A minőségellenőrző vizsgálatok szerint Balás Jenő Hosszúharasztosnál Európa legjobb bauxit előfordulását találta meg.
Dr. Telegdi Roth Károly a "Vértes -hegység bauxitbányái" című, 1925-ben írt munkájában kimerítő beszámolót ad a lelőhelyről és annak piaci jelentoségéről. A kitermeléséhez érdekeltségi csoportot hoztak létre. Doktor Hiller József az ALUÉRC Rt. főigazgatója megbízta Bortnyák István és Nemes Vilmos bányamérnököket a bauxitbánya felmérésével.
E célból bányairoda nyílt özvegy Schweighardtné "Méri néni" kocsmájában és négyfős kutatócsoportban megkezdődtek a felmérések. Az emlékszoba az 1915-ben alapított Vértes Vendéglőben tekinthető meg. A kutatások eredményeképp 3,35 millió tonna jó minőségű bauxitot találtak, ami azt jelentette, hogy Gánt Európa leggazdagabb bauxitbányája lett.
A Schweighardt-kocsma ma, mint Vértes Vendéglő.
A meddőréteg letakarítása és a külfejtés kézzel, teraszos jelleggel történt. A bauxitot csillékbe lapátolták és kézzel, vagy lovas kocsival a vasúti kocsikhoz tolták, végül pedig Bodajkra szállították. A bányászok 12 órás műszakban dolgoztak, bérük csillénként 14 fillér volt. A műszak alatt 30 csillét kellett teljesíteniük.
1926-ban került sor a 140 férőhelyes munkáslaktanya kiépítésére Gánt - Bányatelepen. Itt 30 vízvezetékkel, árammal ellátott egyszobás lakás állt a bányában dolgozók rendelkezésére. 1938-ban kultúrház, mozi, rendelő és iskola is működött. A bányában dolgozók száma a 30-as években meghaladta az 1000 főt. A népesség létszáma is rohamosan nőtt: 1930-ban a falu külterületeivel 1493 lakost számlált.
A Hosszúharasztosi Bányaüzemben a letakarításnál üzembe helyezték az altonai Menck-Hambrock német cég által gyártott, 2,25 m³--es kanálűrtartalmú gõzbaggert, amely évi 180-200 ezer tömörköbméter meddõ letakarítására volt képes; ez kb. 200 ember kézi munkájának felelt meg. Ekkor a 760 mm nyomtávú iparvágányt bevezették a bányai munkahelyig, és a kotrógép már közvetlen az iparvasúti kocsikba rakodott. A géppark segítségével a Gánti Bauxitbánya a világ eddig legjobban gépesített bányája lett. A gépesítés 1930-tól egészen a háború végéig fokozódott."
Menck & Hambrock GmbH,
I-es gyártelep, Hamburg-Altona, 1931
Menck & Hambrock M 4 gőzkotrógép (bagger) munkában (Németország). Személyzete 3 fő volt, kezelő, fűtő és kenő.
"A növekvõ bauxittermelési és letakarítási igény kielégítése céljából a gánti bauxitbánya óriási gépesítésbe kezdett. Ugyancsak a Menck-Hambrock cégtõl kisebb, 1,2 m³-es hegybontó kanalú, dízelmeghajtású kotrógépeket vásároltak, a lóvontatásról pedig fokozatosan áttértek a Diesel-mozdonyos szállításra.
A földtani és a bányászati szakemberek az 1930-as évek közepe táján már a világ egyik legnagyobb és legjobban gépesített bányájaként tartották számon a gánti bauxit-elõfordulást. A gépesítéssel párhuzamosan épült ki Gánt-Rendezõn egy, akorát meghaladóan korszerû javítóbázis; a fûtõház, a gõzmozdony-, a bányacsille-, iparvasúti kocsi-, bagger-, motormozdony-javító, forgácsoló, kovács-, lakatosmûhely, a központi anyagraktár, laboratórium és a bodajki rakodó.
