Tengerként hullámzó zöldellő fák, szikrázó napsütés, füstös tömb házak és egy délibáb az út végén… Mintha egy képet néznék, egy olyan képet mely testemnek kínlódást szán, de lelkem epekedik az egyesülésért. Akarom, hogy a képben legyek, mely a tanterem ablakába van keretezve, akarom, hogy a perzselő aszfalt égesse csupasz talpam és gyöngyöző arcomból piciny patakok induljanak a mellkasom irányába. Egy kihalt város, egy bűnös város, semmi rózsaszín felhő, csak én és a szűnni nem akaró vágy, mely ott tart. Ez az a hely ahol lenni akarok, itt az vagyok, aki vagyok!
12:50, az órának vége.. Gazdasági informatika, ennél unalmasabb órát nehezen lehetne kitalálni. Valószínűleg a 1,5 órából, csak 1 órát töltenék képzeletbeli világomban, ha elolvastam volna a könyvet, de arra sem méltattam, hogy megvegyem. Leveszem a szemüvegem és beleteszem a táskámba a többi kacattal együtt. Irány a menza. A mai nap egyedül fogok ebédelni, ismét. Jobb szeretek egyedül lenni az utóbbi időben, több időm van tisztázni a dolgokat magamban. Sietve haladok a lépcsőn a koli átjáró irányába, nehogy összefussak egy ismerőssel. Igazán nincs kedvem most bájcsevegni valakivel. Fejemet lehajtom, szemeimet a földre szegezem, így haladok amíg be nem érek az ebédlőbe. Épp a napi ajánlatot olvasom a kifüggesztett táblán, mikor a nevemet hallom. - Bálint? Eltűntél az utóbbi napokban! Minden rendben? – kíváncsiskodott egy hang a hátam mögül. Megfordultam, és arcomat vér öntötte el.
- Szia Noel! Az utóbbi időben nem éreztem magam valami jól, de minden ok. – Ami azt illeti, közel sem volt a helyén minden. De ez most nem számított, a szomorú, beforduló hangulatom egyhamar elillant, és jókedvű fecsegésbe kezdtünk. Ugyanazt a menüt kértük, majd leültünk egymással szemben az egyik asztalhoz. Noel elmesélt egy-két vicces történetet az egyik tanárjáról, majd megkérdezte, hogy mit csinálok este, a kérdés annyira váratlanul ért, hogy egyből rávágtam a „semmit”, holott 2 prezentációt kellett volna megcsinálnom.
-És mond, van kedved sétálni egyet a városligetben? – kérdezte mosolygó szemmel, miközben egyenesen az enyémbe mélyült. – Húú, még soha nem voltam ott, de szeretnék. Este 7 körül beugrom hozzád a szobába, és indulhatunk, ha az neked is jó.- valahogy sosem találtam a szavakat mikor Noellel vagy Bencével kellett beszélgetnem. Noelnek megfelelt a 7 óra, így a nap további részét a szobámban töltöttem azzal, hogy elkészüljek még az esti program előtt a feladataimmal. A szobám üres volt egész héten, Bencével nem találkoztam a fura délután óta, állítólag otthon van valami gubanc, és egész héten nem volt Budapesten. Az utóbbi 2 napban már nem nagyon gondoltam rá, nem tudom, hogy mit is láttam akkor pontosan, azt sem, hogy mi történt, de mióta nincs itt egy szakadék ordít mellkasomban. Egy megmagyarázhatatlan vágy húz felé. Hogy milyen lesz találkozni vele? Nem tudom, de holnapután, vasárnap kiderül. Eszembe jutott, hogy Zsanettet is elhívhatnánk este, bár nem tudom mennyire jó ötlet, ugyanis tegnap nálam járt, és egy igen mély beszélgetés közben elmondta pasizási szándékait, amiben Noel igen lehetséges prédaként szerepel. De nem akarok kerítőt játszani, oldják meg ők, ez az én estém lesz, jól fogom magam érezni bárki is legyen még ott rajtam kívül.
A nap gyorsan telt, sikerült elintéznem mindent amit kellett, meg is voltam lepődve saját magamon, annyi időm még volt, hogy egy gyors zuhanyt vegyek, és felöltözzek. Noel az ötödik emeleten lakott, lusta voltam lépcsőn menni, így a liftek elő vánszorogtam, és vártam. Szerencsétlenségemre Zsanett tartott egyenesen felém, és már messziről integetett és vigyorgott, hogy hová is készülök nélküle. Mikor közöltem vele, hogy Noellel elmegyünk sétálni és, hogy van e kedve velünk tartani, szemei kikerekedtek, és orrát fura módon ráncolni kezdte. – Nagyon jó lenne veletek tartanom, de sajnos már van programom estére. Valójában csak egy füzetet jöttem kölcsön kérni, de végül is rá ér. – volt a válasza, és már el is tűnt a folyosó kanyarban. Az 522-es szoba elé érve megálltam, és bekopogtam. Noel kijött, a hátán egy táskával, amiben (mint később kiderült ) pár doboz sör bújt meg. Az úton odafelé sokat viccelődtünk, és amint kiderült „ez egy olyan séta lesz, hogy leülünk egy padra, iszunk és beszélgetünk”, őt idézve. Az ötlet tetszett, sőt nagyon is tetszett. Mire oda értünk már szürkébe váltott az égbolt, de ez nem igazán zavart, a hőmérséklet kellemes volt, így rajtam csak egy rövid nadrág, és egy ing volt, Noelen pedig egy fekete trikó, és egy könnyű anyagból készült nadrág. Nem kellett sokáig bolyongnunk, hogy találjunk szabad helyet, meglepően kevesen voltak, de Noel ragaszkodott hozzá, hogy kövessem, mert ő tud egy nagyon jó placcot. A hely ahová vezetett eléggé el volt dugva a fák között, egy pár méter átmérőjű, szabálytalan körhöz hasonló tisztáson voltunk, pad az nem volt, csak néhány szikla darab amire leültünk. Az első doboz sör elfogyasztása után, már kellőképp beszédes, és felszabadult állapotba kerültünk. A hold megvilágításában arca olyan hatást keltett, mintha az örökkévalóságnak alkották volna, elpusztíthatatlan gyémántból. Elég gyakran rajta felejtettem a szemem, amit talán észre is vett, de nem tette szóvá. Egy fura érzés kezdett hatalmába keríteni, ami meglehetősen zavarba ejtett. Kívántam, hogy lássam meztelen testét, ahogy fürdik a hold vízesésként ráömlő fény nyalábjaiban. Azelőtt nem éreztem ilyesmit csak lányok iráni, illetve egyszer, még Bence társaságában, de az nem volt ennyire heves. Talán testem már nem bírja tovább, és hamarosan átszakad a gát, mely fogva tartja erkölcstelen vágyaimat? Bárhogy is legyen, nem érdekel ebben a percben, most csak ő van és én. Egy- két perc néma csend következett, és én azon gondolkoztam, hogy vajon milyen reakciója lenne, ha megfognám a kezét, és a mellkasomra húznám, vagy ha hozzálépnék, és ajkamat közelíteném az övéhez. A gondolat menetemet hamar félbeszakította Noel, felállt és tett két lépést irányomba, aminek következtében pár centire került az arcomtól. Mélyen a szemembe nézett, és nyelvével egy nedves csíkot hagyott alsó ajkán. A szívem elkezdett gyorsabban verni, mellkasom hevesebben mozgott, és testem minden egyes porcikája elkezdett remegni, olyan mértékben, hogy féltem fogaim vacogása szét zúzza a pillanatot. Nem tudom mennyi ideig meredtünk egymásra, de nem akartam, hogy vége legyen. Minden egyes lélegzet vételét az arcomban éreztem, és beszívtam azt. Végre karjai elindultak felém, az egyikkel derék tájt megfogott, és gyengéd húzást fejtett ki, a másikkal a hajamba túrt, és arcunk egybe olvadt. Az agyam tiltakozott, a gondolatok csak úgy özönlöttek képek formájában, tudtam, hogy nem helyes amit teszünk, de a vágy erősebb volt, és már nem én irányítottam testem, hanem valami más, egy felsőbb rendű erő. Kezeimmel benyúltam a trikója alá, és elkezdtem azt felfelé tolni, bőrének tapintása olyan érzés volt számomra, mintha egy égő selyem darabot simogatnék. Hevesen csókolóztunk, és közben karjait átbujtatva sikerült leszednem róla a felsőt. Feltárult előttem gyönyörű felsőteste, kezeimmel agresszív módon elkezdtem feltérképezni azt. Közben levettem én is a pólómat, és az egyik kezemmel félve ugyan, de benyúltam a nadrágjába, egy pillanatra abba hagyta nyakam csókolgatását, a szemembe nézett, és elmosolyodott. Ez a mosoly számomra a megnyitott ajtót jelentette. Miközben egyik kezem a nadrágjában, másikkal pedig tarkójába kapaszkodtam, egy pillanatig haboztam, hogy a boxerjébe is merjek e benyúlni. Ismét megoldotta a problémámat, eleresztett és szétgombolta a nadrágját, boxeralsóját pedig lehúzta. Nem volt túl sok a fény, de ahhoz elég, hogy lássam azt amit látnom kell, kezembe fogtam, és elkezdtem játszani vele. Egy kis idő után, már rajtam sem volt ruha, és Noel a fülembe súgott valamit. – Akarod?- lehelte. Nem tudtam hirtelen, hogy mire gondol, és meg is ijedtem a kérdéstől, mert nem gondoltam bele, hogy ennél is többre sor kerülhet. Úgy gondoltam, hogy erre nem vár választ, és ha akartam volna sem tudok megszólalni, így önkénytelenül, mintha a testem is erre vágyna térdre ereszkedtem, és a számba vettem a farkát. – Nem pont erre gondoltam, de ez is jó!- mondta mosolyogva. Nem gondoltam bele, hogy mit is csinálok, de nem is akartam bele gondolni, egyszerűen csak jó volt, és kellett nekem, kellett ahhoz, hogy önmagam lehessek. Miközben a számban volt, mindkét kezével a fejemet fogta, én pedig az egyikkel a farkát, és próbáltam befolyásolni, hogy mennyi része legyen a számban, a másik pedig a hasán pihent. Jó pár percig folytattam a mozdulatokat, azonban Noel felállított, és a földön heverő táskájában kezdett kutatni, elő vett egy gumit, amit fogai segítségével már ki is bontott. Ebben a pillanatban valami megtorpant bennem, tudtam, hogy minek kell következni, de nem álltam rá készen, nem akartam még jobban összezavarni magam, már így is elég majd megemésztenem azt, amit az elmúlt 20 percben tettem. Noel a kezembe adta a gumit és megkért, hogy húzzam fel neki. Azonban közöltem vele, hogy nem állok erre készen, még nem.
