Az bizony jó ötlet. Ha havonta minimum kb 1000 km-ert mész az autóval akkor a fékek nem fognak berozsdálni, beállni.
Nekem is már csak az emlékeimen él a régi bx-em, nagyon imádtam, rettentő könnyű volt szerelni. Bármit megcsináltam rajta. 2 éve adtam el napi használatból, tökéletesen felújítva a fényezést kivéve.
Megjárattam az öreget hétfőn, már kellett. A hátsó kerekek kissé leengedve (0,2bar). Persze előtte felpumpáltam kézi/lábi pumpával. Kicsit tankoltam is prémium gázolajat, azon agyalok hogy száraz napokon a rövidtávú ingázást vele oldanám meg.
Úgyhogy, ha száraz időben láttok egy BX-et, akkor az akár még én is lehetek. :-)
Csontos Petit természetesen jól ismerem, ők már nem vállalják olyan szinten a bx-et ahogyan azt én szeretném, kisebb javításokat talán még igen, de ez pont nem az a kategória amivel szívesen foglalkoznának már. Nem szeretném külön kasznishoz vinni, pont ezért tettem fel a kérést úgy ahogy. Egy olyan műhelyet keresek, ahol mindent egyben szépen megtudnak oldani, nem szempont, hogy helyben legyen.
Debrecenben Csontos Peti foglalkozik Citrommal, itt CSXGTI néven előfordul. Kasztnist külön keress, a lányom Puntóját pl. átvittük Nyíregyre, küszöböt cserélni.
Sziasztok, kedves fórum társak! A segítségeteket szeretném kérni, keresek elsősorban a kelet magyarországi részen olyan szerelőt, aki egy Bx-et elvállalna majd javításra, illetve vizsgáztatásra. Lenne rajta kasznis meló is. A dolog nem sürgős, November végéig van rajta műszaki, a javítás, és a vizsgáztatás is ráérne, mert van másik két autónk most üzemben, de a Bx-et nem akarjuk még eldobni…
Bocsi rosszul írtam. Új főfékszelepet már sehol nem lehet kapni, az alábbi linken felújítottat lehet venni. A fékszelep felújítása nagyon komoly gépparkot kíván, és nagyon jó technológiát, hogy az jó és tartós is legyen. Ezért nem vállalják el szinte sehol a felújítást. Senki sem akar sittre kerülni, mert beszarik valakinél a rosszul felújított fékszelep.
A használt fékszelepek általában már hasonlóan kopottak mint a tied, én 4 használt fékszelepet cseréltem mire találtam egy olyat egy rommá tört xantiában ami megtartotta a kocsi fenekét 4-5 percig és csak utána ült le.
Kicsit eltévdtem, nem találom a fórumunkat. De hátha tudtok segíteni. A "nagybátyátoknak" kellene egy kis segítség. A GSA-mhoz keresek hátsó gömböket. Egy helyet találtam eddig a Chevronics-t. Szegeden most nem rendelhető, csak az első.
Van egy bontásra ítélt egész autóm, működik. Emel, mindent csinál, de nem mernék megesküdni, hogy 100%-osak a hátsó gömbök, lehet rá kellene mérni. Ebben tudna segíteni valaki? Vagy az újak beszerzésében?
A szivattyú magától nem veszi fel az LHMet, főleg, ha mindenhonnan kinyomtad a régi olajat. És ha megvan a rendszernyomás, utána tudsz féket légteleníteni. És nem mint egy "rendes" autónál, ahol felpumpálod a féket, hanem folyamatosan nyomva tartod a pedált. A hátsó féket pedig felső szervizben lehet légteleníteni, egyébként nincs nyomás a hátsó féknél.
Én többször cseréltem LHM-et. általában 2 évente. Alsó szerviz állásban a központi szelepen kinyitom negyed fordulattal a légtelenítő csavart, vigyázz ne vedd ki a csavart mert alatta egy pici golyó van és egy rugó, és el fog repülni, és nem fogod megtalálni.
Ha alsó szervizben van akkor a tartályba visszamegy az lhm nagy része, a tartályt vedd ki, öntsd ki belőle az olajat, majd nagyon alaposan mosd ki. A tartály alján van egy műanyag lap, azt ki lehet venni, oda szokott összetrutymósodni a kosz. Tökéletesen szárazra töröld ki a tartályt és hagy a napon száradni még a beszerelés előtt.
Ha a csövekből is ki akarod kergetni az olajat, akkor fel kell emelni az autót, a féknyergeknél megnyitni a légtelenítő csavart és rádugsz egy pvc csövet a légtelenítőre, hogy ne spricceljen mindenhova. A motortérből a tartály csövén keresztül fújatva egy kompresszorral ki lehet hajtani így az olajat. A gólyalábakban is marad még olaj de nagyon kevés, azzal nem szórakoztam.
Az összeszerelés után feltöltöd a tartályt majd légteleníted a fékeket ahogy egy átlagos autónál kell, a legtávolabbi keréknél kezdve. (1 bal hátsó, jobb hátsó, bal első, jobb első sorrend) Ha a fék megvan akkor a központi szelepen kell légteleníteni járó motorral, negyed fordulat megnyitod a csavart, pár másodperc után elzárod, megnyitod, elzárod.... addig amíg el nem kezdi emelni magát az autó.
Ha már felemeli magát az autó akkor ellenőrizd a fékpedál keménységét és csinálj kis sebességnél fékpróbát blokkolásig nyomva a féket, nézd meg a féknyomot, a hosszából lehet látni, ha valamelyik kerék még levegős.
Ha ennyire megbontod a rendszeret akkor érdemes az első gólyalábakon a résolaj visszafolyó csöveket ellenőrizni, mennyire van kirepedezve. Szükség esetén csere.
Pár hónapos update a '92-es 1.9d BX-ről: lassan 10e megtett kilométernél tartok az új pajtival, és mondhatom, remekül kijövünk egymással. Nagyon szerencsés vétel volt. Amióta május elején megvettem, csak üzemanyagot kért, meg persze egy olaj- és szűrőcserét, és új cipőket is kapott nemrég. Jelenleg a karosszériás munkadíjára spórolok, hogy az itt ott felbukkanó rozsda nehogy terjedni kezdjen. Ami viszont zavar, hogy időtlen idők óta nem volt LHM csere. Erre a szerviz viszont egy szerény 40ezres ajánlatot adott, amit egyhamar nem tudok felköhögni. :)
Kérdésem a következő: ha viszonylag jó műszaki érzékkel vagyok megáldva, bár autók bütykölésében nincs még rutinom, van rá esélyem, hogy házilag meg tudom csinálni a teljes LHM cserét? Mennyire bonyolult művelet?