Nem, az "azt gondol" vagy az "azt hiszi, hogy" nem azonos a hitletéteményben való szilárd hittel, amit felekezeted megkövetel, és amit te magad is előrángattál. Most persze igyekszel összemosni a kettőt, de nem szabadulsz: a "dokein" nem jelenti azt, hogy "hinni."
19,11Amikor pedig ezeket hallották, még egy példázatot is mondott, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa.
20,11Azoknak pedig, akik mindezt hallották, mondott egy példabeszédet is, mert közel volt már Jeruzsálemhez, és azt hitték, hogy hamarosan megjelenik az Isten országa
As they heard these things, he went on and told a parable, because he was near Jerusalem, and they supposed that the Kingdom of God would be revealed immediately. Verb: Present Active Infinitive
11Mivel már közel jártak Jeruzsálemhez, és azt hitték, hogy az Isten országa hamarosan megvalósul, egy másik példabeszédet is mondott hallgatóinak:
„…A kereszténység nem követelte a rabszolgaság azonnali megszüntetését, mivel az alapjaiban rendítette volna meg a társadalmat. A kezdettől fogva azonban új szemléletet teremtett vele kapcsolatban. Már ezzel is forradalmi változást hozott a társadalom életébe.
A főparancs, a szeretet törvénye mindenkivel, még az ellenséggel szemben is érvényes. Jézus követői sürgették, hogy az úr és a szolga viszonya is testvéries legyen: ,,Nincs többé zsidó, görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, -- írja Szent Pál -- mert mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban'' (Gal 3, 28, 1 Kor 12-13).
Megható az a gyengédség, amellyel a hozzá menekült rabszolgát fogadta. Miután megkeresztelte, visszaküldte ugyan az urához, de már ,,nem mint szolgát, hanem mint többet, mint szeretett testvért'' (Filem 16).
Alexandriai Szent Cirill említi, hogy a püspökök, papok és a diakónusok között rabszolgák is voltak (Catech. 17, 35). A 2. és a 3. század során a pápák között is voltak rabszolgák, így pl. I. Pius és I. Callixtus. A keresztény sírboltokon sohasem jelezték, hogy a halott rabszolga volt-e vagy szabad ember.
,,Nálunk nincs különbség gazdag és szegény, rabszolga vagy szabad ember között'' -- írta Lactantius apologéta (Div. inst. V. 17).
Az egyházatyák, főleg Aranyszájú Szent János, Szent Vazul, Nazianzi Szent Gergely és Szent Ágoston keményen ostorozták azokat, akik rosszul bántak a rabszolgákkal.
A kereszténység nyilvános elismerésével javult a rabszolgák helyzete.
Nagy Konstantin megtiltotta, hogy a rabszolgák homlokára jelet égessenek. Ugyancsak megtiltotta a keresztrefeszítést, a gladiátori játékokat és azt is, hogy a rabszolgát elszakítsák feleségétől és gyermekeitől. Felhatalmazta a papságot, hogy akár erőszakkal is kiváltsa azokat a rabnőket, akikkel az uraik visszaéltek.
A hitehagyott Julián volt az, aki a 4. században visszaállította a rabszolgaságot. Justinus császár viszont a törvénykönyvében természettörvénybe ütköző barbár intézménynek mondotta. Hatása alatt a rabszolgák sorsa a házi alkalmazottak és a mezőgazdasági jobbágyok helyzetéhez kezdett hasonlítani.
Nagy lépést jelentett a rabszolgaság fokozatos enyhítésére a szerzetesség elterjedése, a földművelés és az ipar felkarolása a keresztények által. Ha a középkor folyamán, sőt még sok helyen a 19. században is a jobbágyság függő helyzete és röghözkötöttsége fenn is állt, össze sem hasonlítható a pogány rabszolgasággal.
A rabszolgaság időnkénti fellendülésének okai között nagy szerepet játszott a kereszténység és az iszlám évszázados küzdelme. A muzulmán hódítók mindenütt nagyszámban hurcolták rabszolgaságba a legyőzött keresztényeket, nemcsak a hadifoglyokat, hanem a polgári lakosságot is. Így pl. Karthágó elfoglalásakor (695) az egész lakosság a mohamedán rabszolgakereskedők zsákmánya lett. Antiochia eleste után (13. század) 8 000 embert hurcoltak el az egyiptomi rabszolgapiacokra. Konstantinápoly elfoglalása után (1453) a város lakosságának nagy része ugyanerre a sorsra jutott.
