antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
A rend. Sodródó felhők rendje, lomboké, hajló füveké szélben, fergeteg szirmok hullása, kavargása, nádak sziszegése, zöld bambuszok surlása-suttogása, sárga por körforgása az úton, zivatar robbanásának rendje, ragyogó tócsák nyoma a sárban, felfelé köröző varjak, fecskevillanás cikcakkos rendje, fraktál-ágakon levelek fényes erezete, lepkék hímpora, kígyók pikkelye, halak egyszerre-fordulása, éhes seregélyek zurrogó rendje, tücsökcirpelés szénaszagú és csillagillatú sokhangúsága, tengeremelő holdmágnes rendje, szél lélegzete, hullámrobajlás hangja a sötétben, vér zúgása a fülben, üveghangcsengők borzongatása bőrön és gerincen, fűhegy csiklandozása, zuhanó fenyőfa döndülése, vad szívverés – halál után a lélek könnyűsége, ahogy visszanéz, lát földet és felhőt, sziromvihart és fényes pocsolyát, mindent egyszerre tud, test nélkül érez, forog és mégse szédül, úgy suhan hogy nincstelenségében lenni se vágyik, hisz ami volt az lesz is. Ez a rend
Johann Sebastian Bach A Budapest-i Szent István bazilika
a sikátorok fölött a sápadt hold vezet el engem a múltba amikor a sirvansahok háremeiben sápadt arcú nők dúdolnak bús dalokat az uruk számára ismeretlen nyelveken és a karavánszerájokban vidáman mesélnek a férfiak a távoli országokról ahonnan Perzsia India és Kína kincseivel megrakott tevékkel jöttek s amikor a minaret balkonjáról felhangzik a müezzin zengzetes hangja az egész város kihal míg az Allahhoz hű tömeg sűrűn hajlong Mekka felé
Szívesen!:-) Nagyon szép Cyránó!:-) Befogadjuk topik cicának is!:-))
Nem zavaróak, hisz Cat, a topiknyitó sem kizárólagosan verseket kért. A topik hagyományai szerint természetesen a versek vannak túlsúlyban - ahogy azt a topik címe is mutatja, s ezt tartsuk meg a jövőben is.
Mivel Cat szerint is lehet "szövegelni", egy-egy történelmi tárgyú bejegyzés szerintem beleillik a topikba. Én csak ideiglenesen vagyok a topik gazdája - amíg Cat vissza nem jön, s természetesen, ha valamelyik topiklakónak más a véleménye, azt úgyis jelezni fogja.
20 éve, ezen a napon hunyt el Bertha Bulcsú, író, költő.
Bertha Bulcsú
Utazás fehér lavórban
Vízparti történetek
Ősz a nádöbölben
Amikor Ambrus felébredt, nappali világosság volt a műhelyben. Kiugrott az ágyból és magára kapkodta a ruháját. Elhúzta az ajtót helyettesítő függönyt, és a porlepte, öreg vekkerre pillantott. Nyolc óra felé járt az idő, alaposan elaludt. Szerencséjére a mestere is késett, munka előtt benézett még valamelyik üzletbe, hivatalba, s egy pohárkával is lehajthatott valahol a restiben, vagy Táltos Rózsi konyhájában.
Sietve megigazította az ágyát, letakarta a durva szövésű katonai pokróccal, amiből a lovak izzadtságszagát négy év alatt sem lehetett kimosni, aztán seprűt, lapátot ragadott. A gyaluforgácsot már előző este illett volna összetakarítani, de akkor még úgy gondolta, elég ideje lesz arra reggel is. Kapkodva körülsöpörte a műhely közepén felbakolt csónakot, melynek a beszakadt és elkorhadt palánkozását Nyuszt éppen ezekben a napokban cserélte újra. A halas kosarat odább tette, a fűrészporba rajzolódott nedves foltot feltörölte. Egy nagyobb ronggyal, mely valamikor törülközőként szolgált Nyuszt házában, végigdörgölte az ablakot, s a gyalupadot is végigcsapkodta, mint a pincérek a morzsás asztalt, ha új vendég érkezik. A gyors takarítás után megkönnyebbülten lépett ki a műhely ajtaján a deszkamólóra, melyen át jobbra tartva el lehetett jutni az öböl partjára, balra viszont egy falépcsőn át a vízhez és a csónakokhoz.
