Keresés

Részletes keresés

APT Creative Commons License 2019.05.09 0 0 11144

Korrekt és rendszeres karbantartás mellett szerintem egy 7s szériájú szerkezetnek egyetlen egy gyenge pontja lesz csak: akármit csinálsz, 20-30 év alatt az automatika "magic lever" excenter-karja és maga a kis recézett felhúzó kilincskerék is elkopik, és nem javítható, újra kell cserélni. Ezek anyagminősége egyébként a mai órákon messze nem olyan jó már, mint a 60-70-es években - de közben egyébként az alap Seiko 5-ök jóval olcsóbbak is lettek.

 

A probléma a "korrekt és rendszeres karbantartással" van/lesz - egy ilyen óra tényleg szakszerűen elvégzett szervize ugyanis ma már idehaza is nagyjából egy összeg az óra árával, nyugatabbra meg meghaladja azt. Ergo a probléma nem műszaki, hanem gazdasági - egyszerűen nem éri meg szervizelni.

 

Az 5-ös széria korábban pont azzal szerzett magának jó hírnevet - főleg a harmadik világban, ez is beszédes !! - hogy a robusztus kialakítás és a megfelelő anyagválasztás miatt általában normál napi használat mellett minden karbantartás, szervizelés nélkül is elmentek az órák akár 20-25 évet is. Utána már igazándiból nem lehetett velük mit kezdeni, de nem is kellett, eldobták őket, vettek újat. A mai 5-ösök már nem ennyire masszívak, de jóval olcsóbbak is, és ezek is elmennek bármiféle odafigyelés, karbantartás nélkül 10-15 évet simán. Aztán el kell őket dobni, és újat kell venni.. 

Vagy tényleg kiszolgálnak akár életed végéig - de közben meg 5 évente ráköltöd egy új 5-ös árát, időnként akár többet is...

Előzmény: windproof (11141)
Törölt nick Creative Commons License 2019.05.09 0 0 11143

Ott látom a zavart, hogy nem a megfelelő funkciót keresed.

Ma már az órák fő funkciója nem az,hogy tudd mennyi az idő és ne maradj le egy életbevágó találkozóról, vonatról, stb.

Ma már az órák átcsúsztak az ékszer kategória felé.

Semmi bajod nem lesz azzal a '100ezres Seiko'val. Sokkal komolyabb, jobb választás -felnőtt ember szemével nézve- mint egy akármilyen divatóra.

A trafikban vásárolt filléres óra is működik ma már évekig és hétköznapi ember számára 100%-os pontosságot is ad.

A 100Ft-os boltban vásárolt levesestál vagy az XY kerámiaművész tála fog tovább tartani?

 

Ezekkel a gondolatokkal próbálj kezdeni valamit, talán segítenek összerakni a képet.

 

 

Előzmény: Órás bácsi (11138)
windproof Creative Commons License 2019.05.09 0 0 11142

Egyébként régebben pont Te írtál arról, hogy a drága, kékvérű cuccok sem napi hordásra lettek tervezve (talàn JLC és Nomos óra volt a téma, de nem vennék rá mérget), mert egyszerűen túl vékony, nyűgös a szerkezet, és az sem bírja sokáig, ha mindennapi óraként viselik. Ehhez képest azért szerintem nagyon sok belépő 7s/4r-t nyúlznak legalább heti 5-6 napban. 

Előzmény: APT (11135)
windproof Creative Commons License 2019.05.09 0 0 11141

“azért nem is örök életű ipari tömegcikkre.”

 

Mi akadálya van annak, hogy egy olcsó, automata Seiko5-ös sokáig éljen? (a megfelelő karbantartások mellett természetesen). A 7s szerkezet bizonyára nem az óra ipar legkifinomultabb cucca, de állítólag sokat bír, és jól javítható (az enyém még csak 5 éves, de a netes fórumok alapján azért vannak bőven szép kort megélt darabok). Van egy normális acél tokja, ok, a fém szij nem a legminőségibb, de üreges szemekkel evtizedekkel ezelőtt is csináltak szijat, és még sok van belőlük, hardlex üvegük van, ami biztos nem rosszabb, mint az ezer évig használt üveg vagy plexi cuccok. 

