Keresés

Részletes keresés

dolna Creative Commons License 2011.06.24 0 0 33252

Szabó Magda: Könyörgés

Felelj neki! Én nem tudok felelni.
Mint az utas, ténfergek e talányos,
idegen város tornyai között,
eltévedtem hazámban, és a kő,
melyre pihenni ültem, ismeretlen,
csak keménysége ismerős. Felelj te,
te csak tudod, hisz öregebb vagy nálam,
magasabb is, átléped a hegyet:
egyet nézel, s a szakállas ereszt
megkopasztják az újszülött szelek,
hánykolódik a haltestű folyó,
s habbal takarja pikkelyes gerincét,
kettőt nézel, s a fű kis kardjai
kiröpülnek a föld alól, s a fény
szisszen, ahogy hegyük megmetszi talpát;
hármat nézel, s a föld öreg fején
felkéklik az évelő koszorú:
a márciusi aequinoctium.
Felelj neki. Én nem tudok felelni.
Valaha azt hittem: az ágy az ágy,
a ház az ház, és az ország az ország,
most ágy meg ház meg ország meg világ, –
jaj, Isten, Isten, Isten, Istenem!
Felelj neki! Valaha kinevettem
őseim mesterét, a genfi szentet,
mert azt mondta, születésem előtt
eldöntötték: mi vár. Az üdvözülés,
vagy kárhozat. Születésem előtt?
Holtom után? S ezt ki döntötte el,
mi most jutott nekünk, a földi létben,
az elsődleges, pucér szenvedést?

Most, mikor már nem vagyok fiatal,
s gondolataim oly visszhangosak,
mint régi utcák, visszacseng a szó,
a kacagás, amely belézuhant
a múltba, újra felveti a víz,
s egyre zavartabb vagyok, hogy öregszem,
mert ágy, ház, ország, Calvinus, – felelj,
hisz te szabad vagy és messzire látsz,
s ha újra eljössz, minden évben eljössz,
tán tudsz valami titkot, amitől
erős maradsz, megnézni a világot,
s megőrizni a gyönyörű mosolyt
szigorú szádon; bimbókat fakasztasz
az ágakon, megnyitod a csízek
kis torkát, eljössz, s nem undorodol
tőlünk. Talán hiszel valamiben,
mi eljövendő, és mit nem tudunk még.
Mit látok én? Akit nap sosem ér,
csak káprádzik a fénytől. Hallgatok.
Talán nem is köd, csak felleg. Elúszik,
ha megvillantod fényes pallosod.

Mondd meg neki: nem születtünk hiába,
felelj helyettem, szentséges tavasz,
ha én már nem bírom kimondani!

dolna Creative Commons License 2011.06.24 0 0 33251

Fehér Miklós: Mindent elveszítünk

Mert őseink bennünk tovább élnek,
Hát cipeljük sorsunk növekvő terheit:
A múlt bűneiből kísértő szégyent,
Génjeinkbe kódolt öröklött vétkeink.

Örök rút díszünk a véres Káin-bélyeg,
És harminc ezüstpénzben Júdás árulása
Maradandóbb, mint hitünkben az Éden
Megkísértés előtti ősártatlansága.

Csak kisdedek arcán tiszta a mosoly
És igazán boldogok csak a lelki szegények.
Itt nem jövő a menny és nem riaszt pokol.
Hol bűn uralkodik, ott eltűnik a szégyen.

Szívből imádjuk a fénylő aranyborjút,
Mi – új pogányok, Istentagadók.
Ahol az ész győz, ott elbukik az eszme
És céllá válnak a szürke hétköznapok.

Uralmat akarunk, felejtve örömöt.
A növekvő tudásban elsorvad hitünk.
Az ész hatalmát hisszük mindenek fölött.
Mindent akarva – mindent elveszítünk!

dolna Creative Commons License 2011.06.24 0 0 33250


Zsille Gábor: Hallgasd csak

Hallgasd csak, miként dermednek, tűnnek,
oltják ki egymást sorra a hangok, a tér,
az utca kohójában hogyan olvadnak
eggyé, tompulnak visszhanggá, úsznak,
de ki tudja majd elviselni a csendet,
a tátogó szájak, a puszta fák sorát,
a fényesre csiszolt tükrök, a vásznak,
a kisimult redők, a hómező előtt
megállni melyikünk tiszta és bátor

dolna Creative Commons License 2011.06.24 0 0 33249

Hajnal Anna: Tudd, mindig ott maradtam

I.
     
