A magyar népi hagyományok és a modern technika összepárosításának egy sajátos példáját láttam idén szeptember végén:
az egyik szomszédos faluban szüreti felvonulás volt és a zenét úgy oldották meg, hogy az egyik lovaskocsira felpakolták a zenekart meg két iszonyat nagy hangszórót :-) A zenekar egyébként egy szintetizátorosból, egy szaxofonosból és egy dobosból állt.
A két hangszóró segítségével zengett az egész falu, amerre csak elvonultak, de valami hihetetlenül jó hangulatot csináltak.
Mi lenne ez, ha nem élő népzene, élő néphagyomány?
A felső-ausztriai Innviertel (szó szerinti fordításban: Inn-negyed) vidékéről származó landler (osztrák népzene- és néptáncfajta) a Burgstallerek előadásában:
Bocs, hogy csak most reagálok, de viszonylag kevés időm van a netezésre és több más topikban is érdekelt vagyok.
A véleményem az, hogy Magyarországon, ha erősen eltorzult, sokszor kommerszizált formában, de még mindig él a népzene.
Vagyis hát ketté kellene választani a témát, van ugyebár az autentikus népzene, amely viszonylag szűk néprétegeket érdekel, de van a népzenének van egy kommerszebb változata is, ide tartozik a lakodalmas és a mulatós is, amely már szélesebb néprétegeket szólít meg, bár az is igaz, hogy általában nem a legmagasabb műveltségű rétegek rajonganak az efajta zenéért.
A német területek népzenéjéről csak felületes ismereteim vannak, de ez alapján úgy látom, hogy a népzene továbbéléséről leginkább az osztrák és bajor területeken beszélhetünk.
Amikor egyszer egy hétre kinn voltam Alsó-Szászországban egy testvértelepülési kapcsolat keretében és a vendéglátóimnak népzenéről meg népzenés mulatságokról beszéltem, szemmel láthatólag nem értették miről beszélek, szerintem azt hitték, hogy nem jól fejeztem ki magam németül.
Elvittek ott egy aratóbálba, mert pont aratás után voltunk, de ott - talán egyetlenegy számot leszámítva - csak közönséges angolszász popzene ment, nagy ritkán egy-egy német nyelvű könnyűzenei szám, de azok sem népzenei ihletésűek voltak.
Mondta is az egyik vendéglátóm, hogy náluk a falusi bálokban is a zeneszámok legalább háromnegyede angol nyelvű és max. egynegyede német nyelvű. Azt mondta, hogy ez van, bár úgy láttam rajta, hogy kissé sajnálja ezt.
Mondjuk az is igaz, hogy az angolszász számok nálunk is nagyon betörtek még a falusi bálok repertoárjába is, de pl. ahová én jártam régebben, azért 90-95 %-ban magyar nyelvű dalokat játszottak (persze távolról sem volt mindegyik népzenei ihletésű).
Nekem már az is kérdés, hogy a kelet-európaiak népzenéje mennyire élő.
Szerintem akkor tekinthető élőnek egy népművészet, ha művelői rendszeresen hozzátesznek az eddigiekhez.
Példák ugyan vannak rá, de nem sok.
A németeknél a "Volkslied", "Volkstümliches Lied", népies sláger kategóriák mosódnak egybe szántszándékkal, így lehet még egy kis mesterségesen fenntartott népszerűséget csinálni valaminek, ami azonban már régóta csak kisebb részben áll népzenéből.
Magyarországon ezt nehezebb egybemosni, annak idején Bartók keményen kiállt a népdal és a nóta megkülönböztetéséért a nóta egyidejű leértékelése mellett. Az újabb időkben Sárosi Bálint rehabilitálta a nótát, mondván, hogy a magyar nép történetében annak is megvan a maga szerepe.
Sajnos újabban a fiatal korosztály szórakozásából nem csak a népdal és a nóta tűnt el, hanem maga az éneklés is. Pedig énekelni jó.
Arról mi a véleményed, hogy népzenére mulatozni ma már csak a kelet-európaiak szoktak, a nyugat-európaiak rég elfeledték ezt, már élő népzenéjük sem igazán van.
"Ennek elméleti oka, hogy a farsangi bált húshagyó kedden tartották, amikor is éjfél után már hamvazó szerda volt, ami már a szánom-bánom, a böjt ideje."
Azt olvastam én is, hogy a katolikus svábok a böjt kezdetét nagyon szigorúan vették.
Húshagyó kedd éjjelén éjfél előtt még nagyban ment a farsangi mulatozás, aztán pontban éjfélkor mintegy varázsütésre a zenekar befejezte a muzsikálást és a farsangolók elindultak hazafelé.
