Pelyach már megint semmirevaló, mint a legtöbbször (ő is azok közé tartozik, akik szerint a történettudomány jópofa anekdotázásból áll).
Ha Kossuth és társai Magyarországon hasznosítható és követhető elveket kerestek az európai gyakorlatban, valójában nem találtak ilyet. És ha összevetették a joggal bírálható angol és francia gyakorlatot a Magyarországon alkalmazott módszerekkel, nem kellett úgy érezniük, hogy méltánytalanul elnyomó politikát alkalmaznak a nemzetiségekkel szemben. Nincs tehát mit Kossuth és a reformkor magyar liberális nemességének szemére vetni, maximum azt, hogy korukat nem tudták megelőzni mintegy száz évvel, s nem ismerték el önálló politikai nemzetnek Szent István államában a horvátokat, szerbeket, szlovákokat és románokat. Ilyen politikai éleslátást azonban ne várjunk el a XIX. század Európájában egy, a polgári átalakulást éppen számottevő polgárság nélkül megkezdő, a rendi nemzetből éppen hogy a polgári nemzetté válás útjára lépő, a történelmi magyar állam bűvöletében élő nemzettől s annak politikai vezetőitől."
Ez az ember hallott már Széchenyiről? Milyen európai hablattyal jön? Csak el kellett volna olvasni Széchenyi 1842 novemberi akadémiai beszédét.
Vagy levehetné a polcról Szekfű Gyula Iratok a nemzetiségi kérdéshez... szöveggyűjteményét. Nem csoda, hogy közutálat övezte az egyetemen
De a fő baj nem ez volt, hanem, hogy emiatt a nemzetiségek úgy gondolták, hogy a magyarok ezzel behozhatatlan előnyre tesznek szert, míg őket másodrendű állampolgárokká degradálják. Az uralkodó nemzet számára persze elképzelhetetlen volt, hogy ne a saját nyelvét, hanem valami semlegest (Mit is? A németet? Ami ellen addig kézzel-lábbal hadakoztunk? A franciát, angolt? Mit szólt volna ehhez Bécs?) tegyen meg az ország hivatalos nyelvének az elavult latin helyett. Akkoriban ez elképzelhetetlen lett volna, és a magyar közvélemény egy ilyen lépést őrültségnek, hazaárulásnak tekintett volna - már ha ilyesmi szóba jöhetett volna egyáltalán.
Azon is érdemes elgondolkodni, hogy ha Kossuth megadja mondjuk a magyarországi szerbeknek a politikai nemzetként való elismerést, a területi autonómiát, vajh meddig viselik még a derék rácok a díszmagyart és fuvolázzák a magyarbarát szólamokat, amikor ott van a szomszédban a szerb anyaország, mely kezét-lábát töri érte, hogy a határon túli testvérek végre csatlakozzanak hozzá?
Ismerve a rácok mindenen halálosan megsértődni képes, előbb lövünk, azután kérdezünk mentalitását, szerintem merő naivitás azt képzelni, hogy ezzel aztán örök időkre meg lett volna oldva a dolog, s eztán már csak a cuppanós testvéri puszikat nyomogattuk volna egymás orcájára az idők végezetéig. Záros határidőn belül úgy hozzácsapták volna magukat Szerbiához mint a pinty.