Hogy hajdan, hajdan, hajdan
locsogó patakzajban
hűvös hullámmosásban
lágy gyerektalpon jártam -
hogy onnan elszakadtam?
     
tudd, mindig ottmaradtam,
kavicsos görgetegben,
nyári patakmederben,
kiálló kő simáján
ott ülök sírva, árván,
honvágy-gyötörte gyermek
kit idegenbe vertek - -
     
ki velem szemben állasz
tudd, ha késik a válasz
s szavamat csend előzi
kettőségem legyőzi :
a csendben összevontam
magam, s magam kimondtam,
magam, kit itt ismernek,
s magam, ki messzi gyermek - -
     
II.
     
tudd, szégyen rámpiríthat,
homlokom kínban izzhat,
tűzvész a felhős alkony - - -
én hűvös messzi parton
fekszem alkonysötétben,
szivem a bársonyrétben
megtörölt, tiszta penge,
megfürösztött a zsenge
lágy fű, megedz a hűség,
legyek kard s egyszerűség - - -

dolna Creative Commons License 2011.06.24 0 0 33248

Halmai Tamás: Hang
 
Mélyebb egekből szól a hang, de enged
az éjszakában magunktól fölsírni,
s a hajnal arany betűit egymásnak
olvasni aztán, vesztegelni együtt
a zuhanásban, vezekelve vétők,
a hanghoz hű, de a hűséghez gyenge
szívvel viselni, hogy nincs hazátlan fény.

dolna Creative Commons License 2011.06.24 0 0 33247

Kováts Péter: Meditáció 5

Valaminek kell lennie abban,
hogy a lélek halhatatlan.

Vagy hiábavalóság volna minden
tapasztalatunk az evilági létben?

Mert holtáig tanul az ember,
Míg él percnyi pihenés sincs ebben.

Megtanul hinni, bízni, kérni,
gyűlölni, gyilkolni, félni,
szeretni, álmodni, remélni,
elbukni, -- s felállni újra.
Hitte felkészült a Nagy Útra!

Megtanult mindent mi az élethez kell!
Most élhetne igazán,
- és csak a halál jön el?

dolna Creative Commons License 2011.06.24 0 0 33246

Lator László: Nyugalmas éjszaka
       
Lomha bivalyok szeméből előballag az éjszaka            
a föld ezüst folyókat fon fekete hajába            
bolyhos lepkék pihennek homlokunkon,            
tele jázminok alatt szunnyadunk.
            
Barna kenyeret ettem az este           
és parázson sült halat            
Békesség néktek.           

Mozdulatlanul hömpölyög a nagy folyó,           
a fák meghajolnak egy kicsit a csillagok súlya alatt,            
a tücsökzene átlátszó oszlopokat rak az ég alá.
           
Halkan evezz, ne verd fel az alvó vadkacsákat,           
emlékezz barna kenyerünkre.
           
Elpihenünk mi is a fáradt madarakkal,            
nyugalmas lugast fontam menedékül,            
meghallgattam az éj hangtalan csobogását,            
a pelyhek súlytalan lebegését,            
a nehéz köveket,            
s megtaláltam az utat is.

dolna Creative Commons License 2011.06.23 0 0 33245

Az alábbi összeállítást
Nagy István Attila Összezárt szárnyak
című kötetéből hoztam.



Virradat

Tavaszi virágok éneke a kertben.



Választás

Hányszor választhattál volna magad,
de hagytad, hogy téged válasszanak.



Éjszaka

Fiatal szemek virrasztanak benned,
mégis sötét minden virrasztott éjszakád.



Önkritika

Ha nem látnám a mélységet alattam,
még büszke is lehetnék magamra.

(Grand Canyon, USA)
 


Töprengés

A hazugság nagyon hasonlít
az igazsághoz.



Küszöbön

Ma éjszaka küszöbömre feküdt
a bánat.



Illúzió

Azt hittem, itt voltam néhány évig,
de az álmomat is átaludtam.



