OLvastam korábban is, de most újra láttam Cooper: A tökéletes közérzet programja c. munkáját. 1987-es kiadás.
Ennek 126, oldalán alul van egy táblázat, Ahol kerékpárral megtett távolság és életkor alapján A legjobb teljesítményt a 13-19 évesektől várja el. Tehát a megtett mérföld /1609 m/ 5,75-nél több , ugyanez a 20-29 éveseknél 5,5 -nél több.
Érdekelne a véleményed, mert ha nem nézek el valamit, akkor ez hibás. Esetleg azt el tudom képzelni, hogy ezek az adatok az átlagemberre vonatkoznak, mert akkor talán a többség tényleg ekkor a legerősebb, a növekedés befejezése után nem rohangálnak a grundon, hanem ellustulnak.
Érdekelne a véleményed, főleg akkor, ha megvan neked ez a könyv.
Ilyen zsákot szívesen látnánk a rajtcsomagban, ejha!
Oli - Neked meg szeretném megköszönni az idei utolsó futóiskolát, ma leülés és egyéb tevékenyésgek is nehezen mennek, egy kacsa totyogása pedig kecsesebb, mint amilyen az én mozgásom volt ma a futás elején, a második felére kezdett alakulni. :)
De még mindig ó jaj és kíváncsi leszek milyen lesz az a holnapi résztáv, így. :)
A tavalyi UTMB után ez a küzdelem szinte fel sem tűnt: a probléma amilyen gyorsan jött, relatíve olyan gyorsan tovább is ment (csak olyan 1-1,5 órát tartott).
Írtam, hogy a supertrail helyett érdemes az ultratrailt, a hosszútávot bevállalni, mert sokkal látványosabb, igaz, elég szintes is. De cserébe nagyon sokat is kapsz. Bár Lavaredon nem jártam, de szerintem ott nincs ekkora különbség látvány terén a távok között, érdemesebb ott próbálkozni, ha "csak" 60-70-80 kiliben gondolkozol. Hétvégére meg nagy hajrá, téli szerkót nem hiszem, hogy használni fogod:-)
Gratulálok a teljesítésedhez, nagy küzdelem lehetett! És természetesen minden elismerésem Lúdtalpnak, ill. a többi Zugspitze teljesítőnek is! Csodálatos pálya lehet a képek alapján, ebből nekem talán a Supertrail jöhet szóba valamikor.
Én a hétvégén Veitsch-ben próbálkozom, fázni nem fogunk, az már biztos...
Na jól jártam ezzel az indexszel: szépen megírtam a beszámolót, aztán elszállt az egész. Korábban is kopiztam elküldés előtt, de ezúttal a végén a szövegbe még bekopiztam egy linket, így csak az maradt meg kopiban:-(
De mivel maga a rendezvény megérdemli a részletes beszámolót, megpróbálom újraírni.
Nos
Salomon Zugspitz Ultratrail 2012
A tavalyi UTMB után elfogadtam, hogy oda még visszatérek pár éven belül - de nem 2012-ben - egy többé-kevésbé "futós" teljesítés reményében, de addig is megpróbálok un. köztes távú versenyekkel szinten tartani. Olyan versenyt kerestem, ami 100-120 kili és nyár elején rendezik, ezáltal kellően kipihenhetem a hazai célversenyeket (MB, T100), így nem telepszik rá a nyaralásra (mint az UTMB az elmúlt két évben). Igazából két verseny jöhetett szóba: a Zugspitz Ultratrail, illetve Lavaredo. Előbbi mellett szólt a futótársak (Hámory András, Jakus Béla) pozitív véleménye a tavalyi első rendezésről, a táv hossza (100 km), a színhely közelsége (7 óra Budapestről, Lúdtalpnak 6.10:-)), a rajt időpontja (reggel 7.15.), így jó esetben estére célba érek és nem kell éjszakáznom: önmagában a táv is kellő kihívás, minek tovább tesztelni a bioritmus erőszakos borogatásával?! (UTMB, Annecy, Lavaredo...).
Már a rajtcsomagnál látszott, hogy a főszponzor komolyan veszi a német piacot, igazán gazdag és alapvetően hasznos tartalommal pakolta tele. A szervezés gördülékenysége és alapossága, pontossága is egy "prémiumkategóriás" rendezvény érzetét keltette, bár szerintem a németeknek zsigerből jön, jöhet ez a precizitás. Ez az érzet egyébbként végig kísérte az egész rendezvényt: a jelölés kiváló volt, a necces részeknél mentők álltak készenlétben, a frissítőasztalokon tág választék (bár negatívumként éltem meg, hogy csak ha kértél, akkor volt kóla és gél, de ezt a külföldi honnan tudhatta, mert szólni nem szóltak róla. Utólag tudtam én is meg, pedig jól jött volna helyenként...A másik apró negatívum a frissítőszemélyzet helyenkénti apátiája, de ez csak azért lehetett ennyire feltűnő, mert a hazai, elsősorban csanya -féle rendezések eléggé elkényeztettek e téren.)
