antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Nagyon szeretem Cseh Tamást, sok dalát ismerem, melyek nagyon jó versek is - Bereményi Gézának is köszönhetően.
Itt (is) már elmondtam egy párszor, de Neked még biztosan nem, fiatal koromban sokat szavaltam, esküvőkön is. (Később meg eskettem:))
Szóval a LXXV. szonettet sokszor mondtam!:-)
Shakespeare: Julius Caesar
Fordította: Vörösmarty Mihály
"midőn a szeretet Kórrá lesz s fogyni kezd, erőltetett Modort veszen fel. A nyílt, egyszerű Hűség nem ismer áltatást. De a Színlett barát, mint kezdetben tüzes ló, Erőt mutatva tombol délcegen, Majd tűrni kellvén sarkantyú döfését, Száll büszkesége s rossz gabancs gyanánt Kidől a pálya közben."
nem hallottam ezt a dalt még soha.Egyébbként Shakespeare verseinek,szonettjeinek csodálója én sem vagyok (kevés kivétellel)ugy magamtól nagyon ritkán teszek fel Tole valamit-de gondoltam mégsem illik ebben Téged megelozni
ITT is sut :))
Shakespeare: LXXV. Szonett
Az vagy nekem, mint testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod varázsa csordultig betölt s egy pillantásodért is sorvadok; nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tőled kaptam s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon részeg vagyok és mindig szomjazom.
Szabó Lőrinc fordítása
Shakespeare:XC.szonett
Gyűlölj ha akarsz; ha valaha, most; most, míg a világ célomban keresztez, társulj csak a balsorshoz, és taposs, ha talpra álltam, ne nyomj a kereszthez: jaj, ne utóvéd légy, ha már szivem átúszott romjain, s a gyászt legyőzte; elszánt csatába most kezdj ellenem, ne hozz esős reggelt a szeles éjre. Ha el akarsz hagyni, hagyj el azonnal, ne ha már végzett ezer törpe bánat; de rohamozva jöjj: kóstoljam, ó jaj, a legkeserűbb ízt, mely éri számat; és semmi lesz a gond, ha rám pereg, ahhoz képest, hogy elveszítelek.
Ó, nem előjog, egyébként sem vagyok egy Shakespeare fan!:-)) Nyugodtan hozhatod a kedves verseid tőle. De ha már felhívtál keringőre, akkor mégis egy Sekszpírt!:))
Ma Ella, Elli, Harim, Harlám, Pál, Palmer, Pável, Pósa, Skolasztika, Viliam és Vilmos napja is van!:-)
Bárczi Zsófia, szlovákiai magyar író
Bárczi Zsófia
Elvira
Elvirát senki sem szerette. Ennek egyik oka az volt, hogy Elvira nem létezett a személyiség megragadható értelmében. Voltak Elvirák, különbözőek, helyzettől és társaságtól függően. Pedig éveken keresztül próbálta felépíteni önmagát. Vannak, akiknek erre nincs szükségük. Azáltal, hogy megszületnek, már meg is vannak. De Elvira, amikor megszületett, egyáltalán nem volt még meg, és utána sem, évekig. Mindig csak valakinek a viszonylatában létezett. Ezért gyerekkorában kedves és bűbájos kislánynak tartották.
Később Elvira elbizonytalanodott. Míg gyerek volt, ösztönös pontossággal tapintott rá mások legelemibb vonásaira. Így könnyen alakította hozzájuk önmagát. A baj akkor történt, amikor Elvira rájött, hogy az emberek (általában) nem olyan vázlatosak, ahogy ő gondolta hosszú időn keresztül. Elvira sokáig úgy látott, ahogy a gyerek rajzol, egy kör, kicsit elnagyolt, néha inkább ellipszis, máskor ügyetlen négyzet vagy szabálytalan háromszög. Két hosszú pálcika, a végén öt-hat, néha három kis virgáccsal. Még egy hosszú pálcika. Egy háromszög, színes. Vagy még két hosszú pálcika. Lélek, személyiség, vágyak. Elvira határozottan leegyszerűsítette a dolgokat. Sosem kellett volna megismerkednie a reneszánsszal meg az arányaival. A reneszánsz senkinek sem tesz jót. Izolda konkrétan belehalt. Konkrétan nem a reneszánszba, hanem a két doboz altatóba, amit bevett, de azért még lehetett volna intő példa és erkölcsi tanulság.
