensúly fenntartásában, továbbra is - akkor. - De ami igaz volt a hivatalos Európára, nem volt igaz népei egyszerű polgáraira, Itáliától Franciaországon át Angliáig. A Huszadik Század című budapesti lap írta jó fél évszázaddal a szabadságharc leverése után - 1903 decemberében. „Haynau tábornoknak Olaszországban és hazánkban elkövetett kegyetlenkedései általános fölháborodást keltettek mindenfelé a művelt nyugaton, különösen Angliában, hol *az osztrák mészáros*-nak nevezték el őt.[…] A magyar szabadságharc leverése után az 1850. évben az a gondolata támadt Haynaunak, hogy utazást tesz nyugat Európában s többek közt Londonba is ellátogat.[...] A londoni látnivalók közt volt ekkortájban Barclay és Perkins máig fönnálló, nagy sörfőzőgyára s Haynau elhatározta, hogy megnézi. És el is ment két kísérővel, két hadsegédével; szeptember 4-én déltájban jelentek meg a sörfőző irodájában, hol a bevett szokás szerint fölszólították, hogy írja be a nevét a látogatók könyvébe; ez után mind a hárman kimentek az udvarra egy írnok kalauzolása mellett. Két perc múlva az óriási gyár minden munkása és kocsisa már tudta, hogy ki az a nagy bajuszú külföldi ember és összecsődültek a tágas udvaron, hol baljóslatú ostorpattogások, morgások és kifakadások voltak hallhatók mindenfelől. De Haynau nem vette észre a készülődő vihart, míg végre, midőn épen meg akarta nézni az óriás nagyságú híres sörös kádat, tolmácsa figyelmeztette a veszélyre és erre Haynau is tanácsosnak tartotta hátrálni. Meghátrálására azonban vérszemet kaptak a munkások és kocsisok. Legelőszőr egy zsupp szalmát és egy kötés szénát ejtettek reá a padlásról s a munkástömeg erre nagy lármával megrohanta, megdobálták árpával, mindenféle szeméttel, lim-lommal és kezdték páholni söprűkkel, stb. Mindenfelől ordította a tömeg, hogy *Le a mészárossal*. Haynau és társai erre keresztültörtek a haragos embertömegen s kiszaladtak a gyárból, de vesztükre, mert odakünn már mintegy 500 főnyi nép várt reá, többnyire munkások, kőszénhordók, utcai gyerkőcök és még asszonyok is, kik szitkozódva, káromkodva ütötték-verték, letépték kabátját a hátáról és hosszú sárga bajuszánál fogva hurcolták meg végig az úton. A tábornok eszeveszetten futott, míg végre eljutott egy korcsmához, a melynek nyitott ajtaján át bemenekült a házba, a korcsmárosné nagy ámulatára és itt elrejtőzött egy ágy alatt. Legnagyobb szerencséjére [...], nem akadtak reá. Meg is ölték volna talán, ha a megrémült korcsmárosné nem küldött volna gyorsfutárt a rendőrökért, a kik aztán kiszabadították s a fölizgatott tömeg átkozódásai közt elvitték.” A cikk Lord Palmerston brit külügyminisztert idézi ezt követően - mikor Ausztria vizsgálatot követelt az ügyben: „Mondtam is Kollernak [a londoni osztrák ügyvivőnek], hogy sokkal tanácsosabb volna, ha minden bűnvádi eljárást elkerülnének, mert a vádlottak védelmének érdekében szükséges leendene elbeszélni mindazokat kegyetlenkedéseket, melyeket Haynau Magyarországban és Olaszországban elkövetett, a mi többet ártana neki és Ausztriának, mint a mennyit bármely sörfőzőgyár kocsisai ellen hozott ítélet használhatna. […] „Így azután apránként csakugyan elaludt s feledésbe ment az egész ügy, a nélkül, hogy Haynau tábornok megveretéséért bármi elégtételt kapott volna. [..] A sörgyár viszont nem büntette meg a munkásait, és Haynau nevét kihúzták a vendégkönyvből.”
