Mivel többségében háziállatokkal kapcsolatos témák vannak a csúcson, picit nekem hiányozni kezdtek az igazi vadak. Ezért is nyitottam meg ezt a topikot, ahová jöhet minden, ami kerítésen kívül van. Netán kerítésen belül, ámde mégsem egészen odavaló (és nem a rendőrséget hívjuk észrevételükkor ;-) A bogaraktól kezdve a ragadozókig bárkit becincálhattok ide.
Legtöbbünk találkozik a kirándulásai, túrái során olyan állatokkal, amikről szeretne többet tudni vagy legalábbis nevén „szólítani”. Persze vannak olyanok is, amiket a többség felismer (őz, vaddisznó, róka vagy éppen bükk, gesztenyefa), de mondjuk a lábnyomaikkal, netán hangjukkal már gondban vagyunk.
Tehát jöhet ide minden, írások, beszámolók, kérdések és képek, amik az élővilág „vadabbik” részéhez kötődnek.
Frászt kell kilőni! Te sem lőttél a hétvégén semmit, marad a kutya? Be is lehet ám őket fogni, mi úgy szoktuk és visszük a menhelyre, mert otthon telt ház van :). De ehhez nem elég a duma, össze kell koszolni a kezed, meg a kocsidat!
A kutyákat ki kell lőni. Ha van ott vadőr, neki szóljatok, ha nincs, akkor a területileg illetékes közigazgatási hivatal (önkormányzat, polgármesteri stb.) lesz jó.
mikor csak kettőnket vettek észre, felénk rohantak, de meglátták, hogy öten vagyunk. fegyver is volt nálunk, simán lelőhettük volna őket, de nem akartuk, mi is a gazdákat büntetnénk első sorban láncra veréssel. a veszettség valóban csak feltételezés, de elég elszántnak tűntek, egy erdő közepén, ahol túristák sem nagyon járnak, ellenben vadak sokan.
Miből gondolod, hogy veszettek? Ha azok lennének, nem csak majdnem mentek volna nektek! Ja és a veszett kutyák ritkán járnak falkában. A megoldás: a kutyákat menhelyre kell vinni, a gazdáikat meg ki kell kötni az erdőbe két napra! Majd jobban vigyáznak a kutyáikra, jobb esetben nem tartanak többet. Úgysem nekik való!
szorri az alkalmatlankodásért, de talán témába vág; vadon élő állatok területére költözött egy kutyacsapat, valószínű veszettek, nekünk is nekünk akartak jönni. ilyen esetben kinek kell szólni?
Hal vagy delfin a beluga? „A beluga nevű fogascetről kerestem adatokat, és ilyen néven egy halfajt is találtam, melynek ikrája igen értékes. A kérdésem az volna, hogy két teljesen különböző állatnak, hogy lehet ugyanaz a neve? Elírás vagy tényleg lehetséges?” Olvasónk jól látta, tényleg két fajt is belugának neveznek. Mindkét név az orosz fehér (belij) szóból származik, de a két fajban a nevükön kívül csak annyi a közös, hogy mindketten vízben élnek és veszélyeztetett fajok. A beluga nevet leginkább a köznyelvben használják, a félreértések elkerülése végett mindkettőnek van hivatalos neve is. Az egyik a fehér delfin (Delphinapterus leucas) a másik pedig a viza (Huso huso). A beluga elnevezéssel többek között az angol nyelben is találkozunk, de ott is egyértelmüsítik, és a beluga szóhoz hozzáteszik, hogy delfinről (Beluga Whale) vagy vizáról (Beluga sturgeon) van-e szó. A fehér delfin (Delphinapterus leucas) a fogascetek alrendjébe, azon belül pedig a narválfélék családjába tartozik. Valószínűleg kékes-fehér színükről kapták nevüket, amely kítűnő álcát biztosít számukra a tengerjég között. Ez a 3-5 méter hosszú, legfeljebb másfél tonnás állat az arktikus és szubarktikus tengerek partmenti vizeinek lakója. Legnagyobb számban Alaszka, Kanada és Oroszország partjainál