 

Ha benézek az orosz órás topicba, akkor azt látom, hogy rengeteg ennél sokkal kevésbé jó komponensekből összerakott órájuk él és virul CCCP gyártással, ami nem ma volt. 

 

Szerintem -és persze lehet, hogy tévedek-, ezeket az órákat kb ugyanaz fenyegeti, ami a legtöbb “olcsó“ műszaki cikket, hogy egy 50-100 ezres (van amit akcióban már 30-35-ért megkapni) Seikora kevesen költenek 25 ezret karbantartásra (ha jól emlékszem ennyi az ára, de idén kell először keresnem szerelőt az enyémhez), így aztán inkább az elhanyagoltságba halnak bele, nem abba, hogy olcsó, ipari, tömeg cikknek lettek tervezve. 

Előzmény: APT (11135)
Törölt nick Creative Commons License 2019.05.09 0 0 11140

A Seiko az átbaszás???? Nem most írtad, hogy az 1000Ft-osat adják 100ezerért a másikból????

Tényleg nem érted ezt a témát.

Előzmény: Órás bácsi (11138)
Törölt nick Creative Commons License 2019.05.09 0 1 11139

"akkor egy 100 ezres Seiko nem tud el menni mondjuk az életem végéig"

 

ez csak attól függ, meddig szándékozol élni?!  🤔

Előzmény: Órás bácsi (11138)
Órás bácsi Creative Commons License 2019.05.08 0 0 11138

Ezek szerint a 100 ezres Seiko órámmal mellé nyultam ebből a szemszögből. 

 

Az egyik oldalon azt írták a 100 ezres divat órákban 1000ft a belső max. Ha az ismerősömnek egy ilyen fajta divat óra évek óta megy, akkor egy 100 ezres Seiko nem tud el menni mondjuk az életem végéig? Mert akkor egy bazi nagy át ba..ás a Seiko...

Órás bácsi Creative Commons License 2019.05.08 0 0 11137

Kicsit nekem ez már meredek ez az órás téma....

 

 

Valahol azt olvasom kerüljem a divat órákat. (Ezek a tulajok 100 ezres divat órával virítanak évek óta, azóta is működik az Armani és a Disel)

 

Én veszek egy 100 ezres Seikot, nekem is elmegy egy pár évig és kész.

 

Nyilván mivel Divat óra, így jobban is nézz ki mint a Seiko.

 

Ha a 100 ezres Seiko se bírja tovább mint egy Armani vagy egy Disel akkor a Seiko feliraton kívül semmivel se jobb. Kinézetbe meg pláne..... 

 

 

 

Órás bácsi Creative Commons License 2019.05.08 0 0 11136

Akkor lényegében egy 100 ezres Seiko nem sokkal jobb mint egy jobb minőségű divatóra? 

 

Tegyük fel akkor hogy 1. 100 ezres Diseltől nem jobb?

Előzmény: APT (11135)
APT Creative Commons License 2019.05.08 0 0 11135

Igen, a Lorus óráknál sokszor elkeserítően rossz, gyenge minőségű tokok is fellelhetők. Spiáter vagy műanyag tokok - aminél egy alap Seiko 5 is mindig sokkal jobb. A szerkezetekkel ugyanakkor nem szokott gond lenni.

 

Azt az egyet nem szabad elfelejteni - általában - hogy még a közepes árfekvésű (értsd: kb: 100 ezres "bolti árig") Seiko-k is valójában olcsó tömegcikknek számítanak, és hiába gondolja azt bárki, hogy ennyi pénzért azért már csak valami "komolyat kap" - valójában nem számíthat többre, mint egy tisztességes, jó pár évig kiszolgáló, de semmi rendkívülit sem nyújtó, és azért nem is örök életű ipari tömegcikkre.

Sajnos ez van.

