Ha ez a családnév latin eredetű, akkor vagy a reformáció előtti korból származik, vagy ha későbbről, akkor leginkább kollégiumban ragaszthatták a diákra társai. Talán különösnek hangzik, de utóbbi esetben még valószínűbb is a protestáns eredet, hiszen náluk a koraújkorban erősebb volt az iskolázás, a tannyelv pedig ugyanúgy latin, amit a diákok az egymás közti érintkezésben is használtak.
Komolyan mondom, nagyon jól esik, hogy ilyen komolyan foglalkozol a kérdésemmel. A levéltári kutatást néhány évvel ezelőtt megkezdtem, aztán idő híján abbahagytam, de az 1850-es évekig visszamenőleg megtekintett anykönyvek szerint a rövid u-s írásmód rémlik gyakoribbnak (sajnos eredményeket most nem tudom előkeresni), de van olyan családi sírkő, amin mindkét verzió előfordul. Mássalhangzó-eltérés nem volt. Valóban kecskeméti vagyok, és tudok a kecskeméti rokonság jó részéről, sőt a tiszántúli találatok rokoni szálai is ismertek (igaz a "két generáció" is!). A család katolikus. Érdekesnek találom a kun eredettel kapcsolatos megjegyzésedet, csak sajnos nem világos, mire céloztál ezzel. Minden "információ-morzsának" nagyon örülük!
A régiségben az i ~ y rendszeresen váltakozott. Az y annakidején két pöttyel, ÿ-nak írták1, és a pöttynek ugyanannyi jelentősége volt, mint manapság az i-n vagy a j-n: azaz nem volt megkülönböztető hatása (mint az o ~ ö esetében), hanem a betű részét képezte egyéb függőleges vonalakból álló betűktől való könnyebb szétválasztás végett. Ezenfelül az ÿ sok írásmódban nem volt megkülönböztethető a ij-kapcsolattól (ez mai kézírásunkra is igaz lenne, ha pöttyöket tennénk az y-ra). Ritkábban, de ugyancsak előfordult, hogy az i ~ j váltakozott. Hozzáteendő, hogy a j eredetileg az i-nek teljesértékű szinonímája volt, és csupán "díszített" ill. variáns alakja az i-nek. (v.ö. u ~ v).
Ne feledjük: a rögzült helyesírás nagyon új találmány...
A Bezerédj névben a j egyszerűen egy i, melyet -- amíg a j az i-nek csak írásbeli változata volt -- alkalmazták, majd azon túl is rögzült (tulajdonnév léte révén), amikor a j különvált az i-től (az egyik a mássalhangzót, a másik a magánhangzót jelölendő).
Sok régi könyv (kisbetűs) római számos lapszámozásánál is megfigyelhetjük a következő számozást:
i, ij, iij, iv, v, vj, vij, viij, ix, x, xj stb.
Ez alátámasztja azt a feltevést, hogy az i meghosszabbított alakját (a j-t) főleg betűcsoport végén használták (ezt ugyancsak erősíti, hogy a sima i-t könnyebb a következő betűhöz kapcsolni, mint a mintegy lezáró ívvel ellátott j-t).
Ilyen szempontból nem meglepő a szóvégi Bezerédj, bár szokatlan, hisz a magyarban inkább az y-os nemesi nevek maradtak meg (ugyancsak az i-nek egy régi grafémáját őrizve).
---- 1) A két pötty nem az i-ként való olvasást jelölte, hisz néhány száz évvel ezelőtt a ty, gy, ny betűkapcsolatokban ugyanúgy pöttyökkel ÿ-nak írták az y-t, mint az olyan esetekben, amikor ugyanez a betű a j vagy i hangot jelölte.
Nekem a "Bronger" kapásból germán, azon belül alnémetnek hangzott.
Ez be is jött, az interneten keresve ugyanis hollandusokat (Wim, stb., .nl-es oldalakon) és északnémeteket (Dirk, Thorsten, csupa tipikusan _észak_német keresztnév, egy bajor vagy osztrák sem hívná így a fiát :-) ) találtam ilyen névvel.