Elvira a reneszánsztól tanácstalan lett. Se pálcikák, se ellipszis, többé nem működött. Nem tudta már felépíteni önmagát, és ettől kezdve senki sem szerette. Amikor senkije nem maradt, elkezdett bízni Istenben, de mint később kiderült, ez fatális hiba volt. Amparo ezt már az elején megmondta. Nem kell mindenkiben megbízni (mondta). Márpedig ha valaki, akkor Amparo aztán igazán szakértője volt a témának. Bizonyos értelemben meghitt viszonyban volt az Úrral, de bízni nem bízott benne. Hosszú és végeérhetetlen szónoklatokat intézett hozzá. Ő meg néha válaszolt, de többnyire nem (mármint az Úr). Amparo ezen nem akadt fenn különösebben, Istent mindig is férfinak képzelte. Aki nem válaszol. Amparo már annak is örült, hogy az Úr egyáltalán meghallgatja.
Elvira viszont a vallásban talált menedéket. Eljátszani egy szonátát ugyanúgy megtette volna, de ahhoz évekig kell gyakorolni (mutatott rá Amparo). A vallás meg mindig kéznél van, nem kell hozzá tehetség. És Elvira botfülű volt.
Elvira Istenen kívül a szavakban is hitt. Nem azt hitte el, amit mondtak neki, ehhez túlságosan gyanakvó volt. A szavak jelentésében hitt, abban, hogy minden szónak van egy igaz, megkérdőjelezhetetlen és végső értelme. Ezért gyűlölte annyira a hazugságot, a teremtés meggyalázásaként tekintett rá. Így lépett elő saját külön bejáratú vallása egyedüli szent szövegévé a szótár.
Lényegében egyetlen dolog volt benne létező, a stílus. Amikor leült írni, a nyelven keresztül maga is valósággá lett. Testet öltött benne az ige. Meg a névszók. A névszók különösen.
Elvira tehát tulajdonképpen önmagában hitt. De hiába volt a hit, nem lett tőle valóságosabbá, csak amíg írt. Nem lett volna szabad felhagynia vele.
Amparo azt gondolta, hogy Elvirának kiapadt a tehetsége. Mindenki azt gondolta. Pedig Elvira azért nem írt, mert nem volt kinek írnia. Eleinte volt, aztán nem. Lényegében mindent elvesztett, csak mondatai maradtak. Sok összefüggéstelen mondat. Meg elküldetlen levelek a fiókjában. Levelek Don Giovanninak.
Itt most Elvira és Don Giovanni története kellene, hogy következzék. De ez egyrészt nem történet, másrészt semmiképpen sem a kettejüké. Összefüggéstelen események sorozata, onnantól kezdve, hogy megismerkedtek. Némi történetszerűséget talán csak a mindig ugyanakkor ismétlődő találkozások ritmusa vinne bele. Don Giovanni és Donna Elvira minden héten egyszer találkoztak, amikor együtt ügyeltek a könyvtárban. Don Giovanni ilyenkor többnyire hallgatók kisebb-nagyobb csapatának adott elő (konzultálok, mondta). Máskor ugyanezt kolléganői lelkes gyűrűjében tette (disputálok, mondta). Don Giovannit mindenki szerette. Leginkább Elvira.
Don Giovanni pedig hagyta, hogy Elvira azt gondoljon, amit akar. És Elvira önmagát kergette bele egy téveszméken alapuló rendszerbe. Apró, összefüggéstelen darabkákból rakott ki egy történetet, és amikor meglett a minta a mozaik átrendezéséhez, már késő volt. Elvira süllyedt, és ebben a valóság sem tudta meggátolni.
