Ilyen szempontból nem is néztem az írásod, mert nem feltételezem, hogy kielőznéd a buszt ilyen esetben.
Én feltételezek ilyen előrelátást, mert jellemzően útkereszteződéshez közeli helyeken láttam ilyen megoldást, hogy kb. a buszmegálló hosszával megegyező hosszúságú záróvonal van felfestve (estleg annyival hosszabb, hogy a kereszteződésig tart), ahol inkább lehet számítani olyan gyalogosra, aki lusta elmenni a zebráig, mert így levág, és gyorsabb.
Én meg úgy gondolom, ha van egy törvény vagy rendelet, amely alól a túlnyomó többség próbál kibújni, akkor azzal a törvénnyel vagy rendelettel lehet a baj.
A munkaadók jelentős része a dolgozó kárára trükközik a bérrel, mert ha minden a szabályoknak megfelelő lenne, akkor nem tudná tartani a céget. Úgy már nem éri meg. És akkor jönnek az ilyen-olyan csoportok, amelyek a kényszervállalkozásokat, színlelt szerződéseket, feketemunkásokat vizslatják. Nem az okot szünteti meg a hatalom, hanem a tünetet. Miért?
Jó, jó tudom, írtátok: külföldi rendszámmal nem az olcsó autóval rendelkezők furikáznak, hanem a tehetősebbek, akiknek kisebb teher a regisztrációs adó megfizetése, mégsem akarja.
Nem tudom ki mondta, de igaz: a takarékoskodás a gazdagot még gazdagabbá, a szegényt még szegényebbé teszi. Talán ezért.
Szerintem ő az én beírásomra reagál. Egy korábbi beírásban az volt, hogy ott kell adózni, ahol az ember él. Erre írtam, hogy a cég viszont bárhol adózhat, ahol működik. S mivel céges kocsiról van szó, talán ezzel kapcsolatban is ez a szabály alkalmazható, s nem a használója lakóhelye a meghatározó. Gondolom én.
Meg azt is, hogy talán ha az embernek van Magyarországon is, Tótföldön is bejelentett lakóhelye, az is elég lehet a hatósági akció kilövésére. Nem tudom, nem ismerem a törvény szöveget, de nekem így lenne ez elfogadható. És elvileg, csak úgy nem lehet lakóhelyet bejelenteni, de gyakorlatban viszont létezik.
Lehet, hogy nem az jött le, de én is mindig megvárom (mint szerencsére a normális többség), míg megoldja a dolgát a megállóban a busz, 15-20 mp nem a világ, van amikor még annyit sem áll ott.
De ha egy teherautó áll be másodiknak (mert a szabályos, kijelölt rakodóhelyét teleparkolták), akkor mit lehet tenni? Megyek én is, hiszen nem pár(tíz) mp-ről van szó...
Én ennyi előrelátást nem feltételezek a tervezőktől, mint Te, szerintem szimpla véletlen egybeesés, tömegközlekedés kell, villamossín nincs, trolivezeték nincs (de mindegy is lenne a szélesség miatt, hogy busz vagy troli így marad a busz. Annak meg meg kell állni valahol, az utcákat szélesebbre építeninem lehet, ez van.
Az utolsó 3 mondat meg csapda volt, bele is sétált, akinek kellett... :)
Azért nem ennyire egyértelmű a dolog, szerintem. Ugyanis itt két szabályt lehet alkalmazni. Egyik a megállási tilalom, a másik viszont az, hogy ott egy Autóbuszmegállóhely tábla, és felfestés van. Az egyik tilt, a másik megenged. Akkor jönnek a hierarchia szabályok. Általános: nem szabad megállni, ha a záróvonal érintésével nem kerülhető ki a jármű.
Tábla: megállóhely, autóbusszal meg szabad állni.
Egyébként, szerintem, jellemzően azért alakítják ki így ezeket a megállókat, nehogy a busz előtt szabálytalanul átfutó ex-utasokat elcsapja, aki kikerülné a buszt.
Nos igen, ebben nagyhatalom kishazánk, hogyan lehet kijátszani, átverni jogszabályokat, másokat...
Sosem felejtem el, amikor a Matáv behozta anno a francia Monétel által Franciaországban és Németországban hosszú évek óta hibátlanul, biztonsággal használt chip-telefonkártyát.