Hideg októberi reggel volt. Jobbra a nádkaréjt, s a mögötte húzódó apácastrandot még köd borította, a berekfák, fűzfák ágbogai között párafelhők lógtak. A nyílt víztükör felett már oszladozott a köd, s a fehéren izzó napkorong is látszott. Ambrus mély lélegzetet vett a nyers, nedves, hínár és korhadékillatú levegőből, aztán a famóló végén a lépcsőre guggolt és megmosta az arcát. A víz hideg volt, de bársonyosan puha, megnyugtató. Ambrus a mosakodástól felfrissülve, megnyugodva ment vissza a műhelybe. Kenyeret szelt magának, aztán a polcról, mely az ágya végében állt, fél tábla, újságpapírba csomagolt szalonnát emelt le. Vágott belőle egy szeletet, a többit gondosan visszarakta a helyére. A függöny mögül a műhelybe lépett, leült egy kopott festésű piros bójára, hátát a ház deszkafalának vetette, és falatozni kezdett. Az oltókéssel, ami a háború előtt még az apjáé volt, ügyes, szögletes darabkákat metszett a kenyérből, szalonnából, s a falatokat a kés tompa vége és a hüvelykujja közé csippentve a szájába rakosgatta. Lassan, élvezettel rágott, s a fogyó kenyérről fel-felpillantva a műhely belsejét nézegette. Megállapodott a szeme a félig kijavított csónakon, a rövid, keskeny fűrészeken, a gyaluk sokféleségén, a tervrajzokon, melyeket Nyuszt rajzszeggel erősített a gyalupad fölé. Ambrus leginkább az ablak és a törött lábú szekrény között húzódó falfelületet szerette nézni, ami tele volt képekkel. A barométer és a hőmérő mellett egy megsárgult szélű nagy fénykép függött, alatta felírás: „Kék szalag abszolút győztes 1940: Tramontana (8 R), kormányos K. Gordon E.” Kicsit odább egy metszet függött a „Helka” és a „Kelén” gőzhajókról, egyik szemközt, a másik oldalnézetben látszott. A gőzhajók után rajz következett az Aranyember nevű hattonnás kutterről, ez alatt is felírás: „1883 R. Young Balatonfüred”. Aztán fénykép és egy rajz a Titanicról. Ambrusnak a rajz tetszett jobban. A White Star társaság hirdetésén a hajó függőlegesen áll a felhőkarcolók mellett és nagyobb náluk. Sem a hajót, sem a felhőkarcolókat nem tudta elképzelni. A Titanic a fényképen is kísérteties, olyan, mintha egy város úszna a vízen, s a településnek csak négy kéménye lenne. Ami a hajókon túl következett, a deszkafalon és a szekrény oldalán, Ambrus számára titokzatos volt és érthetetlen. Az egyik képen Becker Bäby látható a füredi kikötőben. Napernyőt tart a kezében, de inkább a vállára támasztja, mellette Petschauer Attila a vívóbajnok áll és egy széles mellkasú idősebb férfi. Mind a hárman nevetnek. Mellettük a Metro–Goldwin–Mayer csillaga, Joan Crawford ragyogott egy sztárfotón, melyet Nyuszt vagy valaki a filmújságból vágott ki. Látható volt még Marlene Dietrich, Greta Garbo, Karádi Katalin, közvetlenül mellettük egy nőimitátor, majd úszó- és evezőscsapatok, néhány teniszező, hófehér trikóban és pantallóban.