Hazafelé már kevésbé voltunk beszédesek, inkább csak ő beszélt hozzám, arra a következtetésre jutottam, hogy ő már többször is csinált ilyesmit, és biztosan azt hitte, hogy én is. A szobámba nem jött be, ami jó is, mert egyedül szerettem volna lenni. A gondolatok, tornádó módjára kavarogtak bennem, elemeztem, az elmúlt pár órát, hogy milyen folyamat vezetett idáig. Ambivalens érzésem volt, élveztem azt amit ott, és akkor csináltam, ugyanakkor bűntudatom is volt, de nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, vagy kiért. Több órán keresztül csak ültem az ágyamon, és bámultam a szemközti falat, aztán kinyitottam a szám, és hangosan kimondtam:- MELEG VAGYOK!
Forró, fülledt délután van, túlságosan is ahhoz, hogy Szeptember legyen. Egyedül fekszem az újonnan kapott kollégiumi szobámban. Rég éreztem magam ilyen távol az otthonomtól, elesettnek, védtelennek. Tudtam, hogy valami történni fog, éreztem, ott legbelül, ahol az álmok, és a vágyak születnek. Valaki kopog… Érdekes, most kopognak hozzám először mióta itt vagyok, felugrottam és várakozva ajtót nyitottam.
- Szia! Bence vagyok, úgy néz ki ezt a szobát kaptam. 304-es.- mondta erőteljes hangon az ajtó előtt álló fiú.
- Üdv Bence! Bálintnak hívnak, igen ez a 304-es szoba.
- Szóval akkor mától lakótársak vagyunk.- hangjában valami különös él csendült meg, s közben belépett a szobába.
- Igen, úgy néz ki. De ezt a meleget, nem tudom meddig bírjuk elviselni.- mondtam kissé zavartan, hogy az időjárásról beszélgetünk.
- Ahogy nézem egész délután ide süt a nap, na és mond első éves vagy?
- Igen, nem ismerek még senkit, 1-2 órája érkeztem. Na és te?
- Nekem már volt egy próbálkozásom… De ezen az egyetemen elsős.- közben már birtokba is vette az üres ágyat, és a ruháit pakolta szorgalmasan.
- És milyen szakon vagy? Én HR-en, nem tudom jó döntés volt e, a szüleim ragaszkodtak, hogy adjam be az orvosira is, de az valahogy nem nagyon vonz.
- Én marketingen, de ha jól tudom, vannak azonos óráink, felvehetnénk őket ugyanahhoz a tanárhoz. – egy lágy mosoly jelent meg arcán.
- Ööö… Az remek lenne.- felröppent a kép a fejemben, miközben egymás mellett ülünk egy padban… a gondolattól vér öntötte el az arcomat.
- Azt hiszem elmegyek tusolok egyet, tényleg nagyon meleg van itt…- nem tudom, hogy ezt a meleg miatt mondta e, vagy csak észrevette zavartságomat, de mindenesetre megmentette a helyzetet.
- Én teszek egy felfedező körutat. Később találkozunk. – felvettem egy vizes palackot, és magam mögött hagytam az öltöző szobatársamat.
Ahogy kiértem a szobából felidéztem az imént látott fiú arcát, nem is tudom miért tettem, de elkezdtem azt elemezni. Sűrű fekete haj, mely egy kicsit kócos, mintha nem fésülködött volna már vagy 2 éve, de mégis elegáns, és vad. Barna bőre, ami a szoba megvilágításában még bronzosabbnak tűnt, mint amilyen valójában lehet, azt hiszem körülbelül olyan tónusú a bőre, mint az enyém. Ajka egy férfi ajkához mérten vastagabb, és élettel teltebb, mint az elvárható lenne, és mikor mosolyog apró gödröcskék bújnak meg enyhén borostás arcán. De ami igazán szembetűnő, azok ragyogó kék szemei, azt hiszem soha nem láttam még ilyen színt, talán nincs is ilyen, csak külön neki lett megteremtve. Beleborzongtam… De miért? Egyáltalán miért gondolkodom rajta? Egyszerű kérdések, de most nem akarok ezekkel foglalkozni, inkább körbenézek, talán megismerkedem valakivel.
30-40 perc telhetett el céltalan bolyongással, ugyan nyüzsögtek a folyosók, a sok beköltöző diáktól, de nem volt olyan, aki társam lehetett volna a magányban. Gondoltam vissza megyek a szobámba, ám ekkor hírtelen hátulról valami tompa koppanást éreztem a testemen, és repültem is előre, egyenesen a padló irányába.
- Jaj ne haragudj! Olyan ügyetlen vagyok, had segítsek. – szólt a bocsánatkérő trillázó hang, miközben próbáltam egyensúlyba hozni a testem.
- Semmiség, semmi bajom, tényleg.
- Zsanett vagyok, most költözöm, csak kicsit többet vállaltam, mint amennyit elbírok. – szája kissé félére csúszott, mint aki most döbben rá, hogy az ember nem bírhat el csak annyit amennyit a teste enged.
- Igen azt éreztem, mit szólnál, ha segítenék, hogy ne ejts több nehéz dobozt mások nyakába? -Közben már a dobozokat pakoltam egy kupacba, hogy könnyedén felvehessem.
- Ohh. Azt megköszönném, de igazán nem vagy vicces.- fintorgott ironikusan.
- Egyébként Bálint, mármint a nevem! Fent lakom a harmadikon, én is nem rég költöztem be.
- Nos Bálint, akkor hozod ezeket? De vigyázz ám nagyon azokra a dobozokra, abban vannak a tartalékaim. – szemében egyfajta megszállottságot láttam, bizonyára nagyon fontos dolog lehet számára a doboz tartalma.
- Tartalékaid? Na erre kíváncsi vagyok…
Mint később kiderült Zsanett a tartalékok alatt, alkoholt értett… Fura egy lány, de nagyon szimpatikus, minden fájdalmat félre téve, amit a megismerkedésünk okozott, egy barátom már van. Később még sétáltam egyet a kollégium mellett lévő parkban, de szürkébe váltott az ég, és eljött az ideje, hogy visszatérjek a szobámba, melytől annyira rettegtem. Rettegtem? Vagy csak nem akartam Bencével találkozni? Magam sem tudom.
Ahogy fordítottam a kulcsot a zárban halottam, hogy beszélgetnek oda benn: Beszélgetnek? Valaki van a szobában Bencével? Az én Bencémmel? De miért lenne az enyém, hisz nem is ismerem. Teljesen megvadulva, berontottam a szobába, ahol egy gyönyörű lány ült az egyik ágyon, és épp abban a mozdulatban megfagyva, ahogy rájuk törtem, valószínűleg nagyon hevesen magyarázott valamit.
- Dóra, ő itt Bálint a szobatársam. Bálint, ő Dóra a barátnőm, és egyben kollégiumi lakótársunk. – mutatott felém Bence, miközben széles mosolyra húzódott a szája, és felém lépett kettőt.
-Barátnője?- tiltakoztam hevesen gondolataimban.
- Üdv Dóra. Talán megzavartam valamit? Mert úgyis lenne még egy-két dolgom. – ziháltam kissé erősebb hangon, mint azt terveztem.
- Dehogy is, ne butáskodj, épp rád vártunk. Nincs kedved átjönni Dóra szobájába? Egy kicsit leeresztenénk a beköltözéssel járó feszültséget. – Bence, Dórához lépett és kecses fedetlen vállára helyezte a kezét.
- Hát… Öööö… Csak ha nem zavarok. – valójában magam sem tudtam mit is szeretnék.
Végül is elmentem velük Dóra szobájába, talán már nem is volt olyan meglepő, hogy Zsanett, Dóra lakótársa… Ki ismer még egy lányt aki ennyit bír inni?… Ha tényleg megittam volna minden pohár bort, amit kiönt nekem Zsanett, azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom nem éltem volna meg a reggelt. Érdekes módon, Bencét és Dórát az egész este folyamán egyszer sem láttam, hogy csókolóztak volna, az mellékes, hogy megölelték egymást, megfogták egymás kezét,- amitől persze én eléggé ideges lettem- de nem láttam semmi jelét, hogy szerelmesek lennének egymásba. Ami azonban ez után történt, az számomra is egy teljesen új dolog.
