Lelövöm magam: a "Mondok én nektek valamit. Tudjátok-e, hgy még ma is a Sötét Középkorban járunk? Még ma sem ért véget a Sötét Középkor." mondatokkal zárul sok topiklakó kedvencének, Vonnegut mesternek Mesterlövész c. könyve. Ejnye.
" Éjjel pedig néha így tanítom magamat:
- Nem az örökkévalóság van előttünk, mit is kapálódzunk mi annyit, mi marhák? Mikor úgyis ideig-óráig tart csak ez a mulatság.
Ezt apám szokta volt így mondani. S ehhez én még hozzáfűzöm a magam szavait is:
- Estig tart a nap. És egy napot estig mindennap ki lehet tartani. - És ennyi az egész."
Caid2:
" A gyertya csonkig égett s utolsó lobbanásával megvilágította ******** arcát. Most bölcs volt a csukott szemű arc, közömbös és szigorú. Csak Keleten tudnak ilyen közömbösen és méltóságteljesen nézni az urak, mikor vége van valaminek."
a csillagok a főszereplő neve helyett vannak
Caid3:
" Ásított; befejezte a napját, s vele együtt végzett a fiatalságával. A leszűrt erkölcsi tanulságok már szerényen felkínálták szolgálataikat: a kiábrándult epikureizmust, a mosolygós türelmességet, a lemondást, a komolyságot, a sztoicizmust, mindent, ami lehetőve teszi, hogy kortyonkint és beavatottként ízlelgesse elrontott életét. Levetette kabátját, s hozzáfogott, hogy kioldja nyakkendője csokrát. Ásítozva ismételgette magában: "Hát igaz, mégis igaz: férfikorban vagyok."
Az első egy magyar kisregény, a második egy magyar regény, a harmadik pedig egy külföldi regény. Mind a három nagyon-nagy szerző műve.
-Köszönöm, hogy kedvesen úgy tettek, mintha figyeltek volna.
-Üljön vissza, kedves kollégám, és nyugodjék meg, helyezze magát újra kényelembe. És végre mondja el, érdeklődéssel várom, miért küldték magát? Kivel történt valami a történet még élő szereplői közül?
- Ahogy a próféta megjövendölte. Megszületett a fiú.
És amikor már a karjában tartotta a kisdedet, és a többi nő is fölébe hajolt, a nyomorék visszahúzta mutatóujjával a pólya szélét. Mennykő csapott le a viharzó éjszakai égből, és a nyakukat nyújtogató nővérek gügyögve és hörögve lesték az apró csecsemőarcot, ami vacogó halványkék szemével nézett fel rájuk.
(k2)
"Csak amikor a gyűrűit is megnézték, akkor ismertek rá, ki az."
(k3)
"Életében először elaludt a repülőn."
(k4)
"Abbahagyom az írást, nem tudom, kire hagyom, s már azt sem, hogy miről szólt: stat rosa pristina nomine, nomina nuda tenemus."
(k5)
"Ebben az Univerzumban leszállni készült az éjszaka, az árnyékok egy oly kelet felé nyújtózkodtak, amely nem lát több hajnalt. De másutt a csillagok még fiatalok voltak, és rajtuk a reggel fénye tündökölt. És az Ember újból megindul majd azon az úton, ahol valaha járt." (Csupán az utolsó mondat talán kevés lenne.)
(k6)
"De aki látja, hogy az ég, mintha maga is imádkozna, ájtatosan leborul a sivatag szegélyén, az hisz és remél, és alázattal várja az ítéletét."
(k7)
"De a legkülönösebb mégiscsak az, hogy újra kezemben tartom feleségem kis kezét, s arra gondolok, hogy én őt, ő pedig engem egyszer már a halottak közé számított..."
(k8)
"Mollyt sosem látta többé."
(k9)
"És akkor énekelve arra jött a Szent Stricius-árvaház tizenegy világtalan leánynövendéke."
Ezt most fejeztem be, egy régi kedvenc:
"Az egyik a finom kis barokk épület zsalus ablakaival, a másik Wendriner úr, ki időnként kivánszorog a napra sütkérezni, de csak olyankor, ha megláncolják a kutyát, mert akárcsak Pullover úr, fél ettől az állattól."
Hát ez bizony az, mint már Han Pritcher is megmondotta volt. Helyette más:
A gyászmisén az egyik búcsúztató azt mondta, ő volt az utolsó úr Közép-Európában. Ami azért valószínúleg kegyes túlzásnak tekinthető.
