Nagyon le vagyok sújtva! Nemrég beszéltünk, leveleztünk, mondta, hogy meg van fázva, majd azt is, hogy kicsit nagyobb a baj, mint egy sima megfázás, de erre nem gondoltam. Érthetetlen!!! Ilyen gyorsan, szinte alig két hónap alatt? NYUGODJ BÉKÉBEN "FAZI"! RÉSZVÉTEM A CSALÁDNAK!!!
Ez nagyon szomorú, megrázó... Még tavaly decemberben volt pár levélváltásunk, átalakítás ügyben, amit el kellett halasztanom idén tavaszra. A napokban akartam újra felvenni vele a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket... Részvetem a családjának!
Jó ötlet volt, hogy feltettél pár képet. A munkái szerintem nekünk, fórumozóknak, akik láttuk élőben vagy képen már örökké megmaradnak emlékeinkben. Így ő is...
Szegény! :-( Borzasztóan sajnálom, és Bebe is. A kislánynak már évek óta törzsvevője volt (persze nekem is), és nagyon megkedvelte. Most tátott szájjal ül (hozzám hasonlóan) a döbbenettől.
Az előző börzén hiányoltuk is, még februárban találkoztunk legutóbb.