Mikor, a számomra hihetetlen mennyiségű alkohol elfogyott, úgy gondoltuk ideje lefeküdnünk, én és Bence elköszöntünk, és elindultunk a sötét lépcsőházban a szobánk irányába. Nagyon izgatott voltam, most először voltunk a találkozásunk óta kettesben, a szívem a torkomban éreztem, a fülem lüktetett, és a tenyerem mérhetetlen módon izzadt. Próbáltam mindezeknek semmi jelét mutatni, bár szerintem azt sem vette volna észre, ha leesem a lépcsőről. Miután sikeresen bejutottunk a szobába, elindultam lemosni magamról az egész napos mocskot. Fürdés közben azon gondolkodtam vajon miért viselkedek így a jelenlétében, és miért neveztem az „én Bencém”-nek … Talán egy nagyon jó barátot látok benne? Vagy valami más van a dolog mögött, de ennél jobban nem is mertem belegondolni a témába. Féltem, hogy valami olyanra bukkanok, amit még gyermekkoromban eltemettem magamban nagyon-nagyon mélyen, és eddig sikeresen ott is maradt, vagyis eddig azt hittem, hogy már el is tűnt…
A szobában, Bence kiterülve, hason feküdt az ágyán, keze és lába az egyik oldalt lelógva. Nem volt be takarózva, hisz minek is ebben a dög melegben. Minden esetre alkalmam nyílt rá, hogy tüzetesebben megvizsgáljam teste részleteit. Nem volt annyira izmos, inkább csak kidolgozott, de hát mit is várhatnék egy úszótól, mert mint kiderül, versenyszerűen úszik. Elnéztem volna akár reggelig is, de sajnos a sötét szobában nem láttam valami sokat, így hát úgy döntöttem lefekszem, és átadom magam az álmaimnak.
- Jó reggelt hétalvó! Ideje felkelned, lekéssük az elsősök kolis programjának kezdését. – szakította félbe egy nagyon kellemes álmomat, egy még élvezhetőbb hang, melyről tudtam, a gyönyört jelenti számomra.
- Jó reggelt! Miért olyanunk is van? Nem lehetne, hogy kihagyjuk? Vagy menj nyugodtan egyedül Bence. – persze ezt nem gondoltam komolyan, mint ahogy hangom éléből is hallani lehetett.
- Na, ne csináld már. Együtt kell, hogy menjünk, jó buli lesz meglátod. Ja egyébként akartam kérdezni, hogy nem lenne-e baj, ha délután feljönne egy barátom? – szemei olyan kérlelően bombáztak, aminek csak egy vasból készült szobor tudott volna ellenállni, bár a barátja látogatásától gombóc keletkezett a torkomban.
- Nem, dehogy is, nyugodtan bármikor, nem kell ilyet megkérdezned.
- Te is itt laksz, és ha téged valami zavar, akkor nyilván olyat nem teszek. Na de öltözz és induljunk.
Kellemetlenül, feszélyezve éreztem magam, ahogy ott állt az ágyam mellett és arra várt, hogy kibújjak a pléd alól, amivel takaróztam. De hát nincs mit szégyellnem, hisz ő fiú akárcsak én, de ha lány lenne, akkor sem lenne semmi ilyesmire okom. Ahogy felálltam, éreztem forró, égető tekintetét, ahogy végig szántja a feszültségtől lüktető bőrömet. Nem gondoltam volna, hogy az emberi szempár ilyesmire is képes, de ahogy azt már megállapítottam ő valamiben különleges, nagyon fura hatással van rám. Miközben felöltöztem végig ült, és engem nézett, eléggé zavarban voltam, nem mertem megkérdezni, hogy talán valami baja van, vagy rosszul van e, minden esetre elmúlt a kellemetlen feszültség, s helyét talán egy még rosszabb érzés vette át, a kétely. Kétely, hogy vajon mit is gondolok én, hogy talán azért néz, mert tetszem neki? Egyáltalán hogyan gondolhatok arra, hogy tetszem e neki, mikor még 2 napja a barátnőmtől búcsúztam otthon. Otthon, ahol a családom szeret, és reménykednek bennem, hogy nagy ember leszek. Vajon bűnös vagyok amiatt, hogy szeretném azt hinni, hogy tetszem Bencének? Megcsaltam ezzel a barátnőmet, Katát? Rengeteg kérdés, mely csak úgy kavargott a fejemben, akár egy tornádó. De egy dolgot biztosan tudtam, Bencével akarok lenni, mindegy mit csinálunk, vagy hová vesszük fel az óráinkat, de mellette a helyem.
A kollégiumi vetélkedő elég jó volt, jobb mint amire számítottam. Én és Bence egy csapatban voltunk, a rózsaszínben. Zsanett a kékben, és Dóra a lilában. Megismerkedtem jó pár emberrel, köztük Noellel aki egy elég érdekes személyiség. Eleinte nem volt különösképp szimpatikus, de mikor kockacukrot kellett enni a másikról, és én ettem róla, elég közeli kapcsolat alakult ki. Talán azért nem volt szimpatikus, mert túl jól nézett ki, túl jól ahhoz, hogy úgy gondoljam, talán barátok is lehetünk. Barna, rövid haj, barna szem, és nyilvánvalóan szolis barna bőr. Testalkatra úgy nézett körülbelül ki mint én, na jó egy picit izmosabb. Örömmel láttam, hogy Bence nem néz jó tekintettel rám és Noelre, tudtam, hogy semmi jelentősége, de egyfajta megnyugvást, elismerést éreztem.
Az első játéknap lezárásakor a lilák álltak vezetésre. Dóriék csapata, nem rajongtam a lányér különösképpen, talán azért mert ő megölelheti Bencét, és én meg nem? Mindegy is ha tehetem kerülni fogom a társaságát. Kezdjük is ezt el az ebédnél, feltett szándékom volt, hogy nem ülök ahhoz az asztalhoz, ahol Dóra ül. De mi van akkor ha ott lesz ő is, akivel annyira szeretnék együtt lenni?
Így is volt, Bence és a az ellenszenves lány ott ültek egy asztalnál, azonban meglepetésemre a mögöttük lévőnél Zsanett és Noel ült, aki hevesen integetett irányomba. Ez egy hatalmas mentőöv, hogy miért nem melléjük ülök. Noelék asztalánál kellemes légkör volt, Noel jelenléte nagyon megnyugtatóan hatott a szervezetemre, biztonságban éreztem magam, most először vettem észre a szemében egyfajta mosolyt mikor rám néz. Ez egy kissé felkavart, de jól esett, de ahogy láttam Noel mindenkire így tekintett, egy nagyon jó lelkű ember, ennyi az egész.
Az ebédlőben szinte csak már mi voltunk, meg egy-két lézengő diák, olyan jól elnevetgéltünk, hogy észre sem vettük, hogy már mindenki eltűnt. Elköszöntem tőlük, és a szobám felé vettem az irányt. Az úton eszembe jutott, hogy Bence említett valami barátot aki fel jönne délután, remélem még nincs itt, és nem zavarok. A szobában nem halottam semmi zajt, így hát beraktam a kulcsom, és elfordítottam, illetve próbáltam volna, de nem ment… Kopogtam, és fura csörrenések, csattanások, mint mikor valaki felugrik, és le üt valamit. Az ajtó hírtelen kinyílt. Ott állt Bence félmeztelenül, és a háta mögött egy alig látható cipő, de ahhoz eléggé látható, hogy kivehető legyen az, hogy egy férfi cipője, ami nem az enyém, és nem is az övé.
- Bocs, Bálint. Tudod mondtam reggel, hogy feljönne valaki…
De már futottam is, valamit még mondott, de azt már nem hallottam. Futottam, nem tudtam hová, de éreztem, messze kell most lennem, és egyedül.
Öszintén szólva szívesen lennék én is a barátod :) Neki nagyon jó és örülhet hogy ilyen barátja van mint te :) Nincs mit,.nagyon szívesen :) Bármikor állok rendelkezésedre ;) :)
Úgy éreztem hogy ha a legjobb barátomnak segítségre van szüksége, akkor valamilyen szinten helytállást kell tanusítani. Persze új volt ez a szitu és a bűnözés izgalma is benne volt a pakliban. Köszönöm a tanácsot, meglátjuk, még gondolkodok a dolgon.
Hát lehet, hogy baráti szívesség mozgatott, de élvezted amit csinált? Nos nekem is volt ilyen vágyam, hogy cumizzak egy szép nagy faszon és miután megtettem egyre többet gondoltam rá és már többet is szeretnék azóta... pl. hogy lány ruhában kisminkelve... cumizzak és hogy lovagoljak is egy szép hímvesszõn... ;) :) és hát lehet a barátod is ahogy átesett az elsö ilyen élményén annyira megtetszett neki hogy többször is csinálná :) és lehet hogy ennyire férfias vagy, de szerintem (egyéni véleményem) nyugodtan fogadd el az ajánlatát amennyiszer csak kéri, max lesz még egy-két örömteli, élvezetes pillanatod ;) :)
Én baráti szívességből voltam benne a buliban. Ill. ha egy heteró pasinak ez eszébe jut, (biztos sokan vannak ilyenek) és szeretné kipróbálni. Elég érdekes ha pont rám gondol. Ennyire férfias volnék?
Hát szerintem döntsd el, hogy te szeretnéd-e. Ha igen akkor csináljátok annyiszor amennyiszer szeretnétek és mindketten êlvezitek. :) Bárcsak nekem lennének ilyen felkéréseim... :) Én már akkor a legújabb êlményemet írnám le :) ;)
Az a kényes helyzet állt elő, hogy a srác ismételni szeretné a dolgot.
Egyenlőre nem mondtam semmit, csak hogy anno 1 ilyen jellegű alkalom lett megbeszélve. Azt mondta hogy még egy utolsó lehetőséget kér, és soha többé nem hozza fel a témát.
Az a baj hogy mégha tényleg az utolsó is, már így sem tudom eldönteni hogy most mi az én helyzetem? Ugye még nem számítok bisexuálisnak vagy ilyesmi?
