Keresés

Részletes keresés

rubberkriszta Creative Commons License 2008.08.15 0 0 7726
Örömmel látom, hogy az érintett is megszólalt a témában, mert a hozzászólásával sok mindent egyértelművé tett. Lásd., ezek a képek munka miatt készültek, nem pedig "öncélú művészkedésből", meg hogy az egész egy blog, amit a Velvet kért ilyen hangneműre. Én is azt nehezményezem, hogy olyanok, akiknek nevük van a szakmában, vagy a közizlést/gondolkodást tudnák kicsit hatékonyabban formálni, mint az átlag senki, azok ilyen tájékozatlan/félrevezető véleményt fogalmaznak meg. Ez volt, ami feldühített, elismerem, nem voltam objektív. De miért is kéne objektívnek lenni?

Igazából ha nem véletlenül lett akt (BDSM, bondage, fétis, vagy legalábbis az érdeklődéséből kiderül, hogy efelé hajlik) fotós, akkor miért nincs olyan galériája, ahol a nonprofit fotóit gyűjti, amit saját indíttatásból, művészi önkifejezésből készített, nem napi 15-20e dollár költségvetésből? És a munkáját bemutatandó azok közül választhatott volna pár képet. Mondjuk valami olyasmi címmel, hogy Fétis, ahogy én látom.

De egyébként nagyon érdekesek voltak a történelmi kitekintések, köszi szépen!
rubber76 Creative Commons License 2008.08.15 0 0 7725
Akkor miért LATEX a cím, amikor egyetlen egy képen sincs latex?

És a szöveg is jobbára a BDSM-et kerülgeti, ahogy a fórum-beli hozzászólás is. Ráadásul Sade csak egy értelmezése a BDSM-nek, mind ahogy O is egyféleképpen éli meg, ami vele történik. Ám az érintettek nem kezelik a két témát együvé tartozónak - egy vérbeli latex post max. csak jelzés szinten érinti a másik témát: lám, ilyen is van.

Nem gondolom, hogy azonosulni kéne egy tornacípővel, de úgy írni egy kiemelt témáról (mert hisz' a cím elég hangsúlyossá teszi), hogy utána a munka izzadságszagától bűzlik az egész, nem is csak sportszerűtlen, vagy illúzióromboló, hanem teljességgel érthetetlen is. Céltalan, hiteltelen, félrevezető és csak ismételni tudom magamat, de a laikus nagyközönség előítéleteit tápláló. Az a Velvet hibája, hogy direkt bulváros gagyit kér, de azt hiszem megkapta és megint adott egy nagy pofont a szarnak, amit a magyar fétiskultúrának hívnak.

