Az a meccs az egyszer elsülő kapanyél esete volt, ráadásul a svédek le is néztek bennünket. Lefogadom, hogy ha egy héttel később újrajátsszák a meccset, mi húztuk volna a rövidebbet.
Inkább gólpassz előtti passzok (beadások) voltak azok, de szeme volt a labdáinak. Videó
A gólja is teljesen rendben volt, remek kontra, szép labdaátvétel, higgadt befejezés. Kegyelemdöfés.
Az látszik az összefoglalón, hogy minden lében kanál volt. Az eindhoveni Dzsudzsák jutott eszembe. Jó látni, amikor megy neki a játék (értsd: van kinek beadni a labdát). Egyike azon játékosainknak, aki szeret focizni.
A svédek ellen nem játszott a szintén pótolhatatlan Juhász, Gera, Huszti, Szalai, Dzsudzsák. Gondolom, ez az öt ért annyit annak idején, mint Gyepes és Urbán amannak idején. Lipták viszont játszott.
A törökök ellen Juhász és Dzsudzsák nem volt, akkor is nyertünk. Volt viszont Pátkai, Koltai is.
Az Egervári-éra két legnagyobb sikerét tehát pont akkor értük el, amikor legalább két kulcsemberünk nem játszott.
Nem azt mondom, hogy Pátkai jobb Geránál, de szánalmasnak tűnik így első blikkre Gyepes hiányára fogni bármit is, pláne, ha egyébként minden szempontból tökéletesen illett a sormintába az a meccs is.
Teljesen jól játszott Szolnoki, korrektül betöltötte az addig remekül játszó Stopira posztját.
Azért ne csináljunk már utólag aranylabdást Urbánból vagy pláne Gyepesből. Minden csapat játékában benne van, hogy néha nincs 1-2 játékosa betegség, sérülés, eltiltás, bármi miatt.
A svédeket például Juhász, Dzsudzsák, Gera, Szalai, Huszti nélkül basztuk meg, de Liptákkal.
Gellei, akárcsak Egervári, a Vasas/MTK-iskola neveltje. Ezen iskola képviselőire régóta jellemző a viszonylag erős rajt (erős ősz) és a gyenge, lefittyenő befejezés (gyenge tavasz), ami összességében egy nagy nullát ad ki biztató, optimizmusra sarkalló jelekkel.
Azért voltak a Gellei-érának jó meccsei is. Pl a kinti svéd meccs, vagy a vereség ellenére a hazai is. Mondhatnám a lettek elleni hazait is, amikor 0-1-ről fordítottunk 3-1-re.
Ez a Pozsgay Gellei Imre ma az BMLSZ Szakmai Bizottságának elnöke, Orbán és Csányi után, a mindenkori szövetségi kapitány előtt a legmagasabban jegyzett szakértő.
Munkásságából leginkább az maradt meg, hogy az utána következő Lothar Matthäusnál arra csettintettem, hogy végre szívvel-lélekkel játszó válogatottunk van.
Mondjuk Lettországban Gellei csodás taktikája is kellett a vereséghez.
Ott ugye bőven jó lett volna az iksz.
erre felálltunk a szélvészgyors Lipcsei-Juhár-Dragóner hármassal, akikre a jó Maris Verpakovskis 10 méteren nyolcat vert.
Grúziában pedig még koránt sem ez a csapat alkotta a válogatott gerincét.Konkrétan Lisztes volt csak kezdő, Dárdai pedig az 59. percben állt be. Az a csapat még Béla Király generációjának utolsó fellángolása (leégése) volt.
Btw, abban a grúz csapatban azért játszott világsztár - Khaladze - és szép fodbalkariert befutó játékosok - Kinkladze, Kovbiashvili, Arveladze
Az a baj, a rossz mentalitás már az általános iskolában megkezdődik, ahol a gyerekek számára a kikapcsolódás helyett a testnevelés óra a nyűgöt jelenti. Én emlékszem anno, az volt a divat, hogy direkt nem hoznak cuccot, mert akkor nem kell tesizni. Volt olyan, hogy gimiben a tanár 35 percnél elment, és felajánlotta, hogy bemehetünk mi is most, vagy pedig focizzunk tovább az óra végéig. Hát 2en maradtunk kinn a 13 fiúból. Futásokról nem is beszélve. Aztán volt olyan, hogy szakadt az eső, a rivális gimi ellen játszottunk volna. Megkérdezte a tanár, hogy legyen e meccs, nem lett. Én meg szomorúan mehettem haza, mert már hetek óta azt a meccset vártam. Sajnos a tanulmányok, meg egyetem miatt nem jutott idő rá, hogy normális profi futballista legyek, így megmaradt a megye1. Viszont volt link osztálytársaimból egy a Dunaújvárosban játszik, másik meg NB3ban. Nem szeretetből csinálják, meg mert a legjobbak akarnak lenni. Utánpótlástól kezdve ez van. Tisztelet a kivételnek.
Én olyan csapatban is fodbaloztam, ahol külön neve volt a kétféle körnek. A sima körnek le lehetett vágni a sarkait, a teli körnek nem. Nagyjából 3 sima = 2 teli volt a váltószám.
"Benne van a srácban [ti. Lovrencsicsben - a szerk.], hogy a kapu felé kell törni"
Ez is nagy igazság, és igazi unikum a Közegben. Talán Doll is mondott hasonlót, hogy mintha a magyar csatárok nem gólra játszanák a fodbalt. Ez a tulajdonsága, és hogy láthatólag szeret focizni, nekem is az egyik kedvenc játékosommá tette Lovrencsicset. És még egész ügyes dolgokat is tud néha.
Ugye emlékszünk még Patyi Máté remek cikkére:
"Tizennégy évesen a Szent István SE színeiben játszottam két évet. Itt csapattársam volt a mára a válogatottban is bemutatkozó Lovrencsics Gergő, aki ma a Lech Poznan színeiben játszik, és nemrégiben Kuvait ellen a válogatottban is bemutatkozott ("gyilkos", kösz, az észrevételt - szerk.). Őt mindig nagy gyanakvással figyeltem, mert úgy tűnt, hogy túl komolyan veszi a dolgot. Amikor az edző mondta, hogy két kör futás, a csapat a geometria szabályainak megfelelve már a tizenhatos sarkánál lecsippentette a pálya csücskét, míg ő valamilyen oknál fogva mindig megkerülte a szögletzászlót. Hasonló mentalitással utánpótlás szinten csak elvétve találkoztam magyar pályákon."
Ez a fiú mintha a Marsról jött volna. Ki látott már olyat, hogy az edző engedi, hogy az egy kör csak fél kör legyen, és valaki mégis lefutja az egészet?
Én Gergőt bárhol eltudom képzelni, ő olyan játékos, hogy simán játszik bal,jobb,középső támadó kpt, vagy akár csatárt is egy két csatáros rendszerben. Benne van a srácban, hogy a kapu felé kell törni, igen jó mentalitású. Magasan a kedvenc magyar játékosom.