Mégis, volt egy időszak, amikor sokat voltak együtt. Mármint Don Giovanni és Donna Elvira. Elvira ilyenkor napokig nem találta a helyét. A földöntúli eufóriát nem az elválás pillanatában váltotta fel a gyász, csak valamivel később. Öröme lassan hullott darabokra, egy más valaki által kiejtett szó, egy mosatlan tányér, a küszöbön heverő zokni oltotta ki. Bármi. Elvira ilyenkor két napig sírt. Mire összeszedte magát, újra találkoztak. És ez így ment éveken keresztül. Egészen meglepő, mit ki nem bír az ember.
Don Giovanni okos volt, szellemes és könnyed. És persze mély meg titokzatos és ilyenek. De legfőképpen, Don Giovanni az volt, ami Elvirának kellett. Don Giovanni volt a levegő. A boldogság megtestesült banalitása.
Elvira viszont magányos volt. Ez volt az alaplapja a kártyában, egyszer megmondta neki egy jós, azóta teljesen beletörődött. Az öngyilkosságtól visszatartotta a túlvilágtól való félelem. A vallás komoly hagyomány. Amíg életben van, reménykedhetett, hogy egyszer véget ér. Elvira nem tudott iszonyúbb dolgot elképzelni az örökkévalóságnál. Az ő esetében ez munkahelyi ártalom volt. Az Összehasonlító túlvilágtan című jegyzet szerzőjeként elég sok pokolképzettel találkozott az évek során, aminél csak az üdvösségre vonatkozó elképzelések voltak ijesztőbbek. Úgy látta, jobb lenne ezt az egészet elkerülni. Elvira nem a kárhozattól félt, hanem általában. Hogy ennél jobb, nem valószínű, hogy lesz.
Tulajdonképpen igaza lett. Bizonyos nők a boldogtalanságtól fogynak. Mások rászoknak az altatóra, nyugtatóra, isznak vagy kötni kezdenek, esetleg nyelveket tanulnak. Elvira hízott. Mintha saját teste menedékébe húzódott volna vissza, egyre növelte annak térfogatát. Amíg hitt a reményben, karcsú volt, könnyed és rendszeresen járt fodrászhoz. A remény sosem öltött valamilyen jól körvonalazható formát Elvirában, egyszerűen csak létezett, mint a gravitáció. Kislány korában viszont tényleg hitt a hercegben. Ez volt a remény. Hogy majd eljön érte egyszer. Arra sosem gondolt, hogy amikor eljön, már valaki másnak a férje lesz, és ő is valaki másnak a felesége. Valami mindig kimarad a számításból.
Végül felmondott, és elköltözött egy másig városba. Mármint Elvira, nem a herceg. Don Giovanni ennyit mondott rá, mikor megtudta: „Kár."
William Thomas Green Morton (Charlton, Massachusetts, 1819. augusztus 19. - New York, 1868)
amerikai fogorvos, az érzéstelenítő belégzés felfedezője és ismertetője, voltaképpen az első aneszteziológus, felfedezése nyomán a sebészetben megszűnt a fájdalom
1846. október 16-án indult el diadalútján a XIX. századi sebészet, az éter belélegeztetése, mint érzéstelenítő hamar általánossá vált
Azelső operáció érzéstelenítéssel Bostonban1846. október 16-án
forrás:Michael H. Hart: 100 híres ember a kezdetektől napjainkig. Budapest : Magyar Könyvklub, 1994. William T. G. Morton
Reményik Sándor:Az orvos
Id. dr. Imre József emlékének
Egy képet láttam drága,öreg úrnak S nagy orvosnak a szobája falán: "Jézus, az Orvos."
Ül az ágyszélén szelíd-komolyan. Az ágyban fekszik egy beteg leány. Csak ül és fogja a leány kezét És néz rá hosszasan, Tekintetében gyógyító erő, Áldás és béke van.
A nagy orvos, a drága öreg úr Azóta elpihent. De emlékéből, mint a fali képből Sugárzik az erő S leszáll a szívemre a csend.