A keresztény világnak nagy gondot okozott a rabszolgák kiszabadítása, vagy legalábbis a sorsuk enyhítése. Szent Lajos francia király kereszteshadjáratának is keresztény rabszolgák kiszabadítása volt a legfőbb célja.
Két szerzetesrend is létesült erre a célra: a trinitáriusok és mercedáriusok rendje, amelyek tagjai fogadalommal kötelezték magukat arra, hogy szükség esetén önmagukat is váltságul adják a keresztény rabszolgák kiszabadítására.
A trinitáriusokat, ,,a Szentháromság fogolykiváltó rendjét'' (Ordo SS. Trinitatis de redemptione captivorum) Mathai János, párizsi egyetemi tanár és Szent Félix remete alapította. A rendet III. Ince pápa hagyta jóvá 1198-ban. A fogolykiváltáson kívül kórházalapítással és betegápolással is foglalkoztak. Bámulatos gyorsan terjedtek el, főleg Franciaországban, Angliában és Írországban. Magyarországon is letelepedtek: Ilaván 1694-ben, Sárospatakon és Pozsonyban 1697-ben, Komáromban 1712-ben, Nagyszombatban 1716-ban, Egerben 1717-ben és Óbudán 1738-ban. Magyarországon II. József, ,,kalapos király'' oszlatta fel a rendet A mercedáriusok (Ordo Sacer et Militaris B.M.V. de Misericordia de mercede redemptionis captivorum) rendjét Nolascus Szent Péter alapította 1223-ban. Tagjai főleg a nemesség soraiból kerültek ki. Három csoportra oszlottak: lovagok, papok és segítőtestvérek. Különösen Dél-Amerikában terjedt el.
Sokan mások is követték a szerzetesek hősi példáját. A történészek szólnak például egy spanyol püspökről, aki afrikai rabságba jutott, és a saját kiváltására küldött összeget két ízben is mások kiszabadítására fordította, amíg ő maga a haláláig rabszolga maradt.
A Földközi-tenger vidékén a rabszolgaság gyakorlata folytatódott az egész középkoron át mind a muzulmánok, mind a keresztények között. Marseille és Perpignon levéltárai tele vannak a rabszolga-kereskedelmet szabályozó okiratokkal.
Semmiképpen sem helyeselhető, de emberileg érthető, hogy győzelmük esetén a keresztények is rabszolgákat ejtettek, így pl. Génua és Velence, a középkori tengeri kereskedelem két főhatalmassága.
IV. Jenő pápa a ,,Dudum nostras'' bullájában (1430) szigorúan elítélte a rabszolgaságot, és kiközösítéssel büntette a rabszolgák tartását. Megtiltotta a bennszülöttek kitelepítését, és elsőnek hirdette meg a szülőföldhöz való természetjogot.
III. Pál pápa az 1537-ben kiadott bullájában ugyancsak megtiltotta, hogy az indiánokat és mindazokat a népeket, akiket a keresztények felfedeznek, megfosszák a szabadságuktól, a vagyonuktól és rabszolgaságba kényszerítsék. Ugyanígy fellépett a rabszolgaság ellen VIII. Orbán 1639-ben és XIV. Benedek 1741-ben. A pápák fellépésének azonban alig lett valami foganatja.
Amerika felfedezése után az afrikai népek között indult az újkori rabszolgavadászat és kereskedelem. A rabszolgákat a spanyol király és a rabszolga-kereskedők között kötött szerződés (,,assiento'') alapján szállították Amerikába.
V. Károly császár hosszas vonakodás után 1517-ben megengedte, hogy 4 000 afrikai négert szállítsanak az amerikai ültetvényekre. Ez a szégyenletes példa számtalan utánzóra talált. A spanyol és a portugál királyság egyesítése (1580) után a rabszolga-kereskedelem nagy lendületet vett. 1595 és 1640 között évente kb. 5 000 főt hurcoltak el a gyarmatokra.