"Kétségtelen tény, hogy a polgári átalakulás határait kijelölő áprilisi törvények között nem találunk a nemzetiségi jogokat külön körülíró törvénycikkelyeket. A törvényalkotók ugyanis – s ebben egységes volt a reformkor politikai nemzedéke – a polgári s politikai jogok általános kiterjesztésében vélték meglelni azt a módszert, amellyel hosszú távon is megoldható Magyarország – s vele együtt a térség – talán legtöbb konfliktust előidéző problémája. Vagyis etnikai, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül a jobbágyfelszabadítás mindenkire vonatkozik, a választójoggal – amelyet cenzushoz, vagyoni helyzethez kötöttek – mindenki szabadon élhet, a politikai szabadságjogokat kivétel nélkül mindenki gyakorolhatja. Nincs tehát különbség magyar, román, szerb, horvát, stb. között, a legfontosabb jogokkal mind egyaránt, egyformán bírtak. A nemzetiségek nyelvhasználata természetesen csak bizonyos keretek között vált szabaddá, hiszen 1844 óta az országban a magyar lett az államnyelv, vagyis a törvényhozás és a közigazgatás kizárólag magyarul folyhatott, s ezt a forradalmi átalakulás által ugyancsak megérintett nemzetiségek okkal, joggal kifogásolhatták. 1848 tavaszán tehát programjaikban hangsúlyos szerepet kapott a szabad nyelvhasználat követelése, összhangban a feudális terhek és viszonyok tökéletes és teljes mértékű felszámolásának igényével. A kritikus pont azonban mégsem ez volt a magyar politikai elit szemében. A nemzetiségek ugyanis a nemzetté válás folyamatában a történeti Magyarországon az 1840-es évek közepére-végére elértek arra a pontra, amikor már a politikai nemzetként való definiálásukat, elfogadásukat időszerűnek, megkerülhetetlennek tartották, s követeléseik középpontjába ezt állították. A XIX. század Európájában, a nacionalizmus, a nemzetállamok megerősítésének és megteremtésének Európájában azonban ez az elv sehol sem nyert teret. A nemzetállami lét alapelve ekkor az „egy állam, egy politikai nemzet” doktrínája, s ez alól az alkotmányosság terén jóval Kelet-Európa előtt járó nyugati hatalmak, például Anglia és Franciaország sem jelentettek kivételt. Sőt éppen ennek az elvnek legmerevebb, legkonzekvensebb képviselői és gyakorlati alkalmazói. Figyelemre méltó például, hogy el sem ismerték a nemzetiségi kérdés létezését, a népszámlálások alkalmával fel sem merült, hogy a nemzeti hovatartozásra vonatkozó kérdéseket tegyenek fel. A nyelvi uniformizálás jegyében pedig betiltottak minden más nyelvet, s az asszimilációs politikát közigazgatási rendeletekkel, például iskolatörvényekkel tették teljessé. A kollektív jogok megadása a Magyarországon élő nemzetiségek számára ugyanakkor a Szent István-i állam föderatív átszervezésének veszélyét vetítette előre, s a polgári nemzetállam megteremtésének időszakában ez természetes módon elfogadhatatlan volt a liberális reformellenzék, de általában a magyar politika számára. A reformkorban ugyanúgy, mint 1848–49-ben. A politikai érdek és az európai gyakorlat tehát nem mondott ellent egymásnak. Ha Kossuth és társai Magyarországon hasznosítható és követhető elveket kerestek az európai gyakorlatban, valójában nem találtak ilyet. És ha összevetették a joggal bírálható angol és francia gyakorlatot a Magyarországon alkalmazott módszerekkel, nem kellett úgy érezniük, hogy méltánytalanul elnyomó politikát alkalmaznak a nemzetiségekkel szemben. Nincs tehát mit Kossuth és a reformkor magyar liberális nemességének szemére vetni, maximum azt, hogy korukat nem tudták megelőzni mintegy száz évvel, s nem ismerték el önálló politikai nemzetnek Szent István államában a horvátokat, szerbeket, szlovákokat és románokat. Ilyen politikai éleslátást azonban ne várjunk el a XIX. század Európájában egy, a polgári átalakulást éppen számottevő polgárság nélkül megkezdő, a rendi nemzetből éppen hogy a polgári nemzetté válás útjára lépő, a történelmi magyar állam bűvöletében élő nemzettől s annak politikai vezetőitől."
Ez az álláspont teljes egészében megfelel a kor modern európai szemléletének, Franciaországban is csupán egy nemzet létezett és létezik, a francia.
Tudod mi a különbség a nyugati és a keleti nemzetállamok és nacionalizmus között?
Franciaországban persze könnyű egységes francia nemzetet teremteni a bretagniakból, burgundokból, aquitánokból, normandiakból mint Magyarországon szerbekből, románokból.
z, hogy nem ismerte el őket államalkotó nemzetnek abban az időben teljesen megfelelt az európai gyakorlatnak.