él, Európában kóborló példányai Izland és Nagy-Britannia vizeiben, de a Balti-tengerben is előfordulnak. Mivel szaporodáskor előnyben részesítik a folyótorkolatokat, ahol melegebb a víz, gyakran magán a folyón is felúsznak. Érdekes példa erre az a fehér delfin, amely 1966. májusában mintegy 400 kilométert úszott fel a Rajnán, eljutva egészen Németországig. A veszélyeztett fajok listáján szereplő fehér delfinek a "legbeszédesebb" fogascetek közé tartoznak, a trillázástól kezdve a morgásig sokféle módját választják a kommunikációnak. Ezzel szemben a másik beluga, a viza (Huso huso) a tokfélékhez tartozó hal, hossza nem éri el a tíz métert. Ez az elsősorban a Kaszpi-tengerben, a Fekete-tengerben és az Adriában előforduló faj akár a száz éves kort is megélheti. Mivel a viza szaporodáskor felúszik a tengerbe torkolló folyókon, a Vaskapu zsiliprendszerének megépülése előtt hazánkban is nagy számban előfordult. A halak a Dunán akár Pozsonyig is felúsztak ívni, a Tiszán pedig Tokaj térsége is jelentős vizafogó helynek számított. Korabeli feljegyzések szerint nem volt ritka a 400-500 kilogrammos példány sem. Az egykori gazdag vizaállományra utal többek között Budapesten, a 13. kerület Duna parti részén lévő Vizafogó városrész neve is. A vizát nem csak húsáért, de értékes ikrájáért is halásszák, pontosabban ma már sajnos túlhalásszák. A viza ikrájából készült kaviárt a gasztronómiai szaknyelvben beluga kaviárként emlegetik, ez a legértékesebb és a legnagyobb szemű kaviárfajta. Gasztronómiai szakértők szerint annál különlegesebb a kaviár íze minél idősebb haltól származik az ikra.
Harbi feltett egy kis cikket a komodói varánuszokról, engem meg elkezdett érdekelni ez a nyáldolog, úgyhogy utánaolvastam, a lényeget lefordítottam, imhol.
~o~
A komodói varánuszok érzékelésében a központi szerepet a szaglás játssza. A szagingereket a kígyókhoz hasonlóan fogják fel: villás nyelvüket ki-kidugdosva gyűjtögetik az illatmolekulákat a levegőből (remek kis videó). Mikor visszahúzzák, a nyelvtető a Jakobson-féle szervvel érintkezik, ez segít az ingerek értelmezésében. Ha a nyelv bal oldalára nagyobb koncentrációban érkezett illatmolekula, s gyomrot bizsergető ingerről van szó, az azt jelentheti a varánusz számára, a potenciális zsákmány hozzá képest bal oldalra legelészik vagy épp közeledik. Ezt az adottságot a varánuszok tovább javítják fejük hullámzó–tekergő mozgásával, ezzel is árnyalva a képet a zsákmány helyzetéről vagy még több ingert szerezve egy távoli élőlényről. Kedvező szélirány esetén a préda szagát már 4 km-ről képesek megérezni.
Ha a varánusz zsákmánya közelébe ér, annak méretétől függően igyekszik először a lábát támadni (hátha elveszti a préda az egyensúlyát), ill. ha kisebb méretű, többnyire a torkának ugrik. Ideális esetben egyszerűen csak nekiront áldozatának, a földre dönti, majd darabokra szaggatja (más: egy nem épp vérmes vadászjelenet, áldozat egy denevér).
Izmai mellett kiváló fegyvereit jelentik a nagy, görbe és fűrészes szélű fogai. Kutatók több mint ötvenféle baktériumot azonosítottak a varánuszok nyálából, ezek közül legalább 7 okoz súlyos fertőzést; ha a zsákmánynak sikerülne is kereket oldania, nem élvezhetné sokáig szabadsága ízét, a fertőzés legfeljebb egy hét alatt megöli. Ezután a varánuszok – többnyire csoportosan – megkeresik és elfogyasztják.
