Izrael egésze (választottaik kivételével) ki lettek vágva, mielõtt a szellemi szövetségre jutottak volna. Izrael nemzetének helyreállítása akkor fog megtörténni, amikor az egyház már üdvözült az elsõ feltámad'asban, tehát õk arról "lemaradtak," viszont egész Izrael meg lesz mentve a millennium alatt és a második feltámadás ítéletekor. Izrael helyreállítása akkor tesi is lesz, mert a nemzet helyre lesz állítva, hogy úgy élje meg Isten törvényét nemzetként, amint mindig is meg kellett volna. Ekkor már elérhetõ lesz számukra a Szent Szellem ereje, mint ma a választottaknak.
Tehát, amikor visszaolttatnak, Izrael mindkét aspektusban helyre áll, mert olyan korban fognak élni, amikor az emerek fizikailag is isten országa alatt élnek, ellenben velünk, akik fizikailag sátan világában élünk.Ma, szellemi Izraelnek (egyház) nincs országa, területe, hadserege, stb. tehát nem fizikai, testi, de "mi jobb ígéretek felé tekintünk."
Többszöri átolvasás után sem találtam ellentmondást, sõt.
Gondolom ezt látod ellenmondásosnak a másik idézetekkel kapcsolatban:
"Izsák késõbb a saját nemzetségükbõl származó Rebekát vette el feleségül, mert Isten számára fontos volt a testi népének genetikai ága."
A testi Izrael esetében, testi nemzetrõl (fajról) lévén szó, nekik több okból is ajánlott volt a genetikai keveredés elkerülése. Az ószövetségi idõkben, csakis azok voltak Isten népe, akik vagy Izraelhez tartoztak, vagy Izrael-hez csatlakoztak a szövetség felvételével (a házasságot és a keveredést a törvény korlátozta).
Tudjuk, hogy szellemi Izraelbe úgy pogányok, mint választott izraeliták vannak elhívva. Ha elolvasod a Róma levelet, ott egyértelmû, hogy a pogányok nem "elveszett testi izraeliták," hanem pogányok, akik közül sokan (valójában az e korban elhívottak teljessége) be lettek/lesznek oltva Szellemi Izraelbe. Nem a testibe, õk nem test szerinti izraeliták, hanem szellemi izraliták. Azért keverheted össze, mert a "szellemi Izraelizmus" valóban a testi izraelitáknak volt megígérve, de tudjuk, elesésük által a választott pogányok is belépést nyerhettek az ígéretekbe (nem a testibe, a szellemibe). Vagyis az egyház az Izael, tehát õk igenis izraeliták, de abban az állapotban, amire a testi izraeliták legtöbbje nem jutott el. Azt is kevesen fogják fel, hogy visszaoltatásukig Izrael és Júda pogánynak számít, mivel Isten elvált tõlük, vissza lettek adva a nemzetek elohimjai alá, még akkor is, ha esetleg teljesen tökéletes izraelita geneológiájuk van.
Az természetesen alaptalan feltételezés, hogy a génkeveredés által lettek a pogányok szellemi izraelitákká. Szellemi izraelitákká a Szellem teszi õket.
Átolvastam, /újból/, az Izrael háza az elveszett tíz törzs c. írásodat, hogy jobban megértsem a testi, és a szellemi áldásokra vonatkozó prófécia-magyarázatot. Én ugyan egy unitárius írás* alapján gondoltam, hogy az izraeliták beolvadása más népekbe, a gének keveredése, teremti meg a feltételt a szellemi Izrael felépítésére /egyes emberek szellemi felépítésére mert szellemileg valóban nem épül fel minden ember/, de írásaid alapján úgy tűnik, mintha valahol te is összekötnéd e kettőt:
Majdani testvéreinknek tartjuk õket is, mint Izrael házát, a tõvet, amelybe beoltattunk, hogy részesei lehessünk az Izraelnek megadott ígéreteknek /1180/.
A honlapodról:
A figyelõ hangja tehát egy felkészítés, figyelmeztetés az izraeliták végsõ büntetésére (Jer. 30:5-7), majd helyreállításukra, amint egyre közeleg annak az ideje, hogy visszaoltódjanak saját olajfájuk tövébe, amelyrõl ideiglenesen le lettek vágva hûtlenségük miatt."
-
"Izsák késõbb a saját nemzetségükbõl származó Rebekát vette el feleségül, mert Isten számára fontos volt a testi népének genetikai ága.