Viszont az ellenségeskedés nem ezért tört ki a Délvidéken,
na, na, a szerb-magyar konfliktus azután éleződött ki, hogy az asszimiláns nacionalista Kosút hazavágta a szerbeket. Előtte nem volt szerb-magyar konfliktus, sőt
március 20-án Pancsován a szerbek a magyar forradalom mellett tüntettek
Március 22-én Nagykikindán a szerbek a magyarok mellett demonstrálnak
A március 27-i szerb gyűlés Újvidéken a szerb nemzet elismerését kéri.
Ezután jött a szerb küldöttség Pozsonyba. vagyis a szerbek baráti jobbot nyújtottak, amit Kossuth ostoba módon visszautasított
Egyébként elárulnád, hogy miért utálod ennyire Kossuthot?
Nem mondanám, hogy utálom, de politikájával sok tekintetben nem értek egyet. Én inkább Széchenyi.párti vagyok.
De az is igaz, hogy Kossuth emberileg is gyalázatosan viselkedett 1849 augusztusában.
Ez az álláspont teljes egészében megfelel a kor modern európai szemléletének, Franciaországban is csupán egy nemzet létezett és létezik, a francia. Nem a mostani politikai konstelláció alapján kell megítélni, hanem saját korában. (S a "legeurópaibb" franciákat hoztam fel példának, nem a szerbeket vagy oroszokat, pedig megtehetném, a világ első belarusz nyelvű iskoláját 1916-ban a németek nyitották Minszkben, államalkotó nemzetnek pedig sosem tekintették őket a cári birodalomban...)
A témának nem vagyok specialistája, de volt szerb nyelvű oktatás Magyarszágon (tehát csak keveselhették) , mint ahogy szlovák vagy román is (a románt ismerem, Erdélyben fejlettebb volt, mint a Kárpátokon túl, igaz ez a könyvkiadásra, újságokra is).
Az, hogy nem ismerte el őket államalkotó nemzetnek abban az időben teljesen megfelelt az európai gyakorlatnak.
Viszont az ellenségeskedés nem ezért tört ki a Délvidéken, hanem mert megindultak a Dunán átkelve a "szerb" önkéntesek, a pópák kvázi ördögnek kiáltották ki a magyarokat és elkezdték a mészárlást... kb. ez volt a folyamat a románokkal kapcsolatban is (Axente Sever és Avram Iancu), bár ott annyival bonyolultabb a helyzet, hogy a bukaresti haladáspárti románokkal végig jó kapcsolata volt Kossuthéknak, ergo onnan nem érkeztek önkéntes martalócok.
A Habsburgok horvát - szlovák - szerb - román vonalon kifejtett aktív magyarellenes háttérmunkája dokumentált, ha nagyon szeretnéd keresek majd rá közhiteles forrást. Egyébként elég csupán arra utalni, hogy a szerb és román határőr ezredeket a magyarok ellen fordították (ha ez nem történik meg a két lázongást a Magyar Királyság reguláris hadserege néhány hét alatt leveri).
Egyébként elárulnád, hogy miért utálod ennyire Kossuthot?
Még a mócokkal is leállt tárgyalni azok után, hogy a hegyek alatti kisvárosok magyarságát vadállati kegyetlenséggel lemészárolták.
Hát igen, magam is sokszor elgondolkodom azon, mi vezetett ahhoz, hogy ennyire elszabadultak az indulatok akkor Magyarországon. miért estek egymásnak a szomszéd települése kaszával, kapával és irtották egymást? Habsburg intrika?
A Békés megyei parasztfelkelés leverésében is "érdemeket" szerzett.
Dehát Kossuth eredetileg a protestáns városi középosztály meg az asszimiláns újmagyarok hőse volt, ők állítgatták neki a szobrokat Debrecenben, Cegléden, Budapesten, nem a zsellérek.
mit értesz konkrétan esztelen nacionalista politika és az általa okozott károk alatt?
