Szeretném megosztani veletek az olajjal való kísérletezgetéseimet.
Az autó egy 1.4-es 1999-es Almera,180 ezer km-el vásároltam de mivel havi 5000-et megyek a munkám miatt, ez most már 200 ezer.
Mikor megvettem a fogyasztásom 6-6.8 liter volt, de mivel bizalmatlan vagyok lecseréltem az olajat, pedig állítólag előtte cserélték,nálam 5w40-et kapott.
Korábban itt a fórumon is említettem, hogy nem tetszett a hangja, 5-6 ezer km után hangosabb lett a lánc,jó mondom ez így nem lesz jó,csere 10w40-re.
A helyzet javult, a fogyasztásom csökkent,5.6-6 liter körülire.
Aztán két hónap után ismét eljött a csere ideje, utána olvastam, 20w50-ig minden mehet bele, itt a nyár 15w40-et kapott.
Jött a tankkolás,öreguras vezetéssel 5.2 liter, jó mondom ez hülyeség, valamit elszámoltam, vagy rátankoltam korábban és elfelejtettem.
Az autót csurig tankoltam,lenulláztam, feljegyzeteltem mindent, kizárva a tévedés lehetőségét és ismét lehatároztam hogy 90-nél nem megyek többet, nem huzatom,öregurasan vezetek de azért a forgalmat nem tartom fel.
Sikerült is, szerencsére sehova nem kellett sietnem, néha 95-100-ra felment a sebesség mert nem akartam feltartani a kamionost a hátam mögött de ez csak kisebb szakaszokon fordult elő.
Mindíg egy tanknyi fogyasztást mérek,így megvártam míg a pirosba ér, de 300 km után már láttam a mutatón, hogy az autó hihetetlenül kevest fogyaszt .
Az végeredmény 4.7 literes fogyasztás,a képet csatoltam az almera index fórumra a hitetlenkeők kedvéért, abszolút vegyes használattal,50-100 km-et teszek meg egy városig, majd ott cirkálok pár órát egyik helyről a másikba,sok indítgatás stb.
Akárhogy is nézem a dolgot, itt semmi más nem okozhatta a fogyasztás drasztikus csökkenését csak a vastagabb olajra váltás.
És mielőtt még valaki azzal etetne, hogy márpedig kopott a motorja azért okozhatta, hát ezek a motorok ennyi km-nél még csak bejáratósak, nagyon sokat elmennek, aki ismeri tudja.
Többen is mentek vele akiknek ilyen van, a szerelő ismerősöm is, ráadásul van még nálunk a családba még egy,tehát más is mondta, hogy tényleg jól megy,erős motorja van, és természetesen olajfogyasztás sincs,kopás kizárva.
Én ebből azt a következtetést vonom le, hogy vannak olyan autók amik kifejezetten szeretik a vastagabb olajat, vagy kizárólag az ásványi olaj tulajdonságát, ezt nem tudom .
Valószínűleg a gyári illesztési hézagok miatt, nem véletlenül engedélyezik bizonyos hőmérsékleti viszonyoknál a 20w50 használatát is ennél a típusnál.
Természetesen nyáron használom, hidegben az indításnál hallani, hogy nem megfelelő.
Mivel nem hagyott nyugton a VW-csoport QG1-es szervizperiódusa, emailben fordultam a Porsche Hungáriához:
""Tisztelt Porsche Hungária,
műszaki kérdésben írok Önöknek.
Az egyik legnagyobb magyarországi autós fórumban merült fel kérdés a VAG QG1 szervizintervallumával kapcsolatban.
Korábban a QG1 rugalmas szervizintervallumnak 2 év vagy 30e km volt a felső határa (illetve, még korábban, egyes dízelmotorok esetén 50e km). A VW német és brit weblapja továbbra is közli ezt a felső határt.
Azonban a szintén a konszern által üzemeltetett http://www.volkswagen-parts-and-service.com oldal alapján úgy tűnik, a 30e km felső határt kivezették. Egészen pontosan erről az oldalról van szó:
1) Jól értjük-e, hogy a QG1 definíciójában a két év felső határt megtartották, de a 30e km-t kivették?
2) Mikortól érvényes az új szabályozás? Visszamenőleges hatálya is van?
3) Mi lehet az az idézett "technical progress," ami lehetővé tette a változást?
Köszönjük válaszukat.
Szekeres István i.szekeres@xxxxxx.hu 06 20 xxx xxx5"
Nemsokára megjött a válasz is:
"
"Tisztelt Szekeres István Úr !
Köszönettel megkaptuk érdeklődését.