Az angol kormány volt az első, amely szerződést kötött Spanyolországgal a négerek kiszállítására. O. Cromwell nemcsak négereket, hanem vallási gyűlölettől hajtva a katolikus írek ezreit is rabszolgának adta el Amerikában. 1701-ben V. Fülöp egy francia kereskedelmi vállalatnak adott engedélyt arra, hogy tíz év alatt 48 000 négert hurcoljon el rabszolgának.
A gyarmatosítás története a világtörténelem legsötétebb lapjai közé tartozik. Örök szégyene Nyugatnak, hogy az amerikai kapitalizmus alapjait a rabszolgák ezreivel rakatta le.
A rabszolgák sorsának enyhítésére Páli Szent Vince (1576--1660) és társai, a lazaristák tettek sokat. Főleg az ő hatásukra indultak meg a nyugati kormányok részéről a próbálkozások az újkori rabszolgaság legfőbb táplálói, a tengeri kalózok megfékezésére.
A jezsuita Claver Szent Péter (1581--1654) a dél-amerikai rabszolga-kereskedelem központjában Carthagénában negyven éven át minden erejét az Afrikából odahurcolt négerek testi-lelki gondozására szentelte. Külön fogadalommal kötelezte magát erre. XIII. Leó pápa a néger missziók pártfogójává avatta.
Minden elismerésre és csodálatra méltó a jezsuiták munkája Paraguayban, ahol az indiánok tömegeit mentették meg a rabszolgaságtól, és százötven éven át (1610--1767) fenntartottak egy keresztény indián közösséget, amelyet nem a közösség tagjainak az egyenetlenkedése szüntetett meg, amint az az újkori utópisztikus próbálkozások esetében történt, hanem a portugál és spanyol gyarmatosok embertelensége, és a szabadgondolkodó, az egyház és a jezsuita ellenes diktátorok erőszaka szórt szét.
A rabszolgaság megszüntetésére irányuló törekvések a 19. század elején indultak meg.
Brazília elvben már 1752-ben felszabadította a rabszolgáit, de a valóságban még a 19. század közepén is 2 millió rabszolgája volt. A bécsi kongresszus (1815) rábírta ugyan az európai hatalmakat a rabszolga-kereskedelem betiltására, de csak a nyilvános rabszolgavadászat szűnt meg. A francia forradalom deklarálta ugyan az emberi jogokat, a szabadságot, az egyenlőséget és a testvériséget, de a rabszolgaság megszüntetésére a francia gyarmatokon csak 1848-ban került sor
Az angolok a 18. században a rabszolga-kereskedelem kb. 50%-át a kezükben tartották. Mégis ők voltak az elsők, akik azt 1807-ben megtiltották, sőt 1833-ban a rabszolgaság intézményét is megszüntették. Ennek magyarázatát gazdasági megfontolásokban kereshetjük.
Közgazdászaik kimutatták, hogy a rabszolgák munkájának a termelékenysége nagyon alacsony, és a hozama alig fedi a munka költségét. Csakis az ültetvényeken lehetne még egyelőre fenntartani, ahol a nyereség még mindig nagyobb, mint a termelési költség.
A gépesítés, amitől a bölcselők az ember felszabadítását várták, egyre jövedelmezőtlenebbé tette a rabszolgák kényszermunkáját. Az egyre inkább kibontakozó gazdasági liberalizmus előnyben részesítette a szabad munkaerőt, amelyet a gazdasági konjunktúra hullámzásainak megfelelően a termelési folyamatban felhasználhatott vagy abból kitaszíthatott.
A holland Kelet-Indiában 1859-ben szüntették meg a rabszolgaságot, Észak-Amerikában, ahol a polgárháború kitörésekor (1861) csaknem 4 millió rabszolga élt, 1865-ben; Portugáliában 1878-ban. Spanyolország volt az utolsó ebben a folyamatban. Brazíliában csak 1888-ban szüntették meg a rabszolgaságot, miután XIII. Leó pápa hatalmas körlevélben szólította fel a művelt világot a rabszolgaság végleges eltörlésére.
