...természetesen a sárgaréz, mint ötvözet, kerülendő az "aparátban", de azért nem kell "túllihegni"
ezt a kérdést...ha csak egy közcsavar, amihez a páracsöved illeszkedik van sárgából, akkor persze
lehet bélelgetni, mint ahogy Miklós1 is tette, de népiesen szólva (nem b@szik egy őtést sem), úgyhogy, ha csak natúr ott van az a pár négyzetcenti, nyugodtan használhatod, semmi bajod nem lesz tőle...de a páleszodnak sem...
Azért vagyok itt, hogy tőletek, a szakmai tudással már rendelkezőktől tanuljak, eddig tizenpár éven keresztül jártam pálinkafőzdébe, elolvastam vagy 4 kis, illetve nagyüzemi pálinkafőzésről szóló könyvet, de a szakmai tapasztalat, az mindig más, mint amit a tudós tanáremberek a könyveikben az asztal mögül leírnak. Ha csak lefikázni tudsz, kedves snapszmester, és nem osztod meg velem a szakma fortélyait, trükkjeit,inkább ne is olvasd el a fórumhozzászólásaimat. Köszönettel fogadom a kritikákat, mert az tanít, hogy hogyan lehetek jobb, de ha nem segítesz, nem jutok előrébb, cefrét tökéletesen (azt hiszem) tudok készíten, legalábbis már régóta elismerten finom pálinkák születtek belőle nagyüzemi főzőben.
Páracsövek illesztésére én a borászati boltban kapható lefejtőcsövet használom. 105°C-ig hőálló, éveket kibír, nem ereszt, rugalmas, ami akkor fontos, ha üveghűtőt akarunk illeszteni, ahogy a képen is látszik. jól megtartja a méretét amit a meleg csöveken felvesz, könnyű összerakni, a szétszedés nehezebb mert megtapad egy kicsit.
A sárgaréz fittingek sem okoznak bajt ha csak egy perem szélességben valahol érintkeznek a párával. Egyik sárgaréz átmenetem olyan, hogy 1-2cm hosszan halad sárgarézben a pára, óvatosságból kibéleltem vörösréz fóliával.
Úgy néz ki, mintha rézcsövet dugtam volna a furatba, de csak egy tized vastag rézfólia van kiperemezve. 2-3 éve nem kopott el.
Olvasgatván a fórumot, látom, azért vannal itt nyulas oldalról is ismerős nevek, na, de ne húzzam a dolgokat, mint nagymama a rétestésztát, vettünk egy 17l-es rozsdamentes kukta alapú pálinkafőző berendezést, olyan szempontokat miatt, mivel van olyan gyümölcs, ami kis mennyiségben áll a rendelkezésünkre, ezért ezeket külön-külön ki tudjuk főzni. Most leforrt a meggycefrém,és holnap reggel, szerintem inkább hajnalban nekilátok első házi pálinkafőzésemnek. Kérdésem az lenne, valaki dolgozott-e közületek már ilyen berendezéssel, illetve ha igen,mikre figyeljek, miket tartsak szem elött? Hőmérő nincsrajta, ezért csak sacc/kb lesz a hőfok, amit egy kétlapos gázrezsó fog szolgáltatni. Az tiszta, hogy lefőzöm az alszeszt, akkor utána mégegyszer lefőzöm,és az elő, illetve utópárlat közötti rész lesz a pálinka. De, dessztillált vizet honnan szerezzeka szeszfok beállításhoz? Vizet engedjek át a főzőn, és az megteszi? Hol lehet desztillált vizet beszerezni? Tanácsokat jó szívvel fogadok, és hálásan megköszönök minden jó szándékú segítőkész szakmai társamnak!
Két archív felvételem került kézügybe, melyek a bajai régió híres madarasi pálinkafőzdéjében készültek, sajnos nem tudom hány évvel ezelőtt.
Még mindig az orromban érzem azt a csodálatos illategyüttest, mely ezt a patinás helyiséget lengte be. Visszahozhatatlan csodálatos idők ...
A főzde gazdája egyik féltett kincsét mutatja meg a gyűjteményéből, amit valamelyik nagyvonalú vadász kuncsaftja hozta neki ajándékba Kenyából ...., igen, jól látjátok, bizony egy kígyó teste tekerek a ki tudja miből előállított pálinkában.
És ki vizsgálódna, is mi lenne a vizsgálat tárgya? És ki lenne az elnök, meg az alelnök, a jegyzőkönyv vezető, a három tagú hitelesitő bizottság, na meg a fő főelnök? :-) Ezek csak úgy lennének, vagy egy öt tagú bizottság választana, esetleg önkéntesekből verbuválódna?
Jobbnál jobb ötletek, megalapozott intelmek. A kommentekből szinte sugárzik a szakmai hozzáértés, élettapasztalat és aggódás! Visszaadtátok az emberek iránti bizalmat! Köszönöm az együtérző hozzászólásokat. Sajnos, ebből ez 1 (egy) szem kajsziból nem lesz az idén pálinkám! Nem baj, lesz majd szílva, meg paradicsom, meg tök! :-D
Döntöttem! Ha megérik, lepiszkálom, kettévágom. Az egyik felét önző modon megeszem, a másik felét felajánlom a családom tagjainak fogyasztásra. :-(
Kérdezem Tőled:- az Olasz által forgalmazott kationcserélő gyantás aktívszenes szűrőt használsz?
A folyamat melyik szakaszában végzed a szűrést ? (tisztázás közben, a tisztázott párlaton ,a már felhígított, beállított párlaton vagy az érlelt párlaton)