Ő ama názáreti örök Orvos Hű követője volt. A beteg fölé szívével hajolt. Nem mondotta sokat: Uram, Uram. De: "Aki cselekszi az én igémet" - Az velem van.
És én most minden igaz orvos arcán, Ki szeretettel fogja meg kezem, Az ő arcát s az örök Orvos arcát Felismerem.
Február 5-énmúlt 128 éve, hogy megszületett Berde Mária, erdélyi magyar író, költő, műfordító.
Berde Mária
Azt hitték
Azt hitték: alszom.
A kicsi szobában Homály derengett, meghitt és szelíd, Azt hitték, alszom és rólad beszéltek, Kit messze űztek tőlem álmaid. S beszéltek fényes, idegen világról, A melynek boldog fiává szegődtél, Beszélték, hogy ott százszor áldva vagy S hogy nem hiszik, hogy immár hazajönnél. S beszéltek rólam. Immár gyógyulok, A fájdalmam is mind mélyebbre rejtem. Immár mosolyogni megtanultam újra És aztán rendre szépen elfelejtem. »Csak oly halvány ne lenne!« szólt anyám, Gyöngéden elsimítva homlokom. Pillám alól kipergett néma könnyem. Letörülé. -
amerikai sziklamászó, aki a free solo (biztosítás nélküli) mászásairól híres, kifejezetten a nagy falak szabad mászását részesíti előnyben. Alex Honnold a világ egyik legjobb és legőrültebb mászója, elképesztő technikai tudással és erőnléttel rendelkező sziklamászó. Hihetetlenül meredek és veszélyes falakat mászik meg ...
Zi-mankón kopogva halálig vonszolom üszkösre feketült, hiányzó végtagom, de mindannyiszor újra útra kelek a rég ismerős, mégis ismeretlen úton.
Szikár a lámpavas, s a hold ma oly kerek, legalábbis innen gömbölyű rettenet. Szikla súlya alatt roppan hegy dereka, és arcom karmolják szellemujjú szelek.
Üsse kő, ha föntről e kő sem látható, mászok, kapaszkodok, végtelennek ható erőm kitart, végsőkig tartalékolom. Keskeny ösvényen kanyargok, a vágtató
végzet érkezését sóvárogva egyre, s valahányszor újra felmegyek a hegyre, lent kóbor eb csahol, fent ködbe fúlt orom. Valaha egyszer méltó leszek a kegyre?
Szép napot Neked is kedves Teresa:)---ez látszik tolunk:)-a híd ami osszekot Esztergommal a Mária-Valéria nevet vieli-a kép a nagy fagyok elott készult,volt egy kis hó is..
Február 4-én múlt 117 éve, hogy megszületett Jacques Prévert, francia költő, színházi rendező.
Jacques Prévert
Hogyan fessünk madarat?
Fessünk először egy kalitkát, az ajtaját szélesre tárva, s fessünk aztán valami kedveset, valami egyszerűt, valami szépet, valamit, ami hasznos a kismadár szemének, s támasszuk aztán egy fának a vásznat egy kertben, egy erdőben, vagy egy rengetegben, s rejtőzzünk a fa mögé semmit se szólva, sőt mozdulatlan. Néha gyorsan odajön egy madár, de olykor hosszú évek is elmúlnak, míg elhatározza magát, hogy leszáll. Ne veszítsük el a türelmünk, várjunk, merengjünk. Várjunk, ha kell, éveken át, száz év nem a világ, hogy gyorsan vagy lassan jön-e meg a madár, nincs semmi összefüggésben vele, hogy lesz-e a képnek majd sikere. Amikor megjön a madár, - ha megjön a madár - mélységes csendben legyünk, várjuk meg, amíg a kalitkába belép, s bent van, ha már besétált egyszer, zárjuk be ajtaját gyorsan az ecsettel. Aztán tüntessünk el minden rácsot vigyázva, nehogy egy csöpp is hulljon a madárra. Fessünk aztán egy tündéri szép fát, s a legszebb ágat válasszuk a madárnak. Fessük meg a zöld lombokat, a borzoló szelet, a napban táncoló porszemeket, a fű bogarainak zsivaját a nyári melegben, s várjuk meg, amíg a madár dalolni kezd önfeledten. Ha nem dalolna a madár, rossz jel volna, azt mutatná meg - óóó - hogy a kép rossz, csapnivaló. De jó jel az, ha a csőre dalra rebben. Akkor egy tollat a gyerek a madár szárnyából gondosan kitéphet, s aláírhatja vele boldogan a képet!
