Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Én is megvettem a könyvet. Hát, volt már nagyobb olvasmány élményem is. De végül is ez egy dokumentum, nem regény, nem história. Évekkel ezelőtt kezembe került Bokor Imre könyve, a Kiskirályok mundérban. Olvastam és közben az volt az érzésem, hogy ez rólunk szól. Aztán azon gondolkodtam, hogy ez lenne jellemző általánosan az egész MN-re? Mert abban a könyvben le volt írva egy - két balfék dolog is. Na nem minden. Aztán kb a könyv felénél előkerült a Cár neve is, akkor jöttem rá, hogy ez tényleg a mi alakulatunkról szól akkor figyeltem fel, hogy ki is az írója. Na nosztalgiázáshoz az a könyv való, vagy ez a fórum, mert itt visszajönnek azok a dolgok is amiket a sorállomány is átélt. M Szabó Miklós könyve inkább történelmi munka, sok dokumentummal. Én 73 tól 75 ig voltam Tapolcán, akkor még tényleg komolyan próbáltak titkolózni, bár ez nem mindíg sikerült. Akkor még megtörtént az is, hogy az egyik szabadságon levő katonát Tatán elkapta a VÁP, mert "nyugati rendszámú" személygépkocsit stoppolt. Aztán kiderült, hogy a nyugati rendszámú kocsi egy NDK-s trabant volt. Mindenesetre a katona szabadságát megszakították és fogdába került. 81-ben már sokkal enyhébb szelek fújtak.
A seregben csak az tanul engedelmességet, csibészséget, az vesz fel technikai tudást, akinek a családi hátterében adottak voltak a feltételek, vagyis, hogy egyszer már alapból megnevelték. Van ilyen is. De megfigyelésem szerint kivétel nélkül minden sor tanult valamit, nevelődött egy kicsit, mint ahogy tőle, miatta a parancsnoka is. Az ilyen típusú emberek Tapolcán legalább annyit, hogy az élet (a körülmények) kitaposhatják az emberből azt az alkalmazkodást, amit egyébként nem tenne megsemmi áron. És megtanulta, hogy nem érdemes fejjel menni a falnak.
Ezzel egyet kell értenem, igazad van. Mindíg akadnak olyanok, akiknek lételeme az ellentmondás, ellenkezés. De olyanok is akadnak, akik ilyenek mellett pechükre rosszkor voltak rossz helyen, és a retorzió nem volt igazságos számukra...
Jómagam "egyéb" testületben töltögettem éveimet, és kezdetben kerültem én is szigorú szemek látókörébe, holott nem az én saram volt az adott dolog. Megkaptam a büntetést, nem is akármilyen megalázó körítéssel, de nyeltem egy nagyot. Később persze a kedves bajtárson 3-szor verte le Lúdas Matyi, de okosan...
Sorozottként senki nem önként ment katonának. Aki háború és fegyver ellenes nézeteket vallott /vall, az pláne.
És 2, vagy 1.5 vagy 1 évig, vagy 10 hónapig mindent megtett, hogy antikatona legyen. Megkeserítette mások, ezáltal a saját napjait, hónapjait, keserű szájízzel ébredt, és rossz emlékeket szerzett ezzel magának.
Nem mindenki érezte jól magát a seregben, de ezen vagy lehetett segíteni a hozzáállással, vagy nem. Ezek a problémák persze civil munkahelyeken is megvoltak, és megvannak ma is.
És ez a fajta "kötelező hadviselés" nem a néphadsereg kitalációja volt, amivel a fiatalokat akarta bosszantani. Ausztriában, németországban, svájcban tudtommal ma is van sorkötelezettség.
Sok mai (kizárólag mindenféle jogokkal rendelkező) fiatalnak nagyon jót tenne egy kis fegyelem, és tisztelet tanulás, az együvé tartozás, együtt élés megtanulása a bajtársakkal még akár szenvedések közepette is.
Még akkor is, ha az a fegyelem és tisztelet kikövetelt és kötelező jellegű.
Nekünk azt mondták, az életre nevelnek... és nem haltam bele. Sőt, nekem nem csupán 1 évig tartott.
Én lelkes olvasója vagyok ennek a (és más "katonás") fórumnak . Jómagam nem voltam katona, pénzügyőr hadnagyként szereltem anno le. Gyermekként azonban észrevettem, hogy a hidegháború harcos ideológiája ellenére a magyar honvédség inkább bajtársias, összetartó szervezet volt. Osztájtársaim édesapja, barátaim mindíg nagy lelkesedéssel készültek egy-egy gyakorlatra, lövészetre, feladatra. Ők is Tapolcán, Kanizsán, Egerszegen szolgáltak. Voltak sérelmeik is, összetűzések felettesekkel, beosztottakkal. Voltak tisztek, akiknek értenie kellett ahhoz, hogy miből áll a technika, milyen fizikai, matematikai algoritmusok szerint működik. Voltak, akiknek ahoz kellett érteni, hogyan hozzák harckészültségbe, voltak akiknek csupán a őarancskiadás, és voltak, akik betanítottként a kezelésében voltak érdekeltek. Mindenkinek becsukott szemmel, maximális precízséggel kellett csinálnia. Mégis voltak jók, és jobbak. Erre - azt hiszem - méltán lehet büszke az ember.
