Írnék pár sort egy szinte ismeretlen, elfeledett, nagyszerű egylemezes bandáról.
Nemrég kaptam ajándékba az egyik pesti progigyűjtő ismerősömtől - az illendőség megkívánja hogy név szerint megemlítsem a nevét: Tóth Zoltán - egy CD-t, ami egy walesi banda egyetlen lemezét tartalmazza. Sajnos történetük igencsak rövidke.
Szóval volt a letűnt, mesés szeretetnyarak idején 5 walesi zenészsrác, akik elhatározták hogy csinálnak egy bandát UNIVERSE néven. 1970-ben Angliában stúdióba vonultak hogy felvegyék lemezüket. Csakhogy a tisztelt producerek azt szerették volna ha több rövid, és slágeres számot tesznek a lemezre. Erre az 5 srác jól beintett nekik és lepattantak. 1971-ben a banda norvég haverjai koncertkörütat szerveztek nekik Norvégiába. A zenészek meg is érkeztek az osloi reptérre, ahol amíg aludtak, szépen megfújták valakik a cuccukat... A körút nem maradt el, kölcsöncuccokkal megtartották a bulikat. Itt, közép - Norvégiában aztán végre felvehették a lemezüket. Hogy hol rögzítették az anyagot? Egyik norvég haverjuk apjának a szatócsboltjának az alagsorában, egy kétsávos magnóval, minimális utánkeveréssel...!! Így született hát meg egyetlen lemezük, amiről a technikai körülmények ellenére nyugodtan ki lehet jelenteni hogy esszenciális, fenomenális, hihetetlen nagy blues/hard alapú progi.
Az eredeti LP-t mindössze 300(!)példányban adták ki, ha egy ilyen netán fölbukkan a nemzetközi lemezbörzéken, úgy ára kb. 200-250 000 Ft körül mozog!!!!!
Hozzám ez a CD másolat egy utánnyomott LP - ről került, ugyanis a lemezt 1200 példányszámban utánnyomta egy mára már nem létező kis kiadó, a Colours.
Maga a zene egy nagyszerű blues/hard alapú progi, mint ahogy azt már említettem. Van itt orgona, ízléses akusztikus gitárpengetések, olykor flamencos hangulatok, néha még szájharmonika is. Az első számban rögtön feltűnik Hendrix "Woodoo Child" gitártémájának rövidke lenyúlása, ennek ellenére a zene igencsak ötletes és nagyon szépen megkomponált. A második szám címe "Cocaine". Ez a tétel maga a zenei gyönyör, nem lehet elfogúltság nélkül beszélni róla! Egy meseszép, távoli, kissé mélabús akusztikus gitártémával kezdődik, a hangulathoz illő énekkel fűszerezve.
Majd lassan előbukkan az orgona, amely Für Elise dallamainak egy részét szólaltatja meg simogatóan. Aztán feltünnek a keményebb gitártémák is.
Ez a tétel a lemez csúcspontja, legnagyobb pillanata, és nem túlzás az a kijelentés sem, hogy ez a szám az egész korabeli progi történelem egyik legnagyobb pillanata! De találunk még a lemezen blues muzsikát, és hát ott van a brilliáns 10 perces, 3 részből álló "Spanish Felling" ennek címe jól kifejezi a tétel hangulatát.
A lemez belső borítója igencsak kedves, álmodozós, aranyos, annak ellenére hogy fekete - fehér fénymásolat:
Háttérben egy kastély, előtte a mezőn tehenek legelésznek nihilistán, a legelő alján az előtérben egy szerelmes hippi pár,: egy göndörhajú srác hajol fekvő kedvese fölé, közben a leány szájához szőlőfürtöt helyez, a leány ajkával érinti a szőlőszemeket. Ez a kép közel áll a lemez hangulatához.
Hogy mi lett a zenészekkel a későbbiekben nem tudni, sajnos csak az biztos hogy dobosuk 1981 - ben elhunyt leukémiában...