Úgy képzelem el, hogy a beoltásnál fontos lehet az alany is, mert a beoltásnak is megvannak a maga /természetes/ szabályai, és feltételei.
/* Bencze Márton:Az isteni világ egy képességcsírát oltott bele Ábrahámba, mintegy a testi organizációjába, amely alkalmassá tette őt arra, hogy átélje önmagában az istenséget - természetesen még csak kezdeti formában. Ez különben egy rendkívül fontos kultúrtörténeti időpont, hiszen a régi korok legnagyobbjai csak úgy tudták átélni az istenséget, ha mintegy kiléptek önmagukból belső lelki és szellemi mivoltukkal. Ma, mint azt már több ízben megfogalmaztuk, az a korszerű és helyes, ha önmagunkban éljük át az istenséget.Az a képességcsíra, melyet az isteni világ beleoltott Ábrahám testi organizációjába, generációkon keresztül a vérben öröklődik tovább - mondták az esszénusok - s 42 generáció kell ahhoz, hogy ez a mag teljességében kivirágozzék, hogy éretté váljék s gyümölcsöt, hozzon az egész emberiség számára. Amikor ez a 42 generáció betettnek mondható - Ábrahámtól számítva - jön el az a valaki, aki magában kifejezésre juttatja, manifesztálja azt a tiszta isteni csírát, amely Ábrahámba beleoltatott, s amely alkalmassá teszi arra, hogy teljes fenségében átélje az istenséget önmagában. Ez lesz az Isten felkentje, a Messiás, a Krisztus.-Az Ótestamentum népe is a tiszta mag, az elegyítetlen vér megőrzését tartotta fontosnak, a véren keresztül szállt apáról fiúra még a képesség is, a néphez való tartozás külső és belső jelleget kölcsönzött az egyes embernek./
kiring
A Biblia kategorikusan kijelenti, hogy Izrael minden törzsét hazavezeti a Messiás, a Salamon halála után történt két külön házra szakadás megszûnik és Izrael és Júda újra egy nemzetté lesz (Ezékiel. 37:15-28).
Hozzá kell tenni, a több százmilliós Izraelnek csupán egy maradéka fogja túlélni a végidõk háborúit és üldöztetéseit, Istennek azonban nem gond megtartani egy olyan maradékot, amelynek a genetikája sem keveredett. Az természetesen alaptalan feltételezés, hogy a génkeveredés által lettek a pogányok szellemi izraelitákká. Szellemi izraelitákká a Szellem teszi õket. Egyébként nem otthagynak csapot-papot, s úgy mennek haza a szentföldre, hanem már elõtte szétszóródnak, otthontalanokká válnak, sokuk haláltáborokba kerül, s ebbõl az állapotból lesz megmentve maradékuk.
Izrael háza és Júda háza hamarosan egyesülni fog az eljövendõ Messiás uralma alatt, aki egybegyûjti és helyreállítja õket hazájukban,
Elnézést, hogy nem szorosan a feltett kérdéshez szólok hozzá de engem a fenti mondat fogott meg. Nem tudom elképzelni, hogyan lehetne Izrael házát összegyűjteni? Ha a tíz törzs szétszórása abból állt, hogy azok beolvadtak más népekbe, génjeik összekeveredtek más népek génjeivel és ez által váltak a népek szellemi Izraellé akkor az eredeti Izrael megszűnt. Hogyan lehetne egybegyűjteni azt, ami megszűnt?
Ha netán annak idején izraelita voltam, akkor most egyszer csak fogom magam, itt hagyok csapot-papot, mindent, és hazaköltözöm a valamikori hazámba? Furcsa volna se nyelvet, se szokást nem ismerek, már ilyen mentalitással nem rendelkezem
Túlzottan meg van lagymulva ez a fórum, fel kell már kissé csigázni az kedélyeket :)
Ennek a felettébb magasztos célnak az érdekében, gondoltam bedobok egy gumicsontot. Épp most dolgozom ugyanis egy íráson, ami nem csak egy rendkívül jó rágcsálgatós és nehezen emészthetõ eledel, de emellett jó vitattéma is.