(Végh György fordítása)
gyöngyvirág fotója
Ezt írta hozzá:
"Kedves Yvy! Jacques Prévert - Hogyan fessünk madarat? Ez az egyik kedvenc versem. Köszönöm, hogy beidézted, én ezt a fordítást nem ismerem, érdekes volt így olvasni."
S már se Gyöngyvirág, se Yvy nincs közöttünk....:-((
Szép napot kívánok Mindenkinek Abigél és Alex napján!:-)
Ma Aladdin, Aladin, Alarik, Apol, Apolka, Apollónia, Ciceró, Cirill, Donald, Erik, Erika, Erős, Hanga, Kirill, Marcián, Marián, Rajnald, Rex, Rinaldó, Ronald és Szabin napja is van!:-)
Szabó Magda: Abigél - musical a Szegedi Szabadtéri Színpadon.
Volt szerencsém tavaly látni, nagyon élvezetes volt!:-)
Szabó Magda nagyszerű regényének Gina a hősnője, aki 1943-ban elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert apja beadja a híres árkodi intézetbe. A kis ötödikes gimnazistát a rideg világ, a szokatlan, kegyetlen törvények lázadásra késztetik. Ám megtud valamit, ami maradásra bírja, és önként vállalja a rabságot.. Hogyan igazodik el egy tizenöt éves kislány ebben a felnőtt-titkoktól terhes világban? Vajon hihet-e a naív diáklegendákban, amelyet a kertben álló, korsós leányt formázó szobor alakja köré fon a lányok képzelete? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, aki mindig segít a bajbajutottakon?
"Az élet minden borzalom ellenére gyönyörűséges, és minden gyönyörűség között a legszebb, legédesebb az ifjúság."
Február 3-án múlt 87 éve, hogy megszületett Csoóri Sándor, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a nemzet művésze.
Február 2-án múlt 135 éve, hogy megszületettJames Joyce, ír származású angol nyelvű író, költő.
James Joyce
Nővérek
Semmi sem menthette már meg: a harmadik szélütés érte. Éjszakáról éjszakára a ház előtt kódorogtam (szünidő volt), és az ablak világos négyszögét lestem, és éjszakáról éjszakára ugyanolyan volt a világítás: egyenletes és erőtlen. Ha már meghalt volna, gondoltam, látnám a sötét redőnyön átszűrődő gyertyafényeket, mert annyit már tudtam, hogy a holttest fejéhez két gyertyát szoktak állítani. Gyakran hallottam tőle ilyesmit: - Nem sokáig leszek vendég ezen a világon -, de szavait akkor nem vettem komolyra. Ma már tudom, hogy igazat mondott. Éjjelente, amint felnéztem az ablakra, ezt a szót ismételgettem suttogva: paralízis. Különös hangzású szó, akár a gnómon Euklidészben vagy a simónia a katekizmusban. Most pedig éppenséggel valami gonosz és bűnös lény nevét jelentette. Félelemmel töltött el, mégis vágytam rá, hogy a közelébe férkőzzem, és szemügyre vegyem halálos munkáját.
Cotter apó a tűz mellett ült, és fújta a füstöt, mikor lejöttem a vacsorához. És míg nagynéném a zabkását merte a tányéromba, ő, mintha előbbi gondolatait fűzné tovább, így beszélt:
- Nem, hát azért nem mondanám, hogy éppenséggel... de mégis: volt valami furcsa benne... valami hátborzongatóan furcsa... Véleményem szerint...
