Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

kovacsek.k 2008.08.12 Creative Commons License 6498

Sziasztok, szia Kaszi28 !

 

Az első képen (felső) egy tipikus (régebbi) HONVÉDSÉGI NDB, valamint marker adó látható. Az oszlopok között van kifeszítve a HH adó un. "T" antennája, a piros-fehér házikóban találhatók az adóberendezések és azok távkezelői. A házikó tetején az égnek néz a "marker" adó (ez URH, és 75 MHz-n sugároz  . , - , vagy .- jelet, attól függően milyen távolságra van a pályától) antennája. Ebből is, mint az NDB-ől 2, vagy 3 van a pálya síkjában, mind két irányban.

Ilyen "ojjektumot" láthatsz Szolnok és Szajol között a 4.sz. főút mellet is, mely a szolnoki reptér munkáját segíti.

Ezek az NDB-k és markerek, eltérően a polgári használattól (melyek folyamatosan,

 a nap 24 órájában mennek), csak akkor üzemelnek, ha repülés van.

A polgári NDB adók ma már csak az un. SKANDINÁV rendszerű függőleges, tetőkapacitásos antennákkal üzemelnek, mely közvetlen a lemez adóházra van szerelve. Ehhez is, és a T antennához is, jó minőségű földrendszert kell készíteni.

Valahol itt a neten, (lehet, hogy pont ebben a fórumban, valamikor régen) pont a pápai reptér navigációs adóiról voltak képek, és azon közt is volt már SKANDINÁV rendszerű antenna. - ha rátalálok, elküldöm a linket-

 

A középső, és harmadik képen látható rácsos szerkezetű torony tartószerkezetnek néz ki, melyen klf. URH , és mikro antennák vannak. Nem VOR és nem DME.

Az egyszerű VOR csak egy ~ 2m magas, és 50-60cm átmérőjű csőnek látszik.

Ennek a tetején vagy valahol melette van egy ~10cm -s 1m-s cső, ez a DME, azaz a RF távolság mérő.

A VOR és ILS (műszeres leszállító rendszer) adók a 108-118 (ILS + 337MHz) sávban, a DME berendezések 1500 MHz környékén működnek. A beszéd kommunikáció a polgári szolgálatban 118-137MHz tartományban történik. A katonai repülés, attól függetlenűl, hogy a tornyoknak van polgárisávban is frekvenciája, a 137-144, a 200, a 300 és most már a 400 MHz sávban, iletve ezek meghatározott szegmensében.

Az alkalmazott modulációs mód AM (A3A) azaz kétoldalsávos, amplitudómoduláció.

 

Üdvözlettel, kálmi -k.k-

Előzmény: Kaszi28 (6484)
Kaszi28 2008.08.12 Creative Commons License 6497

 

Szia!

 

Ha erre gondolsz,

 

http://maps.google.com/maps?t=h&hl=en&ie=UTF8&ll=47.376471,17.502358&spn=0.012293,0.027466&z=15

 

erre azt mondta az egyik ott szolgált ismerősöm, hogy valami föld alatti ojjektum, vagy legalábbis földel fedett, körben vas ajtókkal.

Ezt látta, mikor ott volt, de nem tudja mi célt szolgál.

Van egy hasonló valami a kifutó másik végén is, de arról nem is tudta, hogy létezett, csak most, hogy mutattam neki a GE-on.

 

Az antennák így néznek ki:

  

 

 

Voltam Nagytevelen is, de paintballozás folyt.

Volt már valaki bent?

Érdemes megnézni?

Nem lenne érdemes csoportosan meglátogani, hivatalos engedéllyel az üzemeltetőtől?

 

Vélemény?

 

Üdv!

 

Kaszi

 

 

 

Előzmény: Volt Katona(Lee) (6495)
KT1 2008.08.12 Creative Commons License 6496
Tegnap bejártam a 105. "Tüzérezred" bázisait, Szakáld már kint van a galériámban!
Volt Katona(Lee) 2008.08.12 Creative Commons License 6495
tegnap neztem, papai repter mellett a kifutotol jobbra vannak de meg a repterhez tartozoan kivezetes vadaszgepeknek, ez kulso hangarak lennenek?
Volt Katona(Lee) 2008.08.12 Creative Commons License 6494
nekem is gyanus volt, azert tettem be ide
Előzmény: iM (6489)
Volt Katona(Lee) 2008.08.12 Creative Commons License 6493
tehat repulest segito iranyadok Magyarorszagon:
NDB:korsugarzo radiado:Sarmellek,Jaszbereny,Nyiregyhaza-Nagycserkesz,Debrecen,Szeged
VHF VOR: korsugarzo radiairanyado:meg keresem oket
VOR es DME :egyutt telepitett: Sajohidveg,Bugac,Bekes,Tapiosap,Gyor,Pusztaszabolcs,Sagvar,
Volt Katona(Lee) 2008.08.12 Creative Commons License 6492
ez tuti katonai, meg lehet ismerni
Előzmény: Kaszi28 (6484)
Volt Katona(Lee) 2008.08.12 Creative Commons License 6491
mellette balrol van egy torony, a sportpalya mellett, ami be is jon a google earth-on
Előzmény: iM (6488)
M62 265 2008.08.12 Creative Commons License 6490
Van is kép a megfigyelőtoronyról a panoramio-n; ugyanolyan, mint a tótvázsonyi.
Előzmény: iM (6488)
iM 2008.08.11 Creative Commons License 6489
Ez nagyon is élő, valamely elektronikai multi dolgozik benne. Nagyon nem lepne meg, ha valaha hadiüzem lett volna (legalábbis az elhelyezkedés és az élőben látottak nekem azt sugalják).
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6485)
iM 2008.08.11 Creative Commons License 6488
Ez az abasári laktanya. Talán 2 éve jártam ott, nagyszabású átalakítások folytak, ha jól emlékszem idősek otthonává alakítják.

Tőle keletre található a gyakorló/lőtér, egy téglaépítésű magas toronyról lehet megismerni.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6483)
Volt Katona(Lee) 2008.08.11 Creative Commons License 6487
Kup kozel van hozza azert, lehet ahhoz tartozna
Előzmény: Kaszi28 (6484)
Volt Katona(Lee) 2008.08.11 Creative Commons License 6486
a Papai repter kozeleben vannnak ezek??
ha koralaku antenna van, ami az egre iranyul, akkor az iranyado akar polgari gepeknek is, pontosabban iranyado merre vnnak eppen, a robotpilota irynitasahoz is kell
Előzmény: Kaszi28 (6484)
Volt Katona(Lee) 2008.08.11 Creative Commons License 6485
vagy ez???
Előzmény: puol (6479)
Kaszi28 2008.08.11 Creative Commons License 6484

 

 

Szevasztok!

 

Megnéztem ezt:

 

http://maps.google.com/maps?t=h&hl=en&ie=UTF8&ll=47.228457,17.519867&spn=0.012327,0.027466&z=15

 

Pápa környékén van ebből 5 db, de legalábbis én ennyit találtam meg.

Mindegyikhez aszfaltos út megy, mindegyik egyformán be van kerítve, és hasonló antennák vannak, tilos a belépés.

 

Bár én nem értek a lovakhoz, de gondolom valami jeladók lehetnek a le/felszálló gépeknek. Ha valaki ismeri a funkciójukat, felvilágosíthatna.

 

A Gannától északra levőt még nagyon őrzik, eléggé bolond volt a kutya is.

:-)

A többi kissé elhanyagoltnak látszik.

 

Néhány kép:

 

 

 

 

 

 

 

Üdv!

 

Kaszi

Volt Katona(Lee) 2008.08.11 Creative Commons License 6483
------------vegre
Előzmény: puol (6479)
Volt Katona(Lee) 2008.08.11 Creative Commons License 6482
Abasar?
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6481)
Volt Katona(Lee) 2008.08.11 Creative Commons License 6481
ez lenne Abasar harckocsibazis?
Előzmény: puol (6479)
Volt Katona(Lee) 2008.08.11 Creative Commons License 6480
a google earth-el meg lehet talalni, ha lesz este idom megprobalom
Előzmény: puol (6479)
puol 2008.08.11 Creative Commons License 6479
Sástón nincs laktanya,de sástó elött van ABASÁR és ott volt a 44.harckocsis ezred! Én azt a laktanyát keresem.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6477)
Volt Katona(Lee) 2008.08.11 Creative Commons License 6478
csak meg egy extra adalek, oroszok epitettek BARS objektumot a volt VSZ blokkban mindenfele...
Előzmény: Törölt nick (6465)
Volt Katona(Lee) 2008.08.11 Creative Commons License 6477
Saston nincs is laktanya---csak kilato es kemping,meg kocsmak, meg etterem...
Ha van fenykep, toltsd fel majd...
Gyongyoson, van volt laktanya
Előzmény: puol (6476)
puol 2008.08.11 Creative Commons License 6476
Igen megnéztem jó pár oldalt! Sástón voltam tegnap és a hétvégén megint megyek,útba akarom ejteni 1-2 fotó erejéig!!
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6473)
Volt Katona(Lee) 2008.08.11 Creative Commons License 6475
Zsambekon voltal?
Előzmény: Kaszi28 (6451)
Volt Katona(Lee) 2008.08.11 Creative Commons License 6474
---vagy tel.konyv?APV?
Előzmény: puol (6472)
Volt Katona(Lee) 2008.08.11 Creative Commons License 6473
a google-val probalkoztal mar?
Előzmény: puol (6472)
puol 2008.08.11 Creative Commons License 6472
Üdv Uraim! Új vagyok itt és a segítségeteket kérném,h a volt Abasári laktanya pontos címe mi? Köszönöm!
Volt Katona(Lee) 2008.08.11 Creative Commons License 6471
de ami a lenyeg, be fogjak epiteni a bejaratot-befalazzak, de magat az objektumot meghagyjak...
Nalunk sokminden nyitva marad(Hajag) es be lehet jarni, de soakt mondjuk le van zarva:
Nema Szektor-Kunmadaras
Előzmény: Kaszi28 (6469)
Törölt nick 2008.08.09 Creative Commons License 6470
Köszönöm, csak félre érthető voltam.
Mielőtt írtam a fórumba végig olvastam minden bejegyzést és minden képet meg is néztem. De sajnos hónapok óta nem találok számomra uj dolgot, mert amit itt találtam azokat már olvastam, néztem.
Ezeken kivűl szerettem volna valami ujjat.
Azért köszönöm szépen. Ha az időjárás nem szól bele akkor ismét kilátogatok én is a barátikörrel.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6466)
Kaszi28 2008.08.09 Creative Commons License 6469

 

http://www.euroastra.hu/node/15881

 

 

 

Üdv!

 

Kaszi

Volt Katona(Lee) 2008.08.09 Creative Commons License 6468
volt korabban ez is mar, irtunk rola, vissza kene keresni.....van foto is, meg szoveg hozza
Előzmény: 405x (6463)
Volt Katona(Lee) 2008.08.09 Creative Commons License 6467
is, meg sok szoveg,
Előzmény: Törölt nick (6465)
Volt Katona(Lee) 2008.08.09 Creative Commons License 6466
olvass vissza.............van rengeteg fenykep
Előzmény: Törölt nick (6465)
Törölt nick 2008.08.09 Creative Commons License 6465
Szisztok!

A Hajagon lévő bázisról szeretnék én is információkat gyűjteni. Itt lakom és engem is érdekelne, hogy mi volt itt, mire használták. Voltam már fennt a Hajag-tetőn de még csak kivűlről néztem meg.

Ha tudnátok képeket vagy weboldal címeket adni, ahol olthatnám információ szomjamat, nagyon örülnék és megköszöném.

Egy lelkes érdeklődő!

Ui.: Miért zárták el sorompóval a felvezető útat?

Köszönöm a válaszokat előre is.
405x 2008.08.09 Creative Commons License 6463

Halihó!

 

Nincs véletlenül valakinek képe a bükki Nagy hárson található hiradós laktanyáról meg a toronyról?

Vagy esetleg valamilyen oldal ahol vannak fotók. 

 

Köszi!

Volt Katona(Lee) 2008.08.09 Creative Commons License 6462
vegre beindult ismet a topic....
Volt Katona(Lee) 2008.08.09 Creative Commons License 6461
Amuyg meg a temahoz, bar lehet nem ide tartozik:
anno meg az orosz radarokat kalibralni kellett--ezt meghatarozott idonkent elvegeztek.
It a repulo meghatarozzt iranyon repult, meghatarozott sebessegggel, igy iranyitott korulmenyeket termetettek a foldi szemelyzetnek az ellenorzeshez.
Anno Bogacson voltam, Cserepfalun volt a legvedelmi raketalaktanya -a laktanya elott volt egy Volgy, ahol voltak borospincek is----ott terepkoveto repulessel teszteltek a radarjaikat(Helikopter-MI 2)-Helikopterrel relative gyszeru terepkovetone repulni, mert lassab, joval mint egy repulo.Repuloknek ezt automatikaval lehet csak megoldani, mert kevesebb a korrekcios lehetoseg....
Volt Katona(Lee) 2008.08.09 Creative Commons License 6460
bocsi akkor, probaltam meg en is keresni anyagot,de nem nagyon lehet talalni a neten Jobbagyihoz....
Előzmény: NORTHLINE (6459)
NORTHLINE 2008.08.09 Creative Commons License 6459
Én is láttam...
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6455)
Volt Katona(Lee) 2008.08.08 Creative Commons License 6458
http://209.85.135.104/search?q=cache:ZDjqUoZnchQJ:www.ryufor.hu/ARCHIVUM/incidens.htm+Tab+orosz+laktanya&hl=de&ct=clnk&cd=7&gl=de
Volt Katona(Lee) 2008.08.08 Creative Commons License 6457
van vmi meg az indexen Tabrol is, keppekl, beszamoloval, de nem talalom hirtelen, de megis:
http://index.hu/politika/belfold/tegnapiujsag/2008/05/09/1990_kivonulo_orosz_katonak_egy_bolt_lerombolasaval_zsarolnak
kis uaz-os miki 2008.08.08 Creative Commons License 6456

Sziasztok.

 

Közületek nincs ojan aki volt katona  Jánossomorján ?

 

Apum régen ott volt határőr, és most érdeklődenék minden felé,hátha szerencsével tudnák járni : ) !!

 

Ha van valakinek a laktanyáról képe,  érdekelne. :D

 

Előre is kösszi.

 

Üdv: Csépány Miki. 

Volt Katona(Lee) 2008.08.08 Creative Commons License 6455
http://www.netlabor.hu/roncskutatas/modules/newbb/viewtopic.php?topic_id=285&forum=31#forumpost7239
Volt Katona(Lee) 2008.08.08 Creative Commons License 6454
http://index.hu/politika/kulfold/atf080521/
NORTHLINE 2008.08.08 Creative Commons License 6453
Ezt találtam én is...
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6452)
Volt Katona(Lee) 2008.08.08 Creative Commons License 6452
Andezit Művek:
http://www.omikk.bme.hu:8080/cikkadat/bitstream/123456789/1931/1/ET_2000_04r.pdf

35.oldal...............
Kaszi28 2008.08.08 Creative Commons License 6451

 

Köszi a felhomályosítást és a linket is a Légvédelmi múzeumról.

Már mindenütt kerestem róla valami infót, de nem találtam.

 

Üdv!

Kaszi

Előzmény: sandinista (6447)
Volt Katona(Lee) 2008.08.08 Creative Commons License 6450
eppen nem, mert ha van meg tobb kijarata, esetleg, ami mondjuk tenylegesen veszkijarat, akkor azok alcazva vannak...meg ma is, mondjuk hazkent, vagy gazdasagi epletkent,nem is lehet lattni mi van ott.
Nemetben a kormanybunker egyik kijaratat jatszoternek alcaztak, csajk ott volt a diffi, hogy pont nemegy terre epitettek a jatszteret, hanem pont haz melle szorosan
Előzmény: NORTHLINE (6448)
agade 2008.08.08 Creative Commons License 6449
Előzmény: schlumberger (5755)
NORTHLINE 2008.08.08 Creative Commons License 6448
A leírás idézet,ha igaz lenne minden mondata,azt furcsállanám.Ilyen objektum esetén valszeg keményebb őrzés volna minden lehetséges ki-és bejáratnál.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6437)
sandinista 2008.08.08 Creative Commons License 6447
Azt hallottam, hogy Veszprémben van valahol radarmúzeum, tud erről valaki valamit?

Hogy múzeum, az nem teljesen igaz, a légtérellenőrző ezrednek volt az udvarán egy radarpark, ahol jónéhány lokátor ki volt állítva (P-18, PRV-16, P-15, PRV-13, Kabina, SZT-68, P-35, PRV-11). Az állapotuk azonban elég lehangoló, telibe terepszinűre festették őket, a zömük csak kívülről néz ki radarnak, a kabinok ki vannak belezve, a SZT-nek még az antennáját is bádoglemezből hajtogatták. Úgy tudom tavaly átköltöztték a cuccokat a szomszédba, tervbe volt véve, hogy legalább kívülről rendbe teszik őket, visszakapják az eredeti táborizöld színüket stb., de azt hiszem ez a projekt megakadt. Ja, és nem lehet csak úgy az utcáról beesni, ez egy aktív alakulat, be kell jelentkezni előtte.
Kicsit hazabeszélek, de Zsámbékon a Légvédelmi Múzeum -ban sokkal jobb állapotú radarokat (is) meg lehet megnézni (P-18, P-12, P-19, P-37, P-40, PRV-13, Parol). Ezek nincsennek kibelezve, összebarmolva, majdhogynem be is lehetne legtöbbjüket kapcsolni, a P-40 a képeken még siralmasan néz ki, azóta ennek az állapota sokat javult. A körülmények sajnos még nem az igaziak, össze van zsúfolva a technika, és némelyik még nincs is teljesen összerakva, de pár hónapja erősen azon dolgozunk, hogy méltóbb körülményeket teremtsünk a meglévő (és remélhetőleg bővülő) technikának.
Előzmény: Kaszi28 (6431)
hadsz 2008.08.08 Creative Commons License 6446

Mindkettő igen,bár ez relatív.De a többit szerintem inkább privátban...

Előzmény: Balint0927 (6445)
Balint0927 2008.08.08 Creative Commons License 6445
Gyakran jársz bicajozni? Vagy a Hajagra? Én 2x voltam fent. Én is veszprémi vagyok.
Előzmény: hadsz (6444)
hadsz 2008.08.08 Creative Commons License 6444

Megkerestük az illetékest az erdészházban,de mire odaértek volna a kulccsal,kinyitották a tv toronynál dolgozók lefelé jövet.Ez még tavasszal történt a Gerecsében /5852.hsz/

Igen,veszprémi vagyok.

Előzmény: Balint0927 (6443)
Balint0927 2008.08.08 Creative Commons License 6443
Veszprémi vagy?
Előzmény: hadsz (6442)
hadsz 2008.08.08 Creative Commons License 6442
Tudom,ismerem... párszor már feltekertem oda Veszprémből!
Előzmény: Balint0927 (6440)
Volt Katona(Lee) 2008.08.08 Creative Commons License 6441
azok mar otthon vannak SZU ban, akik a Hajag-on levot uzemeltettek.
A magyar allomasok, meg be voltak az oroszok altal allitva-kalibralva, akik ott voltak, valszeg orzest csinaltak, meg az aramot kapcsolgattak.
Szerintem a magyarok allomasai felautomata, onmukododo, parancstovvabito, atjatszo volt, a legfontsoabb resze Hajag volt, ott volt is szemelyzet, plussz megerositett bunker,
Előzmény: LeX (6418)
Balint0927 2008.08.08 Creative Commons License 6440
És onnan hogy jöttetek ki??

Persze, erre nem lehet építeni. De erdei út van le bakonybélig, csak kicsit döcög :)

Bringával csak akkor menj fel, ha jó a kondid, mert a vége nagyon kemény tekerve. Mentek most a 7végén?
Előzmény: hadsz (6436)
Balint0927 2008.08.08 Creative Commons License 6439
Azokat lementettem már szerintem, a Te képeid érdekelnének :)
Előzmény: hadsz (6435)
ohrana 2008.08.08 Creative Commons License 6438
Ott oroszok szolgáltak, nem? A Hajagon szolgáltaknak van egy fórumuk, persze oroszul. Itt is talán benn volt a címe.

o
Előzmény: LeX (6418)
Volt Katona(Lee) 2008.08.08 Creative Commons License 6437
-Atombomba-támadás esetére a hegység túloldalára kivezető
menekülő-vágatot is alakítottak ki, több kilométer hosszúságban. -
en kerdezem, Jobbagyi a Nyugat Matra kapuja, keleti Matra kapuja Sirok-legvonalban 55 km legalabb, az pedig iszonyat munka, a Matra vulkani hegyseg,alig vannak barlangjai, ha vannak is csak kicsik
Egy biztos van ott vmi, ami meg mindig titkos, es mukodik, es nagy lehet
Előzmény: NORTHLINE (6428)
hadsz 2008.08.08 Creative Commons License 6436

Azért arra nem lehet alapozni,hogy visszefelé is nyitva lesz,néhányunknak volt része hasonló élményben nem is olyan régen... :-) Lehet,hogy két kerékre kell váltani?

Előzmény: Balint0927 (6433)
hadsz 2008.08.08 Creative Commons License 6435

Ha visszaolvasol,több nagyon jó képtárat találhatsz itt a forumon,rengeteg fotóval a Hajagról.De azért majd dobok fel este párat ha hazaértem.Vagy küldök privátban,ha úgy jó Neked.

Előzmény: Balint0927 (6434)
Balint0927 2008.08.08 Creative Commons License 6434
Hadsz: ha csinálnál képeket, légyszi tedd majd fel a net-re, hadd tudjam lementeni őket. OK? Köszi.
Balint0927 2008.08.08 Creative Commons License 6433
Sorompó régóta van, de nyitva volt a múlt héten. Mert a Hajaghoz közel a hegytetőn van valami rádiós állomás, és valami találkozó is szokott ott lenni.
Előzmény: Kaszi28 (6427)
Balint0927 2008.08.08 Creative Commons License 6432
A Hajagon azt vegyétek számításba, hogy lezárták az eddigi "bejáratot", így vagy átcsúsztok a kapu alatt (nagyon éppenhogy sikerült...) vagy valahol elvágjátok a kerítést :)
Kaszi28 2008.08.07 Creative Commons License 6431

 

Köszi (NT) !

 

Hoppá még egy...

 

Beszéltem egy ismerősömmel, aki azt mondta, hogy ezek a pápai reptérhez tartoztak.

 

Középen valami épület volt, körbe meg valamilyen rádiós kocsikkal kitelepültek és bizonyos alkalmakkor be kellett kapcsolni a technikát.

 

Több infóm sajna nincs.

 

 

Más:

Azt hallottam, hogy Veszprémben van valahol radarmúzeum, tud erről valaki valamit?

 

 

Üdv!

 

Kaszi

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: KT1 (6430)
KT1 2008.08.07 Creative Commons License 6430

 ...és ott az erdészház a sorompónál, úgyhogy látnak !

 

 Jártam ott (Nt) lezárva, péntballosoké, tele is hordták autógumikkal

 

 ...és Gannától délre az a rombusz alakú nyomsáv ???

