Mint itt többen leírtátok, ez a kerékpársportunk bizonyítványa, ez a magyar "kerékpár-virtus", olyan, mint a magyar politika, semmivel sem különb, de miért is lenne különb? Ez a morál, ez az etika dívik nálunk, ott, ahol a miniszterelnök is úgy gondolja, hogy az ő etikája bizony sokkal gyengébb lehet, mint a társadalomé. Holott ugye pont fordítva van, azaz normális helyen, másként van, ott a miniszterelnöknek kell példát mutatnia! A kerékpársportban is a megosztás a lényeg, ki-ki a saját érdekeit nézi és kergeti kizárólag, és a közös cél ezredrendűvé degradálódott. Évek óta tízezreket áldoztunk családostul, hogy ott legyünk, drukkoljunk, versenyezzünk amatőr szinten, egyre jobb volt, és íme, gyorsan sikerült ezt is lenullázni, nehogy valami jó maradjon nekünk, a kerékpársport kedvelőinek. Nehogy legyen egy jó magyar körversenyünk, nehogy sikerüljön egy újabb lépést előre tennünk. Hosszú évek munkája porba hullik, de nem érdekes, nem számítanak itt a sportolók, nem számítanak itt a drukkerek, nem számít itt a sport, ez a magyar valóságshow, etika, normarendszer, értékrend nélkül. Mondom ezt anélkül, hogy a hátteret ismerném, nem is akarom megismerni! Nyilván a dologban valószínűsíthetően vannak vétkesek és lehetnek vétlenek is, de ez ezredrendű kérdés, az ítélkezés nem feladatunk. A tettek a lényeg, a tények beszélnek: idén nincs magyar körverseny, az idén nincs Tour de Hongrie, nincs TDH, egy szép nyári sportélménytől megfosztottak minket, megfosztották a kerékpársport lelkes rajongóit, és nem utolsó sorban a versenyzőket is. Ez az út nem előre vezet, ez bizony a kerékpársportunk sötét foltja, bárhonnan is nézzük, és ismervén országunkat, nem lesz könnyű eljutni oda, ahol már tavaly tartottunk, és ahová az az út vezetett. Ismét sikerült valamit elrontani.
Ez jól hangzik, csak az a gond, hogy "a verseny" nem egy újabb verseny, hanem egy régi regionális verseny új néven. Tehát nem rendez semmi újat az "új" gárda, csak amit eddig is... Ha tényleg rendes országos TDH lenne, és mellette megmaradna a regionális is, akkor lenne ok az örömre. De így most mindenki veszít. Tök mindegy hogy kinek a hibájából... Nem megmagyarázni kellene utólag, hanem meg kellett volna oldani időben, mindenki megelégedésére. Hogy ez nem jött létre, mind a két fél hibája egyformán. Én a jelenlegi helyzetben azt is jobb megoldásnak tartottam volna, ha idén inkább elmarad a TDH, és akkor már inkább szervezte volna meg az alapítvány a régi versenyét ugyanúgy, amíg megnyugtatóan rendeződik a jogvita.
Gondolom Te a "másik" félhez tartoznál, annyira mellettük állsz végig. Ne vedd légyszives cseszekedésnek, de kiváncsi lennék, hogy mik azok az "ismert okok", amik miatt nem lesz országos lefedettségű a TDH? Kiváncsi vagyok rá.
Én a magam részéről nem látok be a színfalak mögé, nem is vagyok annyira képben, hogy kinek a hibájából jutottak oda a dolgok, ahol most állnak. És nem is akarok senki mellé odaállni, nem tisztem. De kívülről azt látom, hogy a két csapat úgy szépen magyarosan egymásnak esett, és ennek folyományaként egy szépen fejlődő verseny helyett lesz egy sokkal kisebb színvonalú. Ez pedig nem jó sem a szurkolóknak, sem a szponzoroknak, sem a versenyzőknek, de legfőképpen nem jó a magyar kerékpársportnak.
azt hiszem néhány napja még karcsi is ígért fűt-fát, meg rekordnevezést, most pedig kiderül, hogy verseny sem lesz. borsodban legalább ez nem marad el. a tervek szerint nyilvánvalóan országos lefedettségű lett volna az idei TDH is, de az ismert okok miatt az egyik fél lemondta, a másik viszont, ha szűkebb területen is de legalább megrendezi a versenyt.