Pár napja volt szerencsém belelapozni 2, igencsak részletes külföldi progi irodalomba, és hát egyikük sem tartalmazta.
De sajnos tudjuk hogy más zenekarok is hasonlóképpen jártak, és nyomtalanul felszívódtak. Ott van pl. az ARCADIUM, pedig mekkora nagy, pesszimista, befordult albumot rakott le az asztalra Miguel Sergides és zenésztársai.
De ott van pl. a norvég HADES, az ő történetük aztán tényleg elképesztő.: 1974 - ben rögzítették anyagukat az osloi rádióban, hogy aztán az anyagot tartalmazó szalagot a 90-es évek legelején előhalásszák a banda egykori dobosának a kacatosfiókjának a legaljáról...(!) Mindössze 23 perc maradt meg történetükből...
Sok tudós ember van itt. Tudtok-e arról, hogy mi van mostanság Marián Vargával a Collegium Musicum atyjával? Szerintem ő a maga nemében egy tálentum, hasonlították Emersonhoz, de szerintem teljesen más a megközelítés formája is. Varga a 'klasszikus' stílust vitte hihetetlen Hammond ismerettel. A Coniuctio és a Live szerintem zseniális.
Palepoli... Huuuh... Hatalmas, hatalmas, nagyon erős Osanna lemez!!! 3 szám van rajta, egy 18, 21, és egy 1,5 perces szám. Én nem tudok erről a lemezről elfogultság nélkül írni. Hihetetlen nagy, mindenkinek ajánlom, Elio d' Anna b.szott nagyot fúj rajta, de az egész legénység igencsak profin muzsikál!
Aha, teljesen jók. Osanna: Milano Calibro 9 a legkirályabb, ilyen jó filmzenét még nem hallottam, a lemez első pár perce hihetetlenül erős indítás. Ezek után számítok a Palepolira is. :o) A többit majd mailben.
Most jöttem vissza 3 hét után, s látom dúlnak a harcok mindenfelé. A harcokban van jó is, meg ... Igaz ez utóbbi is hasznos, mert sajnos hajlamosak vagyuk egy idő után szentté avatni magunkat, vagy másokat és esetleg itt rádöbbentenek, hogy vannak más és nagyon jó zenék is. Szerintem azt meg senkitől nem szabad elvenni, hogy bármilyen zenéért rajongjon. Lehet, hogy neki van (vagy neki is) igaza. Én személy szerint mindenkinek köszönöm a hozzászólását, szerintem mindenkinek a maga szempontjából igaza va.
Az is igaz, hogy a jazz szabadabb, igaz a jazz 99%-a ugyanolyan kötött zene, mint bármelyik prog koncertes előadása. Én személy szerint a jazzt is nagyon-nagyon szeretem, de itt is lehet nagyokat improvizálni.
Frank Zappát csak azért nem említettem eddig, mert van külön topic-ja meg WEB-lapja, de az ő stílusát is nehéz behatárolni, viszont nem hiszem, hogy kevesebb teret adott volna az improvizációnak, mint bárki a jazzban.
Mike Oldfield meg eleinte nagyon haladó volt, formabontó a nagyívű 20-30 perces számaival, de utána leadta a filmzenélés szintjére. Nem rossz, csak...
Steve Hackett is nagyon jó, csak egy kicsit úgy járt, mint John Wetton a Crimsonnal, Lake az ELP-vel, hogy nagyon jó amit csinál, csak a nagyobb sikereit még mindig az 'előző életéből' kapja, ami végülis nem baj, mert ott és akkor megdolgozott érte. No, jó zenehallgatást és ebből fakadó örömet mindenkinek!
