Biztosan többféle módon készítik, de ebben, ami vettem, inkább kukoricadara volt, és a húst nem lehetett annyira érzékelni. Viszont csak 30 peso/db, és házhoz hozzák azon melegében. Ez az hallaca (ejtsd: ajaka).
Ha valaki szeret motorozni és olcsón utazni városon belül, Santiagóban kihasználhatja a lehetõségeket. Sehol másutt nem láttam még, hogy a motort taxiként használták volna, itt viszont teljesen megszokott gyakorlat, fõleg a fiatalabb nõk körében.
A legkrémesebb fagyit viszont Santiagóban itt adják, a Libertadores és a Garzón sugárút sarkán. Tegnap egy hölgy mutatta meg, ma pedig újra felfedeztem. A belvárosból kifelé sétálva a Coppelia felé útba esik a hely, és ha a fagyizás a célunk, nyugodtan le is táborozhatunk itt. Általában várni kell a bejutásra, míg a helyi coppeliába úgy kell lasszóval kell fogdosni a vendégeket, a kapuban harsányan hirdetik a fagyijukat, amibõl bár 50 peso 4-5 gombóccal, de nagyon silány, két fillért nem ér (ráadásul ma csak guavás ízben lehetett kapni). Azt viszont el kell ismerni, hogy a coppeliában a hölgyek nagyon kedvesek. Érdekes, hogy régebben a coppeliákba való bejutáshoz kellett sorban állni, mára viszont - legalábbis itt Santiagóban - fordult a kocka.
Az egyik legjobb fagyizó a Saco sétálóutcán található, fejedelmi adagot adnak, és a tölcsér is kétszerese a mienknek. Mindezt gombóconként 150 pesóért (a magyar gombócok kétszeresével számoljunk).
Santiagóban az utcán árulják ezt az hallaca / ayaca nevû, kukoricalevélben fõzött, a levelekbe szépen akkurátusan belekötözött ételt, ami 2:1 arányban reszelt, aprított kukorica és disznóhús elegyét foglalja magában. Fokhagymával, paprikával, paradicsommal és más hasonló dolgokkal fûszerezik, a húst pedig sütés elõtt cukorral és narancslével is meglocsolhatják. Közép- és Dél-Amerika-szerte jobbára tamalként ismerik. Kubai neve feltehetõen egy venezuelai indián nyelvjárásból ered (arrafelé banánlevélbe csomagolják a tölteléket).
Az Hotel Pinar del Río törzsgárdájának oszlopos tagja. Õ üti fel és habarja be a tojásokat a rántottához a felhevített fõzõlap mellett. Kubában elvárás, hogy a szállodai éttermekben erre a feladatkörre legyen egy testes sötét bõrû szakács, aki fehér sapkájában egyszersmind az adott szálláshely magasabb szintû besorolását is reprezentálja.
És kötve hiszem, hogy ez ez utóbbi háromnegyed év fejleménye. Egy 10-12 napos kubai "gyorstalpalótól", egy méregdrága havannai körbefurikázástól a rózsaszín cadillacben, néhány óvárosi lehúzós paladar meglátogatásától, egy viñalesi és varaderói villámlátogatástól nem is várható el, hogy az abban részt vevõk olyan mélységben tisztában legyenek a helyi viszonyokkal, mint hogy lehet-e fogkefét vagy intimbetétet kapni errefelé. Nincs is rá feltétlen szükségük. A felháborodást nem értem, hogy amikor valaki helyesbíti az infóikat, azt miért kell zokon venni. Nem az én érdekem egyébként ezeket ideömleszteni - az jár jól vele, aki olvassa a fórumot, és tudja hasznosítani az itt közölteket.