Nem telt bele 3 hónap és már árusították a piacokon a végtelenített ill. önmagát töltő kártyát.
Szégyen gyalázat, azt hiszik az ügyeskedők, hogy a gazdagokat, a pénzembereket szopatják ezzel.
Eszükbe nem jut, hogy a francokat, saját magunk vagyunk a kígyó farkának a szabad végén...
Egy nem közlekedésis topicban azt írja egy társ, hogy záróvonal mellett nem szabad megállni, ha a záróvonal érintése nélkül nem lehet elhaladni.
És teljesen jól írja. :)
És ha mégis megáll valaki, mit lehet tenni?
Oda kéred az ebédet? És ha nem jön addig meg a tulaj, akkor a vacsorát is?
Ez az a klasszikus helyzet, amikor mindenki tudja, hogy mit/hogyan nem szabad, csak az az egy szarja le, aki mégis megáll így.
És így csinál egy szabálytalan százat...
A busznál más a helyzet, azt lehet tudni, hogy ne mfog ott aludni, elvileg 15-20 mp-nél többet biztosan nem kell várni mögötte. Már aki szabályos akar lenni.
Aki meg nem, az - megmagyarázva, hogy ő tulajdonképpen rá volt kényszerítve más szabálytalanságával a szabálytalanségra - úgyis elmegy mellette szemrebbenés nélkül. Mivel a rendőrök szerencsére eléggé rugalmasak, nem is lesz belőle várhatóan semmi.
Bocsánat, akkor félreértettem, úgy értettem, hogy az állandó lakcíme bécsi.
Úgy tudom, ha az állandó lakcíme bécsi (erről van hivatalos papírja is minden bizonnyal), akkor nem vizsgálják, hol él.
De szerintem nem az osztrák rendszámosok a célközönség, ezt mindenki tudja, két hely van, ahol regadóparadicsom van (ill. mostmár 3), Lichtenstein, Szlovákia és Bulgária.
A buszmegállók egy igen jelentős része, nem tesz eleget a KRESZ megállással kapcsolatos szabályainak.
Ha jól emlékszem, ilyen helyen akkor lehet megállni, ha a jármű és a záróvonal között marad 3(?) méter.
Vagyis, ha a félre állt busz és a záróvonal között megmarad az előírt távolság és ott kikerülhető a busz, akkor szabályos a busznak a megállóban megállnia. Ha ott nincsen elég hely ehhez, akkor bizony a KRESZ szerint minimum aggályos. De -különösen vidéken- nem szoktak holmi KRESZ-el vergődni, mikor a buszmegálló helyéről döntenek. Elvileg 15méternél nem lehetne közelebb az előtte lévő zebrához, kereszteződéshez és kaput sem állhatna el az utasokat le/fel szállító busz.
...vagy én tusom rosszúl és a buszmegállóban álló buszre más szabályok vonatkoznak, mint a sima megállás szabályai.
Egy nem közlekedésis topicban azt írja egy társ, hogy záróvonal mellett nem szabad megállni, ha a záróvonal érintése nélkül nem lehet elhaladni. A hevenyészet rajz egy valós helyszín alapján készült, de nagyon sok ilyen van.
A fehér rész az úttest, fekete vonal a burkolati jel, a piros folt egy buszmegálló. Kérdés: megállhat-e a busz a megállóban?
Mi lesz a helyzet, ha megállítanak?: van Ausztriában egy cégem, cégautóm osztrák rendszámmal,lakcímem Bécsben, de sokat autózok Magyarországon a családomhoz. A jogsim magyar. Nem reg.adócsaló vagyok,hanem vállalkozó.
Na látod, épp ezt írtam én is (olvastad, mielőtt reagáltál rá?), hogy meg kellene nézni a jogszabályalkotóinknak, hogy hogyan csinálják a jogszabályt olyan országban, ahol működik a dolog.
És meghonosítani olyan jogszabályokat, amilyeneket kint láttak.
Mondjuk lehet, hogy nem csak a jogszabályokat, hanem néhány tucat rendben lévő erkölcsi tartású embert is kellene importálni hozzá?
Bocs, nem a rendőrség a puhapöcsű jelen esetben, azt hittem, Te legalább jobban odafigyelesz.
A hozott jogszabály az, ami hibádzik...
A rendőrség ledolgozhatja a bőrkeményedést a talpáról, ők mást nem tehetnek, mint hogy betartatják a hatályos jogszabályokat.
