Értem én,hogy mit írsz,de nem mindenben értek egyet.Először is milyen az már,hogy valaki a rossz tapasztalatai miatt így áll hozzá a potenciális vendégeihez?A stílus maga az ember és ha ilyen marad a stílusa,akkor annak hamar híre megy(vagy már ment is).Másrészt meg gondolom,hogy ő engedélyezte a pecsét elhelyezését,hogy így esetleg a forgalma is nőhessen.Na de nem kötelező a fogyasztás és ezért nem is bunkózhat a turistákkal(persze nekik is udvariasan kell viselkedni).Ha zavarja a turisták hada,akkor szóljon be az MTSZ-be,hogy már nem engedi a pecsét ottlétét.
Hidd el, hogy koromból, nememből és természetemből adódóan nem keresem, inkább kerülöm a konfliktusokat. Talán pont ezért – mert nő vagyok, mert elmúltam 60 éves és mert nem vagyok visszakiabálós típus – engedte meg magának a gazda ezt a hangnemet.
Régebben ugyan már előfordult, hogy a legkisebbet- még motoron - küldte elém, aki messziről kiabálta, hogy NEM VAGYUNK NYITVA, NEM VAGYUNK NYITVA!! Azt sem tudom elfelejteni, de ez az utolsó találkozás mindenen túl tett.
Talán pont azért esik annyira rosszul, mert a túrázásaim, most már inkább csak nagy sétáim (16-17 km fölé már nem szívesen megyek) során mindig kedves túratársakkal és helyi lakosokkal találkoztam. Még a kisebbségnél is én inkább a segítőkészséget tapasztaltam.
Köszönöm a biztató soraidat. A Mátrában havonta előfordulok és ha halványul az emlék talán benézek, de nem gondolom, hogy a kávénak olyan íze lesz, mint korábban volt.
Mai infó szerint van még plakett bőséggel, úgyhogy csak tessék csak tessék!
Lehet menni és csinálni! :-)
Az út végig járható, 1-2-3-4 helyen az eredeti nyomvonal helyett picivel arrébb kell menni, de minden megoldható. Felmértem mindent, majd megpróbálom hamarosan feltenni a térképre is
A kutyás helyen is kerestem kerülőt, van (ráadásul még szép is!), de végül nem bírtam a kíváncsiságommal és alulról nekiindultam a kutyáknak is. Méla undorral végignézték (50 méterről) ahogy elgyaloglok előttük, majd ugyanott persze vissza is kellett jönnöm :-)
Bakancsra fel, még virágzik az akác, meg minden, ezúttal nagyon szép két napom volt! (nem lett szocio-depresszióm)
Majdnem egy hónap telt el, mire újra nyeregbe tudtam szállni, hogy folytassam a még áprilisban megkezdett Dunazug 300 kerékpáros túramozgalom teljesítését. Eddig Budapestről indulva, Szentendre és Visegrád érintésével jutottam el a hegyek között Esztergomba, most innen folytattam az utat, a cél a kiírás szerint mintegy 93,8 km távolságra lévő Tata volt a Gerecse dombjain keresztül.
Most is korán indultam otthonról, fél öt felé már nyeregbe is pattantam, hogy a szokásos úton, a Tétényi-fennsíkról legurulva a Budafoki út – Petőfi híd – Nagykörút útvonalon elguruljak a Nyugati pályaudvarig. A jegyet megvéve körbetoltam a bringát a váróteremben, hogy aztán a legszélső vágányon várakozó és 5:50-kor induló Flirttel negyed nyolcra már Esztergomba érkezzek. Most nem sokat molyoltam a készülődéssel, hiszen terveim szerint a tatai nézelődés végén még el akartam érni a 16:27-kor Kelenföldre induló személyt.
Pár perc alatt összekapva magam kitoltam a drótszamarat a vasútállomás előtti térre, ahol aztán rögtön tankcsapdányi gödrök között találtam magam. Teljesen felújítják a terecskét és a hozzá csatlakozó Baross Gábor utcát, szemre teljesen felbontották nem csak az aszfaltburkolatot, de az út alapozásáig mindent eltávolítottak. Járdázva tekertem ki a Kiss János altábornagy útra, ahol a kiírás szerint el kellett hagynom a várost. A párás, de hideg reggel miatt ködfoltokon átvágva értem el Esztergom déli határát, itt egy épülő körforgalom dombján egy pillanatra megállva körbepillantottam. Észak felé a városban a köd már alacsony rétegfelhőként felemelkedett, de a közeli Suzuki gyár még szégyenlősen ködfelhőbe burkolódott.