Ennyi erővel a Tour De France-ot kinézhették volna maguknak ezek a BAZ-osok, annyi köze ahhoz is van ennek a versenynek mint egy normális TdH-hoz...
És hát istenem eszküszöm nem szólnék semmit ha JOBB lenne mint az Eisenkrammer és minden dícséretet megérdemlő csapata által szervezett eddigiek. De nem az, egyébként némi önkritika/önirónia még Török Ottó száját is elhagyta, gondolom véletlenül és nem szándékosan, hiszen ők egy "MINDEN EDDIGIT FELÜLMÚLÓ" TdH-t szerveznek (és innen idézet az origo-ról):
"A mi versenyünkre is sok kiváló csapat jelezte részvételi szándékát, így nem lesz rossz a Tour de Hongie, amely főleg az ország észak-keleti részét fedi le. Sok pénzt kell bevonnunk, hogy az UCI-nál is bejegyeztessük a hó végi viadalt, ráadásul ha a kerekesek kaphatnak ranglistapontokat, akkor a díjazásra is többmillió forintot kell majd költeni. Most ezen fáradozunk"
1.
Tehát csak a csapatok miatt nem lesz rossz a verseny, mert amúgy egyáltalán nem lenne jó.
2.
Nem igaz, hogy "főleg az ország észak-keleti részét fedi le". Még az ország ÉK-i részét sem fedi le, nemhogy főleg az ország ÉK-i részét, ez inkább egy amolyan Tour De Járási egy országos körverseny helyett.
3.
Az utolsó két mondatból kisül hogy eddig még a szükséges pénzt sem kaparták össze a "MINDEN EDDIGIT FELÜLMÚLÓ" TdH-ra. De persze ez lesz minden idők leg-leg-legje. Hát mit mondjak, önbizalomban (pofátlanságban?) nincs hiány.
Ezek után felteszem a kérdést hogy ez vajon nem átbaszás-e? Egy minőségében és tartalmában többet jelentő márkanevet biggyesztenek egy amúgy lehet hogy nem rossz, de azért a márkanév által sugalltnál jóval kevesebbet jelentő termékre.
Egy kicsit kínai piacos Nájki-fílingem van. Nektek nem?
Eddig volt egy fejlődő TdH, amely évről évre jobb és jobb lett, lassan már a kezdett volna megtérülni az eddig befektetett pénz, és jöhetett volna a nyereséges minőségileg is magasabb szinten lévő verseny, így meg most van egy BAZ... körverseny. Tudnám mitől kaphatott ez egyáltalán TdH nevet? Egyáltalán miért volt erre a névre szüksége a borsodiaknak. Ha eddig ők olyan jól csinálták, akkor a BAZ körverseny neve nem érték, hogy azt így lecseréljék? A sportág legnagyobb szponzora tett olyan lépéseket, hogy mindenki elégedett lehessen, de a csakazért is ellehetetlenítem a másikat magyar virtus megint erősebb volt! A baj az, hogy ezt szakági szövetségi szinten intézték így, pedig a kerékpár sport jövője ennek az ellenkezőjét kívánta volna. Legyen egy jó szinvonalas BAZ körverseny, és egy TdH. A borsodiak az év elején még több országra kiterjedő versenyről beszéltek, igértek fűt fát a saját honlapjukon, de a vége mégiscsak egy helyi verseny.Sikerült addig csűrni csavarni, míg a másik félnek nem maradt más lehetősége. Az a baj, hogy ettől a borsodi körverseny csak a nevében TdH, a tartalmában nem. Egyszerűen elszomorító amit egyesek megtehetnek minden felelősségerevonás nélkül.
Én asszem nem kárhoztattam a miskolciakat, ha mégis úgy lehetett érteni, akkor elnézést. De nagyon nincs helyén, hogyha egy regionális versenyt feláldoznak/beáldoznak tképpen (bocs!) kicsit nevetségesen bármilyen érdekből, nem is érdekel, kinek milyen érdekéből és azt mondják rá, hogy országos körverseny, azaz TDH, mert evvel 2 hibát követnek el, elveszik a ti versenyeteket, meg hamis TDHt hirdetnek, mert ez még citrompótlónak sem igazi. Szerintem. Nem örülnék, ha a mi kis Bakony-200 teljesítmény próbánkat valaki lenyúlná bármi országos névvel, mert ez bizony a mi kis szokásos Bakony-200-unk. Persze a hasonlat sántít, csak egy gyenge példa.
