Keresés

Részletes keresés

mtb Creative Commons License 2012.07.22 0 0 41397
Gratulálok! Az én GPS-em 41 km-t és 1245 m szintet mért.
(én már évek óta nem használok pulzusmérőt, de egésten más okból: egyszerűen zavar a pánt, gyakran kidörzsölt, lecsúszott, ezért inkább hanyagoltam. Persze tudom, hogy hasznos lenne nekem is....)
Előzmény: femina (41396)
femina Creative Commons License 2012.07.21 0 0 41396

Budapest Terep Kupa 2012
A Mátrabérc óta (ami nem úgy sikerült ahogy terveztem) motiváció hiányban szenvedek, keveset futok, koncepció nélkül. Így nagyot gondoltam és két hete elhagytam a polar övemet. A mai verseny volt ennek az ötletnek a megkoronázása. Igaz rajtam volt a mellkasi jeladó (ha nem jól sikerül vissza tudjam nézni miért is), de a kijelzőn nem láttam a pulzust, így csak magamra, az érzéseimre hagyatkoztam. Szépjuhásznéig (25 km) Andival való folyamatos beszélgetés volt a pulzuskontroll, volt egy szakasz (Emőkét beérve) ahol hárman futottunk együtt lányok, akár már ott eloszthattuk volna egymás közt a dobogós helyeket...nem nagyon vettük komolyan a versengést...Szépjuhásznétól már egyedül maradtam, de innen már a fáradságtól nem tudtam egekbe emelni pulzusom, de tudtam magamra figyelni, úgy éreztem sokkal szabadabb vagyok, kontroll nélkül. Végül is számomra álomidő kerekedett ki az új doppingszertől, amit ösztönnek hívnak. 4.02

Nagyon erős volt a női mezőny, a tavalyi legjobb időn belül 20 perccel három lány ért be. Ügyesek voltatok!
Azért Olira tessék hallgatni, bizonyára nem a pulzuskontroll hiánya hanem az enyhébb idő miatt sikerült így...
Kiváncsi lennék a GPS mennyi távot és szintet mért!

femina Creative Commons License 2012.07.21 0 0 41395

 

 

Nálad a pont! Ördögöd van!

Előzmény: Spero73 (41387)
Boszi72 Creative Commons License 2012.07.21 0 0 41394

Sziasztok!

Közeledik az edzőtábor, úgyhogy a szokásos kérdés: beférek valakihez a kocsiba ktg hozzájárulással? Teljes időre megyek. (allez zserzseli!-vel már egyeztettem). Köszönöm!

ef zé Creative Commons License 2012.07.21 0 0 41393

Murakami alap. Bar irhatott volna vastagabbat is a futasrol.

 

Előzmény: allez zserzseli! (41390)
Balazito Creative Commons License 2012.07.21 0 0 41392

Azért köszi!:-)

Előzmény: BioBogyo (41391)
BioBogyo Creative Commons License 2012.07.21 0 0 41391

Nálam lett volna hely, kár, hogy csak most láttam meg az üzenetedet. Szelávi

Előzmény: Balazito (35006)
allez zserzseli! Creative Commons License 2012.07.21 0 0 41390

SC jóvoltából hozzájutottam egy könyvhöz  - Haruki Murakami - What I talk about when I talk about running - , amelynek két gondolatát megosztom, mivel egy kis baleset miatt nem tudok futni, így kicsit lírai hangulatba kerültem. ;) Elézést a non English speaker-ektől, bár ez elég bézik angollal is érthető.

 

“For me, running is both exercise and a metaphor. Running day after day, piling up the races, bit by bit I raise the bar, and by clearing each level I elevate myself. At least that’s why I’ve put in the effort day after day: to raise my own level. I’m no great runner, by any means. I’m at an ordinary – or perhaps more like mediocre – level. But that’s not the point. The point is whether or not I improved over yesterday. In long-distance running the only opponent you have to beat is yourself, the way you used to be.”

 

És még egy:

Which is why the hour or so I spend running, maintaining my own silent, private time, is important to help me keep my mental well-being. When I am running,  I don't have to talk to anybody, and don't have to listen to anybody. All I need to do is gaze at the scenery passing by. This is a part of my day I can't do without.

 

Egyébiránt pedig nagy gratula minden Bp Terepkupa indulónak és célbaérkezőnek, különösen két kedves futótársnak, akik a hosszún a HHH-s kihelyezett sasszemem szerint az első két helye haladtak át.. Persze a többieknek is, lassan mindenki becsurog :))

Mozg Creative Commons License 2012.07.21 0 0 41389

Én is pont erre gondoltam, amikor a bejegyzést olvastam. :-)

Előzmény: zoncsi (41388)
zoncsi Creative Commons License 2012.07.21 0 0 41388
Akkor reggel kávé + defibrillátor, hogy elinduljon a nap? :-)
Előzmény: femina (41385)
Spero73 Creative Commons License 2012.07.21 0 0 41387
IQ?
Előzmény: femina (41385)
bor_kedvelő Creative Commons License 2012.07.21 0 0 41386

Olihoz menj el egy zónafelállításra, az sokat segít!