Kézitermelés a Hosszúharasztosi Bányaüzemben(1928):
Még az apró szennyezõdéseket is eltávolították. A bauxitot kézzel és robbantással jövesztették, majd kézi lapáttal rakták az 1 m³-es billenõszekrényes csillékbe és kézzel, vitlákkal, lóvontatással szállították az áttöltõ állomásokhoz, ahol nyitható-zárható tölcséreken átkerült az 5 tonnás iparvasúti kocsikba. a bányászkodás kezdetén csak az elsõosztályú (10 modul feletti) bauxitot termelték. A másod-, harmadosztályú bauxit átmeneti készlethányókra került.
A Gánton termelt bauxit 1934-ig szinte teljes egészében Németországba került, elsõsorban a VAW (Vereinigte Aluminium-Werke) lautai timföldgyárába. A Gánti Bauxitbánya szállított még egyéb ipari célra is bauxitot: vasszegény bauxitot tûzálló téglák, korund gyártására a kerámiaiparnak, festékgyártásra lila bauxitot, vasgyártásra pizolitos bauxitot, bauxitcement-gyártásra II. osztályú ̇bauxitot, 1934-től pedig az első magyar timföldgyárba, Mosonmagyaróvárra."
"A háborús évek 1939 õszén a gánti bauxitbányát hadiüzemmé nyilvánították. Az első hadiüzemi parancsnok Botházi Szarvadi Dezsõ őrnagy volt, akivel a bánya vezetői megtalálták a normális kapcsolatot. 1940-tõl kezdődően rohamosan emelkedett a termelés, és 1943-ban már 565.715 tonna volt.
A növekedő termelés ellenére 1944-ben bánya munkaerő problémával küzdött a behívások miatt. A munkafeltételek romlása miatt a gépeket még ebben az évben leszerelték, és Bajorországba szállították. A háborús időszakban a munka- és a termelési feltételek rohamosan romlottak, és 1944 õszén már anarchikus állapotok uralkodtak, megkezdődött a bányák leszerelése.
A Bajorországba elindított 200 vagonnyi bányafelszerelés gyakorlatilag odaveszett.
Gánt frontvonalba került. 1944. december 26-án orosz katonák jöttek a faluba. A németek a Móri-árokban szállásolták el magukat. A front 1945. március 16-ig három hónapra a Gránás-hegyen megmerevedett. A munkáslaktanyát hadikórházzá alakították. Gánt lakosságát Vértesacsára és Válra telepítették. Lakhelyükre tíz héttel később térhettek vissza.
A hónapokig tartó ágyú- és aknatűz sem a bányaüzemekben, sem a bányatelepen jelentős kárt nem okozott. A háborút követõ elsõ munkanap 1945. április 26. volt, amikor kb. 140 ember állt munkába."
1946. május 18-án Gántról több mint 900 lakost lovaskocsikkal szállítottak az acsai vasútállomásra. Személyenként 20kg poggyászt vihettek magukkal. Marhavagonokban utaztak 10 napon keresztül, majd május 28-án megérkeztek Eschwegebe, ahol elszállásolták őket. A kitelepítettek helyére Tápióbicskéről, Mórról és Bakonysárkányról (22 család) jöttek telepesek.
"Balás Jenő 1919-ben megkezdett vértesi kutatásai alapján 1920-22-ben zártkutatmányokát jegyeztetett be, melyeket 1925-ben az Alumíniumérc Bánya- és Ipar Rt. (ALUÉRC) vásárolt meg. 1925-ben Pannónia I. és H védnév alatt bányatelkeket fektettek. Az ALUÉRC 1925 júniusában üzemvezetőséget állított föl, mely további részletes kutatást végzett (fúrások, árkok).
1926. ápr. 16-án a bánya megnyitását Walkó Lajos kereskedelemügyi miniszter engedélyezte, a feltételeket hat pontban szabva meg. A bauxit értékesítéséhez (a német Vereinigte Aluminium Werke volt a vevő) azonban a Gánt-Bodajk közötti szállítás megoldására volt szükség.
A keskeny nyomtávú vasutat ma is elismerésre méltó gyorsasággal július-szeptember hónapokban építettÉk meg, közben megkezdték a két bányaterület nyitó bevágásának, és letakarításának munkáit. A vasútiközlekedés 1926. október 20-án indult meg, ettől számítjuk a bauxittermelés megindulását."