Egy 1990-es évek végén folyó kísérlet során nyál- és plazmamintát vettek vadon, ill. fogságban élő komodói varánuszokból. A nyálmintából 28 Gram-negatív és 29 Gram-pozitív baktériumot sikerült elkülöníteniük, az eloszlásban azonban különbségre bukkantak: a vadon élő varánuszok nyálában 46%-kal több baktériumfajt azonosítottak a fogságban élőkhöz képest. A leggyakoribbnak az Escherichia coli bizonyult a vadon élők mintájában, a fogság közepette élőkben nem tudták kimutatni. Ez utóbbiaknál leggyakrabban a Staphylococcus capitis és a Staphylococcus caseolyticus fordult elő, vadaknál egyiket sem találták meg.
A vad varánusz nyálával beoltott egerek többsége igen rövid idő alatt elpusztult. A haldokló egerekben azonosítottak a Pasteurella multocida baktériumot, míg a varánuszok plazmájában sikerült egy Pasteurella ellenanyagot izolálni, többek között ez teszi védetté az állatokat a saját és fajtársaik nyálával szemben. Ezzel már közelebb jutottak az egymásra nem veszélyes varánuszok "rejtélyének" megoldásában a kutatók.
Végeztem az állatperek utolsó, harmadik részével, lőn egy kis szemcsemege.
Állatperek 3. (utolsó)
Léon Ménabréa így beszéli el Thou Egyetemes története nyomán (1550) Chassanée egyik személyesen elmondott, győzelmet jelentő védőbeszédét az Autun egyházmegye patkányaival szemben folytatott perben:
„Fiatal korában történt az az eset, hogy patkányok képviseletét kellett ellátnia. Az állatokat a formális rend hibátlan megtartásával idézték be, mégis sikerült elérnie, hogy védenceit valamennyi parókia plébánosa újfent felszólítsa, tekintettel arra – ezzel érvelt Bally –, hogy az ügy az összes patkány érdekeibe vág, mindet össze kell tehát hívni. Miután ezen a ponton győzelmet aratott, annak bizonyításába fogott, hogy a patkányoknak adott határidő nem volt elegendő; számításba kellett volna venni egyrészt a hatalmas távolságokat, másrészt az utazás nehézségeit, főleg annak veszedelmességét, hiszen a macskák is lesben álltak, a legkisebb ösvényeket is elfoglalták...”
[Lábjegyzetben: Vartier vitatja ennek a védőbeszédnek a hitelességét, érvei azonban nem meggyőzők. A védelem mindenesetre megfelel az effajta perek szellemének, és összhangban van Chassanée Tanácsok című művének idevonatkozó útmutatásaival is.]
Hemmerlein leírja a coire-i ganajtúró bogarak perének lefolyását. A bíró ezúttal is azt tapasztalhatta, hogy az állatkák beidézése hatástalan maradt. Mégsem alkalmazott szigort, mert figyelembe vette „fiatal korukat és testük kicsiny voltát". Kiskorúakká nyilvánította őket, így kijelölhetett számukra egy képviselőt meg egy ügyvédet. Mindkettőt megeskették, hogy szívvel-lélekkel védenceik érdekeit szolgálják majd. A már említett berni perben az érsek szintén megértést tanúsított a piócákkal szemben, belátta, nem könnyű nekik a bíróság rendelkezésére állni. Ezért inkább befogatott néhány példányt, hogy ténylegesen is jelen legyenek az ítélőszék színe előtt. Ezután parancsot adott, szólítsák fel „nevezett piócákat, jelenlevőket és távolmaradókat egyaránt, hagyják el az általuk ellepett helyeket, távozzanak olyan vidékre, ahol ártalmat nem okozhatnak. Három határidőt kapnak erre, egymást követő napokon, mindösszesen tehát három teljes napot. Ha e határidő lejártával is maradnak, Istennek és égi udvartartásának átkát vonják fejükre”. És hogy a fenyegetés beváltása felől kétség ne támadhasson, a sors által kiválasztott piócák a figyelmeztetés felolvasása után helyben megkapták a büntetésüket is.