Előzmény: szipalpeter (7724)
szipalpeter Creative Commons License 2008.08.15 0 0 7724
Hello, mindenkinek!
Bocs hogy nincsenek ekezetek a gepemen, kellene vennem egy keyboard-ot, de akkor ujra kellene megtanulnom potyogteteni.
Koszonom a kritikakat, de nem volt szandekomban megbantani senkit.
Nem szokasom mentegetozni, sem reagalni de most megteszem.
Senki sem all a blog-ok mogott, a Velvet megkert, hogy irogassak Los Angeles-ben eltoltott idomrol.
Legyen egy kicsit bulvaros, kicsit “fluff”-os, (ami “habos”-at jelent,) es foleg rovid. Tehat nem esszeket, filozofalgatast, nem velemenyt, informaciot, hanem szorakoztatast szolgal.
A hibak a rovidsegbol szarmaznak, es a blog nem a fetish fotozasrol szol.. A cim az hogy Latex, de sem helye sem ertelme sem volt annak hogy hosszas tortenelmi fejtegetesbe kezdjek a temarol.Azon kivul, gondolom maga a hely nem egy megfelelo forum bondage, S/M, es egyeb hasonlo hardcore kepek kozlesere
Rovid szovegekre van szukseg, nem felhaborito kepek melle.
Semmi keppen sem akartam lejaratni a fetish kedveloit, magam is szivesen fotozom a temat, es nagyon tetszik a mufaj, de figyelembe kell venni az olvaso kozonseget, akik. meg az akt modelleket is le ribancoztak mas alkalmakkal.
Sot buszke tulajdonosa vagyok a “Story of O”. es “Justine” Guido Crepax rajzaival. Az meg ott is ritkasag. Trevor Watson es Bob Carlos Clarke a kedvencim koze tartoznak.
Kerkedni sosem kerkedtem a munkaimmal, ha megkerdeztek rola, beszeltem, ha nem akkor sok mas dolog van az eletben amirol lehet beszelgetni.
Kritizalni mindent lehet, meg amikor evekig Kym Wilde, “Redboard” cegenek vagy Luc Wylder-rel dolgoztam emberek neha felhivtak a figyelmunket arra, hogy a a hatodik csomo a lany bal karjan egy kicsit rosszul lett megkotve. Van ilyen.
Hogy egy kep gagyi-e vagy sem az a megrendelotol fugg. Hozott anyagbol dolgozunk. Ez az alkalmazott fotografia! A munkat azert kapjuk, mert valakinek tetszik amit csinalunk, es foleg mert meg tudjuk valositani a megrendelo es az art director elkepzeleset.
Oncelu “muveszkedesert” nem fizetnek! De ha mukodik akkor visszajonnek, uj megrendelessel.
Nem vallas ez, hanem munka! Mi moge kellene allni? Egyik nap egy oreg jazz muzsikus, aztan egy TV sztar, majd egy porn sztar, aztan egy tornacipo, most melyikkel azonosuljak? Jo kepeket kell csinalni, ennyi!
A studiom 250 negyzetmeter volt egy 8 meteres plafonnal, es California leven, ipari legkondicionalassal .Bar, nemely munkat a sivatagban csinaltuk, ahol mondjuk mind ez akademikussa valt volna.
De ha valami nem levegozik akkor abban izzadni fogunk. A fogyaszto ovet csak a hatas es hasonlosag miatt irtam, valoban tevedes volt.
Koszonom a jotanacsokat a modellekrol, a koncentraciojukrol, kenyelmukrol, de csak informaciokent kozolnem, hogy egy ilyen nap a megrendelonek altalaban 15-20 ezer dollarjaba kerult, (bar annak en csak egy igen kicsi reszet kaptam) tehat meg az udito ital is belefert

Az elso kepet direct kertek, hogy divatkep legyen feher hatterrel, mert utcara terveztek a ruhat. Katalogus kep leven, a ruha volt a fontos, semmi mas. Az editorial, az mas mufaj.
A lany a kotellel, pedig egy plakat volt es abban az idoben semmi teljes meztelenseget vagy eroszakot nem lehetett nyilvanossagra rakni. Most hozza fuznem, meg mielott a jobban informalt emberek el kezdenek vitatkozni, ez volt a torveny, sot abban az idoben meg a porno is regulalva volt, hogy harom ujjnal tobbet nem lehett hasznalni, csak mondom…(sot abban az idoben ha bondage filmet csinalt valaki akkor sex nem lehetett benne, nem viccelek)
Hogy az eletben majdnem mindenben a humort keresem, az igaz, igy lehet a stress-et kicsinyiteni, es mindig hittem abban, hogy ha tul komolyan veszunk barmit is akkor egyre kevesebb lehetoseget adunk annak hogy elvezzuk.
Objektivitas, viccelunk, kerem, az itteni hozzaszolasok a legjobb peldak arra hogy mennyire nem vagyunk kepesek objektivnek lenni. De ez egy masik tema lenne.
Ami a szegenyes magyarsagomat illeti, azt nagyon szegyellem, de az elmult 32 evben nem hasznalhattam annyira az anya nyelvemet, de most probalom potolni.
Csak ennyit szerettem volna mondani. Koszonom, hogy elolvastak.
Szep napot mindenkinek,
Udv, Peter



ezérdekes Creative Commons License 2008.08.15 0 0 7723
Ez a mondat azért jó: A ruhatervezés terén pedig talán a leglátványosabb amit valaha is csináltak.
rubber76 Creative Commons License 2008.08.15 0 0 7722
És még további szerencsétlenségek a dologban:
- a nagyközönség megint nem hiteles képet kap a világunkról
- csak az előítéleteket táplálják a közhelyek folymatos ismétlései
- blogról van szó, így senkinek se érdeke a téma iránti objektivitás (utána a témáról nyugodtan lehet szubjektívan véleményt alkotni!)

A képen bemutatott összekötözöttség elhiszem, hogy nem okozott nagy traumát a modellnek, ennyi erőből selyem sálat is ejthettek volna rá cirka másfél méter magasból.
Latex Bond Creative Commons License 2008.08.15 0 0 7721

Bár az előttem szólók már így is ízekre szedték a fickót, de van itt még pár kapitális baromság, ami a hozzáértés és a téma ismeretének teljes hiányát bizonyítja:

 

"Évtizedekig a fetish valahol a háttérben ólálkodott, hiszen a de Sade márkit idéző szadomazochisztikus dologhoz kapcsolódott. Aztán valahogy kijött a sötétből..."