Szia Ash! Alan Parsons Project első két lemeze oda-vissza tökéletes, a 666 szintén. A Song of the second moon (ez az eredeti Dissevelt/Baltan album címe is, ha jól tudom) tényleg experimentális zene, amolyan musique concréte, semmi köze a rockhoz. Az elején elindul a mindenki által ismert Delta-téma, ami a leghallgathatóbb részlet az albumon, aztán pár perc után indul a rendezett káosz, surrogó szalaghangok, innen-onnan kivágott, összeragasztott zenei részletek, eltorzított zongora és orgonahangok. Amikor ez a lemez készült, nem létezett semmilyen, maihoz hasonló szintetizátor, minden effektet szalagvagdosással oldottak meg! Nagyon jó hallgatni, ha az ember el akar szakadni a megszokott hangzásoktól, sablonoktól.
Csak nem hogy megvan neked Tom Dissevelt/Kid Baltran "Song Of the Second Moon" lemeze?? Valahol azt olvastam hogy 1957-ben (!!) készült. Melyik kiadótól lehetne ezt a lemezt megszerválni?
Igen, igazad van, a mai Tangerine Dream sajnos tényleg eléggé sz.. Bezzeg amikor még Baumann is ott játszott... De szép idők voltak azok!
Ismeri vki a David Bedfordtól a Nurses Song With Elephants c. albumot? Nagyon kemény.. Nem is tudom ez milyen stílusnak tekinthető. Ahha... azt írja az allmusic.com, hogy progrock... hááát.
Van a 2 szám ez ua mint az album neve.10 akusztikus gitárra írták. Dallam semmi nincs benne... kb 12. perc után indul be a amikor már számomra is értelmes dallam bontakozik ki... Na de onnantól nagyon jó... Oldfield csak basszusgitározik ebben, de szerintem élete legjobb basszusát nyomja benne... Egyébként a dal címe egy William Blake vers. (Lásd még Tigris, tigris ->Tangerine Dream)
A Mike Oldfield Budapesten topicba ha beírod ezt a 74'-es koncertet, szerintem a srácok tudnak segíteni. Sokuknak minden meg van, ami Oldfield, a kalózfelvételektől kezdve a vendégszerepléseken keresztül. Én fejből nem emlékszem erre, de lehet hogy nekem is meg van, csak egy idő után már a sok nem hivatalos cuccoknak nem bírom megjegyezni a dátumát.
Kevin Ayers and the Whole World-öt hallotál már? És a Sallyangie hogy tetszik?
Sajnos nem láttam még, de tervem beszerezni a lehető legtöbb progrock DVD -t
Egyenlőre "csak" Oldfield -ok, Yes, és Rick Wakeman van.. Ja igen őt is nagyon szeretem. Az egyik leggyorsabb kezű szintisnek tartom. Vagy szerintetek ki gyorsabb nála? Mármint úgy, hogy zene is jön ki belőle:-)
Oldfield szerintem progrock legalábbis az elején... aztán vmi new age, ambient meg ilyenek.
Főként David Bedforddal és Kevin Ayers -sel csinált nagyon jó progrock számokat.
Apropó nincs meg esetleg vkinek az 1974június(v. július)20 album? Ez a neve!
Nico, Brian Eno, Kevin Ayers, Oldfield zenél rajta... Nagyon nagyon jó, de nekem csak rádióból felvett minőségben van meg..ráadásul nem FM hanem AM minőség:-(
Mike-ot az Oldfield-os topicban már ízekre szedtük és sokszor megy a vita róla, hogy most ez progrock-e vagy valami más. És akkor itt megint találkozunk azzal a problémával, hogy mi az, hogy progresszív rock:-) Szerintem az első Oldfield albumok nagyon a progresszív rock felé húznak és valóban zseniálisak! Nekem ez a chill-out stílusa már kevésbé jön be, de mivel elég elfogult vagyok a mesterrel, még azt is meghallgatom.
Steve Hackett-nek pedig kifejezetten jót tett, hogy szólókarrierbe kezdett, mert a Genesisben nem annyira hagyták érvényesülni. A Hungarian Horizons-t láttad már DVD-én?
Elolvastam az összes hozzászólást... Jó kis topic, tetszik. Ahogy elnézem ti a "keményvonalas" prog zenei irányzatot kedvelitek inkább... Kb a fele zenekart ha ismerem...