És mivel az ember az elmúlt pár évben hozzászokott a TDHhoz, mentünk és néztük, drukkoltunk, még hírét is vittük, most én biztos nem fogok úgy tenni, hogy milyen frankó... lett ez az új.... Gondolom érthető, és nem a miskolciakat akarom elítélni, de fura egy ország a miénk, lassan a bringa kereke is hátrafelé forog :(
Ugyan már, ne kezdődjön már megint az egymásra mutogatás. A kialakult helyzetért mind a két fél felel, mi pedig így is úgy is rosszul jártunk... Azért kíváncsi leszek, hogy jövőre vajon országos lesz-e a verseny...
karcsi úgy tűnik elállt a tdh megrendezésétől. tavaly az utolsó pillanatban az uci naptából vette ki, most pedig már meg sem tudja rendezni. persze erről nem ő tehet, mint mondja, hanem az országúti szakági szövetség aki nem vette fel a versenyét a hazai naptárba. érdekes módon ez az apró probléma akkor nem nagyon zavarta, amikor az ucinál az mksz elnökekeként az ügyben járt el, hogy a korábban már bejegyzett időpontot és versenyt a saját versenye nevére és idejére áttetesse. szerintem elegánsabb dolog lett volna belenyugodnia abba, hogy most 3 évig más rendezi a versenyt. ő e helyett igyekezett elbizonytalanítani azokat a városokat akik a verseny mellett (és nem biztos, hogy a vuelta kft mellett) kiálltak. ennek az lett a következménye, hogy a kerékpársport 2000 alapítvány megrendezésében a verseny csak b-a-z megyében fog zajlani, ami ellen itt most mindenki háborog. erről a kialakult helyzetről tehát legkevésbé sem az alapítvány tehet. most már csak az lesz az érdekes, hogy az ucinál felmerülű költségeket a vuelta kft, vagy a szövetség fizeti e?
Ilyen alapon, a 100órás tekergést is (vagy a Tekergő kupát) átkeresztelhetnénk Tdh-ra és hajrá! Szép dolog egy megyei, netán egy regionális verseny! De valóban ne keverjük (ne mossuk) már össze egy Tdh-val! Csak halkan jegyzem meg, hol voltak a borsodiak, nógrádiak amikor anno a "Bükkhegység kerékpársportjának újjáélesztése céljából" elkezdtünk valamit mint Tekergők? Talán ha akkor éltek volna az összefogás lehetőségével, már valóban egy komolyabb régió tudna hozzájárulni egy igazi Tdh-hoz. Mondom hozzájárulni! Mert véleményem szerint a különböző régiók közös összefogását kéne reprezentálnia egy TDH-nak, nem pedig egyéni érdekek érvényesűlését!
Már bocs, de a BAZ megyei tour szervezői maguktól pályáztak a TDH-ra, nem tudok róla, hogy bármilyen áldozatot hoztak volna bármiért. A végeredmény viszont nekem sem tetszik, egy területi versenyből lett országos rendezvény, ahelyett, hogy csináltak volna egy rendes Tour-t is. (Azért Tour a körversenyen neve, mert nem egy helyen van...)
Erről bocsi de nem a Miskolciak tehetnek,nekünk volt egy BAZ megyei körversenyünk aminek aztán semmi,de semmi köze nem volt a TdH-hoz,aztán feláldozták ezt azért hogy legyen valami olyan amit úgy hívnak hogy Tour de Hongrie,inkább meg kéne köszönni a borsodiaknak hogy belementek ebbe,nem pedig már előre leírni az egészet...
Egyáltalán nevezett már valaki? És ha igen hol a nevezettek listája?
Franc aki megeszi az egészet! Tényleg nem is magyarok lennénk, ha ennyi év után már kialakult volna egy mindenki által támogatott "igazi Tdh"! De hát az úttörők sarkát el kell tiporni... :(
Kenjék a hajukra ezt a túr dö baz-t, ez nekem nem a TDH, az tuti, ennek ahhoz semmi köze! Elég szomorú ez az egész történet! Még azt is el tudnám fogadni, ha kvázi az eddigi útvonalon más banda szervezné, na de egy baz megyei körverseny hogy lehet TDH? Civakodás magyar módra, ezt tudjuk, hajrá kerékpársport szétverése (nem is nagyon van mit szétverni)! :(((