Előzmény: Kaszi28 (6427)
Coop 2008.08.07 Creative Commons License 6429
Oké, holnap nem leszek net közelben a piszkos cégnél nuku net /nekem legalább is/. Elvileg hétköznap is jó, egy héten csak két napot dolgozom de azt keményen :).
Előzmény: hadsz (6425)
NORTHLINE 2008.08.07 Creative Commons License 6428
Jobbágyiban maga a bekerített terület nagy,Google Earth-ön is látható,hogy az épületek szétszórva vannak elhelyezve,lehet bent autózni simán 1 kilométert kaputól be meg vissza.Aztán,ha mondjuk az a kilométer pl. 1200m,akkor akár kettőt is fordulhat a számláló,ebből meg születhetnek több kilométeres legendák.Amúgy persze az a bekerítés nem hermetikus,szóval a kis magyar 51-es körzetben azért nem hiszek.

"Az 1950-es évek elején az egymással szembenálló két világrendszert
összeütközésének, háborús konfrontációjának, a harmadik
világháború kitörésének veszélye egyre fokozódott.
Hazánk, mint a szovjet rendszer vazallusa óriási költséggel járó
hadiüzem építésbe fogott. Ezek tervezésének, létesítésének
irányítása a Nádor utcai székhelyű Középgépipari Minisztérium
volt, s jómagam, mint az EGART (Energiagazdálkodási Rt. —
az akkori Energiahivatal — villamos főosztályának ellenőrzését,
másrészt részt vettem az újonnan létesülő hadianyag gyártó
üzemek villamos tervezésében, művezetésében, néhai Gervai
Zoltán, neves kollégámmal együtt.

Az alábbiakban két ilyen üzem — az ANDEZIT-Művek és a
Sajómenti Vegyiművek— tervezésével, építésével és üzemével
kapcsolatos néhány emléket szeretnék feleleveníteni, hiszen —
életkorom következtében — immár csak én vagyok az egyetlen,
aki az alábbiak résztvevője, tanúja voltam.

Az Andezit Művek a Hatvan—Salgótarján közötti vasútvonal
mentén, Jobbágyi község határában épült, közepes méretű
lőszerek gyártására szakosodva. Az üzem energiaszükségletét
kb. 4 MW teljesítménnyel a Mátrai Erőműből, Lőrinciből
kiinduló két, a maximális üzembiztonság miatt különböző
nyomvonalon haladó 20 kV-os távvezeték látta el, tartalék
gyanánt pedig ezenfelül az andezit-hegy gyomrában telepített
Diesel-erőmű szolgált.

Az egész üzemet — ötszög formában, folyosóval összekötve

— a hegy gyomrába vájták, csak a sziklák kirobbantása, a
földalatti termek kiképzése akkori pénzben 500 millió forintba
került. Atombomba-támadás esetére a hegység túloldalára kivezető
menekülő-vágatot is alakítottak ki, több kilométer hosszúságban.
(Ma mindezek költsége több tízmilliárd forintot tenne
ki! És ez még csak a „földmunka!")"

Ennyit találtam,azért tényleg kíváncsi lennék.
Kaszi28 2008.08.07 Creative Commons License 6427

 

Szevasztok!

 

A Hajagra készülőknek szólok, hogy nemrég egy sorompót szereltek fel az objektumhoz vezető útra lent az elején és le is van zárva.

Ez kissé nehezítheti a helyzetet.

 

A hétvégén elnézünk Nagytevel fele (be lehet jutni?) és van a környéken valami rádiós állomás is.

Link:

 

http://maps.google.com/maps?t=h&hl=en&ie=UTF8&ll=47.228457,17.519867&spn=0.012327,0.027466&z=15

 

Gannától északra van még egy ilyen.

 

Tudja valaki mik voltak ezek?

Vagy még üzemelnek?

 

Üdv!

 

Kaszi

 

 

 

 

hadsz 2008.08.07 Creative Commons License 6426
Nem probléma az sem!  :-)
Előzmény: Balint0927 (6424)
hadsz 2008.08.07 Creative Commons License 6425
Ok,megvárlak!  :-) ha gondolod,privátban megbeszélhetjük a részleteket
Előzmény: Coop (6423)
Balint0927 2008.08.07 Creative Commons License 6424
A most hétvége nem jó pont, szerintem az egész augusztus kiesik. De szeptember jó lenne.
Coop 2008.08.07 Creative Commons License 6423
Szia Hadsz! Ha nem ma este indulsz megvárhatnál :)))
Előzmény: hadsz (6422)
hadsz 2008.08.07 Creative Commons License 6422
Szerintem én néhány napon belül felmegyek a Hajagra,talán már most a hétvégén!
Előzmény: Balint0927 (6419)
Coop 2008.08.07 Creative Commons License 6421

Az tuti hogy senki sem beszél róla aki ott dolgozik. Kollégám az odavezető utcában lakik, ott nőtt fel Jobbágyiban. Egyik volt  iskolatársa ott melózik, de hiába kérdezte, nem árult el semmit sem. Maga sem tud többet mint ami szóbeszéd útján terjed.

Vki föld alatti véget nem érő víztárolókról beszél, más páncél autókat látott ki-be járkálni. A hegyen van egy elhagyott része ami szabadon járható, ezt hallottam nem  láttam.

Anno amikor nagy üzem volt, megbízható forrásból tudom hogy akik vmilyen anyagot vittek tgk-val sosem ők vitték le a gépet a cuccal a mélybe, váltották őket. A járművek km számlálója jópár km-rel többet mutatott. 

 

Lehet scifiket gyártani...

Előzmény: HG4I (6417)
Coop 2008.08.07 Creative Commons License 6420
Szia! Én mennék, + 1 fő haver! Az időpont kérdéses, lassan egy éve tervezem. Jobb lenne egy kisebb bandát összehozni.
Előzmény: Balint0927 (6419)
Balint0927 2008.08.07 Creative Commons License 6419
Azért kérdezem, megy-e a Hajagra valaki, mert egyedül nem mászok le, de ha jönne a fórumról, aki bevállalósabb, azzal lemennék. Sajna nekem nincsenek ilyen barátaim.
LeX 2008.08.07 Creative Commons License 6418
Vajh hány év lehet a titoktartás a BARS állomásokon szolgáltaknak? Idetalált sok RT-s, lérakos, stb., de ex-BARS-os még nem jelentkezett.
HG4I 2008.08.07 Creative Commons License 6417

Szia!

 

Jobbágyi mellett......őrzik.Sejtésnél konkrétabbat tud valaki róla?

 

Egy Google begépelést megérdemelt volna a részedről, ha annyira érdekel.....

Keresőszavak: Jobbágyi honvéd

Íme a nyílt forrásból megtudható név és cím:

 

MH Központi Anyagraktár és Javítóüzem
- 3063 Jobbágyi, Telephely u. 11.

 

 

Forrás Opten Kft. weboldala:

www.opten.hu

 

 

 

üdv.

 

Előzmény: NORTHLINE (6412)
Volt Katona(Lee) 2008.08.07 Creative Commons License 6416
pontosan senki nem tudja mi van ott, mert mukodik meg, ilyenkor meg ha voltal katona, akkor titoktartasi kotelezettseg van, attol fuggoen, hogy hol es milyen rangban szolgaltal, es az objektumnal milyen titkositas volt ervenyben.Altalaban azt lehet mondani, hogy max. 50 ev mulva a legszigorubb titoktartas is elevul, ez termeszetesen vilagszerte ertendo.
Nagyon ugy nez ki fold alatt loszergyar van ott.De a mendemondak szerint lehet meg kormanybunker is, mert a fovaros realtive kozel van.
A problema ezzel az objektummal is az, mint pl. Lillafureddel is, hogy nemugyanazok epitettek, nemugyanazok a honvedsegi cegek, raadasul nem egy ceg epiti, hanem tobb, es nem tudjak kesobb a tervrajzokat osszekapcsolni, mert m indenkinek csak eyg kis resze van, amit eppen epitgetett, ezt egy olyan mondta, aki pl. Jobbagyit anno logisztikai uton epitgette.
Előzmény: NORTHLINE (6415)
NORTHLINE 2008.08.06 Creative Commons License 6415
Visszaolvastam,csak nem lettem okosabb.A valamikori lőszergyártás után mintha elfogyna a történelme...
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6414)
Volt Katona(Lee) 2008.08.06 Creative Commons License 6414
nem ez egyaltalan nem kihalt, sot mitobb mukodik is meg......
olvass vissza , van ra utalas, 1 hete , 2 hete irtak, irtunk rola
Előzmény: NORTHLINE (6412)
KT1 2008.08.06 Creative Commons License 6413
Hotel Vasvári meg a Muskátli . . .

Ipari park jelenleg, rengeteg kis wállalkozás működik ott, be lehet menni !
A kocsma is bezárt . . .
Előzmény: Mathyas (6410)
NORTHLINE 2008.08.06 Creative Commons License 6412
Üdv az egybegyűlteknek.
Volna itt ez a kis zárt terület Jobbágyi mellett.Nem tudom,mennyire kihalt,mindenesetre őrzik.Sejtésnél konkrétabbat tud valaki róla?
Volt Katona(Lee) 2008.08.06 Creative Commons License 6411
nemtudom, mi van vele.........passzz
Előzmény: Mathyas (6410)
Mathyas 2008.08.06 Creative Commons License 6410
Azt tudom, mert minden kopasznak elmesélték. Főleg nekünk, mert abban a körletben voltunk, ahol forgattak.

Lehet tudni, hogy most mi van a laktanyával?
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6408)
bodrostomi 2008.08.06 Creative Commons License 6409
Húú, akkor dupla nosztalgia.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6408)
Volt Katona(Lee) 2008.08.06 Creative Commons License 6408
ott forgattak az Angyalborben cimu filmet....
Előzmény: Mathyas (6407)
Mathyas 2008.08.06 Creative Commons License 6407
A budaörsi reptér mögött található Vasvári Pál laktanyáról hallottatok valamit? Oda szívesen bemennék, mert ott töltöttem a katonaszolgálatom első 3 hónapját.

Hallottam valami olyasmit, hogy eladták és lakóparkot építettek a helyén, de a neten semmi infót nem találtam róla...
Volt Katona(Lee) 2008.08.06 Creative Commons License 6406
az radios volt, es a vadasziranyito ponthoz tartozott, ami a laktanyan belul volt
Előzmény: Mathyas (6404)
Mathyas 2008.08.06 Creative Commons License 6405
Ha legközelebb megyek haza, akkor teszek egy látogatást, asszem... :)
Előzmény: Volt tüzér (6403)
Mathyas 2008.08.06 Creative Commons License 6404
Igen volt B-objek tum is. Az Taszáron volt, pontosan nem tudom, hogy hol, mert amikor mentünk oda (kétszer), akkor fent ültünk a platós Csepelen és a helyszínen tettek ki minket. Az útirányt nem tudtam megjegyezni, mivel nem is láttam. De a B-objektumnak is valami rádiós funkciója volt. Pontosan nem tudom, hogy mi.

Van egy gyerekkori barátom, aki a reptéren dolgozott tűzoltóként, cirka 10 évig. Ő biztos tudja, majd megkérdezem.


Előzmény: Volt Katona(Lee) (6399)
Volt tüzér 2008.08.06 Creative Commons License 6403
Mindenhová be lehet menni, maximum nem szabad.
Előzmény: Mathyas (6401)
Mathyas 2008.08.06 Creative Commons License 6402
A kapolyi 9.sz lőszerraktár volt az ország második legnyagyobb lőszerraktára.
Én nem sok raktárban voltam, de rengeteg raktár volt, hatalmas területen.
Állítólag volt ott minden féle lőszer-robbanóanyag.
A lőszterraktár a laktanyától el volt különítve, attól függetlenül, hogy egy területen helyezkedtek el. Én a laktanya részében voltam, mint poolgári dolgozó. Ha a lőszerraktáron belül volt valami elektromos probléma, akkor kísérettel mehettem csak be.
Én 3 raktárban voltam. Az egyikben voltak a bombák, ami kb 3,5 m hosszú volt és cirka 60 cm átmérőlyű. Kb 80 méter hosszan, 3 méteres magasságban voltak felstócolva. Minden egyes bomba erős fa szerkezettel volt körülvéve. Engem ezek nyűgöztek le igazán.

A másik raktárban kb 2 hónap múlva mentem be, ott voltak a napalmok, ezt az ottani raktáros mondta, mert megkérdeztem és tisztán emélkszem, hogy ezt mondta.... én is ledöbbentem rendesen!
Viszont ezeknek a mérete sokkal kissebb volt. Azt is említette, hogy önmagukban hatástalanok, mert valami biz-basz kell még hozzájuk.

De az este jutott eszembe, hogy ugyan akkor említette ez a faszi, hogy vannak olyan rakéták is, ami változtatja az irányát. Viszont azokat nem láttam. Ennek már 12 éve volt, nem csoda, hogy nem emlékszem mindenre.

Előzmény: Volt Katona(Lee) (6393)
Mathyas 2008.08.06 Creative Commons License 6401
Ahha, már tudom, hogy melyik a tabi! :)

Én a környéken nőttem fel (Karád). Nekünk az bábonymegyeri laktanya volt. A nagybátyám onnan szerezte a gázolajat az orosz katonáktól. Ő akkoriban rendszeresen járt oda a nyolcvanas évelben.
Kb 10 éve olyan hírek keringtek, amikor kivonultak az oroszok, az ottani áramszolgáltató (Dédász) nem merte lekapcsolni az áramot a laktanyáról, mert folyamatos áramfelvétel volt és azt hitték, hogy az Oroszok valamit csinálhattak... és féltek ,hogy felrobban minden :)
Mindenesetre én nem hiszek benne...

Én nem voltam abban a laktanyában de mindig is be szerettem volna menni, de nem mertem.

Be lehet oda menni, mit javasoltok?
Előzmény: Hpasp (6386)
nagypolc 2008.08.06 Creative Commons License 6400
hajaggal vigyázz ellehet kavarni könnyen, én is mikór utójára lent voltam hát leizzattam vagy kétszer mire megtaláltam a lukat amin lemásztam,,,,,tabon meg szerintem egyértelmü hogy rakéták voltak
Volt Katona(Lee) 2008.08.06 Creative Commons License 6399
volt B objektum is, tudod merre?
Előzmény: Mathyas (6384)
Volt Katona(Lee) 2008.08.06 Creative Commons License 6398
en meg voltam fennt a c-ben mikor az uzemelt, nyugodt elet volt ott, UTI egyszer max egy nap, kajat vittek nekik azert sem kellet lejonni az etkezdebe, akik ott voltak sok sok dvd-t neztek, feladat meg plusszban veszprem radioforgalmazas is lett volna...
Előzmény: Mathyas (6384)
Volt Katona(Lee) 2008.08.06 Creative Commons License 6397
vigyazz ha lemesz a fold ala, szolj vkinek hogy azon a teruleten vagy, ileltve jobb ha ketten mennetek.De ha egyedul vagy es biztosra akrasz menni, vigyel 1km zsinort es huzd magad utan, akkor nem tevedsz el...
Előzmény: Balint0927 (6395)
Volt Katona(Lee) 2008.08.06 Creative Commons License 6396
lehet hogy a teherautoval odalalaltaka rampahoz, es trargoncaval pakoltak le vagy be oket, amiket utan bevittek a Granitba, vagy????
vagy Tabon kiallt az inditojarmu, es raketa mar rajta volt eleve, vagy eleve csak raketak voltak ott, vagy csak inditoautok??A rmapa meg vayg beemeleshez, vagy csak lellmesehez volt....
Előzmény: hadsz (6390)
Balint0927 2008.08.05 Creative Commons License 6395
Sziasztok! Van olyan, aki mostanában lemegy a Hajagon lévő orosz bázis földalatti részébe? Lehet csatlakoznék hozzá.

Feltekertem oda bicajjal múlt héten, a kapu melletti lyukat bedrótozták, de a kapu alatt hason átcsúsztam fotózni a felszíni létesítményeket.
tere 2008.08.05 Creative Commons License 6394
Na, ez jó kérdés.
Előzmény: hadsz (6390)
Volt Katona(Lee) 2008.08.05 Creative Commons License 6393
Napalm???Magyar honvedsegnek???
Gyalogsagi vagy tuzersegi vagy legirobbanoszerek voltak ott?.....
Ok, kintrol nezve is nagy raktar volt-lehetett, legalabbis ugy tunt amikor elmegy emellette ember az autoval, akkor mondjuk csak a lakoepuletket es a sportpalyat latja az ember.

Előzmény: Mathyas (6383)
Volt Katona(Lee) 2008.08.05 Creative Commons License 6392
jol beraktak az erdobe mindenesetre.....
Előzmény: hadsz (6389)
Volt Katona(Lee) 2008.08.05 Creative Commons License 6391
ok, ok persze volt bennt a harcallaspontokon levegoszures es lehet legkondicionalas is volt, mert kellett, de pl a Kunmadarasinal es a Totvaszoyninal volt kis daru es futomacska is talan, elotte meg rampa persze fenntrol tetovel beboritva, mert allitolag a hova bepakoltak a fejeket, szallitoauto(Zil, URAL) is legkondicionalt volt-tehat szerintem ahol a fej volt a zegyertelmu, oda a raketa nem ferne be, illetve sok raketa nem ferne be.
Előzmény: tere (6387)
hadsz 2008.08.05 Creative Commons License 6390

Való igaz,az indítójármű tényleg nehezen fért volna be ide:

vagy ide:

 

 

viszont Tabon azért nem kicsi a placc a Gránitok előtt,ráadásul a rámpa a tárolókkal szemben van.Érdekes...átcibálták oda a cuccot,hogy felpakolhassák a teherautóra...?

 

 

 

Előzmény: tere (6388)
hadsz 2008.08.05 Creative Commons License 6389
Igen,ahogy Hpasp kolléga is írta,ez a szóban forgó terület a bázison belül:
Előzmény: Mathyas (6383)
tere 2008.08.05 Creative Commons License 6388
Az indítójármű nem fér be oda. Azért van a rámpa, hogy elétolasson és kigörgessék rá a rokettát.
Előzmény: hadsz (6381)
tere 2008.08.05 Creative Commons License 6387
Légkondícionálás (és levegőszűrés) bármilyen hihetetlen is, még a magyar föld alatti harcálláspontokon is volt. Más kérdés, hogy elhanyagolt állapotuk miatt az utolsó 15 évben biztosan nem működtek. Ez nem utal robbanófej tárolásra. De mint korábban írtam, valószínűleg cserélgették a helyszíneken az eszközöket, azért van a sok tároló.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6382)
Hpasp 2008.08.05 Creative Commons License 6386
Hopp, ne keverjük a dolgokat...
A - Tab - volt Szovjet RTB
B - Kapoly - (aktív MH 9. LŐR) 6. Lőszerraktár /Pf. 7375/
Előzmény: Mathyas (6383)
Mathyas 2008.08.05 Creative Commons License 6385
Amit kifelejtettem!

Az hogy az kaposhomoki temető még most sem ugrik be! :)
Előzmény: Mathyas (6384)
Mathyas 2008.08.05 Creative Commons License 6384
Hali!

Tudom, hogy merra van a hely, mert ott voltam katona, mármint a C-objektumon.
Az új déltávoliba mentünk midig ebédelni és vacsorázni. Fürdeni a régi déltávoliba mentünk, ami akkoriban már üzemen kívül volt. Visszatérve a fürdésre, az nekünk nem mindig jutott, mert a hidroforral folyamatos problémák voltak és vizet sem hoztak ki mindig. Ebből kifolyólag úgy hívtak a taszári laktanyában minket, hogy az igénytelen C-sek :)

A C- objektum funkciója, bármikor felépíthető rádiókapcsolat 4 harcálláspontal: Homokszentgyörgy, Egerág, Juta, Sormás.
A rádiós kapcsolatot naponta kétszer meg kellet csinálnunk, reggel és este.

A múlthéten helyeztem a közelbe egy geoládát és a látogatottság ezáltal eléggé megnő majd.

Link: http://geocaching.hu/caches.geo?id=2559

A régi Déltávoliba be is lehet menni, az új Déltávoli és a C-objektum levan zárva. Igaz, van kint tábla, hogy kutyával védett terület+őrzik, de én egy lelket sem találtam ott.

A C-objektumról van pár panorámafotó, azt pedig ezen az oldalon láthatjátok:
http://matyascsaba.extra.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=296&Itemid=120




Előzmény: Volt Katona(Lee) (6297)
Mathyas 2008.08.05 Creative Commons License 6383
Én dolgoztam a kapolyi kilences számú lőszerraktárban, villanyszerelőként. (gonolom ezt vettétek Tab alá).

Tudtommal ott nem tároltak rakétákat. Viszont rengeteg bomba volt, amelyet saját szememmel láttam, döbbenetes hogy milyen hatalmasak voltak és nembeszélve a mennyiségről...
És volt napalm is, ez a kettő biztos!
Előzmény: hadsz (6381)
Volt Katona(Lee) 2008.08.05 Creative Commons License 6382
egy biztos, atomrobbano fej ott volt,ahol van volt,legkondicionalas , arrol naplot is vezettek anno, amit pl.Kunmadarason meg is talaltak.Ahhol raketa, vagy jarmu volt, ott nem volt legkondicionalas szerintem, csak sima epuelet.
Előzmény: hadsz (6381)
hadsz 2008.08.05 Creative Commons License 6381

Uraim!

Na szerintem tegyük valahogy tisztába a témát,hogy mi merre volt,mit hol tároltak,mert most már egymásnak abszolút ellentmondanak az állítások...Olvastam már,hogy a fejeket tároltak a Gránitokban ,de azt is,hogy a rakétát....sőt én az indítójárművekre is gyanakszom.Az világos,hogy a robbanófejet célszerű volt külön tárolni a rakétától,de az indítóállványokkal ez miért volt törvényszerű?

Az is kérdés még,hogy most nukláris vagy hagyományos robbanófejekről beszélünk,mert tudomásom szerint Mo-on Tótvázsonyon/a.fej/,Kunmadarason /a.bomba/ és talán Kiskunlacházán/ a.?/ kívül nem volt állandó tároló.Azért nem hiszem,hogy Ivánék annyira elereszették magukat,hogy az országot tererakták volna nukleáris töltetekkel,akár Tabról van szó,akár Császárról.Ugye Sármelléken,Tökölön is van Gránit,de azoknak - mint a legtöbb reptér/ nem csak Mo.-on / esetében - csak tartalék tároló szerepük volt. Ebben az esetben viszont azt sem nagyon tudom elképzelni,hogy ezek a tárolók Tabon és Császáron üresen álltak volna.Szóval mi volt bennük???

Előzmény: Hpasp (6380)
Hpasp 2008.08.05 Creative Commons License 6380
Gránitban nem a rakétát, hanem a fejet tárolták...
Előzmény: pétizennyolc (6379)
pétizennyolc 2008.08.05 Creative Commons License 6379

Na most akkor hogy is volt? A tabi és császári rámpákhoz vittek volna fejet is? A rakétát a Gránitokból mivel hozták-vitték?