Hatalmas füstfelhőt fújt ki pipájából, kétségkívül azért, hogy közben megfogalmazza véleményét. Fárasztó vén bolond! Mikor megismerkedtünk vele, még nagyon szórakoztatónak tartottam, hogy szeszgőzökről meg hűtőcsövekről beszél; de aztán hamar meguntam szeszfőzdékről szóló végtelen történeteit.
- Én, kérem alássan, másképp látom - folytatta. - Azt hiszem, egyike volt a... különleges eseteknek... De hát nehéz erről beszélni...
Újabb füstfelhők jöttek a pipából, anélkül, hogy részletesebben kifejtette volna, hogy látja. Nagybátyám, látva bámész mozdulatlanságomat, így szólt hozzám:
- Nos, öreg barátod itt hagyott. Szomorú, mi?
- Kicsoda? - kérdeztem.
- Flynn atya.
- Meghalt?
- Éppen most mondta Mr. Cotter. Arra járt.
Tudtam, hogy most figyelnek, s ezért nyugodtan ettem tovább, mintha a hír egyáltalán nem érdekelne. Nagybátyám Cotter apóhoz fordult.
Szép estét kívánok Mindenkinek Aranka, Salamon és Jeromos napján!:-)
Ma Arina, Bagamér, Effi, Elfrida, Jáhel, Jakobina, Janek, János, Jutas, Jutocsa, Salvador, Szelemér és Zsaklin napja is van!:-)
Karinthyné Böhm Aranka
Karinthy Frigyes
Az egyfülű kosár
Nézze - mondtam -, a szerelem olyan, mint egy kosár, aminek csak egy füle van, fölül. A kosár nagyon nehéz, legalábbis viszonylagosan, egy ember számára, aki cipeli, szenved tőle, liheg és sír a keserves cipekedésben. Ha mind a kettő vihetné egyszerre, könnyű és kellemes teher volna a kosár, tekintettel tartalmára, mert igen kellemes csók-elemózsiával van tele, érdemes felszaladni vele akár a padlásszobába is. De úgy látszik, természetében van az az ügyetlen elrendezés, hogy csak egy füle van a kosárnak; mindig az egyik kénytelen hurcolni az egészet, s olyankor a másik vígan fütyörész, könnyedén ugrál a lihegő szerelmes mellett, esetleg el is szalad, ha nem is nagyon messze! Mihelyt azonban, akár fáradtságból, akár dacból, a soron levő leteszi a kosarat, a másik (mert öntudatlanul mégiscsak sajnálja a kosár tartalmát) rögtön felveszi, és most ő cipeli tovább, a másik fellélegzik, szerepet cserélnek. A szerelem istenien szép és mulatságos játék, de bele kell törődnünk, hogy ami benne szenvedés, azt nem lehet megosztani - mint az örömét -, azt mindig, egészben, az egyik fél kénytelen vállalni belőle, az, amelyik éppen jobban szereti a másikat, mint a másik őt; viszont nem megy másképp, ahhoz, hogy a dologból kijöhessen valami, az egyiknek okvetlenül jobban kell szeretni a másikat, mint ahogy az őt szereti, feltéve persze, hogy a kosárnak volt valaha tartalma: kölcsönös vágy és megkívánás. Ezzel a kényelmetlen és igazságtalan súlyelosztással nagyon sokáig eltarthat egy szerelem - persze a végén eljön az idő, mikor a kosár tartalma végképpen kimerülvén, egy napon a másik nem veszi fel, mikor az egyik letette. Ez esetben... a kosár ott marad az utca közepén, arra jön egy kiskutya és sarokkőnek nézi.
