Well, én indítottam a topic-ot, illen tehát nekem is írnom...
velem SAJNOS semmi sem történt a koliban, viszont hallottam egy történetet.
a főváros egyik kolijában, ahol hogy-hogy nem ázsiaiak is voltak , törént meg az eset. a delikvens fiú éjjel félálomban ment ki wc-re.ahol legnagyobb megdöbbenésére, egy ferdeszemű pénzért le akarta sz.pni.nem jött össze az üzlet.legalábbis állítólag.
Egy barátom mesélte el kedvenc koleszos történetemet: Ahol ő volt koleszos, ott a fiu és a lányzuhanyozó közt csak egy üvegfal volt, üvegtéglákból. Ebből azonban egy üvegtégla kitört, így kb. 220 magasan volt egy kis rés a két zuhanyozó közt. Na ott felkapaszkodva át lehetett nézni, kukkolni a csajokat zuhanyozás közben. A szobatársával általában együtt mentek zuhanyozni. Egyszer (persze meztelenül) a haverom fölkapaszkodott, hogy kukkoljon, persze merevedése lett. Egyszer csak azt veszi észre, hogy a szobatársa szopja a farkát, ami épp fejmagasságban volt. Hát a haverom se lemászni nem tudott, de tiltakozni se nagyon, mert áthallatszott volna, így nem maradt más hátra, mint hogy elélvezett szépen a szobatárs torkába. Később aztán már ehhez nem kellett még a zuhanyozóba se menni. Mikor énvelem megismerkedett, akkor már nem is kukkolta a lányokat.
ne hibáztass amit csináltunk mert van még hasonló storim....mikor Én voltam kopasz katona akkor volt a században egy igen nagy hatalmu "öreg" őrűlt csávó aki buzi volt. sajnos akkoriban a (lányok szerint is háll istennek) eléggé formás volt a hátsóm és amikor zuhi után egy szál faszban mosom a fogam mögém állt és elég közel hozzám párzó mozdulatokat végzett..tök hirtelen történt csak arra emlékeszem hogy megfordultam és mondtam neki: figyelj ha ezt mégegyszer megpróbálod kicsinállak ba+ nem érdekel hogy kopasz meg stb vagyok akkor is megteszem.
utána sokáig féltem hogy keresztbe tesz de nem tett...
A vaságy a kézre sztorihoz adalék (jómaga 3 évet töltöttem egy katonai főiskola kollégiumában): nem véletlen, hogy a melegeket nem sorozzák be. Ha valamelyik mégis bekerül, és eszetlenül kikezd a katonatársaival, akkor az elmondottakhoz hasonló atrocitásokra számíthat. A katonák között (ellentétben pl. a börtönnel) nagy nem divat a buzulás (bocs, de hirtelen nem találtam jobb szót rá, személy szerint semmi gondom a melegekkel).
A mi századszintünkön két ilyen emberke volt. Az egyik sosem molesztált senkit, el is végezte a sulit, de ha jól tudom azóta egyéb okokból leszerelt. A másik bizony molesztálta a szobatársait, az n. alkalommal (miután jó párszor figyelmeztették, hogy ne tegyen ilyen) kapott egy kis pokrócdesszantot. Ez az egyik legkegyetlenebb büntetés: a pácienset becsomagolták egy pokrócba, a 3. emeleti (!) szoba ablaka elé tolták a szoba asztalát, feltették rá a faszit, megpörgették a pokróccal együtt, majd "dobjuk ki az ablakon" felkiáltással ledobták - a szoba felé, a padlóra.
A gyerek összecsinálta magát a félelemtől, és egy hét múlva már civil volt - meg ahogy elnéztem, kicsit be is kattant.
Ez van, aki homokos, messze kerülje el bármelyik hadsereget, de a mienkét főleg.
Kalapacs: ugy érted, kettesben prezentálnánk a hevült fiutesteket meg a lányok egymásban c. életképet? Szerintem egy ilyen performance-hoz fél üveg pezsgőt minimum meg kellene inni. Nagyon zavarnának a ki-be maszkáló népek és egyedüli nőként komoly kihivást jelent a lányok egymásban müsorszám.
Egyébként elgondolkodtatott ez a topic. Jópár év eltelt, amiota kollégiumban jártam és ott semmi ilyesmi nem történt. Edzőtáborban, KISZ tábor zuhanyozójában sőt épitőtáborban sem. Biztos a mai fiatalok fantaziadusabbak..
Szóval tessék csak irni az élményeket, hadd csodálkozzam !
Szegénykalapacs : Vizet nehezen tudnál merni vele hegyi patakból, az már biztos.. :-)
Biztos nem jó zuhanyozókba szoktam járni, engem sose molesztáltak felhevült hölgyek sehol.
Elephant, biztos, hogy nem képzelődsz?
Bocs, de annyira rimel a soraidra:
"Úgy esett, hogy rég nem volt már dolga se nővel, se férfival, de még az állatok is elkerülték (az oposszumok is, pedig azok köztudottan kacérak) és tulajdonképp a tulipánok is. Ki volt tehát éhezve...értik, mire gondolok...Amikor a herceg bekanyarodott a Brandenburgi kapunál, úgy vélte, senki nem látja, ezért magát magának kiszolgáltatva, megmarkolta a ...."
A folytatást megtaláljátok Esterházy Péter: A kékszakállú herceg csodálatos élete c. művében.
Üdv :))
na az én sztorim kb. úgy néz ki hogy mikor már öreg katona voltam bekerült hozzánk a körletbe egy kis beképzelt kis buzi kopasz aki odavolt magától és még homokos is volt.
néhány oda és beszólása után lefektettük a földre és mindkét keze-lába szét és ráraktuk a vaságy lábait a kézfejére....aztán felmásztunk az ágyra többek között.
ez volt az első homo élményem!:)))))))))))
Nem rég volt egy topic a kolis szexélményekről. Ahol "csak" a "szokásos" heteró történetek voltak... engem a dolog MELEGEBB fele érdekelne...Ki mit hallott? Látott? Csinált?
Lányok egymásban....hevült fiútestek a zuhanyzóban...puncit nyaló nők a szobában...farokverés...biszex malackodások...
Szóval?