Köszönöm a korrekciót az "is" szócska betoldása által. Viszont ebből úgy vélem, jelentőséget tulajdonítasz ennek az árnyalásnak. Tévedek?
Második bekezdésedre sajnos azt kell válaszoljam, hogy tipikus ez a hozzáállás! Sajnos nem csak én magam tapasztaltam meg, hanem más érintettektől is ugyanezt hallottam, illetve hasonló olyan szituációban is megtapasztaltam ezt, ahol én magam nem voltam érintett.
Lehet, hogy tényleges ellenséggé nem válik az ilyen rokon, vagy jó ismerős, de mindenesetre úgy viselkedik, és ez szerintem pont elég. És ez az agresszivitásában mutatkozik meg, ahogy befolyásolni próbálja az érintettet döntésének megváltoztatására.
Harmadik bekezdésedre azt írom, hogy az érintett az életét kockáztatja, de a sajátját, és nem a másét.
Mert, hogy én ilyen fajta súlyos(nak mondott) betegségekre gondoltam.
Negyedik esetben egy konkrét, eléggé extrém példát hoztál, de oké, maradjunk ennél, hiszen elég szemléletes!
De, ha nem haragszol, nem értek egyet a konklúzióddal! Én ugyanis azt mondanám az ilyen hozzátartozómnak, ha mondjuk a másik oldalra képzelem magam, hogy "oké, a te tested, a te életed a te döntésed, de ha úgy döntesz, ahogy, akkor rám a továbbiakban ne számíts a mindennapi ellátásod ügyében!"
Szerintem ugyanis óriási a különbség! Az ő szuverenitásába semmi esetre sem taposhatok bele, viszont nekem is megvan a magam szuverenitása, nem vagyok köteles kiszolgálni őt! Kiszolgálhatom, ha akarom, ha olyan jó akarok lenni, de ebbe nem manipulálhat bele senki!
Kedves "Symbolteem", ezért én továbbra is úgy gondolom, hogy akárhány paraméteres is a dolog, vannak alapok, amiket nem szabad áthágni!
(És most felnőtt emberek esetéről beszélek, a gyereknevelés az egy más tészta, bár ahogy korábban itt valaki rámutatott, azt is nagyon el lehet rontani...)
A mondás helyesen: A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.
Amúgy, ha van olyan valaki, aki a lent elmesélt szituációban még megnehezítőjévé vagy ellenségévé is válik a hozzátartozójának, azt elég szomorúnak tartom.
A dolog eleve úgy kellene menjen egy ilyen szituációban, hogy megkérdezik az illetőt, hogy miért döntött így?
(Lehet, hogy már belefáradt, lehet, hogy fél (az is lehet, hogy alaptalanul)... stb.) Persze a beteg is vegye figyelembe, hogy ezen döntése közvetlenül hogy fog kihatni a környezetére.
Mert ha például egy 300 kilós túlhízott emberkéről van szó, akinek háját műtétileg kellene eltávolítani, hogy újra mozogni tudjon, és hogy ne a családjának kelljen naphosszat kiszolgálnia őt, és ő ezt nem akarja, akkor a családja igenis rúgja jól valagon, hogy márpedig műtét lesz és kész...
Szóval szerintem eléggé sokparaméteres, hogy más hasonló szituációkban mi a valóban helyes hozzáállás...
Megpróbálom kicsit megint előrángatni ezt a topicot a sűllyesztőből.
Előző próbálkozásom sajnos egy ostoba és személyeskedő párbeszédbe torkollott, nem csodálom, hogy senki más nem akart hozzászólni.
Most máshogy próbálkozom, egy konkrét élethelyzetet szeretnék feldobni, ami a topic címének fényében rávilágít egy másik mondásra, nevezetesen, hogy a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve.
Konkrétan:
Amikor az embernél úgymond súlyos betegséget diagnosztizálnak, de illető úgy dönt, nem veti alá magát az ilyenkor szokásos orvosi eljárásoknak, akkor a legközelebbi rokonai és ismerősei lesznek a legádázabb ellenségei! Sajnos!
És még azt állítják, hogy ők csak jót akarnak. Még magukkal is elhitetik ezt.
Én mindenesetre győlöletesnek tartom, amikor bárki veszi magának a bátorságot, hogy azt állítsa, ő jobban tudja, mi a jó egy másik embernek, mint az érintett saját maga.