208 éve, ezen a napon született Edgar Allan Poe, amerikai költő, novellista, újságíró.
Edgar Allan Poe
A holló
(Babits Mihály fordítása)
Egyszer - únt éjfél közelgett - bóbiskoltam elfelejtett Tudományok furcsa könyvén, ellankadva terhesen, Fejem csügge... egyre jobban... s im egyszerre ajtóm roppan, Mintha egy kéz félve koppan - dobban ajtóm csöndesen. S szóltam: "Éji vendég toppan küszöbömre csöndesen: - Az lehet, más semmisem."
Ah, jól emlékszem valóban! Tél volt, bús december hóban, Szellemét a szén hunyóban földre hímzé véresen. Lassan nyúlt az éji óra; könyvem nem nyújtott a búra Enyhülést, óh holt Lenóra, érted, égi kedvesem, Kit a mennyekben Lenóra néven hívnak, kedvesem, - Itt lenn nincs már neve sem.
S bíbor kárpit selyme rezzen, bizonytalan zajra zizzen; Fájó, vájó, sohsem ismert féltés kínját érezem. S míg szivem dobbanva retten, mind ismétlem önfeledten: "Éji vándor vár ijedten ajtóm előtt, azt hiszem - Késett vendég kér ijedten bebocsátást, azt hiszem: - Az lehet, más semmisem."
Most kicsit magamhoz térvén nem haboztam, így beszélvén: "Jó uram, vagy drága hölgyem, ne akadjon fenn ezen: Tény hogy kissé szunditottam, és ön oly halkan koppan: S amint könnyű lépte dobban - koppan ott künn csöndesen, Szinte képzeletnek vélném" - s ajtót tártam csöndesen: - Künn az éj, más semmisem.
Hosszan néztem ott az éjbe bámulva, kétkedve, félve, Álmodva amilyent nem mert még álmodni senkisem; De a csöndesség töretlen, s a homály nem ad jelet, nem Hangzik más szó, mint egyetlen név: "Lenóra!" - kedvesem Neve, melyet én rebegtem, s visszanyögte édesen A visszhang - más semmisem.
Visszamenve a szobába - lelkem ég, a fejem kába - Újra koppanást hallottam, már nem is oly csöndesen. "Valamitől bizonyára megzörrent az ablak zára: Rá kell jönnöm az okára, nosza - mondtam - meglesem! Nyughass, szívem, pillanatra, míg e rejtélyt meglesem: - Csak a szél, más semmisem..."
S széttárva a rácsos táblát, íme, furcsán verve szárnyát Egy nagy őskort-látott Holló szállt be rajta peckesen. Rám se biccent, meg se hökkent, csak jött, mint egy idecsöppent Úr vagy hölgy: ajtómra röppent s megtelepült odafenn - Ott egy vén Pallas-szobor volt, a madár megült ezen, Ült, csak ült - és semmisem.
Akkor bánatom mosolyra csalta furcsa ében tolla, Ahogy ott morc méltósággal ült nagy ünnepélyesen. "Bár megtépve, zord kóborló" - szóltam - "te se vagy utolsó, Éji partok küldte Holló: úr-neved hadd kérdezem: Hogy hívnak, ha ott lenn röpködsz a plútói bús vizen?" - Szólt a Holló: "Sohasem."
Néztem a szárnyas bolondot, hogy egy szót ily jól kimondott S válaszolt szavamra - bárha nem is túl értelmesen: Meg kell adni, ilyet élő még nem ért, hogy egy beszélő Madár ajtaja fölé jő s rátelepszik kényesen - Ajtó fölött egy szoborra rátelepszik peckesen, - És a neve: "Sohasem"!
