antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad, vidám, kamaszfiús szellőkkel jár a fák alatt s zajong a március. A fázós rügy nem bújt ki még, hálót se sző a pók, de futnak már a kiscsibék, sárgás aranygolyók.
Az élet pezsdülni kész hálája áld minden februári tájakat; hol kerteknek köde könnyezel, hol az ösztövér tél szerte szalad, s csak a cibáló hidege vissza- sietve áthalad, ám kicsiny helyeket dérbe mártva még átlehel, hogy eddig alélt ágyékod már nyitva van, s üdvözlőn éltető naperőt vígsággal befogadsz, éhezvén a termékeny, reménylő tavaszt, és vetni híva híveid buzgólkodók hada kel, hogy ráteríted az aratásuk laktató reményeit, és pompázni engeded virágágyaid.
Dávid Izrael második királya volt kb. Kr. e. 1010-től Kr. e. 970-ig
Michelangelo: Dávid(1500-1504). A nyugati művészet legismertebb Dávid ábrázolása
Dávid a filiszteus Góliát legyőzése után Saul király udvarába került, ahol közszeretetnek örvendett.
Saul féltékeny is lett rá, amely élete végéig tartó ellenségeskedéshez vezetett. Saul udvarában Dávidot felesége, aki Saul lánya volt és Saul fia is támogatta a királlyal szemben. Dávid nagyvonalú volt, kétszer is megkímélte Saul király életét, s ígéretet tett, hogy utódjaként megkíméli családját.
Saul nem hagyott maga után trónörököst, ugyanis fia Jonatán előbb elhunyt, így Dávid lett előbb Júda, majd Izrael királya,
1993 júliusában Tell el-Kádiban (az ókori Dán) egy Kr. e. 9. századból származó sztélé-töredéket találtak, amely arról lett híres, hogy megemlíti "Dávid házát" (dinasztiáját). A Biblián kívül ez az egyetlen forrás, amely megerősíti Dávid király egykori létezését. [3]
Szép napot kívánok Mindenkinek Albin, Dávid és Csepke napján, a meteorológiai tavasz kezdetén!:-)
Ma Albina, Cseperke, Csiperke, Dakó, Dókus, Dózsa, Eudoxia, Gyopár, Gyopárka, Leontina, Szecső, Szulejka, Tóbia, Veszta, Zotmund és Zulejka napja is van!:-)
Kertész Imre első felesége Vas Albina
Spiro György: Magyar öröm
(részlet)
Mondtam otthon Marinak, későbbi feleségemnek, hogy megismerkedtem Kertész Imrével. Mari szeme felcsillant, a Sorstalanságot ő is remekműnek tartotta persze.
– Milyen pasas? – kérdezte.
– Kőkemény – válaszoltam.
Április elején felhívtam. Féltem kissé, hogy nem fog emlékezni rám, de emlékezett; sőt javasolta, hogy találkozzunk valahol; mondtam: a szerelmemet is elvinném; mondta, ő hozná a feleségét. A Margit híd budai hídfőjét javasolta, találkozzunk a parkban egy padon. Csodálkoztam, nem értettem, de megbeszéltük.
Ott ültünk a padon Marival, s egyszerre megjelent Imre kifogástalan tavaszi ruhában, választékosan öltözve, mint egy harmincas évekből szalasztott gigerli, mellette pedig egy színes szalagokkal ellátott, bakfislányokra illő ruhában a felesége lépdelt, aki, úgy vettük észre, Kertésznél idősebb lehet. Némi szorongással üdvözölt minket Imre, leültünk a padra, mint a verebek a villanydrótra, egymás mellé, Kertész és Mari a két szélen, és Albina, a feleség, beszélni kezdett. Elképesztő volt a szövege: a szódáskocsisok és a legfinomabb úriasszonyok szóhasználatának, a népi, valamint a szaloni szellemességnek utánozhatatlan, egyéni vegyüléke. Marival mi már a negyedik mondata után vinnyogtunk a nevetéstől, miközben Kertész aggódva figyelte a hatást. S miután konstatálta, hogy két perc alatt beleszerettünk Albinába, azt javasolta, menjünk fel a lakásukba, itt van közel, a Török utcában.