Dr. Fazekas János okl. bányagépészmémök, okl. mémök- közgazdász, a Bakonyi Bauxitbánya Kft. nyugalmazott vezérigazgatója.
"A jelenlegi Magyarország területén a gánti volt az első bauxitbánya, melyet az 1920-as években német érdekeltséggel nyitottak meg, és a német hadiipari repülőgépgyártás céljára használtak fel, hiszen a franciáktól nem kaptak több bauxitot.
Az 1925-ös év legfõbb eredménye az volt, hogy elõkészítették fél millió tonna letermelését a Meleges II. Bányaüzemben , és az év végéig már 150 t bauxitot is termeltek, amit lovaskocsikkal szállítottak a bodajki bauxitrakodóra. A termelés megindításával szorosan összefüggõ feladat volt a bauxit elszállításának megoldása.
Nemes Vilmos így emlékszik vissza erre: "Az elsõ elgondolás az volt,hogy a bányát normál vasúttal kapcsolják Pátkához vagy Bodajkhoz. Ezt a tervet a magas építési költségek miatt elvetették." Végül is a 760 mm nyomtávú gõzüzemû vasút mellett döntöttek, amelynek építését Lukács Lipót nyerte el, Gánt-Rendezõ és a bodajki vasútállomás között 16,7 km hosszúságban, három kitérõhellyel.
A Gánt-Rendezõ és Meleges II., valamint Gánt-Rendezõ és Hosszúharasztos közti szárnyvonalak megépítését a nehéz, hegyes, dolomitos terepen Hiller vezérigazgató Nemes Vilmosra bízta.
Nemes Vilmos visszaemlékezése: "A bányában dolgozó kubikosokkal és vasúti szakemberekkel együtt megcsináltuk a vasutat, ami negyedébe került annak, amiért Lukács vállalta volna. Ezzel létrejött az összeköttetés a bányák és a rendezõ között, megindulhatott a termelés. Idõközben megterveztem, és megépítettem a melegesi 15, majd a hosszúharasztosi 20 tölcséres áttöltõ állomásokat."
"A világ alumínium-előállítása 19261945 között a tízszeresére növekedett.
Megnövelte az alumínium felhasználását a tömegcikkipar igénye, a drágább és ritkább színesfémek kiváltására törekvés és különösen a II. világháborúra való előkészületek fokozódása, majd az egész világon a hadigépezet és ezen belül a repülőgépgyártás legfőbb nyersanyagszállítójává tették. a világ alumínium-előállítása 19261945 között a tízszeresére növekedett. Amíg az alapanyaggyártás területén több évtizedes elmaradást igyekezett a magyar ipar behozni, addig a készárutermelésben a kiváló magyar szakemberek import alumíniumból alig egy évtizedes késéssel felzárkóztak a világ élvonalához. A hazai alumínium készgyártást az is nagymértékben elősegítette, hogy a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Deniflée Sándor irányításával az 1930-as évek elején elkezdte az alumíniumlemezek, valamint alumíniumötvözetek hengerlését, rudak, szalagok, csövek és huzalok gyártását. Hosszú lejáratú szerződés alapján a német cégek 5090 ezer tonnát meghaladó bauxit szállítását kötötték ki. Az 1926-ban elkezdődött kitermelés és szállítás 1927-ben évi 300 ezer tonna fölé emelkedett, melynek mintegy 80%-át exportálták, a fennmaradó mennyiség bőven fedezte a hazai szükségletek kielégítését bauxitcement feldolgozása céljából.
Junkers Ju-88 géptörzsek Ju-88, éjszakai felszállás Ju-87 Stuka ...és a levegőben.
gyártása Ascherslebenben a szerelőcsarnokban
A szakemberek egyre kritikusabban vetették fel a hazai feldolgozóipar hiányát és helytelenítették, hogy a kitermelt bauxitot olcsón és egyre növekvő mennyiségben Németországba szállítják. Sajnos tőke hiányában ezen nem sikerült változtatni. Az 19291933. évi gazdasági válság súlyosan érintette a bauxitbányászatot is, a német export erősen lecsökkent, a gánti bányánál óriási eladatlan készletek halmozódtak fel.