(Luc Ferry: Új rend, az ökológia, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1994)
Eh, már két éve? Most még pár napig alszom, az biztos, ill. mostanában pótoljuk be szülőkkel, barátokkal a születésnapomat (első helyen ;) meg a karácsonyt, de aztán leszek. :)
A pirosfejű (v. telepes) agáma 20-40 cm között van, a sztyeppi, azt hiszem, kisebb (20-30 cm). De előbbit csak terráriumban láttam, utóbbit meg egyáltalán nem, úgyhogy ez itt elébb mások tapasztalata. :)
[vége a vizsgáknak, ihaj-csuhaj, mától szabadság, holnaptól órák, ihaj-csuhaj :]
A korszerű DNS szekvencián alapuló molekuláris taxonómiai módszereket szinte minden élőlénycsoportban alkalmazzák. Sajnos a technika drága, Mo-n nincs rá pénz, tutommal senki sem foglalkozik ilyesmivel.
A legforradalmibb változásokat a technika egyébként a prokarióták (baktériumok és Archeaák) és eukarióta egysejtűek rendszertanában hozta.
A hüllők rendszertanában viszonylag kevés újdonság van. A korábbinál gondoltnál is távolabbi rokonok a hidasgyík, a teknősök, a krokodilok, illetve a többi hüllő (gyíkok, kígyók). A legforradalmibb változás, ami azért már évtizedek óta ismert a koponya morfológiai analíziséből az, hogy a madarak is tulajdonképpen hüllők, egészen pontosan módosult dinoszauruszok.
Azaz négylábú gerincesek (Tetrapoda) felosztása kétéltűek, hüllők, madarak és emlősök családjára ma már tarthatatlan, és inkább praktikus okok miatt alkalmazzák.
Ez nagyon érdekes volt, komoly köszönet érte! Többnyire a gólyaalkatúak rendszerezési nehézségeit szokták kiemelni, az énekesmadarakat speciel meg se említették a jegyzeteimben ilyen szempontból (persze ez nem jelent önmagában semmit). Az sejthető volt már az első meglepő eredmények után, hogy lesz még szájtátás a további vizsgálatoknál, arra volt egy rozsdás bökőm, hogy ez a ragadozómadarakat viszonylag hamar előtérbe fogja hozni. Kíváncsi leszek, ki-kivel kerül "párba".
Más állatoknál mennyire elterjedtek ezek a DNS hibridizációs módszerek? Főleg a hüllőknél érdekelne.
Bizony, a madárrendszetant a molekuláris szisztematika alapjaiban forgatta fel. A morfológiára alapuló rendszertan ebben a csoportban teljes csődöt mondott.
Az egész Sibley és tsa DNS hibridizációs vizsgállataival indult kb. 1o-15 éve. Azt már korábban is tudták, hogy a futómadarak és a tinamuk (Paleognathae) alapvetően különbözőek a többi madártól (Neognathe).
De S. és tsa irta le először hogy a Neognathe csoporton belül külön csoportot képviselnek a tyúkalkatúal (Galliformes) és a lúdalkatúak (Anseriformes) (Galloanserae) az egyéb fajoktól. Így a modern rendszertanokban ez a két rend szerepel közvetlenül futómadáralkatúa (Struthioniformes) és tinamualkatúak (Tinamiformes) után.
A többi madárrend viszonya is alaposan átrendeződött. Nyilvánvalóan az énekesmadarak teljesen külön csoportot alkotnak. A többi madárrend közötti viszonyt viszont a modern molekuláris vizsgálatok sem tudták pontosan tisztázni, mert a madárrendek diverzifikációja feltételezhetően rendkívül gyorsan lezajlott.
Az azonban bizonyos, hogy a pusztán morfológiára épülő rendszertan itt is csődöt mondott. Pl. ki gondolta volna, hogy a gólyák, gémek és a flamingók viszonylag távoli rokonok. A gólyák legközelebbi rokonai talán a pelikánok, a flamingóké pedig a vöcskök!