 

P-18

 

Előzmény: Hpasp (6378)
Hpasp 2008.08.05 Creative Commons License 6378
Ez tolatott volna a rámpához...
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6377)
Volt Katona(Lee) 2008.08.05 Creative Commons License 6377
ugy ertettem en is, fent csak egy uaz tudna beallni, olyan kicsi a heyla rampa miatt fennt.
Előzmény: tere (6376)
tere 2008.08.04 Creative Commons License 6376
A rámpa azért van, hogy oda tolasson az, amire pakolnak. :))))))
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6369)
tere 2008.08.04 Creative Commons License 6375
Császáron már nincsenek meg ezek az ajtók, a belső páncélajtók még tartják magukat, de a "svédek" sztem lassan elhordják azokat is és akkor láthatjuk az ottfelejtett hatalmas gödröket. :S
Előzmény: Maz (6367)
tere 2008.08.04 Creative Commons License 6374
Ezekkel a rakétákkal és robbanófejekkel az a helyzet, hogy nem volt belőlük annyi, mint amennyi tároló/indító hely volt. Időnként átszállították a szajrét az egyikből a másikba, hogy biztosan ne lehessen tudni, hogy mi hol van. Az amerikaiak pont ugyanezt csinálták. :)
Az, hogy nem egy helyen tárolták őket, elég nyilvánvaló volt, ezek nem játékszerek. Támadó eszközök lévén nem volt sürgős az indítás...
tere 2008.08.04 Creative Commons License 6373
Az állványoknak, vagy szállítójárműveknek megvan a telephelye a császári laktanyában. Sőt, vegyi mentesítő, vagy töltő-ürítő telephely is van...
Előzmény: Maz (6354)
MN5818 2008.08.04 Creative Commons License 6372

Uraim!

 

Tabot őrzik,vagy szabadon látogtható? 

 

 

 

Volt Katona(Lee) 2008.08.04 Creative Commons License 6371
lehet hogy bentebb van az uttol, ezert nem lehet lattni , nem tudom meg nem mentem arrafele meg....
Előzmény: hadsz (6362)
Volt Katona(Lee) 2008.08.04 Creative Commons License 6370
tokeletes alcazas, plane ha tudtak szintenkent es szobankent kapcsolgatni a vilagitast....kinntrol ugy nezett ki mint egy toroynhaz....
Előzmény: hadsz (6366)
Volt Katona(Lee) 2008.08.04 Creative Commons License 6369
akkor itt ugy nez ki, csak raketak voltak, mert ide az uazon kivul mas jarmu be nem tud allni, a rampa miatt....
Előzmény: Maz (6367)
Volt Katona(Lee) 2008.08.04 Creative Commons License 6368
akkor az jo hosszu alcahalo lehetett.....mindenesetre van nekem is otthon, mondjuk tobbet ossze lehet toldani, ossze lehet kotozni tobbet-akkor nagyon nagy lesz, de akkor viszont nehez lesz, mert azert van sulya a halonak a rajta levo hajlekony muanyag miatt........
Előzmény: Maz (6359)
Maz 2008.08.04 Creative Commons License 6367
Ez az, a másik vége felől.
Láttam a kérésedet, sajnos annyira nem ismerem a terepet, de Árpapáék biztos leírják.
Én is rákérdeztem a dolgokra, mert nem szeretném, ha hülyeségeket terjesztenék.

Előkotortam egy képet a Császári Gránitról is. Az látszik, hogy az állványokat biztosan nem itt tartották, mert a kapuk egy kb 1,5 m magas rámpán vannak. Ez még a MAZ-543-nak is akadály lett volna.
Előzmény: Hpasp (6364)
hadsz 2008.08.04 Creative Commons License 6366
Köszi a képeket! Ez volt aztán az álcázás!  :-)
Hpasp 2008.08.04 Creative Commons License 6365
Maz, az MN1480 topicba felrakott kérdésemet megnéznéd?
Köszönöm,
Hpasp
Előzmény: Maz (6363)
Hpasp 2008.08.04 Creative Commons License 6364
Nem ez az?

Előzmény: hadsz (6362)
Maz 2008.08.04 Creative Commons License 6363
Na hazaértem, valamit csak találtam.

Az "Irodaépület"













És vele szemben az indítóállványok tárolói:
Előzmény: hadsz (6362)
hadsz 2008.08.04 Creative Commons License 6362

Na erre kíváncsi lennék! :-) Erről az épületről még kissrác koromban hallottam...misztikus dolognak számított anno...

Bár rengetegszer elmentem azon a főúton a laktanyák között,de ezt az épületet nem láttam /vagy csak nem vettem észre.../.Látszik az útról egyáltalán?

Előzmény: Maz (6359)
Maz 2008.08.04 Creative Commons License 6361
(Lehet, hogy nem a legmegfelelőbb kifejezést használtam.) SCUD-A és SCUD-B esetén egy rakéta/állvány. Persze lehetett Tapolcán 10-12, vagy akár 20 éles rakéta is, de csak annyit tudtak vinni, amennyi állvány volt.

Pontosan itt se lehet semmit megmondani, mert az idő múltával több átszervezés történt(2, avagy 3 üteg/osztály), a technika is változott (A-ról B-re)

Amit meglehetősen biztosra tudok mondani (A magyar alakulatról):
A laktanyából éles rakétával indultak volna. Robbanófejet az oroszok egy találkozási pontra juttatták volna el, ez akár a tüzelőállás is lehetett, de inkább előbb.
A tüzelőállás elhagyása után a másik találkozási ponton az MN-1480-nak az MRTB adta volna át a második rakétát és innét közösen nyomultak volna előre.
Előzmény: Hpasp (6360)
Hpasp 2008.08.04 Creative Commons License 6360
"Egy javadalmazás rakéta és gyakorlórakéták voltak az alakulatoknál. A második javadalmazást már az MRTB a találkozási ponton adta volna át."

Mennyi az egy javadalmazás állványonként?
Előzmény: Maz (6357)
Maz 2008.08.04 Creative Commons License 6359
Nem állítólag. Ez a gyakorló épület létezik(bár nemsokára lebontják, ha már meg nem tették). A telephelyen az indítóállványok garázsai mellett van. A garázsok és az épület bejárata közé álcahálót lehetett kifeszíteni.

Este megpróbálok róla képet előkaparni. Én sajnos nem nagyon fényképeztem, amikor tavaly ott voltam az emléktábla avatáson, de úgy emlékszem más csinált róla.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6358)
Volt Katona(Lee) 2008.08.04 Creative Commons License 6358
pedig raketaknak ott is kellett lennie, onnan viittek eles helyzetben raketakat a z inditojarmuhoz...Szerintem ott vmi sima epueltben taroltak oket...ugy mint Szentesen....Ivaneknal azert is voltak Granitok, mert ok mindentt bebiztositottak es tobb penzuk is volt laktanyaepitesre, bar elnezve a kumnadarasi repter lakoepuleteinek allapotat es belesejet, ez nehezen hiheto el....
Tapolcan alliutolag alcazaskent epitettek fel egy lakoepueletet a laktanyan belul, ami kinntrol nezve 4-5 emeletes panelnak altszodott, voltak ablakai is mint egy emeltes haznak, de belul a haz ures volt szintek nelkul, ott a Scud-b-ket allitolag felallitva lehetett szerelni.
Előzmény: hadsz (6356)
Maz 2008.08.04 Creative Commons License 6357
Egy javadalmazás rakéta és gyakorlórakéták voltak az alakulatoknál. A második javadalmazást már az MRTB a találkozási ponton adta volna át.
Előzmény: hadsz (6355)
hadsz 2008.08.04 Creative Commons License 6356
Kaposváron milyen ojjektum szolgált a tárolásra? Ott nem voltak Gránitok...
Előzmény: Maz (6354)
hadsz 2008.08.04 Creative Commons License 6355
Hmmm,nem elég,hogy a robbanófejeket külön tárolták a rakétáktól,még a hordozójárműveket is külön a rakétáktól...? Nem lett volna ez így kicsit körülményes éles helyzetben?
Előzmény: Maz (6354)
Maz 2008.08.04 Creative Commons License 6354
>indítójárműveket tárolták a Gránitokban

Nem az állványokat, hanem csak a rakétákat. Az állványok másik laktanyában voltak. Pl.: Tab rakéta - Dombóvár állvány
Kaposvár rakéta - Tapolca állvány
Előzmény: hadsz (6353)
hadsz 2008.08.04 Creative Commons License 6353

Szeva KT!

 

Úgy tudom,Tabon az indítójárműveket tárolták a Gránitokban,a fejeket pedig Tótvázsonyban mint az egyetlen állandó tároló a Dunántúlon.Ugyanez a helyzet Császárral is...vagy tévedek? 

Előzmény: KT1 (6349)
Volt Katona(Lee) 2008.08.04 Creative Commons License 6352
a Granit meretbol itelve befert oda raketa, es hordozojarmu is, meg egyutt is.
Ami biztos, biztonsagi okokbol soha nem tartottak eygutt a robbanofejeket a raketaval.
Előzmény: tere (6346)
Volt Katona(Lee) 2008.08.04 Creative Commons License 6351
Varpalotai kozponti loter, ha jol tudom, ami relative nagy teruleten fekszik el.
Előzmény: Kaszi28 (6345)
klamano 2008.08.04 Creative Commons License 6350
Köszönöm! Azt meg tudnátok mondani, hogy az említett jászberényi laktanya K und K-s volt, vagy a magyar honvédségé?
KT1 2008.08.04 Creative Commons License 6349

de nem tartották 1 helyen !

békeidőben csak hagyományos fej volt az alakulatnál,

sőt a magyar személyzet nem is tudott az N-fejről, de így is a legszigorúbb hely volt !

 

Volt már ez itt téma olvass vissza !

 

4 állandó fejtároló volt:

 

Tótvázsony -Tapolca(MN1480)

Császár - Tata (szovjet)

Tab -Dombóvár (szovjet)

Kunmadaras reptér (szovjet)

 

még a szovjet kezelésű reptereken ideiglenes tárolók.

 

az MN1480  fórumban a magyar rakétásokról tudhatsz meg mindent, olvasd el az első 200 hsz-t.

Előzmény: tere (6346)
Profy 2008.08.04 Creative Commons License 6348

Nyíregyháza Lovassági laktanya.Google képet már raktam be róla.

A Jósa András múzeumba volt huszár kiálítás és a fénykép anyagát biztos rendelkezésre tudnák bocsáitani neked.A laktanya leírását is talán.

Előzmény: klamano (6337)
uselessjunk 2008.08.04 Creative Commons License 6347
Nem tudom pontosan, mire való. Egy repülős szabályzat csak annyit ír róla, hogy valami működtető szerkezetbe szolgáltatja az energiaforrást.

UJ
Előzmény: Coop (6343)
tere 2008.08.03 Creative Commons License 6346
Szerintem rakéta is elfért ott. A méretekből gondolom, hogy egy Scud simán befért ekkora helyre. De a jóisten se tudja, hogy ezek mit kókányoltak itt össze. :) Császáron is van ilyen "csillagkapu", ott nézelődtem.
Előzmény: KT1 (6339)
Kaszi28 2008.08.03 Creative Commons License 6345

 

Sziasztok!

 

Már rég nem jelentkeztem, de azért időközben meglátogattem néhány objektumot, néhányat kevés sikerrel.

 

Néhány objektum Ingolstadt közelében (képek a képtáramban),

 

Csákvár,

 

Lovasberény (egy kicsit hátulról belopóztunk, az őr nem engedett be, mert 

                       valakik megvették már a területet),

 

Bakonysárkány (In-Kal Security által őrzött, ide sem engedtek be, be van kerítve

                          +őr+kutya, kerítésen kívül van két romos épület ennyi),

 

Csór (ez király, képek a képtáramban: http://kep.tar.hu/kaszi28 ),

 

Börgönd (ez is állat, éppen végeztek a lövöldözéssel mikor mentünk, képek

                hamarosan a képtárban),

 

Várpalota (kolbászoltunk a területen, képek hamarosan a képtárban),

 

Ehhez lenne egy kérdésem, mi lehet ez?

 

http://maps.google.com/maps?t=h&hl=en&ie=UTF8&ll=47.21403,18.130102&spn=0.006165,0.013733&z=16

 

Megnéztük, egy völgyben van Várpalota fölött.

Épületek, talán raktárak alapjai látszanak.

A sziklában több helyen kis alagutak vályva.

 

Üdv!

 

Kaszi

 

 

 

 

gyula 68 2008.08.03 Creative Commons License 6344
Lehet hogy nem jól tudom de ez a jelző zászló földbe lövő patrona 24v megy rá és bumm! Mink kiprobáltunk egy ilyet satuba fogva messziről inditva akkorát szólt majdnem fegyelmit kaptunk!!! A vegyvédelmisek páncél autója két oldalán voltak elhelyezve a zászló tartó dobozok és menet közben lőtték bele a földbe a mentesitett területet ezzel jelölték! Ha nem jól emlékszem elnézést!Üdv. Gyula bácsi!
Előzmény: Coop (6340)
Coop 2008.08.03 Creative Commons License 6343

Szia, köszi!

 

Hol, mire használják? Amit tudsz róla megosztanád velem?

 

Üdv. Coop!

Előzmény: uselessjunk (6342)
uselessjunk 2008.08.03 Creative Commons License 6342
Igen, PP-3 típusú piropatron.
Előzmény: Coop (6340)
Volt tüzér 2008.08.03 Creative Commons License 6341

Csak hogy tudd: Jászberényben nem volt huszárlaktanya. Jászberényben két laktanya volt, a fiatalabb tüzér, ami háború utáni dolog volt, a régi pedig - most is Öreg laktanyának nevezik az ottaniak - gyalogos laktanya volt. Ott Eü anyag ellátó központ volt, meg az 5. Eü. dandár teljes anyagi készlete néhány emberrel.

Erről az Öreg laktanyáról egyébként van egy emlékem. A II. Vh. idején mi is hozzájárultunk a SZU totális leigázásához, de már korábban is történtek dolgok. Mikor visszafoglaltuk Erdély egy részét, akkor a tevékenységben jelentős részt játszott egy Gyorshadtestnek nevezett valami. (Nem biztos, hogy az események pontosan így kapcsolódnak a megnevezésekhez) Mindenesetre a Gyorshadtest egyik része volt a Jászberényi Gyalogezred is, ami amiatt volt gyors, mert a bakákat kerékpárra ültették. Volt egy idős rokon, aki hajdan sokat mesélt erről a dologról. Meg mutogatta sokat azt a kerékpárt is, amit végül is hadizsákmányként hazahozott.

Mindamellett erről a laktanyáról van szó:

 

Előzmény: KT1 (6338)
Coop 2008.08.03 Creative Commons License 6340

Üdv. Uraim!

 

Szeretném megtudni mit ábrázol a kép, vmi piropatron vagy mi lehet???

 

 

KT1 2008.08.03 Creative Commons License 6339

 fejtároló !  N  robbanófejek a rakétához ! 

ha érdekel kersd meg az MN1480  fórumot és olvass bele az elejébe !

Előzmény: tere (6331)
KT1 2008.08.03 Creative Commons License 6338

 Jászberény huszárlaktanya

 de a legszebb a Monostori erőd Komáromban

és a hozzátartozó erőd lánc a túloldalon Révkomáromban!

ez félkörben vette körül a várost, ma már kissé beépült.

nézd meg itt: www.earth.google.com 

Előzmény: klamano (6337)
klamano 2008.08.03 Creative Commons License 6337
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni. Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó idejében (19. sz. vége-20. sz. eleje) épült laktanyákból írom a szakdolgozatomat, és egyelőre még a kezdeti lépéseknél járok, listát írok ezekből a laktanyákból. Nagyon hálás lennék, ha tudnátok nekem ilyen régi építésű laktanyákat említeni, én ugyanis eddig nem találtam valami sokat! Ha esetleg van valakinek ezekről régi fényképe, képeslapja, azt is nagyon szívesen veszem. A segítséget előre is köszönöm!
tere 2008.08.03 Creative Commons License 6336
P-13 volt az az 1. :) Közben utánanéztem.
Előzmény: tere (6330)
tere 2008.08.03 Creative Commons License 6335
Igen.
Előzmény: schlumberger (6332)
KT1 2008.08.03 Creative Commons License 6334

 ????????????????   miértis ?

 

 a w -re gondolsz ? ha a mobiltelefonnal írok be eccerűbb mint a v !  :)

Előzmény: schlumberger (6333)
schlumberger 2008.08.03 Creative Commons License 6333
KT1, Te lengyel anyanyelvű vagy?
Előzmény: KT1 (6329)
schlumberger 2008.08.03 Creative Commons License 6332
tere, ez Dunaszentmiklósra vonatkozik?
Előzmény: tere (6330)
tere 2008.08.02 Creative Commons License 6331
Scud-B tároló?
Előzmény: KT1 (6239)
tere 2008.08.02 Creative Commons License 6330
P-1, vagy 3, nem emlékszem, de ez egy fixen telepített, úgy 30m fesztávú antennája volt. Aztán volt még 2db P-15, 1db PRV-16 és egy másik PRV is, de ennek nem emlékszem a típusszámára. Aztán az egyik P-15-öt leszerelték és hoztak egy Kaszta-2E-t. (Ehhez van egy jó sztori is, ha valakit érdekel. :))) Ez '91-ben volt, ha jól emlékszem. Az épületek sosem voltak ott "terepszínűek", nem tudom ki festette át. Mindenesetre kár volt azt a helyet így szétcseszni. Ezt a századot csak Vak Bottyán szd.-nak csúfolták a nagymenők, mert lószart nem látott és elég ramaty állapotban volt az egész kóceráj. Bár ezen nem is csodálkozom, amikor kőművesek, szakácsok, autószerelők voltak a kezelők és a műszaki képesítésűek és érdeklődésűek voltak az agregátorosok és vizuális megfigyelők. :)))) A mérnököknek pedig halovány lövésük nem volt a műszerekhez, mindig Veszprtémből jöttek javítgatni, ha olyan bajuk volt. :)))
Előzmény: pétizennyolc (6214)
KT1 2008.08.02 Creative Commons License 6329
voltam ott, képek a . . .
Olvastam wolt ott komoly tűz, komoly területwiták.
A Granittal kapcsolatban wan-e érdekesség ?
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6326)
KT1 2008.08.02 Creative Commons License 6328
voltam ott, zárt, paintballosok használják. Képek a galériámban.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6325)
Volt tüzér 2008.08.02 Creative Commons License 6327
Ez a pusztavacsi VAEK Veszélyes anyag ellátó központ. Nemrég még Harcanyag ellátó központnak nevezték. Még aktív.
Előzmény: nagypolc (6322)
Volt Katona(Lee) 2008.08.02 Creative Commons License 6326
Nincs tobb infom, egy biztos---a google ad jo felbontast, mostmar-----ves olt anno egy cikk fennt az Indexen:
Tab, Gyurgyoka--puszta.
Előzmény: KT1 (6316)
Volt Katona(Lee) 2008.08.02 Creative Commons License 6325
Az Nagytevelen van, volt, Pápa mellett
Előzmény: nagypolc (6323)
Volt Katona(Lee) 2008.08.02 Creative Commons License 6324
az ami nagyon nagyot szol ha felrobbanna....
Ilyen van amugy meg vhol----Kal-Kapolna kornyeken----Heves megyeben
Előzmény: nagypolc (6322)
nagypolc 2008.08.02 Creative Commons License 6323
nézegettem a barsokat,és szeretném kérdezni hajag 504 miért külömbözik annyira a többitöl,,teljesen más, hajag olyan tényleg soviet és persze lényegében egy nagy bunker  ezt a többi barsnál az országban nem nagyon lehet látni és persze érezni...ja és a többinél még csak nem is gondoltak a föld alá épitésre.   esetleg hajag volt a déli hadseregcsoport HÁP ja?
nagypolc 2008.08.02 Creative Commons License 6322
ez??
hadsz 2008.08.02 Creative Commons License 6321
ha úgy vesszük,akkor valóban igaz...  :-)
Előzmény: kovacsek.k (6315)
54/5 2008.08.02 Creative Commons License 6320
Vicces kis fórum ez, de majd egyszer csak rájövök a képfeltöltésre...Hm...beszúrás..távoliközeli
Előzmény: 54/5 (6319)
54/5 2008.08.02 Creative Commons License 6319

Akkor a lemaradt képek:

 

 

Előzmény: 54/5 (6318)
54/5 2008.08.02 Creative Commons License 6318

Valami Isteni csoda folytán a googlemaps engedte a nagyítást...

Molnaszecsőd, MH 54/ 5 rt.

 

 

KT1 2008.08.01 Creative Commons License 6317
...Köszönöm !
Előzmény: HG4I (6309)
KT1 2008.08.01 Creative Commons License 6316
meg fogom wizsgálni !
Wan még wmi extra info Tabról ?
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6307)
kovacsek.k 2008.08.01 Creative Commons License 6315

Ha jól meggondolod, akkor igaz.

A felsziniek tetején is föld volt, tehát az alól jöttek ki.   :-)))

k.k.  -  kálmi

Előzmény: hadsz (6314)
hadsz 2008.08.01 Creative Commons License 6314

"föld alól jönnek ki a gépek"

 

Húúú,hány ilyen legendával találkoztam országszerte...  :-)))

Előzmény: vandork (6313)
vandork 2008.08.01 Creative Commons License 6313

Azért olyan kevés ott midnen, mert tartalék repülőtér volt, mint írtam.

A többi reptér meg állandó:)

A helyiek körében is ment a legenda, hogy Kövesden a "föld alól jönnek ki a gépek", ami persze, hogy baromság. A többis szovjet reptéren se onnan jönnek, hanem föld feletti, földdel borított fedezékekből:)

Kunmadarason volt szerencsém rendszeresen megfordulni szovjet barátainknál, a személyimben is 1995-ig az volt az állandóm:)

Előzmény: nagypolc (6293)
belic 2008.08.01 Creative Commons License 6312
Hello!

Morse ... ha jol tudom nem volt kodolhato, elvileg mindenki tudta fogni.

Termeszetesen minden kodolhato, a morse is. A legegyszerubben ugy, hogy ha A beture gondolsz, akkor C betut kuldesz, ha B beture gondolsz, akkor meg D betut kuldesz. Ezt hasznalta Julius Caesar (igaz, nem morzeval kombinalva :-)).
Ami meg egyszeru, de valamivel nehezebben megfejtheto, amikor minden szo vagy kifejezes helyett egy masik szot vagy kifejezest hasznalnak, persze ilyenkor kell egy kodkonyv, ami leirja hogy mit mire kell cserelni.

Az elso modszeren rengeteg javit, ha nem mindig 2 betuvel van eltolva a szoveg, hanem van egy szamsor, es az X. betu az X. szammal van eltolva. Abban az esetben, ha a szamsor olyan hosszu, mint az elkuldendo uzenet, akkor matematikaliag lehetetlen megfejteni a kodolast (ez utobbi kb. azt jelenti, hogy ha rengeteg uzenetet elfogsz kodolva, es ezek kozul soknak tudod az eredeti tartalmat, akkor sem lehet a maradekot visszafejteni, azt nem tartalmazza, hogy van-e annyi pofon, amennyi utan inkabb odaadjak a szamsort az elfogott kemek).


