pityux,
bízzad rá arra, akinek gyereke van, hogy hogyan neveli. Meglehetősen valószínű, hogy azt a variációt egyetlen szülő se tudja megvalósítani, hogy "higgyen a gyerekem + nézzük a TV-t".
Talán ne a TV-től várjuk el, hogy a gyerekeinket nevelje.
"Az tény, hogy Pimnek sok mindenben radikális nézetei voltak, azonban nagyon nagyon sok mindennel egyet lehetett érteni/el lehetett fogadni amit ő mondott."
Reagálva elefantkillah kijelentésére, igen, valószínűleg igazad van. Pim Fortuynt mégis sikerült démonizálniuk, és végső soron, ugyan közvetve, de meggyilkoltatniuk. Talán csak annyi baj volt vele, hogy a kliséktől megpróbált elszakadni, és a problémákat máshogyan kezelni. A helyettese pl. egy színesbőrű bevándorló volt, az is köztudomású, hogy Pim Fortuyn homoszexuális volt.
Mindenkinek pedig: sommásan úgy összegezhető a véleményem, hogy bizonyos társadalmi jelenségek - pl. fokozódó idegenellenesség, faji alapú zavargások, más, radikálisabb, vagy egész egyszerűen nem megszokott hangokat megütő csoportok/pártok erősödése sokszor azoknak köszönhető, akik felületi kezeléseket adnak különféle szociális, társadalmi problémákra.
Nyilván az sem véletlen, hogy a MIÉP az MSZP-SZDSZ kormány alatt erősödött meg olyannyira, hogy bejuthatott az országgyűlésbe - most még 5,000-el kevesebb szavazatot is kapott e párt.
Valahogy az az érzésem, hogy minél többet hangoztatják, hogy MAgyarországon antiszemitizmus van, annál inkább az is lesz, de ez minden hasonlóra érvényes. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a problémákról hallgatni kellene, nem, de politikai aduként ilyen kérdéseket felhasználni vétek. Ez is kicsit olyan eset, mint a melyik votl előbb: a tyúk vagy a tojás? - az antiszemitizmus vádja, vagy maga az antiszemitizmus.
"A keresztény értékrendben a család a következőkből áll:
1 db férfi (aki a szereti a nőt)
1 db nő (aki szereti a férfit)
n db gyermek (akit mindenki szeret és fordítva) "
A szélsőliberálisok szerint ezek a túlhaladott dolgok.
(lásd, ahogy Terry néni mellett kiálltak, vagy ahogy a homokos Radics zsarolta a Pápát stb.)
bárki is akarná, nulla esélye lenne rá, hogy szétverje ezeket a dolgokat ebben az országban, aztán ha bárki szét tudja verni, akkor azt csak saját magunknak köszönhetjük majd.
Igyekszem majd tükröt állítani annak a szélsőséges liberalizmusnak, amit nálunk az szdsz képvisel, és ami tönkreveri az értékeinket. igyekezz szívem! ;-)))
(elképzelem, ahogy Bauer Tamás és Pető Iván papája lerúgja a Mikulás veséjét vagy tüzes drótot dug fel Jézuska húgycsövébe... ;-))))
Liberális: több szabadságot az egyénnek!
Konzervatív: a közösség érdekei fontosabbak! "
szélsőliberális= liberális eszmék szélsőséges irányzata (lásd Szdsz), amikor az egyén és a kisebbségnek minden jogot a közsösség jogokkal szemben is. Egyfajta über alles.
A kérdés az, hogy melyik tűnik jobbnak. álkérdés. azt a liberálisok is tudják, hogy a legideálisabb, ha egy férfi, egy nő, n darab gyerek van.
viszont nem tekintik (megbocsáthatatlan) bűnnek, ha valaki elválik vagy a természet úgy alkotta meg, hogy az azonos neműekhez vonzódik, stb....
"tudtommal néhai Pim Fortuyn pártja a 3. helyen végzett a választásokon - "
Pim: Hát nekem van egy barátnőm Hollandiában- ott tanul, (egy ausztriában élő magyar lány, aki meglehetősen lib. beállítottságú) és ő azt írta nekem, hogy ezt a kérdést igencsak elferdítve tálalta az európai sajtó. Az tény, hogy Pimnek sok mindenben radikális nézetei voltak, azonban nagyon nagyon sok mindennel egyet lehetett érteni/el lehetett fogadni amit ő mondott. Tehát szerintem Pim abszolút nem tehető egy kategóriába az elmebeteg le pennel,aki egyébként ittjártakor csurkának a szlovákokat fikázta, amikor pedig meciarnál volt akkor meg azt hangoztatta, hogy a szlovák tankoknak budán van a helyük.
üdv