Abban az esetben ha gépet akarna szállítani az emberfia és nincs darus autós lehetősége, dobozos autóba raklapon berakást/kivételt hogyan oldanátok ha nincs targonca opció?
Magasemelésű békára gondoltam első körben, és arról betolni/ arra rátolni amikor a raklapemelő béka megfelelő magasságban van.
Én végig a szétválasztásról beszéltem, nem a csúsztatásról. A csúsztatás erre a célra a véleményem szerint alkalmatlan.
Viszont abban igazad van, hogy akkor túlnyomó részt a viszkozitás a mérvadó. A viszkozitás témába ezért sem mentem bele komolyabban.
Ahogy előttem is leírták, a dolog összetett folyamat.
Szóval, a szétválasztáshoz, illetve, hogy miért a felületi feszültséget hoztam fel először:
A felületi feszültség tulajdonképpen az anyagpárok kohéziójától függ. Ha az adott folyadék nem nedvesíti a felületet, lehet az bármilyen viszkozitású, rátapadni nem fog, így a szétválasztásnál nem lesz számottevő a viszkozitása sem. Ha nedvesít, onnantól viszont valamilyen formában megjelenik a viszkozitás hatása is szétválasztáskor, ebben igazad van.
Hogy milyen mértékben, annak a számszerűsítését meghagynám a feladatot kettővel jobban megoldó kollégáknak. :)
Egy volt a lényeg a mondandómban:
A nyomásból származó erő teljes elméleti értékének töredékét kell leküzdeni ezek miatt. Amit hántoláskor érzünk az elsősorban inkább a folyadék "feltapadásából" adódó ellenállás a szétválasztáskor.
Itt külön kitérnék arra a kis apró, de nem elhanyagolható részletre, hogy az élek nem tömítettek.
Mivel a külső nyomás a felületek közötti folyadékban részben egyenletesen szétterjed, a felületek között sem lesz a folyadéknyomás nulla. Így ez is csökkenti a szétválasztási ellenállást.
És van még pár jelenség, de nem mennék bele.
(Ha nem így lenne, akkor egy 1500-as lécet is 8-900 kp-os erővel kellene leemelni. Azt meg ugye nem kell bizonygatnom, hogy az olajos léc nehéz, de azért nem ennyire.)
Ez a felületi feszültség vs. viszkozitás nem arról szólt, amikor szét akarod választani a lapokat, hanem amikor csúsztatod őket egymáson. Ez pedig egy az egyben a Newton-féle viszkozitás modell.
Nem nagyon akartam beleszólni abba a kérdésbe, hogy a tusírfesték milyen effektus miatt is "tapaszt össze" két felületet, mivel magam sem tudom a pontos választ, ezért én sem adtam "nevet a gyereknek" pár poszttal korábban. Viszont vaskukac és közötted zajló eszmecserében sem hangzott még el a jó válasz.
Viszkozitás: folyadékok belső surlódása (méz vs. víz). Ha 5mm vastagon bepasztáznék egy felületet és rátennék egy felső lapot, de nem engedném, hogy lejjebb menjen, éppen csak kissé belenyomódna a pasztába, no akkor lenne jelentős szerepe a viszkozitásnak, ha szét akarjuk húzni a lapokat. Ha elkezdem széthúzni a lapokat és nem pótolom a pasztá at,kkor levegő megy a helyére. Én arra fogadok, hogy ilyen körülmények között alig lenne érezhető az emeléshez kifejtendő erőben a paszta jelenléte.
Felületi feszültség: igazából levegő-folyadék határrétegben szokták értelmezni. Az a lényeg, hogy a folyadék belseje felől kifelé haladva megszakad a folyadék molekulákból álló közeg, lesz egy határfelület, ahol csak az egyik féltérből hat kölcsön a folyadékmolekula más molekulákkal, a másikból nem, ezért ott extra erő kell pl egy molekula kiemeléséhez. Másképp is rendeződnek a molekulák a felületen, mint belül.
Tehát egyik jelenség sem magyarázza igazából miért is "tapasztja össze" a tusírpaszta a két lapot. A válasz szerintem két jelenség együttes fellépése. Az egyik már elhangzott és elég nyilvánvaló. A tusírpaszta kitömködi a lapok közötti rést, tehát a légnyomás összenyomó ereje jobban érvényesül. A másik pedig az adhézió jelensége, ami valamilyen szilárd anyag és folyadék határán alakul ki: ez egy vonzó (vagy taszító) kölcsönhatás, melyet a folyadélmolekulák érzékelnek. Az egy jó kérdés, hogy a felülettől távolodva hogyan cseng le az edhéziós erő. Ha két lap már nagyon sík akkkor a köztük levő távolság < 10 um, mondjuk. De lehet ennél sokkal kisebb is.Egy molekula érezhet adhéziós vonzóerőt mindkét irányból. Másrészt, az adhéziós erő miatt a molekulák nem szívesen mennek odébb, hogy beengedjék a levegőt a két felület közé. E legutóbbi jelenség már szorosan összefügg a kapillaritás jelenséggel és határfelületi feszültséggel.