V-nek munkahelyet kellett keresnie, ami akkoriban nem jelentett akkora problémát, mint manapság. De hát V nagyon szerette a pénzt (én is) ezért egy olyan állást várt ki, ahol várható volt némi borravaló. Újságárus lett. Együttléteinket barátom szükséglakásán intéztük el, egy - két hónapig abban a hitben ringattam magam, hogy ez így megy a világ végéig.
Később tudtam meg V nagymamájától, hogy látták V-n hogy fülig szerelmes valakibe, de nem tudták kibe. Nos, ez a valaki akkor tényleg én voltam és én is úgy éreztem iránta. A következő megoldandó probléma az volt, hogy V családjánál engem valahogyan el kellett fogadtatni. Annak ellenére, hogy 10 évvel voltam idősebb, mint V és 10 évvel fiatalabb, mint V anyja, ez sikerült. Még a nagymami is pertu cimborám lett. Anyuci éppen nem volt férjnél, aminek később még lesz jelentősége. Hát hiába, "mélységesen mély a múltnak kútja..."
Orális szex, csókolózás olyan dolgok, amelyeket nem szükséges oktatni, jönnek azok maguktól is. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy megdughatom-e? Elsőre beleegyezett. Mit tudom én, hogy mit alkalmaztunk akkoriban sikosítóként, de "a pályát jól megkenve" óvatosan láttam neki a dolognak. Keresztül hatolva a záróizmokon, láttam némi fintort az arcán, de túljutva rajta, vonásai újra kisimultak. Mivel ő hanyatt feküdt, miközben én munkálkodtam benne, lábai a vállamon voltak kézzel jól hozzáfértem a farkához, amit így "manuálisan" kezelésbe vettem. Nekem szinte semmi sem hiányzott, hogy elélvezzek, így csak arra vártam, hogy ő is a közelében legyen. Nagy, közös, egyidejű robbanás volt az első...
1983. novemberében hárman, haverom, V és én lementünk egy szintén jó haveromhoz, aki egy nyugat-magyarországi városban élt irigylésre méltó módon, saját lakásban. Egy hétvégét töltöttünk nála. Vidéki cimborám, nevezzük S-nek, korához képes, már akkor is, testformáját illetően az egyszerűbb mértani testek (gömb) irányába tett elmozdulást, így nem is gondoltam, hogy V vele csalt meg először. Azt, hogy S egy-egy napra felugrott és az újságárusító pavilonban cumizta le V-t, miközben ő meg az ügyfelekkel foglalkozott, csak később tudtam meg. Évekkel később beszélgetve V-vel, megkérdeztem, hogy hát mégis miért jött össze S-el, azt válaszolta, hogy Brian Dennehy az a férfi színész, akivel legszívesebben gyűrne össze lepedőt. Ezen azért csodálkoztam nagyon, mert akkoriban én 172 cm és legfeljebb 75 kg voltam, vagyis abszolút-de nem egy Brian Dennehy.) S-el ezt követően három évig nem beszéltem. Jellemző, hogy én kerestem vele újból a kapcsolatot, ő semmit sem tett barátságunk helyreállítását illetően. Mindegy, halottról vagy jót, vagy semmit. Később megnősült, két gyereke lett, de két éve, 60 éves korában meghalt.
Karácsony és Újév felé már nagyon éreztem, hogy V már unja kettőnk dolgát, de hála az Istennek, volt annyi eszem, hogy pesti meleg körökbe nem vittem el. Így igazából nem tudta, hogy hogyan kezdje el megcsalásom. S-t, én a hülye, vittem neki tálcán. Ennek a patthelyzetnek V katonai behívója vetett véget. A dolog vége, hogy Bp-től 200 km-re elkezdete sorkatonai pályafutását. Mivel nekem volt kocsim, anyuci, nagyanyuci, anyuci húga és V két akkoriban 6-8 év körüli féltestvére döngettünk lefelé. Nem emlékszem, hogy hányszor voltunk nála, de soha sem tudtam egyedül megpattanni, anyuci mindig csimpaszkodott rajtam, hogy együtt menjünk. Szót ne szaporítsam, egyetlen egyszer voltam nála egyedül, akkor is csak azért, mert "költségtakarékosságból" egy 50 ccm Simpson Star kismotorkerékpárral mentem, hogy az elveszett, ellopott B A K A N C S A helyett egy másikat vigyek le neki, amit az öcsém szerzett nekem, amikor ő volt katona. És akkor sem engedték ki, mert szolgálatban volt, mint szakács. Na ezért a relativ kényelmes beosztásáért lophatták el a bakancsát, mert az alap kiképzést követően soha sem volt többet a lábán.
A múlt század nyolcvanas évei elején még nem igen volt internet, e-mail, mobil telefon, így kapcsolattartásunk csak postai levelezéssel történhetett. Meg kell hagyni, hogy én akkor még mindig őrülten szerelmes voltam belé, de vágyamat nem tudtam kiélni, mert találkozni is csak mások jelenlétében tudtam vele. Az első "pofont" akkor kaptam tőle, amikor először hazajött eltávra. Egyszerűen nem keresett, sőt kerülte a társaságomat. Amikor átmentem hozzájuk, anyuci közölte, hogy V erre, arra, amarra ment. És pont. Le voltam forrázva. Egy évvel később derültek ki bizonyos dolgok. Összebarátkozott egy katona társával. Persze ott nem történt közöttük semmi. De elég erős volt a barátság (V részéről szerintem szerelem) ahhoz, hogy bár V-t családi kapcsolatokat mozgósítva 8-10 hónap után sikerült legalább Pestre hozatni, - a srác természetesen lent maradt! - közöttük a barátság fennmaradt. Annyira fennmaradt, hogy a srác V-hez képest három hónappal előbb szerelt le, feljött Bp-re és V-éknél lakott.
Vissza az előző fonalhoz. V, amíg kétszáz km-re volt katona egyetlen egyszer próbált magához újra közel engedni. Mindig vártam a leveleit, de azokban soha semmi olyan nem volt, amire vágytam volna. Egyetlen egy kivételével... Már amikor felbontottam, feltűnt, hogy nem egy egyszerű fehér levélpapír, hanem egy világoskék, fehér felhőmintás papír volt. És a tartalma... "Szeretnék veled úgy együtt lenni"... Madarat lehetett volna velem fogatni. Vártam a hétvégét. Elmentem hozzájuk, szó nélkül jött velem. De útközben én már tudtam, hogy ebből jó nem fog kisülni. Barátom lakásán V, akinek szex közben korábban soha egy hirtelen mozdulata nem volt, most mint egy eszelős hiperaktív nekem esett, dobálta magát az ágyon, megjátszotta az extázist. Hogy mi a fenét is akart megjátszani, magam sem tudom. A levélíráskori kegyelmi pillanat vagy elmúlt, vagy már akkor sem volt igaz. Én mindenesetre felsültem, nem állt fel. Azt hiszem, hogy a gerincem itt kezdett megroppanni...
Később próbáltam magamban feldolgozni a dolgot, hogy hátha van még remény a valaha volt szenvedély újbóli felélesztésére, de a gondolkodó énem már akkor jelezte, hogy nagy bajok lesznek...
1984 decembere lehetett. V már Bp-en volt egy építő alakulatnál, szintén szakácskodott. Majdnem minden este otthon volt. Hamar kiismertem, hogy mikor indul vissza a laktanyába és hetente egy vagy két alkalommal a villamosmegállóban vártam, persze kocsival. Nagyon szívesen beült, mert kényelmesebb volt neki így, mint tömegközlekedéssel bumlizni keresztül a városon. Persze autóval hamar oda értünk. Az első ilyen alkalommal egy félreeső parkolóhelyen megálltunk, beszélgettünk. Azután megfogtam a kezét... ülések hátra döntve, egy fergeteges csókolózás és egymást kézzel segítve a szerelmi nedveket papírzsebkendőbe engedve töltöttük el azt a kb. háromnegyed órát, ami az eltávozás lejártáig hátra volt. Ezt a mutatványt még sokszor megcsináltuk. Ébredt bennem a remény... De minek!
Hadd térjek vissza anyucira. Neki már régen sejtenie kellett, hogy fiacskája és köztem milyen természetű kapcsolat lehet, de soha nem beszéltünk róla. Arról viszont igen, hogy neki igen csak szüksége lenne egy férfira, mert vannak vágyai. És miért ne próbálnánk meg együtt? És egy alkalommal elkapta a farkincámat. Persze se köpni, se nyelni nem tudtam. Kb 16 éves koromban mondtam azt, hogy köszönöm, nekem a pina nem kell (pedig volt jelentkező), de a farokkal felnőttesen csak 20 éves koromban találkoztam először, amint ezt korábbi szösszeneteimben már megírtam. Nem emlékszem, hogy miket mondtam, miket ígértem, csak hogy szabadulhassak.
