Vita volt arról, hogy kerül ide az ETO. Válaszként, hogy kerül ide a hoki. Szerintem az ETO-nak nagyobb létjogosultsága van itt, mint a hokinak, hiszen ellenfeleink. Amúgy engem egyik sem zavar.
Ott van Piedade a Siófokban. Lehet, hogy az erőnléte már nem olyan, mint egy 22 éves játékosé, de a játékáról nem mondanám meg, hogy elmúlt 36 éves (1979. március 2.), és túl van egy agyvérzésen. Ott volt a 2004-es olimpián Athénben. Na, őt lehetne veteránnak nevezni, de, amit a pályán nyújt, annak alapján simán el tudnám képzelni a mai Ferencvárosban.
Már bocs, de én egy direkt nekem szegezett kérdésre válaszoltam, nem pedig itt akartam megtudni, hogy hol fognak bizonyos szambatáncosok idén nyártól dolgozni.
A második hsz abban a "beszélgetésfolyam"-ban pedig érvényes ide (a Fradi nöikézi topicba) is, tekintve, hogy a szurkolásról általában (elsösorban a nöikézi és fodbal csapatunknál hallható szurkolás alapján) alkotott véleményemet tükrözi.
Nem akartam ekkora baj okozni itt. Amúgy nem vagyok törzsgyökeres Fradista és Győri szurkoló se. Mindkét csapatnak szurkolok, hogy legyenek jók. Ami a legjobb a magyar kézilabdának. Még egyszer elnézést azoktól, akiknek ez rosszul esett.
"A jégkorong válogatott 1 hét alatt több örömet okozott, mint az FTC női kézilabda az eltelt szezonban." Ez hogy jön ide? Attól, hogy a hoki több örömöt okoz, mint a Fradi női kézi, ez még egy kézi fórum. A hokiról a hokis topikban kell örömködni. Ha már annyira szigorúan nézzük a dolgokat. Szerintem egyébként bőven belefér ebbe az oldalba más csapatok, sőt más sportágak ÉRINTÉSE.
Itt ebben a topikban ugyanúgy elküldik egyesek melegebb éghajlatra a külsősöket, mint az általad idézett esetben, ami nem szerencsés. Normális hozzászólások esetén.
'....Ott abban a topicban, hogy mit gondolnak más klub szurkolóiról és az ottani témázgatásukról bemásoltam...'
Ugyan már, ilyet minden Indexes kézilabda klubtopikba beír valaki évente egyszer-kétszer, de attól még ez nem az ottaniak (vagy az itteniek) 'hivatalos álláspontja' és nem is ez a jellemző hozzáállás. Nem kell ezt túlspilázni......
Elég érdekesen látod a dolgokat. Ha a győriek, vagy bármelyik más csapat ezt, vagy azt igazolnak, miért nincs több köze ehhez a topikhoz, mint a hoki válogatottnak? Merthogy az bizony érinti a Fradit, a hoki viszont egyáltalán nem. Tiszta hülyeség ilyen csőlátással gondolkodni egy topikban.
Vérzik a szívem mert szeretett klubunk Németh András befolyása alatt áll, gyarmat lettünk, egy Német(h) gyarmat, amíg Elek az edző addig ez lesz, mi készítjük fel Németh játékosait a veterán világbajnokságra.
Ha lenne igazi tulajdonos, akkor Elek repülne jönne egy Spanyol edző, és 5-6 klaszis külföldi futni és lőni tudó tüzes mennyecske, helyette itt tartunk Hornyákokat,Szekereseket, Kovacsicsokat, Szamoranskykat, szégyen és gyalázat. Jeney és Bognár pedig aszisztál a langyos vízhez. Ezért nincs ankét,nehogy ilyet merjünk kérdezni.
Csakhogy ez meg az FTC női kézilabda topic, nem pedig a jégkorong magyar válogatott topic. Hogy a legnagyobb rivális kézilabda csapathoz ki igazol vagy ki megy el, az jobban érint minket is, mint a jégkorong válogatott. Engem egyébként az sem zavart hangsúlyozom, de akkor ne pont van_Persil szóljon már be...
Elmondom mi a helyzet figyelj: A Fradi igazi edzője Németh András, ö a veterán és nem sok csapatnak kellő válogatott játékosait (lásd: Szekeres) egy helyre összegyűjti , sajnos pont hozzánk, ahol helytartója Elek Gábor dolgozik. Eleknek mint látjuk nincs főnöke,senki sem szól bele hogy kit igazol,és eredményt sem várnak tőle, Elek maga a Fradi egy személyben. Egy probléma van vele az hogy a magyar válogatott a béka popsija alatt van, befektetésre nem ajánlott sávban negatív kilátással, tehát bukni fog Elek szeptemberben a BL selejtezőn ,és bukni fog a bajnokságban is ,az ezüst se lesz meg,bronz talán, jövő ilyenkor bejelentik hogy Elek megy,ha nugger és esrnyő topictársaknak szerencséje van akkor vele bukik Kovács is. Ezért nem járok meccsre hónapok óta, röhejes ami itt folyik,kabaré az egész.
Majdnem minden posztra lenne magyar helyett kb. azonos képességű, de olcsóbb külföldi. Ez tehát alapvetően nem pénzkérdés. Annak, hogy tavaly és most rajtunk (meg a Kohászon, teljesen jogos, Isthy, elnézést) kívül mindenki kamionnal hozza a külföldieket, épp az az egyik oka, hogy olcsóbbak, mint a magyarok.
Persze mindig a nagyjából azonos képességű magyarral kell összehasonlítani, Nycke Groot nyilván sokkal drágább, mint Farkas Veronika.