De nem csak az egyes nagyobb csoportokon belül volt komoly változás, hanem az egyes csoportokon belül is! Pl. most olvastam egy tavaly megjelent cikket, amelyből kiderült, hogy a vágómadarak (Accipitridae) rendszertanában a fajok közel harmadának kell nemzetséget váltani ahhoz, hogy az evolúciós történelmet tükröző rendszertani besorolásuk legyen.
A legtöbb változás az énekesmadaraknál lesz. Mióta Sibley és tsa DNS hibridizációs technikával felismerte, hogy a fejlett énekesmadarak (Passeri) két fő fejlődési csoportba tartoznak (Corvida, Passerida), megindult a fajok ide-odarakosgatása, amely még mindig nem állt meg. Kis túlzással kijelenthető, hogy a korábbi énekesmadár rendszertan még elemeiben sem volt képes evolúciós fejlődési szempontoknak is megfelelő módon rendszerezni az énekesmadarakat. Érdekes, hogy mindkét nagyobb csoportban megjelentek igen hasonló életmódú, emiatt rendkívül hasonló morfológiájú és viselkedésű fajok (pl. rigó-szerű, légykapó-szerű és poszáta-szerű madarak stb), így sok hagyományos rendszertani alapú családból szét kell válogatni a fajokat a két teljesen különböző rokonságba tartozó csoportba. Másrészt kiderült, hogy viszonylag elértő életmódot folytató madárcsoportok (pl óvilági poszáták (Sylvidae) és timálfélék (Timalidae)) rokonság szempontjábók meglehetősen közel állnak egymáshoz, adott esetben közelebb, mint a korábbi csoporton belüli egyes tagok.
Szóval, bár a legtöbb madárfajt már ismerjük (azért szinte minden évben fedeznek fel még új fajt!) a madarak tudományos besorolása rengeteget fog a közeljövőben változni. Kb. 1o-15 éven belül várható, hogy ki fog alakulni az a rendszertan, amely aztán már gyakorlatilag nem fog tovább lényegesen változni.
Remélem, ez nem egy Rorschard-teszt. :) Teknősnek teknős. Az az izé a cloacájából jön ki, s mivel erre nem tudnám azt mondani, hogy tojás, arra gondolnék, tán egy pénisz. A cloacából nyomul ki, az szent. A háti oldalon szokott lenni a spermavezető árok, végülis amit látok, arra rá tudom fogni. (És most gyorsan itthagyom a topikot, mielőtt kiderül, hogy a pörölycápa elektromos szervét láttuk.)
Köszi, persze, vevő vagyok minden ilyenre. Ez az új vagy a régi változat? :)) A Papp-féle Zootaxonómiában még Ramphast*s van és er*thacus. Nemigen merek belegondolni, hogy mennyi hülyeséget tanultam már meg. A tanárunk azt mondta, a Zootaxonómiába sok energiát ne fektessünk, de akárhogy vakarom magamat, új könyvet nem tudok írni egy január alatt. :] Én csak a kígyóknál találtam hibákat, de ott volt rendesen.
Teljesen igazad van a taxonómusokat illetően. Én összegyűjteném és bezárnám őket egy nagy épületbe, ahol saját nyomdájuk lenne, és kedvükre csinálhatnának mindenféle rendszertani könyvet.
Én már csak a kész terméket látom, nem tudom, mi volt az ok. Ennek ellenére kedvelem az állat- és a növényrendszertant, kissé nagy ugyan a kavarodás a fejemben, de érdekesnek találom. A didaktika viszont más ügy, a rendszertan sem teljesen nélkülözi, ld. pl. a madarakat a krokodilokkal egyenrangú szintre kéne visszasüllyeszteni, de meghagyták hagyományosan. Mondjuk annak örülnék, ha vagy "didaktikus" vagy szigorúan "taxonómiai" lenne, a kettő keveredése nem a legjobb. De a legfontosabb, hogy nem értek hozzá, úgyhogy ezt a fentit itt kétpontos betűmérettel írtam gondolatban.