Előzmény: H_G (11134)
H_G Creative Commons License 2019.05.08 0 0 11134

Egy Lorusban mernek olyan olcsó anyagot használni, pl. a házhoz krómozott bronzot vagy pláne cinket, amit egy Seikóhoz soha.

 

Előzmény: windproof (11133)
windproof Creative Commons License 2019.05.08 0 0 11133

Lehet, hogy pongyolán fogalmaztam a vásárlással, az az lett volna a helyes, hogy számos márkanév tartozik a csoport alá így vagy úgy. 

 

Az Orient felvásárlás, de azt hiszem a Lorus például simán egy saját brand, ami szintén elég nagy önállósággal bír. 

Előzmény: akos51 (11131)
Órás bácsi Creative Commons License 2019.05.08 0 0 11132

A baloghekszer.hu ról mi a véleményetek?

 

4-10 napos a szállítás online vásárlás esetén.

Az óra beszerzését honnan teszik? Egy Magyar nagykereskedéstől, vagy külföldről rendelik?

 

Ilyenkor a rendelt terméket gondolom átnézik? (Gond nem lehet az eredetiségével)

 

 

 

akos51 Creative Commons License 2019.05.08 0 0 11131

Én eddig úgy tudtam, hogy az Orientet vették meg teljesen, továbbá a Pulsar és Lassale névhasználati jogot. Mi volt még?

Előzmény: windproof (11129)
akos51 Creative Commons License 2019.05.08 0 0 11130

A vertigo nem seiko brand, ők csak a szerkezeteket veszik a seikótól.

Előzmény: Órás bácsi (11128)
windproof Creative Commons License 2019.05.07 0 0 11129

A seiko felvásárolt egy csomó márkát (pl az orientet is), de ezek jellemzően elég széleskörű autonómiát élveznek. 

Tehát nem más gyártja őket, hanem a cégcsoporton belül vannak különböző márkák. Kb mint autóknál a Seattól a Bentley-ig van minden a VW csoportban, csak itt valamivel nagyobb az egyes csoporttagok önállósága. 

A Lorus nem azért nem olyan minőségi, mert nem Seiko, hanem azért, mert gyakorlatilag a belépő szegmensre fókuszál, ahogy a fapados Skoda Fabia sem Bentley Continental GT, igaz, nem is kerül annyiba (és vélhetően a Skoda is kijöhetne 100 milliós autóval, az más kérdés, hogy bármilyen jó lenne, senki nem venné meg egy Bentey helyett). Itt egyszerűen a cégcsoporton belüli szegmentálásról van szó, hogy lefedhessék a teljes piacot, és ne rontsák a csoporttagok egymás hírnevét/üzletét. 

Előzmény: Órás bácsi (11128)
Órás bácsi Creative Commons License 2019.05.07 0 0 11128

Üdvözletem.

 

Kicsit olvasgattam azóta, hogy az órák világában tisztábban lássak.

 

Nos a Seikonak van elég sok leány vállalata ha jól hívom őket.

 

Pl: Vertigo, Lorus. 

 

Úgy a laikus embernek rögtön jól cseng hogy a Seiko családjában vannak ezek az órák. De ugye nem a Seiko gyártja őket, csak a Seiko neve alatt mennek. Gondolom, nem csak az árból de ezek az órák sose fognak seiko minőségét gyártani? Igaz?

 

Azért a Seiko Seiko marad, a Vertigo és társai meg meg azok maradnak a Lorussal együtt.

 

 

windproof Creative Commons License 2019.05.06 0 0 11127

köszi a választ, még nem volt késő 🙂

 

Korábban egy csak fém szíjal szerelt órára tettem fel 3rd party bőr darabot egy Japánból vett gyári seiko pillangócsattal (Úgy emlékszem 18mm a csatnál)

 

Viszont ez a bolt bezárt, így nem tudok újat rendelni. Innen jött az ötlet, hogy akkor megveszem nem csak a csatot, hanem az egészet egyben. 