A szóbanforgó rész a Jelenések 2:9 és 3:9 sorai. Ide másolom az írás bemutatóját, ime:
Már a bemutató sorokban tisztázni szeretnénk, hogy az Isten Gyülekezeteinek nem célja sem Júda házának, sem az õket kitévõ valós zsidóságnak a támadása vagy becsmérlése. Majdani testvéreinknek tartjuk õket is, mint Izrael házát, a tõvet, amelybe beoltattunk, hogy részesei lehessünk az Izraelnek megadott ígéreteknek. Nem csak tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy Izrael háza és Júda háza hamarsoan egyesülni fog az eljövendõ Messiás uralma alatt, aki egybegyûjti és helyreállítja õket hazájukban, de erõteljesen hirdetjük is ezt az igazságot az egész világ elõtt. Másrészt viszont az igazság keresõiként és hírdetõiként nem söpörhetjük a szõnyeg alá az Írás esetlegesen kényesebbnek tûnõ üzeneteit sem. Ez az írás pontosan egy ilyen támával foglalkozik: Kikre utalnak azok a Jelenések könyvében található szövegrészek, amelyekben magukat zsidóknak nevezõ, de hazug, Sátán gyülekezetéhez tartozó emberekrõl van említés (Jel. 2:9: 3:9). Ezek súlyos szavak, mert a hívõknek az igaz egyház két történelmi koszakában is szembe kellett/kell nézniük egy láthatóan erõs és befolyásos érdekcsoporttal, akik nem zsidók, csak annak mondják magukat, s az emberek azt hiszik, õk valóban zsidók. Azokról van tehát szó, akik bár nem részei Júdának, de a zsidó név mögé rejtõzködnek, Isten választottainak mutatva magukat, miközben Sátánt szolgálják! Mert Sátán zsinagógájához tartozni azt jelenti, hogy Sátán áll mögöttük és õk neki szolgálnak, így nem megtévesztettek, mint inkább megtévesztõk. Kikrõl van tehát szó?
Elkészült egy terjedelmesebb írás az evangéliumról, ami még ugyan javítás elõtt áll, de az elõzetest el tudom küldeni minden érdeklõdõnek.
A szokás szerinti ismertetõ:
A kereszténységnek nevezett vallás talán legyakrabban használt kifejezése az evangélium, aminek hirdetését e hit képviselõi a legfõbb földi küldetésüknek tartják. E cél érdekében az egyházak hatalmas pénzösszegeket adományoznak illetve gyûjtenek be, és az evangélium az egyike azon kevés közös dolognak, amelyben tökéletes és teljes az egyetértés a megszámlálhatatlan felkezet között. Vagy mégsem egészen így van? Ha ugyanis rákérdezünk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a különbözõ keresztény felekezetek még csak abban sem egyeznek meg igazán, hogy mi is maga az evangélium. Mi tehát az evangélium? Talán az a népszerû tanítás, hogy halálunk után a “mennybe kerülünk” ha a “szívünkbe fogadjuk” az Úr Jézus Krisztust és “Istennek tetszõ életet élünk”? Szinte hihetetlenül hangzik, de az igaz evangélium a legkevésbé ismert, hírdetett, tanított és képviselt eleme a kereszténységnek. Pedig a Biblia oly tisztán és egyértelmûen meghatározza, hogy mi is az evangélium. Jézus Krisztus rövid emberi küldetésének egész ideje alatt ezt az evangéliumot hírdette: az örömhírt, az Isten országának közeli eljövetelérõl (Márk. 1:1). A modern kereszténységen belül csak kevesen tanítják, hírdetik az Isten országának valós eljövetelét a földünkre és mindazt, amit az magában foglal majd: Isten uralmának ránk, nemzetekre és egyéni emberekre való kiterjedését, annak az országlásnak minden hatalmával, erejével és törvényzetével, amint azt a próféták is megjövendölték. Ez az írás tehát az emberiség egyetlen reményével, az igaz örömhínek, az Isten eljövendõ országának ismertetésével foglalkozik, részletesen elemezve az isteni tervet, amely lehetõsévé teszi számunkra az abba való belépésünket. Röviden bemutatunk néhányat az olyan közismertebb hamis üzenetkbõl is, amit az evangélium nevében hírdetnek, de nem része annak.