Akkor voltunk először abban az egyszobás garzonban, amelyet Kertész kíméletlen pontossággal írt meg A kudarcban, s aztán, sok-sok éven át hetente legalább egyszer ott fürdőztünk Kertész szellemében és Albina szövegelésében, meg ők is gyakran vendégeskedtek nálunk, miután elkészült a lakásunk végre, amelyben, macskaőrzés címén, Kertész gyakran dolgozott, amikor mi elutaztunk valahová. Albina, a pincérnő, a hajdan szabadkai úrilánynak született későbbi börtöntöltelék és TEFU-sofőr, a család egyetlen keresője, aki minden világnyelven tudott, és szerbül is lehetett vele beszélgetni, remekül főzött abban a kicsi beugróban, amit konyhának neveztek ki – mosogatni a kádban lehetett –, Kertész pedig legelegánsabb – egyetlen – tréningruhájában királyként trónolt az ingatag, pozdorjából készült fotelban az állólámpa alatt és filozofált. Nagyszerű beszélgetések voltak ezek, a hetvenes és nyolcvanas évek szellemileg így voltak kibírhatóak egyáltalán. Kertész lucidus, rosszhiszemű agya az emberi múlt, jelen és jövendő számos olyan zugába világított be akkoriban, amelyeket meglátni még nem voltam eléggé érett. Nem gondoltam akkor, hogy Kertész egyes történeteiből és Albina életének bizonyos mozzanataiból némelyiket – Imre engedélyét kérve és megkapva – jóval később beépítem majd egy darabomba.
148 éve, ezen a napon hunyt el Alphonse de Lamartine, francia romantikus költő, liberális politikus.
Alphonse de Lamartine
INVOKÁCIÓ
Ki fölgyúltál nekem e sivatag világban, egekből földre szállt vándor e tájon át! s felém ragyogtatod a súlyos éjszakában a szerelem szent sugarát: ámult szemem előtt tovább ne titkolózz már, áruld el a neved, hazád és végzeted; szólj: földi asszony lánya volnál, vagy csak egy égi lehelet?
Az örök fény ölén melenget már a holnap? Vagy itt lenn, kínja közt a gyásznak és nyomornak, itt kell járnod tovább kimért ösvényedet? Ó légy bár földi nő, vagy angyala a mennynek, s akárhogy hívjanak, bárhol legyen hazád: hadd áldozzam rád életemnek szerelmét és alázatát!
Ha sorsod egy velünk, s a sírba egy halál visz: vezérelj, gyámolíts és tűrd el kegyesen, hogy fölcsókolja szám szent lábaid porát is. De ha nem otthonod mégsem e földi börtön s angyalai hugát, visszaszólít a menny: akit csak pár napig szerettél itt a földön, emlékezzél rám odafenn!
Tegnap múlt88 éve, hogy megszületett Fodor András, Kossuth-díjas költő, esszéíró, könyvtáros.
Fodor András
Hazafelé
Már dorombol az autó és elmaradnak mellettünk a tájak. A fasorok sértődve félreállnak és jönnek új hótól fehér mezők. A tárgyak lent, ha fény lobban rájuk, riadtan rugdalják el az árnyuk. Nevetünk rajtuk, víg hazamenők.
Gyalog megyek már lefelé és nézem, fent a hold alatt az égen, egy hosszu felhő most osztódik széjjel s csillag talán sohasem volt ennyi! Zümmögve búg a telefonpózna, mintha csak bennem zsibongna, szólna. Tudjátok-e mi az: hazamenni!
1784-ben Jeanne de la Motte grófné, a Valois királyi ház távoli leszármazottja, saját meggazdagodásához használta fel Marie Antoinette nevét: Egy 1 600 000 livre-t érő gyémánt nyakéket – Boehmer és Bassenge udvari ékszerészek alkotását – vásároltatott fel a Marie Antoinette kegyeiért harcoló, gyanútlan Rohan hercegérsekkel. A királyné hamisított aláírásával („Marie Antoinette de France”) ellátott fizetési kötelezvény 1785-ben jutott Marie Antoinette kezébe, aki értetlenül fogadta. Mivel nem volt, aki kifizesse a drága ékszert, a szélhámosság kitudódott, a király vizsgálatot rendelt el. Jeanne-t és cinkostársait letartóztatták. A hosszúra nyúló bűnper a párizsi Parlament (azaz bíróság) és a király közötti hatalmi játszmává vált. Bár Marie Antoinette-et végül vétlennek mondták ki a csalásban, az eljárás nyilvánossága tovább fokozta a királyné népszerűtlenségét.