V-nek szerencséje volt, ha egy évvel korábban hívták volna be 24 hónapot kellett volna lehúznia. Ő az elsők között volt, akiknél már a szocializmus alatt is csökkentették a sorkatonai időtartamot. Valamikor ősszel leszerelt. Persze a katonatárs ott lakott náluk. Később V elmesélte, hogy a katonaság alatt tényleg nem történt közöttük semmi. Már ő is leszerelt és otthon volt (egy szobában aludtak), amikor V kezdeményezett. Azt mondta, hogy a srác először nem látszott különösebben feldobottnak a dologtól de később már ő mondta, hogy kár, hogy már a katonaságnál nem csinálták ezt a dolgot. A másik, hogy magam is hallottam heteróktól, hogy volt az életükben egy két pillanat, amikor rácsodálkoztak egy méretes kékeresre... Hogy aztán történt-e valami, vagy sem, és ez ügyben igazat mondott-e vagy sem, az más kérdés. És hát V el volt látva, szóval, hogy tudománytalanul fejezzem ki magamat, a Gauss harang jobb szélén lévő 20%-ba tartozott. Magyarra lefordítva, ha találomra kiválasztunk pasit, akkor nagy valószínűséggel 1 lett volna közöttük, akinek közel akkora farka van, mint V-nek, a többié mind kisebb. És azt is bevallom, hogy én a baloldali 20%-ba tartozom. Mindegy, ezt adta a JóIsten. Többször elgondolkodtam azon, hogy ha én is olyan altesti adottságokkal rendelkeztem volna mint V, lehet, hogy az első AIDS-esek között hunytam volna el.
De még valamit elmesélek. Annak az évnek a nyarán történhetett, amikor leszerelt. Egyszer itthon volt szabadságon, amikor sikerült elcsábítanom Délegyházára, ugyan nem hivatalos, hanem a vad nudi részekre. Ha a családját sikerült lerázni, akkor keksz is vót... Időnként fényképeztem róla - meztelenül egy-két diát. Egyik alkalommal sikerült(?) egy népes kompániát összegyűjtve elmenni nudizni. Ott volt V-nek egy (valódi nő!) barátnője, egy heteró haverja és fiú (ráadásúl nagyon csinos) unokatestvére, meg természetesen V és én. Félreértések elkerülése érdekében semmi entyem-pentyem köztünk most nem történhetett, de sikerült egy egész tekercset magunkról ruhátlanul elfényképeztem. Említettem, hogy (biztonsági megfontolásból) diafilmre fényképeztem. Úgy gondoltam, hogy, így talán az előhívás alatt nem nézi meg senki, hogy milyen képek vannak rajta. Akkoriban már azért a hagyományos fototechnikában bizonyos előhívási feladatokat sikerült teljesen automatizálni. (Sőt, a papírképes technológiát is, de én ezt akkor nem tudtam.) Mikor mentem az előhívott filmért az OFOTÉR-be, hát nem pont az én filmemet keverték el. Rögtön reklamáltam, hogy ez nem az enyém és hogy hol van az enyém? Az alkalmazottak ugye rögtön kérdezték, hogy milyen jellegű képek voltak a filmen. Hát... őőő.... Végül is elmondtam, hogy bíz hiányos öltözetű urak és egy hölgy látható a képeken. Következő nap mentem érdeklődni, hogy meglettek-e már? Ahogy beléptem, a személyzet kórusban üvölti: "megvannak ám a délegyházi képek". Hozzám képest a Reistag pislákoló mécses volt, úgy égtem, de végül is hozzájutottam a saját filmemhez. Sajnos dia jellegből adódóan nagy részük felszívódott. Minden érintett csak kettőt-hármat tartott meg magának, de így a végére alig maradt belőlük. Kár értük, mert tényleg nagyon szép képek voltak. A munkahelyemről sikerült hétvégékre kikölcsönöznöm egy olyan KODAK diavetítőt, ami az akkori havi fizetésem hatszorosában került. Nagy és erős fényű vetített képet adott, amin jól érvényesültek a diapozitívok.
Visszatérve V katonatársára, jelenléte leszűkítette lehetőségeimet. Aztán egyszer észrevettem, hogy V kezd irányomban barátságosabbá válni. A vége, hogy a srác elköltözött...
Utólag visszagondolva, lelkem mélyén tudtam, hogy én V részéről egy többszörösen újramelegített mákos tészta vagyok, ugyanakkor az én iránta érzett szerelmem töretlenül folytonos volt. Tulajdonképpen már itt kellett volna, hogy megtegye azt, amit pár hónappal később tett meg, de egy véletlen miatt folytatódott kettőnk dolga. Hát itt jön az, amit úgy hívunk, hogy É R D E K. Barátom, akinek a lakásán szoktam korábban együtt lenni V-vel, jól látta a dolgot, hogy ez nem vezet sehova sem. Emiatt kicsit össze is vesztünk. V-vel ezért alkalom adtán a kocsimmal mentünk el félreeső helyekre adni a testünknek. Egyik alkalommal megkérte, hogy hadd próbálja meg vezetni az autómat. Szót ne szaporítsam, sikerült úgy megtanítanom, hogy amikor elment tanfolyamra, 15 óra vezetés után vizsgára bocsátották és sikeresen le is tette. Hát amíg tanítottam, V hálás volt.
Barátom közben közölte, hogy cége szervez három napos Bécsi utazást. A fiataloknak mondanám, hogy akkoriban volt piros útlevél a szocialista országokba és volt kék útlevél a tőkés országokba. Na ezekbe csak három évente lehetett kiutazni. Ekkor már (1985-öt írtunk) azért a gengszterváltás előtt voltunk öt évvel. Az egyik ilyen rendszer felpuhulására utaló jel volt, hogy ezeket a bécsi utakat évente engedélyezték, de csak utazási irodákon keresztül. Itt jött be a barátom, aki tudott négy férőhelyet szerezni 1985 decemberében. Kimentünk négyen, barátom, jómagam, V és az unokatestvére, aki kb. két évvel volt fiatalabb, mint én. Az unokatesóra való hivatkozással V és ő, valamint én és a barátom laktunk egy-egy kétszemélyes szállodai szobában, de a fürdőszobánk közös volt.
Valahogyan sikerült megszereznem PT Bécsbe disszidált ismerősöm (lásd. 10492 számú 2012.03.12-i szösszenetemet ugyanitt) igazából persze VT-re lettem volna kíváncsi (lásd ugyanazon szösszenetem). A dolog vége, hogy PT meghívott minket a lakásába. Hát, szegény 120-as Skodámnak hat személlyel kellett megbirkózni odafele, de végül is baj nélkül megérkeztünk. Meg hát akkoriban még verseny súlyúak voltunk mindannyian. Az ifjúság rákattant a kábel tv-re, meg a képmagnóra (nyomokban már volt Magyarországon is) de mi az idősebbek beszélgettünk. PT mondta, hogy VT-vel nem tartja a kapcsolatot, de megígérte, hogy utána néz és majd telefonon megtárgyaljuk. Történtek még dolgok, de azok nem jelen eseménysorozat fősodor vonalához tartoznak így hagyjuk őket.
Hazaérkezve talán már nem is voltunk többet együtt V-vel. Úgy február tájékán elmentem ahhoz a kioszkhoz, ahol árulta az újságot, hogy beszéljük meg kettőnk dolgát. Amikor meglátott közeledni, már tíz méterről, mint aki az eszét vesztette elkezdett kiabálni, hogy takarodjak, utál és még köpött is felém. Amikor hazamentem, elkezdtem a lakásban porszívózni. Egyszer csak úgy éreztem, mintha átvágnák a gerincemet baltával. Eldobtam mindent és maradék lendülettel lezuhantam a közelben lévő ágyra. Szóltam anyámnak, hogy azt hiszem nagy baj van. Az ügyeletes orvos valamilyen izomlazító-fájdalomcsillapító injekcióval ért el nálam valami kis mozgáskészséget. Három hét betegállomány lett belőle és azóta is "visszatérő vendégem". Hogy ennek volt-e köze V-hez, vagy sem, csak a Teremtő a tudhatója.
Kb. három év múlva elmentem V kioszkjához, azzal az ajánlattal, hogy két-három havonta találkozzunk. Gondolkodás nélkül mondott nemet.
Sógornőm munkahelyet váltott és elment az OTP-hez dolgozni. A kerület szinte minden fiókjával meg kellett hogy ismerkedjen. Pont az egyik kicsi, jelentéktelen fiókban gyakornokoskodott, amikor bejött egy festett hajú (akkoriban fiúban még furcsállták az ilyent) kissé molett srác, aki megpróbált egy bemutatóra szóló betétkönyvet beváltani. Persze rögtön kiderült, hogy egy bejelentett elveszett takarékkönyv volt. Közölték vele, hogy ez nem az övé és hogy amit tesz az büntetendő. A válasza erre, hogy jó, akkor büntessenek és bemondta az én nevemet és címemet...
Mit mondjak nem esett jól. Felhívtam az anyját, aki próbálta elbagatelizálni az ügyet. Mondtam, hogy holnapig eldöntöm, hogy feljelentem-e. Nem tettem...
1993-at írtunk. Másodállásból (akkor még volt) mentem haza úgy 22 óra tájban. Az egyik átszállásnál kivel találkozom össze, mint V-vel. Pár bátortalan szóváltás után beültünk egy sörözőbe, majd gyalog indultunk hazafelé. Az egyik parkos részen bementünk a fák közé és egy kurva jót szexeltünk.
Az utána következő időszakban időnként találkoztunk, majd elmaradtam...
Újabb 10 év után az anyjával futok össze, elmesélte, hogy elköltöztek egy Bp. melletti településre. Két lakás árából tudtak venni egy családi házat. Megígértem, hogy egyszer, amikor melóból megy haza találkozunk és kocsival elviszem haza. Panaszkodott, hogy V sűrűn néz az unicumis üveg aljára. V-t meglátva elrettentem, duplájára hízott. Én ekkor már 50 voltam, V pedig 40.
Újabb pár év után hazafelé a kinézek a villamosból, miközben már húzunk ki a megállóhelyről, az utasváróban V-t láttam kissé ellazult állapotban. Sic transit gloria mundi..
