Nekem ugyan nagyon szimpatikus a max három légiós elv, de abban igazad van, hogy a belső posztokon nincs versenyhelyzet, mert a csak két kategóriával gyengébb cserék vannak, holott lehetne csak egy kategóriával gyengébbet találni itthon is, aki valami versenyhelyzetet azért jelentene.
Nekem a legfájóbb ( ami egyébként pl. a Győrre is igaz), hogy fiatalokat csak véletlenül, többnyire sérülés miatt sikerül a nagyok közé felépíteni. Ez a válogatott "eredményességén" is látszik.
És két pozitív példa az ellenfelek közül
-Az én személyes kedvencem Kovacsics Anikó, aki valóban felszántja a pályát, és küzd mikor nem megy neki akkor is.
-Mindeközben az itt sokak által nem kedvelt ÉRD egészen szerethető módon küzd.
„Kedves Elek Gábor (...) benned nem merül fel néha, hogy ez a teher neked túl nagy? Hogy te nem vagy képes ezt a csapatot gatyába rázni, a mentalitást feljavítani, a taktikai repertoárt bővíteni, de legalább a 2011-12 körül már ismert megoldásokat újra működőképessé tenni?"
Csak egy példa az általad írottakra. Cifi vasárnap hajnali 3-ig egy esküvőn mulatott. Ez hogy fér(het) bele egy profi életmódjába? A pályán mutatott teljesítményt meg láttuk. Milyen követelményeket támaszt Elek Gábor a játékosai felé? Akár lehetne ezt a vezetőségnek is címezni.
Nyilván én sem arra gondoltam, hogy ott, Ikastban a, mittudomén, 14. percben. De azt gondolom, ez ott, azon a mérkőzésen jött ki először úgy igazán a játékban. Persze, volt baj már előtte is (ld. Dunaújváros, 2012. október), és az is egyértelmű, hogy a csapat bajai nem a pályán törtek ki, de én azt gondolom, hogy az eredményeket és a mutatott játékot tekintve az a mérkőzés jelentette a fordulópontot.
Számomra, személyesen pedig mindenképpen (és ugye a cikk egy kicsit rólam is szól).
Gratulálok Attila! Ezt orvosként mondom, mert ide vág, ez egy rendkívül precíz kórrajz volt. Egyetlen egy ponton tévedsz, de az annyira belső dolog, hogy nem publikus, meg lehet, hogy nem is tudod. Nem az FCM-nél tört el a rúgó 2013-ban.
"Mondhatnánk, hogy a párhuzam más csapatokban is megvan, a volgográdi edző külalakra szépen harmonizál Kocsetovával vagy picit kevésbé de mégis Dmitrijevával"
A többi viszont nem (a tunéziait kivéve). A legrosszabb szándékkal sem foghatod Akopjanra vagy Petrovára, hogy dagadtak.
Tudod, ragozhatnám, válaszolhatnék, de minek. Te úgy látod, én másképpen látom. Egyben vagyok biztos. Hogy mind a ketten, meg az összes többiek, akik itt hozzászólnak, meg azok is, akik nem szólnak hozzá, azt szeretnénk, hogy a Fradi jobb legyen.
Hogy ez mitől fog működni, azt én nem látom előre, mert nem rendelkezem a jövőbelátás képességével, csak van mögöttem 66 év tapasztalata (nem én vagyok a nugger66), így sok mindenről van gondolatom. Az lehet helyes, meg helytelen is, mert tévedhetetlen sem vagyok, de elég gyakran látom jól a dolgokat. Ráadásul döntő helyzetben sem vagyunk ott, ahol eldöntik, hogy hogy legyen. Így marad az, hogy szurkoljunk azért, hogy jobb legyen.
Sajnos koromnál fogva én nem vagyok biztos benne, hogy megélem még, amikor bajnokok tudunk lenni egy jelenleg legalább háromszoros anyagi fölényben lévő csapattal szemben. Egyszer már megéltem, igaz akkor még talán csak 2x-s volt a különbség, de az ember néha megél csodákat is. ritkán.
De reménykedjünk, hogy egy másik német autógyár is üzemet akar Mo-n, és az a Fradit támogatná. Ennek híján én nem látok esélyt sajnos, itt meg lehet szidni játékost, edzőt, vezetőt. Minek?
Kezdjük a tényekkel. A Ferencváros női kézilabdacsapata a Magyar Kupa döntőjében a Győr ellen 6 góllal (23-29), a KEK elődöntőjében a dán FC Midtjylland ellen 7 góllal (23-30) maradt alul, ez utóbbi eredményt ráadásul hazai pályán sikerült elérni.