Minden tilalom és nemzetközi ellenőrzés ellenére Afrika egyes részein századunk harmincas éveiben még mindig létezett a rabszolgaság…”
A májusi Ébredjetek-be van egy cikk a rabszolgaságrol. Rövid idézet:
"1863-ban az Egyesült Államok kormánya elfogadta a rabszolgák felszabaditásárol szóló rendeletet. A nyugati féltekén 1888 ban lett végleg felszámolva a rabszolgaság, amikor Brazilia is eltörölte azt."
Kimutattam, hogy következetes érvelés alapján a "dokein" szó csak olyan erővel """"tartalmazza"""" a "hinni" """"jelentést"""", ahogy a "tagadóit kiátkozni" vagy a "Denzingerbe beleírni" "jelentéseket". Te erre nem tudtál semmi ellenérvet kinyögni, mégis rám vetegeted a következetlenség vádját. Hogy mi jogon, ám te lásd.
Meghamisítod a történteket, mikor azt állítod, hogy te csak """"beleértetted"""" a mondott jelentést a szóba: mert nem csupán beleértetted (vagyis nem csupán szinonimaként, sem pedig csak felcserélhetőként használtad a kettőt), hanem explicite azt állítottad: a szó ezt jelenti. (És még csak nem is érted be azzal, hogy "ezt is jelenti.") Explicit állításod explicit bizonyítást igényelt volna - ennek hiányában viszont nagyot puffanva megdől.
"de ha ti valamit látni véltek, ami nálunk szerintetek hibás, és arról kijelentjük, hogy csak protestáns téveszme, mert nem azt valljuk, amit belemagyarázni akartok, akkor nem hogy tudomásul vennétek a beidézett kijelentéseinket, hanem kötitek az ebet a karóhoz: "de akkor is úgy van"!" - Ez a párhuzamosnak szánt tromfod éppen ellenem teljesen hatástalan. Mutass egyetlen esetet, ahol bebizonyítottad: szemrehányást téve meghamisítottam a r.k. álláspontot. Ha meg nem tudsz ilyet kimutatni rólam, akkor ne hidd, hogy a mostani kérdésben érdemben feleltél. (Help: mások balfogásaiért nem vagyok felelős.)
Az meg egyenesen komikus jelenség, hogy éppen te beszélsz arról: én nem veszem tudomásul a beidézett kijelentéseket. Mert te vagy az, aki a szócikkbeli explicit jelentésközlést a háta mögé veti, és a szócikket kínjában saját értelmezésével kitoldva igyekszik összefércelni saját kettészakadt érvelését, melyet korábban ugyane szócikkre alapozva vágott hozzám, és utasított diadalittasan a végigolvasására. Hát ennyit érnek a te érveid.
"Tehát ha én kezdettől fogva nem szócikket, hanem jelentést, tágabb értelmet közöltem -mert nem irtam, hogy ez szócikk, hanem csak a szó értelmét közöltem-, el kellene fogadnod, vagy tudomásul venni, hogy a katolikus tanitást oktalanul saraztátok." - Ugyan már, ne próbálj ködösíteni. Te kezdetben egy explicit állítást tettél, mizerint a "dokein" azt jelenti: "hinni." Erre akarod most ráhúzni, hogy "tágabb értelmet" közöltél. Holott sem ezeket a szavakat nem használtad sem pedog az alapjelentést nem közölted. Ha tehát egyszerűen a "jelent" igét használtad, az azt bizonyítja, hogy az alapjelentést próbáltad ezzel közölni - s mint láttuk, hibásan.
Persze el is ismerhetnéd, hogy melléfogtál - csak ehhez vitázói tartás kellene.
Mikor én beleértek egy szóba olyat, ami nem szószerint, de tartalmában annak jelentése (és ezt pirositva közlöm), kiakadsz, hogy az nem fair, de ha ti valamit látni véltek, ami nálunk szerintetek hibás, és arról kijelentjük, hogy csak protestáns téveszme, mert nem azt valljuk, amit belemagyarázni akartok, akkor nem hogy tudomásul vennétek a beidézett kijelentéseinket, hanem kötitek az ebet a karóhoz: "de akkor is úgy van"!
Tehát ha én kezdettől fogva nem szócikket, hanem jelentést, tágabb értelmet közöltem -mert nem irtam, hogy ez szócikk, hanem csak a szó értelmét közöltem-, el kellene fogadnod, vagy tudomásul venni, hogy a katolikus tanitást oktalanul saraztátok.