Az esztergomi állomás már fel van újítva, most az előtte lévő buszvégállomás terecskéjét hozzák rendbe
Kezd felszállni a köd a városról
A Suzuki gyár még ködfelhőbe burkolódzik
Kereszteztem a vasutat, aztán a következő körforgalomban balra tértem, a Dorogot elkerülő 117-es útra és belevágtam az első, még meglehetősen enyhe kaptatóba. Feltekertem a tükörsima és a kora reggel miatt még kisforgalmú aszfaltcsíkon a Kesztölci elágazásig, itt aztán a falu felé vettem az irányt, hogy kitérőt tehessek Klastrompusztára. A házakat elérve ráfordultam a Kesztölc főutcájára, az Esztergomi útra, végighullámvasutaztam rajta a hosszú falun, pár pillanatra a kék sáv jelzések is feltűntek az útszéli villanyoszlopokon, aztán a települést magam mögött hagyva a Klastrompusztára vezető keskeny, kopott aszfaltcsíkon indultam tovább az itt újra visszatérő kék jelzésekkel együtt.
A kátyús, gidres-gödrös utacska egyre inkább belelendült az emelkedésbe, hogy aztán a még zárva lévő Tölgyfa kocsmát elérve olyan meredekre váltson, hogy leszállva a gépről inkább feltoltam azt az útelágazásig. Egész jó időt futottam, fél kilencre már le is málháztam a pálos kolostor romjai mellett lévő kéktúra pecsételőpont padjánál. A hűvös reggel ellenére teljesen leizzadtam a párás levegőben, ekkor már sejtettem, hogy ez a mai nap nem lesz egy könnyű gurulás!
Kiábrándító sitthalom a rompark mellett a kéktúra pecsételőhelynél
Egy képen minden: romok, volt turistaház, Klastrom-szirtek
Kicsit körbesétáltam a romkertben, fényképeztem egy párat, pecsételtem az igazolófüzetembe a kéktúrás stemplivel, aztán letelepedtem néhány percre kifújni magam a romkertből kihordott és kiábrándítóan hatalmas törmelékhalom melletti pihenőpadra. Megnéztem a GPS-en és a szinte vadiúj kerékpár computeren, mennyit is tekertem idáig, ekkor vettem észre, hogy a GPS-ben lévő elemek már kimerülőfélben vannak! Elővettem a hátizsák oldalzsebéből a reggel eltett vadiúj tartalékot, de beletéve azt a kütyübe, az be se volt hajlandó vele kapcsolódni! Megnéztem az elemek polaritását, hátha eltévesztettem, kicsit megbizgettem az érintkezőket is, de továbbra sem volt se kép, se hang. Visszatettem hát a régi elemeket a kütyübe, de visszafelé mindenképpen meg kellett állnom Kesztölcön egy boltnál, hogy pótolhassam azokat!
Visszafelé kissé könnyebb volt az út a hosszú lejtőn, most csak a kátyúkat kellett kerülgetnem, ez aztán maximálta a sebességet is, a fékeket keményen markolva értem el újra Kesztölcöt. Szerencsére a központban lévő jól felszerelt szupermarketban pótolni tudtam a ceruzaelemeket, amiket azonnal be is operáltam a GPS-be és megnyugodva vettem tudomásul, hogy újra teljesen feltöltött elemet mutat a kijelző! Megittam még egy jéghideg félliteres kólát, amit szintén a boltban vásároltam, aztán újra felpattantam a drótszamárra, mert már alaposan eljárt az idő! Visszagurultam a 117-es útra, ezen aztán eltekertem egészen a 10-es útig.
Egy cseppet sem veszélytelen szakasz kezdődött itt, hiszen az út szélén kellett eltekernem Leányváron keresztül a Pilisjászfalu szélén lévő útelágazásig, ahol aztán Tinnye felé fordulhattam. Nagy volt az úton a forgalom, de jól ki volt építve az út széle is, ezért aztán a surranópályán gyorsan abszolváltam ezt az öt és fél kilométert, végül az autósorokat magam mögött hagyva rátérhettem a jóval kisebb forgalmú 102-es számú útra. Tulajdonképpen itt hagytam magam mögött a Pilist és a Visegrádi-hegységet, ahol az elmúlt két túranapon tekertem és értem be a Gerecse dombjai között. Mindenesetre a Gerecse beköszöntője eléggé keményre sikerült, mert a dombok közé felkapaszkodó úton szerintem voltak 10% feletti részek is, az emelkedő derekán pár percre le is szálltam a nyeregből, hogy kifújhassam magam!
Tinnyét már a gerinc másik oldalának lejtőjén értem el pontosan tíz órakor, begurultam egészen a központig, aztán röviden rátértem a Piliscsabára vezető 133-as útra, vagyis a Kossuth Lajos utcára, de itt már erősen figyeltem a jobb oldali házakat. Meg is lett a Kossuth ház, és az előtte álló emlékoszlop pár pillanat alatt. Ebben a szépen felújított házban lakott Kossuth Lajos 1843 és 1846 között. Az igazolófüzet szerint Tinnye kombinált igazolópont, egyrészt le kellett írnom az emlékoszlop szövegét, másrészt fel kellett hajtanom valahol egy stemplit is! A szöveg gyorsan meglett, visszafelé pedig megálltam a Kossuth utca sarkán lévő kocsmánál, alkoholmentes sör híján vettem itt is egy jéghideg féllityis kólát és elkértem volna a céges bélyegzőt is, de pultos hölgy szerint az most éppen a szemben lévő dohányboltban leledzett! Azt hittem először, hogy csak le akar rázni, de ott tényleg megkaptam az igazoló bélyegzést! Megittam a kocsma előtti árnyas kerthelységben a kólámat, aztán továbbindultam.