1848 április. Szerb küldöttség érkezik díszmagyarban Pozsonyba. Kijelentik, hogy lojálisak a magyar államhoz, de szeretnének pl. anyanyelvi oktatást, s hogy ismerjék el a szerbeket államalkotó nemzetként.
A neofita magyar nacionalista Kossuth felmossa a padlót a szerbekkel, közli hogy Magyarországon csak egy nemzet van, a magyar.
Ezt követően kiáltják ki a szerbek a vajdaságukat.
Hibái voltak, mint mindenkinek, de azért erősen érdekelne, hogy mit értesz konkrétan esztelen nacionalista politika és az általa okozott károk alatt?
Még a mócokkal is leállt tárgyalni azok után, hogy a hegyek alatti kisvárosok magyarságát vadállati kegyetlenséggel lemészárolták... vagy talán a magyarok levágott fejét gúlákba rakó szerb martalócoknak kellett volna átadni a Délvidéket?
Még a magyarok ellen lázadást szító és Eperjesen halálra ítélt Ján Samuel Francisci-Rimavskýnak is megkegyelmezett, mint kormányzó...
Ráadásul 1862-ben (60 évesen még annyira nem öreg, de ez relatív) már publikálta a Dunai szövetséget, ami messze meghaladta korát Európában.
de annak van jelentősége, hogy Kossuth neofita magyar nacionalista volt. Sok kárt okozott az esztelen nacionalista politikája, csak öregkorára jött meg az esze ezzel kapcsolatban.
Érdekes, hogy Petőfi ősei is valahol onnan származnak, mint a Kosút család. Az EVANGÉLIKUS szlovák Turóc vidékéről.
Petőfit én persze többre tartom Kossuthnál. És Széchenyit is.
Apja Kossuth László magyarnak vallotta magát, kétségtelen, hogy a Túrócban maradt rokonság viszont elszlovákosodott, anyja pedig német származású (elmagyarosodott) olaszliszkai (tisztán magyar lakosságú) születésű nő volt.
A lényeg: Kossuth mindig magyarnak vallotta magát és családját is.
Egyébként anno ez a vegyes "felvágott" teljesen megszokott volt a Felvidéken, hiszen a "legnagyobb szlovákok" közt meg sokat lehetne magyarozni, viszont csak azokkal szokták megtenni a szomszédok, akiket megtagadnak, pl. Tuka Béla, Országh Pál, aki félvér volt viszont Pavol Országh-Hviezdoslav néven fut... Benyovszky meg echte szlovák, szerintük... Csák Mátét jelentem már "visszaadták", legalábbis történész szinten.
Egy csendes, kis zempléni faluban, Monokon 1802-ben ezen a napon született Kossuth Lajos, a reform ellenzék későbbi vezére, pénzügyminiszter, az OHB vezetője, Magyarország kormányzója, emigráció vezére, s a nemzet Turinban élő lelkiismerete.
Asbóth Lajos, aki 1848 nyarán Nagybecskereken jelentkezett a honvédséghez, ahol decembertől honvéd vezérkari százados lett Vetter Antal honvédtábornok törzsénél. Részt vett a délvidéki harcokban, majd Klapka György hadmérnöke lett.
akihez Damjanich a százötven betyárt Asbóth Lajos őrnagy oravicai dandárjához helyezte át.
aztán az amerikai polgárháborúban Lincoln oldalán harcolt Arkansasban
"...kérdéses hadnagy - Rózsa - jelen nem létében a bocsánathirdető levelet Lukácsy Károly első őrmesternek adtam át, mint ki ez ügyben maga legtöbbet fáradozott stb"
mivel Hirsh útján kereste meg Rózsa Sándor Jókai Mórt, így Jókai Mór tőle tudhatott arról h Rózsa Sándor megkapta a levelet.
de ez nem kérdéses, mert százharminc emberével megjelent Vetter Antal előtt.
és október 17.-én kihirdetik a szegedi piacon Rózsa Sándor kegyelmi levelét.
míg Nagy Sándor alezredes tartotta Kikindát, mire Damjanich és Rózsáék megérkeztek Becskerekéről.
aki ezt mondta a hóhérnak: „Hodie mihi, cras tibi” (Ma nekem, holnap neked.)