...vagy marad az, amit eredetileg lehetne javasolni az ilyen tisztázatlan írásmódú neveknél (mire a 2 szótag hosszú magánhangzója?)
Van még néhány nap a szünidőből (nem tudom diák vagy-e, azt, hogy fiatal azt feltételezem), irány Kecskeméten a megyei levéltár kikérni az anyakönyveket és visszalapozni az apai ágon, mikor, miként alakult az írásmód, változott-e, milyen alakokra ([s]-e az s, vagy [sz]?, meg ilyenek) Elötte kideríteni a nagyszülőktől, hogy 1895 elött mikor született az apai dédnagyapa, vagy aki abba az időbe 'beleesik' :)
Ellenvetésem van Ivor, de hát az ilyenekből szokott megmutatkozni a megoldáshoz vezető út. :)
Amikor a kérdésfeltevő anno feltette a kérdést, nézegettem a telefonkönyvet (mivel nyelvészeti szemszögből nem tudtam mit mondani), s azt láttam, hogy a 120 találat Sutusra (1 Sutús volt) viszonylag jól behatárolható területen oszlik meg, ráadásul területileg nem is nagy a szórása. Nagyjából a Duna-Tisza közére tehető (Dunántúlon 3) keletre Tiszántúl is talán 2-3. Hevesben, Borsodban alig, elsősorban Kecskeméti gyakorisággal (35 a 120-ból). A 14 Bp-it és a 35 kecskemétit levonva az mondható, hogy 45 további településen oszlik meg a 'maradék' 71. Ebből 1 fővel 27, 2 fővel 12, 3 fővel 4 település, 4 fővel 2 település (Szeged és Szentistván, Mkövesd mellett). Ennél több nincs.
Én ebből azt olvasom ki, hogy olyan polulációról van szó, aki az utóbbi 50 évben (max 2 generáció) szóródott, s valahol Pest megye déli része (Pest-Pilis-Solt vm) ill. Bács-Kiskun északi részén lehetett a családi 'fészek' (legalábbis az a megtelepülés, amelyből később a 'szétszóratás', kitelepülés (főleg egyéni!) megkezdődött)
Ez a vidék viszont legalább annyira református, mint katolikus (hajdani Kiskun kerületi település kevés van a telefonkönyvi előfordulások közt!). Egyházi latint csak erős, vagy domináns katolikus környezetben, ahol az egész település katolikus, feltételezhetünk (hisz nem csak az egyházközségbeliek, hanem a település összes halója így hívta az e néven először 'rögzülő' személyt).
Kérdezzük most meg őt (úgy látom ő is kecskeméti), reformátusok, vagy katolikusok.
(van egy ember, akinek kifejezetten abból áll a munkája, hogy éjszakánként spanyol és dél-amerikai meccseket közvetít, na ő legalább a kiejtést megtanulhatná, ha már a nyelvet nem)
Jó, de nem csak a kettős mássalhangzónak 'nézhető' betűk (-t,-l, -g) után van, hanem a -k után is. Majd megnézem a jegyzeteimet (rémlik nekem dézsmajegyzék is Kys alakban a XVI. század közepéről - umlauttal)
Ezt tudom. Én ott látom a párhuzamot a kettő között, hogy a Hutyra névben ezek szerint ki kell ejteni az i-t (a te példádban a vergüenza), és ezt jelezné rajta a két pont (amit én nem tudok odavarázsolni), egyébként viszont hajlamosak lennénk tyének ejteni (ld. 'Migel').
ott az azért van, hogy egyáltalán ejtsék [u]-nak, pl vergüenza =[verguenza], ha nem lenne rajta, akkor a g=[h] lenne pl Miguel =[Migel]
tudnám sorolni a sportújságírók neveit a közvetítésekkor, akik rendre következetesen leülnek a mikrofon elé alapvető kiejtési szabályok ismerete nélkül, és tesznek az egészre, hogy a teljes közvetítés alatt karcolják az ember fülét :(
Nekem Bezerédj Imre 'ugrik be', akár kiváló akár nem:)
Erről a j-ről pedig az, és itt segítséget kérek: Több anyakönyvben láttam a XVIII. században (esetleg a XIX-ben is) most azt nem tudom, csak a -sky, vagy az -y végződésű neveknél is, hogy a kéziratban az utolsó betűre, az -y-ra kettős pontot tesznek, mint egy umlaut. Azaz az y két szára fölé. Szokás volt-e akkor, tud erről valaki valamit, hogyan alakult az írásmód akkortájt? Köszi.