Szép napot kívánok Mindenkinek Antónia és Elemér napján!:-)
Ma Antoniett, Antonietta, Ilmár, Oszvald, Ozsvát és Román napja is van!:-)
Mária Antónia
Habsburg–Lotaringiai Mária Antónia franciáulMarie-Antoinette d’Autriche); osztrák főhercegnő, német-római császári, magyar és cseh királyi hercegnő, I. Ferenc német-római császár és Mária Terézia királynő tizenötödik gyermeke. XVI. Lajos francia királlyal kötött házassága révén Franciaország és Navarra királynéja, akit a francia forradalom idején kivégeztek.
Ünnepelhettük még Décse, Edentina, Edna, Gécsa, Géza,Gyécsa, Győző, Izabel, Izabell, Izabella, Néró, Nesztor, Ottokár, Porfir, Rodelinda, Sándor és Szamira napját is!:-)
Néró, római császár
THOMAS MANN LEVELE KOSZTOLÁNYIHOZ
Kedves Kosztolányi;
megindultan válok meg kéziratától; ettől a császár- és művészregénytől, mert vele Ön betöltötte, sőt felülmúlta azokat a reményeket, melyek a Magische Laterne novellái óta finom, erős tehetségéhez fűződtek. Fejlődése aligha lehet meglepő annak, aki már kezdő munkáinak örvendezett. És azért mégis meglepőnek szeretném nevezni az ön Neróját azzal a hozzátevéssel, hogy ezt a szót művészi alkotásra alkalmazva igen erős dicséretnek érzem. Azt jelenti, hogy ez a munka több, mint a műveltség és egy nemzeti vagy akár európai színvonal terméke, hogy egyéni merészség jelét viseli homlokán, bátor magányból származik, lelkünket erős újszerűséggel érinti, s olyan emberiességgel, hogy fáj, annyira igaz. Ez a költészet mivolta és hatása. A többi akadémia, még akkor is, hogyha forradalmiasan hadonászik.
...
Örvendek, kedves Kosztolányi, hogy Önt mások előtt is üdvözölhetem e szép munkája alkalmából. A magyarnévnek, melynek Petőfitől és Aranytól kezdve Adyig és Móricz Zsigmondig annyi hirdetője akadt, új becsületet hoz majd, és ifjúi nevét még inkább azok sorába lépteti, akik ma Európa szellemi és műveltségi életét jelentik.
München, 1923. május 23.
Igaz híve: THOMAS MANN
(Kosztolányi Dezső: Néró, a véres költő c. művéről)
Tegnapelőtt ünnepelt 48. születésnapját Lajtai Gábor, költő, szerkesztő. Isten éltesse!
Lajtai Gábor
Egy szó elég
Nyomaszt az éj, riaszt megannyi rémalak, Magányba zárna szétziláló orkán, És egyre jobban szűkülő csatornán Kínlódva folynak át hozzád a bús szavak.
De nem hagyom, hogy űzzön megvadult vonat, És cáfolom, hogy léterőm ma fogytán, Egy szó elég, egy perc a boldog órán - A vágy, mely céljaimba oltja sorsodat.