Fontos megemlíteni, hogy a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft, a Volkswagen konszern gépkocsijainak magyarországi importőre azaz nagykereskedője, a
hazai márkakereskedő és szervizhálózat kiszolgálásával, illetve azok
működéséhez kapcsolódó szolgáltatások biztosításával foglalkozik.
Kérdéseire röviden választ tudok adni, hiszen a karbantartási ciklusok rendszerében mostanában nem történt változás, ezt minden gépkocsi esetében a gyár határozza meg és a gépkocsihoz tartozó szervizfüzet tartalmazza.
Bízom benne, hogy segíthettem.
Üdvözlettel,
Juhos Gábor
vevőkapcsolati munkatárs
Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft.
Műszaki Vevőszolgálat l Technischer Kundendienst l Technical After Sales
Korábban írtam, hogy 5-6 ezer után a láncos autóm hangosabb lett melegen, aztán beszéltem másokkal és ők is tapasztalták.
Hogy most a sok indítgatástól kerül bele egy kis benzin, és attól, vagy az olaj fárad én nemtom, de nagyon nem tetszett ,le is cseréltem, most melegbe vastagabb olajat használok, így tökéletes .
Szíjas motornál ezt nem hallani, de a lánc itt jó jelzőrendszer.
Csak a lelki béke miatt is, 5-10e környékén lecserélném a helyedben. Akármennyire kifinomult a gépmunkálás manapság, akkor is több kopadék lesz az első töltésű olajban, mint egy "nem bejáratós" motorban.
A rendelkezésemre álló információk szerint ennél a modellnél a motorolaj csereciklusa 40 ezer km.
" ... valaki azt mondta 5000 vagy 10000-nél cseréljem mert nagyon híg olaj van benne ... "
Ez a vélemény kissé hasbaakasztó: 99 % eséllyel a gyári első feltöltésre szintén a cserékhez előírt SAE 5W-30-as ACEA C2-es olajat használják. Ha a cseréhez "nem túl híg" ez az olaj akkor az első feltöltéshez mitől lenne "nagyon híg"?
Szvsz nyugodtan menj el az első cserével is 40 ezer km-ig.
Van egy 2014-es évjáratú 2.3 Mjet 130LE Fiat Ducatom.A kézikönyvében 48000km -es karbantartási periódust ír elő.A kérdésem,hogy szerintetek a gyári olajat le kell-e cserélni előbb vagy elég 48000km-nél?
Kérdeztem több szervizt is,de a válaszuk elég eltérő volt mert valaki azt mondta 5000 vagy 10000-nél cseréljem mert nagyon híg olaj van benne.Volt aki azt mondta 15000-nél ajánlott ill. volt olyan is aki meg azt mondta,h felesleges 45000km-nél előbb cserélni. Úgy látszik a szervizek sem egyformák.
A Fiat a Selenia WR P.E. 5w-30 motorolajat ajánlja minimum ACEA C2 teljesítményszintűt,a megkérdezett szervizek egyike sem azt rakja a motorba.
Vagy olyan hullámzó, mint pl. Te. Nekem úgy tűnik, hogy amíg a papírokból kell előbányásznod az adatokat, addig működik a dolog (bár akkor sem tudod néha levetkőzni a személyeskedést), de ha valaki mást ír, akár csak azért, mert más évjáratú előírásról beszél, akkor nem létezik, hogy ne Neked legyen igazad, kötöd az ebet a karóhoz és nem engedsz a véleményedből. Ez az én szememben erősen rontja a szavahihetőségedet.
Hogy erre a hozzászólásomra mit válaszolsz, ha egyáltalán, az számomra nem érdekes. Ellenben továbbra is olvasom a szakmai hozzászólásaidat, azokkal meg tudsz győzni arról, hogy tévedek.
"... foglalkozás ... végzettség ..." Igen. És néhány hozzászólás után kiderül, hogy a topictárs tud e valami hozzáadott értéket adni a topichoz, vagy védeni kell tőle az érdeklődők hiteles információhoz való jogát.
" ... unatkozó gumis, mindenttudó kamionsofőr, ehhez is legjobban értő autószerelő, képzetlen kenőolajértékesítő kezd el "hozzáérteni ... "
Ezeket én kivétel nélkül meghallgatom és megfontolom mivel az elmúlt néhány évben azt tapasztaltam hogy az emberek foglalkozása és a végzettsége egyre kevésbé áll összefüggésben tárgyi tudásukkal, tapasztalataikkal és intelligenciájukkal. A látszólag lumpen emberek irigylésre méltó ismeretekkel rendelkezhetnek, ugyanígy több diplomával rendelkező "managerek" is képesek a legnagyobb baromságokra.