Tinnye - Kossuth ház, előtte az emlékoszloppal
Az Únyi-patak völgyében vezet a jó minőségű aszfaltút
Kőkereszt egy útelágazásban
Egy nagyon kellemes része kezdődött itt a túrának, hiszen Úny, Sárisáp és Annavölgy érintésével végig kellett tekernem az Únyi patak széles völgyén. A jó minőségű, de nagyon kisforgalmú aszfaltút kényelmesen hullámzott végig a tájon, nekem meg volt időm és energiám a tájat figyelni. Egy pillanatra feltűnt a dombok között a Nagy-Gete aszimmetrikus háta, aztán Annavölgyön átvágva vettem észre, hogy az országút pont Hegyes-kő sziklás feje felé tart! A Tokodi pincék melletti útkereszteződéshez közeledve pedig a Kőszikla sziklás homloka tűnt fel, de ez sem a kéktúrát járók nézőpontjából.
És ekkor villámként hasított belém a felismerés: én ebben a kerékpáros túramozgalomban is a kéktúrát keresem! Hiszen már számtalanszor köszöntöttem az utamon a kék jelzéseket régi ismerősökként: Hűvösvölgyben, Pilisszentkereszten, Pilisszentlászlón, Visegrádon, a Pap-réten és még számtalan helyen, ahol kereszteztem az OKT útvonalát! De most is jó érzés volt látni a Nagy-Getét, vagy éppen a Hegyes-kő sziklás ormát! Sőt, szinte már előre tervezem, várom ezeket a találkozásokat! Szerintem ez már beteges! Hiszen pont azért vágtam bele a túrakerékpározásba, hogy ne kéktúrázzak, de úgy látszik, ebből nagyon nehéz lesz kigyógyulni! Meg kell tanulnom kicsit más szemmel nézni a világot, de nem tudom, sikerülni fog-e ez a szemléletváltás!
A Nagy-Gete
A Hegyes-kő
A Kőszikla. Ezek mind ismerősek a kéktúrázó múltamból
Ezen gondolkodva fordultam rá a Tokodi pincék melletti elágazásban a Gerecsén átvágó 1119-es útra, aztán a kaptatóján feltekertem a péliföldszentkereszti út elágazásáig. Rátértem erre a keskenyebb, de jó minőségű aszfaltútra, aztán nemsokára feltűnt előttem a Bajóti Öreg-kő kétpúpú háta, aztán utána nem sokkal a zarándoktemplom tornya is. Kényelmes tekeréssel értem el a templomhoz vezető utacskát, feltoltam rajta a bringát, aztán a kolostorépület melletti murvával vastagon felszórt sétányon végigbaktatva újra nyeregbe pattantam és eltekertem a Szentkútig. Ez is kombinált ellenőrzőpont: le kellett írnom a forrás feletti kerámia szentkép szövegét és stempliznem is kellett a kéktúrás bélyegzővel. A szöveg hamar meglett, aztán a fára szerelt kéktúra stemplihez visszatérve a bélyegzést is elintéztem.
Feltűnt előttem a Bajóti Öreg-kő
Megérkezés Péliföldszentkeresztre
A Szent-kút. A kerámiára írt szöveget természetesen töröltem, mert ez szükséges az igazoláshoz!
Jól álltam idővel, a távnak már több mint a felén túl voltam, de még csak háromnegyed tizenkettő felé járt az idő! Megebédeltem a padnál, ittam a már eléggé megcsappant citromlevemből, aztán egy hosszabb pihenő után csak akkor kezdtem el készülődni, amikor a templomocska harangja pont délre kongatott. A kék jelzéseket követve kapaszkodtam fel a keskeny aszfaltút szívatós emelkedőjén a dombhátra, itt újra feltűnt mellettem az Öreg-kő púpja, aztán a lejtőn lesuhantam Bajótra. Végiggurulva a falun rátértem az utolsó házaknál kezdődő széles, kitűnően aszfaltozott kerékpárútra, ezen aztán tovább ereszkedtem egészen Nyergesújfaluig. Egy dolog akasztott itt csupán ki: a kerékpárút táblákkal jelzetten alá volt rendelve minden becsatlakozó földútnak, tanyakijárónak!
Újra kiértem a 10-es útra, itt sem volt kisebb a forgalom rajta, mint Leányvárnál! Szerencsére itt is volt jól kiépített kerékpárút, örömmel fordultam rá, de ez néhány száz méter után minden táblajelzés nélkül hirtelen véget ért! Tanácstalanul körülnéztem, de csak nem láttam semmilyen folytatást, így aztán kifordultam a főútra. Már éppen felvettem az utazósebességem, amikor megint észrevettem a bal oldalon az újrakezdődő kerékpárutat. Volt benne egy kis folytonossági hiány! De itt már nem tértem vissza rá, mert a kerékpáratlaszom szerint úgyis véget ér majd a szomszédos Lábatlanban! Az út is elég széles volt, még a szélén sem volt töredezett, jól lehetett tekerni rajta. Az útszéli Vaddisznó Söröző cégére azonban megállított. Beparkoltam a járgánnyal a kerékpártárolóba, aztán beléptem a kocsmába.