Először azt állítod: a "dokein"azt jeleni, hogy "hinni." Amikor kimutatom, hogy nem azt jelenti, te kötöd az ebet a karóhoz, és belinkelsz egy lexikoncikket. Én rámutatok, hogy a lexikoncikk szerint a "dokein" azt jelenti: "látszani". Te lekezelően felhívod a figyelmemet arra, hogy el kell olvasni végig a szócikket, majd vörös fejjel megvastagítasz belőle négy sort - melyeknek persze semmi közük a "dokein" jelentéséhez. Én érthető módon mindezt szóvá teszem, és fenntartom, hogy a szócikkedet nem is olvastad végig, mert nincs benne, amit belőle ki akarsz olvasni. Erre most jössz azzal, hogy ugyanúgy nincs benne ez a jelentés, ahogy a Szentháromság szó sem a Bibliában. Holott éppen te hoztad fel e szöveget bizonyítékul - és most már kénytelen vagy e fő bizonyítékodról szólva odáig hátrálni: burkoltan utal a szónak általad állított jelentésére.
"A "hinni" is ott van, mikor azt mondja, hogy kötelezően továbbadandó [...] mert csak azt adjuk kötelezően tovább, amiben hiszünk, és amit vallunk, tehát amit mindenképp megőrzendőnek tartunk." - Neked fogalmad sincs sem a bizonyításban megnyilvánuló logikai szigorról, sem a felhasznált forrásoknak helyükön való idézéséről, sem pedig a vitában a bizonyítás terhéről, ti. hogy ez alapjáraton kit nyom. Egy saját értelmezést nyomsz bele a forrásodba, és ezzel akarod kipótolni, ami onnan hiányzik - és nem egy fogalmi, hanem egy nyelvtani kérdésben. Mintha ugyan a szó nyelvtani-történeti jelentését megváltoztatná az a körülmény, hogy te mivel akarod éppen összekötni! Hát ilyen a te bizonítási igényességet! Ilyen porhintéssel kívánod eltakarni azt a szégyenedet, hogy amit nagy hangon ellenem lobogtattál, az szánalmasan cserbenhagyott téged.
Ezzel az erővel én is állíthatnám, hogy a "dokein" azt jelenti: "hitletéteményként megörökölni", mert csak azt adjátok kötelezően tovább, amit hitletéteményént megörököltetek. Vagy hogy a "dokein" azt jelenti: "a tagadót kiátkozni", mert csak azt adjátok kötelezően tovább, aminek a tagadóit kiátkoztátok. Vagy hogy a "dokein" azt jelenti: "a Denzingerbe beleírni", mert csak azt adjátok kötelezően tovább, amit a Denzingerbe beleírtatok.
Az első linkelményed nem ér semmit: Bright éppen azt a könyvet cáfolta meg, amelyre Bonocore mint részletesebb tárgyalásra hivatkozik a lap alján. A második linkelményed meg az elsőből merít.
Bonocore rosszhiszeműsége (vagy felületes forráskezelése) megnyilvánul pl. abban, hogy a zsinatnak tulajdonít egy olyan kijelentést, amiket valóban a zsinaton tettek - a római küldöttek! Ezt írja, diadalmas vastagbetűzésekkel kiemelve, ami az ő szája íze szerint való:
"Similarly, the Acts of the Council of Chalcedon, speak of Leo, saying...
"Wherefore the most holy and blessed Leo, archbishop of the great and elder Rome, through us, and through this present most holy synod together with the thrice-blessed and all-glorious Peter the Apostle, who is the Rock and foundation of the Catholic Church, and the foundation of the orthodox faith, hath stripped him (Dioscorus, Bishop of Alexandria) of his episcopate, and hath alienated from him all hieratic worthiness." -- Acts of Chalcedon, Session 3"
Előtte azonban ezt írja Bonocore megjelöletlen forrása, a NPNF sorozat zsinatos kötete:
"[Next follows the petition of Eusebius et post nonnulla four petitions each addressed to “The most holy and beloved-of-God ecumenical archbishop and patriarch of great Rome Leo, and to the holy and ecumenical Synod assembled at Chalcedon, etc., etc.;” The first two by deacons of Alexandria, the third by a quondam presbyter of the diocese, and the fourth by a layman also of Alexandria. After this Dioscorus was again summoned and, as he did not come, sentence was given against him, which was communicated to him in a letter contained in the acts. (L. and C., Conc., Tom. IV., col. 418.) The Bishops expressed their opinions for the most part one by one, but the Roman Legates spoke together, and in their speech occurs the following (Col. 426:)]"
Így már egészen más a helyzet. A római küldöttek érthetően igyekeztek a legvirágosabb nyelven dicsőíteni főnöküket, míg a többi zsinati atya sokkal mérsékeltebben fejezte ki magát. Fejüknek is joggal nevezték Leót, mert azon a zsinaton az ő küldöttei elnököltek.