Ezért aztán úgy gondolom, ha valaki csakugyan jót akar valaki másnak, akkor legelébb is tanulja meg tisztelni a másik ember szuverenitását, és csak miután ezt megtanulta, akkor próbálkozzon az aktív jóakarással. Akkor talán már lesz annyi alázat az ilyen "jóakaró" illetőben, hogy ne tartsa többre saját magát annál a másik embernél, akinek -úgymond- jót akar.
Üdvözöllek, kedves Topicnyitó (és üdv, kedves Mindenki)!
Látom, vissza-visszanéztél ide több évnyi kihagyások után is. Nem tudom, manapság is jársz-e még erre?
Sajnos én csak pár napja vettem észre ezt a topicot. De máris a kedvencem! :-)
Hogy miért?
Mert frusztrál, hogy az emberi történelem olyan, amilyen, és azt látom, az emberiség lelkülete alapvetően mára sem változott meg.
Ha a topic címéül választott végtelenül egyszerű alapelvet mindig mindenki betartotta volna, vagy legalább a mindenkori többség betartotta volna, nem lett volna ilyen szörnyű a történelem...
Természetesen végigolvastam az eddigi hsz.-okat, és tök jó dolgokat is leírtak a Fórumtársak, ugyanakkor már megjelent az a szemlélet, amitől finoman szólva is összeráncoltam a szemöldököm. Igaz, az érintett Fórumtárs előre közölte, hogy itt nem lesz népszerű... Na mindegy, most -legalábbis egyelőre- nem kezdek vitázni, inkább leírom ide is, jómagam hogyan interpretálom a fenti vezérelvet:
- A szeretet nulladik lépése mások szuverenitásának a tiszteletben tartása!
"békén hagyni, de készen állva a segítségre mindenkor"
Illetve finomítanám: megbeszél(get)ni a gondokat, lehetőségeket; példákat hozni, tanácsot adni (de nem kényszeríteni, manipulálni az általunk preferált irányba); készen állva a segítségre mindenkor.
"itt jon be a szeretet, amely felulirja az "elni hagyast" "
Azért a szeretet, törődés nevében sok galádságot, butaságot követtek már el - akár család-szinten is.
"Lehet, hogy most a gyerekunk ugy erzi, hogy "ratelepszunk", (akar 18 alatt, akar folott), de kesobb halas lesz"
Lehet. De ugyanígy lehet az is, hogy nem lesz hálás, esetleg egy életre megnyomorítottnak, kifosztottnak, becsapottnak érzi magát.
Azért voltak, vannak olyanok, akiket olyan pályára irányítottak, kényszerítettek a családtagjai, amihez közük nem volt, vagy akinek a párválasztását befolyásolták, egyedül maradását okozták, okozzák, merő "szeretetből".
Vannak anyukák, akik a 60 éves fiacskájukat is irányítgatják, hogy ez most azért van, mert ők az okosabbak, vagy ők a dominánsabbak, vagy mert szeretnék a másik életét élni - ez nagy kérdés.
Tudni kell súlyozni, meddig nyúlhatunk bele más életébe, még ha közeli hozzátartozóról is van szó. És tudni kell tisztelni annak a másnak az egyéniségét, törekvéseit.
""Elni hagyni" sokkal konnyebb"
Nem hiszem. Ez is egy feladat, némelyeknek komoly erőpróba: hogy tudjuk elfogadni a másféle jót.:-)
Persze a "vesztébe rohanás", mint a drogos példád, más eset, akkor közbe kell lépni, de jellemzően nem mindig vesztébe rohan a másik, ha másképp gondolja el az életét.:-)
Ez mindig attól függ, hová helyezzük a hangsúlyt. A hagyni szó ugyebár minimum kétértelmű: tök más, hogy elhagyni - ráhagyni - magára hagyni vagy pedig békén hagyni, játszani hagyni , élni hagyni.
Kinek mi a lényeg - embere válogatja.
Szerintem a helyes szülői magatartás 18 felett: békén hagyni, de készen állva a segítségre mindenkor.
Hogy felhívja a figyelmet, a szeretet nem csupán birtoklás, uralkodás, befolyásolás, de beletartozik a másik ember tiszteletben tartása, elfogadása, még akkor is, ha nem értünk vele feltétlen egyet.
De szerintem itt jon be a szeretet, amely felulirja az "elni hagyast". Lehet, hogy most a gyerekunk ugy erzi, hogy "ratelepszunk", (akar 18 alatt, akar folott), de kesobb halas lesz, hogy nem engedtunk bizonyos dolgokat, vagy erosen osztonoztunk bizonyos dolgokra.