De amikor unatkozó gumis, mindenttudó kamionsofőr, ehhez is legjobban értő autószerelő, képzetlen kenőolajértékesítő kezd el "hozzáérteni", "tudni a tutit" [...] meg kell védeni a többi olvasó és tájékozódni vágyó topictárs korrekt információhoz fűződő érdekeit.
Igen, ez egy igazi misszió! Mekkora öröm, hogy valaki végre felvállalja ennek a sziszifuszi küzdelemnek a terhét!
"... vélemények megosztására ..." Igen, erről van. De amikor unatkozó gumis, mindenttudó kamionsofőr, ehhez is legjobban értő autószerelő, képzetlen kenőolajértékesítő kezd el "hozzáérteni", "tudni a tutit" - itt tér el a véleményem a Tiédtől - meg kell védeni a többi olvasó és tájékozódni vágyó topictárs korrekt információhoz fűződő érdekeit.
" ... Valakinek a szart is el kell takarítani. ... "
Legjobb tudomásom szerint ez a felület egy fórum ami jellegéből adódóan vélemények megosztására, esetenként ütköztetésére szolgál. Ezt meg lehet tenni kulturált formában (erősen javasolt és célszerű) és úgy is ahogy te csinálod.
A kifogásolt hozzászólás előtörténete az, hogy kijavítottál, hogy QG1 neve nem "rugalmas szervizperiódus", hanem "meghosszabbított" szervizperiódus. A PoHu-ra nem hivatkoztam, mint "orákulumra," csupán belinkeltem az oldalukat (sőt, talán többet is), ahol az általam is használt "rugalmas szervizperiódus" megnevezés szerepelt. És ha a PoHu így használja, akkor nincs rendben, hogy te ezért kritizálsz.
A belinkelt és általad kifogásolt hozzászólásom a mai napig megállja a helyét. Létezik, hogy egy "csak" 502.00 minősítésű olaj korszerűbb legyen egy 504.00 olajnál.
Mit gondolsz például a Castrol Edge Titanium FST-ről? Ez C3-as, API SN, 0W-30 viszkozitású, vadiúj fejlesztésű olaj, aminek nincs 504.00 vagy 507.00 minősítése, de megvan az 502.00.
Nem én írtam a "szintetikus olaj több fajtájáról," hanem egy topiktárs, akit idéztem. Amikor valakit idézek, mindig a "válasz" opcióval teszem, az idézett szöveget pedig dőlt betűvel emelem ki. Tizenöt éve.
A hozzászólásom többi részét a mai napig vállalom. Vannak olyan félszintetikus, vagy "szintetikus technológiával előállított" alapolajok, amelyek tulajdonságai nem maradnak (lényegesen) el (ahogy akkor fogalmaztam) a hasonló szabványokat teljesítő szintetikus alapolajoktól.
Ez megint játék a szavakkal. A Renault-nak valóban nem előírása az Elf, ebben igazad van, ugyanakkor mind a Renault 2000 utáni összes kezelési útmutatójában, mind a szervizfüzetekben, mind az autók motorterébe és hátsó ablakaiba ragasztott matricákon elég egyértelműen felhívják a figyelmet a márka különleges státuszára a Renault vonatkozásában.
A beidézett hozzászólás amúgy nem kifejezetten a Renault előírásairól vagy ajánlásairól szólt, csak mintegy mellékesen került elő benne a téma, ezért különösen zavaró, hogy ide citálod.
*************
Az mindenesetre büszkeséggel tölti el a szívem, hogy a vasárnap délutánodat a hozzászólásaim bogarászásával ütötted el. Remélem, hasznos időtöltés volt :-)
Én is megtehetném, hogy átfésülöm az eddigi írásaidat pontatlanságok, vagy éppen félrevezető "jótanácsok," fatális félreértések után kutatva (azért ezekből is volt egy csokorral), de engem ez egy kicsit sem szórakoztatna.
Ha van valami újság a QC1 QG1 intervallummal kapcsolatban, akkor sok szeretettel várom/várjuk a linkedet.
" .. 30 ezer kilométert (egyes dízelmotoroknál 50 ezret) vagy 2 évet írnak: ... "
Amikor 2000-ben (a VW 503 00/506 00 jóváhagyású SAE 0W-30-as motorolajokkal) elindult az ún. Longlife szervizciklus a VW csoportnál akkor valóban ez volt a helyzet. A dízelmotorokat sokként érte a 2.9 mPas HTHS értékű olaj és az 50 ezres szervizciklus, így szvsz nem volt váratlan (és áldatlan) lépés az 50 ezer km csökkentése 30 ezer km-re és a HTHS érték felemelése 3.5 mPas-ra (VW 504 00/507 00).