Felejtés

Ma még udvarias vagy,
holnap a nevemet lapozgatod az időben.



Pillanat

Azt hittem, megállítható a pillanat.



Utazás

Elbúcsúztattam az álmaimat.



Idő

Visszaadom magamat az időnek.



Elhagyatottság

Kevés visszavonulás jár győzelemmel.



Ébredés

Összezárt szárnnyal zuhannak az álmok.



Csönd

A kiáltás: összesűrűsödött csönd.



Felejtés

Lassan elporlad minden szavam.



Magány

Hiányoddal takarózom.



Lehetetlen

Elgondolom a gondolhatatlant:
a homlokom mögött szenderegsz.



Templomban

Nem hallod, pedig csak hozzád
fohászkodom.



Némaság

Néma vagyok: befelé imádkozom.



Virág

Amit én adhatok, csak a csönd
sziromlevelei.



Emlékezés

Ha behunyom a szemem, jobban látlak.



Hiába

Hiába menekülnék.
Ott vagy minden lélegzetvételemben.



Sírás

Áztatom magamat az esőben
senki se látja a könnyeimet.



Elválás

Beleférek egyetlen könnycseppbe.



Este

Beszórt a csend a hold hamujával.



Kívánság

Nem akarok még meghalni,
félelem, eressz el!



Gyermekeimnek

Halálom után bennetek folytatódom.



Visszatérés

Ha szétszórják a hamvaimat,
még reménykedhetek:
visszatérek azokhoz, akiket szerettem.



Zárszó

Lenne még hit meg erő,
de a szavak már nem találnak rám.

dolna Creative Commons License 2011.06.22 0 0 33244

László Noémi verse

Csendes vagyok. Immár meghallhatod
az árnyak lépteinek halk neszét:
itt ólálkodnak fekhelyünk körül
mákonyos álom magvát hintve szét.
Oly lenge lények: testük úgy mozog,
mint nyurga füst, melyben holt láng lobog
s míg andalító táncuk hallgatom
süllyed szememben sok-sok tarka lom
s indul a szívből zsongó körmenet.
Szavaim szürke csuhát öltenek:
nem szólhatok, és testem sem kísért,
csak lángom izzik élő lángodért —
       így alszom el, és így borítja rád is
       csendjét az éj, e néma katedrális.

dolna Creative Commons License 2011.06.22 0 0 33243


Molnár Rózsa: Őzek

Ezüstmintázat futja át a réteket reggelente,
ha rájuk les a Nap, unott felhő-pólyái mögül...
 
Valahol kislány énekel,
kristályízű vizet isznak az őzek,
lábukon a testmeleg barna vibrálás...
A létezés makulátlan szépei ők,
ahogy állnak,
és riadalom csípteti a fülük hegyét.
 
Évezredek gén-fogai rágták idegeikbe magukat.
Örök készenlét az életük.
 
Velük kegyes volt az Úr.

dolna Creative Commons License 2011.06.22 0 0 33242

Molnár Rózsa: Felhőszakadás

Sötétkék bársonyharag kúszik fel az égre.
Serényen próbálja bekapni a Napot.
Sürgetik egymást összeesküvő csöndben
a kék, a szürke, a mélylila habok.
Még rá-rámordulnak egymásra
az ég kutyái olykor,
titkolni akarnák tervüket,
de a természet nyugalma horkol.
 
Hangtalan fenyítéssel ostoroz a fény
- a menny neonjai kialvófélben.
Madarak dalába harapva fél
sunyin a borzongó jelen.
Mélyrepülésük suta menekülés,
érzik bőrük borsószemein,
halál-léptekkel jön a vetés
és aratás, a lét mezein.
 
Zuhog.
A dörgés villám mögé áll.
Kinek életet hoz,
kinek ez halál.

dolna Creative Commons License 2011.06.22 0 0 33241

Molnár Rózsa: Zivatar

Megállt a levegőben a nyár.
 
A nap kínos mosolya sárgásra fakította a fűszálakat.
Valahol már vizet fogannak a felhők,
és hozzák terhüket, szentül ballagva,
mint Mária Erzsébet háza felé.
Jönnek.
Villám-ostorcsapkodástól könnyes fájdalmakkal...
és gyöngykezekkel imádkozzák ki
fakír-testű fűszálak gyermekeit
a langyosra ázott föld rögalagútjaiból...
 