Bel
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6308)
hadsz 2008.08.01 Creative Commons License 6311
halottam-hallottam!
Előzmény: hadsz (6310)
hadsz 2008.08.01 Creative Commons License 6310
Igen,ezeket az ajtókat anno mi is próbáltuk egy - meglepő módon - odatámasztott méteres pajszerrel felfeszíteni,de sajnos nem jártunk eredménnyel...Halottam én is szóbeszédet ilyen-olyan alagutakról /némelyik egészen Igalig vezet/ ,de ezeknek nem kell komoly jelentőséget tulajdonítani.A gránitok szabvány elemek,lehet,hogy egyszerűbb volt Ivánéknak egy ilyen kapuelemet beemelni és lezárni,mint egy betonfalat húzni a végébe.A fene tudja...Mindenesetre ha van is mögötte valami,max csak egy kisebb tárolóhelyiséget tudok elképzelni.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6307)
HG4I 2008.08.01 Creative Commons License 6309

Szia!

 

itt a válasz:

 

http://www.hm.gov.hu/hirek/hazai_hirek/allamtitkari_latogatas_pusztavacson2

 

Az objektum közigazgatásilag Pusztavacshoz tartozik.

 

1-2 perc a gúúúúúglival ennyit tesz.. :)))

 

Előzmény: KT1 (6305)
Volt Katona(Lee) 2008.08.01 Creative Commons License 6308
A Morze meg a radio nem ugyanaz, en ugy tudom, a morze mar sokkal hamarabb volt, mar Amerikaban is hasznaltak az 1800-as vevek vegen, a postakra voltak beallitva, es egy szalagra irta ra jeleket(Morze ABC), amit kesobb ki lehettt olvasni-es ha jol tudom nem volt kodolhato, elvileg mindenki tudta fogni.
Eppen ezert a nemetek a masodik vilaghaboruba megcsinaltak az enigmat, amivel lehetett uzenetet kuldeni az eterbe, de a visszafejteshez kellett az Enigma.
A radio ezzel szemben kepes eleve kodolt dast kikuldeni, aban levo uzenetkhez kellenek pl. zavarszuro aramkorok, boynollatabb matematikai logaritmusok stb.
ezzel kapcsoltban, amikor meg Nyugat es Keletberlin letezett, a nyugatiak sok radioadasat, kepese volt az anno Stasi, es keletnemet hadsereg alakulatai lehallgatni, es megfejteni, radiotechnikabol ok is csucon voltak, mert nyugati technologiakt is atcsempesztek.
Sikerult STASi ugynoknek a Berlin West(Teufelsberg) -en levo NSA lehallgatokozpontba beeepulni, autoszerelokent, eleg soka titkot atnyomtt, mire elkaptak.
A Teulsbergi allitolag kepes volta egyidejuleg, a legi forgalmat is figyelni, es volt pancelosfelismero kepessege, olyan nagyobb pancelsomozgasokat tudott bemerni, amely a horizont elotti volt.
Előzmény: HG4I (6303)
Volt Katona(Lee) 2008.08.01 Creative Commons License 6307
Tabon vannak a Granitok, ahol elvileg vmi bennt allt, a bejarat nyitva van, csak a Granit tarolok hatuljanall meg van egy ajto, ami hogy hova vezet senki nem tudja, mert ott mar mogotte a fold van.De a semmiert senki sem szerelbe meg egy plussz ajtot?
Előzmény: hadsz (6306)
hadsz 2008.08.01 Creative Commons License 6306

"lasd Tab, peldajat."

 

Mire gondolsz?Ott szerintem nem robbantottak be semmit.Legalábbis nekem nem úgy tűnt...

Előzmény: Volt Katona(Lee) (6300)
KT1 2008.08.01 Creative Commons License 6305

Urak !

 

Örkénytől észak-keletre (az M5 másik oldalán) mi látszik ?

 

Törölt nick 2008.08.01 Creative Commons License 6304

 

 Hello!

 

 Amit a belinkelt képen lehet látni az az egyik üzemanyagtelep. Ezekből kettő volt,

 K-telep (kerozin), B-telep (benzin). Azt, hogy most pontosan melyik volt a B és melyik volt a K már nem emlékszem. Hatalmas földkupacok alatt voltak a nagy többszáz köbméteres tartályok. A két telep (ha jól emlékszem) összeköttetésben volt egymással csővezeték rendszeren.

A képen lévő telephely a vasút mellett van, a másik telep a repülőtér mellett volt.1990-91 ben voltam ott katona.

Földalatti hangárokat nem találtunk a környéken, bár azt hiszem minden helyet bejártunk amit csak lehetett.

A földalatt egyedül az ún. Kövesd közeli adóház volt, de az is csak kb. 2 m mélyen volt.

 

 Üdv!

Előzmény: nagypolc (6296)
HG4I 2008.08.01 Creative Commons License 6303
Ezt most komolyan gondoltad?......

Mert ha igen, akkor :((((

üdv.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6298)
nagypolc 2008.08.01 Creative Commons License 6302
aha,,tabon mit robbantottak be?
Volt Katona(Lee) 2008.08.01 Creative Commons License 6301
ez Mezokovesd meleltt lenne?
Előzmény: nagypolc (6296)
Volt Katona(Lee) 2008.08.01 Creative Commons License 6300
ha volt is vmi, az sokszor betemettek, berobbantottak, lasd Tab, peldajat.
Előzmény: nagypolc (6293)
Volt Katona(Lee) 2008.08.01 Creative Commons License 6299
van persze sokminden a fold alatt:
ami biztos-
szemet, sok loszer es loszerhuvelyes nehol kerozin is-ez az ami sok szovjet laktanyaban megmaradt.
Kunmadarason volt rekultivacio, mert ott nehol foldet is kellett cserelni!!!Amig a szovjet testverink vedtek Magyarorszagot es a szocializmus vivmanyait, sokszor nem tudtak a heylbeli gazdak kutbol vizet felhuzni a joszagoknak, mert volt benne mar akkor kerozin, amit a talajviz vitt le.
Előzmény: nagypolc (6293)
Volt Katona(Lee) 2008.08.01 Creative Commons License 6298
minden repternek, van, volt egy morzekodja, amit a harci gepek pilotai tudnak, ismernek,Azert morze, mert az egyszeru felepitesu, elvileg minden katona tudja kezelni, +maga a szerkezet , marmi nt a z ado vevo resze strappabiro es egyszeru(lasd atomhaboru).


Előzmény: kovacsek.k (6288)
Volt Katona(Lee) 2008.08.01 Creative Commons License 6297
C objektum relative konnyen lathato---ha mesz autoval, vonattal, Dombovar fele Taszar utan jobbra nezel, ott lesz bekotout, jobbra es fennt a heygteton van-tomve van antennaval, amik tudomasom szerint Veszprem fele sugaroztak), oad fel tudsz menni autoval, at a falun.Ugyanezen az uton van, a del tavol adohaz is, csak az joval lentebb, azt nehezeb megtalani, mert ott kertek vannak mar.Elvielg mindketto ures, de lehet hogy orzik.
Ezek az adohazak, mint eszak del l es tavol (4db osszesen), mindig a kifutopalya kozepvonalban van, volt, hasonlaon a tobbi szovjet repterekkel, pl klementina Mkunmadaras, Sarmellek, kecsekemeten nem lattam ilyet.
Hogy az elet ne legyen egyszeru, van meg egy B objektum is Tazsaron, az is mar kihalt kategoriaban van-ott paintballosok garazdalkodnak, na meg az ott legeleszo birkak..
Előzmény: Mathyas (6289)
nagypolc 2008.08.01 Creative Commons License 6296
vandork,,hoz lenne a kérdésem,,ez mi lehet??
errre 2008.08.01 Creative Commons License 6295

Kis kiegészítés a Volt tüzér hozzászólásához(6235) a hüvelygyártásról:

A jászberényi Fémnyomó és Lemezáru Gyárat (a LEHEL hűtőgépgyár elődjét) 1952-ben rabok építették és az 50-es években termelésének túlnyomó részét (90-95%-át) a lőszer hüvelyek gyártása tett ki. A 60-as évek elejétől indult el hűtőszekrénygyártás, de a hüvelygyártás kb a 70-es évek elejéig ment, majd folyamatosan csökkent a termelés. A gépek egy részén valóban alumínium söröshordókat, szódás szifonokat, búvárpalackokat kezdtek gyártani, és valóban rövid időn belül vissza tudtak volna állni hadianyag gyártásra. Az M-zárolt hatalmas présgépek lezsírozva, lefóliázva a 80-as évek végéig készenlétben álltak, mindaddig, míg az ELECTROLUX meg nem vásárolta a hűtőgépgyárat.

kovacsek.k 2008.07.31 Creative Commons License 6294

Tedd, már fel a térképet, vagy a pozíciót, hogy meglehessen nézni.

Már, mint azt, amit találtál.

k.k.

Előzmény: nagypolc (6293)
nagypolc 2008.07.31 Creative Commons License 6293
de mégse értem,,ekkora gépek és ez a sok ember ,mikór váltás volt,,rögtön mentek össze vissza beosztás szerint?????meg lehet hogy hyülyeség,,persze voltam már kétszeris nézelődni,,de annyira kevésnek tünik ott minden,,,kun, lac,debrecen,stb hez képest,,,,ja nés amit mondani akartam eggyik barátom apja ott volt vagy két hónapig és váltig állitja hogy van a földalatt valami..hát nemtudom,,,és én meg ma nézegettem a google earth ot és mkövesd másik oldalán ahova az út vezet a reptérről láttam egy érdekes dolgot eddig még nem vettem észre ,olyan rak objektumnak tünik.
vandork 2008.07.31 Creative Commons License 6292

MEzőkövesd tartalék repülőtérként üzemelt, magyar-szovjet vegyes üzemben.

Ha valamelyik reptéren betonfelújítás ment, áttelepült ide az adott alakulat.

Szovjet részről 1983-ban majd egy évig a kunmadarasi 1 gárda vadászbombázó ezred, 1986-ban a tököli 515. vadászezred, 1987-ben a lacházi 14. gárdaezred egy százada.

Magyar részről 1983-ban szintén ott volt egy kecskeméti század.

 

Fedezék pont e miatt nem volt, azokat csak állandó reptereken építettek.. A leghosszabb betonú (3500m) katonai reptér, a szovjetek itt végezték a teljes DHDSCS sorkatonáinak érkeztetését (Il-76, Tu-154), illetve gyakran jöttek ide a HAditengerészeti Légierő Tu-22M, M2 gépei.

 

apropoó, valaki említette a füves reptereket: az oroszok rendszeresen használták őket, de a 80-as évekre ez a nagy rendszeresség alább hagyott. Az utolsó ilyen 1988-ban a kunmadarasi Szu-17M2-k kitelepülése Földesre, előtter két évvel pedsig a tököli ezred MiG-21bisz-ei Tápiószentmártonban.

Tapolcán MiG-21-sel sokat fordultak meg, illetve Földesen Il-28-cal a debreceni alakulat.

 

Előzmény: nagypolc (6291)
nagypolc 2008.07.31 Creative Commons License 6291
sziasztok,,,, mezőkövesd klementina,,erről lenne egy kérdésem,,,tartozott e a reptérhez légvédelmi bázis  vagy akármi védelmi pont???????????a másik kérdésem a gépek hól voltak??ha nincs földdel befedett hangár?
KT1 2008.07.31 Creative Commons License 6290
Mathyas 2008.07.31 Creative Commons License 6289
Én kaposhomokon voltam katona, de ha most tarkónlőnének, akkor sem tudnám megmondani, hogy merre van. :)
Előzmény: pétizennyolc (6282)
kovacsek.k 2008.07.31 Creative Commons License 6288

Valószínű NDB adó (husszúhullámú irányítatlan iránysáv adó) épülete.

Ilyen minden repülőtéren van (volt ) több is. A közeli a pálya (mindkét) végétől, de a pálya középvonalában pár száz, max. 1,5km, a távoli ~7km. A közeli egy betűt ad, a távoli kettőt, hangzó morzetávíróval (A2A), kis sebességgel.

Előzmény: KT1 (6287)
KT1 2008.07.31 Creative Commons License 6287
megnéztem a koordinátákat, amire én gondoltam a kifutó vonalában van, az mi lehetett ?
Előzmény: KT1 (6286)
KT1 2008.07.31 Creative Commons License 6286

Ez a kifutótól észak-nyugatra van, a gát és a Duna között ?

Egy nagyon romos épület,

a dombok jelenleg  moto cross pálya a környékbelieknek

Kocsival is könnyen megközelíthető

Előzmény: charlie21 (6261)
M62 265 2008.07.31 Creative Commons License 6285
A reptér és Szigetszentmiklós között, itt:
47°20'49.76"N, 19° 0'35.12"E
Előzmény: vandork (6284)
vandork 2008.07.31 Creative Commons License 6284

Szia!

 

Hol van pontosan ez Tököl közelében? nem Dunavarsány?

Ott egy HÁP (ZKP) volt, a tököli 11. Gárdahadosztályt és az 515. vadászezredet kiszolgáló 2 "UASZU" (Automatikus irányító nyaláb), majd a később megalakuló obau "önálló automatikus irányító zászlóalj" és az ezred, illetve a vegyes század RT kiszolgálását végző "obsz i RTO" és "orsz i RTO" (önálló híradó és RT zászlóalj és század) "pontja" volt ott.

 

 

Előzmény: charlie21 (6261)
pétizennyolc 2008.07.30 Creative Commons License 6283

Pusztacsó mond valakinek valamit? Úgy tűnik lőszerraktár...

 

P-18

pétizennyolc 2008.07.30 Creative Commons License 6282

Kaposhomok temetőből meg iszonyú jó rálátás volt a reptérre. 1999-ben jöttek is az MP-k, amikor onnan fotózgattunk...

 

P-18

Előzmény: Mathyas (6280)
pétizennyolc 2008.07.30 Creative Commons License 6281

Ez volt Tököl rt-je, a PG-ben egykor dolgozók szerint itt pörgettek az oroszok.

 

Igazából továbbra sem tiszta, hogy volt-e itt az orosznak valami eltérő rt-technikája. Mindenhol ua van szó, ami nekünk is volt (P-37, P-18, stb.)

 

Arról mit lehet tudni, hogy 1979-ben – ahogy Volt Tüzér említette – a Lovasberényben látott orosz Volhov milyen szervezetbe volt tagozódva? Több helyen olvasni, hogy a korai időkben volt Dvina az orosz csapatlégvédelemnél, de hogy jóval később Volhov is lett volna, pl Magyarországon? Szóval nem értem, hogy mit keresett volna orosz Volhov Magyarországon...ötlet?

 

P-18

Előzmény: charlie21 (6261)
Mathyas 2008.07.30 Creative Commons License 6280
Sziasztok!

A múlthéten voltam Kaposhomokon és megnéztem az adóházakat. A C- Objektum még elég jól tartja magát. Sajnos le van zárva, de ha legközelebb megyek, akkor bemászok és csinálok pár fotót.

http://matyascsaba.extra.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=296&Itemid=120

Van több fotó is a C-ről és mindkét déltávoli adóházról. Azokat is felteszem és jelezni fogom.
charlie21 2008.07.30 Creative Commons License 6279

 

Ezt nagykanizsán találtam ,tudja valaki mi ez,lehetne akár egy kisebb RT is.

charlie21 2008.07.30 Creative Commons License 6278
nem még aztsem találltam meg,keresem keresem......
Előzmény: monfondir (6277)
monfondir 2008.07.30 Creative Commons License 6277
54/18. Honi Rádiótechnikai Század, Szolnok-ról tudsz valamit?
Előzmény: charlie21 (6259)
Volt Katona(Lee) 2008.07.30 Creative Commons License 6276
Pedig anno (2004) volt vezenylesunk is Varosfoldre Szombatheylrol...emlekszek a szazadkonyvbol...
Előzmény: sandinista (6266)
Volt Katona(Lee) 2008.07.30 Creative Commons License 6275
ez probaltam en is leirni korabban--nem kell teljesn mas gepre gondolni, hanem a meglevot alakitjak at, annak bizonyos reszeit, es kepes mas termeket utan gyartani.
Előzmény: manhattani (6269)
Kuruc71 2008.07.30 Creative Commons License 6274
Most már értem hogy egy egy üveg borért miért adtak olyan könnyen akár három szimatszatyrot is.


:-)
Előzmény: Volt tüzér (6272)
hadsz 2008.07.30 Creative Commons License 6273

Ajánlom sweethome ill charlie21 képtárát,rengeteg képet találhatsz az egész területről - uszodáról,fejtárolókról,élelmiszerraktárról,az általad említett kórházi épületről stb.A bekéredzkedésre azért ne nagyon alapozzál,mert nem fognak beengedni.

Előzmény: bundzsi1973 (6271)
Volt tüzér 2008.07.30 Creative Commons License 6272
Ahogy saccolom, a MN VAEK laktanyájáról beszélhettek. Ez a Jászberényi útra jár ki, az út túloldalán valaha volt egy KIPSZER nevű cég. Az ORION is közel van. Ez volt a Vegyivédelmi AnyagEllátó Központ.
Előzmény: Kuruc71 (6270)
bundzsi1973 2008.07.30 Creative Commons License 6271

Szaisztok! én Totvázsonyban voltam katona 91 ben a fejtárolora vigyáztunk sorstársaimmal! Sajnos annak idején ami fényképeket készitettünk mind elveszett pedig van ott az oroszok álltal használt korházi épület az alaksorban ahol fürödtünk is:-) Sajnos a századszintröl sehol nem találok képet pedig nagyon jo volna! talán nincs már meg? Ha egyszer arra megyek be fogok kéredzkedni kerüljön bármibe is!A silokba sose engedtek be minket nem tudom hogy tudtatok ott fényképeket késziteni, Van ott még medence is meg focipálya .A magas kémény ami messziröl látszik az meg a konyhához tartozott!

Bundzsi

Kuruc71 2008.07.29 Creative Commons License 6270
Szia

Lehet egyre gondolunk. Ez a Jászberényi van a volt ORION üzem mellett. A me 109 es összeszerelő üzem léte tény, és én tudom is hol volt de az innen messzebb van lent a barátság park alsó fertáján.

Vistont erről a laktanyáról nem tudok semmit , hogy kik milyen alakulat volt ano benne.


Előzmény: Coop (6267)
manhattani 2008.07.29 Creative Commons License 6269

>Gondolj bele. A cigarettagyárban feldolgoznak némi dohányt és némi különféle papírt. Ám a lőszer szinte összes alkotóeleme ennél lényegesen keményebb, ...

 

Nem akkora az ellentét. Véletlenül láttam egy BNV-n (Budapesti Nemzetközi Vásár) olasz zoknikötő gépet. Vagy húsz zoknit kötött percenként. Műszaki hiba folytán bekerült egy rugó a kötőgépbe, és az acélhuzalt belekötötte a zokniba. Minden zoknit kilökött a gép pneumatikusan, plexi csőben a nép közé, kapkodták is, mint a majmok. Láttam a drótból kötött zoknit is, sajnos más vitte el.

 

Amikor akkoriban megvették egy nyugati gép licencét, a gyár erre kijelölt mérnökei nekiálltak beletenni egy szabadalmat, ami nekik, az akkori nyomorúságos mérnöki fizetés mellé jól jött. E szabadalom lényege gyakran az volt, hogy a nyugati gép szolgálja a honvédelmet (Olaszország katonai megtámadását) is.

 

Lehet, hogy a rakétád a szennyvízcsatorna csőgyár is tudta volna gyártani :-)))

Előzmény: Volt tüzér (6241)
Volt Katona(Lee) 2008.07.29 Creative Commons License 6268
nagyon annak nez ki...
Előzmény: charlie21 (6260)
Coop 2008.07.29 Creative Commons License 6267

Hi! Ezt nem igazán értem, lehet hogy Algyógyi és a Téglavető közötti részre gondolsz, mely bejárata a Jászberényi út felől???

 

Akadnak legendák Me-109 összeszerelő pinyókról stb.

 

Ami még a zöldruhásoké az Újköztemető mögött az erdőben, 526. utca.

Előzmény: Kuruc71 (6255)
sandinista 2008.07.29 Creative Commons License 6266
Nagyon áttételesen akár azt is mondhatjuk hogy igen.
A 1989-es listából a "haderőrform" erdeményeként mára ennyi maradt:
Kup, Juta, Medina, Debrecen, Békéscsaba.
Városföldet tavaly bezárták...
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6264)
Volt Katona(Lee) 2008.07.29 Creative Commons License 6265
ennek szerintem az lett volna a lenyege, hogy igy sokfele lehet gyartani loszert az orszagba belül, de az ellen nem nagyon tudja mit bombazzon.Ok, ok bombaznak alapbol a palyaudvarokat, meg a olajfinomitokat is.
Előzmény: Volt tüzér (6252)
Volt Katona(Lee) 2008.07.29 Creative Commons License 6264
Es ezeket valtanak ki 3 db, 3 dimenzios lokatorrral, ami mar van Bekescsaban, mar van Bankuton, plusz meg egy lenne vhol, Zengon mar nem valszeg...
Előzmény: Hpasp (6263)
Hpasp 2008.07.29 Creative Commons License 6263
1984,

54. Veszprém Rádiótechnikai Dandár
1. Rádiótechnikai Zászlóalj, Pápa
54/5. Rádiótechnikai Század, Molnaszecsőd
54/6. Rádiótechnikai Század, Fertőszentmiklós
54/10. Rádiótechnikai Század, Bezenye
2. Rádiótechnikai Zászlóalj, Taszár
54/1. Rádiótechnikai Század, Juta
54/2. Rádiótechnikai Század, Homokszentgyörgy
54/4. Rádiótechnikai Század, Sormás
54/9. Rádiótechnikai Század, Egerág
3. Rádiótechnikai Zászlóalj, Budaörs
54/8. Rádiótechnikai Század, Velence
54/11. Rádiótechnikai Század, Tata
54/12. Rádiótechnikai Század, Boldog
4. Rádiótechnikai Zászlóalj, Szolnok
54/3. Rádiótechnikai Század, Pusztaszemes
54/20. Rádiótechnikai Század, Kiskőrös
54/21. Rádiótechnikai Század, Medina
5. Rádiótechnikai Zászlóalj, Kecskemét
54/13. Rádiótechnikai Század, Városföld
54/14. Rádiótechnikai Század, Baja
54/15. Rádiótechnikai Század, Újszentiván
54/16. Rádiótechnikai Század, Békéscsaba
6. Rádiótechnikai Zászlóalj, Debrecen
54/17. Rádiótechnikai Század, Mezőcsát
54/18. Rádiótechnikai Század, Ófehértó
54/19. Rádiótechnikai Század, Berettyóújfalu


1989,

54. Honi Rádiótechnikai Dandár
1. Honi Rádiótechnikai Zászlóalj, Pápa
Helyi Század
54/5. Honi Rádiótechnikai Század, Molnaszecsőd
54/6. Honi Rádiótechnikai Század, Fertőszentmiklós
54/10. Honi Rádiótechnikai Század, Bezenye
2. Honi Rádiótechnikai Zászlóalj, Taszár
54/1. Honi Rádiótechnikai Század, Juta
54/2. Honi Rádiótechnikai Század, Homokszentgyörgy
54/4. Honi Rádiótechnikai Század, Sormás
54/9. Honi Rádiótechnikai Század, Egerág
3. Honi Rádiótechnikai Zászlóalj, Budaörs
Helyi Század
54/8. Honi Rádiótechnikai Század, Velence
54/11. Honi Rádiótechnikai Század, Tata
54/12. Honi Rádiótechnikai Század, Boldog
4. Honi Rádiótechnikai Zászlóalj, Sárbogárd
Helyi Század
54/3. Honi Rádiótechnikai Század, Pusztaszemes
54/20. Honi Rádiótechnikai Század, Kiskőrös
54/21. Honi Rádiótechnikai Század, Medina
5. Honi Rádiótechnikai Zászlóalj, Kecskemét
54/13. Honi Rádiótechnikai Század, Városföld
54/14. Honi Rádiótechnikai Század, Baja
54/15. Honi Rádiótechnikai Század, Újszentiván
54/16. Honi Rádiótechnikai Század, Békéscsaba
6. Honi Rádiótechnikai Zászlóalj, Miskolc
54/17. Honi Rádiótechnikai Század, Mezőcsát
54/18. Honi Rádiótechnikai Század, Szolnok
54/19. Honi Rádiótechnikai Század, Debrecen
Hpasp 2008.07.29 Creative Commons License 6262
Pozíciók javítva ITT
Előzmény: sandinista (6257)
charlie21 2008.07.29 Creative Commons License 6261

 

Ez pedig a Tököli reptér közelében van, talán valami orosz RT volt ,dereng  hogy itt most cross versenyeket rendeznek

charlie21 2008.07.29 Creative Commons License 6260
ezt veszprém mellet találtam ,talán egy régi RT?
charlie21 2008.07.29 Creative Commons License 6259

Keresem ófehértó néven a 45/18 as RT is

 

charlie21 2008.07.29 Creative Commons License 6258
HPASP listájában szerepel mindegyik,Kiskörös 54/20 RT a többit köszi!!!
Előzmény: sandinista (6257)
sandinista 2008.07.29 Creative Commons License 6257
Békéscsaba-Fürjes: 46°40'52"N, 21°00'52"E
Városföld: 46°51'30"N, 19°45'12"E
Berettyóújfalut passzolom, Kiskőrösön volt RT?
Előzmény: charlie21 (6256)
charlie21 2008.07.29 Creative Commons License 6256

Kis segítséget kérek,keresném a googlemapson a következőket:Kiskörös RT,Városföld RT,Békéscsaba RT,Berettyóújfalú RT.