Ja. A katonásdit gyerek fejjel imádtam. Harckocsi modelleket tologatni a homokban. 17-18 évesen utáltam, mivel elrabolt volna a barátnőmtől, barátaimtól. Elmentem pénzügyőrnek, hogy mindennap otthon lehessek szeretteimmel.
Hát, nem így lett. Budapest több mint egy évig: alaki, lövészet, elmélet, suli...
Itt megértettem valamit, megszerettem ezt az egészet, ami nem a gyilkolásról és a fegyverekről szólt, hanem a bajtársiasságról, életformáról... Sajnálom, hogy nem mentem katonának. Én tisztelem a "betanított munkásokat" is.
Kár hogy a tapolcaiak még nem válaszoltak, de a Z.L. emlékeim szerint kb. 2-3 éve hagyott itt bennünket. Úgy tudom a szíve (ami szerintem nagyon nagy volt) rendetlenkedett. Nyugodjék békében.
Megdobbant a szívem, mikor Tomi (korcsmarosxy..) üzenetét láttam. Együtt csináltuk végig azt, amit Ő leírt: Ő négyes. én ötös kezelő voltam. Az alakulatunk jellegénél fogva az ország legkülönbözőbb helyeiről vonultunk, majd pedig két év után fröccsentünk szét ugyanúgy. Lehet valaki antimilitáris, bármilyen fegyver- és egyenruha ellenes: Hawk és Time 2000 kommentjeit (na és Tomiét) el kell olvasni, hogy mi tart bennünket még mindig össze: az a két év, örömben- bánatban, sok- sok egymásra utalt nappal, sikerrel és esetleg kudarccal is. Az MN1480 volt állományának ajánlom: áprilisban jelenik meg a Zrínyi kiadó gondozásában a rólunk szóló könyv, "Szupertitkos alakulat" címmel. "csak úgy": olvasd el te is, meglátod, kik voltunk mi, a betanított munkások....:)))
Persze, nosztalgiázzanak békében! Csak jó, ha tudják, hogy van aki helyből elutasítja a katonásdit, még akkor is, ha végül is helyt kellett állnia, ha már kötelező volt. Nem is zavarom tovább a köreiket!
Sokan nem szeretik a rendőröket sem. Aztán amikor betörnek hozzájuk, mégis őket hívják.
Persze, nosztalgiázzanak békében! Csak jó, ha tudják, hogy van aki helyből elutasítja a katonásdit, még akkor is, ha végül is helyt kellett állnia, ha már kötelező volt. Nem is zavarom tovább a köreiket!
Őszintén gratulálok karrieredhez. Tiszteletre méltó a véleményed. Természetesen van olyan aki szeretettel és megbecsüléssel emlékezik a 1480-nál töltött időre, van olyan is, aki semmi pozitív élményben nem részesült. Mindkét változat benne van a pakliban. Itt a fórumon többen vagyunk akik tisztelettel emlékezünk volt alakulatunkra, de azok is társaink, akikben ennyi év után is tüske van valami miatt, minden megértésünk az övék.
A '80-as években minden normális fiatal utálta a honvédséget, attól függetlenül, hogy miként szerelt le. Én pl. őrmesterként. És technikusként vonultam be, pont a 1480-hoz. Nem ragadott el a büszkeség. Sőt, inkább meglepett, hogy léteznek olyan emberek, mint az ezredpárttitkár zls. et. Vagy épp nagy méltóságú TÖF-ünk, aki sem tömegben, sem négyszemközt nem mert az emberek szemébe nézni (mindig szemüvegben, mint Jaruzelsky). Ami ott a kiképzés csúcsa volt, az még a szakmám alapjait sem ütötte meg. Ennyit a hatalmas tudásról. Amikor parancsot adtak, hogy valami jutalom fejében, - amit aztán sosem kaptam meg - tartsak egy-két órát elektronikából a szakasznak, a jelen lévő hivatásos beleszólt, hogy nem kell ennyire mélyen részletezni. Látszott, hogy ezt már ő sem érti. Ebből kerekedett is konfliktus. 2 hét laktanya, hat hónapra, függelemsértésért. Ugye ismerős! Inkább megtanultam az alakizást, hadd érezzék magukat nyertesnek ahhoz ugyanis jól értettek, de csak ahhoz! Ma is ugyanott dolgozom, mint ahonnan bevonultam, csak most már valamiféle vezetőként. Elég legyen annyi, hogy 2-300EFt között fizetek adót havonta. Ez nem betanított munka. Itt bizony folyamatosan tanulni kell és nem középiskolás fokon! Mert a gazdaságban nem ugyanazon a technikán gyakorlatoznak 20 évig.
Nincs igazad. Nem az egyenruha tart össze, hanem az emlékek, a bajtársiasság. a közös gyakorlatok. Azok a gyakorlások, amikor mindenki a legjobb tudását adta, sokszor szenvedve, fáradtan azért, hogy te itt őket névtelenül "betanított munkásnak" nevezhesd. A nagyarcúság mögött sok-sok gyakorlás, gyakorlat és tanulás áll. Neked miről, milyen emlékeid vannak? Vannak egyáltalán emlékeid? A hozzászólásodból úgy látom olyan MN2100 típusú alakulatnál szolgáltál (vagy untauglich voltál), ahol a lapát volt a fő fegyverzet. Csak sajnálni tudlak. Neked csak az irigység maradt. Irigyled azokat, akik tettek, tehettek valamit.