 

Sohasem ólálkodott a sötétben, legfeljebb nálunk nem teremtődött meg a kultúrája és a néha valóban borsos árú ruhadarabok megvásárlása úri passziónak számított.

A fétis sohasem kapcsolódott Sade márkihoz, ha valaki csak egyetlen művét olvasta is vagy látta a belőle készült filmet, az tudhatná, hogy annak annyi köze van a latex fétishez, mint mondjuk egy főzőműsornak.

 

Az, hogy a képein nem látható latex, azt itt már megemlítették többen is, úgyhogy ebben nem ismételnélek el Benneteket.

 

"...nem értek egyet semmiféle erőszakkal, még játékból sem, tehát mások kínzása nem tartozik a számomra elfogadható dolgok közé..."

 

Hmmm, szerintem sokunk nem ért egyet ugyanígy az erőszakkal, de hogy jön ez a fétishez? Az S/M-nek meg szintén nem a céltalan kínzás a lényege, úgyhogy e téren is ráférne, ha egy kicsit szélesítené a látókörét, de legalábbis olvasna róla, mielőtt véleményt formál.

 

"...az ember egy furcsa lény, néha abban leli örömet amitől legjobban irtózik..."

 

A fétis pont ennek ellentettjéről szól, de nem várhatjuk el mindenkitől, hogy minden idegen szó jelentését ismerje.

 

"...hiszen a latex az gumi, egy tonna púder kell a fel és le vételéhez..." (sic!)

 

A latex nem pontosan gumi, de ennyire árnyalt értelmezésbe már tényleg kár lenne belekötni, azonban ha valóban fotózott már latexruhás modelleket Amerikában "egy nagy cég megbízásából" - ahogyan ő kérkedik ezzel -, akkor azért azt tudni kéne, hogy a púder inkább a tárolásukhoz kell, az olaj meg a felvételükhöz, mert fotózáskor a púder rombolja a látványt, olajjal keveredve meg végképp nem esztétikus. (Ja, a: fel- és levétel egy szó, de a magyar helyesírás sem várható el feltétlenül egy fotóstól.)

 

"...ugyanaz az anyag, amit fogyókúrás övekhez használnak..."

 

Ez nekem is borzasztóan tetszett! Ezzel a rövidke mondatával igazolta is, hogy sohasem fotózott még latexruhát. Se most, se korábban.

 

"...izzadni fogsz, a szagról meg ne is beszéljünk..."

 

Az izzadás nem minden ember sajátja, de legalábbis nem azonos mértékben, továbbá nem az izzadtságtól fog valaki "szaglani", mivel a verejték önmagában szagtalan, csupán akkor válik kellemetlen illatúvá, ha valaki megfeledkezik az alapvető higiénés szokásokról. Ergo: nem mosdik. Alapból büdös modelleken a gyapjú ruha sem segít.

 

"...modellek nem is azért panaszkodtak, hogy meg voltak kötözve, hanem azért mert a 40 fokos hőségben szakadt róluk a víz..."

 

Az ilyen ruhák fotózásakor a jobb műtermekben biztosítani szoktak némi klimatizálást (egy "profi" fotós fizetéséből talán még futna rá), hogy a ruhákhoz esetleg nem szokott modellek teljes mértékben a munkájukra tudjanak koncentrálni, a fotós pedig ne a helyzet komikumát keresgélje.

Egy másik megoldás erre az, hogy fétismodellekkel kell dolgozni... Csak azokat meg kell tudni fizetni.

Előzmény: ezérdekes (7714)
WolFyNOS Creative Commons License 2008.08.15 0 0 7720
Sziasztok!

Mi újság van errefelé? :) Képzeljétek el, tegnapi napon csoda történt. Tegnap mikor hazaértem ott várt drága barátnőm, de nem kis pamutzokniban. :D Szerintem a kép mindent megmagyaráz. Bár én latex rajongó vagyok, de a lakkal sincsen semmi kifogásom, de persze azért van latex is választékban. Hát asszem nagyon boldog leszek, hogy a párom is ilyen rajongó lett. :)