Tegye már fel ha tudja valaki.

Előre is köszi!!! 

Kuruc71 2008.07.29 Creative Commons License 6255
Szervusztok


BP Kőbányán a Jászberényi úton a Maglódi út és a Sörös utca által határolt részen is volt egy laktanya. Tudja valaki milyen alakulat volt ott ?

Berci_54321 2008.07.29 Creative Commons License 6254
Sziasztok!

Törökszentmiklós mellett Tiszatenyőn volt egy lőszerraktár a 30-as évektől a 2.vh. végéig. Tudja valaki pontosan hogy merre volt?
Egy jó leírást találtam a történetéről:
http://www.netlabor.hu/roncskutatas/modules/wfsection/article.php?page=1&articleid=320
Üdv, Berci
schlumberger 2008.07.29 Creative Commons License 6253
Megismétlem a 6147-ben feltett kérdést, miután előkerültem a Hortobágyról.
Dunaszentmiklósról oda diszlokáltunk unokát sétáltatni :-), de ott semmiféle hadinyomot nem találtunk. Persze, Nagyiván térségében nem jártunk, csak Tiszacsege- Ohat-Hortobágy táján.
Gólyafos annál több volt...
Előzmény: schlumberger (6147)
Volt tüzér 2008.07.28 Creative Commons License 6252

Nem hiszem, hogy megérte volna egy fémfeldolgozásra szakosodott üzemben megcsinálni a kétféle fémalkatrészt, majd elvinni a dohánygyárba, ahová persze oda kellett vinni egy vegyi gyárból kétféle robbanó szerkezetet, illetve anyagot, majd mindezt összerakni egy olyan gyárban, ahol van dohánytöltő automata, és még néhány más. De azt azért tudni kell, hogy cigarettát nem ugyanúgy kell tölteni, mint a lőszert. A néhány akkori komoly lőszergyár (Sirok, Jobbágyi, Balatonfűzfő, stb...) minden bizonnyal bírta volna kapacitással. Arról nem is beszélve, hogy a seregnek igen tetemes készlete volt, ezeknek a gyáraknak csak a fogyást kellett volna pótolniuk.

Az persze szinte biztos, hogy fel tudtak állítani pluszban lőszergyárat, de nem a cigarettagyárakból, mert az csak egy hülye pletyka.

Előzmény: Maz (6251)
Maz 2008.07.28 Creative Commons License 6251
Bár nem vagyok kompetens a témában, de nem lehet, hogy a lőpor töltését végezték ott?
Előzmény: Volt tüzér (6248)
charlie21 2008.07.28 Creative Commons License 6250
Ja és megnéztem az összes orosz és magyar löszer raktárt ,teljesen más felépitésüek,szinte egy kaptafa az összes.
Előzmény: charlie21 (6249)
charlie21 2008.07.28 Creative Commons License 6249

Érdekes felvetés.

Ha megnézitek akkor pont 6-6 földsánc látható elvileg,bár lehet hogy csak belemagyarázom,a két megvilágitó lokátor feltételes helyén is mintha lenne valami még romokban, és ezektől lentebb jobbra mintha egy töltő sor látszódna.

Vagy tul nagy a fantáziám  :-))) az elveszett orosz Vega?

Előzmény: Hpasp (6245)
Volt tüzér 2008.07.28 Creative Commons License 6248
Én azt azért csak nem akarom elhinni, hogy egy cigarettagyártó gépsor elemeinek alapját fel lehet használni más jellegű anyag, mondjuk fém feldolgozására.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6246)
Volt tüzér 2008.07.28 Creative Commons License 6247
Én egyszer voltam ott valami 1979-ben. Akkor a hátsó részen egy Volhov M1 komplexum volt, de nem telepítve, hanem menetkészen. Feltételezem, ha kellett akkor mentek valahová. Vega ott nem nagyon lehetett. Végül is nem tudom, mikor csinálta az orosz, de az egész VSZ-ben nagyjából egyidőben terjedt el, nagyjából a nyolcvanas években. A gatcsinai iskolában előttünk németek, velünk párhuzamosan oroszok (bár valószínűleg ők 300-ast tanultak) utánunk meg ha jól emlékszem, bolgárok voltak.
Előzmény: Hpasp (6245)
Volt Katona(Lee) 2008.07.28 Creative Commons License 6246
pont itt van a lenyeg-----a gep csak bizonyos elemeit allitottak at----pl:
itt a lenyeg a bizonyos alkatreszekben van es az abbol eloallitott erokben van---mert az biztos, hoyga a papirnak es acelnak, nem eu gyanaz a szilardsagi modulusa.A gep elvielg ugyanaz volt, mint bekeidoben alklamazott gep.
Előzmény: Volt tüzér (6241)
Hpasp 2008.07.28 Creative Commons License 6245
Ha volt ott vega valaha, akkor gondolom csak a Mezőfalva rendszerbeállításáig.
Utánna lőszerraktár lett belőle.
Persze lehet hogy csak 2 volhov TÁS látható az északi részen...
Előzmény: pétizennyolc (6244)
pétizennyolc 2008.07.28 Creative Commons License 6244

Nagyon merész, de kétségtelenül érdekes felvetés...

 

Mindenesetre ilyen Vega-variációt még nem láttam sehol, néhány kivételtől eltekintve eléggé egy kaptafára épültek.

 

A földön nagyon lőszerraktár-érzete van az embenek (őrzik).

 

P-18

Előzmény: Hpasp (6229)
Volt tüzér 2008.07.28 Creative Commons License 6243
Ahogy ismerem, valami mobiltelefont.
Előzmény: hadsz (6242)
hadsz 2008.07.28 Creative Commons License 6242

Milyen objektívet használsz?Jónak tűnik... :-)

Előzmény: KT1 (6239)
Volt tüzér 2008.07.28 Creative Commons License 6241

Sőt: A különleges vagdalthús mérete meg a 48M kézigránátéhoz nagyon hasonlít.

De ez a marhaság. Különösen a cigaretta és a lőszer dolog. Gondolj bele. A cigarettagyárban feldolgoznak némi dohányt és némi különféle papírt. Ám a lőszer szinte összes alkotóeleme ennél lényegesen keményebb, amihez a cigarettagyárban nincs eszköz és feldolgozó kapacitás.

Magyarországon egyébként az ipar jelentős részét át lehetett állítani haditermelésre, de nem ilyen cigaretta - lőszer, vagy konzerv - kézigránát kapcsolatokra kell gondolni. Egyszerűen arról van szó, hogy a gépipar gépészeti dolgokat gyártott volna továbbra is, de ezentúl a hadseregnek. A konzervgyárak átálltak volna a hadseregnek szóló tömeggyártásra. A ruhagyárak meg nem öltönyt csináltak volna, hanem egyenruhát.

Egyszerűen ennyi, és nem kell semmiféle misztikus dologra gondolni.

Előzmény: Volt Katona(Lee) (6237)
Volt tüzér 2008.07.28 Creative Commons License 6240
Sajnos nem emlékszem. De a gyár nem erre jött létre annak idején. Valami olyasmi volt a neve, hogy Fémnyomó és Lemezárugyár. Leginkább aluminium edényeket és más hasonló dolgokat csináltak az ötvenes években. Aztán rájöttek, hogy a technológia nagyon hasonlít, lehetne kezdeni valami mást is. De ez már a hatvanas években volt.
Előzmény: uselessjunk (6236)
KT1 2008.07.28 Creative Commons License 6239

a lényeg:

 

Előzmény: KT1 (6238)
KT1 2008.07.28 Creative Commons License 6238

Tegnap bekukucskáltam kicsit a tabi bázisra...

http://www.panoramio.com/photo/12553663

Volt Katona(Lee) 2008.07.28 Creative Commons License 6237
az sem veletlen, hogy a nagyobb konzervek kulso atmeroje egyezik sok tuzersegi lovedekkel---tovabba ilyen a cigaretta is, tobbek kozottt, az meg vagy gepkarabely loszerrel egyezik---M.o-on egyebkent realtive sok gyarat at lehetett volna allitani loszertermelesre, illetve, hadiuzemre, ha szukseg lett volna ra.

Előzmény: Volt tüzér (6235)
uselessjunk 2008.07.28 Creative Commons License 6236
Köszi a megerősítést. Tudtommal a gyár az ötvenes évek elejétől gyártott hüvelyeket, eleve erre a célra jött létre. Nem emlékszel véletlenül milyen kódszám volt a hüvelyek fenekébe ütve, pont a MEO bélyeg felett?
Előzmény: Volt tüzér (6235)
Volt tüzér 2008.07.28 Creative Commons License 6235
A hetvenes - nyolcvanas években Jászberényben (Lehel Hűtőgépgyár) valóban gyártottak tüzérségi lőszerekhez hüvelyt, de nem valami egetverő mennyiségben. Igaz a felhasználás sem volt valami hatalmas. Ugyanabban az üzemrészben csinálták, ahol az akkor divat alumínium söröshordót, illetve a különféle méretű szódásszifont. Mondjuk a technológia szinte tökéletesen ugyanaz. Egy rövid ideig melóztam abban az üzemben meósként, és azt tapasztaltam, hogy a söröshordóval és a szifonnal összesen nem piszmogtak annyit ellenőrzés címén, mint az ágyúhüvelyekkel. Azt még tudnod kell, hogy abban az időben az egész Lehel mintegy 24 óra alatt teljes mértékben átállítható volt haditermelésre. A tervek és az M-re előkészített szerszámok szerint felfutott volna az ágyúhüvelygyártás, illetve áttértek volna a fegyveralkatrész gyártásra is. Az autóhűtő gyártás maradt volna, maximum nem a Fiat cég kapta volna a termést, hanem valami hazai gyár, vagy a nagy testvér. Feltételezem hűtőgépből kevesebbet gyártottak volna.
Előzmény: uselessjunk (6232)
Volt Katona(Lee) 2008.07.27 Creative Commons License 6234
akkor meg is csak van Jobbagyiban elet...jol lattam amikor arrafele mentem....
Előzmény: Hpasp (6230)
Volt Katona(Lee) 2008.07.27 Creative Commons License 6233
http://index.hu/politika/kulfold/honeck0727/


egy nemet hir, nemet bunker, del ehet erdekel vkit....
A google ad ki kepeket hozza, bennt az erdobol, a falu megtalalasa utan...
uselessjunk 2008.07.27 Creative Commons License 6232
Köszi szépen, de pont ezek azok, amik megvannak.

Ami érdekelne és biztosan magyarok:
38 - nagy kaliberű vashüvelyek, UKA-63 testek
99 - nagy kaliberű rézhüvelyek (valószínűleg Jászberény, de nem biztos)
34 - gyújtószerkezetek
36 - gyújtószerkezetek
57 - gyújtószerkezetek (valószínűleg Iklad, de nem biztos)
37 - tüzérségi lövedéktestek
31 - tüzérségi lövedéktestek
51 - lőporok
11 - összeszerelő üzem

Ne tévesszen meg senkit, hogy esetlegesen egy kódhoz orosz, vagy bolgár gyárat talál. Egy kódot több gyár is alkalmazhatott. Pl. a 21-es volt veszprém, lengyel és román is.

Előzmény: Hpasp (6230)
Hpasp 2008.07.26 Creative Commons License 6231
Előzmény: sandinista (6196)
Hpasp 2008.07.26 Creative Commons License 6230
"Mivel "Kihalt Hadiüzemek" topicot nem találtam, gondoltam, ide teszem fel a kérdésemet :)
A hidegháború időszakában az országban működő hadiüzemek helyére és kódszámára lennék kíváncsi. Van egy pár üzem helye, meg egy pár kódszám, de egyenlőre nem nagyon tudjuk párosítani
Előre is köszi,"

Egy angol topicba írtam korábban:

I try to translate the Hungarian Company names:
Headstamp at 12 hour is the factory code, at 6 hour is the year of made.

Headstamp 21 based in Veszprém, Hungary.
1938, Elsõ Magyar Lõszermûvek Rt (First Hungarian Ammunition Factory) 1949, Fémfeldolgozó Vállalat (Metal processing Company) 1968, Bakony Fém és Elektromos készülék Mûvek ("Bakony" Metal and Electrical appliance Factory) 2007, bankruptcy
http://www.bakonymuvek.hu/

Headstamp 22 based in Jobbágyi, Hungary.
1949, "Csokoládégyár" mint 7405. sz titkos fegyver- és lõszergyár - Andezit Mûvek ("Chocolate" factory as 7405. secret weapon and ammo factory - alias: Andesit Factory)

Headstamp 23 based in Sirok, Hungary.
1952, Mátravidéki Fémmûvek ("Mátra" regional Metal factory) 1994, MFS Ltd 2000, MFS 2000 Magyar Lõszergyártó Rt (MFS 2000 Hungarian Ammunition Company) [Since 2000 using Headstamp "MFS" at 12 hours, "caliber" at 6 hours ] http://mfs2000.hu/

Headstamp 25 based in Téglás, Hungary.
1952, Hajdúsági Iparművek ("Hajdúsági" industrial factory)
http://www.hajdurt.hu/english/e0101.php

Currently only Sirok is fabricating ammo.
Előzmény: uselessjunk (6141)
Hpasp 2008.07.26 Creative Commons License 6229
A két objektum közötti hasonlóság csak nekem szúrt szemet?
A méretarány azonos, beforgattam őket...
(Mezőfalva - Lovasberény)


Volt Katona(Lee) 2008.07.25 Creative Commons License 6228
azert nem art a futomuvet megerositeni???ok, ballonos kerek jobban csillapitja az uteseket, ami felmegy a futomure---traktoroknal hasznaljak ezt az elvet---csak ott, talajnyomas csokkentesere, talajtomorodottseg kerdesere.
Ha jol tudom a Grippen nem tud fure leszallni.
Svedorszagban---pl, van olyan rep.ter----ami autopalya--pontosabban felszallas idejen lezarjak az autopalyat-- kifutopalyakent hasznaljak.Oldalrol, jonnek be a gepek, kis guruloutakrol.
Az elony:a gepeket igyy nagyon szet lehet szorni az orszagon belul, minden autopalyat szetbombazni huyleseg, meg lehetlen is
Előzmény: manhattani (6227)
manhattani 2008.07.25 Creative Commons License 6227

>az oroszok, rengeteg harcteri tapasztalat utan ugy gondoltak, erdemes a gepeket, pl a futomuvet megerositeni, igy veszheylzetben, le tud szalni esetleg fure is.

OFF: A fűre leszállni tudó gépeket kisebb nyomású gumikerékkel tervezték, így az puhább volt, jobban felvette a kevésbé sima talaj egyenetlenségeit ON.

Előzmény: Volt Katona(Lee) (6219)
monfondir 2008.07.25 Creative Commons License 6226
Légvédelmi rak. topic! :)
Előzmény: kaptejn (6224)
Volt Katona(Lee) 2008.07.25 Creative Commons License 6225
arrafele sokminden volt(loter, legvedelmi laktanya)----orosz magyar vegyesen-----------ha visszaolvasol korabbi forumban--talalsz kepet is-
Előzmény: kaptejn (6224)
kaptejn 2008.07.25 Creative Commons License 6224
Valaki elkezdte már gyujteni ezeket valami kereshető adatbázisba?

Hetvégén Szendandráspusztán jártunk (Dunaföldvár dél). Ott mi is volt korábban?
Volt Katona(Lee) 2008.07.25 Creative Commons License 6223
van rajta meg alcahalo is??Legfelso kep....
Előzmény: schlumberger (6220)
schlumberger 2008.07.25 Creative Commons License 6222
Rádiós szempontból kiváló hely, kis kézirádióval 463 MHz-en hallgattam a miskolci tűzoltókat, és az antenna sem volt méretes, 145 MHz-es darab volt.
Előzmény: schlumberger (6221)
schlumberger 2008.07.25 Creative Commons License 6221




Nemcsak emuk, quadok is...
Előzmény: schlumberger (6220)
schlumberger 2008.07.25 Creative Commons License 6220
Dunaszentmiklós, 2008 július 23.




Hogy miért kell hagyni mindent tönkremenni...
Előzmény: pétizennyolc (6214)
Volt Katona(Lee) 2008.07.25 Creative Commons License 6219
ok, ok, elvi sikon ment a fure a leszallas-HDM repter Kenyeri-ez Papa tartalek HDM reptere volt, bar a gepek tomeget osszehasonlitva a Mig a nyero, a MIG 21 konnyebb joval mint a SU 22.Fejlesztesi iranyoknal fontos megjegyezni, hogy azoroszok, rengeteg harcteri tapasztalat utan ugy gondoltak, erdemes a gepeket, pl a futomuvet megerositeni, igy veszheylzetben, le tud szalni esetleg fure is.
Ehhez meg az is hozzajon, hogy a hajtomu szivonyilast is fojtottak egy haloval-ami vedi a hajtomuvet- ugymond, mert egy hajtumunek mint ahoyga madarak is, mondjuk a felrepulo faagak, kis kovek is vegzetes veszelyt jelentenek, jelenthetnek
Előzmény: pétizennyolc (6218)
pétizennyolc 2008.07.24 Creative Commons License 6218

Hát ha a betont bombázták szét, akkor max a fű maradt (a 21-eseknek még egész jól ment is róla, a későbbieknek legfeljebb vész esetén. Vándork-tól tudom, hogy idehaza az oroszok Szu-22-essel is repültek fűről).

 

P-18

monfondir 2008.07.24 Creative Commons License 6217
Szerintem 1997.
Előzmény: pétizennyolc (6214)
Volt Katona(Lee) 2008.07.24 Creative Commons License 6216
ez az lenne, hogy haborus heylzetben kivinnek a gepeket erre a teruletre?Magyarul kivinnek a repter eredeti terulterol a gepeket oda, es elvileg kivulrol jonenek vissza a kifutopalyara.
mondjuk a ha a kifutot vki, szetbombazna akkor is lenne vhol meg felszalalsi lehetoseg.
Taszaron nem ott volt a kis Irak, illetve kis Bagdad, ahol a tolmacsoakt kepeztek ki?
Amuyg elvileg Magyarorszagon minden repternek van, volt fantom reptere Magyarorszagon.
Ez arra szolgalt, hogy megtevessze az ellenseget, egyszer, masodszor sok legicsapst inkabb a fantomra merjenek.
A taszarie Sagvaron volt, ott volt HAP is , meg sok felfujhato rep.gep, ami fenntrol ugyanugy nez ki, mint az eredeti.
RP mit jelent pontosan?


Előzmény: pétizennyolc (6214)
Profy 2008.07.24 Creative Commons License 6215

Lőtér

Volt Lőtér és gyalogsági kiképző tér

 

Símai u. lőszer rakt

Mellelte lévő lőszer raktár

 

Lovassági laktanya

K.u.K lovassági laktanya

 

Vay Ádám Laktanya

Vay Ádám Laktanya

 

Báthory laktanya

Vayval szemben a Báthory hiradós laktanya

 

Bottyán hiradóanyag rakt

Bottyán hiradóanyag raktár

 

 

Damjanich Laktanya

Damjanich Laktanya (volt orosz laktanya)

 

 

Nagyszállás lőszer tár

Nagyszállás lőszer raktár

pétizennyolc 2008.07.24 Creative Commons License 6214

Dunaszentmiklóson emu (!) farm van. Elvileg beengednek, én sajnos akkor jártam ott, amikor a miniszterelnök hattyúkat boncolt (madárinfluenzás időszak). A karantén miatt tábla is lógott kinn, hogy idegeneknek tilos a bemenet, a kapu mögött rögtönzött "mentesítő zsilipet" is kialakítottak. Talán valaki kisegít, hogy mikor csukták be, de nekem a kilencvenes évek második feléből van egy konkrét emlékképem a szomódi lőtérről egy gyakorlatról, amin ott voltam: fenn a hegyen pörgött egy P-14 (13). Sajnos, akkor még nem voltam rákattanva a témára, úgyhogy nem kattintottam (persze nem sokra mentem volna az 50-es Tessar objektívemmel és Practika Super TL gépemmel a távolság miatt).

 

Milyen ojjektum van a pápai reptér mellett? Úgynevezett RP, hogy hanyas (mind meg volt számozva) az most nem jut az eszembe. Minden magyar reptérnek volt kettő ilyen "bokra", a betonok végéből kiágazó 1-1,5 kilométeres gurulóutak végén (Taszárnak mindkettő az északnyugati végéből ágazott ki). Az ojjektumban változó számú kutyanyelv (kb. egy század gépálloműányának megfelelő) volt, U alakú földsánccal körülvéve. Háború esetén ide lehetett áthúzni a gépeket, illetve innen akár lehetett üzemelni is (széttelepítés). Általában igyekeztek fásítani, ez valahol sikerült, műshol nem annyira, a természetes álcázás végett. Sacc per kb. a rendszerváltástól karbantartásukat már nem vették már komolyan.