Sziasztok, én követtem el egy kicsiny takarítást, utólagos engedelmetekkel. Időről-időre megjelennek itt némelyek a párkereső stb. hirdetéseikkel. Egyetértettem a kommenteddel, de a hirdetéssel együtt persze sajnos az is törlődött :-(
Tudom, hogy ez a topic a koleszos élményekről kellene, hogy szóljon, de nincs igazából másik topic, ahová a velünk megtörtént dolgokat le lehetne írni. Én ide kezdtem írni és amit még megosztanák másokkal, úgy gondolom, hogy jó helyen lesz itt.
Ahogy elkezdődött...
1983. augusztus 16-án történt. Szabadságon voltam de még nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak ezen a napon. Szinte az egész nyarat, mármint a szabadidőmet, Délegyházán, a nudin töltöttem. Ez az év volt ott a csúcs, több tízezer ember volt kint a hétvégeken. Csodálatos volt. A következő évben a nyár rendkívűl hűvös és változékony volt, megalakult a nudistáknak valami szövetsége és egész szép lassan elhalt, a korábbi tízezres létszámokhoz képest jó esetben csak párszáz ember maradt a kilencvenes évek elejére Délegyházán, Csepelen vagy Budakalászon. No, de nem erről akarok mesélni. Egy, a meleg életben elég közismert ismerősömmel találkoztam össze az előző napokban, aki hosszasan ecsetelte a Siófoki strand beli hódításait. Erősen gondolkodtam, hogy ott is körül kellene nézni. Döntöttem és ezen a napon beültem a Skodába és lementem Siófokra. Természetesen autópályán mentem, ami ekkor még Siófokig sem ért el, de ingyenes volt. A strand beli ismerkedés nem a legelegánsabban történt, a WC-ben a klotyók egyszerűen ki voltak fúrva a megfelelő magasságban. És egész nap nem jött össze semmi. Vagyis semmi olyan, amire vágytam volna. Rám vágytak jópáran, de a 29 évemmel természetesen kiröhögtem az idősebb korosztályt. Késő délután már teljesen eluntam a vadászatot (egyszerűen csak annyi volt a helyzet, hogy túl sok volt a vadász a rejtőzködő vadállományhoz képest) és kiültem a partra napozni. Mire feleszméltem egy 18 év körüli srác, kellemesen macis testalkattal, de kb 175 cm-es magassággal ücsörög mellettem. A fürdőgatyájának pálmafás mintázata volt és észrevettem, hogy az egyik pálma bíz "mozgatja a leveleit". Néz rám, gyönyörő mélybarna szemei voltak... Mivel igen csak nagy volt a népsűrűség egyszerűen elindultam a víz felé. Természetesen jött utánam. Vagy 100 métert kellett addig bemennünk, hogy többé kevésbbé kettesben lehessünk. Ráköszöntem egy szevasszal és igyekeztem mosolyogni, de én is nagyon izgatott voltam. A gyerek visszaköszönt és láttam, hogy teljes testében remeg. Lehajoltam hozzá és a fülébe súgtam, "Öcsi, a nehezén túl vagy. Mindketten tudjuk, hogy mit szeretnénk a másiktól". Szép lassan megnyugodott. Na, ekkor már arra összpontosítottam, hogy hogyan tudunk valami közös "projektet" összehozni. Kiderült, hogy a srác a strandon dolgozott alkalmi árusként egy csajszival együtt. Mivel hamarosan zárt a strand, nem okozott gondott, hogy a fiúcska korábban lelépjen. Hálát adtam az égnek, hogy autóval mentem, mert megfordult a fejemben, hogy ha vonattal mennék, akkor egypár söröcskét is magamba dönthetnék, de így csak beszálltunk és kerestük az alkalmas helyet, amit végül is kurva nehezen, sok-sok meddő kilométert megtéve találtunk. Végül is elindultam a 65-ös úton Siófokról kifelé. Valahol letértem egy földútra, ahol hamarosan találtunk egy löszfalat, amit egy bozótos választott el a földúttól. Kiszálltunk az autóból és behuzódtunk a susnyás mögé, ahol egy szép tágas hely volt eltakarva a növényzet álltal a kíváncsi tekintetek elől. Igazából vezetés közben néha megfogtam a kezét, ami, láttam rajta, hogy jól esett neki is, de az autóvezetés már csak olyan, hogy időnként mindkét kezünkre szükség van. Itt viszont végre csak egymással foglalkozhattunk. A póló ingtől és a nadrágtól mindketten hamar megváltunk. akkor láttam csak, hogy milyen gyönyörűség. Volt ugyan egy kezdődő pocak, de ami alatta volt az mindenért kárpótolt. Kis kezdődő mellkasi szörzet, viszonylag markáns lábszőrzet és a gyönyörűség felett is viszonylag sűrű bozótot tapasztaltam, de tapintásuk nagyon kellemes érzetet keltett bennem. Elkezdtünk csókolózni és kezünk felfedező útra indult a másik testén. Nem tudom megmondani a méreteit, mert soha sem mértük, de hosszúsága is jó volt, vastagsága pedig egyenest kiváló. Érezni lehetett a tapasztalatlanságát, de az nem zavaró volt, hanem inkább fokozta izgalmamat. Végül nem bírtam tovább, abbahagytam a csókolózást és rábuktam a díszére. Amilyen hangokat kicsaltam belőle, miközben nyelvemmel forgattam a makkját a számban az nem semmi volt, én is majdnem elmentem tőle. Természetesen ő is viszonozni akarta. Kezdő ide, kezdő oda, egy csecsemőt sem kell kioktani, hogy mit csináljon anyja emlőivel, így semmi panaszom nem volt szájával történt kényzetetésemre Végül is csókolózva, egymást kézzel izgatva jutottunk el a csúcsig. Visszamenve a főútra egy parkolóban még megálltunk, egymás kezét fogva beszélgettünk. Kiderült, hogy Budapesten ugyanabban az utcában lakunk, de a két végén. Nekik volt telefonjuk (nekem csak 12 év múlva), a számot felírtam, majd visszavittem a strand területére. Megigértem, hogy a következő héten újra jövök.
A második alkalom
Én a szüleimmel éltem, nem sok reményem volt, hogy egyhamar saját lakásom legyen. De volt egy velem nagyjából egykorú barátom, akit korábbi esszéimben már említettem, és rendelkezett egy szükséglakással, ahol szerelmi ügyeimet én is le tudtam bonyolítani. Elújságoltam neki, hogy mi történt velem Siófokon. Közölte, hogy akármi legyen is, kivesz ő is egy nap szabadságot. Pont a 29. születésnapomon utaztunk le Siófokra. Megérkezésünk után rohantam a fiúcskához, akinél némi hűvös tartózkodást tapasztaltam. Közölte, hogy úgy kéne, hogy kora délután lógjunk meg "közös dolgainkat lerendezni" és hogy szeretne velünk hazajönni Budapestre. Barátom közben a WC-ben élte az életét. Hát neki több sikere volt ott, mint nekem az előző héten, amit persze nagyon nem bántam. Délután elindultunk és a multkori helyünknél tapasztaltuk, hogy mások megelőztek minket. Nem volt mit tenni, tovább kellett menni. Végül egy szántóföld kellős közepén, földutak kereszteződésénél álltunk meg. Előszőr félt, hogy meglát valaki. Mondtam neki, hogy nézzen körül, bármelyik irányban 4...5 km-en belül nincs semmi. Végül nyugodtan adtunk a testnek. Utána elmesélte velem kapcsolatos érzelmeit. Előszőr szerelmes volt belém, majd a pokolba kívánt, mert azt remélte, hogy sikerül neki, hogy előszőr nővel legyen. Sohasem lett együtt nővel... Végül újra kívánta érkezésemet, aminek izgalmát tovább fokozta, hogy konkrét napban nem állapodtunk meg, így nem tudta, hogy mikor jövök.
Visszamentünk a strand területére, majd már hármasban elmentünk az albérletébe. Elképesztő, hogy egy még fel sem épült ház ablaktalan (csak egy szúnyogháló fedte az ablak nyílását), vakolatlan szobája volt kiadva. De hát fiatalság, bohóság... Mivel a nyár a végéhez közeledett a gyerek a rádiós magnóját, lemezjátszóját meg egyéb ilyen berendezéseit akarta velünk hazahozni. A várost elérve, barátom mondta, hogyha van egy kis eszünk előbb hozzá megyünk fel. Fel is mentünk és így aznap másodszor szexelhettünk. Utána felmentünk újdonsült szerelmemhez. Ő 19, én 29, anyuka akkor 39 éves volt. Egyedül nevelt három gyereket két apától. Kicsit fostam, hogy anyuka mit gondol. Két és fél évig voltunk együtt V-vel aki később sok aljasságot is elkövetett ellenem, de valahogyan én azt a nőt tényleg szinte anyósomnak tekintettem. Több mint húsz évvel később már nyiltan beszélt nekem fiacskája ügyes bajos kapcsolatairól, de igazából mi sohasem öntöttünk egymással kapcsolatban tiszta vizet a pohárba, csak sejtettük, hogy a másik tudja hogy... Remélem, hogy még az életben lesz rá módom, hogy megbeszéljük a multat.
V számomra sok örömöt és sok bánatot hozott. Szakításunk és az ellenem elkövetett cselekeménye után 10 évvel egy késő esti időszakban összefutottunk. Hiába, mindketten ugyanabban az utcában lakunk. Először csak beültünk egy kocsmába és megittunk egy-két korsó sört, majd hazafelé menet egy kietlen parkban megint egy nagyon jót szeretkeztünk. Neki volt egy kapcsolata, de érződött, hogy V már csak az anyagi előnyök miatt van benne a dologban. Még volt pár találkozás, majd elhalt a dolog.