Port kavar a szél.

dolna Creative Commons License 2011.06.22 0 0 33240

Molnár Rózsa: Hőség

Karcolgat a Nap
százágú fényvilláival,
röntgenez, darabokra cincálja
a testhideget.
Merészen járkál a háztetőkön,
hívatlan vendég lesz
a fűszálak szűk ruháiban
és csak jön, jön, zuhan,
fojtogat, szorongat, aztán leejt...
az éjszakába.
Mire beleájulnánk,
újólag kilép
a mozdulatlanság sötétkék tengeréből
és ránknyitja szörnyű-szép
szemeit.

dolna Creative Commons License 2011.06.22 0 0 33239

Száraz Zoltán: Örökség

Örökségem minden szürke tegnap
átlépett a részvétlen idő.
Csontosodó lapockák és vállak
jelentik a testről: vénülő.

Örökségem vigalom és gyásznap,
és szép álmodások kora,
enni adtam, meleget ha fáztak,
jó voltam, majdnem hívő és ostoba.

Örökségem lassan mind eladtam,
s csak most értem, hogy miért nem lehet
-ha már magam végleg megtagadtam-
elszórni temérdek ezüstpénzemet.

dolna Creative Commons License 2011.06.22 0 0 33238

Sulyok Vince: Kérdező reggeli imádság

Hullámzó fények öblögetik a völgyeket
nagy-nagy suhogással
hogy belésajdul kínnal a szemem
fák hegyek bokrok házak
megdicsőülten
fölszállnak föleveznek az égre
fényes orcával mint a szentek
a fehér lepedőként
áradó kavargó örvénylő ragyogásban — —

Istenem Istenem
milyen fényzuhogásba kellene lépnem
mit kellene tennem
hogy a torlódó szikrázó erős reggelben
oly könnyűvé váljak
mint a lélegző vidék
mellemen és koponyámon
milyen sebeket kellene ejtsek
hogy barnán boldogan szépen egészségesen
állhassak a lobogó tájban — —

dolna Creative Commons License 2011.06.22 0 0 33237

Szilágyi Domokos: Hajnal

A csönd lüktet a félhomályban,
hulló lombokat ringatón,
szépségektől terhesen,
mint ahogyan ver a szívem.
Hajnalodik - a nappal ásít
álom-ittasan, fél-éberen,
akárcsak én; - táguló tüdejébe
szívja a kocsonyásan-remegő ködöket,
s mint az ember szeme,
- ha könnyíthet lelkén,
gondjai kevesbednek -,
lassan tisztul a táj.

Várom, hogy mozduljon a hajnal,
friss lendülettel lépjen
a világosság felé,
a hajnal is vár engem.
Farkasszemet nézünk. Tétovázunk,
biztatgatjuk egymást.
Nehéz az első lépés,
csábító a kába álom.

De aztán mégis: egymásra nevetünk,
s megindulunk vidáman, kéz a kézben,
mint szerelmesek,
hogy huszonnégy órán keresztül
gyűjtsük az erőt és a kedvet,
amellyel holnap - újrakezdjük.

dolna Creative Commons License 2011.06.22 0 0 33236

Halmai Tamás: Virradat

Hajnalodik a földben,
a fűből fény szivárog,
lépdelnek levegőtlen
mélyekben napkirályok.

Világít koronájuk,
elevenekig felsüt,
por és hamu az árnyuk,
örök arany a testük.

Hajnalodik a földben,
fény szivárog a fűből,
mit is tudhatnánk többet
a több mint gyönyörűről.

dolna Creative Commons License 2011.06.21 0 0 33235

Rainer Maria Rilke: Szonettek Orpheuszhoz

  5

Ércbe ne véssétek. Nyíljék a rózsa
kedvére csak, s hullassa levelét.
Mert mindez Orpheusz megújulása
más-más alakban. Nem is kell egyéb

néven neveznünk. Most és mindörökre
az ének - Orpheusz. Jön s elsiet.
Néhány nappal túlélheti a gyönge
rózsakelyhet. De többet nem tehet.