Érdekesség: a taszári RP-ket az amerikaiak ittlétük idején raktárnak használták. Konténerek, járművek százai álltak bennük, néhány földsáncot el is bontottak, több megmaradt. Kecskeméten a délkeleti RP-ojjektumból egy nagyobb lőszerraktárat alakítottak ki az elmúlt években, a guglin a földmunka fázisai láthatóak, azóta befejezték. Nem állhatom meg, hogy le ne írjam, hogy természetesen nem megerősített fedezékeket építettek, hanem könnyűszerkezeteseket (természetesen a baleset esetén a környezetet védő földsáncokkal, stb. Csak összehasonlításképpen: Caslavban, a cseh Gripenek bázisán is (át)építettek egy ojjektumot lőszerraktárrá, és ott, tőlünk nyugatra ~350 kilométerre azért biztos ami biztos alapon fédett fedezékekben pihennek majd a rakéták és a bombák...itt a link róla: http://www.afbcaslav.cz/

sandinista 2008.07.23 Creative Commons License 6213
Szia!
Debrecenről szerintem téli kép van azért ilyen holdbéli. A déli részen van két P-37 és egy PRV, és van még két PRV valahol középtájt, úgy rémlik ott ahol a legkeskenyebb a terület. Elvileg lennie kell valahol egy harmadik P-37-nek is. A különálló sokszög szvsz relé volt valamikor.
Mezőcsátról még mindig elég gatya a kép, egyébként sem volt egy szokványos század :) Pl nem volt sem a HÁP-nak, sem a lokátoroknak fedezék. A HÁP egy földszintes épület volt némi álcázófestéssel, a lokátorok kabinjai pedig csak simán a domb oldalába voltak állítva. Már amelyik dombon volt, és nem kint a pusztában. Egyedül a VP kabin volt zárt helyen. Legalábbis a 90-es évek elején, aztán csináltak két normális dombot, rendes fedezékkel, ezek vízszintes "Y" két végén vannak csak a képen nem látszik. Kábé a képen látható módon néztünk ki 92-ben.
Debrecen2Mcsát2
Előzmény: monfondir (6202)
Profy 2008.07.23 Creative Commons License 6212

Hátha sikerül.

 

Lőtér és hadianyag raktár.

Profy 2008.07.23 Creative Commons License 6211

beszúrtam az összes laktanyát és lőszertárolót és kikpző lőteret.Sőt még meg is szövegeztem.

Előzmény: monfondir (6210)
monfondir 2008.07.23 Creative Commons License 6210
Biztos beszúrtad???
Előzmény: Profy (6209)
Profy 2008.07.23 Creative Commons License 6209
eltünt a beszúrásom. :(
Profy 2008.07.23 Creative Commons License 6208

Ha lesz időm csinálok fotót ha tudok és érdekel valakit.

Vay,Damjanich és a Bárhory civil felhasználásba átépítve.

Báthoryba van még egy kis hiradós anyag.

monfondir 2008.07.23 Creative Commons License 6207
Én már nem csodálkozom semmin. Egerágon a P-18 bunkerből istállót csináltak...
A HÁP tüzijáték raktár...
P-18 bunker
Előzmény: charlie21 (6203)
Profy 2008.07.23 Creative Commons License 6206

Igen láttam a képeket. :D

 

Nyíregyen csak 4 laktanya volt ill Nyírtelek még pluszba.Nemhiába felvonulási útba vót szegényke.

Előzmény: charlie21 (6201)
charlie21 2008.07.23 Creative Commons License 6205
Ja ezért nem is raktam fel,mert jön a fekete KBH autó :-))))))
Előzmény: monfondir (6204)
monfondir 2008.07.23 Creative Commons License 6204
Akor nem is szabad tudni mi van ott? :)
Előzmény: charlie21 (6201)
charlie21 2008.07.23 Creative Commons License 6203
Biztos hogy ez volt,voltam már fent,most valami strucc farm,beakartam menni de nagy kutyák voltak :-((
Előzmény: monfondir (6199)
monfondir 2008.07.23 Creative Commons License 6202
Szia Öreg Barátom!
Gondoltam Mezőcsátra ugrani fogsz :)
Békéscsabát megtaláltam, valóban rossz helyre volt jelölve. Még a RAT is látszik :)
Debreceni kép olyan mintha ha holdon lenne...Böknél rá egy nyilat, hogy hol van?
Mezőcsát viszont teljesen különbözik az általam ismert és látott RT századoktól. Néztem én is ezt a tájat de azt gondoltam róla, hogy ez tuti nem az Rt.
Üdv,
Zsolt
Előzmény: sandinista (6196)
charlie21 2008.07.23 Creative Commons License 6201

Köszi!

Tudom hogy aktiv még nyirtelek,voltam ott 2 éve,a képtáramban találsz képeket róla.

Csak olyan szépen látszik hogy nem tudtam ellenálni hogy feltegyem :-)))

Szépen látszik most még tápiószecső,pusztavacs,és devecser is,de még ezek is aktivak

 

Előzmény: Profy (6198)
monfondir 2008.07.23 Creative Commons License 6200
Szerintem nem. Itt volt P-14 meg egy más rakat cucc is, amihez szép nagy dombok is voltak. Persze ha átalakították...
Előzmény: charlie21 (6197)
monfondir 2008.07.23 Creative Commons License 6199
Aha! Lehet. Elsőre azt hittem valami szovjet maradvány.
Előzmény: charlie21 (6195)
Profy 2008.07.23 Creative Commons License 6198

Bocsánat hogy beleszólok de ezek a bemutatott Googlés műhold képek 2004-2005 ből valóak.

 

Nyírtelek még mindíg aktív. www.hmarzenal.hu

Környékén számottevő katonai erő már nincs.Laktanyák civil használatban,lőszerraktárakat viszont még örzik.

Max egy kis M-zárolt ill feloldot és bontásra itélt gépek Nyíregyházán.

 

Remélem ennyivel hozzá járulhatam a Keleti régió képéhez.

charlie21 2008.07.23 Creative Commons License 6197

Fertőszentmiklós nem lehet ez?

Csak már kicsit átalakitották.

Előzmény: monfondir (6190)
sandinista 2008.07.23 Creative Commons License 6196
Debrecen:47°29'32"N, 31°37'41"E
Mezőcsát:47°48'07"N, 20°53'56"E
Békéscsaba(Fürjes) rossz helyen van jelölve a GE-n, a jó: 46°40'52"N, 21°00'52"E DebrecenMezőcsátFürjes
Előzmény: monfondir (6190)
charlie21 2008.07.23 Creative Commons License 6195

Szerintem Tata néven a Dunaszentmiklósi futott,pont szemben van a Tatai laktanyával a szemben levő dombtetőn,én is elöször ugy szurtam ki hogy a szomodi gyaktéren voltam egy rendezvényen.

Tehát erre gondolok

Előzmény: monfondir (6190)
Volt Katona(Lee) 2008.07.23 Creative Commons License 6194
passz, de igy loszerraktrnak tunik elsore
Előzmény: charlie21 (6182)
Volt Katona(Lee) 2008.07.23 Creative Commons License 6193
Nyirtelek, es Taborfalva tul nagy innen fenntrol nezve
Előzmény: charlie21 (6185)
Volt Katona(Lee) 2008.07.23 Creative Commons License 6192
szerintem is vmi loszerrakrtarnak nez ki, igy elso latasra
Előzmény: charlie21 (6181)
hadsz 2008.07.23 Creative Commons License 6191

Amire mindenki abban az időben...

Előzmény: Törölt nick (6189)
monfondir 2008.07.23 Creative Commons License 6190
Szia Charlie21!
Én a magyar Rt századokat próbálom "felfedezni" de néhány századdal bajban vagyok.
Ilyen Szolnok, Debrecen, Tata, Fertőszentmiklós, Mezőcsát. Van ezekről infód?
Üdv,
Zsolt
Előzmény: charlie21 (6185)
iM 2008.07.22 Creative Commons License 6188
Nógrádot én kérdeztem egyszer, de nem kaptam választ. A télen kívülről félig körbejártam, de sokkal okosabb nem lettem. Az élőben látottak és a légifotó alapján mindenképpen raktárra tippelek, de hogy mit tároltak, az talány.
Előzmény: charlie21 (6182)
M62 265 2008.07.22 Creative Commons License 6187
Bár kicsit távoli, de Lychen is nagy felbontásban nézegethető...
Előzmény: charlie21 (6185)
hadsz 2008.07.22 Creative Commons License 6186
Csak tippem van :  talán lőszerraktár? Hasonló kialakítású terület van a reptér déli végében is... 
Előzmény: charlie21 (6181)
charlie21 2008.07.22 Creative Commons License 6185

 

És néhány magyar:Bicske,Dunaszentmiklós,Nyirtelek,Táborfalva

charlie21 2008.07.22 Creative Commons License 6184

 

Néhány orosz: Császár,Etyek,Inárcs,Lovasberény,Nagytevel,Tab,Tótvázsony

charlie21 2008.07.22 Creative Commons License 6183

 

Bakonysárkány,ez nem rég volt téma.....meg kéne nézni

charlie21 2008.07.22 Creative Commons License 6182

 

Ez pedig Nográd mellet van,azthiszem egyszer volt szó rola,de akkor itt még nem volt ilyen felbontás,azthiszem akkor nem fejtödött meg

charlie21 2008.07.22 Creative Commons License 6181

 

Ez a pápai reptér mellett van ,tudjuk mi ez?

Törölt nick 2008.07.20 Creative Commons License 6180
Nem tán Laczkó zászlósra gondolsz ? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Előzmény: laci-ka (5876)
manhattani 2008.07.17 Creative Commons License 6179

>az épület földszintjén volt egy építő-műszaki század is, bordó színű gyakorlójuk volt, és nem adtak laktanya őrséget sem, ...

 

Nem mondták a kerítésnél az arra járónak, ásóval a kézben, hogy "Állj, vagy eláslak!" ?

Előzmény: Sex Appeal (6166)
KT1 2008.07.17 Creative Commons License 6178
Előzmény: Coop (6177)
Coop 2008.07.16 Creative Commons License 6177

Sziasztok!

 

 Veresegyházi kirándulás mellé beszúrtam Galgamácsát.

 

 Csak úgy az orrom után mentem, megleltem egyből. A polgári bizt. őr nem volt olyan barátságos mint aranyos őrkutyája, hiába kérdeztem mi van az épületben, volt-e már bent, 25 méterről annyit mondott átjátszó állomás volt, ne fényképezzek /nem is volt mivel/.  Oda sem jött hogy dumcsizzunk. Meglepődtem mivel sokkal  nagyobbnak képzeltem el a tornyokat melyen az antennák vannak. Körbe járni nem sikerült , mikor az autóval fordultam volna az épület mögé, a földes útra egy cseppet sem jókedélyű , kezében vízszintesen 3 méter széles botot tartó ember közelített roham léptekkel.

Kérdeznétek ki volt Ő, hát nem vártam meg hogy bemutatkozzon, de honnan a fészkes pi...ból került elő azt sem tudom , ott fent az erdőben senki sem lakik. Ruhája alapján traktoros lehetett akinek lerohadt a gépe szántás során a szlovák határon vagy  munkásőr aki eltévedt, fél az erdőben ezért botot ragadott.

 

Ha vkit érdekel, még1x elmennék.

 

 

hadsz 2008.07.16 Creative Commons License 6176
Igen,a látogatóközpont és bejárat Ahrweilernél van a falu feletti szőlők között.Ki van ugyan táblázva,de a biztonság kedvéért megkérdeztem néhány helybelit...Próbáltam puhatolózni,hogy esetleg van-e másik része is megnyitva a nyilvánosság előtt,de csak ez a "rövid" szakasz látogatható.
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6175)
Volt Katona(Lee) 2008.07.16 Creative Commons License 6175
ez igy van!
Korabban tettem fel rola linket, , azt hiszem:
www.ausweichsitz.de -
ez volt, de mindenesetre, a google-al is megtalahato:
fedonev:rosengarden-Rozsakert
Marienthal-Bad Neuahr -ahrweiler nevvel-heylileg
Előzmény: hadsz (6167)
KT1 2008.07.16 Creative Commons License 6174

 van a vicc a teherautósról amikor beszorul a hídalá

 rendör kérdi: -beszorultunk ???

 - a lóf...t, hidat szállitok !

 

Előzmény: Volt tüzér (6173)
Volt tüzér 2008.07.16 Creative Commons License 6173
Ez az "elbontották" dolog nem egészen pontos. Ugyanis az történt, hogy egy billenőplatós kocsi (az a méretes háromtengelyes) éjjel elindult valahová, és a sofőr nem vette észre, hogy nincs rendesen rögzítve a plató. Menet közben felrázódott, és a híd óriási pechjére teljesen fel is nyílt. És lendületből lekapott mindent, ami felette volt.
Előzmény: KT1 (6172)
KT1 2008.07.16 Creative Commons License 6172

 vannak róla képeim, de még nem raktam fel a galériába...

 a Sóhajok-hídját elbontották, persze úgy magyarosan, csak a 6os feletti szakaszt, a két csonk megvan.

amúgy őrzik, de komoly bünti lenne egy külsőkörlet...

abdhulbin 2008.07.16 Creative Commons License 6171
Pedig 18 hónapot ott vettek el az életemből.
Előzmény: KT1 (6170)
KT1 2008.07.15 Creative Commons License 6170
méteres gaz, pusztulás !
A csónakházban dettó, meg sóderkirakó !
abdhulbin 2008.07.15 Creative Commons License 6169
Ercsiben mi van most?
MN5818 2008.07.15 Creative Commons License 6168

-Á,igen....az épület alsó része....Az mindig "érdekes"hely volt.  '89-ben,amikor a Vasváriba kerültem,az alsó részen a hírhedt MN1200 valamelyik "dombelhárító brigád"-ja állomásozott. Ruházatuk: zöld kertésznadrág visszahajtott szárú gumicsizmával. Úgy '90 évelején befejezték az építkezést a Vasiban,és eltávoztak.

Egyébként nem volt velük sok gond,nappal dolgoztak,este "népzenei fesztivált " tarottak,hétvégére könyvük volt :-).

Később újoncok népesítették be az alsó részt,majd ha jól emlékszem két-három kiképzési turnus után ismét visszakaptuk az alsó részt.

 

"A Holdfény a Biatorbágyi "Nyeva" rakétabázis volt?" Igen.

 

 "Mit csináltál ott? " Kannibál voltam:-)

 

 

 

 

 

Előzmény: Sex Appeal (6166)
hadsz 2008.07.15 Creative Commons License 6167
Hétvégén sikerült bejutni a volt NSZK kormánybunkerbe.Bonntól délre mintegy 20-25km re található a komplexum.Ausweichsitz ill Marienthal néven is ismert,mintegy 17km hosszúságban elnyúló rendszerről van szó a hegyek alatt,természetesen több nagy bejárattal és egy rakás vészkijárattal.1000 szoba,900 iroda,a bejáratnál lévő hengeres "kapuk" 25 tonnásak...bringával közlekedtek odabenn.Az ojjektumnak csak egy pici töredéke látogatható /ez kb 200m-t jelent/,de az is nagyon meggyőző...
Sex Appeal 2008.07.15 Creative Commons License 6166
"Egy épület volt közöttünk (MN3290).Az első ép.volt a miénk, a második a 3290, harmadik 5011,a negyediket pedig valami 19xx lakta."

Ja, lehet! Rémlik, hogy nálatok, az épület földszintjén volt egy építő-műszaki század is, bordó színű gyakorlójuk volt, és nem adtak laktanya őrséget sem, mert nem lehetett a kezükbe fegyvert adni, csak ásót! :-)) És ott a "kisebbség" adta a többséget...

"Egyébként 1989-91 között voltam a Hotel Vasvári alkalmi lakója."

Én meg 92-93 között...

"...azért alkalmi, mert inkább hegyi remeteként a Holdfényt laktam :-))"

A Holdfény a Biatorbágyi "Nyeva" rakétabázis volt? Mit csináltál ott? A mi egységünk "pihenőhelye" Érden volt, bár én ritkán láttam. Inkább a "Vasiban" töltöttem az időt, mivel írnok voltam... :-))
Üdv: Ex-5011

Előzmény: MN5818 (6165)
MN5818 2008.07.15 Creative Commons License 6165

Üdv szomszéd!

 

Majdnem!

Egy épület volt közöttünk (MN3290).Az első ép.volt a miénk, a második a 3290, harmadik 5011,a negyediket pedig valami 19xx lakta.

 

Egyébként 1989-91 között voltam a Hotel Vasvári alkalmi lakója.(azért alkalmi,mert inkább hegyi remeteként a Holdfényt laktam :-))

 

üdv:5818

 

Előzmény: Sex Appeal (6164)
Sex Appeal 2008.07.15 Creative Commons License 6164
MN5818? Akkor mi szomszédok voltunk a Vasváriban! :-))
Üdvözlettel: egy volt 5011-es...
Előzmény: MN5818 (6162)
schlumberger 2008.07.15 Creative Commons License 6163
No, hát nincs itt senki, aki ért a műholdképekhez?
Előzmény: schlumberger (6147)
MN5818 2008.07.14 Creative Commons License 6162

Volt tüzér! Neked is köszömöm a pontosítást az 1. technikai osztály sorsával kapcsolatban.(Így már kezd tisztulni a kép...)

 

üdv:5818

Előzmény: Volt tüzér (6158)
MN5818 2008.07.14 Creative Commons License 6161

Köszönöm a gyors választ!

A 15.technikai osztály számát próbáltam kideríteni,így botlottam bele a többibe...A 1059 elsőre ismerősnek tünt,de valahogy nem sikerült elsőre Börgöndhöz kötni(miután lleírtad,akkor esett le a tantusz,hogy ez a Pilisszentkereszti osztály 1981 elötti helye)

 

üdv: 5818

 

Előzmény: uselessjunk (6157)
Volt tüzér 2008.07.14 Creative Commons License 6159

Hoppalófa... elba...

"A váltás 1997-ben ment végbe"

A váltás 1977-ben ment végbe. Mindössze 20 évet tévedtem. Hiába no. Ugrálnak ezek a betűk össze-vissza.

Előzmény: Volt tüzér (6158)
Volt tüzér 2008.07.14 Creative Commons License 6158

Kicsit pontosítalak: Az MN 1059 nemcsak a 11. lérak ezred 2., hanem a 11. lérak dandár 2. osztálya is volt. A váltás 1997-ben ment végbe. Aztán ez az osztály 1981. január 12-én felszedte a sátorfáját és elköltözött a Dunazug hegységbe, a Pilisre.

A 3297 és a 3592 ugyanaz az alakulat. A 11. ezred 1. technikai osztálya volt a 3297, de az a 1977-es dandárrá való átszervezés alkalmával megszűnt, és felállt a 3592, ami a 11. dandár 15. technikai osztálya lett.

Előzmény: uselessjunk (6157)
uselessjunk 2008.07.14 Creative Commons License 6157
Nekem ezek vannak Börgönddel kapcsolatban

1059 11. légvédelmi rakétaezred 2. légvédelmi rakéta osztálya
8300 Csapatrepülő Parancsnokság
1957 88. könnyűhelikopter osztály
9548 90. futárhelikopter ezred
3297 11. légvédelmi rakétaezred 1. technikai osztálya
3592 11. légvédelmi rakétaezred 15. technikai osztálya

Üdv.:UJ
Előzmény: MN5818 (6156)
MN5818 2008.07.14 Creative Commons License 6156

Uraim!

 

Börgöndi laktanyával kapcsolatban találtam négy MN-számot: MN1059, MN9548, MN8300,MN3592.

Valaki le tudná írni,melyik mi volt?

 

Előre is köszönöm.

uselessjunk 2008.07.14 Creative Commons License 6155
Köszi szépen!
Jobbágyi kódja közismert, 22-es jelzést használtak a gyalogsági lőszerek fenékbélyegén. Engem olyan cégek kódjai érdekelnének, amik nagyobb kalibert gyártottak. Pl. Ikladon biztosan gyártottak gyújtószerkezeteket, valószínüleg 57-es, de lehet, hogy 34-es kódszám alatt. A Jászberényi "hűtőgépgyár" tüzérségi hüvelyeket gyártott, valószínüleg az ő kódjuk 99 volt. Olyan dokumentumokra lenne szükség, ami biztosan összeköti a gyárakat a kódokkal

Üdv.:
UJ
Előzmény: Volt Katona(Lee) (6153)
mickey.ati 2008.07.14 Creative Commons License 6154

Bezony!

 

És amikor az alagútrendszer kiépült, akkor a 29-es még csak rajzasztalon létezett ( vagy még ott sem )

Előzmény: Volt Katona(Lee) (6151)
Volt Katona(Lee) 2008.07.14 Creative Commons License 6153
kihalt hadiuzemeknel a hetvegen halottam ismet Jobbagyirol, de mint tudjuk Jobbagyi egyaltalan nem kihalt meg ma sem....sot...
egybiztos, liftel viszik le a teherautokat a hegy gyomraba...amikor epitettek, a z epitovalallat soforei kozul akik odamentek, a vezenylesi jegyzekbol csak szamokat lattak-cimet nem,a tobbeik nem is tudtak mia z, mi lehet ott, tehat aki oda ment az tudta mit visz es hova-de oda sem mehetett be, mert mikor odaert levaltottak, es csak a zures teherautot kapta vissza, .Az mar csak haba tortan, hogy az ilyen titkos projekteket tobb ceg epitette a HM-en belul, igy nincs teljes tervrajz senkinel sem, csak reszrajzok...ez igaz Lillafuredre, Bujakra is...
Előzmény: uselessjunk (6141)
Volt Katona(Lee) 2008.07.14 Creative Commons License 6152
igy van, vegre!!!
Előzmény: BZd (6138)
Volt Katona(Lee) 2008.07.14 Creative Commons License 6151
azert a mig 21-esek, kisebbek voltak mint a 29-esek, tehat konnyebb volt veluk behajtani a hegy gyomraba
Előzmény: mickey.ati (6137)
schlumberger 2008.07.13 Creative Commons License 6150
Na, nézzétek már ezt is, hadd tanuljak!
Előzmény: schlumberger (6147)
schlumberger 2008.07.13 Creative Commons License 6149
Remélem, két barátságos kollégán múlik a két területről. :-)
lehet, most többet nyomna a latban, ha valami nagymellű, szőke kollegina lennék, bugyi nélkül. Ettől azonban messze vagyok, mint láttad :-)
Maradjunk abban, hogy a kollégák nem olyanok.
Ha meglesz, szólok.
Előzmény: Volt tüzér (6148)
Volt tüzér 2008.07.13 Creative Commons License 6148
Remélem, jó az orrod!
Előzmény: schlumberger (6146)
schlumberger 2008.07.13 Creative Commons License 6147
A jó pap holtig tanul... Segítsen nekem, aki tud, mi lehet, amit látok a Google.Earth-ben.

Én valmi vegyiüzemet tippelek, frakcionáló-tornyokkal a keleti oldalán, és nagy tartályokkal nyugat felől.
Mellette ény-i irányban egy trafóállomást vélelmezek, a távvezetékek oszopai is követhetők ény-i irányba egy darabig.
A paraméterek:

Munkácstól keletre van egy caknem É-D irányú nagyfelbontású rész. Mellesleg régebben ilyen jó felbontású részek voltak kishazánk bizonyos területeiről.
Nos ebben a részben kell 400m magasságot beállítani, és a kurzort a
48fok28perc 27,76mp Észak, 23fok08perc16,63Kelet
A kép viszonylag friss, 2007.okt.14-i.
Jól látszanak a frakcionáló-tornyok (vagy amit én annak vélek)
A másik beállítás 48fok28perc34,03mpÉszak, 23fok08perc08,46mpKelet, és 203méter magasság
Itt a trafóállomás, és ha átállsz 48fok28 perc 34,96mpÉszak és 23fok08perc07,27mp koordinátára, és 34,71mpÉ, 06,43mpK -re, ott a két nagyfesz. oszlop talpa.