A rajt után eléggé komótosan indult a menet, mintha a németek kikaptak volna előző nap az EB negyeddöntőn vagy mi történt? Persze a látszólagos lassúság csak a bemelegítő pár kilin tartott, onnantól berendeződött a mezőny, viszonylag hamar kialakultak a konvojok, párok, csoportok. Fülemben csengett Béla figyelmeztetése: az első 28 kili csak bemelegítés, a végére úgy kell érkezni, mintha semmi komoly nem történt volna addig. Nos ez a semmi komoly közel 2000 métert jelentett 28 kilin, amihez hozzáadva idei rossz formámat elég sok intőjelt tartalmazott együtt. És sajnos az első pont után valahol, valahogy kirántottam a sótablettás zacskómat, hiába próbáltam az asztalokról sóssal frissíteni, teljes mértékben nem tudtam kivédeni a koncentrált sóbevitel hiányából adódó kockázatot, ennek következményét olyan 11 óra után tapasztaltam meg: 79 kilinél hirtelen megrogytam, hányinger, pulzus, vérnyomás leesett, szédülés. Hiába nyomtam normolitot, idő kellett felszívódásához. Pedig addig mennyire jól ment a futás, igazi ÉLMÉNY volt, idén ebben ritkán volt részem.
Csodálatos útvonal, látványos csúcsok, meredélyek, tüdőrohasztó emelkedők, technikás, köves, csúszós lefelék, combzsibbasztó szerpentínes lezúdulások, sohavégetnemérő emelkedők, pörgetős síkok, sunyi himbi-limbi hullámzós, energianyelő szakaszok és külön bónuszként a télről megmaradt hónyelveken történő oldalazó átkelések, illetve fénypontjaként egy ilyen hónyelven való gatyafékes lecsúszás. Nagyon sokféle képességet követelt meg a pálya, pihenni alig lehetett, fejben koncentráltan kellett lehozni a bizony nagyon lassan csordogáló kiliket. Aztán 79-nél bejött a rendszer összeomlása, valahogy leevickéltem a 80-as pontra, de bizony idő kellett a rendszer újraindítására. Ebben nélkülözhetetlen volt az időközben befutó Bélától kapott gumicukorka (köszi Béla), az ugyancsak beérkező Lúdtalptól kapott "indulási parancs":-) (köszi Péter), illetve az utolsó hegyi szakaszra tartogatott, Rss75-től kapott energiagél elfogyasztása is (köszi Szabi). Sorra előzgettem vissza az embereket, néhányan szemükben öszinte meglepetéssel néztek rám, képzelem, milyen lehettem a ponton... Végül - már a hegy tetején - a közeledő éjszaka fényeinél megláttam a fénylő üstökös/hulló csillag - mindenki ízlése szerint válasszon:-) - Lúdtalpat, onnantól együtt hoztuk le a záró 11 kilit. Melynek elején az adrenalin kedvéért fejlámpa nélkül gurultunk a növekvő sötétség ellenére, majd ugyan lámpafény mellett, de igencsak emelt tempó mellett romboltunk tovább, így fenntartva az adrenalin kellő szintjét, végül az utolsó két sík, aszfaltos kilin a 16 órán innen vagy azon túl kérdése biztosította az adrenalint.
Bár ezt a versenyt nem sikerült hiba nélkül, egyenletes tempóval lehozni, mégsem szomorkodom: maga a táj, a hangulat olyan szinten kikapcsolt, hogy bőven feledtette velem a borulás okozta kudarcélményt. Jó kis technikás, rafkós pálya ez, kíváló szervezéssel, baráti hangulattal. Kell-e ennél több?
A versenyről néhány kép az alábbi linken érhető el:
Még annyit, hogy Rss75-höz csatlakozva én is az ultratávot javaslom a rövidebb távval szemben, mert pont a két táv különbsége adja az egész útvonal velejét. Igaz, hogy hosszabb, de szerintem jóval többet is ad.
hm. Nevrol ismeros, s ha jol lattam pont elottem futott be nehany perccel a t100-on. Nottingham viszont odebb van Brighton-tol igy o valoszinuleg az eszakabbi versenyeket reszesiti elonyben.
Egy ilyen zsák volt a rajtcsomagban? Baszki, én miért nem indultam még ezen a versenyen?-) Izgultam ám rendesen miközben olvastam. Vártam mikor jön " agyomrom bekrepált" rész. A végén hepi finis!