„Rózsa Sándor megbízottja, aki Kossuthnak a levelet hozta, elkalauzolta egy laptikán, szuroksötét éjjel, torony irányában, lápon, kukoricáson, ördögön, poklon keresztül egy tiszai füzes szigetre. A régi lovagregényekben a szemét kötik be az idegennek, akit valamely titkos helyre visznek, hogy fogalma se legyen, merre járt. Hát ez itt is meg volt, de új formában. A tiszai szigeten átvette egy zsivány, az elvitte egy lápos helyre, ahol egy másik zsivány lakott, míg végre eljutott nagy ceremóniák után a legutolsó zsivány kalauzolásával Rózsa Sándorhoz, akinek volt magához való esze, dacára, hogy nem fésülködött tükörből.
Jókai nagyra volt ezzel a megbízatással, átadta, úgymond, a menlevelet a zsiványkirálynak és beszélt hozzá annak ezentúli magasztos hivatásáról, de az csak a pipáját szítta, ásítozott és azt kérdezte: Kitől kapja ő majd a kapitányi lénungot?
Pompásan írja le e találkozást és színesen jellemzi Rózsa Sándort memoárszerű munkájában »Az én életem regényé«-ben, elfeledkezve, hogy egy jelentése lehet valahol, melyet 1848. október 31-én reggel félnyolckor az állítólagos találkozás után Félegyházáról intézett Kossuthhoz és melyben tudatja a »Teljes hatalmú országos biztos úrral«, hogy küldetésének csak részben felelhetett meg, mert Rózsa Sándorral nem bírt találkozni, minélfogva a bocsánathirdető levelet egyik emberének, Lukácsy Károlynak adta át.
Ily csodálatos módon veszett el nála a valóság a fantáziában.”
aki NagyBecsekerekén jelentkezett Vetter Antal honvédezredesnél szolgálatra
akitől a ...köteles az övéivel együtt az Opova külvároson kívül szabad ég alatt tanyázni, megebédelni ... aztán Versecbe utalta be őt Damjanich ezredes hadosztályához.
Ezen a napon született Ostroleka hőse, az erdélyi harcok oroszlánja, Bem apó, a lengyel és magyar szabadságharcok hőse. Aki Tarnowban született és nem akármilyen körülmények közt Tarnowban nyugszik. Itt egy méltatás a tábornokról.
>> Európát megrendítette az a kegyetlenség, amellyel Ausztria bosszút állta függetlenségét követelő Magyarországon. 1849 október 6-án, Aradon tizenkét honvéd tábornokot és egy ezredest végeztek ki; ugyanazon a napon, Pesten, ahol már január óta letartóztatásban volt, egy kivégzőosztag agyonlőtte azt a Batthyányi Lajost, aki erejét nem kímélve igyekezett elhárítani a katasztrófát..... Haynau a világosi fegyverletétel után csaknem egy esztendeig megőrizte a Magyarország feletti teljhatalmat, és arra használta, hogy igazi rémuralmat valósítson meg. A forradalom csaknem 150 vezető résztvevőjét akasztották fel, lőtték főbe. << - Bár a hivatalos Európát megdöbbentette az osztrák megtorlás, melynek diplomáciai úton hangot is adott, de a magyar szabadságharc sorsa már 1949 tavaszán eldőlt, amikor az orosz intervencióról döntés született, s ez ellen egy európai hatalom sem emelt szót, sőt hallgatólagosan egyetértett azzal. A Habsburg birodalom regnálása hasznosnak ítéltetett meg, az európai hatalmi egyensúly fenntartásában, továbbra is - akkor. - De ami igaz volt a hivatalos Európára, nem volt igaz népei egyszerű polgáraira, Itáliától Franciaországon át Angliáig. A Huszadik Század című budapesti lap írta jó fél évszázaddal a szabadságharc leverése után - 1903 decemberében. „Haynau tábornoknak Olaszországban és hazánkban elkövetett kegyetlenkedései általános fölháborodást keltettek mindenfelé a művelt nyugaton, különösen Angliában, hol *az osztrák mészáros*-nak nevezték el őt.