De a Holló fönn a szobron csak ez egy szót mondta folyton, Mintha abba volna lelke beleöntve teljesen. Másképp csőrét nem nyitotta s szárnyait sem mozditotta; S nyögtem: "Hozzám senkisem hű, még szivem reménye sem, Majd csak elhagy e madár is - nem lesz reggel nyoma sem!" - Szólt a Holló: "Sohasem."
Megdöbbentem, hogy talál az elsírt szóra ez a válasz: "Persze" - mondtam - "ennyi ennek kincse tára összesen; Tán egy régi bús gazdája oktatá, kit sors viszálya Dúlt és mart, míg síró szája erre járt rá, másra sem - Holt remények gyászdalához nincs is jobb rím semmisem, - Mint hogy: "Soha - sohasem."
De a bölcs madár mosolyra csalta méla lelkem ujra És egy zsöllyét gördítettem szembe, hogy majd ott lesem; S bársonyába besüppedve képzeletet képzeletre Halmoztam: hogy hol szerezte s mért ismétli vészesen - Ez a baljós vén vad holló mért ismétli rémesen Ezt a szót, hogy: "Sohasem."
Ezen tűnődtem magamban, noha egy betűt se mondtam A madárhoz - s már szivembe fúrt a két fém-élü szem... Óh ha titkát eltalálnám! S így fejem ledőlt a párnán, Melynek bársonyára lámpám fénye hullott kékesen, Violaszín bársonyára, melyen óh! már kedvesem Nem pihen meg sohasem.
Most, úgy tetszett, langy szellő kel s lengve titkos füstölőkkel Angyaltánc a szőnyeg bolyhát csiklandozta kéjesen: "Bús szív!" - nyögtem - "égi vendég szállt le hozzád: lám a szent Ég Angyalokkal küld nepenthét, elfeledni kedvesem: Idd, óh idd e hűs nepenthét és feledd el kedvesem!" - Szólt a Holló: "Sohasem."
"Jós!" - hörögtem - "választ kérek! jós, madár vagy gonosz lélek! - Sátán küldött vagy vihar vert hozzám, én nem keresem, Ki büszkén, bár megtépázva, érkeztél e puszta házba, Hol rémek dúlnak csatázva - mondd meg nékem kegyesen: Van-e balzsam Gileádban? megenyhűl-e zord sebem?" - Szólt a Holló: "Sohasem."
"Jós!" - hörögtem - "választ kérek! jós, madár vagy gonosz lélek! Hiszen egy égbolt borul ránk s egy Urunk van odafenn: Mondd meg, vár-e még e búra messze mennyben édes óra, Vár-e majd a szent Lenóra ölelése odafenn? Kit az angyalok Lenóra néven hívnak odafenn?" - Szólt a Holló: "Sohasem."
"Legyen hát e szód utolsó!" - szöktem föl - "sátán vagy holló! Menj, röpködj az éjviharban, a plutói bús vizen! Itt ne hagyd egy árva tollad, nehogy arról rágondoljak, Mit hazudtál e szobornak vállán ülve peckesen! Tépd ki csőrödet szivemből s hagyj magam, míg elveszem!" - Szólt a Holló: "Sohasem!"
És a szárnya meg se lendül, és csak fent ül, és csak fent ül, Fent ajtóm fölött a Pallas sápadt szobrán, csöndesen. Álmodó rémhez hasonló szemmel ül a szörnyü Holló, Míg a lámpafény elomló árnyát veti rémesen S lelkem e padlómon ringó árnyba fullad csöndesen: Nem szabadul - sohasem.
A szenvedélyes, temperamentumos fiatal színésznőt imádta a közönség, a hatalom azonban annál kevésbé: 1945-ben háborús bűnösként elfogták, majd nyolc hónapnyi börtönre ítélték. Férje Molnár Ferenc volt.