Továbbra is úgy érzem, nagy felelőtlenség volna elcsavarni az öccs fejét. Attól, hogy beleegyezése esetén már nem büntethető a csábító, még kifejezetten ártalmas lehet a szituáció mindkettőtöknek és főleg a srác családjának. Képzeld el, milyen lesz, ha a nővére, aki a barátnőd, valamint a szülők megtudják a ti kettőtök intim kapcsolatát. Te integetsz egyet elegánsan, szépen olajra lépsz, találsz magadnak új barátnőt/barátot. A srác meg ottmarad a családjában 17 évesen azzal az egész életére szóló stigmával, hogy a nővérétől elszerette annak a barátját. Egy életre megmérgezheted az egész család légkörét. Ne áltasd magad azzal, hogy titok marad. A 17 éves fiú nem felnőtt. Nem tud elég körültekintő, elég óvatos, elég okos lenni, és csakis ő húzhatja a legeslegrövidebbet. Felejtsd el!
a 17 már nem illegális, ha ő is benne van. Ha jóban vagytok, akkor lehetsz az idősebb báty, vagy barát, aki segít neki a kamaszkor rejtelmeiben eligazodni. Ezt úgyis négyszemközt beszéli meg az ember. Megkérdezheted, hogy van-e valami amiben segíthetsz neki, amit mástól nem mer vagy tud megkérdezni. Ha korban közelebb vagytok, akkor egyszerűbb.
Nem derül ki a Te saját korosztályod. De majdnem mindegy is.
A legudvariasabb, amit a fölvetéseddel kapcsolatban mondani lehet, hogy baromi meggondolatlanság, amit leírtál.
Félre ne érts, egyáltalán nem gondolom, hogy ne lehetne lány- és fiúpartnered is. De egy testvérpár?! Kiskorú fiú, szülőkkel színesítve? Egyrészt a gyerek életét tönkreteheted, ez a nagyobbik baj. Emellett apróságnak számít, hogy lehetetlen, hogy a nővér és a szülők ne tudnák meg. A fiúrománc nem tarthat örökké, de amíg tart, addig sem valószínű, hogy titok marad. Ám ez mind elhanyagolható a srác szempontja mellett. Ésszel, ember! Hogy tetszik a segge és szívesen belemarkolnál a farkába, még nem ok rá, hogy tönkretedd az életét és a családját. Szerintem: menekülj!
Nos. Az én történetem nem is koleszos és csak részben homo. De!
Egyben segítséget is szeretnék kérni, véleményeket olvasni, hogy ti mit tennétek!
Van egy barátnőm, aki huszonéves már, és sok éve megvan. Van neki egy öccse, aki most tini (17 éves). Tavaly vettem észre, hogy nézem a fenekét, ami igen formás, szép darab, mivel sportoló. Focizik rendszeresen. A lábai is szépek, főleg a combjai. Kevés, de férfias szőr akad rajtuk.
Szóval tavaly óta figyelem a seggét, és azóta egyre jobban kívánom őt. Egyre jobban azt szeretném, ha megfoghatnám a seggét, símogathatnám, esetleg a farkát is a kezembe vehetném.
Egyszer tavaly nyáron ki is elégítettem a vágyamat a segg megfogásban. Egy strandolás után elaludt, és tudom, hogy mélyen alszik. hason feküdt egyik lába felhúzva. Nem volt a környéken (emeleten) senki, és vettem a bátorságot, bementem és kb 10-20 másodpercig élveztem a gömbölyű formákat a kezemmel. Azóta max viccből csíptem meg neki, vagy rápacsiztam, de nem sűrűn, nehogy feltünjön valami.
Tegnep meg azt álmodtam, hogy a egyedül voltunk itthon és összeakadtunk a konyhában, ahol ő kezdeményezett egy seggre csapással, ami után megcsókolt. A vége jó kis érzelmes petting volt. :)
Egyre jobban foglalkoztat a gondolat, hogy hogyan kellene közeledni hozzá, jeleket adni neki, de ha veszi is, abból ne legyen lebukás.
Ha téves útra megyek, képes visszamondani a szüleinek és annak beláthatatlan következményei lennének! A barátnőmet is szeretem, de az öccse jó lenne az ilyen vágyak kielégítésére! :)
Mit tegyek? Hagyjam a csudába, vagy maradjak ezen a szinten?
Már régóta szeretem olvasni ezt a topicot és izgalmasabbnál izgalmasabb történetek vannak itt,amitől khm hogy is mondjam az ember "megmerevedik" Sajnos nekem ilyen történeteim nincsenek ill vannak de sajnos már csak foszlányokra emlékszem, elképzelem magam előtt a történeteket! Ilyenkor kénytelen vagyok rárántani a fűrészelt csövű vadászpuskámra! Sajnos szomorúan tapasztalom,hogyx az izgi sztorik helyét egyre több partnerkereső hirdetés veszi át! Ilyenkor elmegy a kedvem mindentől és lekókadok. Ha lehet és ezt tényleg mindenféle köntörfalazástól mentesen kérem ne nagyon tegyetek már ki párkereső hirdetéseket mert lelombozza az ember hangulatát.
Azt hiszem igen szépen kértem a népet és nem az a célom hogy bunkónak tűnjek! Eszem ágában sincs. A történeteket szívesebben olvasnám mint azt hogy ki hol mikorra keres akciópartnert!
További szép napot és jó sztorizgatást kívánok mindenkinek!
Olvastam a sztoridat, sajnos eléggé életszerűtlen a dolog és inkább gondolom a fantáziád szüleményének, mint megtörtént esemény ilyesforma láncolatának.
Azaz több mint valószínű, hogy csak azt szeretnéd ha mindez így megtörténne, esetleg izgalmas volt ezt leírni, többször végigolvasni, semmi több.
22 éves voltam. Moziba mentem, de a film nem volt túl érdekfeszítő. Észrevettem magam mellett egy srácot. Ő is nézett engem, én is őt.
Kifejezetten lányos arcú volt és szép. Megsimogatta a kezem, és mivel tetszett nekem, én is az övét.
Néztük a filmet. Egyszercsak lágyan megcsókolt. Ezen nagyon meglepődtem, mert előtte sohasem csókolóztam fiúval. Kicsit zavarba is jöttem. Ezt ő észrevette és újra lágyan megcsókolt, amit viszonoz-
tam. Eközben átnyúlt a széken és a lágyékomat simogatta. Ez a helyzet nagyon új volt nekem, de nagyon jól tudott simizni, és ettől felizgultam. Én is viszonoztam, amit ő tett. Egész film alatt így játszadoztunk.
Amikor vége lett a filmnek, jött az igazi meglepetés. A srác lányos cipőt viselt, s így látszott, hogy testszínű nejlonharisnya van rajta.
Amikor pedig hozzámért a keze, láttam, hogy a körmei halványan gyöngyházszínűek. Kimondhatatlanul tetszett.
A mozi után egy nagyot beszélgettünk. Sokminden szóbakerült.
Megtudtam, hogy őt is érdekli a pelenkázós szex.
Később ezt is kipróbáltuk: így játszottunk papás-mamást.
Aztán ez a kapcsolat is véget ért, mert őt külföldre szólította a munkája.
Bár én elsősorban heteró vagyok, de szívesen átélném a régi élményeket.
Ezért keresek egy kifejezetten lányos arcú srácot, aki szívesen és sokszor hord harisnyát illetve combfixet – a körmeit gyöngyház-
színűre festi és érdekli a pelenkázós szex.
Szerintetetek van ilyen? Ha igen, írjon E-mailcímet, hogy fel tudjuk venni a beszélgetés fonalát.
Az én történetem nem koleszos és nem nevezném homoszexnek sem (bár nem tudom), lényeg az hogy én heteró vagyok.
A dolog annyiból állt, hogy a legjobb haverom, barátom aki szintén heteró kitalálta hogy legalább egyszer az életben szeretné kipróbálni az orális érintkezést egy pasival. Mint elmondta, régóta elmélkedett már ezen, hogy milyen lehet, önmagának sem tudta megmagyarázni miért kívánja ezt. És mivel ez nagyon kényes téma, fontos a diszkréció és a bizalom, idegennel úgysem találkozna, így konkrétan rám gondolt, azaz engem szeretne leszopni. Biztosra vettem hogy egy rossz vicc az egész, de bizonygatta hogy nem az. Próbáltam udvariasan elutasítani mondván, hogy tőlem távol áll az ilyesmi, de a baráti segítségnyújtás szellemében elméletileg csak rádumált. Mai napig nem értem hogy, de aztán csak sikerült meggyőznie arról hogy egyzsr kibírom, senki nem tudja meg.
Megbeszéltük hogy néhány nap múlva megvalósítjuk. Én nem is tudtam eldönteni minek örülnék jobban, ha tetszene neki vagy ha nem. Mert ha bejön neki, lehet máskor is jön a hülyeségével, ha nem, akkor presztizskérdés nekem, hogy netán béna voltam. És aggódtam is hogy esetleg kitudódik, lebukunk vagy valami.
Mindegy, pár napig böjtöltettem előtte hogy jó sok jöjjön, mert az az igazi férfias ha tetemes a mennyiség.
Eljött a nap, le lett szervezve, erre hozott egy bilincset. Na, mondom ezzel mi a terv? Azt mondta, hogy Ő letérdel, bilincseljem hátra a kezét és úgy képzelné a dolgot. Nekem semmivel nem kell törődnöm, csak bánjak úgy vele mintha csaj lenne és ne csináljak gondot magamnak.