Mi várt otthon

a teljes arzenál



Most már csak abban bízok, hogy egy partira is velem fog jönni. ;) Üdv!
rubberkriszta Creative Commons License 2008.08.15 0 0 7719
Bleh - mit is mondhatnék azon kívül, hogy persze megint olyan beszél a fétisről és nemcsak a latexről, hanem az összes többi "fényes" anyagról, akinek fogalma sincs róla... Igazából a mentegetőzése szúrt szemet rögtön. Aztán megnéztem a honlapját és hát ott kiderült, hogy igazából nem érzi közel magát a saját képeihez... Nekem ez furcsa.
Előzmény: ezérdekes (7714)
petilatex Creative Commons License 2008.08.15 0 0 7718
Érdekes szerintem amiről ír sem teljesen a latex.Látszik hogy fogalma nincs mi az az anyag amiről írnia kellene.A képek hehe nagyon gagyik.
ToMCaT Creative Commons License 2008.08.14 0 0 7717
Én is csak az előttem szólókhoz tudok csatlakozni. Óóóó, szegény ember... Biztos szeretheti a munkáját.
Végigolvasva a cikket és végignézve a képeket, már azon sem lepődtem volna meg, h ha azt a címet adja a cikknek, hogy LASZTEKSZ.
Való igaz, hogy egyik képen sem látunk viszont egy négyzetcentiméternyi latexot sem (de bátran cáfolj meg rubberkriszta!), mivel az első az egy vékony, aránylag zsenge minőségű lakk anyag, a második szintúgy lakk, valamivel jobb fénnyel, a fűző egyértelmű szatén, a negyedik még mindig lakk, az ötödik muszlin és a utolsó talán a legszebb, minőségi lakk. De még mindig csak lakk!!!
Az ilyen cikkeket vajon ki szponzorálja. Egyszer becsöngethetne már jobb helyekre is.

U.i.: A fogyiöv meg neoprénből van, asse latexből. Vagy már azt is annak hívják, csak nekem nem szóltak?
Előzmény: ezérdekes (7714)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.14 0 0 7716
CSatlakozom. A képeknek jóformán tényleg semmi köze a latexhez, gondolkoztam azon is, vajon ezek tényleg azok a képek amit neki kellett(mert úgy olvasom inkább valami kényszerűségből fotózott) csinálni?
Na mindegy, ezt biztosan jobban élvezték, mert én igen:)
Előzmény: rubber76 (7715)
rubber76 Creative Commons License 2008.08.14 0 0 7715
Huhúúú, de gagyi! :) Ez az ember lehet hogy fotós, de a fétisfotózásról lövése sincs. Ráadásul latex ide vagy oda, de valaki bökjön már rá, melyik beszúrt képen látható latex? Talán az elsőn, de az meg nagyon béna.

Sajnálom, hogy a munkájáról objektíven semmit nem írt, csak mentegetőzik össze vissza. Kit érdekel egy szakmunkás, akinek csak a gép hátsó oldalán van a helye? Főleg ha ennyire nem talál helyet a képein magának. Hogy pont egy erősebb testszagú modellt fogott ki, őszintén sajnálom. :)
Előzmény: ezérdekes (7714)
ezérdekes Creative Commons License 2008.08.14 0 0 7714

Szipál Péter a fétisfotózásról

http://velvet.hu/blogok/szipalpeter/2008/08/13/latex/

rubber68 Creative Commons License 2008.08.14 0 0 7713
Én viszont a viselésre gondoltam, mert nekem viszont van:)) Beeee-.))))))
Előzmény: Törölt nick (7712)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.13 0 0 7712
Nem feltétlen a viselésre gondoltam, mert sajnos még nincs, hanem mert sokkal jobban tetszik:)
Előzmény: rubber68 (7711)
rubber68 Creative Commons License 2008.08.13 0 0 7711
Ha ne is könnyű néha felvenni az leglább ne fáj öt perc után:)) Sőt, ha kellő ,,mozgást" végzünk benne akkor a latex még csúszkál is az emberen ami még élvezetsebbé teszi, teheti a viselését:))
Előzmény: Törölt nick (7710)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.13 0 0 7710
Hát én maradok a jó kis latex catsuitnél:)
Előzmény: ToMCaT (7709)
ToMCaT Creative Commons License 2008.08.13 0 0 7709
Fontos, h ne keverjük a "gyártók" termékeit. Pekingben nagy fölénnyel diadalmaskodnak az új racing suit-ok, de talán mégis 85-90%-ban a speedo LZR racer ruháit használják a sportolók, szemben az Arena Powerskin R-evolution versenyruháival. Az Arena elkésett egy hangyányit.
Egyébként már a Playboy is foglalkozik ezekkel az úszóruhákkal.