A bibliai idõszámítás szerint néhány napja egy teljesen új esztendõbe léptünk. Hogy egészen pontosak legyünk ez a szombat a 120. Jubileum, 29. évének 11. napja, vagy másképpen a 120. Jubileum 5. évhete elsõ évének 11. napja (a pogány idõszámítás szerint 2006/4/8). Az elmúlt év szombatév volt, jelenti, a föld megpihent (vagy meg kellett volna pihennie) az adósságokat vagy elengedtük, vagy elengedték nekünk, és az új szombatéves ciklus elsõ évébe érve új munkába lendül a nép. Ugyanakkor JHVH évente ismétlõdõ ünnepi ciklusai is megkezdõdtek, ami azt jelenti, hogy néhány napon belül itt az év elsõ jeles ünnepeinek, az Úrvacsorának, a Páskának és a Kovásztalan kenyerek hétnapos fesztiváljának az idénye. Mi az Isten Gyülekezeteiben tisztában vagyunk azzal, hogy JHVH ünnepeiben a megváltásunk tervét láthatjuk kibontakozni, és hogy ezek az eljövendõknek az árnyékai (nem árnyékai voltak, hanem jelen idõben is azok lásd a Kolossze 2:16-17 címû írást). Az ünnepek célja, hogy reflektáljunk Isten megváltó tervének egy-egy rendkívül fontos aspektusán, emlékezetünkbe tartsuk mit is jelent számunkra, mitt tett meg értün Isten eddig és mit fog még megtenni értünk a jövõben.
Ennek az üzenetnek most nem annyira az a célja, hogy rámutasson arra az egyébként fontos tényre, hogy a Páska és kovásztalan kenyerek ünnpe a törvény megadása elõtt lett intézményesítve Isten népének, mint inkább az, hogy feltárja a páska ünnep egy egy fontos elemének jelentõségét.
Ebben az idényben természetesn a bûnöket elfedõ bárány áldzata és a bûn rabságtól való szabadulásunk foglalkoztat bennünket leginkább, amit a páska és ka kovászlan kenyerek ünnepe szimbolizál. Mindig van valami új, amit tanulhatunk az ünnepekbõl, valami újabb rálátás, ami addig elkerülte a figyelmünket és megerõsíti hitünket. Ezúttal röviden elemezzük az Izrael elsõ Páskaünnepéhez megadott utasításokat, mert az abból levont leckék jelentõségei örökérvényûek, és természetesen bennünket is érintenek.
Az izraelitáknak megadott utasítások:
A hónap 10-ik napján az izraelitáknak családonként el kellett választani egy bárányt a nyájtól:
2Móz. 12:3-4,6 3 Hirdesd ki Izrael egész közösségének: a hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként. 4 De ha a család kicsi egy bárányhoz, akkor a személyek számának megfelelően a szomszédos családdal együtt vegyen egyet. Aszerint számoljátok a meghívottakat, hogy ki-ki mennyit eszik. ... 6 Tartsátok [a bárányt] a hónap tizennegyedik napjáig.
Az elválasztott bárányt a család gondozta az a feláldozásának napjáig. A “tartsátok” a bárányt a tizennegyedig napig a gyakorlatban azt jelentette, hogy a bárány a család gondozásában került. Miért volt erre szükség és mi a jelentõsége ennek?
Amikor a család kiválasztotta a bárányt, gondját kellett viselniük azon a néhány napon keresztül, amíg eljött leölésének ideje. A héber tradíciókból jól tudjuk, hogy ez idõ alatt a bárány szinte a család tagjává vált, a gyerekek játszottak vele, ölükbe vették, gondozták, etették, és kétségtelenül a család szívéhez nõtt az ártatlan kedves állat. Így természetesen többet jelentett számukra elpusztítani ezt a megszokott, megszeretett állatot, amikor eljött leölésének ideje, más volt, mint egy a nyájból gyorsan kiválasztott bárányt elpusztítani. Jézus, az Isten Báránya (Ján. 1:29,36; 1Kor. 5:7), szintén el lett választva, vagy különítve a világ megalapítása óta (Jel. 13:18). Ez a rendelet némileg rámutat és elmékeztet bennünket arra, hogy mit is érezhetett az Atya, amikor elválasztott, szeretett, kedves fiát, azt, akit az ölében hordozott (Ján. 1:18), áldozta fel értünk.
2Mózes 12:5 Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. Vehettek bárányt vagy kecskét.
Az állatnak teljesen épnek, egészségesnek és hibátlannak kellett lennie, ami azt tükrözte, hogy az Isten Báránya, Jézus, az tökéletes, tiszta és hibátlan ember volt, különösen a szellemieket és a bûnt illetõen. Erre utalnak Péter szavai is, amikor emlékeztet bennünket e drága áldozatra:
1Péter 1:18-19 18 Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, 19 hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán.