Már láttam hogy ez nem normális, de belegondoltam, hogy ha rajta a bilincs legalább nem tudja fogdosni a farkam, sem a seggem markolászni ami újabb lelki problémákat okozna, így csak legyintettem hogy jó. Viszont mondtam, hogy akkor tudom jobban elképzelni hogy csaj ha lekapcsoljuk a villanyt. Ez így is volt. Lezuhanyoztam, furcsa érzés volt a szitu, de letérdelt előttem hátrabilincselt kézzel és óvatosan a szájába tettem. Tudom meghatódott ettől. Lassan mozgattam a fejét, hol csípőből segítettem ahogy illik, jól bírta a dolgokat. A végén már kissé begyorsítottam, nem bírtam ki hogy ne rángassam be a fejét. Gondoltam max. nem kéri többet ha nem tetszik. Végül beteljesedett a dolog, kapott rendesen. :) Azt mondta hogy kifejezetten élvezte ezt a megalázott szerepet, tetszett neki a szitu, örült hogy megvalósult.
A történetem onnan indul, hogy haveromat felvették a főiskolára, koleszt is kapott. Meghívott, hogy ünnepeljük meg. A kolesz társalkodójában néhány évfolyamtársát, és néhány felsőéves diákot is megismertem. Este nyakunkba vettük a várost, és vendéglőből vendéglőbe mentünk. Persze volt, pohár picoló, korsó, és minden... Éjszaka tértünk haza a koleszba kicsit elázva. Egyikünk felvetett, hogy tusoljunk le. A zuhanyzó a folyóson volt 3-3 zuhany egymással szemben közöttük válaszfal. Eből adódóan a szemben állók takarás nélkül voltak. Velem szemben ketten zuhanyoztak. Hogy mekkore húscerkák, micsoda popók, logó tökök aaaaaah!! Aztán láttam, hogy az egyik farka félkemény, majd lett egy kis maszti. Az egyik kiabált itt van a mobilom vegyél fel, ezt osszuk meg mindenkivel. Megtörtént!
Élvezettel olvasom a történeteket.Nem tagadom felizgat és játszok közbe magammal.Jó pár ével ezelöt én is kiprobáltam a 69-t egy jó átmulatott éjszaka után.E sok történet olvasása közbe eszembe jutott mi lenne,ha az anált is kiprobálnám.A csajok tudják élvezni,rossz nem lehet.Esz a kiváncsiság.A 69 annak idején furcsa volt,de izgató.Azota nem probáltam,de nem véletlen kerültem erre az oldalra.Szeretném mégegyszer legalább átárezni mikor szopok,szopnak.
A valóság az, hogy nem minden történet végződik "csattanóval". Az a kisebbik része. A vonaton, a BKV-n utazva, a boltban, vagy épp a koleszban sokszor csak egy-egy pillantás, vagy ráeszmélés jut, hogy "jé, hát te is?"... Néha mélyebb nyomot hagy az ember lelkében egy ilyen izgalmas helyzet, mint a konkrét testi élmény.
Na, erről jutott eszembe az alábbi történet.
Történt tehát egyszer, hogy a (tán éppen nagykorúvá vált) gyermekemmel betértem egy ruházati szaküzletbe néhány ruhadarab beszerzése érdekében. Ahogy az nyilvános helyeken máskor is lenni szokott, – a cuccok válogatása közben – néhány pillantást vetettem oldalirányba is, ha feltűnt a közelben egy-egy jóvágású fiú vagy férfiember. Csak semmi feltűnés, lehetőleg mindössze egy-két közömbös pillantás. Legalább ennyi jusson. Hosszas keresgélés után valahára sikerült kiválasztani a göncöket, irány a pénztár. A pénztárpultnál sorban állás közben fecsegünk a gyerekkel. Közben meglátom a pénztárost, fiatal, húsz-huszonkét év körüli fiú. Jól néz ki, így néhány méterről. Sorra kerülünk végre, az árukat a pultra rakom. A pénztáros srác közelről még vonzóbbnak tűnik, arcvonásai szabályosak, bőre egy picit kreolos. Kissé borostás álla szögletes, éppen annyira, hogy férfias legyen. Szeme – a fénycsövekből áradó műfényben – feketének látszik. (Bevallom, útálom az ablaktalan boltok fénycső-fényáradatát és/vagy fénycső-félhomályát.) A fiú haja rövid, sötét, kissé hullámos, rendezetlen, majdnem kócos, zselé nélkül. Inge felső (két?) gombja nyitva, néhány szőrszál kunkorodik elő. Alkarja is szőrös. (Gyengém a férfias szőrzet, ha már nekem kevés jutott belőle. Hm, milyen lehet az ing alatt? sűrű bozont, ritkás, vagy csak néhány szőrszál? Megragadok a számomra legszimpatikusabbnál: mellkasa elég erősen szőrös, lefelé a hasa felé elvékonyodó csíkban folytatódik a szőrzet... talán.) Egy pillantással végigmérem a srácot, kedvesen rámosolyogva köszönök („jó estét!”) aztán elkapom arcáról bámész tekintetemet, nehogy már azt higgye, hogy fixírozom. A pulton feléje csúsztatom a ruhákat egy kedves hangsúlyú, udvarias félmondat kíséretében. (Efféle kedvesség nem csak speciálisan ennek a srácnak szól, valami barátságos gesztus szinte minden eladónak és pénztárosnak stb. jár tőlem, mert rühellem, amikor a vevő a saját kényelmi tartozékának tekinti őket és átnéz rajtuk.) Közben megint ránézek a srácra, visszanéz rám, a szemembe. Tekintetétől most már kiver a víz. Elhessentem a nagyon is kellemes gondolatot, hogy tán rám, mint férfira nézett (ó nem, biztos tévedek, nem nekem szól a szembenézés, nem is nézett rám...). Kézbe veszi, megvizslatja az első ruhadarabot, elmosolyodik, ezzel a mosollyal tekintetét megint rám emeli. Muszáj kimondani: nagyon vonzó, jóképű a srác. Belül megremegek az izgalomtól, de tovább kétkedek (Ááá, biztos félreértem, nem is engem vett észre, hanem mögém néz, és különben is, biztosan csak automata egyenmosoly). Ő azonban mosollyal az ajkain rám néz, nem másra. Sőt, már úgy érzem, nem is rám, hanem belém néz, a szememen keresztül, világító fekete szemével. Egymás után megmarkolja a pulton heverő ruhadarabokat, beszkenneli a vonalkódokat. Nem kapkod, mindegyik darab után újra és újra a szemembe néz, gyönyörű ajkain mosoly játszik. (Nem értem és továbbra is alig akarom hinni. Nem vagyok én vonzó, hogyan volna lehetséges, hogy ez a fiú mégis...?) Éget a pillantása, a mosolyból pedig egyszer csak a fogai is kivillannak. Gyönyörű, fehér fogsor. Próbálom a tekintetemet elvonszolni róla és a pultra vagy valahová a háttérbe szegezni... nemigen sikerül. Arcáról, borostájáról, szájáról, mellszőreiről alig bírom el-elkapni a pillantásomat. Feladom a küzdelmet, bámulom a fiút. Mindent, ami látszik belőle. Egy másodpercre hátrébb lép, a pult takarásából a slicc is láthatóvá válik. Micsoda domborúság, óóó... Gyerekem mellettem, de kissé hátrébb áll, arcomat nem láthatja. Nyújtom a bankkártyát. A fiú – minden feltűnést kerülve, de mégis – úgy veszi el, hogy néhány ujjunk összeér. Édes, varázslatos, forró érintés, összerezzenek. Rettenetesen közhelyes, de erre a szituációra sajnos semmi nem illik jobban: mintha áramütés ért volna az ujjaimon. (Jajj, milyen lenne, ha az arcomat érné az érintés...? Hű, mi is a PIN-kódom?) A bankkártyát úgy adja vissza, hogy tenyerén nyújtja, muszáj legyen a kezünknek megint érintkezni. Kezére és a szemébe pillantok. Nyitott tenyere fölfelé néz, rajta a kártya. Nyilván csak úgy tudom elvenni, hogy a kártyára – és ezzel egyúttal a tenyerére – rásimítok a tenyeremmel, hüvelykujjammal pedig alulról is végigsimítom ujjait, hiszen különben leesne a kártya a pultra. Gyönyörű pillanat, forrón erotikus érintés. (...Ha az arcomat cirógatná, óó...) De a pillanat – sajnos – nem tart soká. A ruhákat szatyorba teszi, átadja – kezünk „váratlanul” még egyszer, utoljára összeér. Ez már szinte fájdalmas. Egy búcsúzó szemvillantásban összeakad a tekintetünk. Lassan lesütöm a szemem, megfordulok és elindulok a bolt kijárata felé. A szatyrot átpasszolom a mellettem lépdelő gyerekemnek. Laza természetességgel, közömbös arckifejezéssel sétálok, bízom benne, hogy a kavargó érzésekből semmi nem látszik.
Néhány lépés után gyermekem kíváncsian néz rám, s diszkréten, halkan, gyanútlan érdeklődéssel megszólal:
– Apa, te ismered ezt a pénztárost? – az igazsághoz tartozik, hogy munkám miatt sok embert ismerek, tehát nem ritkaság, hogy a család számára idegenek rámköszönnek, rámmosolyognak, szinte bárhol. Családom ezzel elég régen megtanult együttélni.
– Most láttam először. Miért? – válaszolom őszintén.
– Úgy nézett rád, mint ha ismerne és kedvelne téged.
– Tényleg? Nem vettem észre. – fejemet hátrafordítom, még egy (utolsó utáni) pillantást vetek a pénztár felé, mint ha most akarnám először megnézni az arcot, pedig valójában egy kétségbeesett búcsúpillantás. A pénztáros fiú visszanéz utánam, talán várakozó tekintettel. – Nem. Nem emlékszem rá, hogy valaha láttam volna. – bólintok magabiztosan.