Csütörtök esti érkezést követően a pénteki nap az aktív pihenésről szólt. Reggeli után megejtettük a rajtszámfelvételt. Gazdag rajtcsomagot kaptunk, de egy kis homokszem került a precíz német gépezetbe, mert a csomagok összetétele egy picit eltért, az enyémből pl. hiányzott a Salomon rajtszámtartó (ezt utólag kértem), és a Suntoo tájoló is hiányzott, ami másnál előfordult. Azért panaszra nem volt okunk, a gazdag rajtcsomag hasznosabb összetevői: Salomon XA20 zsák, rajtszámtartó, 20EUR bón az expora, High5 minta pezsgőtabi, Petzl energiaszelet, Windstopper csősál, tésztaparti jegy, valami szupervitamin mintája, meg persze egy csomó papiros. Visszafelé az expon bevásároltunk, zokni, combfix (kompressziós combszorító), kompressziós gatya, sapka, PowerBar frissítők, kinek mihez volt kedve. Utána Zugspitz csúcs felvonóval, fent egy kihagyhatatlan Bratwurst és egy csapolt búza hozzá, ha már itt vagyunk. Este pakolás, Német-Görög meccs 3 gólig majd alvás.
Szállásadó nénink korrekt reggelit szervírozott fel fél6-ra, így a 7:15-ös rajt előtt belefért minden folyó ügy, depócsomag leadás. A rajtzónába beengedéskor ellenőrizték szúrópróbaszerűen a kötelező felszerelést, közülünk senkinek nem kellett bemutatnia semmit. Lehet, hogy kritikusabb időjárás esetén szigorúbbak lettek volna, de a 20 fok körüli idő ideálisnak ígérkezett.
Rajt pontban 7:15-kor. Hátulról indultunk és én valahogy ott is maradtam. A zsák lehetett kb. 2-2,5 kiló, botokat nem vittem, lassan pörgött fel a rendszer, de valahogy így esett jól. Egyedüli támpontom az volt, hogy Jakus Béla tavaly 1:10-zel ért az első ponthoz és onnan újabb 1 óra második pontig. Az elsőnél 1:15-tel frissítettem, míg a másodikhoz 2:25-tel értem, így Béla részidejei alapján úgy gondoltam, hogy teljesen jó helyen vagyok. Furcsa volt kicsit, inkább gyorsan szoktam kezdeni és utána meghalni, de nyugtattam magam, hogy lesz még idő javulni. 154. helyen értem oda a ponthoz, a következő ellenőrzőnél már a 97. voltam, a végén pedig 77., a taktika tehát működött. A ponton ISO-t töltöttem a zsákba, amit nem szoktam, mert a gyomrom elég kényes rá, de most tökéletesen bevált. Híg volt eléggé, talán pont ez volt a jó, így viszont 18 órán át folyamatosan tudtam inni, végig izzadtam, rendszeresen pisiltem és a pontokon bármit meg tudtam enni, a máskor szokásos gyomorbajaimból most semmi nem jött elő. A második ponttól kezdtem elkapni a fonalat és éreztem, hogy a körülöttem lévő mezőny inkább túrás és nem futó, gyorsan és hatékonyan botoztak felfelé de a lejtőkön futva elég ügyetlenül mozogtak. A harmadik pont előtt hagytam el Börcsök Andrást, pedig azt gondoltam, hogy mögöttem lehet, de változnak az idők, és a mezőnyön belüli sorrend is. Kezdett túlságosan meleg lenni, erősnen sütött a nap, de szerencsére a pont után emelkedni kezdtünk és szép lassan meghódítottuk a verseny legmagasabb, 2200 méteres hágóját, ahol egy nagy felhőben, 10-15 fok körüli időben sokkal komfortosabb volt. A veszélyesebb részeknél hegyimentők figyelték a mozgásunkat, de azért túlzásba nem vitték a dolgot, mert kötelet sehol sem helyeztek ki az útvonalon. Innen le 1500-ra, majd vissza 2000 méterre, közben az UTMB első 80 km-hez nagyon hasonló single track utak, patakátfolyások hónyelvekkel tarkítva. Egy hosszú hófolton a kezdeti óvatoskodás után a gatyafék bizonyult a leggyorsabb és legegyszerűbb megoldásnak. A hátralévő táv 5 km-ként táblákkal volt jelölve, az 50 km-es résztávnál kereken 8:30-as idővel haladtam el, az előzetesen - pályaismeret nélkül - 'tervezett', vagy inkább bemondott 17 órás idő felénél. 