Szép estét kívánok Mindenkinek Sára és Márió napján!:-)
Ma Absa, Gajána, Gréta, Gréte, Kanut, Kenéz, Margit, Margita, Margitta, Margó, Máriusz, Márta :))), Sári, Sarolta, Sáron, Senon, Szelli, Szulikó, Szulita, Szultána, Vázsony, Veron, Verona és Veronika napja is van!:-)
"Az Úr pedig meglátogatá Sárát, amint mondotta vala, és aképpen cselekedék az Úr Sárával, amiképen szólott vala. Mert fogada Sára az ő méhében, és szüle fiat Ábrahámnak az ő vénségében, abban az időben, melyet mondott vala néki az Isten." Móz21, 1-2
A három angyal Ábrahám táborában megjövendöli Izsák születését. Német fametszet, 1860
Koszonom a válaszodat:) a mi cicánk most ekkora-Cyránónak hívják.
Szeretném megkérdezni Toled, hogy ezek az általam felrakott torténelmi dolgok ide a topikodba mennyire zavaró hatásúak a topikra és természtesen Rád mint topik gazdára nézve? Ha ugy gondolod, hogy nem helytállóak, kérlek jelezd.Koszonom.
Aranyos kiscica, biztos megnőtt már.:) Nekem nincs saját macskám - csak kutyám.:) De a szomszéd 3 macskája - ha Zizi nincs szabadon - mindig nálam van!:)
Áldott csodáknak Tükre a szemed, Mert engem nézett. Te vagy a bölcse, Mesterasszonya Az ölelésnek. Áldott ezerszer Az asszonyságod, Mert engem nézett, Mert engem látott. S mert nagyon szeretsz: Nagyon szeretlek S mert engem szeretsz: Te vagy az Asszony, Te vagy a legszebb.
160 éve, ezen a napon hunyt el Sükei Károly, költő, újságíró, műfordító.
Sükei Károly
Álmot láttam....
Álmot láttam, Álmot boldog szerelemről, A' miképen a' sötét föld, Mely fehér lepelben alszik, Virágos mezőt, madárdalt 'S délibábot álmodik. Milyen boldog a' sötét föld! Majd eljön az ifju nap, Álmodását elcsókolja Nyájas szerelemmel, 'S fölébreszti szebb valóra, Fölébreszti új tavaszra.... Milyen boldog a' sötét föld!
134 éve, ezen a napon született Alan Alexander Milne, angol író, drámaíró, publicista.
A. A. MILNE
MICIMACKÓ
(fordította: Karinthy Frigyes)
Első fejezet,
amelyben bemutatnak bennünket Micimackónak és a méheknek, mellékesen a könyv is elkezdődik
Réges-régen, valamikor az ősidőkben, de legalábbis múlt péntek előtt, Micimackó egy erdőben élt, saját kunyhójában, Kovács János név alatt.
(Mi az, hogy Kovács János név alatt? - kérdezi Róbert Gida.
- Ezt úgy kell érteni, hogy ez a név állott az ajtaja fölött aranybetűkkel, és ő ott lakott.
- Micimackó, azt hiszem, nem tudta ezt eddig - mondja Róbert Gida.
- Most már tudom - feleli egy dörmögő hang.
- Akkor talán folytatom - jegyzem meg kissé sértődötten.)
- Egy napon, mikor kint sétált az erdőben, egy tisztásra ért, és a tisztás közepén állt egy jókora tölgy, és a tölgy koronájából hangos döngicsélés és zümmögés ütötte meg a fülét.
Micimackó letelepedett a fa alá; mancsai közé fogta a fejét, és gondolkozni kezdett.
Így kezdte: "Ez a döngicsélés jelent valamit. Olyan nincs, hogy csak döngicsélés van meg zümmögés, és az nem jelent semmit. Ha döngicsélés van meg zümmögés, akkor ez azt jelenti, hogy valaki vagy valami döngicsél, illetve zümmög, és amennyire az én műveltségem futja, az egyetlen elképzelhető ok, ami valakit döngicsélésre, illetve zümmögésre indíthat, abban a tényben leli magyarázatát, hogy az illető egy méhecske."