Amúgy ha a tanítást nézzük, annak ellenére, hogy a két kedvenc tárgyam volt/van a növény- és állatrendszertan, szerintem jobb volna inkább a fajismeretet hangsúlyozni. S ezen belül se arra gondolok, hogy tukán --> Ramphastus, jákópapagáj --> Psittacus erythacus stb. Hol él, mit csinál, milyen érdekességet tudunk róla, ha a fiatalokat meg akarja fogni egy tanár, akkor nem biztos, hogy a teknősfélék besorolásának problémáival érdemes kezdenie. :)
Egyébként miért nem a légykapókat rakták a rigófélék közé akkor? A rigófélék egy jóval közismertebb család, sokkal többen ismerik őket, mint a légykapókat, és több fajt is számlál. Olyan ez, mintha felfedeznék egy új fajt, mondjuk a zöldbegyű ásószarkát, mely a varjúfélék rokona, és akkor megszüntetném a varjúfélék családját, minden tagját beolvasztva a zöldbegyű ásószarkafélék családjába.
Thick, mostanra teljesen azonosultam a madárrendszertan gyönyöreiről alkotott véleményeddel. Tegnap olvastam, hogy a rigók átkerültek a légykapók közé. Előtte elszánt lelkesedéssel kerestem a tankönyvben a Turdidae családot, de semmi. A Muscicapidae-nél meglett. A hoacinokat a kakukkfélék között. A kolibrik már nem a sarlósfecskefélék között, hanem a kolibrialakúak között lapulnak. A lappantyúk bekerültek a bagolyalakúak közé. A búbosbankák kijöttek a szalakótaalakúak alól és alapítottak egy bankaalakúak rendet. Vizsgán tipikus elhullás volt, mikor valaki nem tudta, hogy a verebek a szövőmadárfélék közé tartoznak. Most Passeridae van. A sárgarigót az eddig megszokott Oriolidae helyett a Corvidae, azaz a varjúfélék családjában lelem. Az a vicces érzetem támadt, hogy állatrendszertan vizsga előtt nagyobb rendszer volt a fejemben és holnap lesz a vizsga, ehehe. :-]
Én inkább arra céloztam, hogy szerintem nem változtunk azóta éppenséggel sokat, viszont rájött némi máz. De hogy csak a magam nevében beszéljek, nem érzem olyan helyen magamat, hogy ítéletet alkothassak a korábbiakról. Nem vagyok rá persze büszke se, de ez olyan dolog, hogy az emberek büszkék mondjuk a Notre Dame-ra és szívesen azonosulnak az emberi nagysággal, de az inkvizíciót mintha egy mókusokból szervezett gerillacsapta csinálta volna.
No, de legyen a végén állat. Van ötlet, ki ő? :) Puskázni nem ér!
A komodói varánuszok érzékelésében a központi szerepet a szaglás játssza. A szagingereket a kígyókhoz hasonlóan fogják fel: villás nyelvüket ki-kidugdosva gyűjtögetik az illatmolekulákat a levegőből (
nagyobb koncentrációban érkezett illatmolekula, s gyomrot bizsergető ingerről van szó, az azt jelentheti a varánusz számára, a potenciális zsákmány hozzá képest bal oldalra legelészik vagy épp közeledik. Ezt az adottságot a varánuszok tovább javítják fejük hullámzó–tekergő mozgásával, ezzel is árnyalva a képet a zsákmány helyzetéről vagy még több ingert szerezve egy távoli élőlényről. Kedvező szélirány esetén a préda szagát már 4 km-ről képesek megérezni. 
Izmai mellett kiváló fegyvereit jelentik a nagy, görbe és fűrészes szélű fogai. Kutatók több mint ötvenféle baktériumot azonosítottak a varánuszok nyálából, ezek közül legalább 7 okoz súlyos fertőzést; ha a zsákmánynak sikerülne is kereket oldania, nem élvezhetné sokáig szabadsága ízét, a fertőzés legfeljebb egy hét alatt megöli. Ezután a varánuszok – többnyire csoportosan – megkeresik és elfogyasztják. 
