Pár nap múlva lesz Pilinszky János születésének 90. évfordulója.
Ő így írt magáról:
„Születtem 1921. november 27-én, a Nyilas jegyében. Bal tenyeremről azt mondják, hogy kusza,erőtlen vonalaival egy tehetségtelen elmebeteg és egy alvajáró bűnöző tenyere lehetne. A jobb tenyerem vonalai viszont rendezettek, és a tehetség ábráit mutatják. ...együtt nyíltam a kitáruló ablakokkal, hullottam alá a hóval és esővel, mintha eleve tudnám mindazt, amit se megfigyelni, se megtanulni nem kell. ...Éhségre, szomjúságra és mezítelenségre ítélt alkatom kapott valódi táplálékot is, életre szóló meleget, ünneplő és hétköznapi inget-ruhát. ...Gyermekkorom és életem másik nagy és perdöntő emberi élménye anyám szegény nővére (Bébi) volt... Én az ő nyelvét beszélem, valójában az ő félig artikulált dadogása az én anyanyelvem, költészetem forrása.”
*
"Nagyon keveset tudok magamról, s egyre kevesebbet. De nemcsak magamról, a világról is alig van emlékem, tapasztalatom, bizonyosságom. Minden kincsem egy zsebkendőbe belefér. Csomóra lehet kötni, el lehet rejteni, elő lehet venni bármikor. Egyetlen és nem szaporítható."
Sárhelyi Erika: Reflexió egy film nyomán (részlet)
...ahogy Eastwood mondta: ilyen bizonyosság csak egyszer adódik az életben. És hiszem, mondhatta volna másként - de sose mondhatta volna szebben. Hisz' ma már tudom, ezt kerestem, mindig ezt kutattam a szemekben, ezt a semmivel össze nem téveszthető, felkiáltójelként elém térdeplő valóságot, hogy valakinek a bizonyosság Én vagyok! De Te is csak biztonságra vágysz és ölmelegre, örökké utánad kapó, ismerős kezemre, csöndre, ha zaj van, rokonra bajban, hogy mint kés a vajban, mindig minden a helyén legyen, precíz, kiszámítható és szenvedélytelen. [...] ...Forog a film, Eastwood átsétál a jeleneten, és én újra magamba temetem a kérdést: leszek-e még Neked... a cáfolhatatlan, konok bizonyosság...
Miféle kegyelem vagy folyamat, melynek akár másodpercek alatt - ha akarod, ha nem - már rabja vagy? Váratlan és kiszámíthatatlan, mikor jöhet el a pillanat... Már tudod, anélkül hogy megszólalna, érzed, anélkül hogy érintett volna... szeme tükrében látod tiszta-magad, s ő a te szemedben pont így látja magát: fontosnak és értékesnek... Egyszerre megszűnik a világ, átértékelődnek a napi gondok, az ember minden ok nélkül is boldog, legyőz észérveket, s a semmiségek is óriási dolgok, vagy épp ellenkezőleg... Megrendítő és számonkérhetetlen, hatalmas, mély és kifejthetetlen, elmondhatatlan és elemezhetetlen, indokolhatatlan és valószerűtlen; nagyszerűsége él minden sejtedben... Ilyen bizonyosság hányszor adódhat vajon az életben?
Hallgatásod hallgatásom. Csak a vers faggat újra, ösztöneimet felborzolva.
Ki vagy te, ki társam sose voltál, csak másik énem, kivel együtt élek örök szövetségben, ki féltve követ, mint az árnyék, ki - partot a tenger - úgy ölel, kinek ajka íze öröm és szorongás: egybeforraszt s elszakít?
Te erős voltál, engem széttépett a reggel, s hol utunk kétfelé ágazott, hasított belőlem még egy darabot a felismerés, nélküled megyek tovább. A szó, szerelem, új köntösbe öltözött. Már tudom, igaz, az élet néha a legszebb álom, és tőled az. Csendre intem árvult jajszavát a szívnek, indulok én is. Még visszanézek ránk... Ott lüktetett minden pillanatban valami szép és visszavonhatatlan: megtaláltál, megtaláltalak.
"...a lelkem most könnyekre hajló, most sok biztatás, simogatás kéne, ... hogy könnyebb legyen a Nehéz, a Bánat, s bátrabban menjek elébe az élet-halálnak"