Természetesen Bonocore elfelejti megemlíteni, hogy az a zsinati levél, amit ő a Leó leveleinek gyűjteményében lévő 98. levél címe alatt idéz is, azt a kérést foglalta magában, hogy Leó bólintson rá arra, amit küldöttei tiltakozással fogadtak. Ez tehát egy udvarias szövegezésű bókhalmaz volt, amiből nem lehet valami sok joghatósági elismerést leszűrni.
---
Bonocore ezt is írja:
"So, the matter was settled; and, for the next 6 centuries, all Eastern churches speak of only 27 canons of Chalcedon -- the 28th Canon being rendered null and void by Rome's "line item veto." This is supported by all the Greek historians, such as Theodore the Lector (writing in 551 AD), John Skolastikas (writing in 550 AD), Dionysius Exegius (also around 550 AD); and by Roman Popes like Pope St. Gelasius (c. 495) and Pope Symmachus (c. 500) -- all of whom speak of only 27 Canons of Chalcedon."
Ne rójuk most fel Bonocore-nak, hogy nem tudja helyesen leírni néhány történetíró nevét. Arról, hogy a keleti egyházak mennyire vetették el Kalcedon 28. kánonját a következő időkben, elég lesz elolvasni a NPNF szerkesztői által ehhez írt megjegyzést. Ennek végén ott díszeleg az a latin orcákat máig pirító tény, hogy 1215-ben a IV. lateráni zsinat implicite elfogadta a 28. kalcedoni kánont, mikor elismerte Konstantinápony székének második helyét - persze abban a történelmi helyzetben, amikor Konstantinápoly a "frank" keresztesek kezén volt! De már korábban is megtört az az állítólagos keleti állásfoglalás a 28. kánon ellen, amit Bonocore bizonyos történetírókra hivatkozva állít, mert már a trullói zsinat elismerte a 28. kalcedoni kánont, és a 7. egyetemes zsinat a pápai küldöttek jóváhagyásával megerősítette az összes trullói kánont.
De aki ért franciául, az megnézheti Tillemont-nál a bővebb forrásokat is. Ezek leírják, hogy a zsinat utáni években (és persze jóval előtte is) Konstantinápoly gyakorolta a pátriárkai jogokat, a keleti egyházak hallgatólagos elismerésével. Leónak semmi más oka nem lehetett a kánon elleni harcra, mint hogy féle Konstantinápoly növekvő tekintélyétől. Ezt persze a Ballerini fivérek Paschasius Quesnellel vitázva úgy próbálták magyarázni, hogy Leó csak a niceai pátriárkai sorrendet védte a kalcedoni újítás ellen, de hiába.
Pont annyira van szó szerint ott, miként a bibliában a "Szentháromság" szó. Értelmes ember pedig hiszi és vallja a Szentháromságot. A "hinni" is ott van, mikor azt mondja, hogy kötelezően továbbadandó:
"A gör. fil. isk-kban dogmáknak nevezték azokat a tételeket, amelyeknek továbbadása kötelező volt. ..... Legújabban K. Barth a dogmát úgy fogta föl, mint az isteni és emberi szó közötti viszony kifejezését. Vele szemben az ev. teol. inkább úgy tekinti, mint a Szentírás üzenetéből nyert hitbéli ismeret kötelező kifejezését."
stb.
mert csak azt adjuk kötelezően tovább, amiben hiszünk, és amit vallunk, tehát amit mindenképp megőrzendőnek tartunk.