,,Elméletben annyi lenne az erő amit írsz, a valóságban viszont jóval kevesebb.
Egyrészt soha sem tökéletesen szorítod ki a levegőt, a másik, hogy az élek sem tömítettek.''
Persze, ez csak egy elméleti fejtegetés, egy egyéb csomó faktor van a dologban, mindkét irányban.
Ez az egy, amit könnyű kiszámolni. És valóban, csak akkor érvényes, ha valóban jól "összecuppan" a két lemez.
Ha kelleténél vastagabban kened fel a tusírfestéket - amikor kék lesz az egész munkadarab - akkor viszont elég könnyel meg tudod ezt csinálni.
Ilyenkor valóban számolhatsz is ezzel az erővel, mert a "ragasztóréteg" (a festék) nagyon vékony és nagy a viszkozitása. Emiatt oldalról nem fog tudni beszivárogni a levegő belátható időn belül.
,A felületi feszültség ami szintén jelentős erőt okoz, ezt érezzük kézzel elsősorban.''
Nem, nem a felületi feszültség ez, hanem a viszkozitás.
És ez is függ attól természetesen, hogy mennyi levegő és mennyi kontaktus van.
Remekül érződik is ez hántoláskor. Először szinte siklik-lebeg a munkadarab a tusírlapon, aztán ahogy mozgatod és távozik a levegő, egyre jobban összeragad a kettő.
Elméletben annyi lenne az erő amit írsz, a valóságban viszont jóval kevesebb.
Egyrészt soha sem tökéletesen szorítod ki a levegőt, a másik, hogy az élek sem tömítettek.
A felületi feszültség ami szintén jelentős erőt okoz, ezt érezzük kézzel elsősorban.
De maradjunk az elméleti értéknél: pl.:10m2-es platni nemigen kell, de legyen ennyi. Ahhoz kellene e szerint 100 t emelőerő. Nem ügy híddaruval sem, de lehet hidraulikusan is emelni.
Láttál már egyébként olyan darut amivel precíziós gépeket szerelnek? Nem a betongerenda emelésére megszokott kivitelről van szó, azt sem látod, hogy mozog, olyan lassan is tud dolgozni, és sokkal merevebb is.
Ha csúsztatod oda a festés...
Egyébként egy 1m2-es platni sem 200 kg... A saját 2m2-es platnim közel 1500 kg... :)
A garancia jobb hijan az a kis ötször ötcentis papirka, van rajta egy gyariszam.
A kis tusirlapot, mondjuk 25 centis, probalgattam rá a granitra tegnap, mar azzal fel tudtam volna emelni a granitot. Tenyleg a lecsusztatas segit.
Lehet, hogy a nagy tusirlapot meg felteszem az ebajre meg mindenhova, amennyiert vettem, annyit szerintem kapok érte aztan használom a granitot boldogan. Akkor nem kell szerelocsarnokot epiteni neki.
Én sűrített levegővel szoktam szétválasztani az összetapadt lapokat . Egy mandzsetta segítségével ( általában gumi wc pumpából alakítom ki a mandzsettát ) folyamatosan nyomatom a két felület közé a sűrített levegőt , miközben láncos emelővel szép lassan kezdem emelni a felső részt . Ily módon észrevétlenül szokott elválni a két felület egymástól .
A hántolandó felület olyan részénél ahol nem szükséges a sarkos felület , oda célszerű egy laposabb ( kb. 15 fokos ) letörést készíteni ( pl. reszelővel ) , hogy könnyebben bemenjen a sűrített levegő .
Vettem egy 400mm-es Grade I vonalzot is, ugyancsak olyat, mint a videóban látható volt. Ez néhány um pontossággal egyenes. Ez volt a referencia felület, melyet 2mm magas hasábokra állítottam, és a 1,99 -- 2,01 közötti készlet (2db készletből összerakva) elemeivel teszteltem a léc felületétől való eltérést. Ahogy írtam, jól ki lehetett mutatni a felületeken a festéssel korábban látott hullámosságot. Számomra a legnagyobb haszna ennek a méréssorozatnak eddig az volt, hogy az eddig legjobbnak tekintett 1m-es lécemről ez a mérés igazolta, hogy nagyon jó sík (köszörültettem...) és így a többi lécben van hiba, amit eddig hozzá hasonlítottam.