[…] A magyar szabadságharc leverése után az 1850. évben az a gondolata támadt Haynaunak, hogy utazást tesz nyugat Európában s többek közt Londonba is ellátogat.[...] A londoni látnivalók közt volt ekkortájban Barclay és Perkins máig fönnálló, nagy sörfőzőgyára s Haynau elhatározta, hogy megnézi. És el is ment két kísérővel, két hadsegédével; szeptember 4-én déltájban jelentek meg a sörfőző irodájában, hol a bevett szokás szerint fölszólították, hogy írja be a nevét a látogatók könyvébe; ez után mind a hárman kimentek az udvarra egy írnok kalauzolása mellett. Két perc múlva az óriási gyár minden munkása és kocsisa már tudta, hogy ki az a nagy bajuszú külföldi ember és összecsődültek a tágas udvaron, hol baljóslatú ostorpattogások, morgások és kifakadások voltak hallhatók mindenfelől. De Haynau nem vette észre a készülődő vihart, míg végre, midőn épen meg akarta nézni az óriás nagyságú híres sörös kádat, tolmácsa figyelmeztette a veszélyre és erre Haynau is tanácsosnak tartotta hátrálni. Meghátrálására azonban vérszemet kaptak a munkások és kocsisok. Legelőszőr egy zsupp szalmát és egy kötés szénát ejtettek reá a padlásról s a munkástömeg erre nagy lármával megrohanta, megdobálták árpával, mindenféle szeméttel, lim-lommal és kezdték páholni söprűkkel, stb. Mindenfelől ordította a tömeg, hogy *Le a mészárossal*. Haynau és társai erre keresztültörtek a haragos embertömegen s kiszaladtak a gyárból, de vesztükre, mert odakünn már mintegy 500 főnyi nép várt reá, többnyire munkások, kőszénhordók, utcai gyerkőcök és még asszonyok is, kik szitkozódva, káromkodva ütötték-verték, letépték kabátját a hátáról és hosszú sárga bajuszánál fogva hurcolták meg végig az úton. A tábornok eszeveszetten futott, míg végre eljutott egy korcsmához, a melynek nyitott ajtaján át bemenekült a házba, a korcsmárosné nagy ámulatára és itt elrejtőzött egy ágy alatt. Legnagyobb szerencséjére [...], nem akadtak reá. Meg is ölték volna talán, ha a megrémült korcsmárosné nem küldött volna gyorsfutárt a rendőrökért, a kik aztán kiszabadították s a fölizgatott tömeg átkozódásai közt elvitték.” A cikk Lord Palmerston brit külügyminisztert idézi ezt követően - mikor Ausztria vizsgálatot követelt az ügyben: „Mondtam is Kollernak [a londoni osztrák ügyvivőnek], hogy sokkal tanácsosabb volna, ha minden bűnvádi eljárást elkerülnének, mert a vádlottak védelmének érdekében szükséges leendene elbeszélni mindazokat kegyetlenkedéseket, melyeket Haynau Magyarországban és Olaszországban elkövetett, a mi többet ártana neki és Ausztriának, mint a mennyit bármely sörfőzőgyár kocsisai ellen hozott ítélet használhatna. […] „Így azután apránként csakugyan elaludt s feledésbe ment az egész ügy, a nélkül, hogy Haynau tábornok megveretéséért bármi elégtételt kapott volna. [..] A sörgyár viszont nem büntette meg a munkásait, és Haynau nevét kihúzták a vendégkönyvből.”