Képek az LZR-ról - többek között l.i.d.-nek címezve:

Speedo LZR racer suitSpeedo LZR racer suit
Előzmény: l.i.d. (7707)
rubberkriszta Creative Commons License 2008.08.13 0 0 7708
Na ja, de mi van, ha ez alá is lehetne Dressing Aid-et kenni? :-P Akkor esetleg a viselete sem fájna a bőrhúzódások miatt 5 perc után...?
Előzmény: ToMCaT (7706)
l.i.d. Creative Commons License 2008.08.12 0 0 7707

A képet lehagytad Mester! ;-)

 

 

Előzmény: ToMCaT (7706)
ToMCaT Creative Commons License 2008.08.12 0 0 7706
Ha már az olimpiánál tartunk, egy kis idevágó hír az Arena cáparuháról:

„Pozitívan értékelem a teljes testet befedő úszódresszeket, és sokkal többet nyújt, mint amit előzetesen vártunk tőlük. Ami ennél fontosabb, hogy a versenyzők is nagyon jó tapasztalatokat szereztek. Lényegesen javítja a vízfekvést ez a gumis, műanyag, csúszós ruha, és tényleg olyan benyomást kelt, mintha egy delfin bőrébe bújnának a gyerekek. A hosszabb távokon viszont úgy összenyomja a testet, konzervdobozba kényszeríti, hogy azt vettük észre, hátráltat bennünket, ezért is nem veszi magára Cseh Laci magára 400 vegyesen” – mondta Kiss László szövetségi kapitány a cáparuhákról. Cseh maga is elismerte, öt perc után fáj a viselete.

A szakvezető hozzátette, az Arena vezetői megígérték, mindenki testre szabott dresszt kap – teljes napon át vették a cég szakemberei a méreteket -, mert Szepesi Nikolettre például az eddigi legkisebb méret is nagy volt.

Kiss elárulta, a ruha felvétele különleges művészet, különösen a lábrész. „Centinként kell haladni, másként nem lehet. Legalább negyedórába beletelik, amíg ezt felveszi magára valaki, még úgy is, hogy a felső testnél már sokkal könnyebb haladni az öltözéssel, bár az is időigényes.”

Na most képzeld, ha latexot kapnának, még most is öltöznének...:)
Előzmény: rubber68 (7705)
rubber68 Creative Commons License 2008.08.12 0 0 7705
Ilyen úszódressz kellene az olimpiára. Úgy siklanának az úszók mint a sellők:)) Persze full latexban. Mert annál jobb az ellenállási tényező-:)
Előzmény: rubberkriszta (7697)
rubber68 Creative Commons License 2008.08.12 0 0 7704
Sajna anyira nem megy jól:) Az csak fejtámla.
Előzmény: Törölt nick (7696)
Latexboy24 Creative Commons License 2008.08.11 0 0 7703
üdv. mindenkinek:)érdekes témák voltak az tuti:)mindenki mesélt 1. élményéről....
hát elmondhatom h nekem is megvolt....bnőm szülnapomra meglepett azzal h vett magának a kedvemért 1 latexrucit:D
utazo23 Creative Commons License 2008.08.11 0 0 7702
Tetszettek soraid köszönöm és becsülöm a kitartásod(600 nő). Ez igen le a kalappal. Én egy egyszerű kapcsolatkeresést feladtam kb 10-20 után.
Előzmény: RubberFan (7691)
rubberkriszta Creative Commons License 2008.08.11 0 0 7701
:-D Egy szolídabb magassarkúval is súrolom a 2 métert - így is kilógok a képről... ;-) lol
Előzmény: Törölt nick (7699)
technograd Creative Commons License 2008.08.11 0 0 7700
Holy Molly :)!
Előzmény: rubberkriszta (7697)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.11 0 0 7699
És továbbra is tökéletes képek, bár egy magassarkú elférne:)
Előzmény: rubberkriszta (7697)
rubberkriszta Creative Commons License 2008.08.11 0 0 7698
Oké-oké igazad van a másik oldalról nézve a dolgokat :-). Viszont én már csak ilyen naív vagyok... Egyébként nagyon is szeretnék személyesen találkozni... már szervezem az eljutást.
Előzmény: dark-angel (7693)
rubberkriszta Creative Commons License 2008.08.11 0 0 7697
Légyszi, keress meg a kriszta@rubber.hu címen.

Továbbra is Akció 2008! Részletek e-mail-en.

Előzmény: uv50 (7695)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!