Kora délutánra egyre fülledtebb lett a levegő, jól esett az ivó hűvöse, de sajnos nekik sem volt alkoholmentes sörük, be kellett érnem itt is a jéghideg kólával. Kicsit még beszélgettem a törzsközönséggel, kérdésükre elmondtam, honnan jövök, és merre megyek tovább, ők pedig elmesélték, hogy Dunaszentmiklós felé vezető keskeny országutat tavaly leaszfaltozták, eltüntetve a kátyúk egész légióját. Ennek örültem, mert a gugli szerint valami csapnivaló volt az út állapota, amikor az útvonalbejáró kocsi végigment rajta, aztán háromnegyed egy felé innen is továbbindultam.
Bajóti részlet
Duna-parti panoráma 1.
Duna-parti panoráma 2.
Végigtekerve a 10-es út hosszú, Dunát kísérő szakaszán csak kétszer álltam meg egy-egy panoráma kedvéért, aztán hamarosan, még Neszmély előtt elértem a Dunaszentmiklósra vezető út kezdetét. A minőségét illetően tényleg nem voltak problémák, csak a meredekségével! A középső szakasza 10% körüli lehetett, itt végül nem az erőm fogyott el, hanem a levegőm! A párás meleg is kiszívott eléggé sokat belőlem, végül az emelkedő derekán feladtam, leszálltam a nyeregből és toltam felfelé a kétkerekűm! Ami nem is volt baj, hiszen így a szerpentinkanyarokban és a tetőn körül tudtam pillantani, ami elmaradt volna, ha a szemembe folyó sós izzadtságtól félig vakon, lihegve tekertem volna a pedálokat!
Kilátás a szerpentinről a Dunára 1.
Kilátás a szerpentinről a Dunára 2.
Ezek meg már a gerecsei dombok ugyanonnan fényképezve
Ugyanis a kilátás pazar volt visszatekintve a Duna széles völgyére! Ez tényleg kihagyhatatlan látnivaló! Végül nyeregbe pattantam és egy már megszelidült kaptatón értem fel a tetőre, a Hilltop borászathoz és borkóstolóhoz. Kicsit még billegett az út a dombtetők között, aztán begurultam rajta Dunaszentmiklósra. Itt is kellett pecsételéssel igazolnom, szerencsére a Zöld Akác vendéglőt nyitva találtam a központban, a templom mellett. Itt aztán kaptam céges pecsételést és alkoholmentes Heinekent is. Igaz, csak 0,33-as volt, de megittam belőle kettőt, hogy a kiszáradást elkerüljem és kipihentem ezt az utolsó, nagyon meredek kaptatót is. Kicsit még elüldögéltem a vendéglő hűvösében, aztán háromnegyed kettő felé továbbindultam a már közeli Tatára.
Dunaszentmiklós - A Zöld Akác vendéglő
Dunaszentmiklós - Római katolikus templom
Kilátás a dombhát pereméről Tatára
A faluvégen értem el a dombhát peremét, innen aztán páratlan kilátás nyílt még ebben a párás hőségben is az alattam, a síkon fekvő városra. Készítettem egy panorámaképet a tájról, aztán nyeregbe szállva lezúdultam a kitűnően aszfaltozott úton a dombhátról. Szomódon megállás nélkül gurultam át, a falu végén rátérve itt is a kitűnően megépített kerékpárútra. Ezen kerekeztem át Tatára, de itt a vasútállomás mellett a kerékpárút elvált a felüljáró felé forduló országútról és bevezetett családi házak közé.
Itt aztán egy rémálom kezdődött, mert véget ért a kerékpárút, és bár időnként ki volt téve egy-egy, a centrumot jelző nyíl alakú tábla, de alapjában véve arra mehettem, amerre akartam. Ebben csak az egyirányú utcák szövevénye gátolt, amit valami elképesztő logika szerint hoztak létre: az ember teker egy nyílegyenes utcán, aztán egyszer csak előtte virítanak a piros behajtani tilos táblák! Ilyenkor nem volt mit tenni, megérzés szerint lehetett balra vagy jobbra fordulni. Azért csak kereszteztem a vasutat egy sorompós átjáróban, és kis kevergés után elértem a központot is.
A várhoz érkezve pecsételtettem a TKM bélyegzővel a vármúzeumban, méghozzá kétszer is, mert ez egy szakaszhatár a túrámon, aztán kicsit még lézengtem a tóparton, de már nem sok kedvem volt nézelődni: a párás hőség és a megtett táv elvette ettől a kedvem, végül jobb ötlet híján visszatekertem az állomásra. A jegyem megvéve és a kerékpárt átcígölve a felüljárón letelepedtem a peron egyik padjára és élveztem a lassan beboruló ég alatt feltámadó szelet. Hosszan bámultam egy fekete zivatarfelhőt, ami szemre pont Dunaszentmiklós felett húzhatott el, aztán pár perc késéssel megjött a Flirt, amivel fél hat felé értem fel Kelenföldre.