Salamon (1053 – 1087. márciusa?), Árpád-házi magyar királyi herceg, 1063 és 1074 között Magyarországhetedikkirálya
Az 1074. március 14-én vívott mogyoródi csatában Salamon vereséget szenvedett, és 1081-ben hivatalosan is lemondott a trónról.Ebbéli elhatározása nem minősült tartósnak, mert már 1081-82 körül összeesküvést szőtt László ellen. Terve azonban László tudomására jutott, aki elfogatta Salamont és Visegrádonbörtönbezáratta. 1083-ban azonban István Imre herceg és Gellért püspök szentté avatásakor kegyelemben részesült és szabadon bocsátották.
Az események után az Adriai-tenger melletti Pólában telepedett le és talán itt is hunyt el
OrlaiPetrichSoma
Salamonkirálytanyjamegátkozza
WeberHenrik: Salamonkirály a börtönben
forrás:Magyarország uralkodói. Budapest: Pannonica. 2003. = Magyar Századok.
Wikipédia
Vörösmarty Mihály
SALAMON
"Átok reád, magyarok hazája, Átok rád, te pártos büszke nép! Ingadozzon fejed koronája, S mint az árnyék, légyen oly setét. Mint kemény kard, oly kemény sziveddel Meg ne békélj soha ten feleddel.
És te, isten! aki fölkenettél, Hogy viselném földön képedet, Elfelejts, ha meg nem védelmeztél, Nem kivánom több kegyelmedet. Salamonnak nincs hol maradása, Földön nyugta, égre vágyódása."
A lesujtott angyalként imígyen Átkozódik a futó király; Tört sisakja, pajzsát elvetette, S kardja csorba, csonka vasból áll; Vért piroslik hősi arculatja, Honfivért a kardnak markolatja.
Teste dúlt, de lelke még dulottabb; Tátog a seb véres oldalán, De nagyobb az, jobban ég szivében, Melyet érez vesztett koronán. Futva fut; de bármi gyors futása, Vele száguld keble óriása.
S már folyók és rónaság vidéki, Bércek, völgyek elmaradtanak, S a határnál a futó elébe Egy vad erdő lombi hajlanak: Ott elvész a bús lovag pályája, Ráborúlván rengeteg homálya.
És az év jár; sárga koszorúját Veszti váltja a komor vadon, Felzendűl az elholt dal koronként A virúló ifju lombokon, Agg szarvas, feje ágozatján Éve számát büszkén mutogatván.
És az évek múltán a vadonban Domb alatt, hol forrás csörgedez, Melyhez a vad csörtető robajjal Jár, ha hévtől szomjan epedez: Egy jámbornak áll kis kápolnája, Nyílt, födetlen, ég mosolyg le rája.
Egy letűzött kard a szent kereszt ott, És az oltár isten-adta föld, Térdepelve éjt-napot hosszában A remete ott ahítva tölt; És ragyogva ömlik el szakála: Mindenik szál lelki béke szála.
Kebelében szenvedély hatalmi Rég nyugatra csillapodtanak, Arcain vad indulat vonási Lágy-szelídre elsimúltanak; Egy ohajtást rejt, s mond szíve, szája: "Boldogúljon a magyar hazája!"
S elhal a nagy átok, messze tűnvén A királynak gőgös álmai, És az ember jobb természetének Visszatérvén aggodalmai: "Légy szerencsés, rokonim hazája! S a szerencsét ön erőd táplálja!"
Így ohajt, és teste romladékán A halálnak gyilkos karja győz, Összeroskad, s hervadó levéllel Eltakarja őt a sárga ősz. S a királynak puszta sírhazája Most vadaknak ordító tanyája.
Salamon (Jeruzsálem, i. e. 1000 körül – Jeruzsálem, i. e. 928 körül) Izrael harmadik és legismertebb királya, kb. i. e. 970-től haláláig uralkodott
A Biblia leginkább bölcsességét emeli ki. Mint szerzőnek hagyományosan neki tulajdonítják A példabeszédek könyvét, A Prédikátor könyvét, az Énekek énekét és néhány zsoltárt
A Királyok elsõ könyve 11,1-3 a következõkrõl számol be:
Salamon király sok idegen asszonyt szeretett a fáraó leányán kívül, móábiakat, ammóniakat, edómiakat, szidóniakat és hettitákat, olyan népekbõl valókat, amelyekrõl ezt mondta az úR Izráel fiainak: Ne keveredjetek közéjük, és õk se keveredjenek közétek, mert az õ isteneikhez hajlítják szíveteket! Ezekhez ragaszkodott Salamon szerelemmel. Meglátogatta Ot Sába királynoje is
Salamon találkozik Sába királynőjével
Piero della Francesca festménye...