Meg volt határozva az is, hogy a báránynak egy esztendõsnek kellett lennie. Egy bárány ugyanis az elsõ évében van életének javában. Jézus Krisztus életének javában, harminchárom éves kora körül adta önmagát, amikor egy ember életének teljében és erejében áll.
A vért nem lehet megtaposni: Az izraelitáknak a feláldozott bárány vérét az ajtófélfákra kellett kenni, oldalt és felül, de nem kenhették a küszöbre (2Móz. 12:7). A bárány vére Jézusnak, a Báránynak a vérét jelképezte, amit ha magunkra veszünk, a második, az örök halál áthalad felettünk. A vért azér nem kenhették a küszöbre, mert annak szellemi jelentõsége van:
Héberek 10:28-29 28 Ha valaki Mózes törvényét elvetette, az két vagy három tanú vallomására irgalom nélkül a halál fia. 29 Mit gondoltok, mennyivel súlyosabb megtorlást érdemel az, aki az Isten Fiát megtapodta, a szövetség vérével, mellyel megszentelték, úgy bánt, mint valami közönséges dologgal, és a kegyelem Szellemét bántalmazta.
A még Egyiptomban elfogyasztott elsõ Páskát az izraeliták saját házaikban tartották meg, az éjszaka folyamán nem léphettek ki házaikból, és az ajtófélfákra felkent vér megmentette õket a halál angyalától. Hasonlóan, a szellemi izraeliták bár e világban élnek, de egy házon belül, az Egyházon belül menekülnek meg az örök haláltól. Ez az Isten háza, az Isten temploma, akik a bárány vére alattt álnak, akiket betölt a Szent Szellem, és ha bárki elhagyja e ház oltalmát, odakint a a halál vár rá.
A bárány húsát csak megsütve, keserû zöldséggel és kovásztalan kenyérrel lehetett elfogyasztani:
2Mózes 12:8-9 8 A húsát - tűzön megsütve - még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák el. 9 Ne egyetek meg belőle semmit nyersen vagy vízben megfőzve, hanem csak tűzön sütve, a fejével, a lábával és belső részeivel együtt.
A bárány teljes egészében, bensõségeivel együtt került tûzön való megsütése, ami Krisztus áldozatának azt az aspektusát emeli ki, hogy az teljes volt. A kenyérnek azért kellett kovásztalannak lennie, mert a tiszta, bûntelen Krisztust jelképezte (a kovász a bûnt jelképezi a Bibliában). A keserû zöldség az egyiptomi rabság szenvedéseire emlékeztette a testi izraelitákat, míg bennünket a megtérésünk elõtti, bûnök okozta fájdalmakra, keserüségekre.
Az egész bárányt el kellett fogyasztaniuk, ha volt megmaradt része, azt el kellett égetniük:
2Mózes 12:10 Semmit ne tegyetek el belőle másnap reggelre. Ami másnapra megmarad, azt tűzön égessétek el.
A megmaradt részt azért kellett teljesen elégetni, mert a bárány egyetlen testrésze sem szenvedhette el a romlást.
Ap.Csel. 13:35-37 35 Nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet. 36 Dávid a saját nemzedékében szolgálta Isten akaratát, aztán meghalt, eltemették atyái mellé, és bizony romlást látott. 37 Akit azonban feltámasztott Isten, az nem látott rothadást.
Krisztus teste nem látott romlást, az Isten feltámasztotta õt dicsõségre, mielõtt még teste oszlásnak indult volna, s ezért az õt jelképezõ bárány megmaradt részeit sem volt szabad a romlásra hagyni.
A peszach vacsora fogyasztása egyben egy elõkészület volt Egyiptom elhagyására is:
2Mózes 12:11-14 11 Így fogyasszátok: a derekatok felövezve, saru a lábatokon, bot a kezetekben. Sietve egyétek, mert ez az Úr átvonulása. 12 Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok, Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr. 13 A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem. 14 Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre."
Közvetlen azután, hogy Isten megmentette népét, Izraelnek fognia kellett magát, fel kellett kelniük és saját lábukon el kellett hagyniuk Egyiptomot, az általuk ismert, megszokott világot, hogy az Isten által ígért föld felé induljonak. A mi esetünkben, miután vettük az Úrvacsorát, s miután a Bárány vére tisztára mosott bennünket, általa a halálból életre jutottunk, onnan haladéktalanul hátat kell fordítani a mi Egyiptomunknak, e világ bûneinek, szellemiségének és meg kell indulnunk az új életben, várva, hogy eljussunk mi ígéretünk földjére, Isten országába.