Öregek elbeszélése szerint a régi sváb lagzikban, akárcsak a farsangi bálokon, éjfélig ment a hangos zene, majd éjfél után a zenészek letették a trombitát, dobot, majd némi pihenés és hangolás után felvették a hegedűt, gitárt, citerát. A zenészeknek fejenként minimum két hangszeren kellett tudni játszani.
Ennek elméleti oka, hogy a farsangi bált húshagyó kedden tartották, amikor is éjfél után már hamvazó szerda volt, ami már a szánom-bánom, a böjt ideje.
Lagzi esetén pedig éjfélkor vonult el az ifjú pár, utána már nem illett hangoskodni.
Gyakorlati ok, hogy a fúvós zenész nem tud akárhány órát fújni egyfolytában, mert elfárad a szája. Ezért kell neki más hangszerrel is játszani tudni, hegedülhet addig, amíg a húr bevágja az ujja hegyét.
Érdekes, hogy a csolnoki svábok lakodalmas szokásai mennyire eltérnek a magyarokétól, de azért vannak párhuzamok, hasonlóságok is.
Azt is megfigyeltem, hogy a svábok mennyivel visszafogottabban mulatoznak, mint a "tüzesebb" vérű magyarok, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy voltam már elég búvalbélelt magyar lakodalomban is, ahol valamiért nem nagyon ment a mulatozás, csak unatkozó arccal üldögéltek az emberek.
Egyébként nyilván a zenekaron is nagyon sok múlik, a régi sváb lagzikban fúvószenekarok voltak jellemzően, míg a magyar lakodalmakban vagy cigányzenészek vagy ahhoz hasonló stílusban játszó népi zenészek.
Mind a hangszerelése, mind a dallamvilága, mind a repertoárja erősen eltért egy sváb fúvószenekarnak meg egy magyar (vagy cigány) népi zenekarnak.
Pl. a sváb zenekarok csárdást sokáig nem is játszottak. Újabban már játszanak, bár állítólag fúvósokon nem könnyű és nem is igazán arra valók, de azért el lehet rajtuk játszani. Polka, marsch, waltzer és különféle német táncok alá húzták, ill. jobban mondva fújták a sváb fúvósok a talp alá valót a sváb lakodalmakban.
A magyar lakodalmakban pedig a különféle csárdások voltak a legkedveltebb produkciók (lassú, friss, ugrós), persze játszottak más műfajokat is (pl. hallgatót stb.), de ők meg keringőt (waltzert) és más nyugati eredetű táncokat nem nagyon játszottak régebben, persze a II. vh. után minden alapvetően megváltozott.
Nem minden tekintetben pozitív irányba szerintem...
A stájer népzenében nem igen láttam még a sramligitárt használni, ott inkább a stájer harmonika dívik.
Bár ahogy olvastam a Wikipedián, az is műzenei eredetű, onnan került át az osztrák népzenébe (meg talán a csehbe és a bajorba is, de ebben nem vagyok biztos).
Ráadásul a történelem folyamán a magyarok és a németek között mindig is volt egyfajta idegenkedés, bizalmatlanság.
A nemzeti romantika korszakában az írók, költők és más művészek még rá is erősítettek erre.
Egyesek már majdhogynem úgy állították be a németeket/osztrákokat, hogy azok többet ártottak a magyarságnak, mint az oszmán-törökök a 150 évnyi megszállással.
Sajnos még a mai magyarok között is vannak ennek az ostoba és történelmietlen nézetnek bőven követői, de ez már erősen OFF lenne egy néprajzi topikban, ezért nem is folytatom.
Szerintem már régebben is megvolt az életszínvonalbeli különbség az országok között, és ez akadályozza a kultúrák egymásra hatását. A környékbeli szláv országokból átjöhetett egy-egy nótafa szerencsét próbálni, osztrák és német földről kevésbé, mert itt sincs több fizetőképes kereslet. Inkább próbálkoztak a magyar cigányzenészek Bécsben, de ők nem sok osztrák hatást hoztak vissza Magyarországra.
Amikor a sramlizene kezdett kialakulni Bécsben, akkor a magyar történelem éppen tragikus időszakát élte, a magyarok akkoriban nem voltak fogékonyak a bécsi polgárság szórakozási szokásaira. A kiegyezés után Magyarországon is kezdett kialakulni egyfajta polgárság, vagy inkább a nemesség kevésbé vagyonos rétege működött polgárság gyanánt, de továbbra is fenntartással kezelték a német kultúrát, viszont a magyar népzenét nem ismerték, így keletkezett egy olyan űr, amit a többé-kevésbé ismert verbunkos hagyományokra építő nótaszerzők próbáltak betölteni.
A bécsi divatműfajok közül az operett tudott Magyarországon is gyökeret verni, de csak a 20. század elejétől.
A paraszti néprétegekre nem volt jellemző a jövés-menés, így kevébé tudtak egymásra hatni.