 

Most van egy gyári fekete bőr szíjal, és seiko pillangó zárral szerelt Coctail Time-om. A Pressage sorozatban vannak olyan órák amiknek barna bőr + ezüst pillangó záras szíja van gyárilag. Tehát igazából ha lehet kapni külön alkatrészként akkor pl vennék egy SRPD37 szíjat, és azt tenném fel az én órámra.

 

 

Persze, ha valaki tudja, hogy gyári pillangó csatot hol tudok venni, az is megoldás lenne, akkor vennék egy barna Hirsch szíjat, és azon cserélnél csatot. Amit viszont el akarok kerülni, hogy egyfolytában csereberélnem kelljen. 

 

Bajcsit felhívom valamikor. 

Előzmény: nickback38 (11125)
csiro Creative Commons License 2019.05.06 0 0 11126

Nem olcsó, mert $100 körül vannak a bőrszíjak, de gondolom a minőség is ennek megfelelő: www.strapcode.com

Előzmény: nickback38 (11125)
nickback38 Creative Commons License 2019.05.06 0 1 11125

Jobb később, mint soha :-)

Szinte minden Seiko órámon cseréltem a szíjat, általában fémről bőrre. A Bajcsin próbálkoztam első körben, de ott és akkor - volt már vagy 3 éve - azt mondták, hogy csak konkrét órához tudnak rendelni másik szíjat. Az pl. nem működik, hogy van egy csak fém szíjjal forgalmazott óra és arra szeretnék eredeti bőrt/kaucsukot méret alapján...

Ebay-en vettem Seiko csatokat és méretben az órához/csatthoz passzoló bőrszíjakat - ezek általában nem gyáriak voltak. Még Astron-hoz is kaptam vágot végű bőrszíjat, a GS-re meg egy Air King utángyártott szíj került :-)

A Te esetedben mindenképp futnék egy kört a Bajcsin, hogy most mik a lehetőségek, illetve a meglévő szíj méretei alapján szétnéznék az Ebay-en is, akár gyárit is lehet találni.

Az ár már egy fogósabb kérdés, a jó szíj sehol sem olcsó, az említett GS-hez valahol 7-8e körül volt szállítással. Ha tippelnem kellene, akkor 10-15e alatt nem biztos, hogy megúszod a gyárit, ha meg csak pillangó csattal együtt létezik, akkor...

Előzmény: windproof (11096)
Órás bácsi Creative Commons License 2019.05.02 0 0 11124

Értem köszi.

 

https://www.uhrenschmuck24.ch/emporio-armani-ceramica-chronograph-ar1452.html?gclid=CjwKCAjwqqrmBRAAEiwAdpDXtBU_XoQ8O1bJ1xiB0Q4Be9PfFpC4_8yJPFJH0ZoFEj4_IyBpAP2XmBoCfYEQAvD_BwE

 

Ez az egyik ismerősöm órája, aki az Armanit ajánlotta. 

Ha jól olvasom akkor ebbe egy quartz szerkezet van. 

Ennél akkor úgye a seiko 4R szerkezete komolyabb?

 

Gondolom itt a kerámia és a divat márka miatt ennyi az ára.

A belseje ilyen casio szint lehet? (Abba sok a quartz belső alsó kategóriában nem?)

Előzmény: windproof (11123)
windproof Creative Commons License 2019.05.02 0 0 11123

ez nem minősítés, hanem a seiko alap automata szerkezeteinek a megnevezése. 

 

7s az abszolút belépő szint

4r egy valamivel fejlettebb szerkezet, de sok hasonlosaggal a 7s-sel, viszont tud másodperc stoppot és kézi húzást

6r a következő szint 

 

 

a szerkezet megnevezése után jön még 2 szám általában, az arra utal, hogy milyen kivítél, pl date, day-date, néha van egy betű is, az a revizion (pl a 7s25 a date, a 7s26 a day-date, de a 7s36 is day-date ugyanúgy, csak egy komolyabb áttervezés után, míg ág A és a B csak revízió különbség)

 

Ez a 3 persze csak a kinálat egy része, de mivel az elédhető áru (értsd kb 1 millióig) az automatáik 99%-ban ez a sorozat van, így ezekről esik a legtöbb szó. 