Ha az a jogszabály betarthatatlan (tele lehetne írni apró betűkkel pár 4-es lapot ilyen jogszabályokkal), akkor az rohadtul nem a rendőrségen működőképességén múlik...
Te is biztosan tudod, hány olyan jogszabály van, ami szart sem ér, erkölcsileg mindenki tudja, hogy nem oké az, ami van, a rendőrség mégis tehetetlen, ha megpróbálnak valamit tenni, akkor őket marasztalják el, a nép meg ujjong a sünvadászaton. Ugye nem kell felhozzam a legnyilvánvalóbb példát, a lézerblokkolót...
És majd baszogatni=megállitani fogják azt a felvidéki magyar kettős állampolgárt is, aki Pozsonyból Kassára Magyarországon keresztul meg, mert ugy gyorsabb.
Már készen vannak a jó magyarosch 'észérvek'.
Akkor azt, aki Budapest érintésével (úgy 14 hónapos utat tervezve) megy Pozsonyból Kassára, mert az úgy ... olcsóbb, azrt azért meg szabad állítani??? :)
De hadd kérdezzem már meg, hogy SZERINTED egy átlagos szlovák állmapolgár, aki spórolni akar - hasraütök - 2e Ft-ot a benzinnel, az biztos, hogy nagyértékű (>6 MFt) autóval teszi ezt, mert rá van szorulva???
Ugye, ha gondolkozunk...
Egy rendőr haverom mondta, hogy onnan lehet megkülönböztetni az ál-szlovák állampolgárt a valóditól, hogy a valódinak nem 1-2 éves nagyértékű autója van, hanem szerényebb és idősebb...
Azt ugye mindenki tudja (te is), hogy egy 2,5-3,5 millió Ft-os autónál (ilyen teszi ki a járművek döntő részét) nem lehet annyit fogni az adócsalással, hogy megérje az esetlegese kellemetlenségeket.
És legalábbis ne mláttam még 206-os Peugeot-on, 1000-es Suzukin, vagy Skoda Fabian ál-szlovák rendszámot.
Ellenben nagy értékű terepjárókon, A6, A8, S8 Audikon (meg stb.) annál inkább. Ott egy alsó-középkategóriás újautó árát, 3-3,5 MFt-ot is meg lehet spórolni az adócsalással.
Persze simán letagadja a magyar állampolgárságát, meg magyartudását is, nyilván.
Felejtsük el, hogy nem érted a leírt szöveget.
A jogszabály az állampolgárságot nem vizsgálja, sem a nyelvtudást.
Amennyiben szlovák iratokkal rendelkezik az autót vezető/tulajdonló ember, már nincs is miről beszélni...
Adóügyekben eléggé megszokott a fordított bizonyítási kényszer. A világ sok helyén. Nem alkotmányellenes, rákérdeztek sokszor. Ha az adóhatóság szuttyongat, bizony neked kell bizonyítanod. És nem csak nálunk.
"normális országban az ártatlanság vélelme alapszabály, itt meg nem ugy lesz."
Ha valaki külföldi rendszámú autót vezet magyarként Magyarországon, akkor mostantól a forgalmi, jogosítvány, biztosítási papírok, elakadásjelző háromszög, le nem járt piros doboz, láthatósági mellény, stb. mellé bekészít még 3 A4-es papírt, vagy hasonlót.
Azért ez nem lehetetlen dolog.
Egy közúti ellenőrzés alkalmával eddig sem bemondásra hitték el, hogy mondjuk érvényes-e a forgalmi, jogsi, szig... - legalább is eddig tőlem ha megállították kérték is - ártatlanság vélelme ide, vagy oda.
Nem a célról van szó, hanem a módszerről. Pl normális országban az ártatlanság vélelme alapszabály, itt meg nem ugy lesz. Nyilván alkotmányellenes, de ez nyilván senkit se érdekel.
Nem mélyedtem el a témában, de a hollandok, belgák, franciák stb. meg tudják oldani. Többektől hallottam, hogy vettek inkább helyben valamit, hogy tudjanak közlekedni, a magyar rendszámú autót meg hazatreleportálták. Valahogy ott szeretik, hogy ott autózz, ahol adót fizetsz utána, és ezt keményen meg is követelik. (A mérték megint egy másik kérdés.)