Mindkét[...] Bővebben!Tovább »
Leegyszerűsítve: az edző követelje meg a játékosoktól a leírtakat, a vezetőség pedig kérje ezt számon a mindenkori edzőn. Gondolom így kéne hogy legyen, és ha nincs így akkor a fél csapatot, az edzőt és a vezetőséget kell szélsebesen lecserélni...
Tök igazad van, ezek jogos és ezerszer tárgyalt dolgok. Megint visszajutunk oda, hogy a dagadtkövér láthatóan túlsúllyal küzdő Elek Gábor mennyire rossz példa a saját játékosai előtt...
Mondhatnánk, hogy a párhuzam más csapatokban is megvan, a volgográdi edző külalakra szépen harmonizál Kocsetovával vagy picit kevésbé de mégis Dmitrijevával :P Állati szembetűnő volt viszont, orosz viszonylatban mennyire le voltak a rosztovi lányok szálkásodva - vagy például hogy Makjejeva Nagybányán mennyire nem kövérkésnek néz már ki.
Régóta vesszőparipám ez, de most újra kikívánkozik belőlem. Aki valamilyen szinten követi a sportág változásait, vagy csak olvassa a nemzetközi mezőnyt figyelemmel kísérő (és szerintem igen jól ismerő) Fradista Utazó írásait, hozzászólásait, az láthatja, manapság mely irányvonal érvényesül leginkább a kézilabdában. Ehhez a bizonyos tempohandballhoz nálunk elsősorban két dolog hiányzik: a tempó és a handball. Kis túlzással persze, mert kézilabdát azért láthatunk a lányoktól gyengébb ellenfelekkel szemben - sebességet istenigazából akkor sem.
Ez rögtön felvet néhány kérdést: A játékosok valóban a fizikai teljesítőképességük maximumát nyújtják? Elvárja-e tőlük bárki is azokat a dolgokat, amik az előrelépéshez, fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges volnának? Egyáltalán, cél-e a Fradinál a dinamikusabb, gyorsabb tempójú játék elsajátítása?
Százszor elhangzott már a költségvetésünk végessége, az, hogy nem tudunk bármelyik pillanatban leakasztani a fogasról egy világklasszist, ha a szükség úgy hozza. Igen, ez így is van, de mi újság azzal az oldallal, aminek a javítása elsősorban nem pénz, csupán szándék és elhatározás kérdése?
Úgy gondolom, a kívánt fejlődési irány egy háromlépcsős piramissal célozható meg. 1. Ennek alapja a megfelelő életmód: élsportolóhoz illő táplálkozás, ha kell, dietetikus bevonásával, dohányzás teljes kizárása - súlykontroll, tüdőkapacitás mérés. Persze itt lehetne hosszan sorolni az egykori és mai klasszisokat, akik bagóznak, de ha a lemaradásunkból faragni akarunk, akkor semmiféle kompromisszum el nem tűrhető, arról nem beszélve, hogy a 90-es, 2000-es években a több felállt fal elleni akció miatt ez még jobban „belefért”. Szerintem meg vannak fizetve a Ferencváros játékosai annyira, hogy elvárható legyen tőlük a lemondás bizonyos földi örömökről, vagy némi pluszmunka a konditeremben…
2. Erre épül a megfelelő fizikai felkészítés: szezon előtt, ahogy eddig is történt meg kell szerezni az állóképességet, onnantól kezdve viszont célzottan gyorsaságot fejleszteni (felnőtt, kész játékosnál is lehet eredményt elérni). Ennek kizárólag nem túlsúlyos, hanem egészségesen élő, fitt, edzett játékosokkal van értelme. Mérni kell a gyorsulást, a futógyorsaságot, az pedig meccselés kérdése, hogy a csapat forgatásával az 56. percben is meglegyen az elvárt színvonal.
3. Ha ez megvan, a játékosok korlátait figyelembe véve meg kell tanítani a meglévő technikai tudás gyorsabb tempó mellett történő alkalmazását. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert komoly átalakítás jön nyáron, ha fel szeretnénk zárkózni az élvonalhoz, nyilván olyan játékosokat szerződtet a vezetés és a szakmai stáb, akik erre eleve alkalmasak, vagy megtaníthatók.
Heidi Löke a legjobb példa arra, hogy megfelelő hozzáállással ezek a képességek 18 éves kor után, felnőtt játékosként is jelentősen javíthatók. Ha nincs meg a játékosokban ez a fajta tudatosság és átlagon felüli önszorgalom, akkor bizony meg kell követelni tőlük ezeket a dolgokat. Világos elvárások, rendszeres ellenőrzések kellenek.