Tata - A Vár
Kilátás az Öreg-tóra
A túra végpontja a tatai vasútállomás volt
Zivatarfelhő Dunaszentmiklós irányában. Ezt éppen elkerültem.
A vonatról leszállva pont szakadt az eső, próbáltam az aluljáróban kibekkelni a zivatar végét, aztán telómat elővéve a met.hu radarképén láttam, ez éppen Közép-Buda felett dekkol és nem mozdul semerre sem! Akkor pedig hegyibe! Még zuhogó esőben pattantam fel a nyeregbe, de alig tíz perc alatt kiértem a felhő alól, és már napsütésben értem fel a 70-es úton a fennsíkra. Hat óra felé léptem be a lakásunkba. A túra hossza az esztergomi vasútállomás és a tatai vasútállomás között a GPS és a kerékpárcomputer is szerint 96 km volt.
Szokás szerint most is közzé teszem a túra trekkjét:
A helyzet pár éve ugyanaz amit leírsz, ugyanakkor évek óta nem is nagyon változik. Nagyrészt készen van a kerítés, de még most is simán be lehet menni. Ebből élnek, nem is hiszem hogy cél a ház teljes szeparálása. Tulajdonképpen egyetértek veled, hogy fel vagy háborodva, mert akadnak esetek mikor bizony bele lehet szaladni egy kis afférba Ágasváron, olvastam már mástól is ilyet. Annak ellenére mondom ezt hogy mostanában jártam ott egy párszor, és bár nem vagyok konfliktuskerülő típus, nekem mégsem sikerült konfrontálódnom, persze nem is ezért mentem, sőt.... Megértem a helyzetüket, kellő tisztelettel köszöntem be mindig, ittam kávét, ettem valamit, és soha nem is volt gond. (tavaly év végén összesen háromszor voltam fent, mindig tele voltak vendégekkel, szerencsére)
A lényeg a következő: A Juhász család évtizedek óta ott él, ebből él, próbálja normálisan csinálni, de sajnos vannak akiknek ez szúrja a szemét. Talán mert jó helyen van a ház, és másra, másnak is jó lenne? Ki tudja, de a szélmalomharc fel tudja őrölni az ember idegeit, ez biztos. Erről a vonalról ennyi elég is.
A másik, hogy bizony mostanában a kéktúrázók (és a teljesítménytúrázók!) felhígulásával bőséggel akadtak kellemetlen tapasztalataik az Ágasváriaknak is, és itt jön ki az hogy hiába normális 10-ből 9 turista az az egy megbélyegzi az összes többit is a viselkedésével. Konkrétan meséltek is olyan teljesítménytúrázóról aki rendkívül bunkó volt, de akadt már ilyen kékező is, afféle "hunapecsét" típus. Gondolj bele, ha összeakadsz pár ilyen "furulyával" akkor onnantól kezdve te is gyanakodva méregeted a többieket is.
Amit még fontosnak tartok, hogy ha már arra járunk, menjünk be a büfébe, és legalább egy kávét igyunk már meg. Nem a legolcsóbb, de közel 700 méteren egy turistaházban miért is lenne olcsó? Mert az ugye olyan természetes hogy Ágasvár ott van ahol van 80 éve, de azt hajlamosak vagyunk elfelejteni hogy ők ott bizony abból próbálnak megélni hogy aki arra jár az eszik, iszik valamit, vagy éppen ott is alszik! Sajnos van olyan aki ezt is úgy kezeli hogy "nanehogymáfogyasszakmerénvagyokajaniideapecsétet" Na, ez nem a jó megközelítés, mert szerintem egy kávéval, egy rántotta elfogyasztásával, vagy csak egy csoki vásárlással azért hozzájárulhat mindenki ahhoz hogy ez a szinte már egyedülálló turistaház továbbra is fennmaradjon. Vagy különben legközelebb lehetséges hogy már vadászházként köszön majd vissza ránk, jóval magasabb és erősebb kerítés mögül...
Ha megpróbáljuk egymást megérteni akkor könnyebb lesz nekik is és nekünk is. Remélem tudtam árnyalni a képet.
"Csak az haragszik aki nem kérdez" Te kérdeztél, remélem már nem haragszol annyira. Menj fel még egyszer!:-)
Ágasvárral mi történt? Búcsút kell mondani ennek a kedves pihenőhelynek? Elkeserítő - számomra legalábbis - a helyzet! Körbe szalagozva, hatalmas „magán terület” táblák, a tulajdonos által kitett terelő táblák a szinte semmibe. A nyitva tartás, kiírás szerint már csak szombaton és vasárnap 08-tól 18-ig.
A hangoskodó, közel sem kedves tulaj közölte, hogy 18 éve nem vezet itt át turistaút és hogy nem lehet megtanulni azt, hogy csak hétvégén vannak nyitva.
