Köszönöm, akkor te vagy Csepelhez a legközelebb :) Venni igazából nem akarok, mert hobbiautóként szinte csak ketten a nejemmel utazunk benne és így mindennek bőven van hely. Annó off autómon használtunk sokszor tetőboxot, de az egy kisautó volt. De ha mondasz egy kellemes árat, ki tudja?
Sziasztok! A fojtószelepházban lévő alapjárati motort ki lehet venni? Ma végre eljutottam odáig hogy kitakarítsam, de azt nem tudtam kiszedni belőle. Arra gondoltam hogy egy vízpumpa fogóval kitáncoltatom.
anno vettem pár nem gyári antennát, rakás sz volt az összes, recseg és pont ahogy írod domborzatfüggő az adás, a cápauszonyoson gondolkodom én is, pont az elakadások miatt
na ja, jobb előbb jelentkezni, mint később, mert akkor a Talihoz szervezi mindenki a programját, és nem fordítva, így fix lehet a pünkösd, és nem úgy mint tavaly, hogy ide is oda is szavazunk, cserébe kevesebben leszünk
pár bejelentkező ki szokott esni (árvíz tavaly, vagy gyerekbeteg) de pár plusz is be szokott esni
lehet akár sátorban is gondolkozni, tavaly tuti volt
ha kevés az ott alvó jelölt, vagy drágáljuk a szállást, akkor a nagymarosi "rezidenciá"-ban Törökmező esetében díjmentesen (negyed óra útra) sok jó ember szindrómát szállásolni vállalok
de mindehhez jelentkezni kell, minél többen, minél hamarabb
Gondolom legkésőbb május 1 ig le kéne zárni, hogy legyen idő foglalni, szervezni. De aki nem alszik ott az eddig is nyugodtan csatlakozhatott. Akár ismeretlenül is. Ha ki tudunk alkudni valami kedvezményt, akkor aki Multival érkezik megkapja. Csak szállása nem lesz. De nem árt tudni hány autó-fő várható. Mert aztán érdektelenség miatt le kell fújni.. :)
Mindenkinek köszönöm a felajánlott segítséget de a kajak szállítás ezen a hétvégén elmarad. Május 10-ig kell megoldanom (egy barátom esküvőjére vinném), ezért egyelőre ráér, de ebben a témában még kereslek benneteket.
Sajnos arra nem járok mostanában. Volt 2 BX-em is, valóban sanszos, hogy nem jó, és még ha jó is lenne kérdés, hogy szét lehet-e a rudat a Multi szélességére húzni. Ha mégis felmegy akkor érdekel.
Nekem ven 1 még a régi citroen BX-emre való ajtó alá rögzíthető pár alkalommal használt, amit szívesen eladnék..... de nagy kérdés, hogy jó-e a multiplára. Holnap du. tudom esetleg megnézni, bár első blikkre valszeg nem jó....