 

 

Előzmény: Órás bácsi (11121)
Órás bácsi Creative Commons License 2019.05.02 0 0 11122

4R, 6R

 

Bocsi, csak melóba vagyok.

Órás bácsi Creative Commons License 2019.05.02 0 0 11121

Sziasztok.

 

Kicsit szeretnék okosodni. Van ez az óra szerkezet R4, R6.

 

A jelenlegi Seiko óra amit kinéztem R4 szerkezettel van.

 

Ez az R4 R6 szerkezet ilyen minősítés az órák világában?

 

Esetleg ha egy órán nincs ilyen minősítés akkor az gagyi?

 

Válaszokat előre is köszönöm.

windproof Creative Commons License 2019.05.01 0 0 11120

"A Seiko legalább biztosan létező, számon kérhető manufaktúra. Hozzátenném, hogy a valóban felső, de legalább felső-közép kategóriás minőségnek ma már ők is nagyon megkérik az árát."

 

 

Na igen. Egy SPB085 még csak nem is felső kategória a 6R szerkezettel, de egy csipet limitált széria, egy csepp egyedi számlap, és máris 800 ezernél járunk. És a jelek szerint ezt gond nélkül megadják egy Seikoért. 

Nem mondom, tényleg álom szépen néz ki, de úgy látszik, ezt az árat ma gond nélkül kifizeti 2000 szerencsés. És eléggé megszaporodtak mostanában az ilyen limitált különlegességek a millió felé kacsintgató árakkal.

Előzmény: APT (11118)
Órás bácsi Creative Commons License 2019.05.01 0 0 11119

Köszönöm.

Előzmény: APT (11118)
APT Creative Commons License 2019.05.01 0 0 11118

Armani óra NINCS. Ahogy Police, Diesel, Gucci, DKNY, John Galliano meg mittoménmi óra SINCS.

 

Ezek nem óragyárak, ezek divatcégek, ahol valaki rajzol egy elképzelt designtervet egy óráról, aztán valami erre szakosodott, jellemzően kínai vagy hasonló, a legdrágább daraboknál esetleg svájci (értsd: svájci típus-szerkezeteket külön rendelt kínai tokokba pakoló) "private label" gyártóval elkészíttetik.

Sokszor gyakorlatilag kideríthetetlen, ki is áll ténylegesen a háttérben, valójában ki és hol gyártotta az órát (ezt jellemzően titkolják is keményen, és ha nem találsz az órán semmiféle, az eredetére utaló feliratot - pl: "swiss" stb.. - akkor nagyjából biztos lehetsz benne, hogy Kínában készült) - a minőség meg teljesen esetleges.

Lehet egész jó is, meg borzalmas is - nem is olcsón. És még hamisítják is őket, viszont az örökösen változó design és gyártói háttér okán nem ritkán komoly szakértő sem képes megmondani, hogy egy adott "Armani", "Gucci" most hamis-e, vagy sem - legfeljebb önmagában tud véleményt mondani az óráról...

 

A Seiko legalább biztosan létező, számon kérhető manufaktúra. Hozzátenném, hogy a valóban felső, de legalább felső-közép kategóriás minőségnek ma már ők is nagyon megkérik az árát.

Előzmény: Órás bácsi (11117)
Órás bácsi Creative Commons License 2019.05.01 0 0 11117

Sziasztok! 

 

A Seikohoz képest milyen jók az Armani órák? (Mennyire divat óra inkább, mint a Disel, vagy a Police?)

 

Félre értés ne essék, Seikot veszek, csak az egyik ismerősömnek Armani van, ő azt ajánlotta. Csak szeretnék tisztábban látni hogy az Armani mint óra hol van egy Seikohoz képest minőségben. :)

spapda Creative Commons License 2019.05.01 0 0 11116

Hiánypótlás. Így mutat amúgy a kezemen:

 

És itt vannak ötletek a netről szíj-ügyben:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: spapda (11115)
spapda Creative Commons License 2019.05.01 0 1 11115

Sziasztok!

