Keresés

Részletes keresés

hbbst Creative Commons License 2014.07.16 0 0 1841

Szia!

Hát itt tényleg nem dícsérik agyonra a bótot'! :)

Kétszer voltam kapcsolatban velük: először a hűtő. Csehországból küldték, négy munkanapra vállalták, 5 munkanap lett belőle, mert előre utaltam a zsét, gondolom megvárták míg beér. Futár hozta, két emberes, tehát a hűtőt kicsomagolták, felvitték a helyére, ha kértem volna, a régit is elvitték volna. A futár számát előre megadták, fel is hívtam, hogy segítsége nem lesz, hogyan akarja megoldani a hűtő mozgatását. Mondta, hogy a megbízó eleve két emberes szolgálatot kért.

A másik eset már kicsit "kellemetlenebb". Itt 3 dolgot rendeltem egy csomagban, péntek este. 7végén kiderült, hogy az egyik dolog nem kell a csomagból. 7fő reggel írtam is egy mailt, hogy az egyiket törölni kellene. Válasz semmi. Kedd este jött egy mail, hogy a csomagot futárnak átadták, összegből látom, nem szedték ki a töröltetni kívánt tételt. Írtam egyből egy mailt, hogy így nem fogom átvenni a futártól a cuccot, de természetesen ha a csomag visszaér, és kiszedik azt az egyet, indulhat útjára a csomag megint. Na erre nem jött azóta sem válasz, vagy két hete.

Lényeg: tuti rugalmatlanok, de szerintem elég régóta üzemelnek, ha akkora tróger banda lenne, már megbuktak volna... :)

Előzmény: Lady fantasy (1840)
Lady fantasy Creative Commons License 2014.07.15 0 0 1840

Beugrott, olvastam a hozzászólásod, csak a típusra nem emlékeztem.

Neked rendben ment a szállítás? Mert ahogy nézem az ominózus webáruházat, elég nagy százalékban nem mennek simán a dolgok. http://www.argep.hu/bolt_ertekeles--16894.html

Előzmény: hbbst (1838)
zsloti Creative Commons License 2014.07.14 0 0 1839

Sziasztok

Nem ide passzol a kérdésem de nem találtam megfelelő topikot(esetleg ajánlhatnátok egyet)

Adott egy Indesit tan6 FNF tipusú non frost hűtőszekrény

Sajnos nem folyik ki a víz belőle hátra(valószínűleg eldugult a cső) ,próbáltam visszafelé kifújni de nem sikerült

Sajnos belül meg nincs kifolyó nyílása

Van valami ötlet a dologra?

Köszi

zs

 

hbbst Creative Commons License 2014.07.14 0 0 1838

Szia! Látom nem elejétől böngészed ezt a topikot. :) Már leírtam: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=130467162&t=9126378

Azóta megváltozott a véleményem: szerintem bejáratódott, szinte alig van hangja. Kétféle hangot lehet hallani, mikor járatja a kompresszorát, akkor lehet hallani azt a "klasszikus" kompresszorzajt. Utána már csak a ventilátorjának halk susogását lehet hallani. Gyönyörű hűtő, nekünk nagyon bejön. "Hátránya", hogy mivel no frost, ezért ha napokra fedetlenül teszed be a zöldséget, főleg ha már fel is van vágva, akkor megfonnyad. Szóval vagy letakarod, vagy alulra kell tenni. Bármi kérdésed van, nyugodtan! :)

Előzmény: Lady fantasy (1836)
sdlghhn Creative Commons License 2014.07.14 0 0 1837

Sziasztok!

 

A három közül melyiket választanátok?
Bosch KGV36UW30 : 120e     http://akcio.bemutatoterem.net/?Page=Product&ProductID=147201

Gorenje RK 6192 AW vagy KW :  110e     http://www.gorenje.hu/hutes/alulfagyasztos-kombinalt-hutoszekrenyek?c=412830

Whirlpool WBE34112S : 110e    http://www.whirlpool-shop.hu/?1367,wbe-34112-s-alulfagyasztos-h%C5%B1t%C5%91szekreny--premium-selection-

 

 A három márka megbízhatóságára lennék kíváncsi.  Műszaki adataik közel azonosak.

 

Köszi

Lady fantasy Creative Commons License 2014.07.14 0 0 1836

Vaó! Köszi! Tapasztalatok, pl. mennyire nagy az üzemzaja?