Azután még hosszasan gondolkozott, és így fejezte be:
"Ami pedig azt illeti, ha valaki már méh, ezt a minőségét arra szokta felhasználni, hogy mézet készítsen."
Ezek után felállt, és így szólt:
- A mézkészítésnek pedig egyetlen értelmes okát és célját abban látom, hogy én a mézet megegyem.
És már kapaszkodott is a fára.
És kapaszkodott, és kapaszkodott, és kapaszkodott, és miközben kapaszkodott, egy kis dalt dúdolt csak úgy, saját magának.
Szent Piroska (1088–1134) Árpádházi magyar királylány volt, Irén (Eiréne) néven bizánci császárné. Szent László magyar király és Adelhaid rheinfeldi hercegnő elsőszülött leánya.
A hét esztendősen teljes árvaságra jutott hercegnő 1095-től évekig unokabátyja, Könyves Kálmán király udvarában élt. Mélyen vallásos lelkét nem vonzották a világi örömök, de mégsem vonult zárdába, mert az ország érdekében 16 évesen eljegyezték a bizánci trónörökössel, Komnenosz Jánossal. A házasság megkötéséhez Piroskának előbb át kellett térnie az ortodox vallásra, amelyben az Eiréné (azaz béke) nevet kapta.Férjét II. Ioannés néven 1118-ban császárrá koronázták; neje pedig méltó császárné és segítőtárs lett az oldalán,Az államérdekből indult, de mindvégig harmonikusnak számító házasságából nyolc gyermek származott:
„Magával vitte lelkem felét” – írta férje a feljegyzéseibe, amikor felesége, a „magyar asszony” 1134 nyarán elhunyt.
Korai halála előtt Xené néven felvette a szerzetesnők fátylát. Már életében a keresztény hit, a szegények és a nyomorultak példamutató védelmezőjeként ismerték, ezért az ortodox egyház hamarosan szentté avatta, mozaikképe az isztambuli Hagia Szophia-székesegyházban ma is látható. Kultuszát a római és a görög katolikus egyház is átvette. Magyarországon emléke, személye és műve méltatlanul elhanyagolt.
Szent Irén bizánci császárné, azaz Árpádházi Piroska mozaikja az isztambuli Hagia Szophia-székesegyházban
150 éve, ezen a napon született Rubén Darío, nicaraguai író, költő, politikus, a dél-amerikai modernizmus kiemelkedő alakja
Rubén Dario
Ezüst-szürke szimfónia
A tenger olyan, mint egy foncsorozott nagy
kristály, amelyen ring a cinkszinü ég; madárrajok úsznak, csöpp távoli foltok a szürke-világos háttér taraján.
A nap meg olyan, mint ovális opállap, s felring a Zenitre lázas-betegen — a tengeri szellő megbú a homályban, és alszik a párnán a kürtje kicsit.
Hullámok soka nyög, ólom-szinü hassal fetrengenek ott lenn a parti molón. Egy tengeri medve borongva pipázik kötél-hegyen ülve, egy távoli ország köd-lepte vizére emlékezik épp.
Vén már ez a medve. Perzselte brazil nap, tükrözte az arca vad tűz-sugarát — s a kínai tenger hány tájfuna látta hogy itta vedelve flaskából a dzsint.
A jód-ízü tajték, mely tiszta salétrom, rég ismeri orrát, a bor-pirosat — díj-birkozó vállát, göndör haja szárnyát, len-zubbonya színét, csuklyás köpenyét.
A füst közepén, mit pipája idéz fel, köd-lepte vizekre emlékezik épp, meleg s arany-alkony tűnik fel előtte kibomló vitorlák — hogy szállt a hajó ...
Lágy trópusi éjjel. A medve elalszik. Lassan betakarja a szürkület őt. És mintha finom, nagy ecset-vonalakkal eltűnne a távol, a vak Horizont.