Az 1849. október 6-án kivégzett miniszterelnököt évtizedekig gyászolták a Zichy-nővérek. Antónia volt a felesége, Karolina a szeretője. Ők tették a reformkor meghatározó államférfijává. Tovább »
Zichy Antónia – vagy ahogy társaságban nevezték: Tony – népszerű volt a politizáló főnemesek világában, ő vezette be a férjét a társasági életbe, majd ő ösztönözte közéleti szerepvállalását is ... Batthyány Lajos és sógornője valamikor az 1840-es évek elején titkos szerelmi viszonyba keveredtek egymással. Kapcsolatuk jóval több volt futó kalandnál. Széchenyi 1842-ben arról írt naplójában, hogy ő tartotta keresztvíz alá barátja gyermekét. Csakhogy a Batthyány-házaspár egyetlen gyerekének sem ő volt a keresztapja. Karolina viszont két hónappal korábban őt kérte fel harmadik gyermeke keresztapjának, Széchenyi tehát Batthyányt tartotta a gyerek édesapjának ... Batthyány és sógornője titkos körülmények között találkozgattak, de legkésőbb 1846-ban a pletyka így is elindult kettejükről. Zichy Antónia innentől kezdve szintén tudott mindenről, s bár botrányt nem csinált, minden bizonnyal sokat szenvedett húga és férje viszonya miatt. Széchenyi halála után naplójából titkára kihúzta vagy kitépte azokat a részeket, amelyek magánéleti titkokat érintettek. Az azóta azonosított húzások egy része a „Batthyány Louis két hölgyeként” emlegetett testvérpárra vonatkozott. Széchenyit nem véletlenül foglalkoztatta a téma: szintén erősen vonzódott Zichy Karolinához. A többnyire csak „kicsi grófnőként” vagy „édes kis királynőként” emlegetett asszony a hiányzó sorok ellenére is gyakrabban szerepel a napló oldalain, mint Széchenyi felesége. Nem sokkal ezután Károlyiné váratlanul néhány hónapra Itáliába ment pihenni. Nem lehet véletlen, hogy Batthyány ekkor nem Széchenyit, hanem egy másik barátját, Teleki Lászlót kérte meg egy levelében, hogy biztosítson számára alibit, míg ő a szeretője után utazik: „Feleségemnek mondd, hogy Lipcséből írtam neked, hogy 12-én jövök, mondd neki, hogy hivatkoztam e levelembe egy előbbimre, és hogy ebbül azt következteted, hogy az első elveszett, hogy panaszt teszek, miszerint én se tőled se őtőle nem kaptam levelet...” Hogy Zichy Antóniát sikerült-e megtéveszteni, nem tudható, de annyi biztos, hogy Batthyány Lajos Bergamóban volt, amikor ugyanott megszületett Zichy Karolina lánya, Pálma, aki öt bátyjához hasonlóan a Károlyi családnevet kapta ... Batthyány Lajos 1849. január 8-án is a sógornőjénél töltötte az éjszakát, másnap innen, a mai Petőfi Irodalmi Múzeum épületéből vitték el az osztrák katonák ... Zichy Karolina csak 1850-ben emigrált, miután férjével megegyezett abban, hogy végleg külön költöznek, hiszen a válás egy katolikus főrendi családban lényegében lehetetlen volt. Előbb Genfben majd Velencében, Vicenzában és Genovában élt. Aktív formálója lett a magyar emigráció politikai életének. Az ő genfi „házában lakott a magyar emigráció krémje, úgy szólva a magyar forradalom arisztokráciája” – emlékezett Teleki Sándor. Magánélete is másként alakult, mint nővéréé. Svájcba érkezése után nem sokkal összeköltözött Klapka Györggyel, a komáromi vár korábbi parancsnokával, s egyes források szerint közös gyermekük is született. Bár szerelmi kapcsolatuk a 60-as évek elején megszűnt, Zichy Karolina továbbra is aktív szervezője maradt a Klapka nevével is fémjelzett politikai mozgalmaknak ... Zichy Karolina csak férje 1882-ben bekövetkezett halála után tért vissza Magyarországra. A mai Parádsasváron telepedett le, ahol egyik fia kastélyában élt ... Amikor élete végén unokája, Károlyi Mihály arra kérte, hogy írja meg emlékiratait, ő csak ennyit mondott: „nem tehetem, mert az igazat nem írhatom meg, hazudni pedig nem fogok.” 1903-ban halt meg, 85 éves korában.