Az 1849. október 6-án kivégzett miniszterelnököt évtizedekig gyászolták a Zichy-nővérek. Antónia volt a felesége, Karolina a szeretője. Ők tették a reformkor meghatározó államférfijává. Tovább »
Zichy Antónia – vagy ahogy társaságban nevezték: Tony – népszerű volt a politizáló főnemesek világában, ő vezette be a férjét a társasági életbe, majd ő ösztönözte közéleti szerepvállalását is ... Batthyány Lajos és sógornője valamikor az 1840-es évek elején titkos szerelmi viszonyba keveredtek egymással. Kapcsolatuk jóval több volt futó kalandnál. Széchenyi 1842-ben arról írt naplójában, hogy ő tartotta keresztvíz alá barátja gyermekét. Csakhogy a Batthyány-házaspár egyetlen gyerekének sem ő volt a keresztapja. Karolina viszont két hónappal korábban őt kérte fel harmadik gyermeke keresztapjának, Széchenyi tehát Batthyányt tartotta a gyerek édesapjának ... Batthyány és sógornője titkos körülmények között találkozgattak, de legkésőbb 1846-ban a pletyka így is elindult kettejükről. Zichy Antónia innentől kezdve szintén tudott mindenről, s bár botrányt nem csinált, minden bizonnyal sokat szenvedett húga és férje viszonya miatt. Széchenyi halála után naplójából titkára kihúzta vagy kitépte azokat a részeket, amelyek magánéleti titkokat érintettek. Az azóta azonosított húzások egy része a „Batthyány Louis két hölgyeként” emlegetett testvérpárra vonatkozott. Széchenyit nem véletlenül foglalkoztatta a téma: szintén erősen vonzódott Zichy Karolinához. A többnyire csak „kicsi grófnőként” vagy „édes kis királynőként” emlegetett asszony a hiányzó sorok ellenére is gyakrabban szerepel a napló oldalain, mint Széchenyi felesége. Nem sokkal ezután Károlyiné váratlanul néhány hónapra Itáliába ment pihenni. Nem lehet véletlen, hogy Batthyány ekkor nem Széchenyit, hanem egy másik barátját, Teleki Lászlót kérte meg egy levelében, hogy biztosítson számára alibit, míg ő a szeretője után utazik: „Feleségemnek mondd, hogy Lipcséből írtam neked, hogy 12-én jövök, mondd neki, hogy hivatkoztam e levelembe egy előbbimre, és hogy ebbül azt következteted, hogy az első elveszett, hogy panaszt teszek, miszerint én se tőled se őtőle nem kaptam levelet...” Hogy Zichy Antóniát sikerült-e megtéveszteni, nem tudható, de annyi biztos, hogy Batthyány Lajos Bergamóban volt, amikor ugyanott megszületett Zichy Karolina lánya, Pálma, aki öt bátyjához hasonlóan a Károlyi családnevet kapta ... Batthyány Lajos 1849. január 8-án is a sógornőjénél töltötte az éjszakát, másnap innen, a mai Petőfi Irodalmi Múzeum épületéből vitték el az osztrák katonák ... Zichy Karolina csak 1850-ben emigrált, miután férjével megegyezett abban, hogy végleg külön költöznek, hiszen a válás egy katolikus főrendi családban lényegében lehetetlen volt. Előbb Genfben majd Velencében, Vicenzában és Genovában élt. Aktív formálója lett a magyar emigráció politikai életének. Az ő genfi „házában lakott a magyar emigráció krémje, úgy szólva a magyar forradalom arisztokráciája” – emlékezett Teleki Sándor. Magánélete is másként alakult, mint nővéréé. Svájcba érkezése után nem sokkal összeköltözött Klapka Györggyel, a komáromi vár korábbi parancsnokával, s egyes források szerint közös gyermekük is született. Bár szerelmi kapcsolatuk a 60-as évek elején megszűnt, Zichy Karolina továbbra is aktív szervezője maradt a Klapka nevével is fémjelzett politikai mozgalmaknak ... Zichy Karolina csak férje 1882-ben bekövetkezett halála után tért vissza Magyarországra. A mai Parádsasváron telepedett le, ahol egyik fia kastélyában élt ... Amikor élete végén unokája, Károlyi Mihály arra kérte, hogy írja meg emlékiratait, ő csak ennyit mondott: „nem tehetem, mert az igazat nem írhatom meg, hazudni pedig nem fogok.” 1903-ban halt meg, 85 éves korában.