 

Sok hasznosat olvastam itt a fórumon, gondoltam megosztom én is tapasztalataimat az új szerzeményemmel kapcsolatban, hátha segítség valakinek: Citizen NH8350-83L.

  • Tok mérete: 40 mm korona nélkül, 11 mm vastag.
  • Sima ásványi üveg.
  • Miyota 8200 automata szerkezettel. Kézzel is húzható, de másodperc stop nincs.
  • 50 m vízállóság.
  • 20 mm-es szíj.
  • 105$ postával együtt.

Én a DutyFreeIslandShopból rendeltem, ezen kívül még a CreationWatches kínálatában találni, de általában el szokták kapkodni, én is hónapokkal később rendeltem meg, miután először megláttam.

 

Alapvetően egy kék sunburst (mi ennek a magyar megfelelője?) számlapos órát szerettem volna, mert ez még hiányzott a repertoárból. Eredetileg svájciban gondolkodtam (mindegy, hogy kvarc vagy automata), de az elérhető árú darabok mind 41-42 mm-esek voltak, és ezek már túl nagyok a csuklómra, a 38-40 mm-esek meg valamiért mocsok drágák. Végül a neten keresgélve rájöttem, hogy nem csak az én fétisem, másokat is izgat a kék számlapos óra:

A másik kedvenc pedig a kék mutató, ennek is megvan a maga rajongótábora, de nem akarok elkalandozni.

 

Szóval már 1 éve terveztem egy letisztult, elegáns kék számlapos óra beszerzését, tavasszal végül erre a Citizenre esett a választásom, többek között azért is, mert a netes képeket böngészve arra jöttem rá, hogy rohadt jól mutat bőr szíjakkal (lásd netről szedett képek a hozzászólás végén).

 

Az óra 2 hét alatt megjött, vámot nem vetettek ki rá, az eddigi tapasztalataim eléggé pozitívak. A tok formája, megmunkálása kimondottan jó az árkategóriához képest, a 40 mm-es méret pont jó a csuklómra. A vastagsága talán egy picit nagy, 9-10 mm jobb lenne, de így sem bumszli. Viszont elsőre nehéz (142 gramm a katalógus szerint), kell egy kis idő, míg megszokja a csukló.

 

 

 

 

 

Az óra számlapja teljesen megvett. Se nem túl sötét, se nem túl világos, pont olyan kék, ahogy annak lennie kell. Mindehhez bónuszként jön az is, hogy szép a kidolgozottsága az egésznek. Pontosan vannak elhelyezve az indexek, szépek a mutatók, nincs sehol sorja, szerintem ízléses a feliratok tipográfiája is. A neten olvastam, hogy egyesek kifogásolták a nap-és-dátumablak pozícióját, miszerint túlságosan bent van, de nekem valahogy nem hiányzik, hogy a 3-as index helyére, a számlap szélére kerüljön. Persze ez nem dizájnkérdés volt, a Miyota szerkezet egyszerűen ekkora, 40 mm-es tokban ide esik a dátumablak.

 

 

 

A tok gyárilag polírozott, szerintem nem rossz minőségben, de azért nyilván láttam már szebben kinyalt tokot is, igaz nem ebben az árkategóriában, hanem bőven a 100e Ft fölötti svájciaknál. A tok érdekes módon nem hajlamos a karcolódásra, ahogy a sima ásványi üveg sem, utóbbi viszont nagyon szereti összeszedni az ujjlenyomatokat, valamint természetesen tükröződik.

A korona kidolgozottsága vagy megmunkálási minősége picit elmarad az óra többi részétől, bár ez a használatot nem befolyásolja, mind a dátum és idő beállítása, mind a kézi húzás kellemes vele, már csak a mély bordázottság és a viszonylag nagy átmérő miatt is.