Az export csak az 1930-as évek közepén megindult hatalmas német fegyverkezés nyomán lendült fel újra. Ez a visszaesés újra felvetette a hazai alumínium-alapanyaggyártó ipar létrehozását.
Az 1930-as évek közepére megérett az idő az első magyar alumíniumkohó megépítésére. Ennek kezdeményezője a csepeli Weiss Manfréd Rt., amely már az 1920-as évek közepétől rendszeresen állított elő import alumíniumból lemezeket, sőt 1928-ban alumínium-fóliahengerművet is létesített.
A nagyvállalat felismerte, hogy a hazai bauxit feldolgozásával olcsóbban jutna alapanyaghoz, mint importfém vásárlásával. Ezért 1933-ban timföldgyár és alumíniumkohó felállítását határozta el.
Végül egy leállított kis németországi timföld-hidrát-gyár olcsó megvétele, magyaróvári telepítése, majd az ott gyártott timföld-hidrát kiégetése (kalcinálása) folytán jutottak el 1935-ben olyan mennyiségű folyamatosan előállítható timföldhöz, amely már el tudta látni a közben felépült csepeli alumíniumkohót.
Lautawerk, Vereinigte Aluminiumwerke AG (VAW) Gyári bón, alumíniumból. Drezda mellett, Szászországban
Mivel a magyaróvári timföldgyár létesítése már folyamatban volt, a csepeliek eltekintettek a saját timföldgyár felállításától. Megállapodtak Magyaróvárral és csak az alumíniumkohót építették fel. Az első csapolás 1935 januárjában történt Becker Ervin vezetésével.
A cél most már az volt, hogy a kis kapacitásokat ipari méretűvé fejlesszék. Az 19351945 közötti évekre a világ rohamosan bővülő alumínium-előállítását és felhasználását követve a hazai alumíniumipar kiépítése nagy léptekkel haladt előre és első nagy sikerkorszakát érte meg.
Ez szorosan összefüggött a II. világháborúra való készülődéssel, majd annak kirobbanásával. Több újabb bauxitbányát is nyitottak. A dunántúli bauxittelepek legsikeresebb kutatója Vadász Elemér geológus volt, míg a legsikeresebb tudományos értékelés Telegdi Róth Károlytól származott.
Az almásfüzitői timföldgyár építését 1941-ben kezdte meg a német érdekeltségű Dunavölgyi Timföldipari Rt. az új üzem kapacitását 60 000 tonnára tervezték. A második világháború miatt a termelés csak 1950-ben indult meg.
Az 1935-ben felépített csepeli alumíniumkohó fémtermelése messze nem fedezte a feldolgozók igényeit, ezért a tőkeerős Magyar Állami Kőszénbányák (MÁK) is felépítette Felsőgallán az évi 4800 tonna előállítására tervezett alumíniumkohót. Tervezett kapacitását 1944-ben érte el.
Az egyre növekvő bel- és külföldi érdeklődés kielégítésére a Magyar Bauxitbánya Rt. 1940-ben elhatározta egy új timföldgyár és alumíniumkohó létesítését.
Az új létesítmény Ajkán és környékén épült fel, azonban a háborús nehézségek miatt a timföldgyár 1944-ben is csak kapacitásának 40%-át érte el. Az új ajkai alumíniumkohóban 1943 elején csapoltak először."
Főjelző Úr, ennyire messze ne menjünk. Nem fogunk elmenni semmi ilyen irányba, amint a népi fafaragások felé sem, egyébként a topiktársak olyan esetben a Fórumokon rögtön írják a kommenteket, hogy hát az eredeti téma mikor jön már végre? A Trabant-gumik pedig munkagépgumik, de látod is, és, ha kevésbé vagy tréfás kedvedben, azzal is egyetértesz, hogy a rekultivációban ezek kitakarítása is benne van. Innen jönne az, amit meg szándékoztam írni:
A SZÁRI BAUXITBÁNYÁSZAT (EGÉSZEN RÖVID) TÖRTÉNETE:
"A természetbe való beavatkozás lehet: reverzibilis, azaz visszafordítható, vagy irreverzibilis, azaz visszafordíthatatlan.