Adlergberg orosz vezérőrnagy csapataival Uzon és Kökös között,döntetlen ütközetet vív Gál Sándor ezeredes székely hadosztálya.Itt esik el Gábor Áron őrnagy.
Jul.17.Görgey Vácnál visszaveri Paszkevics főerőinek támadását,majd Rétságon át Vadkertre vonul.
Jul.18.Poeltenberg Ernő a VII:hadtestel,Vadkert és Balassagyarmat közt visszaveri az üldöző orosz csapatokat.
jul.26.Cseodajev tábornok támadása Poeltemberg ellen,a tüzérség visszaveri a támadást.
jul.28.Grabbe orosz altábornagy jár így Leiningen-Westerburg Károly III.hadteste ellen.
Érdekes lenne összehasonlítani a magyar nemesség 19. század eleji hozzáállását az angoléhoz képest, akik már a 15. század végétől elkezdtek bekapcsolódni a kereskedelembe és a kézműves iparba.
"Augusztus 27.-én az osztrák kormány emlékiratot (korabeli magyar fordításban „statusiratot”) intézett az uralkodóhoz. Ebben kifejtette, hogy a magyar kormány intézkedései ellentétben állnak a Pragmatica Sanctioval, sértik a birodalom egységét, s azt kívánta, hogy a had-, pénz- és külügyet helyezzék újra egy „legfelsőbb állományi kormányzat” irányítása alá."
"Az emlékiratot a király átküldte István nádorhoz, az pedig a minisztertanács elé terjesztette, amely elutasította az osztrák kormány kívánságait. Tehát az osztrák-viszonyt illetően lényegében a későbbi 67-es kiegyzést utasítottuk el 48-ban. "
Ezzel szemben:
"A nádor megállapíthatóan szeptember 3-án közölte a kormány tagjaival az osztrák minisztérium emlékiratát (az államiratot), amelyet a király augusztus 31-én küldött meg. Ez a hírhedt dokumentum az önálló pénz- és hadügyeket a Pragmatica Sanctióval összeegyeztethetelennek jelentette ki, s egyben annak a nézetnek adott hangot, hogy az uralkodónak - miután március 15-én az örökös tartományoknak is alkotmányt ígért - nem lett volna joga a III. törvénycikket szentesíteni.Az emlékirat végkövetkeztetése, hogy az osztrák császárságtól különvált magyar királyság léte "politikai lehetetlenség".
A kormány tagjai a dokumentumot két hétig nem hozták nyilvánosságra, s arról az országgyűlés nyilvános ülésén nem esett szó."
Urbán Aladár (Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története)
3. § Ő Felsége, s az Ő távollétében a nádor s királyi helytartó a végrehajtó hatalmat a törvények értelmében független magyar ministerium által gyakorolják, s bármelly rendeleteik, parancsolataik, határozataik, kinevezéseik csak ugy érvényesek, ha a Buda-Pesten székelő ministerek egyike által is aláiratnak.
Vagyis lófaxt akart kiegyezni az osztrák kormány, ők mindent vissza akartak csinálni.
"Jellacsics már augusztus 26-án futár útján értesítést kapott Bécsből, hogy a császári udvarnál elismerték a horvátok és szerbek ügyének igazságát, s "ezt nemsokára az udvar is ki fogja jelenteni". Igéretet kapott arra is, hogy amint a harctérre indul, a június 10-i "becsmérlő manifesztum is fog vonatni". Ha pedig megkezdi hadműveleteit, "az udvar a béke helyreállítása érdekében" nyíltan fog fellépni "a nemzetiségek jogegyenlősége alapján". Sőt már egy császári biztost is kineveztek e célra. Minderről, s a közeli támadásról augusztus 28-án értesítette Rajasicsot. "A napokban a magyar határnál jelentékeny erő fog összegyűlni, aztán előrenyomolunk és támadunk: biztosra veszem győzelmünket" - írta."