Nagyon szerettem arra járni (2-3 évente sort kerítettem rá), betérni egy kávéra, esetleg reggelire, de soha többé nem próbálom meg, valószínű amúgy is ez a cél. A teljes elzáráshoz elöl a kerítés oszlopok, hátul - ahol hivatalosan is elterelték a kéket - a kapu is készen van. Tekintettel arra, hogy Mátraszentlászló felől mentem az alsó úton, így nem tudom, hogy a ház felöli bejáratnál mi a helyzet, de gondolom hasonló elzárások vannak ott is. Csütörtökön voltam ott, de azóta sem tudok napirendre térni a tapasztaltakon
A fentiekhez képest a honlapjuk szerint szeretettel várnak.
Szvsz ne aggódj e miatt. Egyébként meg ha még nem kompoltál át a Dunán akkor érdemes megtenni, jó a kilátás, és van egy kellemes hangulata a nagy víznek.
OK, igazából azt szeretném elkerulni hogy a kihagyott 400m séta miatt szerencsétlenkedjek majd, ha egyszer végre meglesz az egész 😀 (komp-vasút között Nagymaroson).
egyáltalán nem szőrözés a kérdésed, hiszen ha megnézed az elmúlt napok termését, akkor láthatod, hogy az OKT nem a gyengék sportja. Itt kőkemény elvek vannak.
Kérdésedre a válasz - nos ha a keményvonalat tekintem, akkor jó lesz, ha beiratkozol egy vizenjáró tanfolyamra, mert csak az minősül igazi teljesítőnek AKI VÉGIGGYALOGOLJA AZ EGÉSZ ÚTVONALAT.
Ebből a szempontból valljuk be, necces, hogy esetleg abban gondolkodtok, hogy komppal átmentek. Ezt a bűnt úgy tudjátok enyhíteni, hogy miközben a komp egyik parttól a másikig sodródik, ti folyamatatosan sétáltok az orra és a tat között. Ezzel kb mintha legyalogoltátok volna a távot. De hangsúlyozom, MINTHA!
Nagyon elterjedt - és a keményvonalat tekintve, elképesztően szégyenteljes - az a szokás, hogy egy nap befejezitek mondjuk Visegrádon. Hazabuszoztok aludni, majd másnap a Nyugatiból kivonatoztok Nagymarosra. Itt felmerül a kérdés, hogy mi lesz a Dunán kieső pár méterrel.
Ha a távot tekintem, akkor ha mondjuk átsétáltok a Margit hídon a budai hídfőtől a pestiig, akkor lehet némi hazugsággal azt állítani, hogy lejártátok a távot - igaz kicsit lejjebb.
Viccen és szarkazmuson kívül - nyugodtan tegyetek úgy, ahogy belátásotok engedi. És bármelyik fenti megoldás működik, mínusz az eltúlzott betétek.
Az én úgy képzelem mindig nagyon komoly faktor szokott lenni a statisztikák gyártása során. Luxemburgban például így könyvelik a zamerikai cégeket. Én úgy képzelem hogy korrektek az elszámolások.
A Baktakék-Nyésta-Rakacaszend térség meg eleve olyan, hogy oda sokszor szokott csak úgy eljárni az ember. Rengeteg üzleti tárgyalás szokott ott bonyolódni a térség fejlett ipara miatt, meg full wellness is a környék, ami ugye vonzza az éppen arra járókat. Ezért Szombathelytől özönlik oda a nép csak úgy mellesleg. Emiatt az utak hálózata is úgy van kialakítva, hogy fél óra alatt nyílegyenesen, jó országúton én alatt be tudom járni a térséget kocsival, még véletlenül se kell csalinkáznom kietlen mellékutakon a semmi háta mögött étlen-szomjan...
Lehet szorozesnek tunik, de a kek túrának szerintetek része A Visegrád, rév — Nagymaros-Visegrád vasúti megállóhely közötti szakasz vagy sem? A pilisi túra a Duna jobb parton végződik, a borzsonyi pedig a balon indul. A füzetben a pecsétek nem okositanak ki.
Országos Kéktúra Hollóháza-Nagy-Milic-Füzérkomlós 17km
Ez itt a föld, ami szívembe írta, Égő betűkkel hazám nevét. Karjai hatalmas hegyekként fonják, Körbe a világ legszentebb helyét.
Mikor nagy ritkán a Zempléni-hegység felé veszem az irányt mindig megfigyelek magamon egy fura dolgot: Patetikusan szólva kinyílik a lelkem, szárnyalnak a gondolataim, feldobódok, kapkodom a fejem jobbra-balra, az ott a Tokaji-hegy adótornya, amarra Regéc, előttem 'Patak, a távolban meg már a Trianoni határ szomszédságában a Sátorhegyek, Sátoraljaújhellyel, ország ez itt az országban, Rákóczi földje, a szabadság bölcsője...