Képzelhetjük, mennyire hiteles, elfogulatlan, részrehajlásmentes lehet az a "jelentés", "amelyet az amerikai püspöki konferencia felkérésére készített el" a fölkért intézet. Kb. annyira, mintha egy Húskombinátok Föderatív Ligája vagy a Pálinkafőzők Szövetsége megfizetne egy tudósokból álló társaságot
tanulmányt készítendő a hús-/alkoholfogyasztás emberi egészségre gyakorolt hatásáról...
A zsinatról én Schaffot ajánlhatom, a 28. kánonról pedig Brightot. Természetesen ajánlhatnám Hefelét vagy Tillemont-t is az Archive-org-on, de azok még nincsenek megfésülve.
A legfőbb hiányossága a Piusz-féle tálalásnak, hogy kihagyja: a zsinat alaposan megvizsgálta, megvitatta és csak utána fogadta el I. Leó tomoszát - holott amaz azt követelte, hogy vita nélkül fogadják el.
"this canon was passed in the absence of the papal legates, and they subsequently objected to it" - Ugyan már: ők maguk vonultak vissza (hangoztatván, hogy erre az ügyre nézve nincs parancsuk az uruktól), hogy aztán mint ilyen ellen is tiltakozhassanak ellene. (Kikényszerítettnekis nevezték.) A szembesítésről is hallgat Piusz, amikor tudniillik a zsinati atyák kijelentették, hogy őket bizony senki nem kényszerítette.
Azt meg, hogy a pápai küldöttek egy hamis niceai kánont lobogtattak, egészében elhallgatja Piusz.
Megjelent az amerikai papi szexuális visszaélésekről készült tanulmány
2011. 05. 24. 10:20 - Kiadta a John Jay Intézet az Egyesült Államok katolikus egyházának papjai által 1950 és 2010 közt kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaéléseiről szóló jelentését, amelyet az amerikai püspöki konferencia felkérésére készített el. A statisztikákkal kiválóan alátámasztott jelentés számos sztereotípiát lerombol.
A jelentés érdekességeit a brit baloldali napilap, a the Guardian is ismerteti. Andrew Brown, a lap szerzője cikkében megjegyzi, hogy a statisztikákkal kiválóan alátámasztott jelentés számos sztereotípiát lerombol.
Mint írja, háromféle fő megközelítés él a közvéleményben: a liberális keresztények a cölibátust okolják; a konzervatívok a homoszexualitást, mivel Amerikában az áldozatok 83 százaléka fiú; végül a kívülállók szerint az egész egyház hitelét vesztette és az egész egyház „rohadt”.
Az utolsó magyarázat azért nem áll – írja a baloldali lap szerzője –, mert még így is a legalacsonyabbak közé tartozik katolikus egyházban elkövetett visszaélések száma. A jelentés a bérmálkozásra jelentkezők számából indul ki, és százezer főhöz viszonyítja az arányszámokat. Ez már szigorú mérce, hiszen egy papnak sokkal több kiskorúval van kapcsolata, mint amennyien a bérmálkozási felkészítésre járnak. De még így is: 1992-ben százezer jelöltre jutott 15 incidens, 2001-re pedig ez ötre csökkent. Hasonló csökkenés ment végbe az egész amerikai társadalomban elkövetett összes visszaélés számában is, csak épp az még így is sokkal magasabb.
A szekuláris, jóléti Svédországban pedig 1992-ben 142, 2001-ben pedig 169 visszaélés jutott százezer gyermekre. Azaz ott a jó 20-30-szoros esélye volt egy gyermeknek, hogy szexuális visszaélés áldozata lesz, mint ugyanekkor az amerikai katolikus egyházban. Pedig Svédország nem éppen az a hely, ahol rosszul megy a gyermekek sora. Alaszkában ez a szám 178 százezer gyermekre nézve. Szóval az egyházban még mindig sokkal kisebb a szexuális visszaélések aránya, mint bárhol a világban.