Hermann Róbert (Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története)
Hogy mit kaptak a magyarországi szerbek, románok, szlovákok a "nemzetiségek jogegyenlősége alapján" az osztrákoktól a szabadságharc leverése után az közismert. Úgyhogy emiatt felesleges ekézni Kossuthot, mert a Habsburgok ugyanazt a - szerinted - "kalandorpolitikát" folytatták a nemzetiségekkel szemben. Csak ők - Kossuthhal szemben - ígérgettek nekik mindenfélét, jól felhergelték őket, amíg szükségük volt rájuk a magyarok hátbatámadásához. Aztán az ígéretekből persze szinte semmi sem teljesült, hacsak a rövid életű Szerb Vajdaságot és a Temesi Bánságot nem tekintjük annak. Oszd meg és uralkodj. Ennyi.
Jellacsics csapatai már augusztus 31-én megszállták a túlnyomó részt olasz lakosságú Fiumét, mely lojális volt a magyar kormányhoz.
"Szeptember 5-én a magyar országgyűlés küldöttséget indított a királyhoz, melyet Ferdinánd 8-án fogadott. Pázmándy Dénes, a képviselőház elnöke az ország veszélyeztetett állapotáról beszélt, s kérte a felterjesztett törvények szentesítését, gyors elhatározását. A király semmitmondó válaszában az ország integritásának és uralkodói jogának megvédését ígérte, valamint azt, hogy a felterjesztett törvényeket megvizsgálja, s a már meglevőket meg fogja tartani."
Urbán Aladár (Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története)
A küldöttség 10-én este érkezett vissza Pestre, Jellacsics csapatai másnap átkeltek a Dráván.
1848/49-cel foglalkozó történészek segítségét kérem. Egyenesági ősöm nemzetőr volt.
A "ki lehetett nemzetőr akkoriban" kritériumra ezt találtam:
"A nemzetőri szolgálatot minden 20 és 50 év közötti életkorú, városokban vagy rendezett tanácsú községekben 200 forint értékű házzal vagy földdel, egyéb községekben ½ jobbágytelekkel vagy azzal megegyező nagyságú földdel, illetve évi 100 pengő tiszta jövedelemmel rendelkező férfira kiterjesztették."
Szeretném tudni, hogy konkrétan az én ősöm ezek közül melyiknek felelt meg, azzal kapcsolatban fellelhető valamilyen forrás? Úgy értem ezek vizsgálati anyaga, esetleges rendelkezések, összeírások elérhetők valamilyen jelzet alatt levéltárban vagy eddig megjelent valamilyen munkában? Kérem ha valaki ezzel kapcsolatban tud valami információt kérem jelezze itt a fórumon.
Hitel: Egy olyan pénzügyi művelet, amelynek során a hitelező lemond az áru, szolgáltatás azonnali kifizetéséről, vagy közvetlenül pénzt ad az adósnak, aki a hitelszerződésben foglalt határidőre kifizeti a megállapodott összeget, azaz a tartozását.
Csakhogy Széchényi hitelkérelmét nem azért utasította el a bank, mert nem volt mobilizálható fedezete (Ősiség Törvénye), hanem, mert nem tudott igazolni megfelelő jövedelmet. Az apja közel 10szer akkora kölcsönt kapott korábban az egyik osztrák banktól, csakhogy akkoriban páratlan mg.-i konjunktúra volt a napoleoni háborúk miatt, míg a 20-as években recesszió, sőt dekonjunktúra. A magyar nemesség nagobb része viszont nemhogy beruházta volna a rendkívüli kereslet során talált extraprofitját, hanem egyszerűen luxuscikkek importjára verte el. Tehát többségük még csak nem is modernizálta belőle a majorságát, az iparba, kereskedelem be fektetésről már nem is beszélve.
Ellenben a megnőtt életszínvonalukat a recesszió idején is fenntartották, így aztán tökig eladósodtak, az osztrák bankok pedig idővel közölték velük, h konyec kölcsön.