Írhatnál pár szót a mérésről, engem érdekelne. Pl mit támasztottál rá a lapra, fix méretű hasábokon volt a szélein, honnan tudod hogy az etalon sík ebben a tartományban? :)
Az orosz fickó videót pár hónapja végignéztem, sőt, vettem is ebay-en olyan 1um-es lépésközű mérőhasáb készletekeket, amelyekkel meg tudtam ismételni a méréseit a saját sík etalonjaimon. Egész jól összhangban van a festések eredményeivel. Szerintem erre a videóra gondolsz:
És még egy fontos tényezőt nem is említettél: Az egyenletes festékfelvitel se annyira triviális. Saját tapasztalat, hogy mennyire meg tud szívatni ha ugyanazon felületet kétszer egymás után festesz és épp sikerült kicsit vastagabban kenned a festéket... :)
Vagy alatta marad egy kis pöszmösz(ke)...
A 00-ás besorolásnak valószínűleg mint mérőlap (nem tusír síketalon) felhasználás esetén van nagyobb létjogosultsága. Ha temperált mérőszobád van... :)
Van az az orosz fickó aki hasábokkal méregeti be a lapjait, meg csiszolással dolgozik nagyrészt (nyilván most nem találok egy videót se tőle), neki van az egyik lapmérős részében hogy egy pár másodperces melegítésre jópár mikront elmászik a méret.
Ez egy tök jó videó, de elolvastad, miről szól a beszélgetés?
Hol tesznek ebben a videóban egymásra két nagy platnit?
Autokollimátorral lövik be síkra a lapot, nem összehántolnak kettőt vagy hármat.
De a videó tényleg tanulságos: mint mindig, itt is fordítva fogják a japánok a szerszámot, mint mi nyugatiak(*) egy marha széles és szinte egyenes élű hántolóval széleseket és rövideket hántolnak.
(*) Javítok: mint a nyugatiak. Hol vagyunk mi nyugatiak...
,,Csak a daru teherbírását kell jól megválasztani. :)''
''Szóval szerintem ez csak a szokványos méretekben, meg emberi erőben gondolkodva probléma.''
Ha csakúgy fel akarod emelni, ahhoz egészen konkrétan a légköri nyomást kell legyőznöd. Ez 105Pa, ami egy nem túl nagy, 1mx1m-es lap esetén is 105N erőt jelent. Vagyis egy 10t-ás daru kellene a széthúzáshoz. Amikor meg 0.1mm-re eltávolodott a kettő egymástól, akkor hirtelen már csak 200kg-ot kell tartani. Nem szívesen állnék a közelben ebben a pillanatban.
Szóval mindenképpen csúsztatni kell, de ezzel is vannak bajok, pl. mitől lesz egyenletes a festés?
Csak a daru teherbírását kell jól megválasztani. :)
(A saját karusszel esztergám gyártásáról van olyan kép, amikor a gyárban platnin tusírozzák az állványt. Maga a gép 13t, az öntvények darabja is 4-5t.)
Szóval szerintem ez csak a szokványos méretekben, meg emberi erőben gondolkodva probléma.
Ez egy érdekes kérdés, láttam szakirodalomban szép képeket, amikor hatalmas platnikat hántolnak össze, de arról hallgattak, hogyan szedik szét ezeket. Még daruval, csúsztatva se magától értetődik.
Ennél sokkal kisebb felületek is hihetetlen erővel össze tudnak cuppanni.
Ha igazán kemény csávó, akkor tömör karbidból van köszörülve.
Akkor nem is kell kacsintania, majd pislogok én helyette is.
Értelme lenne egyébként, mert a karbid nem csak kemény, hanem hihetetlen merev is. Ezért árulnak esztergakés szárakat (pl. furatkés) is tömör karbidból (színarany árban).
Ha nekem lenne ilyen problémám én minden féle képen valami daruban gondolkodnék. Plusz kiindulva abból, hogy az esztergán a cserekerekek csereberélésekor szinte lehetetlen őket tengelyirányba széthúzni (pontos a felületük és van közte egy kis zsír is), csak szétcsúsztatni lehet őket. Így egy szépen behántolt 140 kg-os lap szerintem magával emelné a gránit lapot is, ha meg van festve. És ember legyen a talpán aki szétcsúsztatáskor oda tud figyelni ilyen tömeg esetén, hogy az élét a gránitnak ne törje le az öntvény lappal, csak a kézi erejét használva.
