Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Plusz attól, hogy valaki jó kézműves, még nem isten és tévedhet is egy-két dologban. Az oroszok szeretik a késeket és aktív, népes fórumaik vannak a témában -- ha tényleg lett volna BAL nevű gyártmányuk, szerintem biztosan lehetett volna találni valamit egy orosz nyelvű kereséssel.
Az a Nagy István kés azért "kenődött", mert rozsdamentesből volt (gondolom), ami puha, míg a szénacél sokkal keményebb éltartóbb, viszont rozsdásodik, ha nem zsírozzák olajozzák (ezt ő maga mondta).
Igazad lehet, mert szasza azt írta bal és nem b.a.l. valamint nem látjuk, hogy melyik képről volt szó, mert a képfeltöltés már törölte... :(
Szia Tibor! Nem tudom, hogy Szasza ugyan erről a logóval rendelkező gyártóról beszélt-e. Az én késemen is rajta van a B.A.L. logó, valamint a handmade és a 440 steel feliratok. Én a kést még valamikor 90 körül vettem, nem tudom, hogy az oroszok akkor angol nyelvű feliratokat alkalmaztak-e a termékeiken.
Ettől eltekintve persze lehet, hogy igazad van. Az én késemnek egyébként nagyon jó a fogása, a penge erős, könnyen élezhető, nem annyira kenődő anyag, mint amiről az egyik éltárs beszélt, bár ugye nem egy csúcsacél.
Volt egy bőrtokom is hozzá, amit az idők folyamán elhagytam. Az jobb kivitelezésű volt, mint amit az éltárs mutatott a képeken, azon is rajta volt a logó és a handmade felirat. Sajnos a tokot sehol se találtam, theraphosa készített hozzá egy újat.
Gondolom 18 év nem olyan túl nagy idő. Egy faládában pihen majd, egyéb dolgokkal. Valami fóliafélével a bicskát a tokjában becsomagolnám. Csak a rugó rozsdásodása aggaszt.
Szervusz H_G ! A magyar Turris cégről kerestem véletlenszerűen valamilyen információt azon az oldalon és akkor figyeltem fel Szasza hozzászólására . Pontosan leírtam , hogy hol található . A legnagyobb orosz oldalon voltam fenn , hogy rákérdezzek ( évek óta regisztrálva vagyok ) , de valamilyen oknál fogva nem tudok beírni és képet bemásolni . Üdv. Rattesid Tibor
Mi lenne, ha azt a kapszulát - bár nem tudom miből készíted - belelógatnád valami edénybe (pl. alkalmas méretű konzervdoboz), és körbeöntenéd olvasztott paraffinnal? Ez biztos hermetikusan zárna évtizedek múlva is.
Inkább zsírpapírba csomagolnám vastagon beolajozva és 2-3 fémdobozba egymásba csomagolva bő 1 méter mélyen leásva. Páraelszívót is tehetsz a dbozba( silica gel)
Tanácsot szeretnék kérni: egy időkapszulát készítek a kis unokám részére. 18 év múlva lesz felnyitva. Lesz bent egy Kocsis bicska is. Hogy a rugó ne rozsdásodjon be, elegendő szilikon olajjal azt a részt lefújni? Természetesen vízhatlan fóliába is csomagolom.
Az nagyon valószínűtlen. Ilyen L nincs is az oroszban; a Google semmit sem hoz a ножы бал keresésre (ill. hoz, de az oldalakon a Bal a Balisongból jön). Ráadásul a Bal így fényképről gondosabb kivitel, elegánsább részletekkel, mint a Nagy István -- ez persze egyáltalán nem nagy szó, de a félmúlt szovjet-orosz tömegcikkeit nem úgy ismerjük.
Szervusz emiki6 ! A vadaszforum.net. -ten a Vadászkések oldalon Szaszának van egy hozzászólása (2008. 06 24 -én 14:41 órakor " a Bal orosz gyártás " . Talán meg van a megfejtés . Pár perce találtam véletlenül . Üdv. Rattesid Tibor
Lementem és találkoztam Nagy Istvánnal, aki azt mondta, hogy nem tudja pontosan mi a rövidítés, de talán valamilyen László készíthette, aki lehet hogy már nem él.
És hogy azért ugyan az a markolat, mert egy sablon alapján készült.
Egyre kíváncsibb vagyok. Ma lemegyek megkérdezni a késboltba tudnak e róla valamit. De a B.A.L.-nak nem tűnik úgy, mintha sok köze lenne Nagy Istvánhoz.
Nekem is van egy ilyen logós késem, még annak idején az Opera mellett vettem a vadászboltban. Azóta a bolt vagy megszűnt, vagy elköltözött. Az enyém is szénacél, jó erős pengével, szeretm, de keveset használom.
Tegnap a kezembe akadt egy Pohl Force alfa2 es szerszám,és bizony elcsábultam egy pillanatra:) Mondjuk egy akkora késre nincs szükségem,de lett egy pillanatnyi fellángolás.Megragadja az ember figyelmét :)
Még a ZT 566 oson töprengek ,az kompaktabbnak tűnik a mérete miatt. Ezidáig nem érdekeltek a kések ,de mostanában elkezdtem foglalkozni a témával.
Apropó.Vettem egy Sanrenmu 9063LUC-GH kést csak úgy,kíváncsi voltam milyen is,sok jót olvastam a cég termékeiről. Ez ugye egy az egyben ugyan az mint a Real Steel E963 ..
Pozitív csalódás ért.Én az utóbbi időben végignéztem a Késmánia teljes kínálatát az Árkádban és bizony ilyen jó kést ilyen pici áron nem találtam .Nem lötyög,nem kotyog ,nagyon jó az éle ,csak kicsit políroztam rajta egyet,de hibátlan szerszám kicsi pénzért. Azt nem tudom mennyire lesz éltartó,de gyanítom a 8Cr14MoV acél az csak nem annyira vacak,hogy hetente kelljen élezgetni .
Köszönöm a választ. Akkor ELMAX lesz,bár én nem értek hozzá de néztem egy tesztet egy orosz ficak egy 550 et kínzott és elég meggyőző volt amit az a penge produkált.
Azért bátorkodtam érdeklődni,mert nem egy olcsó kés ugye és ha már kiköhögi az emberfia érte a pénzt akkor ne legyenek kompromisszumok,ha éppen úgy hozná a sors.
Szerintem egyikkel sem járnál rosszul, ésszerű használat mellett mindkettő több, mint elegendő.
Én azért az ELMAX mellett tenném le a voksomat, mégiscsak egy kiváló európai termék, valamint youtube-on láttam anno jdavis882-től egy S35VN-es Manix 5 vágástesztet, ahol bizony kihajlott az él... csórikámat ki is átkozták szinte minden amcsi késfórumról, mert ki merte jelenteni, hogy ez biza nem tetszik neki annyira, mint az S30V.
Kinéztem magamnak a ZT 550 vagy 560 kést ,de ahogy látom több féle acéllal adják mostanában őket.Van ugye az ELMAX,és az újabbaknál van ez a S35VN acél.
Melyiket érdemesebb beszerezni,avagy mik a tapasztalatok velük ,már ha vannak egyáltalán.
Van most nálam egy tökig elfent Nagy István kés (tok nélkül), aminek szakasztott ilyen a markolata, meg valószínűleg a penge is ilyesmi lehetett, este csekkolom.