Reformkor: A 19. század elejére a fejlődésben Nyugat-Európa mintaadó államaihoz ( elsősorban Anglia és Franciaország ) képest lemaradt magyar társadalomban végbemenő újítási, modernizációs szándékra utal. Ebben a korszakban született a Himnusz, az önálló,modern ipar.Végül a mai modern polgári Magyarországhoz vezetett.
Igaz, a Himnusz ekkor született (azt nyilvánosan először a Széchényi által gründolt Óbudai Hajógyár megnyitásakor játszották el tudtommal), viszont a modern ipar korántsem. Az utóbbi csak 1850-től indult be, és önállónak semmiképpen sem nevezhető.
Az Áprilisi törvények közt a 3. tc. a király személye körüli miniszter feladatát úgy határozta meg, hogy „mindazon viszonyokba, mellyek a hazát az örökös tartományokkal közösen érdeklik, befolyván, azokban az országot” képviseli. Ezek az utalások arra mutatnak, hogy az Ausztriával való viszonyt mindössze perszonálunióként képzelték el.
Ellenben Kossuth szerint :
"egy országot nyelv szerint felosztani, s mindenik résznek külön territoriumon külön politikai nemzetiséget adni annyit tesz, mint azon országot feldarabolni és megszüntetni.. Közös törvény, közös jog, közös szabadság, ezt ad az ország törvénye, ezt ajánlja mindenkinek az ország kormánya.”
A magyar kormányzat tehát mind az etnikai kisebbségek “nemzet”-ként való elismerését, mind területi önkormányzatok engedélyezését elvi alapon elutasította.
Ezt az ellentmondást nyugodtan nevezhetjük kalandorpolitikának, mely sikere esetén katasztrófához vezetett volna.
Augusztus 27.-én az osztrák kormány emlékiratot (korabeli magyar fordításban „statusiratot”) intézett az uralkodóhoz. Ebben kifejtette, hogy a magyar kormány intézkedései ellentétben állnak a Pragmatica Sanctioval, sértik a birodalom egységét, s azt kívánta, hogy a had-, pénz- és külügyet helyezzék újra egy „legfelsőbb állományi kormányzat” irányítása alá.
Az osztrák kormány „ státusirata ” (1848. augusztus 27) :
"A pozsonyi utolsó országgyűlésen hozott törvények tartalma két pontban összeférhetetlennek látszik a pragmatica sanctióval, minthogy ennek következő szavai: indivisibiliter ét inseparabiliter [feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul], az István főhercegnek nyújtott hatáskör terjedelme által megsértettek. .Szintúgy az országtörvény ama határozatainak, melyek külön kereskedelmi, had és fináncministériumot alkottak, anélkül, hogy az összes birodalomra vonatkozó viszonyokát megalapítanák, okvetlenül a monarchiát körülfonó kötelékek fölbomlására kell vezetni. Már előlépések tétettek a sereg, a nyilvános hitel és az ahhoz tartozó nyilvános intézkedések különválasztására, s az imperium inseparabile [elválaszthatatlan birodalom] rövid idő múlva még a külviszonyokban is valótlanná válik, ha ama nézetek, melyek a magyar koronának önálló külpolitikájáról szólottak, teljesülésbe mennének..Mindezekből annak mellőzhetlen szüksége merül fel, hogy a magyar kormányban március óta behozott intézkedések az összes monarchia igényei és a pragmatica sanctio szavai s értelme szerint változtassanak meg, s a német-osztrák ministériummal összhangzólag oly rendezések tétessenek, mik szerint a monarchia egysége biztosíttassák, a pragmatica sanctio céljai teljesen eléressenek, s egy legfelsőbb állományi kormányzat ismét visszaállíttassék."
Az emlékiratot a király átküldte István nádorhoz, az pedig a minisztertanács elé terjesztette, amely elutasította az osztrák kormány kívánságait. Tehát az osztrák-viszonyt illetően lényegében a későbbi 67-es kiegyzést utasítottuk el 48-ban.