Él még nemzetem istene! Buzgó könnyeimen, szent Öröm, ömledezz! Állsz még, állsz, szeretett Hazám! Nem dőlt még alacsony porba nemes fejed! Méltán búslakodám előbb, Hogy hérósz eleid nyomdokiból kitérsz, S régen félt veszedelmidet Rád húzzák netalán majd buta korcsaid. Hálá! mást mutat e sereg, Mely most, régi magyar módra, nyeregben ül. Nem szállt Trója alá soha Ily szép spártai had, sem Hunyadink kevély Zászlóit nem emelte volt Rettentőbb hadi nép Bécs letörött falán. Csak sast nemzenek a sasok, S nem szűl gyáva nyulat Núbia párduca. Thétis nagy fia sem maradt Chironnál, mikoron hadra veté szemét: Árpád vére se hűlhet el, Ámbár rég heverész a puha pamlagon. Nézd: most felköti fegyverét, Csákóján lobogó kolcsag emelkedik. Buzdító katonás ruhát Öltvén, lelke nemes lángja kigerjedez. Majd kardjára felesküszik, Mindent ront s megemészt, mint heves Afrika Búsult tigrise, amidőn Ordít kölykeiért, s körme viaskodik. Majd felkelnek alattad is, Ó József! nagyanyád, Trézia bajnoki, S bátran mégy, szeretett vezér, A jég-Álpeseken s Ádria öblein. - E nép nem gyülevész csoport, Nem rabbérbe emelt bús buzogányt keze. Önként áldoz az életet, S horgas kardja kövér hantjaiért hasít. Míg hérói biborsüveg Tündöklik fejeden, Hunnia csillaga, Eszterházy, dicső magyar! Míg győző eleid pallosa combodon Csattog: győzni fog a magyar, S Andrásnak ragyogó napja le nem menend!
Február 24-múlt 206 éve, hogy elhunyt Bessenyei György, magyar író, költő.
Bessenyei György
A HUNYADI LÁSZLÓ TRAGÉDIÁJA (1772) TOLDALÉKÁNAK VERSEI
Aut prodesse volunt, aut delectare poetae. Aut simul et jucunda, et idonea dicere vitae.
Horatius, De arte poetica. 333.
ESTVELI GONDOLAT
A nap meghevítvén egyszer nagy világát, Hanyatlik egérül, s alá húzza magát. Aranyos sugára a bércek hegyirül, Lebegő árnyékkal térségeinkre dül, Az égnek hívesült magas kárpitjai Kékülnek s ragyognak nagy boltozatjai. A lármás természet hunyhatja szemeit, Álomra küldheti fáradt gyermekeit: Feljő az hold, s fénylik halavány orcája, Elcsendesedik rá a világ lármája. Játékra ereszti csillagseregeit, Lopdosván a napnak bujdosó fényjeit. Én is a természet karjaira dűlvén, Nagyon csendesedtem álmaimat szülvén. Elragadtatását sejtettem lelkemnek, Lármajában esvén érzékenységemnek. Gondolataimbul elmém szárnyat fűzött, Felkölt, repíttetett, s minden dolgot űzött. Homályba volt bennem, honnan emelkedett, S az észnek szelein széjjelereszkedett. Ott, ahol a világ emelte trónusát, S karjaira vette görög Homérusát, Ott jelen meg hamar nyughatatlansága, Nem engedvén nyugtát soha álmossága.
Tegnap múlt 175 éve, hogy megszületett Arrigo Boito, olasz librettista, zeneszerző, író és költő.
Arrigo Boito
KETTŐSSÉG
Fény s árny vagyok; törékeny pillangó, rusnya féreg, bukott angyal, ki nyugtot e földön nem remélhet, démon, kit szánya vonna a messzibe, csapongva az égi kék felé.
Ezért tűnődve olykor hallom keserű szóit: kínjába gémberedve az angyal átkozódik, s szelíd imát rebegnek a bús számkivetettek: az Úrhoz térni meg.
Ezért nyűgöz le engem két dal, kétféle mámor, ezért marcangol engem két szál virág, ha lángol, ezért derül mosolygás, fut arcomon komor ránc, szívem ezért dobog.
Így lejt kavargó táncot szűz gondolat eszemben: szelíd és rózsaszínű, vagy fekete, kegyetlen; hessenteni unalmam a lelkesítő dalban a ritmust váltom én.
Mindenható a szellem, Mi mégis gyönge bábok. bomlott vegyész, ki egyszer „homunculus”-ra vágyott, tűzzel sarat vegyítve, rossz kedvét felderítve teremtett meg az Úr.