Pelda: anyukam szomszedjanak a gyereke ott akarta hagyni annak idejen az egyetemet, de a szulei teljsesen ratelepedtek, es szinte kenyszeritettek, hogy befejezze. Azota 4 nyelven beszelo diplomas ember, jol el, es jol keres - es halas a szuleinek.
Nem egyszer hallom felnott emberektol, hogy ha a szuleik torodtek volna veluk (ertsd: osztonzik a tanulast, egyetemet, stb.), most nem itt tartananak, ahol tartanak.
"Elni hagyni" sokkal konnyebb, mint tenyleg torodni a masikkal, tenyleg szeretni. Mert ha ellenall, es csak a vitatkozas van, de latjuk, hogy a vesztebe rohan, akkor rettenetesen nehez munka valamit tenni, jobb belatasra birni.
Nem tudom, hogy lattatok-e a Johnny Cash-rol szolo filmet. A baratnoje, June, mindent megtett, hogy leszokjon a drogrol. Es ebbe beletartozott az is, hogy a hazat az apjaval puskaval oriztek, hogy a drogdilereket elriasszak. No, ez szeretet. Ha pedig hagyja, hogy hagy drogozzon, az csak "elni hagyas".
"ha jol emlekszem, Jezus sem mondott errol semmit."
:-) Erről pont nem. De egészen más korban, más fogalom- és szimbólumrendszerrel közelítette meg a lényegi dolgokat, mint a ma embere.
"A szeretetrol, irgalomrol, es a megbocsajtasrol beszelt."
Ezeket a fogalmakat 2000 év alatt sikerült eléggé kiüríteni, félremagyarázni.
"Szamomra minden normalis ember alapvetoen ugy el, hogy hagyja elni a masikat."
Persze. Bár sokan észre sem veszik, amikor, ahogyan rátelepszenek másokra, elnyomják, irányítják őket, nem feltétlen rossz szándékkal, sőt, többnyire jó szándék vezérli őket.
"De ha ezt hangsulyozzuk, olyan, mintha a kozonyt hangsulyoznank."
Nem, dehogy.:-) Olyan, alig észrevehető, rejtett, titkolt, elnyomott folyamatokra mutatunk rá, amiket többnyire csak az elszenvedőik érzékelnek, a "végrehajtóik" nem (vagy ha igen, hát le se tojják).
"csinalj, amit akarsz, de a segitsegemre ne szamits, meg ha bajban is vagy""
Nem lehet, hogy ezt már te teszed ehhez a mondathoz hozzá?:-) Az élni hagyni-ban nem feltétlenül van benne a segítség elmulasztása, meg az elfordulás.
"ez közelíti meg legjobban a szeretet fogalmát - amit valóban meg lehet valósítani."
Igazad lehet. Csak azért furcsállottam, mert valahogy nem nagyon illett a keresztény terminológiához.:-)
Meglehet, így próbálta a már elkoptatott, lejáratott "szeretet"-et a mai gondolkodásmódhoz közelebb hozni. És kicsit átértelmezni. Hogy felhívja a figyelmet, a szeretet nem csupán birtoklás, uralkodás, befolyásolás, de beletartozik a másik ember tiszteletben tartása, elfogadása, még akkor is, ha nem értünk vele feltétlen egyet.
Ahogy írod is: "nem szólunk bele az életébe, csak ha kifejezetten kéri". Ez nem is olyan egyszerű dolog. Hogy ne akarjunk mások, a gyerekünk, házastársunk, szülőnk, stb. helyett dönteni, élni.
Volt régen egy műsor: Vendég a háznál. A cím a gyerekekre utalt. Ők lennének a "vendégek", akik rövidebb-hosszabb ideig szerencséltetnek bennünket, aztán továbbmennek. Mert önálló lények, egyéniségek, sajátos tehetségekkel, feladatokkal, áldásokkal és megoldandókkal. Nem irányíthatjuk őket. Csak terelgethetjük. Egy darabig.:-)
Nem vagyok egy kimondott pápa-fan, de azt hiszem értem, miért ez az első pont. Mert ez közelíti meg legjobban a szeretet fogalmát - amit valóban meg lehet valósítani.
ÉLNI - élnünk kell, mert kaptunk egy életfeladatot (többet is egy csomagban) és ezt csak úgy tudjuk megvalósítani, ha valóban éljük az életünket, s nem csak gyáván kibújunk a feladatok alól.
ÉLNI HAGYNI - mindenkit hagyunk, hogy élje az életét, nagykorúaknak nem szólunk bele az életébe, csak ha kifejezetten kéri. Ez nem részvétlenség, minden (+18)ember csakis magáért felelős! De azért teljes mértékben!