Az Úrvacsora elköltésével Niszán 14 estéjén az Újszövetség iránti elkötelezettségünket elevenítjük fel és így, mi ennek az Újszövetségnek a jelentõségei, a szív körülmetéltsége szerint tartjuk meg az ünnepeket. Ne feledjük, az Úszjövetség alatt csak azok állank, akik õszintén megtértek a bûneiktõl, bemerítkeztek és új életre kelve elkötelezték magukat e szövetség iránt. Ezzel egyben Isten a szívükbe ültette törvényeit, azaz körülmetélte szívüket, ami azért fontos, mert a körülmetéletlenek nem vehették magukhoz a páskát (2Móz. 12:43-48). Mi azonban nem „zsidó ünnepket” tartunk - mint gyakran vádolnak bennünket -, hanem JHVH ünnepeit (3Móz. 23:4,37), azok szellemi vonatkozásában.
Nagyon jól tudjuk, mi nem a Fáraó országából, nem a fizikai Egyiptom testi rabságából jövünk ki, hanem e világ szellemiségének és a bûnnek a fogságából és a Sátán utalma alól szabadított meg bennünket az Atya, Jézus vére árán. A Kovásztalan kenyerek ünnepe hét napos ünnep, amely így egy folyamatra utal. A kovász kidobása azt jelenti, hogy elvetettük a régi életünk kovászát, azaz bûneit, hogy újászületve új tésztává váljunk a Szellemben. A megszentelõdés folyamata ez, s mi ezt ünnepeljük, nekünk ezt jelenti a Peszach és a Kovásztalan kenyerek ünnepe.
1Korintus 5:7-8 7 El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták. 8 Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével.
Áldott ünnepet addig is, amíg Krisztus ígérete szerint majd együtt ehetjük vele a páskát az Isten országában (Luk. 22:16)!
Nem néztem a fórumra napokig, de valóban, szerverprobléma volt/van és idõbe telik az új IP szám rendezése is. Remélhetõleg néhány nap mulva újra mûxik rendesen.
Elkészült egy írás, ami a Róma 14 fejezetének magyarázatával foglalkozik. Aki követte a Törvény vagy Kegyelem? címû topicot, az tudja milyen parázs vitára került sor ezzel a fejezettel kapcsolatban. Az javítása még folyamatban van, de amennyiben valakit érdekel, Word-ben el tudom küldeni. A bevezetõt felteszem ízelítõnek:
A Rómabeliekhez írt levél 14. fejezete rövid terjedelme ellenére egy igen kihívó része a Bibliának. Ez azon írásrészek egyike, amelynek mondanivalóját sokan félre értik, esetenként félremagyarázzák, általában azt a módszert alkalmazva, hogy egy-egy kijelentést a fejezet tartalmi mondanivalójától elválasztva, kiragadva idéznek és értelmeznek. A fejezetben leírtakkal már csak azért is nehéz azonosulnunk, mert tartalma kifejezetten anakronisztikus a modern ember számára (vagyis az abban az időben, az ott élő, ottani kúltúrkörben felnőtt emberekhez szól, az ő sajátos körülményeikkel kapcsolatban). Természetesen a levélben elhangzott igazságok, leckék és tanúlságok már bármely korszak, bárhol élő keresztényeire egyformán aplikálhatók. A fejezetben Pál apostol utasítja a hívőket arra, hogy fogadják el a hitben gyengéket, s ne vitatkozzonak a kétséges dolgokkal kapcsolatban. Mivel e fejezet első harmadát gyakran hozzák fel érvként a hetednapi szombat érvénybeléte vagy megtartása ellen, illetve a szombat más napokra való áthelyezésének védelmére, megvizsgáljuk, hogy van-e tényleges alapja ennek az értelmezésnek. Valóban arról lenne szó, hogy a keresztények számára a szombat megtartása egy szabadon megválasztható opcióvá vált, amelyet kedvünk szerint elvethetünk, vagy általunk megválogatott napokra tehetünk, amennyiben azt az “Úrért tesszük”? És milyen kapcsolat van a napok tartása és az étkezési szokásaik miatt hitben gyengének nevezett testvérek közt? Tulajdonképpen kik is lennének azok a Pál által gyengének titulált testvérek? Ebben az írásban választ adunk mindezekre a kérdésekre, s ezzel egyben egy széleskörű értelmezés hibát is korrigálunk. Az írás végén pedig leközlünk egy rövid kommentárt Dr. Samuele Bacchiocchi-tól, ami remélhetőleg tisztázni fog számos kérdést a Róma levél 14-ben említett napok tartásával kapcsolatban.