55 km-nél megkaptam az előreküldött csomagot, így tudtam pótolni a fogyasztást, PowerBar gumicukor, MagneB6, de az energiaszeletektől és a csokitól sem irtózott a gyomrom, pedig ennyi idő után már nem szoktam tudni befogadni ezeket. Sík szakasz következett, így zenét kapcsoltam és próbáltam egyenletesen megfutni ezt a sétautat, egy kis előnyt összeszedve. A zsákom viszont nagyon nehéz volt, felvettem a ponton fél liter Powerradet, egy másik feles kulacsban narancslevet és még töltöttem a zsákba több mint 1 liter Iso-t és még a kajás zsebeket is kipótoltam. Elvileg csak 70 km-nél lett volna frissítő, ezért pakoltam így fel, de meglepetésemre 65-nél is lehetett frissíteni, igy viszont csak egy kis dinnyét vettem el. Közben pedig jól megszakadtam a nehéz zsák miatt, ráadásul az Powerrade és a narancslé is tömény volt a híg iso után, ami a gyomromat is megülte kicsit. A 60 km-es résztávnál kereken 10 óra volt az időm, még mindig vállalható. 70 km-hez eléggé kitikkadva értem oda, pedig lehetett volna futni, de belemerevedtek a lábaim. A sózott koktélparadicsom és a kenyér-szalámi-sajt kombó helyrerakott, és visszaváltottam az isolöttyre, ami máskor halál lenne, most viszont gyógyírnek bizonyult. 70 és 80 között még akadt futható szakasz, amit egy újabb ampulla magneB6 után képes is voltam futni. A ponthoz levezető durva lépcsősor azért odacsapott a combjaimnak ismét. A pont egy patak mellett feküdt, ahonnan kiépített lépcsőkön kellett visszaemelkedni, kb. olyan sebességgel tettem, mint egy nyugdíjas kirándulócsoport. A 80 km-es táblánál 13:30-as idővel voltam, maradt még 20 km, nagyjából 1000 m szint fel és le, gyakorlatilag egy Balboa kör, és volt rá 3 és fél órám (17 órához). Innen nézve nem lehetetlen... 85 km-nél lámpát kellett kapcsolni, pont amikor az addigi széles dózerút szűk, gyökeres, köves ösvényre váltott. Itt mintha bedobtak volna egy vasvillát a küllők közé, úgy belassultam mint valami holdkóros. A körülöttem lévők sem voltak toppon, egy 5 fős csapatot még gyök2 sebességgel is én vezettem fel a ponthoz. 88-nál paradicsomleves, tea, kóla és egy kis üldögélés után felébredtem kicsit, amikor Börcsök András ért be a pontra és egy gyors frissítés után tovább is indult. Már beletörődtem, hogy ez a hajó elment, de felfelé nem volt gyorsabb, így felértem rá és innentől a célig együtt haladtunk, ami nagy segítséget jelentett. Az ajándékhurokról lefelé rengeteg lépcsőn kellett lejönni, András a Hoka + bot párosítással helyzeti előnyben volt, mégis én mentem elöl, így próbáltam nem nagyon feltartani. Ahhoz képest, hogy sötét volt és jöttünk már több mint 90 kilit, egész vállalható tempóval ereszkedtünk le. A ponttól még 7 km a célig, ebből 5 erdőben, 2 aszfalton, itt András zúzott elöl, én próbáltam rajta maradni, de a csúszós részeken eléggé elmaradtam. Az aszfalt aztán már megváltás volt, itt én tudtam volna kicsit gyorsabban menni, de max. 1-2 percet lehetett volna hozni, értelme sem lett volna, szépen begurultunk, András magyar zászlót fűzött a botjára, és így értünk be együtt 18:08 idővel. A Balboa körnek beillő utolsó 20 km 4:40 lett, hehehe. :)
Összefoglalásul. Úgy érzem, hogy nem rontottam el semmit. Az óvatos kezdés meghálálta magát, a frissítés nagyon jól sikerült, a rengeteg híg izó végig fenntartotta a rendszer működését. A kapott hátizsák stabil, kényelmes, jól pakolható és az oldalzsebeknek köszönhetően minden kéznél van ami kell. A végén a lassulás pedig betudható egész egyszerűen az edzetlenségnek, km-ben nem futok ugyan keveset, de elég egyhangúan, túl sok hegyi kilit nem gyűjtöttem idén. Botot nem vittem, a végén valószínűleg sokat segített volna, 70 km-ig viszont csak zavarna, az UTMB-re mindenesetre viszek. A verseny korrekt, a nevdíj teljes egészében visszajött, a terep jó felkészülés az UTMB-re, a hegyek csodásak. Mindemellett a társaság is nagyszerű volt, köszi mindenkinek és persze gratulálok!
Klemencsics Zoltánt nagyon tudom ajánlani, engem és több ismerősömet többször is "összerakott", amikor ez másnak már nem sikerült. Az aszisztense száma: 30/229-4222, margit krt -on van magán rendelője.
Az ultrán egyedül én botoztam, a hónyelves átkeléseknél különösen jó volt, (meg egyébként is) bár egy nagyobb seggen csúszást én is bevállaltam - ami buli az buli alapon. :)