Leben und leben lassen! - mondták a régi németek, s milyen igazuk volt!
Azt hiszem, hogy itt megint nem leszek nepszeru. De sebaj. :)
Nekem ez az "elni es elni hagyni" semmit sem jelent. Es ha jol emlekszem, Jezus sem mondott errol semmit. A szeretetrol, irgalomrol, es a megbocsajtasrol beszelt.
Szamomra minden normalis ember alapvetoen ugy el, hogy hagyja elni a masikat. (Kiveve az orszagok vezetoit, akik megtamadjak egymast :)) Nem oljuk meg az embereket, nem raboljuk ki, nem szolunk bele, hogy mit csinalnak.
Ezt kulonosen nem kell mondani szerintem. De ha ezt hangsulyozzuk, olyan, mintha a kozonyt hangsulyoznank. "Hagylak elni, csinalj, amit akarsz, de a segitsegemre ne szamits, meg ha bajban is vagy"
Masreszt, az igazan kerdojeles erkolcsi kerdeseknel ez a mondat semmilyen tamaszpontot nem nyujt. Pl. abortusz. Szamomra az az "elni hagyas", hogy nem vesszuk el a magzat eletet. Es ha mar elvesszuk, akkor megszegjuk az "elni es elni hagyni" elvet. A pro-choice hivok pedig ugy gondolkodnak, hogy az anyat hagyjuk "elni", es hagyjuk, hogy azt tegyen, amit o akar. Es szerintuk a pro-life emberek szegik meg ezt a torvenyt. Szoval maris zsakutcaba futunk ezzel a csodalatos mondassal.
Vagy valamirol azt gondolom, hogy bun. Pl. prostitucio. Ha ezt kimondom, vagy leirom, a prostitualtak lehetnenek felhaborodva, hogy en nem hagyom oket elni, mert ez a velemenyem. (Persze, nem gondolom, hogy valamilyen szankciokat kellene alkalmazni ellenuk.) De ezen az alapon soha semmirol sem alkothatok velemenyt, mert valakit ez sert, es ugy erzi, hogy nem fer bele az elni hagyas kategoriajaba. En meg ugy erzem, hogy engem nem hagynak elni masok, mert nem nyilvanithatok velemenyt. Sokszor egy sima velemeny nyilvanitas is "gyulolkodes", "elni nem hagyas" masok szemeben.
Es vajon az allam hagy-e minket elni? Mar az eletunk minden terulete le van szabalyozva. Az is, amivel semmit sem artunk masoknak. Es rengeteg adot kell fizetnunk.
Sokan büszkélkednek azzal, hogy kikutatták a boldogság titkát, amely konkrétan gyakran az egészség, a szeretet, a pénz vagy a hatalom mértékével egyenesen arányos. Ferenc pápa, mint mindig, ebben a kérdésben is lefegyverzően egyszerű álláspontot képvisel. Egy római mondást idéz: „Campa e lascia campà”, ami annyit tesz:
„Élni és élni hagyni.”
Ez az első lépés a békéhez és a boldogsághoz – mondja a pápa.
A pápa szerint mindenkit ez az alapelv kellene, hogy vezessen. Menjünk előre, és közben engedjük, hogy a többiek is ezt tegyék.
Add át magad másoknak.
Az embereknek szükségük van arra, hogy nyitottak és nagylelkűek legyenek mások felé, mert ha magukba zárkóznak, azt kockáztatják, hogy egocentrikussá válnak. És az álló víz megposhad.
Higgadtan, békésen vezessük életünket.
A pápa korábban középiskolában volt irodalomtanár, ide is egy irodalmi példát emelt át. Sokkal közelebb áll hozzá a pampák népének ősi kultúrája, amelyet Ricardo Güiraldes író-költő beszél el mesterien a „Don Segundo Sombra” című művében. Őt idézi Ferenc pápa, amikor azt mondja: a főszereplő a történetben visszatekint saját életére. Fiatalként olyan volt, mint egy rettenthetetlen folyam, amely tele volt kövekkel, amelyeket magával sodort. Felnőttként olyan lett, mint egy siető folyó. Öregségére pedig még mindig mozgásban van, de most már olyan, mint egy medence vize. „Én ezt a jelzőt venném át az írótól: nyugodt. Annak a képessége, hogy jóakaratúan és alázattal, az élet nyugalmával mozogjunk”.