Itt a j sima /i/-t jelöl, Bezeréd falu Zala megyében fekszik, amerre a családnak később birtokai voltak. De az is lehet, hogy ez a j/i egy birtokjel, a régi családnévképzői funkcióval (ti. 'Bezerédé', amennyiben Bezeréd az illető apukája). A család előneve mindenesetre bezerédi. Legkiválóbb tagjuk valószínűleg Bezerédj Istvánné Bezerédj Amália, az első magyar gyerekkönyv, a Flóri könyve szerzője (az unokatestvéréhez ment férjhez).
Ilyen latin szó éppenséggel van is: sutus az a suo 'varr' ige participiuma, tehát 'összevarrt'. Mivel a sutura szót a latinból több nyelv is 'varrat, sebhely' jelentésben vette át, feltételezem, a középkori/egyházi latinban élt ez a jelentés. Lehetséges is egy ilyen eredet. (Léteznek ilyen latin közszói eredetű magyar családnevek, pl. Kusztos, a latin custos 'őr' szóból.)
Van a VIII. kerületben egy Bezerédi (sic!) utca. Most olvastam a Józsefvárosi újságban, hogy az valójában Bezerédj. (Rémlik, hogy régen az utcatáblán is ez volt, na mindegy.) AZ érdekelne, hogy a Bezerédj-nek a végén mit keres a j betű. Valamiből rövidült, vagy tényleg az i-nek felel meg? Ha i akar lenni, akkor mégis miért j?
Na ez kicsit zavaros lett, de azért remélem értitek.
De hogy helyre hozzam, megnéztem a Tesz-ben, hogy nincs-e véletelnül ehhez hasonló szó benne. Találtam egy olyat, hogy sut - a kemence mellett, aminek a régebbi alakjai: sulton, sút, sut, sod (gy), sód, sulsu, sutu, sutty, sott, sotu, sud, suti, sutú.
Nem függhet össze ezzel a sutu, sutú-val?
(most megintcsak a hasamra ütöttem, és mondtam valamit:-)
Ahogy elolvastam az előbb nagyon ismerősnek tűnt, de nem tudtam hová tenni. De most eszembe jutott, hogy a környékünkön használatban volt az öregeknél az, hogy hérics, ami valójában kökörcsint jelent. Megnéztem és tényleg. A hérics, hérits - sárga kökörcsin, de van herencs, herincs elnevezés is, ami valamilyen gomba fajta.
De még van olyan, hogy hérész (további alakjai: hériz, herész, hérész, hőre, hőrész, heris, hore, héricz, hircz, here, heris, hőrisz) - ez pedig a lakodalommal függ össze. Lakodalom résztvevője, kárlátó a fiataloknál, a lakodalom résztvevője aki a lagzi után a vendégeket zeneszóval meglátogatja. Szóval valamilyen "tisztséget" tölt be a lagziban.
Alakban leginkább a herencs, herincs - gombafajtához hasonlit. Én erre szavaznák. :-)
Először nem akartam irni, mert lehet, hogy butaság - sőt valószinű, de mivel látom, hogy senki nem reagált rá, ezért beirom. Valószinűleg teljesen vakvágány, de hátha eszébe jut valakinek erről valami.
Sutus/Sutús - sejtelmem sincs, hogy köze lehet-e a szláv nyelvekhez, de szlovákul a su(sú) - vannak jelentésű, a tu pedig itt. Elsőre az ugrott be nekem, hogy esetleg ez egy olyan ragadvány név lehet, amit az illető annak idején talán azért kapott, mert valakiknek a jöttét a sú tu-sú tu!(itt vannak-itt vannak!) felkiáltással jelzett, és talán valakik ezt mulattságosnak találtak. Aztán rajta maradt. De lehet, hogy teljesen más felé kell keresgélni. :-)