Érdekes, hogy Oldfieldot (a Mike -ot) nem említitek (jó jó tudom, hogy van Oldfield -os topic is). Az Ő progresszivitása nem a zenéjében rejlik, hanem inkább abban előremutató, ahogyan változik a zenéje (egyre kevésbé tetszik), és beleépíti a mai "divatosabb" irányzatokat.
Eléggé magatartászavaros ember lehetett, és ezt rendesen érezni lehet a zenéjén... Pontosan ezért tetszett meg nagyon. Én kb '85 óta hallgatok prog rockot (az első az éppen a Tubular Bells volt, ami marnhára nem tetszett első hallgatásra, de aztán..). Szerintem Oldifield utolsó "igazán" prog zenés alkotása az Amarok volt. Azóta néma csönd... A TBells II és III már nagyon light -os szerintem(de tetszik).
Akiket még nagyon kedvelek, és nem nagyon említettétek az Steve Hackett (Shadow Of The Hierophant -1975 az egyik kedvencem), Tangerine Dream (a korai... ugyanis amit Froese nagyfejű fia csinál az már nem jön be), Vangelis (ő is nagyon jó zenéket csinált a 70' -es évek elején, Dragon, Earth), ehhez kapcsolódik az Aphrodite's Child (a 666 az egyik legjobb lemez amit hallgattam). Ja és az Alan Parsons Project (tudjátok, aki Austin Powers szerint egy Cambridge -i professzor :-))) ) Innen az I Robot (bár a most megjelenő film is olyan jó lenne mint ez az album), és a Tales Of Mystery And Imagination Edgar Alan Poe albumok tetszenek nagyon.
Még megemlítenék egy számomra nagyon jó számot. A cime: "Song of the Second Moon": The Sonic Vibrations of Tom Dissevelt/Kid Baltan. Bár ez inkább experimentális...
Eloy albumok: 1971-től 1983-ig én csak ajánlani tudom az összes albumot. Az első cím nélküli lemez még amolyan underground hard-rock, a második Inside már nagyon hajaz a Floatingra, aztán a Floating, Power and the Passion, Dawn, Ocean albumok jelentik a csúcsot nekem. A zenekar stílusa az énekes-gitáros Frank Bornemann (az egyedüli állandó tag) irányítása alatt a kezdeti Cameles-Jethro Tullos zenéktől eltávolodva fokozatosan átváltozik a '70-'80 as évek fordulójára egy billentyűkkel gazdagon megrakott spacerockos hangzásra. A Silent cries... után a Colours, Planets és Time to Turn albumok megint hatalmas, és most már igazán egyedi (!) zenét hoznak, eltűnnek a Floydos hatások is. A '98as Ocean 2 is elég jó, érdemes beszerezni.
Az együttes jó ismerői a Floating-ot szokták kezdésnek ajánlani, próbálkozz azzal! Illetve, nem tudom még, milyen más lemezeket lehetne ajánlani? Én is csak kettőt ismerek, de érdekel a többi is!
Ez esetben hevesen érdeklődöm! A Pink Floyd a régi és tiszteletbeli örökös kedvencem, a Camel pedig top5-ben van már vagy nyolc éve. Ilyeneket szeretnék még és még.
De, egy kicsit jellemző, főleg a Silent Cries and Mighty Echoes című albumon (valszeg azt hallhattad). A hasonlóság az első hallgatásnál tűnik fel, utána azért észrevesz az ember nagyon is egyedi megoldásokat. Sztem nem is másolnak, csak ugyanazt a jól bevált külsőséget választják hasonló érzések kifejezésére, mint a Floyd. Aztán az átvett hangszerelési megoldásokat a saját ötleteikkel töltik ki. A korai albumok viszont a Camelre hajaznak.
Egyszer hallottam némi Eloy-t... szörnyülködve... nem csinálták rosszul, de igen szemtelenül másolták a Shine On You Crazy Diamond-ot. Amúgy ez nem jellemző rájuk? :-))