Előzmény: hbbst (1835)
hbbst Creative Commons License 2014.07.14 0 0 1835

Hóóógyne volna, én is direkt olyat kerestem. Tessék: SAMSUNG RR92HASX1/XEF

Előzmény: Lady fantasy (1799)
interlevin Creative Commons License 2014.07.13 0 0 1834

Akkor valóban még idomulnia kell, tényleg lehet, hogy nem volt kifeszítve, vagy rosszul tárolták. Akkor gáz, ha jegesedik majd a hűtő. De remélem minden rendben lesz.

Előzmény: Törölt nick (1831)
DonGiozi Creative Commons License 2014.07.13 0 0 1833

Én is a Gorenjén gondolkodom, abból ha nem akarsz Inoxot, a 6192 AW fehéren

a Nemhülyéknél még ma 95-ért van 5 év garival+házhozszállítással+0THM-mel,

a sárgacsillagosoknál meg 100-ért... És ennyiért A++ !

Szerintem nézzétek meg, tapogassátok meg, mert elég nagy különbségek vannak

belső elrendezésben, pakolhatóságban, anyagban, kivitelben.

Ezt meg innen a NET-ről nem lehet látni :(

Előzmény: RAFi (1825)
kisidi Creative Commons License 2014.07.13 0 0 1832

Véleményt, javaslatot kérnék.

Total no frost kombi hűtőt szeretnék.  A samsung tetszene,  de túl mély (igen, kimértem, nem fér el). Tehát vagy 60  max, 61cm mély és inox, vagy beépíthető kéne.

 

Bush márka (nem ismerem) sajnos csak piciben van.

 

Törölt nick Creative Commons License 2014.07.09 0 0 1831

biztos hogy jó a gumi, a típushoz valót vettem

azóta már idomult kissé

A gond az, hogy ebben kisebb és gyengébb a mágnescsík mint a gyáriban és szerintem nem kiterítve tárolták, ezért el van vetemedve kissé

Előzmény: interlevin (1827)
ANONYMOUS Creative Commons License 2014.07.09 0 0 1830

Nagyon szorják kifele ezeket a samu rb-ket,lehet már senkinek nem kell a hangja miatt?:)

Mangó Bargit Creative Commons License 2014.07.09 0 0 1829

Sziasztok!

Aki Samsung hűtő vásárlásán gondolkozik, annak ajánlom az Auchan-ban futó akciókat július 4-17. között. Én egy RB29HSR2DWW/EF-et vettem 89.990 Ft-ért és a vételár 10%-át visszakaptam egy Auchan ajándékkártyán. Vettem hozzá a 2 év gyári garancián felül még 3 évet 8500Ft-ért. Maga a hűtő az áruházban már nem volt készleten, azonban a központi raktárból ingyenesen fogják pénteken kiszállítani. Az ajándékkártyás kedvezmények a következőképpen alakulnak: a 290 literesekre 10%, a 310 literesekre 15%, a 310l felettiekre pedig 20%. Egyetlen kivétel az RB31FERNDWW/EF, erre nem jár vissza semmi sem.

interlevin Creative Commons License 2014.07.09 0 0 1828

LG, Samsung

Előzmény: RAFi (1825)
interlevin Creative Commons License 2014.07.09 0 0 1827

Biztos, hogy jó gumit vettél, a Zanussi szervízben szerezted be? Talán állítsd be újra vizszintbe a lábait, vagy meg kellene húzni jobban az ajtózsanért ha megy.

Hátha sikerül, ha nem akkor szervíz biztos segít.

Előzmény: Törölt nick (1824)
besike75 Creative Commons License 2014.07.09 0 0 1826

Szerintem az LG.

Előzmény: RAFi (1825)
RAFi Creative Commons License 2014.07.08 0 0 1825

Sziasztok! 

Szerintetek az alábbi hűtőszekrények közül melyik a jobb vétel?


- Samsung RB31FERNDWW : 120eFt
- LG GBB539SWHWB : 125eFt

Esetleg még szóba jöhet:
- Gorenje RK6192EX : 110eFt
- Zanussi ZRB36104XA : 110eFt 
- Whirlpool WBE34112S : 110eFt

 

(Ezek aktuális Auchan akciók, 6 havi ingyen hitel, ingyenes házhozszállítás, stb,stb...)
Előre is köszönöm a válaszokat!