Salamon és Sába királynője (Itáliai festő, 17. sz.)
Reviczky Gyula
SALAMON KIRÁLY ÁLMA
Zsidóknak bölcs királya, Salamon, Tudósit összehívta egy napon, S így szólt hozzájok: Álmot álmodám. Lássam, megfejti-é a tudomány?
A hallgatag Jordánon lefelé
Siklott velem egy rozzant kis hajó. A tájat sűrű párázat fedé, S az ég nem volt derült, hanem fakó. Lehunyt pillákkal úsztam csöndesen Komor sziklák, homokpartok között. S aztán egy hangra fölnyitván szemem',
Ég s föld mosolygó mezbe öltözött.
Szelíd fuvalmak árja csókdosott, Meg-meglibbentve ősz szakállomat. A szellő nárdusillatot hozott, Kőszikla is termett virágokat. Oly fényes volt a táj, olyan meleg! A fákon, földön nyílt a sok virág
Láttam csodás nézésű szűzeket;
Közöttük rózsakeblű Jemimát.
Fürgén szökelltek, mint az őzikék, Ő s Izraelnek többi lányai. Titkos zenétől zengett a vidék. Vágytam kikötni, partra szállani. Kerestem a kormányt, az evezőt; De két kezem sehol se lelheté.
Tündérmező ért új tündérmezőt, És kis hajóm csak úszott lefelé. Aztán sötét lett, s láttam új csodát! Az égnek eltűnt napja, csillaga. S ketten haladtunk csendesen tovább: Én csónakomban és az éjszaka.
Ezt álmodám, s bármint hányom-vetem, A nyitja hogy mi: meg nem lelhetem. Setéten ül meg tompa fájdalom; De a nevét, ah, meg nem mondhatom
Szívemben érzem benntörött nyilát: És balzsamot nem ad rá Gíleád. Belém szorult a kínok tengere, S nem sírhatok, bár sírnom kellene; S míg álmom' meg nem fejtitek, ti bölcsek: Érzem, nem is fogok hullatni könnyet. -
Megfejtem én! - szól szép arcú Ahíja. - Dicsőségednek nincsen semmi híja. Amerre lépsz, magasztalás fogad, S kőszikla is terem virágokat. Hatalmad' érzi nyugat és kelet, Ifjak s szűzek csak rólad zengenek. Megfejtve álmod ily hamar vagyon. - S szól a király: Könnyekre szomjazom! -
Megfejtem én, király, múlt éji álmod'! - Szól most a csillagoknak bölcse, Szádok. - A szép vidék, a bájoló zene, A fürge tánc mi mást jelentene. Mint a világ hívságos élveit; Bölcsek, kik nem csábulva nézhetik.
Az evezőtlen sajka lebegése Királyi elméd, melynek bölcsesége Leküzdi bűnös gerjedelmeit, S azt vallja, hogy hiúság minden itt. Ezt mondják álmodról a csillagok.
És Salamon nyög: Még se sírhatok! -
S föláll Nátán, szakálla mint a hó: Hogy álmod mit jelent, nyilvánvaló. A nap ragyog, a szűzek lejtenek, Nyit a virág, de ó, már nem neked. Öreg lelkednek nincsen lángja, színe: Társid lemondás, bánat, éjmagány! S a vágyak evezőjét elveszítve Haladsz a vénség rozzant csolnakán, Míg eltűnik előled a világ, És sírod örök éjét hinti rád. -
Az agg király csak néz és nem felel. Hervadt ajkáról sóhaj lebben el, Arcát kezével lassan elfedi, És megerednek néma könnyei.
ITT is sut :))