Az így megadott két választás túlegyszerûsített, de az 1-es pont áll közelebb az igazsághoz, ami furcsának hangzik, de a helyzet az, hogy az Énekek Éneke egy allegórikus üzenetet rejt (csakúgy mint az Eszter könyve), aminek az értelmezését csak egy bizonyos szálon futva lehet “megfejteni”, pontosabban megérteni. Ha tudjuk mit reprezentál Salamon és a leány, akkor koránt sem furcsa a helyzet. Az allegória itt is Júda, Izrael és az egyház viszonya a megváltás tervében. Az allegorikus levezetés igen hosszú, itt nem kívánom kifejteni mert csak a részletek leírásával lenne értelme, az pedig túlontúl hosszú. Aki tud angolul, az elolvashatja a következõ címen:
az idei Sátorok ünnepét szeptember 17-25 között tartjuk, a Kál község közelében fekvõ Korándi-tó partján. A hely már szeptember 16-tól biztosított számunkra, azokra gondolva, akik szombaton nem kívánnak utazni.
Ha valamelyikõtök velünk szeretné tölteni az ünnepet, kérem, jelezze itt a listán, vagy a ksza@commander.hu emailcímen, és küldöm neki a részletes tájékoztatást.
Kissé elfoglalt voltam azért nem írtam egybõl, meg azért, mert mindezt már valóban jól kitárgyaltuk a korábbiakban. Sokkal többet most sem tudnék hozzáadni.
A Szentszellemet, illetve annak hét különálló aspektusait (mint pl. a böcsesség) a héber koncepció szerint én is mind megszemélyesített szellemi erõknek tartom. Kihangsúlyozom, a megszemélyesített nem azonos a személyessel.
Örömmel közlöm, hogy elkészült egy szerintem nagyon fontos írás durva változata (még helyesírási javításokat igényel).
Témája a liberalizmus és a keresztény értékek közötti küzdelem, annak okai és majdani következményei.Szívesen elküldöm, akit érdekel (nem rövid, valami 19 oldal.) A bemutatószöveg:
Ez az írás a nyugati civilizáció azon jelenlegi állapotát elemzi, amelybe az egyre radikálisabbá váló liberális eszmék sodorták. E jelennnek a velejáró tartozéka a bibliai zsidó-keresztény értékek szisztematikus lerombolása, valamint az igaz hívők vallási fanatikusokként való megbélyegzése is. Az első részben kitérünk a bibliai kereszténység valóban “intoleráns” nézeteire, a második rész pedig a szélsőséges liberalizmus társadolomromboló aknamunkájára mutat rá, továbbá fényt vet azoknak az általuk képviselt álszent értékeknek a hiányosságaira, amelyeket mintegy új morális kódként erőszakolnak rá a társadalom egészére. Az igazságosnak tűnő, hangzatos de hamis alapoka épített ideológiát nekünk, Isten népének politikától függetlenül, a Biblia vetületében kell megvizsgálnunk, s amennyiben eszméi ellentmondanak az Isten által meghatározot normáknak, úgy maradéktalanul fel kell fednünk elégtelenségét és hibáinak következményeit. Tesszük ezt azér is, mert a toleranciát hirdető liberális mantra a legszélsőségesebb módon “intolerálja” mindazt, amiben mi keresztények odaadóan hiszünk: Isten törvényét, a morális abszolútok szigorú elvét, a hívő emberek hitükhöz való jogát illetve a hitükből fakadó, politikailag talán nem, de bibliailag korrekt életvitelét.