A visszaélések száma folyamatosan csökkent az elmúlt harminc évben. Akik azzal állnak elő, hogy nem merték jelenteni az eseteket az áldozatok, meg kéne magyarázniuk, hogy miként lehetett ez egy olyan időszakban, amikorra eltűntek az ilyen esetekért feljelentést tevőket sújtó társadalmi ítéletek, ráadásul az elkövető ellen indított per jelentős anyagi haszonnal járhatott siker esetén. Ha a probléma elsődlegesen az volna, hogy megnőtt a homoszexuális papok száma, akkor az eltelt időszakban a visszaélések számának is növekednie kellett volna – írja az elemző. A cölibátus hibáztatása ugyanezért tévút.
Így marad a Woodstock-hipotézis: a hatvanas évek gyors társadalmi változásai, a szexuális forradalom „vívmányai” összeadódtak a II. Vatikáni Zsinat utáni, belső egyházi bizonytalanságokkal, amikor megrendült a papság önképe és az egyház tekintélyébe vetett hit. A jelentés maga ezt az álláspontot preferálja, ám ezt is kritika tárgyává tehetjük: a külső okokat előtérbe helyező magyarázat alapján ugyanis nem kellett volna csökkennie a visszaélések számának, tekintve, hogy az amerikai társadalom nem lett puritánabb a szexuális erkölcsök terén a hatvanas évek óta – írja Andrew Brown a Guardianben.
"A hívők nem tanítanak semmit." - Nem kell a közhívőknek is tanítaniuk bármit is ahhoz, hogy az általuk elhitt és vallott tanítás egyben az övék is legyen.
"A Római Katolikus Egyház vezetői a vatikáni Szentszékben csücsülve találják ki a szerintük igaz dogmákat" - Nem, a r.k. dogmákat nagyon sok helyen szétszóródott egyházi elöljárók, sőt néha laikusok találták ki. Aztán rendszerint lassan elterjedt, és ilyen stádiumban érte őket a dogmatizálás.
"Nem az autógyári munkás hibás azért, ha rossz alkatrészt kell, hogy beszereljen és amiatt az autó gajramegy." - Ezt fölöslegesen ráncigálod elő, mert senki nem állította az ellenkezőjét alapjáraton. Persze ha a r.k. közhívőknek van módjuk utánajárni, hogy miben téves feleketzetük egyik-másik tana, akkor a felelősség immár az övék is.
Nem megy ez neked, Katolikus2. Hol szerepel az általad vörös fejjel lengetett részletben, hogy "a dokein azt jelenti, hogy hinni"? Mert ezt állítottad - ezt is védd meg.
Tök mindegy, hogy "római katolikus egyházat" írsz le, vagy "orthodox katolikusok"-ról beszélsz - az egyház, az a hívők összessége. A Római Katolikus Egyház vezetői a vatikáni Szentszékben csücsülve találják ki a szerintük igaz dogmákat, majd azokat a pápa (mint Jézus földi helytartója) kihirdeti, mint tévedhetetlen igazságot. Nem az autógyári munkás hibás azért, ha rossz alkatrészt kell, hogy beszereljen és amiatt az autó gajramegy.
"Kérjük a keresztényeket és minden evangelizálót, fontolja meg imádságban a mondottakat: hogy az emberek ugyan üdvözülhetnek Isten irgalmas kegyelméből egyéb utakon is, ha mi magunk nem is hirdetjük nekik az evangéliumot; -- de vajon mi magunk üdvözülhetünk-e, ha az evangéliumot nem hirdetjük: hanyagságból, félelemből, szégyenkezésből, amit Szt. Pál úgy fejez ki, hogy "az evangélium szégyene''. Mi lesz a mi örök sorsunk, ha esetleg téves alapállásból hagyunk fel az evangélium továbbadásával? Ez ugyanannyi volna, mint elárulni az isteni meghívást. Isten ugyanis azt akarja, hogy az evangélium magvát ember hintse el embertársa lelkébe. Rajtunk áll, hogy e mag fává terebélyesedik-e, gyümölcsöt terem-e? Őrizzük meg tehát a szív buzgóságát. Őrizzük meg azt az édes örömöt, hogy továbbadhatjuk az evangéliumot, még ha könnyek között vetünk is. Legyen bennünk ez a szándék szilárd elhatározássá, amitől senki sem tud eltéríteni."
idézet helye: VI.Pál pápa Evangelii Nuntiandi kezdetű apostoli buzdítása a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez a mai világ evangelizálásáról 80. pont
