Nem olyan egyszerű! Reggel több, mint 1 órán át vártam, mire az apeh kirendeltségvezetője azt mondta, h holnap reggel visszajön szabiról a pesti főnöke ő majd választ tud adni, h díszbaromfira ki kell-e váltanom.
Mire visszamentem a falugazdász irodába úgy döntöttem, h mindenképp kiváltom csak annyit írok, h baromfi. Meg is kaptam a csekket, a nyomtatványt és megkérdezte, h mikorra kell? Én azt mondtam, h szeretném ezt még ma elintézni. Ő hamar felvilágosított, h pénteknél előbb ne is várjam, mert fel kell küldenie Pestre. :( (nesze neked negyed óra!)
Utánna beültem v.hová egy üccsit meginni és közben kitölteni az apehtól elhozott "kimondottan érthető" formanyomtatvány. Kitöltési útmutató hiányában csak a személyes adataimat töltöttem ki, de mire a végére értem volna annyira beidegesedtem, h a mai dátum helyett a születésit írtam be. Ekkor gondoltam arra, h inkább be kellene venni 1 leszarom tablettát és hagyni az egészet a fenébe, de most már megvárom mi lesz pénteken.
Lehet, h saját magának csinálja a sérülést. A magányos, unatkozó papagájok képesek teljesen meg is koppasztani magukat. Még most el kell vele foglalkozni v. pár venni mert nehezen gyógyulnak.