Csapott nedves göröngyre, mi szabadulni nem hágy, egekből néz, kacagja ez őrült handabandát, s ha elege lesz egyszer, ha kedve nem derül fel, akkor majd széttapos.
S mi hitre éhezetten, s egyéb kegyes csalásra az évek olvasóját morzsoljuk egyre-másra, keserű fény ragyog föl minden szemén a könnytől, keserű fájdalom.
Démon, szabad ha volnék, kit gúzsba semmi nem köt, a lelkemen reménység ébredne, sugarak közt. Bús arcomat bevonva fenn boldogan ragyogna paradicsomi nap.
Tegnap múlt 231 éve, hogy megszületett Wilhelm Grimm, német író, nyelvész népmesegyűjtő (Grimm fivérek).
GRIMM TESTVÉREK MESÉI
MAGYARBA ÁTÜLTETTE BENEDEK ELEK
A békakirályfi
Itt sem volt, ott sem volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy király s ennek három leánya. Szép volt mind a három, de különösen a legkisebb. Ez olyan szép volt, olyan gyönyörű volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem.
Volt a király palotájához közel egy rengeteg erdő, rengeteg erdő közepén öreg zádogfának árnyékában egy kút. A kicsi királykisasszony, ha meleg idők jártak, mindennap kisétált az erdőbe, leült a kút mellé. Itt ült, üldögélt sokáig s ha elúnta magát, elővette arany golyóját, azzal labdázott. Ez volt az ő legkedvesebb játéka.
Hanem egyszer mi történt? Az történt, hogy a golyó nem esett a kicsi királykisasszony kezébe, hanem esett a földre, onnét pedig belegurult a kútba. Belegurult s abban a pillanatban el is tűnt. Hiába nézte, vizsgálta a kicsi királykisasszony: mély volt a kút, nem látott a fenekére, - volt golyó, nincs golyó! Hej, sírt a kicsi királykisasszony, nagy búnak eredt szegény feje. Egyszerre csak hallja, hogy valaki beszél hozzá:
- Mi bajod, királykisasszony, mért sírsz olyan keservesen?
Körülnézett, de nem látott eleven lelket. Az ám, nem ember szólt hozzá, hanem egy nagy csunya béka a kútból.
- Hát te szóltál hozzám, mondotta a királykisasszony csudálkozva. - Azért sírok, mert arany golyóm a kútba esett.
- Egyet se búsúlj, - mondotta a béka. - Visszaveszem én a te arany golyódat. De mit adsz nekem, ha felhozom a kút fenekéről?
- Amit csak kivánsz, édes békám. Ruháimat, gyöngyeimet, drágaköveimet, de még aranykoronámat is.
Mondotta a béka: Nem kellenek nekem a te ruháid, gyöngyeid, drága köveid, szép királykisasszony. Az arany koronád sem kell. Hanem ha megigéred, hogy jó barátom, játszótársam leszel; ha megigéred, hogy asztalkádnál melletted ülhetek, a te arany tányérkádból ehetem, a te poharacskádból ihatom, a te ágyacskádban hálhatok, felhozom neked az arany golyót.
- Mindent megigérek, mondotta a kicsi királykisasszony, csak hozd fel az én kedves arany golyómat! De magában egyebet gondolt. Azt gondolta: csak brekegj, béka, brekegj, itt maradsz te a kútban s bizony nem ülsz te az én asztalom mellé. No bezzeg!
Több sem kellett a békának, csak a kicsi királykisasszony igéretét hallja, hopp, leszállott a tó fenekére, egy szempillantás mulva ujra felbukott a viz színére, hozta szájában az arany golyót s szépen átnyujtotta a kicsi király kisasszonynak. Hej, örült a kicsi király kisasszony! Ugrált, táncolt örömében s futva indult hazafelé az ő kedves játékával.
- Várj csak, várj, kiáltott a béka, vigy magaddal, én nem tudok úgy szaladni, mint te! De hiszen brekeghetett, ahogy a torkán kifért, a királykisasszony rá sem hallgatott, futva futott haza s úgy elfeledte a békát, mintha nem is lett volna. A béka pedig mit tehetett? Nagy búsan leszállott a tó fenekére.
Lajtai Gábor