Lágy-trópusi éjjel. A lomha kabóca már pengeti lantját, peng, peng a gitár, s rákezd a tücsök, szól egyhangú zenéje, kicsiny hegedűjén magányos a húr ...
Romhányi József: Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát
Az Új Bárány riportere felkereste Ordast. Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd. - Igaz volna ama vád, hogy Ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát? - Egy nagymamát? Egy grammot se! Ez az egész csak Grimm-mese! - Hogy Piroskát Ön falta fel, talán csak az is hamis vád? Nem hagyott meg belőle mást, csak egy fél pár harisnyát? - Hogy én őt ruhástul? Mit ki nem eszeltek! Én még az almát is hámozva eszem meg. - Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevődtek mindketten, mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten. - Az úgy történt, hogy ők aznap meghívtak a viskóba. Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta, s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok, a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott. - Én úgy tudtam, hogy önnél szabály, hogy csak friss húsárut zabál. - Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve, zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze. - És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva? - Eddig! De erről már nem írhatsz, te birka!
328 éve, ezen a napon született Charles-Louis de Montesquieu, francia író, költő.
Charles-Louis de Montesquieu
Perzsa levelek
(válogatás)
XII. LEVÉL
Üzbég ugyanannak, Iszpahánba
Láttad, kedves Mirza, hogyan pusztította el a trogloditákat a tulajdon gonoszságuk, hogyan lettek a saját igazságtalanságuk áldozatává. Mindössze két család maradt a sokból, ennyi menekült meg a nemzet romlásából. Volt ebben az országban két különös ember: emberséget tudtak, igazságosságot ismertek, erényesen éltek; egymáshoz kapcsolta őket becsületes szívük, de a többiek züllöttsége is; látták az általános pusztulást, de nem éreztek belőle mást, csak szánalmat miatta a szívükben, s ez csak még közelebb hozta őket egymáshoz. Vállvetett buzgalommal dolgoztak a közös érdekért; azon kívül, amit a meghitt és gyöngéd barátság szül, nézeteltérés sosem támadt köztük; az ország legeldugottabb zugában, távol honfitársaiktól, akik nem érdemelték meg a társaságukat, boldogan és nyugodtan éltek; az a föld, melyet az ő becsületes kezük munkált meg, mintha magától termett volna.
Szerették feleségüket és feleségük gyöngéden szerette őket. Minden gondjuk arra irányult, hogy erényes emberekké neveljék gyermekeiket. Minduntalan eléjük állították honfitársaik szerencsétlenségét, minduntalan rámutattak erre a szomorú példára; különösen azt kötötték a lelkükre, hogy az egyes ember mindig a közérdekben találja meg legjobban a maga érdekét is; hogy aki kiválik a közösségből, vesztére teszi; hogy az erénynek sosem szabad terhünkre lennie, sosem szabad holmi kínos kötelességnek tekintenünk, s hogy aki mások iránt igazságos, magával szemben gyakorol szeretetet.
Csakhamar élvezhették az erényes szülők vigaszát: azt, hogy gyermekeik hasonlók hozzájuk. A szemük láttára fölserdülő ifjúság hamarosan szerencsés házasságokkal gyarapodott; számuk szaporodott, közösségük változatlanul szilárd volt, s az erény nemhogy gyöngült volna köztük hanem inkább izmosodott; a sokasodó példákon.
Ki írhatná le ezeknek a trogloditáknak a boldogságát? Ilyen derék népet az istenek is csak szerethettek. Mert mihelyt megismerte őket, nyomban azt is megtanulta, hogy féljen tőlük, s a vallás aztán megszelidítette erkölcseikben mindazt a vadságot, amit a természet talán még bennük hagyott.