Ha tovább utazol 58,23mpÉ és23fok07perc48,21mpK koordinátára, még ott is láthatók a távvezeték oszlopai.

Jól látom?
schlumberger 2008.07.13 Creative Commons License 6146
Még az is lehet, hogy a Dunántúl déli része és a Tiszántúl is megszerezhető...
Utána kell szimatolnom...
Előzmény: Volt tüzér (6144)
wroclaw 2008.07.13 Creative Commons License 6145

Egykori hadianyag gyártó üzem Miskolcon...

Volt tüzér 2008.07.12 Creative Commons License 6144
Megkaptam a lemezt, köszönöm. Ha az 1 : 10 000 méretarányú dolog nekem meglehetne az egész országra, akkor meleg seggemet a hideg földhöz verném örömömben.
Előzmény: schlumberger (6143)
schlumberger 2008.07.12 Creative Commons License 6143
gyengébb, mint a korábbi volt.

Igen, nekem is úgy tűnik, az eddig látott dolgokat nézve.
Viszont örülök, hogy azt is viszonylag jól láthatom, amit eddig nem lehetett látni csak nagyon hangyásan.
Előzmény: Volt tüzér (6142)
Volt tüzér 2008.07.12 Creative Commons License 6142
Kösz a jó hírt. Igaz annyi üröm vegyült az örömbe, hogy a mostani frissítés felbontása kissé gyengébb, mint a korábbi volt. Saccolásom szerint a korábbi 65 cm felbontáshoz képest ez valami 2 méter lehet. De még mindig jobb, mint a 25 - 30 méter.
Előzmény: BZd (6138)
uselessjunk 2008.07.12 Creative Commons License 6141
Mivel "Kihalt Hadiüzemek" topicot nem találtam, gondoltam, ide teszem fel a kérdésemet :)

A hidegháború időszakában az országban működő hadiüzemek helyére és kódszámára lennék kíváncsi. Van egy pár üzem helye, meg egy pár kódszám, de egyenlőre nem nagyon tudjuk párosítani

Előre is köszi,

UJ
Coop 2008.07.12 Creative Commons License 6140

Természetesen a cím így helyes:

 

"   Megnyílt Honecker atombunkere   "

Coop 2008.07.12 Creative Commons License 6139

 

Hali! Nem magyar,de vkinek érdekes lehet:

 

Megnyílt Honecker

 

http://zoom.hu/kulfold/megnyilt-honecker-atombunkere

BZd 2008.07.12 Creative Commons License 6138
Uraim, az ország egész területére elérhetővé váltak a nagyfelbontású képek a Google Earth-ön!!!
mickey.ati 2008.07.11 Creative Commons License 6137
Úgy tudom, Zaljevában csak 21-eseket üzemeltettek a bázis elhagyásáig és szétrombolásáig. A jugó 29-esek Batanjicában települtek, ill. települnek a mai napig.
Előzmény: Volt tüzér (6136)
Volt tüzér 2008.07.10 Creative Commons License 6136
Mikor a fedezékekről először megláttam a képeket, akkor az jutott eszembe, hogy szép dolog, hogy a MIG-21 farkának kihagyták a hézagot, de mit csináltak a MIG-29-el?
Előzmény: P.stephenson (6133)
BZd 2008.07.10 Creative Commons License 6135
Snakes:

Találhatsz róla képeket a topictársak galériáiban (olvass vissza, sweethome, charlie21 http://kep.tar.hu/charlie21)
A reptér talán legnagyobb hazai szakértője Vándor Károly, az ő régi oldala itt van: http://www.xs4all.nl/~robdebie/vvs-ddr/kunmadar.htm

A Panoramion is vannak fenn képek róla:
http://www.panoramio.com/user/1720326

Én a Néma Szektorban jártam májusban (amíg a reptéren épp gyorsulás volt):
http://www.panoramio.com/user/372574/tags/Kunmadaras = Panorámák
http://href.hu/x/5mg9 = Képek a Google Maps-en
Előzmény: United Snakes (6127)
Coop 2008.07.10 Creative Commons License 6134

Szia P.stephenson ! Már volt, nézd meg a főoldalt ha jobban érdekel:

 

http://www.zeljava-lybi.com/Zeljava-index2_eng.html

 

Üdv. Coop!

Előzmény: P.stephenson (6133)
P.stephenson 2008.07.10 Creative Commons License 6133

Bocs, ha már volt jeligére, földalatti vadászrepülőbázis a jugóknál:

http://www.youtube.com/watch?v=NGMF8pyXNz4

 

És a jelenlegi állapot:

http://www.youtube.com/watch?v=W0-FTDuP55U

 

P.s

mickey.ati 2008.07.08 Creative Commons License 6132
Lsd. 6097-es hozzászólás :)
Előzmény: United Snakes (6127)
hadsz 2008.07.07 Creative Commons License 6131
és találsz egy halom fényképet is...
Előzmény: lacus04 (6129)
schlumberger 2008.07.07 Creative Commons License 6130
Olvass vissza ebben a rovatban. Alighanem a tótvázsonyi nukleáris objektumot találtad meg :-)
Előzmény: lacus04 (6129)
lacus04 2008.07.07 Creative Commons License 6129
Sziasztok!
Szeretném megkérdezni tud-e valaki a kővetkezö helyen lévö, volt szovjet létesitményröl! Ha a Balatonon nyaralok mindig ugyanazon az uton járok, igy fedeztem fel ezt a helyet. Ha Nagyvázsonyt elhagyom Veszprém irányába kb 1 km utánn ballra kanyarodok Zsófiapuszta irányába, az út elejéről belátni a völgybe. Onnan láthatók az épületek és egy nagy kémény is. Az úton haladva jobbra két helyenn is van bejáró az erdöbe az egyik aszfaltozott is. 3 éve egy alkalommal be is mentünk, egy főkapuig jutottunk, egy kutyás őr őrizte és nem engedett tovább. A Google Earth-ban a kordinátái a köv:N47 02 37. E17 43 23 . Sajnos az a rész eléggé homályos de valamennyire látható. Ha tud valaki valami infót kérem ossza meg velem!
lacus@kabelnet.hu Köszi!
KT1 2008.07.07 Creative Commons License 6128

 Igen is meg nem is...

 

Europa egyik legjobb drag pályája ( www.kunmadarasmotorsport.hu )  de ezen kívül semmi...

 

Előzmény: United Snakes (6127)
United Snakes 2008.07.06 Creative Commons License 6127
A Kunmadarasi volt szovjet repülőtérrel mi van? Lett valami a civil hasznosításból, vagy az is már az enyészeté? Esetleg arrafelé nem fotózott valamelyikőtök?
U. Snakes
Coop 2008.07.06 Creative Commons License 6126
Szia! Nick névre katt, ott leled, vagy innen: kawaer5@citromail.hu. Hálás köszönet.
Előzmény: 6220 (6125)
6220 2008.07.06 Creative Commons License 6125
De hová megy, menjen a drótposta?
Előzmény: 6220 (6124)
6220 2008.07.06 Creative Commons License 6124
Bocs, tropicból -r.
Teljesen begojóztam a a rovattól, 1400. hozzászólánál tartok, visszafelé.(HI)
2500 tájékán olvastam, hogy 2003.-ban még aktív volt, elég sűrűn járok arra, legközelebb ellenőrzöm, e-mail megy.
Előzmény: Coop (6122)
Hpasp 2008.07.05 Creative Commons License 6123
201 Краснознаменный орденов Суворова и А.Невского танковый полк, Polgárdi
Előzmény: hadsz (6117)
Coop 2008.07.05 Creative Commons License 6122

Szia 6220!

 

Örömmel olvastam. Bakonysárkányról érdekelne minden amire emlékszel, mit csináltatok, ha gondolod e-mail-ben jöhet az infó.

 

Köszi!

Előzmény: 6220 (6121)
6220 2008.07.04 Creative Commons License 6121
Szia COOP!
Nemrég kaptam ezt a tropicot egy ismerősömtől, három napja ezt böngészem.
1978-tól ott szolgáltam Bakonysárkányban, az MN6220, Sárkány alakulatnál.
A fedőnévtől eltérően ez egy mezei bakter alakulat volt, század szinten, közvetlen
HM alárendeltség alatt.
Ha bővebb infót kérsz, jelezd.(Jelezzétek).
Már nem aktív, semmi érdekes nincs ott, nem is volt, leszámítva a második Vháború
alatt betöltött szerepét(raktár?) Szolgálati időm alatt többször próbáltunk lejutni
a terepszint alá, de csak beomlott, sziklába vájt lejáratokat, felrobbantott tároló
helyiségeket találtunk, ismétlem, már akkor nagyon réginek találtuk.
Előzmény: Coop (5407)
KT1 2008.07.04 Creative Commons License 6120
Tardona, Aszaló, Szakáld, Pingyom . . .
Előzmény: KAMAZ 4310 (6119)
KAMAZ 4310 2008.07.04 Creative Commons License 6119
Cserépfalu,Lillafüred,Nagyhárs
Előzmény: caratyuska1 (6118)
caratyuska1 2008.07.04 Creative Commons License 6118

Sziasztok

 

Miskolc környékén tud valaki ilyen jellegű említésre méltó helyet?

 

Üdv

hadsz 2008.07.04 Creative Commons License 6117
Polgárdiról van szó.Harckocsizók voltak itt,a terület elég nagy része áthatolhatatlan őserdő...
Előzmény: charlie21 (6116)
charlie21 2008.07.04 Creative Commons License 6116

Merre is?

Megint találltatok egy jó helyt :-))

Előzmény: sweethome (6115)
sweethome 2008.07.04 Creative Commons License 6115

Egy újabb "kihalt" laktanya.

Jártunk 1-et HADSZ+én

 

KT1 2008.07.02 Creative Commons License 6114
...látom népszerű a kép, itt van még néhány a múzeumról (is): http://www.panoramio.com/user/59032 
Előzmény: KT1 (6113)
KT1 2008.07.01 Creative Commons License 6113

 

 6 db ez állt ott: http://www.panoramio.com/photo/10684018

 

 ha akarsz ilyet látni élőben menj el a Zsámbéki földi telepítésű rakétás légvédelem fegyvernemi múzeumába !!!  (Szomor felé vez. útról)

 ha 7végén mész és szerencséd van szakértő idegenvezetést is kapsz !

 

Előzmény: laci-ka (6108)
KT1 2008.07.01 Creative Commons License 6112

 Keeeeeeeeeeezdőőőőőőőőődíííííííík !!!    :)))

 

 

Előzmény: Volt tüzér (6109)
hadsz 2008.07.01 Creative Commons License 6111

Tartok tőle,hogy ez előbb-utóbb mindenképp bekövetkezik,hacsak le nem zárják...

Előzmény: Volt Katona(Lee) (6106)
hadsz 2008.07.01 Creative Commons License 6110
Ha helyesek az infók,légoltalmi bunker volt,a polgári védelem részére épült.A látvány mindenesetre alátámasztja ezt.
Előzmény: miki1962 (6107)
Volt tüzér 2008.07.01 Creative Commons License 6109
Aszalón SEM volt rakétasiló!
Előzmény: laci-ka (6108)
laci-ka 2008.07.01 Creative Commons License 6108

Sziasztok!

Én meg felderítettem aszalón a helyi volt rakétabázist.Sajna a rakétasilók és bunkerek szinte megközelíthetetlenek.Szúrós bokrok kullancs stb.Őrzik.Viszont az őr nagyon segítőkész és beengedett mindenhova.Azt mondta tavasszal le lehet menni mindenhova akkor még nincs olyan nagy növényzet.Csináltam képeket is de nincs idegzetem ide feljátszani.Állítólag Aszaló községnek van honlapja ott vannak történelmi képek a laktanya megnyitásáról.Hát fiúk!Akinek kedve van rajta!Jó kis túra.Aki rászánja magát a túrára vigyen bozótvágót.

miki1962 2008.07.01 Creative Commons License 6107
Milyen célt szolgált ez új korába?
Előzmény: hadsz (6105)
Volt Katona(Lee) 2008.07.01 Creative Commons License 6106
jo kepek, csak ne mondjatok meg hol van heylileg mert indul a helyi kisebbseg kifosztani...

Előzmény: hadsz (6104)
hadsz 2008.06.30 Creative Commons License 6105

további képek:

Előzmény: hadsz (6104)
hadsz 2008.06.30 Creative Commons License 6104

Sziasztok!

Hétvégén Sweethome barátommal felkutattuk az inotai óvóhely bunkert,amiről eddig csak hallomásból voltak foszlányos információink.Gondoltuk,utánajárunk a szóbeszédnek...  A vártnál jóval könnyebben rábukkantunk az ojjektumra,és szerencsénkre nem kellett a vészkijáratot igénybe vennünk,tekintve,hogy mintegy 20m mély aknáról van szó.Az északi bejáratnál nyitva találtuk a kaput és egy nagyon komoly méretű alagút-terem rendszer tárult elénk,ahogy haladtunk egyre beljebb-sokkal nagyobb mint amire számítottunk!Meglepő módon még néhány fémszerelvény és gépészeti berendezés,páncélajtó is a helyén volt.Néhány kép:

Volt Katona(Lee) 2008.06.30 Creative Commons License 6103
azert, vannak itt fekete foltok meg a BARS tortenetben.
Mennyire megbizhato adatatvitel, mennyire lehallgathato esetleg kulso eszkozokkel?
Haborus korulmenyek kozott, menynire bevetheto rendszer?
Mekkora szemelyzet kell a mukodetesehez?


Előzmény: schlumberger (6099)
Coop 2008.06.30 Creative Commons License 6102
Szevasz! Írhatnál bővebbet róla, ha időd engedi. Köszi.
Előzmény: gabikalavi (6100)
schlumberger 2008.06.29 Creative Commons License 6101
nem képem, képek, bocsánat
Előzmény: schlumberger (6099)
gabikalavi 2008.06.29 Creative Commons License 6100
Ez régen lőszerraktár volt.Annó 98-ban még ott őrködtem az egyik hátsó őrtoronyban...
Akkor talán még szebb volt...
Előzmény: Coop (6098)
schlumberger 2008.06.29 Creative Commons License 6099
Akit érdekel a BARS 301 (Wollenberg) objektum: szeptember 27/28-án rádiós találkozót (immár az ötödiket) szerveznek a német rádióamatőrök.
Bővebbet a www.dk0zn.de oldalon, katt a jobb oldalon az 5.funkertreffen feliratú zöld plakátra.
Érdekes képem itt is: http://www.bunker-wollenberg.de/
Coop 2008.06.28 Creative Commons License 6098

Anno kérdeztem mi volt Foktőn a Duna parton, picivel okosabb lettem. Épp arra jártam, s eszembe jutott hogy megnézzem. Nem ez volt az úti célom, nem verekedtem át magam a tehén csordán, sem a gaz tengeren. Jelenleg a terület egy része gabona raktár, új épületekkel. A régi őrtornyok, kerítés az enyészeté, vmi beton épületek, dolgok összedölve hevernek. Mobillal készült pár kép, simán bejárható, a kerítés hol van hol nincs, olyan halál tábor jellege van mivel sűrűn állnak a lámpaoszlopok, különösen sűrűn, érdekes érzése van az embernek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

mickey.ati 2008.06.28 Creative Commons License 6097

Üdv Mindenkinek! :)

 

Nemrégiben találtam rá erre a topikra, végig is olvastam az elejétől, és nagyon tetszik! Régebben, mikor több időm volt, én is meglátogattam pár elhagyott objektumot, szovjet reptereket főleg. Csináltam is pár képet ezken a helyeken ( nem egy alkalommal készültek, és több géppel ), gondoltam közkinccsé teszem! :)

 

Tököl

 

Lacháza

 

Kunmadaras

 

Sármellék

 

Csákvár
charlie21 2008.06.26 Creative Commons License 6096
Nekem valami dereng gyerekkoromból hogy a Vértesacsai TÁS elött egy ágyú,vagy tarack állt.Boccs ha esetleg keverem.
Előzmény: hadsz (6094)
Volt tüzér 2008.06.26 Creative Commons License 6095
Mert nem értettek hozzá. Bezzeg mi...
Előzmény: hadsz (6091)
hadsz 2008.06.26 Creative Commons License 6094
Nagyon komoly!  :-)
Előzmény: Hpasp (6092)
Hpasp 2008.06.26 Creative Commons License 6093
74th U.S. Army Field Artillery Detachment, Schwabstadl Kaserne, Schwabstadl, Pershing-1A
Quick Reaction Alert Site, Ochsenhof (aktív 1985-ig)


Előzmény: Hpasp (6090)
Hpasp 2008.06.26 Creative Commons License 6092
Dehogynem...
... kiraktak például ilyen táblákat.

Pedig...
:D

Előzmény: hadsz (6091)
hadsz 2008.06.26 Creative Commons License 6091

Nem úgy tűnik,hogy olyan nagyon próbálták volna álcázni vagy rejtegetni ezeket az ojjektumokat...

Előzmény: Hpasp (6089)
Hpasp 2008.06.26 Creative Commons License 6090
Nyugat Németország, 1989

CENTAG, 512th U.S. Army Artillery Group, Neue Kaserne, Günzburg,

510th Ordnance Company, Neue Kaserne, Günzburg, @ fegyverek javítása, karbantartása

2nd U.S. Army Field Artillery Detachment, Gen.-von-Fritsch Kaserne, Pfullendorf, 203mm
24th U.S. Army Field Artillery Detachment, von-Leeb Kaserne, Landsberg, 203mm
36th U.S. Army Field Artillery Detachment, Steuben Kaserne, Hemau, 203mm

74th U.S. Army Field Artillery Detachment, Schwabstadl Kaserne, Schwabstadl, Pershing-1A
Special Ammunition Storage site (SAS), Lechfeld Air Base, @ fejek
Quick Reaction Alert Site, Schwabstadl (aktív 1976-ig)
Quick Reaction Alert Site, Landsberg-Süd (aktív 1976-ig)
Quick Reaction Alert Site, Ochsenhof (aktív 1985-ig)

84th U.S. Army Field Artillery Detachment, "Camp Golf", Eberhardt Finck Kaserne, Grossengstingen, Lance

7501st Munitions Support Squadron, Buchel AB, B-61
7261st Munitions Support Squadron, Memmingen AB, B-61
Előzmény: Hpasp (6087)
Hpasp 2008.06.26 Creative Commons License 6089
1, Olasz Lance rakéta osztály, Oderzo
2, HQ & 1/12th U.S. Field Artillery Detachment, Oderzo, Lance
3, W-70 Fejtároló











1, Olasz Lance rakéta osztály, Codogne
2/12th U.S. Field Artillery Detachment, Codogne, Lance
3, W-70 Fejtároló
Előzmény: Hpasp (6087)
Hpasp 2008.06.26 Creative Commons License 6088
401st Munitions Maintenance Squadron, Aviano, B-61 javítás, karbantartás
Előzmény: Hpasp (6087)
Hpasp 2008.06.26 Creative Commons License 6087
Észak Olaszország, 1989

SETAF, 559th U.S. Army Artillery Group, Vicenza

69th Ordnance Company, Longare "Site Pluto", @ fegyverek javítása, karbantartása

11th U.S. Field Artillery Detachment, Sciaves, 203mm
HQ & 1/12th U.S. Field Artillery Detachment, Oderzo, Lance
2/12th U.S. Field Artillery Detachment, Codogne, Lance

28th U.S. Field Artillery Detachment, Vicenza, 155mm

HQ & 1/34th U.S. Air Defense Artillery Detachment, Ceggia, Nike Hercules
2/34th U.S. Air Defense Artillery Detachment, Conselve, Nike Hercules
3/34th U.S. Air Defense Artillery Detachment, Chioggia, Nike Hercules
4/34th U.S. Air Defense Artillery Detachment, Cordovado, Nike Hercules

HQ & 1/47th U.S. Air Defense Artillery Detachment, Monte Calvarina, Nike Hercules
2/47th U.S. Air Defense Artillery Detachment, Bovolone, Nike Hercules
3/47th U.S. Air Defense Artillery Detachment, Zelo, Nike Hercules
4/47th U.S. Air Defense Artillery Detachment, Montichiari, Nike Hercules

Aviano, B-61
7401d Munitions Support Squadron, Rimini, B-61
7402d Munitions Support Squadron, Ghedi, B-61

62d Engineer Company, Vicenza, ADM
Előzmény: Hpasp (6086)
Hpasp 2008.06.25 Creative Commons License 6086
Érdekes, hogy a viszonylag szolid Szovjet atomfegyver raktár mennyiséghez képest,















észak Olaszország teli volt szórva atomfegyver tárolókkal.









Tipikus példa, Nike Hercules légvédelmi rakéta komplexum, 2 tároló dupla kerítéssel, és őrtornyokkal körbevéve (@ légvédelmi rakéták tárolására), a harmadikban pedig a hagyományos töltetű rakéták...
charlie21 2008.06.25 Creative Commons License 6085

Ezek szerint a tárolókba nem mentetek le :-(

a lényeg pedig ott van a nagy páncél ajtó mögött.

Azért jó látni hogy még mindig van hova bemenni.

 

 

Előzmény: ricsi532 (6084)
ricsi532 2008.06.25 Creative Commons License 6084
Köszi!:)
Szal ennyit láttunk először Tótvázsonyból.
még a bejárat előtt
főbejárat
messzebbről
hátsó kapu 1.
hátsó kapu 2.




hadsz 2008.06.24 Creative Commons License 6083
A feltöltés után katt a beszúrásra a kép mellett,úgy menni fog!
Előzmény: ricsi532 (6082)
ricsi532 2008.06.24 Creative Commons License 6082
bocsi, a képek nem akarnak jönni
ricsi532 2008.06.24 Creative Commons License 6081
1
ricsi532 2008.06.24 Creative Commons License 6080
a képek nem mentek át, úgyh megpróbálum újra
ricsi532 2008.06.24 Creative Commons License 6079
Eddig jutottunk most Tótvázsonynál.
Kavics78 2008.06.24 Creative Commons License 6078
Aki véletlenül érdeklődik a 19.sz-i erődítmények iránt és "véletlenün" a kotori öbölbe vetődik, az nézze meg a Meric-i erődítményt (Tivat-tól északkeletre)!
Echte monarchiabeli objektum szinte csak az idő vasfoga látszik rajta.
Na persze a lövegeket kiszerelték.
Elemlámpa, kötél hasznos lehet.
A lépésre vigyázni az alsó szinteken mély ciszternák vannak (mondjuk aki oda beesik annak ha nincs segítség akkor annyi).
Belépés ingyenes!
Tulajdonképpen nincs ott senki!
hadsz 2008.06.23 Creative Commons License 6077

:-))))

Hát a további sorsa számomra is ismeretlen,mert még nem ért ide! :-)

Van úgy,hogy az embernek ezerfelé áll a feje...de ami késik...