Egészséges érzék a szabadidőhöz, pihenéshez.
A művészetek és az irodalom élvezete mellett az egymással és a gyermekekkel folytatott játékot említette a pápa. Szerinte ezekből mára már kevesebb jut, ugyanis a fogyasztói társadalom szorongást és stresszt hozott az életünkben, az emberek pedig elveszítették ezt az egészséges érzéküket. Idejük felszívódik, és többet nem tudják megosztani egymással.
Még akkor is, ha sok szülő rengeteget dolgozik, muszáj időt teremteniük arra, hogy gyermekeikkel játsszanak. Sokszor nehéz ezt a munkaidő miatt megtenni, de muszáj, mondta erről. Hétköznapibb tanácsokat is adott az argentinoknak meg persze mindenki másnak is, például hogy vacsora közben kapcsolják ki a tévét, és beszélgessenek egymással.
A vasárnapoknak ünnepeknek kell lenniük. A vasárnap a dolgozóknak a szabadnapjuk kellene hogy legyen, mert a vasárnap a családokért van.
Keressünk új utakat arra, hogy a fiataloknak méltóságot adó munkákat teremtsünk.
A pápa szerint kreatívaknak kell lennünk a fiatalokkal. Ha nincs semmi lehetőségük, a drogok felé sodródhatnak, és még sérülékenyebbé válhatnak, akár öngyilkosságot is elkövethetnek.
„Nem elég, hogy ételt adunk nekik” - mondta. „Akkor van méltóságod, ha a saját munkád gyümölcseként te magad tudsz ételt hazavinni.”
Tiszteljük és vigyázzunk a természetre.
A környezeti állapotok romlása az emberiség egyik legnagyobb kihívása. A Szentatya nem feledkezik meg arról a közönyös, vagy érdek vezérelte rombolásról sem, amellyel a világ számos részén elpazarolják az Istentől kapott javakat: amikor például ásványi anyagokat akarnak kitermelni és olyan bányászati megoldást választanak, amelyik többet termel, de közben nem törődnek azzal, hogy beszennyezik a vizet, rombolják a természetet. „Azt gondolom, hogy ezt a kérdést nem teszik föl maguknak: az emberiség nem rohan öngyilkosságba, amikor korlátok nélkül és zsarnoki módon használja a természetet?” Ez a kérdés a kollektív lelkiismerethez szól.
Ne legyünk negatívak.
Ferenc pápa szerint, ha másokról csak rosszat tudunk mondani, az alacsony önbecsülésünket jelzi. Ez azt jelenti, hogy annyira padlón érzem magam, hogy ahelyett, hogy fölfelé törekednék, másokat húzok lefelé. A negatív gondolatok gyors elengedése pedig kifejezetten egészséges.
Ne térítgessünk másokat, tiszteljük a másik hitét.
Másokat inspirálhatunk, azáltal, amit látnak tőlünk. De az nagyon ártalmas, ha valaki vallási kérdésben téríteni akar, ez ugyanis megbéníthatja a kommunikációt. A pápa szerint minden párbeszéd két fél saját identitásából indul ki, és nem abból, hogy az egyik legyűrje a másikat. „Az Egyház nem a térítés által növekszik, hanem azáltal, hogy vonzó ” – mondta a pápa.
Dolgozzunk a békéért
A sok háború korában élünk, ezért kiáltva kell kimondani a békére szóló felhívást. A béke néha úgy tűnhet, mintha csenddel járna, de ez sosincs így, a béke sosem néma, mindig cselekvő, dinamikus - mondta még erről a pápa.
Mostanában felvetődik bennem újból és újból egy nem túl szép gondolat... egyesek csak mások rovására szeretnek élni, vagyis örömüket lelik abban, ha másnak keresztbe tehetnek... nem értem az okát, hogy egyeseket miért a mások kára tesz elégedetté, csak úgy tapasztalom, hogy igenis léteznek ilyen emberek:(
De boldogan fogadom, ha valaki meggyőz, hogy ebben itt és most alaposan tévedek...
Szia:) Olyan ez a kis topik hosszú évek óta, mint az árokparton nyíló százszorszép, amit olykor észre sem vesz a szemünk. Mégis szépek és mégis nyílnak azok az árokparti virágok...
Élni és élni hagyni... mint egy sóhajtás, amit nap mint nap sokszor elismétlünk talán magunknak, de sokszor úgy, hogy szinte még mi magunk sem halljuk.
Az életnek szentelt topik, nagyon szép kezdeményezés. Majd csak lesz belőle valami:)