 

 

 

 

 

A tok után szót érdemel a fém szíj is, mely törvényszerűen az óra leggyengébb pontja, ahogy ezt az olcsó japán óráknál már megszokhattuk. A 20 mm-es rozsdamentes acél nem tömör szemekből épül fel, de ezt addig észre sem venni, amíg be nem hajlítjuk (lásd fenti képen). Olyan ügyesen hajtogatta a Citizen a lemezt, hogy a szíj mindkét oldaláról tömörnek tűnik!

Én eleve rendeltem egy 20 mm-es barna bőr szíjat hozzá, mert mindenhol riogattak, hogy ugyanolyan szar a gyári fém szíj, mint a Seiko 5 és hasonló ártársaknál, de végül a mai napig nem raktam fel, ugyanis ez nem húzza a szőrömet! Gyakorlatilag szépen illesztett, kis hézaggal működő tömör szíjként viselkedik, és így nem húzza a szőrt, szemben a Seiko és Casio nyitott hajlított lemezes szíjaival.

 

 

És ez csak az egyik pozitívum. A másik az, hogy bár nincs finomállításra lehetőség a csat részénél, de a Citizen okosan elhelyezett a "láncban" 2 rövidebb tagot is, így mégsincs az a szituáció, hogy bent hagyva egy szemet már lötyög, kivéve pedig feszül az óra. A rövidebb szem látványa nem zavaró, és tényleg bejött, pont a csuklómra tudtam szabni a szíj hosszát.

Oké, ettől még nem a szíjgyártás csúcsa, a középső szemek polírozva (karcolódásra nagyon hajlamos), a külső szemek mattra csiszolva, nyilván vannak sokkal jobbak is, de legalább nem csörög (mint egyes Seiko modelleken), és cserélhető bármilyen szabvány 20 mm-esre, az óra füleinek alakja miatt ráadásul nem is fog rosszul kinézni másik szíjjal.

 

A hátlap végtelenül spártai, nincs ablak, nincs dizájnos lézergravírozott grafika, csak a legfontosabb infók. Könnyű nyitni, a körmöskulcs szépen belekap a hornyokba, a hátlap pedig gumitömítéssel rendelkezik az 5 baros vízállóság biztosítása érdekében. A mai Seiko 5 modellek ebből a szempontból látványosabbak.

 

 

A hátlap mögött a Miyota 8200-as werk lakik, amiről azt sikerült kiderítenem, hogy az egyik legrégebb óta gyártott automata szerkezet a világon (1974-es infó az egyik konkrét dátum). Kétszeresen okozott meglepetést nekem:

1. Milyen pici.

2. Milyen halk a járása, miközben milyen hangos a rotor mozgása. A fület nagyon kell tapasztani a tokra, hogy halljuk a ketyegést, a csukó mozgásával járó rotorpörgést viszont 1 méterről is meghallani.

 

 

 

Pontosság

A hozzám hasonló nagykezű, nagyujjú, nem túl precíz finommotoros mozgású embereknek nem könnyű egy ilyen kis mütyür finomhangolása, de azért nem is lehetetlen. Az óra érkezésekor +13 s/nap értékkel sietett, majd szépen elkezdtem vele játszani, és kis lépésekben állítva sikerült egyre pontosabb működésre bírni. 1 hónap után (ami kb. 10 felnyitást és állítást jelent) úgy érzem végeztem, tovább nem piszkálom, hiszen sikerült az alábbi értékeket produkálni:

 

 

Nem egy svájci automata megirigyelné a fentieket, egy 105 $-os órától pedig egyenesen kiváló eredmény. Gondolom van akkora gyártási szórása ezeknek a Miyotáknak, hogy igazából csak szerencsém volt, más simán kifoghat egy sokkal pontatlanabb példányt is.

 

Összességében egy nagyon kellemes opció azoknak, akik olcsón akarnak ismerkedni az automata órák világával, de a belépőszintű Seiko 5 vagy Orient modellek között nem találnak vonzó példányt. Svájcból ennyiért meg max. szíjat kapsz, nem órát.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!