Előzmény: schlumberger (6076)
schlumberger 2008.06.23 Creative Commons License 6076
hadsz, megkaptad már a lemezemet, vagy még el sem küldtem?
Kezdek már szenilis lenni, mindig ezerfelé kapkod az ember, aztán felét elfelejti...
Bocsánatot kérek, ha nem küldtem volna el, becsomagoltam és a táskámba tettem, annyi bizonyos, de a további sorsára nem emlékszem. Ha nem ért oda, akkor megismétlem.
sch.
Előzmény: hadsz (6075)
hadsz 2008.06.23 Creative Commons License 6075
Időközönként körbejárják az egész területet kutyával - a tárolók környékét is...Elsősorban a fémtolvajokra vannak kihegyezve, /mert azért próbálkozások vannak/de jobb elkerülni a magyarázkodást!  :-)
Előzmény: ricsi532 (6074)
ricsi532 2008.06.23 Creative Commons License 6074
Hátul még nem tűnik vészesnek a dolog. Amúgy köszi az infot. Csak elöl vannak amúgy őrök vagy rohangálnak bent is, mert mi kétszer néztünk előre és mindig ugyanaz volt a felállás. Elöl két őr aki őrzi a bejáratot. És azt mondták h a vadakat etetik onnan és ezért őrzik.
Előzmény: hadsz (6073)
hadsz 2008.06.23 Creative Commons License 6073
"Tótvázsonyban",persze nagybetűvel  :-)
Előzmény: hadsz (6072)
hadsz 2008.06.23 Creative Commons License 6072

Csak a tisztánlátás végett: tótvázsonyban az illetékesek tudnak a mi kis forumunkról,alkalmanként bele is olvasnak...Szóval azzal a beljebb hatolással csak óvatosan,mert elég komoly cirkusz lehet belőle ha megfognak!

Előzmény: ricsi532 (6071)
ricsi532 2008.06.22 Creative Commons License 6071
Vannak fotók, majd pár napon belül felrakom. Őrzik, bepróbálkoztunk legális úton, de nem ment, úgyh a hagyományos kerítés módszer maradt hátulról. Elsőre sokat nem jártunk be , mert nem volt már időnk, de legközelebb beljebb hatolunk. Majd igyekszem feltérképezni a dolgot és részletesebb infokat írni. Ha esetleg tudtok vmi érdekességet, v irányt mondani h merre hogyan menjünk azt megköszönném. A tároló környékét jártuk be. A vaddisznók viszont egyből felénk indultak, úgyh a riasztópisztoly (ami ugyan nem sokat ér ellenük) végig a kezemben volt.:)
sweethome 2008.06.22 Creative Commons License 6070

Üdv!

 

Tótvázsonyban mi a helyzet? Őrzik még, vagy szabadon bejutottatok?

Előzmény: ricsi532 (6062)
sweethome 2008.06.22 Creative Commons License 6069

Van nekem is pár képem Pécelről, ha érdekel valakit:

 

http://s220.photobucket.com/albums/dd175/objektumok/PECEL/

 

http://s220.photobucket.com/albums/dd175/objektumok/PECEL%202008-01/

 

http://s220.photobucket.com/albums/dd175/objektumok/PECEL%202008-03/

 

Talán HADSZ barátom is hozzá tud tenni ezt-azt.

 

Üdv:

SW

 

Előzmény: M62 265 (6066)
Hpasp 2008.06.22 Creative Commons License 6068
Egy önálló híradó zászlóalj.
Előzmény: M62 265 (6067)
M62 265 2008.06.22 Creative Commons License 6067
Hpasp!

Tudod már, milyen egység települt itt? Régen volt szó róla, akkor talán hírádósoknak tippeltük...
Előzmény: Hpasp (6065)
M62 265 2008.06.22 Creative Commons License 6066
Üdv!
Fotók?
Előzmény: ricsi532 (6062)
Hpasp 2008.06.22 Creative Commons License 6065
Szakaszfedezékek



Hpasp 2008.06.22 Creative Commons License 6064
Bunker domb, és bejárat
























Folyosó...



























Emelet, a létrát már elvitték.
















Klimatizálás, gépészet



Hpasp 2008.06.22 Creative Commons License 6063
Sziasztok,

Ma bejártuk a Péceli volt szovjet rádiótechnikai bázist.

1, 80x40méteres, 2 emeletes atombiztos föld alatti bunker.
(mint egy metróállomás :)

2, 3db szakaszfedezék

3, geodéziai tereppont (torony)

4, épületek

ricsi532 2008.06.22 Creative Commons License 6062
Sziasztok!

Régóta olvasom a fórumot és nagyon érdekes amiket írtok. Tegnap bejártuk tesómmal Hajmáskért, Szentkirályszabadját és Tótvázsonyt. Tótvázsonyba pár héten belül még visszanézünk. Amúgy kecskeméti vok és már minden méterét ismerem a kecskeméti volt orosz részeknek. Bár 19 éves vok és nem ismertem ezeket a dolgokat még amikor aktívak voltak, de nagyon érdekel.
hadsz 2008.06.18 Creative Commons License 6061

A .kmz file-al eddig sem volt gond,azt már megcsináltam,csak ide a forumba nem tudom felrakni.Egyszerűen nem tölti fel.Ha van ötlet,szívesen veszem!

Előzmény: BZd (6044)
Volt tüzér 2008.06.18 Creative Commons License 6060
Ja. Csak nem Magyarországon.
Előzmény: Törölt nick (6059)
nagypolc 2008.06.18 Creative Commons License 6058
sziasztor ,rég nem jártamitt,lenne egy kérdésem szerintetek magyarországon kivitelezhető vadászgéppel rapülni valamien úton módon???esetleg kecskemét??
hadsz 2008.06.17 Creative Commons License 6057

megoldottam

Előzmény: hadsz (6051)
KT1 2008.06.17 Creative Commons License 6056
Előzmény: KT1 (6054)
KT1 2008.06.17 Creative Commons License 6055
...és olyan sztorikat hallgatni, mint a gyöngyösi Herkules leleplezése !!!
Előzmény: Volt tüzér (6045)
KT1 2008.06.17 Creative Commons License 6054

...oszt majd el felejtettem, a bogádi volt tüzér laktanyáról tud vki vmit ?

 megnéztem, szépen benőtte a fű...

 Jó a EG kép, a falutól DNy-ra terülel.

KT1 2008.06.17 Creative Commons License 6053

 

 :-)

Előzmény: Volt tüzér (6045)
KT1 2008.06.17 Creative Commons License 6052

Jóreggelt !

 

Esetleg nyisd meg a képet (akkor megnyílik nagyban) és akkor...

megjelenik egy EG kép ahol látható hol készült !

Ennél többre nem vagyok hajlandó...tessék megkeresni !

 

Az O. vadászat legszebb pillanatai amikor olyan dolgot találok amiről azt sem tudom, hogy van, nemhogy holvan ! pl az 51 és 52 objektum !

de találtam már fluoritbányát is...

 

 

Az általad említett cimke arra való, hogy akit csak egy témájú képek érdekelnek azok ne fárasszák a szemüket holmi Norvég tájképekkel, hanem csak és szigorúan a katonai objektumokra koncentrálhassanak !

 

Előzmény: BZd (6044)
hadsz 2008.06.17 Creative Commons License 6051
biztos én csinálok valamit rosszul,de nekem sajna csak az üres oldal jelenik meg...
Előzmény: M62 265 (6049)
Snipper 2008.06.17 Creative Commons License 6050
:) kösz
Előzmény: M62 265 (6049)
M62 265 2008.06.17 Creative Commons License 6049
A cikk angolul.
Érdekes kiállítás, a nagyon hasonló bp.-i bunkerben szivesen megnéznék egy ilyet...
Előzmény: Snipper (6048)
Snipper 2008.06.17 Creative Commons License 6048
Sziasztok,
Akik bírják az oroszt, meglesnék ezt a linket? Persze a többieknek is érdemes a fotók miatt.. Katt
hadsz 2008.06.17 Creative Commons License 6047
OK,meglesz!
Előzmény: BZd (6044)
Volt tüzér 2008.06.17 Creative Commons License 6046
Mindamellett nem tisztem megvédeni kt1 olvtársat. Elég szép nagy darab, majd megvédi ő saját magát.
Előzmény: BZd (6044)
Volt tüzér 2008.06.17 Creative Commons License 6045

Én nem tudom, hol nézed kt1 képeit, de ahol én láttam, ott minden kép mellett ott van a műholdfotó is a pontos hely jelzésével.

A "Vár állott, most kőhalom" cím pedig kt1 olvtárs jelenlegi bolondériáját jelzi, vagyis rendkívül szeret különféle elhagyott katonai objektumokban (egyébként a topic címe is ez) csvarogni, nézelődni és fényképezni. Ráadásul nem restelli a képeit közkinccsé is tenni.

Előzmény: BZd (6044)
BZd 2008.06.17 Creative Commons License 6044
hadsz: Ha tudod, akkor ezeket egy .kml v .kmz file-ban tedd közzé légy' szíves! (GE-ben bepakolod a my places-en belül egy mappába, jobbklikk a mappára és save place as)

kt1.hu: A panoramio képeid nagyon érdekesek, nagyon sok helyen jártál, de sokkal könnyebb lenne a keresés, ha a "vár állott most kőhalmon" kívül ellátnád őket a készítés helyére utaló címkével.
Előzmény: hadsz (6041)
hadsz 2008.06.17 Creative Commons License 6043

Szerencséd,hogy nem botlottál kutyákba és nem kergetett meg a gazda gereblyét lóbálva... :-)

 

Előzmény: charlie21 (6042)
charlie21 2008.06.17 Creative Commons License 6042

 

Egy megerősitett TSZ..... mind a négy sarkánál áll egy ilyen bunker,vele szemben áll ez a kis géppuska fészek.körülötte még jó pár földbe ásott fedezék talállható.Valószinüleg valamilyen gyakorló terület lehetett.Amúgy Várpalota felett talállható,valszeg még a IIVH elötti időkből. 

hadsz 2008.06.16 Creative Commons License 6041

A cseh tárolók:

Előzmény: hadsz (6025)
charlie21 2008.06.16 Creative Commons License 6040
mail ment!!!!
Előzmény: hadsz (6039)
hadsz 2008.06.16 Creative Commons License 6039
El tudod ezt küldeni nekem privátban?
Előzmény: charlie21 (6037)
hadsz 2008.06.16 Creative Commons License 6038

Segítettél!

Köszi az alapos választ! :-)

Előzmény: vandork (6036)
charlie21 2008.06.16 Creative Commons License 6037

 

Császár térképe ,nem túl részletes de az épületek rajta vannak

vandork 2008.06.16 Creative Commons License 6036

Megválaszolom:)

 

2. - a 11. gárda vadászhadosztály tárolója (nem ideiglenes), körülötte pedig

az azt kezelő alakulat, a x. RTB települési helye. Sajnos a hadrendi számára két, ott szolgált ismerősöm nem emlékszik, csak a postafiókszáma van meg. Más A-raktár nem volt Lacházán.

A másik légierős RTB Kunmadarason volt, ott megvan minden megnevezés.

Az a debreceni bombázóezred és a kunmadarasi 1. gárdavadászbombázó ezred részére tárolt fejeket.

(RTB - javító-technikai bázis a megnevezése a szovjet atomraktár és az azt kezelő alakulatoknak).

1. - sima "aszrvb" raktár (aviaszklad raketnava voruzsenyija i bojepripaszov), azaz

bomba és rakéta raktár. (területe alapján hadosztályszintű, de több ember állítása szerint ennek a hadosztálynak nem volt ilyenje, mert akkor ez önálló egység lenne.).

 

Olyan repülőtéren, ahol központi A-raktár volt, nem volt másik raktár a konkrét alakulatnak is. Az ő igényeiket a központi raktár tudta fedezni. Ideiglenes csak ott volt, ahol egyébként nem volt központi raktár (Sármellék, Tököl, ahol a lacházi RTB egy-egy "OG", azaz Operatív csapata települt), illetve Debrecen, ahol meg a kunmadarasi RTB operatív csapata állomásozott..

 

Ugyanilyen elnevezésű RTB volt a rakétásoknak is.

 

Remélem, segítettem:)

Előzmény: Hpasp (6029)
charlie21 2008.06.16 Creative Commons License 6035

Igen ő lenne az!

A kapuig el lehet menni,annak idején én ezt találltam meg elöször,és csak utána a reptéren belülit.

Előzmény: hadsz (6034)
hadsz 2008.06.16 Creative Commons License 6034

Szia!

 

Köszi,igyekszünk! :-)

'asszem megtaláltam a képeid között,ez lenne az,igaz? :

 

http://kep.tar.hu/charlie21/50242530/20389354#2

 

Előzmény: charlie21 (6033)
charlie21 2008.06.16 Creative Commons License 6033

Szia!

 

Igaz nem irtam már rég ,de követtem a topikot,csak néhány helyen jártam de már jó ideje bedöglött a fényképezőm aztán úgy nem volt annyira kedvem új helyeket keresni.De talán mostmár ez is megoldodik.

Megprobálok mostantól kicsit újra aktivabb lenni.

Amúgy gratula neked és Sweethome kollégának a sok sok felfedező turához!!!!

Előzmény: hadsz (6032)
hadsz 2008.06.16 Creative Commons License 6032

Na pont a Te képtáradra gondoltam! :-) Valóban A bomba tároló volt?Szerinted?

Régen jártál a forumban,deríted még a terepet?

 

 

Előzmény: charlie21 (6031)
charlie21 2008.06.16 Creative Commons License 6031
Jelenleg Tüzijátékot gyártanak a területen és tárolnak,őrzik ,nagyon jó állapotban vannak a tárolók,a képtáramban van néhány távolabbi kép róla.Elég komoly hely lehet belülről
Előzmény: hadsz (6030)
hadsz 2008.06.16 Creative Commons License 6030

Amikor legutóbb Lacházán jártunk,az 1-es rész kimaradt,így sajnos arról semmit sem tudok.A műholdkép alapján mindenesetre gyanús...Esetleg ha valaki járt arra,szóljon hozzá,vagy dobjon fel képeket!Akkor biztosabbak lehetnénk az ügyben. 

Előzmény: Hpasp (6029)
Hpasp 2008.06.15 Creative Commons License 6029
1, 11. vadászrepülő hadosztály állandó @ bomba tárolója
2, 14. vadászrepülő ezred ideiglenes @ bomba tárolója

???

Előzmény: hadsz (6024)
Hpasp 2008.06.15 Creative Commons License 6028
kör, négyzet - reptér vagy annak környéke - atombomba
háromszög - földalatti tároló - atomrakéta fejtároló
Előzmény: hadsz (6025)
Hpasp 2008.06.15 Creative Commons License 6027
Előzmény: hadsz (6025)
Hpasp 2008.06.15 Creative Commons License 6026
Előzmény: hadsz (6025)
hadsz 2008.06.15 Creative Commons License 6025

Megpróbálom a cseh,lengyel és a bolgár ojjektumokat is beazonosítani,bár azokat valamivel nehezebb lesz.

hadsz 2008.06.15 Creative Commons License 6024
Hmmm,jó kis térképek!!!Úgy tűnik a CIA szerint Kiskunlacházán nem csak ideiglenes tárolónak használták a Gránitokat...Ez azért érdekes! AZ NDK-s placcokat átkonvertáltam a gugliba,nem árt ha neve is van a gyereknek  :-) Náluk Himmelpfort és Stolzenhain volt a mi Tótvázsonyunk
Előzmény: Hpasp (6021)
schlumberger 2008.06.15 Creative Commons License 6022
Azaz a CIA már akkor utca-házszámra tudott mindent. Mi meg őriztuk a titkot :-)
Maaaargit...
Előzmény: Hpasp (6021)
Hpasp 2008.06.15 Creative Commons License 6021
Előzmény: Hpasp (6020)
Hpasp 2008.06.15 Creative Commons License 6020
Nemgyenge térkép 1979-ből...
Volt Katona(Lee) 2008.06.12 Creative Commons License 6019
igy van a lehallgatoallomasok meg mukodnek---nem kihaltak
Előzmény: miki1962 (5997)
monfondir 2008.06.09 Creative Commons License 6018
Pontosabban? Nekem kicsit közelebb van mint Budapest :)
Előzmény: Maz (6017)
Maz 2008.06.09 Creative Commons License 6017
Zamárdiba.
Előzmény: monfondir (6016)
monfondir 2008.06.09 Creative Commons License 6016
Részben off: A budaörsi jármű gyűjtemény hova lett?
oldrad 2008.06.09 Creative Commons License 6015
Köszi, már kezdem nézni.
Előzmény: schlumberger (6013)
schlumberger 2008.06.09 Creative Commons License 6014
Volt tüzér!
A képek (mindkettőnk képei) lemezen, a térképes lemez társaságában a nyomtatott holmikkal együtt fog érkrzni Hozzád.
Előzmény: Volt tüzér (6008)
schlumberger 2008.06.09 Creative Commons License 6013
már fenn vannak!
Előzmény: oldrad (6005)
oldrad 2008.06.09 Creative Commons License 6012
A rádiózás is hasonló : hosszú hívások az éterbe, aztán válaszolnak a Lakatlan Szigetek........
Előzmény: KT1 (6011)
KT1 2008.06.09 Creative Commons License 6011

 Örülök, ha tetszik, sok hely van még betervezve...

 Igazából az az érdekes amikor találok egy keskeny aszfaltutat ami látszólag a semmibe vezet...

Előzmény: oldrad (6009)
monfondir 2008.06.09 Creative Commons License 6010
A P-40 hol szolgált?
Előzmény: Volt tüzér (6008)
oldrad 2008.06.08 Creative Commons License 6009

Szervusz KT1 !

 

Köszönöm az átirányítást a képeidhez, a fejléced jól feladta a leckét, mert az aktív weboldalon gyanútlanul végignéztem a pulikat, majd az autókat, és egy huszáros vágással végre eljutottam a képeidhez is.

Hát nem semmi gyűjtemény, még napokig fogom nézegetni, mert elképesztő mennyiség, és téma. Gratula a sok munkához, de a személyes élmények ezt sokszor feledtetik.

 

Üdv : oldrad

Előzmény: KT1 (6006)
Volt tüzér 2008.06.08 Creative Commons License 6008
A képeket azért megnézném.
Előzmény: Maz (6007)
Maz 2008.06.08 Creative Commons License 6007
Sajnos a tegnapi nap nem jött össze, akkut kellett vennem többek között a kocsiba, mert kilehelte a lekét. De ma meglátogattuk Volt Tüzért. Tavaly már voltam ott, azóta szerencsére lekerült az álcaháló a P-40 -ről és az ATSz-59 G-ről. Számomra ezek és a Büszke ott a kedvencek.
Előzmény: schlumberger (6003)
KT1 2008.06.08 Creative Commons License 6006
a múzeumról nekem is van néhány kép a galériámban !
(fejléc)
Előzmény: oldrad (6005)
oldrad 2008.06.08 Creative Commons License 6005

Kedves SCH ! Kérlek jelezd, ha Szabi felrakja a Zsámbékon készült képeket, nagyon várom !

 

Üdv : oldrad

Előzmény: schlumberger (6004)
schlumberger 2008.06.07 Creative Commons License 6004
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9013579
A 14228. hsz-ban lelkendezem.
Remekül éreztük magunkat, köszönjük volt tüzérnek ezt a napot.
Előzmény: schlumberger (6003)
schlumberger 2008.06.07 Creative Commons License 6003
Nem találkoztunk...
Mi ott voltunk délután ötig.
Előzmény: Maz (5995)
Volt Katona(Lee) 2008.06.06 Creative Commons License 6002
ezt mit takarna?Milyen reszleget.
merre dolgoztal helyileg?
Előzmény: **ven** (6001)
**ven** 2008.06.06 Creative Commons License 6001

Nincs már nekik fekete autójuk. Néhány évig viszonylag közel dolgoztam hozzájuk, és láttam a teljes gépjárműparkot, de fekete egy sem volt köztük. A választék igen nagy volt típusban is, színben is, de a fekete hiányzott. A kuriózum egy öreg Aleko volt, de az is bordó színben.

Manapság már fekete autóra sem telik.

Előzmény: monfondir (5999)
KT1 2008.06.06 Creative Commons License 6000

 tudok vezetni uszodát, vidámparkot, tsz-t, a vadast meg szeretem ...!  :))

 

 Dr. Kotász ! Dr. Kotáááász !

Előzmény: monfondir (5999)
monfondir 2008.06.06 Creative Commons License 5999
Mert jön a fekete auto :)
Előzmény: miki1962 (5997)
WaseK 2008.06.06 Creative Commons License 5998
Azt értem, hogy mi felröppen az már elkapható, de itt pont a célzott irányba adás volt a dolog szépsége, vagyis nem a vakvilágba nyomták ki a jelet, hanem egy meghatározott pontra. Ezért gondolom én azt, hogy nehezebben volt elfogható a jel.
Előzmény: schlumberger (5993)
miki1962 2008.06.06 Creative Commons License 5997
Én nem forszíroznám a helyedbe ezeket az objektumokat.
Előzmény: KT1 (5996)
KT1 2008.06.05 Creative Commons License 5996
ezekről lehet még megtudni vmit ?
Manapság minden jelet a levegőben küldenek, ezeket figyelik ?
A siklósi (mi is az ?) egész Baranyából látszik, plusz jó a kép az örszguglin . . .
Előzmény: Volt Katona(Lee) (5994)
Maz 2008.06.05 Creative Commons License 5995
Valamikor a délelőtt folyamán, de nem túl korán.
Viszonylag könnyű lesz megismerni, majdnem 2 méter vagyok, 160 kiló, rövidhajú, bajszos. És egy kék(exHatárőr) Nivával fogok érkezni.
Előzmény: schlumberger (5992)
Volt Katona(Lee) 2008.06.05 Creative Commons License 5994
a lehallgatas mai is megy, nem uj dolog.A gond ott van hogy a nyert adatfolyamot ki es hogy ertekel ki.Magyarorszagon tobb helyne is vannak lehallhagto allomasok:Siklos mellett.....???, Villanyban-, Kanya hegy Zemplen, tobbit nem tudok, de biztos van meg par belöluk.
Amerika nagyban csinalja vilagszerte, telerakta Nyugat Europat Echelon rendszer elemeivel.Amerika kepes lehhalgatni a szakertok szerint a vilagon az összes telefonbeszelgetest+e-mail adatfolyamot(kevesbe kodolt).
Az uj rendszeru Skype(128 bit es titkositas) internetes telefonokkal nem tudom hogy megbirkozik-e, Ilyen volt Nyugat berlinben a Teufelsbergen is, csak mar megszunt.
egy biztos, van aki tudja hogy mukodnek, de mely a hallgatas.
ami biztos, mindenki kodol, mar a masodik vilaghaboru ota, nemetek kedvence, a z enigma volt az elso, komolyabb kodkeszulek.
Sok kerdes ovezi ezt a temat---en ennyit tudok, a BARS-ok mukodeserol, hogy milyen frekvencian, mennyi jelet, adatcsomagot kuldenek, stb, nem tudom,
Előzmény: schlumberger (5993)