Ünnepeket rendeltek az istenek tiszteletére. Virágdíszes ifjú lányok és legények táncolva és falusi muzsikával hódoltak előttük; utána lakoma következett, nem kevésbé szerény, mint örömmel teljes. Ilyen összejövetelek alkalmával nyilatkozott meg az egyszerű természet, ilyenkor cseréltek szívet, ilyenkor tett pirulva meglepő vallomást a szűzi szemérem, hogy azután hamarosan kövesse az atyai beleegyezés; s ilyenkor gyönyörködtek a meghatott anyák egy-egy kedves és hűséges nász sejtelmében.
Templomba vonultak, hogy az istenek kegyét kérjék; de nem gazdagságért, nem terhes bőségért esedeztek: az ilyesfajta kívánságok méltatlanok voltak a boldog trogloditákhoz; mindezért csak honfitársaik számára fohászkodtak. Ők csak azért járultak oltáraik elé, hogy atyáik egészségéért, testvéreik békés egyetértéséért, anyjuk szeretetéért, gyermekeik ragaszkodásáért és engedelmességéért könyörögjenek. A lányok elhozták szívük gyöngéd áldozatát és nem kértek maguknak más kegyelmet, mint azt, hogy egy troglodita ifjút boldoggá tudjanak tenni.
Esténként, mikor a nyájak hazaballagtak a mezőkről s a megfáradt ökrök is hazavonták az ekét, ők összegyűltek, elköltötték szerény vacsorájukat s énekeket énekeltek közben a hajdani trogloditák bűneiről és balsorsáról, az új néppel újraszülető erényről és boldogságról; ünnepelték az istenek hatalmát, kegyelmüket, mely sosem pártol el a hozzájuk esdeklőktől, és haragjukat, mely kérlelhetetlenül lesújt az ellenük lázadókra; végül a falusi élet örömeiről és az ártatlan életmód boldogságáról daloltak. Aztán rájuk borult az álom, melyet sosem háborgatott gond vagy bánat.
Vágyaikat a természet éppen úgy kielégítette, mint szükségleteiket. A kapzsiság ismeretlen volt, ebben a boldog országban; szívesen megajándékozták egymást, s mindig az érezte boldogabbnak magát, aki adott. A troglodita nép úgy élt, mint egy nagy család; nyájaik majdnem mindig összekeveredve legeltek, s az egyetlen fáradság, melytől megkímélték magukat, az volt, hogy szétválasszák őket.
Erzeronban, Desumada második holdjának 6. napján, 1711-ben.
"Tizenhat éves vagyok, Egerben születtem, és itt is tanulok. Kiskorom óta megszállottja vagyok az irodalomnak, tíz éve írok, elsősorban verseket. Örök kedvencem és példaképem Nemes Nagy Ágnes. Az íráson kívül szenvedélyem a sport és a meditáció."
Szép estét kívánok Mindenkinek Piroska és Margit napján!:-)
Ma Aténa, Aténé, Athena, Atina, Beatrix, Fausztina, Gyöngy, Lizandra, Margita, Margitta, Margó, Özséb, Pál, Palmer, Pável, Pírea, Piri, Pirit, Piros, Pósa, Színes, Szinta és Trixi napja is van! :-)
" De Lajos elkezdi, gondolkozás után: "Volt-e már e végett, nagy jó uram, Budán?" Fejét rázta, hogy nem; igazán nem is volt, Azt se tudta, hogy mért kérdi Lajos e szót.
25
Hogy pedig a király min gondolkozott el, S mire céloz ilyen kérdő felelettel, Megmondom: azalatt esze Budán jára, Hű emlékezetben derék Toldijára. Mint arany vetéllő, gondolatja jött, ment, Toldiról meg vissza Piroskára röppent, Őket arany szállal szőtte, fonta össze, S a lelke mosolygott: milyen egy pár lessz e!"
Részlet Arany János: Toldi szerelme című elbeszéléséből.
Természetesen Rozgonyi Piroskáról van szó.
A Nemzeti Múzeum kertjében álló szoborcsoport egyik alakja Rozgonyi Piroska.
:))