Most is így volt, bár egy napra indultam, mikor elértem a Zempléni hegyeket már éreztem hogy egy hét is kevés lenne, de ez van. Éjszaka mentem, de a feeling így is megvolt, sőt, ami Szerencsen fogadott az út közepén az a látvány lenyűgöző volt. Füzérre hajnali kettőkor érkeztem. A kocsi hátsó ülésén egy artistát megszégyenítő pózba vágtam magam, de még így is hamar elaludtam. Fél 6 körül a szemben lévő ház emeletéről egy kíváncsi tekintet figyelte minden mozdulatomat, így aztán hamar felébredtem, és 5 perc alatt a túra kiindulópontján, a vár parkolójában voltam. Érdekes, de nagyon jól bevált logisztikát alkalmaztam... Na, de ne ugorjunk előre, indulás Füzérkomlós felé! Az Országos kék új nyomvonalán, a bicikliúton nem lehet eltévedni, szépen vezet végig a címoldalakra való, ikonikus füzéri réten, melyen megfordulva bízvást mondhatjuk hogy az Országos Kéktúra legszebb háttérképe fogadja a túrázókat.
1. Szerencsre érve éjszaka
2. a jól ismert kép (aszfalt nélkül szebb volt, de hasznos a bicikliút)
3. Rockenbauer Pál és csapata is megpihent itt
Füzérkomlósra beérve klasszikus utcakép fogad, egy bácsi jött szembe a tehénkéjével (tehénke..., 500-600 kilós volt a kis drága:o) ) Jó nagyot köszöntem neki, majd felugrottam az 5 percen belül érkező hollóházi buszra. Hollóházán a buszfordulónál, az emlékműnél szálltam le. A meglepően gazdagon felszerelt Vadász kisboltban (a kocsma mellett) vettem szlovák turista szalámit, (nagyon jó!) és még pár dolgot, majd irány a Velky-Milic! Errefelé már nagyon egyben van a két nép, szlovák és magyar, kétnyelvű sok minden a falvakban is. A Bodó-rét aszfaltjáig az a pár kilométer megelehetősen gazos, olykor nehezen járható szakaszokkal, de azért ki van taposva. A Bodó-rét megszűnt büféje helyett (mi még ettünk itt 2010-ben) a kék + elágazásnál van a bélyegző. Az elmúlt napok témájára utalva azt mondom hogy a lehető legrosszabb helyen!! A kék + 3-4 kilométer ereszkedéssel a Füzéri vár parkolója felé a kevésbé elszántaktól szinte követeli a rövidítést! Na, de tőlem hiába, mert én kifejezetten a Nagy-Milic miatt jöttem. A Bodó-réten újítgatják a házakat, a büfé épületét is. Kilátás Kassa felé egészen jó.
táblák
Meg akartam nézni László-tanyát is, de nem lehet, a kerítés masszív, kamera, minden ami kell. Most nem Károlyinak hívják az urat. (tudom kié amúgy, mindenki tudhatja...)
" Haladna ez a K jelzés le, Lászlótanya felé, de az úton is keresztbe húzott drótkerítés utunkat állja... reméljük hogy a turista újra szívesen látott vendég lesz s bélyegezni is lehet majd ismét."
Országos Kéktúra atlasz 2001.
Ha a László-tanyát megnézni nem is tudtam, egy félórás le-fel mászkálással a teljes egykori, 80-as évekbeli kék utat felfedeztem. Némi kavargás után újra a Nagy-Milic felé indultam, a széles, jól kijárt szekérúton, majd egy ponton felkapaszkodtam a gerincen futó Északi Zöldre. Az Északi Zöld a kéktúrával és egy szlovák sárgával együtt éri el a 895m magas Nagy-Milic csúcsot.
1. erre jött le a kék a László-tanya felé. fent, a meredekebb rész peremén fut a mai kék
2. színek... itt jól elférnek egymás mellett
3. a Nagy-Milic tetején
A kéktúra "Szent-Hegyén" megpihentem, fotózgattam, sokszor csak ültem és emésztgettem hogy itt vagyok. Megint. És remélem nem utoljára. A történelem megkerülhetetlen, a kettévágott hegyen, ahol a csúcsot elcsúfító obeliszken is állandóan átfestegetik a színeket... a kék és a zöld szín, amely turistajelzésként együtt halad, az obeliszken egymást váltják...
Ez itt a föld, ami keblével táplált, Megannyi idegent, s minden magyart, Mégis akadt ki a jóért cserébe, Hálából inkább a húsába mart.
A Kis-Milicen álló kilátó jobb lenne a körpanorámát nyújtó Nagy-Milicen, de a kilátás persze innen is nagyon szép. A sokat vitatott, de az Országos Kéktúra Zempléni, Csereháti részéről vitathatatlanul nagyon jó könyvet író Peták István így ír a Nagy-Milicről:
"...Itt valamikor egy kilátó és országzászló állott.Megérdemelné hogy ismét legyen itt egy kilátó, hiszen a Gömör-Szepesi Érchegység legmagasabb csúcsán vagyunk...Szlovák oldalról is könnyen megközelíthető, így aztán az Írott-kőhöz hasonlóan mind a két ország turistái könnyen felkereshetnék.Szép lenne: az Írott-kőn is és itt is egy olyan kilátó állna, amelyet két ország területéről is meg lehetne közelíteni... A Nagy-Milic csúcsa az a hely ahol joggal érezhetjük úgy hogy innen kívánjuk indítani a mi, személyes Szent-István Vándorlásunkat"
A kilátó után az ereszkedés Füzér irányába valami brutál, eszembe jutott hogy 5 éve bizony itt kapaszkodtam felfelé. De hogy hogyan, az rejtély.