Törölt nick Creative Commons License 2014.07.08 0 0 1824

Kedves Interlevin!

Hűtőajtó gumicserében szeretnék kérni egy kis segítséget.

Édesanyámnak van egy 20 éves Zanussi-Lehel HF 300/115 alulfagyasztós hűtője

Fagyasztó részhez vettem szaküzletben gumit, be is raktam, a trapézos rész szépen befeküdt a vájatába, mindenhol a helyén tartja

 

Azonban becsukás után a hűtő peremével nem illeszkedik tökéletesen, több helyen rés marad

A gumi sokkal puhább, mint ami az új hűtőkön szokott lenni. Van ennek valami trükkje?

interlevin Creative Commons License 2014.07.07 0 0 1823

Nem feltétlenül itt van például ez: http://www.arukereso.hu/hutoszekreny-fagyaszto-c3168/whirlpool/wbe31162w-p101573870/velemenyek.html#reviews 100 ezer alatt és no frost sincs benne, viszont jók a vélemények.

Előzmény: Lady fantasy (1822)
Lady fantasy Creative Commons License 2014.07.06 0 0 1822

Az a gond, hogyha A++ akkor az magasabb kategória, amiben meg a szolgáltatások miatt több az elektronika.

Előzmény: interlevin (1821)
interlevin Creative Commons License 2014.07.03 0 0 1821

Dehogynem van sima gép is szerintem azok is jók, csak már zömmel ilyeneket fejlesztenek, már nem tudják mit hozzanak ki egy hűtőből, és ugye minél

több az elektronikus rész, annál nagyobb a meghibásodás veszélye. Egyre ajánlatos figyelni, hogy legalább A++ legyen.

 

Előzmény: Pulguinha (1819)
interlevin Creative Commons License 2014.07.03 0 0 1820

Abszolút egyetértek:) Mindenki csak az árat nézi, hogy használt legyen olcsón aztán jól megbánják:(

Előzmény: Törölt nick (1813)
Pulguinha Creative Commons License 2014.06.30 0 0 1819

Hát őszintén szólva inkább a leolvasztás, az gondolom havonta egyszer simán elég. 

Minden este füldugóval aludni nem az igazi :)

Viszont mindenhol csak no frostos hűtöt látok. Ne is keressek mást, nincs?

Az argep.hu-n már szinte az összes Samu hozzászolást olvastam, és mindig van pro-kontra :) Itt legalább lehet kérdezni. :)

Előzmény: interlevin (1810)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.29 0 0 1818

Elköszönök a topiktól,köszönöm a hasznos véleményeket,leírásokat!Ha lesz negatív változás,megírom.

Törölt nick Creative Commons License 2014.06.29 0 0 1817
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.29 0 0 1816

Törölt nick Creative Commons License 2014.06.29 0 0 1815

Nekem már akkor volt No Frost rendszerű hűtőm,amikor itthon még nem is hallottak róla.Azóta voltak vegyesen,kizárólag márkás drága hütőink,ez mindegyiknél csendesebb.Tudtommal a kompresszor folyamatosan megy,megállás nélkül 7 fokozatban szabályozva,ezért 10 év a garancia a kompra.http://www.rivilklima.hu/index.php?m=kezdolap&hirek=cikkek&cikk=19

Előzmény: interlevin (1810)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.29 0 0 1814

Ez jellemző magyar hozzáállás.3 munkanapon belül nincs szervíz,nincs vizsgálat,csak kötelező csere!A szerelők hozzáállásán is lehet javítani!Igy,vagy úgy!

Előzmény: ANONYMOUS (1811)
Törölt nick Creative Commons License 2014.06.29 0 0 1813

A Samsung a gyártó,csak a lengyeleknél folyik a gyártás.Rengeteg hütő,mosógép készül egy helyen,más márkanévvel,sok köztük a Beko(török) gyártás,meg az olasz gyártású.A legfontosabb,hogy gyári becsomagolt legyen a készülék.Sok itthon a használt,újrajavított készülék,amik a márkák hírnevét is rontják.

Előzmény: interlevin (1808)
ANONYMOUS Creative Commons License 2014.06.29 0 0 1812

Igy utolag egyértelmü,hogy olvasztásra szavaznék:)

Előzmény: interlevin (1810)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!