A honlapunkon találhatíó Ezékiel 38-39 címû írás Góg-Magóg fejezetéhez hozzátoldottam egy további paragrafust, azok számára, akit érdekel:
A korai ókorból fennmaradt tibeti források említenek egy bizonyos Góg nevû országot, helyesebben területet. A tibetiek leírásaiból látható, hogy õk “Góg földjét” hozzávetõleg a mai Mongólia keletebbi területére tették és ez valószínûleg azonos volt a koreai forrásokból ismert Goguryeo-nak (vagy Koguryo) nevezett országgal. A koreai leírások szerint az i.e. 37-tõl ismert Goguryeo birodalom magábanfoglalta a mai Korea legészsakabbi részét, Mandzsúriát, Észak-Kínát és Mongólia keleti részeit. Ez azt jelenti, hogy “Góg földje,” vagy “Goguryeo” megegyezik azzal az általános területtel, ahol a hunok legelõször feltüntek, s ahonnan megkezdték vándrolásaikat. Köztudottan, a hunok egy rendkívül harcias és kegyetlennek ismert nép volt, akik környezetükben számos leigázott népet beolvasztottak a törzsszövetségeikbe. Ez a szokásuk, jóval késõbb, az Európában való megjelenésükkor is ismert volt, hiszen még az osztrogótokat és más germán népelemeket is bevonták a hun birodalmat kitevõ törzsszövetségbe. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a népvándorlások láncreakciója a hunok nyomására indult meg, ami prototipusa lehetett az Ezékielben vázolt a keletrõl támadó Góg-Magóg és szövetségeseik inváziójának a végidõkben. A hunok egy ideig uralaták Kinát, leigázták Indiát, majd végül Európát is, tehát egész földrészeket és nemzetek sokaságát érintette az aktivitásuk, ami szintén elõtipusa lehet annak, ami a végidõkben megnyilvánul majd. A hunokat késõbb a mongolok és a velük szövetséges tatárok követték ebben a szerepben, akik szintén az említett területekrõl indították meg hódító útjaikat. Csak érdekességként, a Goguryeo (gógia) névbõl származik a Korea megnevezés is, hiszen amint már láttuk, Korea északi területei az egykori Goguryeo-hoz tartozott. A több mint hetvenmilliós koreai népben két keleti tipus karakterisztikája lellhetõ fel: a kínaihoz hasonló magógita elemé, és a jobban mongol és közép ázsiai vonásokkal jellemezhetõ gógita elemé. A jelenlegi állapotokat figyelembevéve – lásd Észak Korea –, Koreának mindenképpen nagy szerepe lesz a Góg-Magóg szövetség részeként. Figyelemre méltó jelenség, hogy a korei ifjúság körében mekkore sikert aratott Lee Wha Rang, “Koguryo elfelejtett dicsõsége” címû könyve, amely sikeresen felélesztette a nacionalizmust Korea szerte.
Nem tudom, a honlapon mikor tujduk feltenni ezt a frissítést, azért addig is, ide felteszem.
öhm.. hát ahogy körülnéztem most, egyelőre csak ez a víz dolog, amihez hozzá tudok szólni, sok a nálamnál tudósabb ember errefelé :)
szerintem valószínű, hogy volt egy BaziNagyVíz, és erről sok sztori szól.. 120m (nemtom, ez honnan jött) már elég súlyos dolog, manapság 5-6m-től is világméretű katasztrófák lennének.. Szóval az jutott eszembe, hogy az akkori embereknek nem volt műholdfelvételük meg nem hajózták körbe a Földet tán, akkor mégis milyen alapja van azt mondani, hogy mindent elborított? a földrészeket még föl se fedezték (kivéve a sajátot), ezért nyilván arról szólt a dolog, hogy körös körül, ameddig a szem ellát, meg ameddig a hírek jönnek, mindenütt bazinagy viz van.
Másrészt meg az ilyen sztoriknak úgyis a mondanivalója a lényeg, és az szvsz akkor sem csorbul, ha özönvíz helyett csak a szomszéd felejette el elzárni a csapot.
Kedves Luyo! Küldd el az e-mail címedet az adatlapomon látható e-mail címre. Egyébként nem szívesen válnék meg ettől a kötettől, de keresünk rá valamilyen megoldást. Szia, áh.
[És mi a véleményed Szombatosok nick ki tudja hány millió éveel ezelőtt létezett vízborította Tiámat bolygójáról? Hát nem csudálatos, hogy még a nevét is ilyen pontosan tudjuk!? :)]
Könyveiből pusztán egyetlen érdekes, -de az is átvett részt találtam, -ez pedig a régi térképek mibenléte.
Természetesen a közelmultban, az emberiség színrelépése óta, nem történhetett drámai változás. Ezt a sarki jégminták rögzitették volna. Ezért egyértelmű, hogy beavatkozás történhetett és nem egy saját korábbi civilizáció hatását érezzük.