A bányászati tevékenység mindkettőt kimeríti, hiszen a kitermelt ásvány in situ nem pótolható, ugyanakkor a tevékenység egyéb következményei visszafordíthatok, rekultiválhatók, és tudatos bányászati tevékenység mellett a legtöbb esetben az irreverzibilitás sem okoz problémát.
A visszafordíthatatlan károkozás felvállalása a környezeti károk és a bányászati hasznos anyag társadalmi szükségleteinek komplex vizsgálata alapján dönthető el (konszenzus, gazdasági érdek). A kutatás és a külfejtéses tevékenység elsősorban a külszíni földtani és növényi környezetben jelent beavatkozást, termelési ág változást (flóra, fauna).
Több területen önkormányzatokkal, szakcégekkel (ASA) kezdeményeztük a rekultivációs költség felajánlásával - környezetvédelmi szempontból minden elvárást kielégítő - hulladéktárolók kialakítását. Sajnos ezen törekvések minden alkalommal a lakossági ellenállás miatt meghiúsultak, mint ahogy hasonló okok miatt nem tudtuk megnyitni Szár község határában a külfejtéses bányánkat annak ellenére, hogy valamennyi szakhatóság hozzájárulását bírtuk."
Dr. Fazekas János okl. bányamérnök, vezérigazgató, Bakonyi Bauxitbánya Kft.
Természetesen nem Szari, hanem Szár, de egy fővárosi sajtóorgánum sem tudhat mindent.
A dolog úgy történt, hogy Szár község polgármester, értesülve a bauxitbányászati tervekről, körbejárta a Vértes és a Gerecse felhagyott külfejtéseit, és, mint mondta, a látottak nem győzték meg a rekultivációk sikerességéről. Azt is mondta továbbá, hogy nekik ér annyit a táj és a hozzá kapcsolódó turizmus, mint a bányászat. Minden követ megmozgatott a környezetvédelemnél, emellett saját hatáskörében a község teljes határát természetvédelmi területté nyilváníttatta.
Később kiderült, kissé túlment a határon, már térképészeti értelemben, de jogilag is, mert a helyi jelentőségű természetvédelmi rendelet nem írhatja felül a bányanyitási engedélyt. Az ügyben érdekelt MAL ZRt. egyik vezetője oda nyilatkozott, hogy nem is tudja értelmezni a falu ellenállását, és, nem túl diplomatikusan, kifejezte azt az álláspontját, hogy innentől a szári bányát presztízskérdésnek tekinti a vállalat szempontjából.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és a vörösiszap is, sajnos, a tárolóból, úgyhogy az a presztízskérdés visszaesett az utolsó helyek egyikére.
"Időközben felmondták az államközi egyezményeket, az egyéb bauxitexport lehetőségek is csökkentek, sőt az Ajkai Timföldgyár import bauxitot is kezdett használni. A mosonmagyaróvári timföldgyárat 2002-ben leállították, így a bauxittermelés iránti igény jelentősen visszaesett."
Nagyon nehéz manapság szerezni, én is sokáig kerestem. Ha venni akarsz, minél előbb tedd meg, most még szerencséd is lehet (szinte soha nem hirdetnek eladó csillét, ami komplett):
A bánya területén sokminden található: szép virágok, eldobott autógumik, stb. Gondolom nem szeretnéd, ha valaki az ott készített virágos fotóit ide tenné be, vagy itt akarná kitárgyalni, hogy a megtalált Pneumant Trabant gumi melyik sebességi kategóriába tartozik.
Tehát ne miattam, hanem a topikot olvasók miatt figyelj arra, mit teszel ide!
Valami ilyesmi lehetett, ezek már a '60-as évek berendezései. (Ma már nem teljesen aktuális, mert a MAL Zrt-t a vörösiszapból kifolyólag elvitte az ördög.)