Ó, értsétek meg, el kell tűnnie,
még akkor is, ha maga sem akarja.
Míg hangja - léten át - elér ide,

már messze jár, hová ember nem ér fel.
Rácsként az ujját nem nyűgözi lantja,
s míg följebb száll, még vissza-visszakémlel.

Garai Gábor fordítása

dolna Creative Commons License 2011.06.21 0 0 33234

Rainer Maria Rilke: Altató

Hogyha elvesztlek, no mondd,
tudsz-e úgy elaludni többet,
hogy ne susogjak majd fölötted,
mint a széles hársfalomb?

Hogy ne lesselek s szavam
rá ne simuljon, mint a pilla,
kebleidre, a karjaidra,
és a szádra álmosan.

Hogy ne zárjalak le majd,
önmagadnak adva téged,
mint egy kertet, ahol temérdek
csillag-ánizs, mézfü hajt.

Nemes Nagy Ágnes fordítása

dolna Creative Commons License 2011.06.21 0 0 33233

Rainer Maria Rilke: Emlékezés

És várod az Egyet, hogy végképp
megsokszorozódva élj;
a Hatalmast, hol nincs mérték,
a köveknek ébredését
s hogy feléd forduljon a Mély.

Derengnek a polcon a könyvek,
sok aranyló, barna sor -
a rég-bebarangolt földek,
a ruhák meg a képek jönnek,
s a nők, akik újra sehol.

Fölkelsz, egyszerre megértve:
ez volt az. S vár valami:
egy múlt év rettegése,
formája s fohászai.

Eörsi István fordítása

dolna Creative Commons License 2011.06.21 0 0 33232

Rainer Maria Rilke
-töredék-

Korábban, mily gyakran, úgy maradtunk, társ-csillagként,
ha a csillagképbõl a legszabadabb,
az a szólamló csillag kilépett s hívott.
Társ-csillagként ámultunk,
Õ, a csillagkép szószólója,
én, szája életemnek,
szememnek mellékcsillaga.
És az éjszaka, mennyire megadta õ nekünk
az átvirrasztott megértést.

Báthori Csaba fordítása

dolna Creative Commons License 2011.06.21 0 0 33231

Rainer Maria Rilke: Magány

A magány olyan, mint a régen
készülő eső, alkony ellenében
a tengerből kél, s át a messzi réten
honába föl, az ég felé tolul.
S az égbe érve a városra hull.
Megáll a semmilyen órán, szemelget,
mikor hajnalba fordul minden utca,
s mikor a test, amely semmit se lelt meg,
csalódva búsan magát félrehúzza;
mikor egy párnak gyűlöletbe fúlva
hálniok mégis egy ágyban, együtt kell:
a magány akkor elfoly a vizekkel...

Kányádi Sándor fordítása

dolna Creative Commons License 2011.06.21 0 0 33230

Rainer Maria Rilke: Hiszek mindabban...

 

(A Zsolozsmáskönyvből: 1, 12)

Hiszek mindabban, mit sose mondtak még,
legszentebb érzéseim szállni hagyom.
Minek akarását mások sose merték,
kitárva önként odaadom.

S ha ez túl sok, bocsásd meg, de hisz,
Uram, nem gondolok másra:
erőm legyen ösztön, mely egyre visz
s nem tusakodik tétovázva.
Mert így szeret téged a gyermek is.

Mint torkolat árja, ha tengerbe olvad
kitárt karokkal öntve özönét,
jövök haza, egyre feléd,
és vallani, téged hirdetni akarlak,
mint más soha még.

S ha ez gőg, hát hagyd, hogy imámban
maradjon e gőg:
komolyan és magányban
felhőkbe burkolt arcod előtt.

Farkasfalvy Dénes fordítása

dolna Creative Commons License 2011.06.21 0 0 33229

Rainer Maria Rilke: Orfeusz szonettjeiből

(2, 14)

Nézd a virágokat: földi világhoz oly hűek.
Sorsuk a sors pereméről szabja kegyünk.
S mégis ki tudja? Ha hervadtan búba merülnek,
hátha az kell, hogy e bú mi legyünk.

Minden szállni akar: mi vagyunk nehezékük,
súlytól igézve tetézzük terheiket.
Ó mi a dolgokat tanítva, tépjük
e boldog és örök gyermekeket.