Előzmény: hátnemistudom.. (41384)
femina Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41385

 

Nekem 34-36 és ez nem a lábméretem... Mégsem ez számít a befutónál...

Előzmény: Törölt nick (41379)
hátnemistudom.. Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41384

Igazából nem a 41-es érték miatt írtam.Az oka :készülnék egy 24 órásra, de eddíg nem használtam pulzusmérőt ( mondjuk nem is nagyon" fejlődtem") most beszereztem eggyet oszt hátha.............

Előzmény: Törölt nick (41379)
hátnemistudom.. Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41383

köszönöm az infókat!.(24 óráshoz kellett volan az érték,(most mincs elmentett versenyátlagos időm))

 

Előzmény: olipapa (41380)
Törölt nick Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41382

Tudom,üljek le,1-es. De én nem veszem szigorúan a dolgokat. http://nextavenue.org/article/2012-06/why-its-never-too-late-start-running

Előzmény: olipapa (41380)
mtb Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41381

Nekem is ilyen 300 km után, használom terepen és aszfalton is: 

 

Előzmény: hátnemistudom.. (41378)
olipapa Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41380

hoka: igen, az enyém is ilyen. Normális, mert az a szürke puhább gumi mint a sárga.

 

Pulzus: ne erre senki nem fog merni így írni semmit. Más paraméterekre lenne szükség, pl versenyátlagok, illetve mi az hogy jó sokáig?  10, 100,1000Km?

Előzmény: hátnemistudom.. (41378)
Törölt nick Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41379

Olyan 150-160 között el tudsz pirickázni. (Persze nem 3kg sártól lehúzó cipperben.) De fogadjunk az egészet 41/min-es érték miatt írtad

Előzmény: hátnemistudom.. (41378)
hátnemistudom.. Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41378

Üdv!

A Hokával (bondi b) rendelkezőktől érdeklődnék, hogy nekik is kopik a talpközép erőteljesen vagy csak én lépkedek rosszul?

http://postimage.org/image/54ddbvxqp/

Esetleg azt is megkérdezném, hogy mi lenne az az optimális pulzusérték amivel el lehet menni jó sokáig...

((maxom a 220 as formulából)  186, nyugalmi (felkelés után) 41 körül)..

köszi..

J a a t Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41377

 ütközünk :)

Előzmény: medvegyu (41374)
bor_kedvelő Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41376
medvegyu Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41375

Nagyzsákkal, sátorozva jártam ezen az útvonalon, nem túl nehéz terepre és szép útvonalra emlékszem, végig P sávon kell menni, tájékozódás emlékeim szerint nem volt sehol gond.

 

Előzmény: norb29 (41281)
medvegyu Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41374

Hiányzó bólyát viszem Pásztóra!

Előzmény: J a a t (41354)
medvegyu Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41373

Mátra 60-ra mi is megyünk Dzsikkuleeval, szigorúan sétálunk.

Ákibácsi, itt láccanak az előnevezők, ha futótársat keresel:

http://muzsla.hu/13.html

 

Úgy látom helyszíni nevezni is lehet, de a teljesítői jelvény feltétele az előnevezés.

 

 

 

 

Előzmény: J a a t (41354)
olipapa Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41372

Na, elit mezőnyben ilyet nem fogsz látni semmilyen távon, semelyik állóképességi sportban. Valamiért ez a szokás alakult ki nála, én is többször láttam már, lehet hogy edzáverseny volt számára és a gyomrát is edzi, hogy bírja az is a gyűrődést.

Előzmény: norb29 (41369)
norb29 Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41371

Már senkiben sem lehet bízni. Ha gondolod tudok arra kanyarodni.

Előzmény: Pepe. (41366)
Pinyo Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41370

Ez tipikusan a rajt előtt pár perccel egy zselé.

Előzmény: Skeletron (41368)
norb29 Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41369

Tavaly Ispi a T50 első 3 kilométerében majszolt egy szendvicset, nem gyenge tempóban.

Előzmény: Pepe. (41365)
Skeletron Creative Commons License 2012.07.20 0 0 41368

Lehet fogy félreérthető voltam, én így gondoltam a rajt előtt:

"Bevett szokás még a közvetlen rajtot megelőző 20g körüli szénhidrátbevitel."

forrás: http://www.oliworld.hu/index.php?id=10696

Előzmény: Pepe. (41365)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!