Szerintem annakidején robbanóanyag raktárnak készült.Erre utalnak a kétoldali fülkék a vágatban.Később telepíthettek oda gyorselemzőt.Az elemzőberendezéshez tartozott egy ilyen akna,ízotopaknának nevezték.Sejtheted miért.Dolgoztam pár évet bauxitban,láttam ilyen berendezést. Más. Ez a befalazott vágat nekem is megvolt három éve,többet nem tudok rola.
"Let every nation know, whether it wishes us well or ill, that we shall pay any price, bear any burden, meet any hardship, support any friend, oppose any foe to assure the survival and the success of liberty.
Tudja meg minden nemzet, kívánjon nekünk jót vagy rosszat, hogy bármi árat megfizetünk, bármilyen terhet elviselünk, bármilyen nehézséggel szembenézünk, bármelyik barátot támogatjuk, bármilyen ellenségnek ellenállunk, hogy biztosítsuk a szabadság túlélését és sikerét."
Elfelejtettem kérdezni, modellt akarsz, vagy igazit? Az erdészetnek is vannak Bleichert-csilleszekrényei, abban tartják a vadeleséget, de az egyik ócskavasasnak is van vagy három. Azt hiszem, alvázat se lehetetlen szerezni.
Valahol kell lennie egy barlangnak is, bár ezen a térképen kívül én ezt semmilyen másikon nem láttam. A nevét a képről nem tudom elolvasni.
Hogy milyen magasságban lehet, az rejtély, bár, amennyit a falból távcsővel végig lehet nézni, azon sehol nem látható, alighanem a lenti fenyő-nyárfa-akácerdőben lesz, ha létezik. Pedig valaki hozott egy létrát is.
Még egy vágat vagy bunker. Gánt után a második északi bányagödörben van, térkép szerint a Kerek-haraszt nevű területen, a gödör közepe táján. Fentről, a déli pereméről be lehet lőni a hozzá vezető utat. A bejárati fal nem látható, mert majdnem pont háttal van errefelé, de a szürke nyárfák szemből is szinte teljesen takarják.
Bemenni nem lehet, be van falazva, még látható a bejárati boltív.
Majdnem egy tucat NDK-gyártású Pneumant gumiabroncs is van itt, nem tudni, markolóé vagy teherautóé lehettek annak idején. Fura módon egyéb szemét nem is található a bányában. Tartok tőle, hogy magyar módon takarítottak, a mindent bele egy gödörbe, aztán földet rá-módszerrel, bár ezt eddigi tapasztalataim alapján mondhatom csak.
Vigyázat, ha eső után megyünk, a sár borzasztóan csúszik, a vadrózsa miatt pedig nem árt valamilyen bozótvágó eszköz, vagy akár metszőolló.
Ez kizárólag azért került bele, mert a bánya területén található, a pihenőházak éppen a volt vasútállomás fölött. Ha nem törlöd, kétnapi munkám nem vész kárba, de hát a Főjelző álláspontja respektálandó. Azért ezt meg én köszönöm.
Az az akna a vágat végén sosem volt kút,egész más célt szolgált.Bauxit elemző berendezés része volt.Itt állapíthatták meg a bauxit modulusát,szílicium tartalmát és más összetevőit./Helyi gyorselemző/
Ha nem akarsz olyan hosszút másolni, szimplán írd be a Googlébe, hogy Kipplore, és ad ki egy csomó billenőcsillét, készítési módokkal együtt (sok képpel) de, ha beírod, hogy Bergwerk lore, vagy Bergbau hunt, akkor jönnek a nem billenő csillék.
Azért az "oroszok" a támaszpontról csak kijártak vadászni, gondolom, a helyi vadászegyesülettel tartottak ismeretséget, mert a bánya erdősebb területein vannak magaslesek, és ebben például ki van írva, hogy: Полтава, vagyis Poltava, ami Ukrajnában található, Kijev és Harkov közt, légvonalban olyan ezer kilométer...
Nem kizárható, hogy ez volt a befalazott vágat, még annak idején.
De, hogy ez hol van, azt el nem tudom képzelni.
3 Éve szabadszemmel láttam ezeket Újfeltáráson.