Hogyha az ember egy benső mély álomba hullna
együtt a dolgokkal: - könnyen teszi ezt:
másként mint más napon, mély közös létükig nyúlna.

Vagy velük ott marad, s áldva, virulva kinyílnak,
mondva, hogy megtért, s létük sorsosa lett:
halk testvérei közt, kit a rét szele ringat.

Farkasfalvy Dénes fordítása

dolna Creative Commons License 2011.06.21 0 0 33228

Rainer Maria Rilke: Oltsd ki a szememet

(A Zsolozsmáskönyvből: 11, 7)

Oltsd ki a szememet: én látlak mégis,
tapaszd be fülemet: én mégis hallak,
és láb nélkül is léptem tefeléd visz,
és száj nélkül is esküszóval vallak.
Tépd le karom, és megragadlak én
szívemmel, mely mint kéz utánad nyúl,
állítsd meg szívem: agyam dobog érted,
s ha lángod agyvelőmre hull:
én akkor véremen hordozlak téged.

Farkasfalvy Dénes fordítása

dolna Creative Commons License 2011.06.21 0 0 33227

Rainer Maria Rilke: Kezdőbetű

Bágyadt szökőkútként fakadnak
végtelen vágyból véges tettek:
mind rögtön reszketőn lelankad.
De mit belsőnk másként elhallgat
erőt és vígságot mutatnak
e könnyed táncoló könnycseppek.

Farkasfalvy Dénes fordítása

dolna Creative Commons License 2011.06.21 0 0 33226


Rainer Maria Rilke: A költő

Itt hagysz te, óra; perced illan
és szárnyad sebzőn csap le rám.
Magam: mit tegyek ajkaimmal?
mire jó napom s éjszakám?

Nincs szeretőm, nincs hova hajtsam
fejemet, nincsen otthonom.
Mindaz, minek magamat odaadom,
meggazdagodva túlad rajtam.

Farkasfalvy Dénes fordítása

dolna Creative Commons License 2011.06.21 0 0 33225


Rainer Maria Rilke: Fény volt a legelső...

(A Zsolozsmáskönyvből: 1, 44)

"Fény" volt a legelső szavad,
s idő lett: hallgattál borongva.
Szóltál megint: "ember", szorongva,
(s még elsötétedünk e hangra)
s arcodra hág új gondolat.

Ne legyen harmadik szavad!

Légy néma - éjjente esengek -
légy bontakozó mozdulat,
kinek a Lélek álmot ad:
hadd írja tele súlyos csended
a homlokot s a halmokat.

Te védj a haragtól, mely által
a Mondhatatlan mélybe hullt.
Az Édenkertre éj borult:
légy őr, ki áll a harsonával
és mese csak, hogy belefújt.

Farkasfalvy Dénes fordítása

dolna Creative Commons License 2011.06.21 0 0 33224


Rainer Maria Rilke: Mária látogatása

Kezdetben még könnyen vitte lépte,
de a hegyoldalban néha már,
teste csodája ötlött eszébe,
kifulladt, s a júdeai táj

csúcsain megállt. Nem a vidék,
saját belseje terült köréje,
s érezte, hogy nagysága fölébe,
mely betölti, ember sose lép.

Vitte vágya, hogy a másik testre,
mely vonzotta, rátegye kezét,
s a két asszony most egymást kereste,
míg hajuk s ruhájuk összeért.

Mind a kettő szentélyt hord ölében
s rokonánál oltalmat keres.
Ó az Úr csak bimbó, de a méhben
már a Keresztelő örömében
ugrándozva vígan fölrepes.

Farkasfalvy Dénes fordítása

dolna Creative Commons License 2011.06.21 0 0 33223


Rainer Maria Rilke: Este

Az este lassan leveti ruháit,
miket a vén fák karja tart alul;
nézel: s a táj előtted ketté válik,
ez égbe lendül, az mélységbe hull.

S magad maradsz: egészen egyiké sem,
nem oly sötét, mint ez a néma ház,
s nem úgy az öröklét igézetében,
mint esti csillag, mely az égre hág.

S veled marad (szó szét nem fejti ezt)
bús életed, mely érik égig érőn,
míg néha korlátoltan, néha értőn,
hol kő lesz benned, hol meg égitest.

Farkasfalvy Dénes fordítása

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!