1. kilátás a Kis-Milicről Füzér felé
2. a kilátó
3. itt már a Nagy-Milicre van panoráma, a Füzéri várhegyről
A Füzéri vár környékén is sokféleképpen ment már a kéktúra, sokáig a várhegy nyergén keresztül, Pusztafalu felől érte el a falut, ennek az útnak egy jó csomó jelzése fellelhető még a várhegyen. A felépített Füzéri várat érdemes megnézni, nagyon szépre sikeredett. Szerencsém volt, nem voltak olyan sokan, és így egyedül lehettem több helyiségben is, így a káprázatos, csillagos tetejű kápolnában is. Rég éreztem ilyen jól magam.
Itt bárhova lépek, otthon vagyok, Felettem a csillagösvény ragyog, Köszönt a nap, köszönt a hold. Ahol születtem, ott is halok.
Mint mindig, most is azzal az érzéssel indultam haza hogy ha lehetne már holnap visszajönnék.
Annyit beszélünk itt a csalásról és, hogy hogyan lehet(ne) kiküszöbölni, hogy komolyan kezd érdekelni a nagyságrend. Ódorvári azt írta régebben több ezer emberből 3 buktázott. Nem tudom, meddig volt szóbeli beszámoló, de ha 3000 embert veszünk mondjuk, akkor 0,1 % volt az, aki csalt. Tudom, hogy ez egy nagyon durva saccolás, de talán érzékelteti a nagyságrendet.
Mennyivel nőhetett azóta a csalók aránya? Tízszeresére? Még akkor is csak 1 % körül van azok aránya, akik miatt most ez a téma. És egyáltalán mi számít akkora csalásnak, ami miatt már nem adnának jelvényt? Vagy eleve a szándékosság "büntetendő"? Én kicsit hülye ortodox útvonalkövető vagyok, és amikor az osztrák túránkon elvétettük az utat (a megérzésemre kellett volna hallgatni), és kerülővel jutottunk le a városba, akkor azzal vigasztaltam meg magam, hogy még így is bőven a statisztikában használatos 5%-os hibahatár alatt vagyok.
Egy kicsit kapcsolódik csak ide: a múltkor néztük egy olyan srácnak a videóit, aki egyvégtében legyalogolta a Pacific Crest Trailt. Ez az USA-ban a mexikói határtól a kanadai határig tart, kb. 4300 km hosszú. Az egyik videóban egy aszfaltos szakaszon egyszer csak felvette őket egy furgon és eljutottak egy kisvárosba, ahol vásárolni is tudtak. "Kispistáztak" volt az első gondolatunk. Egy ilyen hosszú útnál viszont akár 10 km is annak számít-e?
Persze én is amondó vagyok, hogy nem kell támogatni a csalást, mert nem is kell, hogy egyre többen rákapjanak, de nem hiszem, hogy az elveken túl nagy gyakorlati jelentősége van. Remélem nem tévedek.
én ezt nem úgy képzelem hogy 1000 km-t csal le, végigjárja mondjuk Hollóházától Arkáig(?) meg Bódvaszilastól-Ágasvárig a köztes részeken meg ha épp arra jár autóval, akkor pecsétel egyet és így megspórol párszáz km olyan utat amihez egyébként nem lenne kedve lejárni
Nekem sem tiszta,hogy valakinek miért éri meg az,ha csal.Kifizet egy halom pénzt benzinre,elcsesz egy csomó időt az utazásra és kap érte egy jelvényt,amit mondjuk tudna csináltatni pár ezer forintért.Vagy venne egy régebbit vaterán.De ha valaki ilyesmit tervez,akkor írjon rám és vállalom,hogy azért az összegért cserében,amibe kerülne neki a csalós mód egy éven belül végigjárom neki és övé a jelvény...:)
Ez persze nem minősül ajánlattételnek és az összes többi ilyenkor szokásos duma...:)
Én azt nem értem, hogy ha te megcsináltad, akkor te azért csináltad meg, mert egy elit klub tagja akartál lenni, vagy azért, mert meg akartad csinálni, mert szeretted?
Ha B a válasz, akkor mi a fontosabb, a plecsni értéke - 500huf pléh - vagy az élményeid?
Ez egy.
Kettő - őszintén szólva ez a csalás dolog csak rá van húzva arra, hogy be lehessen citálni a túrázókat a központba. Lehessen faggatózni. Én ezt így látom.
És tekintettel arra, hogy egy EU-s pénzből készült is készült pályázatról van szó, nem tartom kizártnak, hogy mindez azért kell, mert esetleg az EU felé kell visszacsatolni a pályázat beruházásainak hasznosságát.
Tovább nem ragozom.
Én a plusz pecsét mellett vagyok és amellett, hogy a jövőben is maradjon meg a kötetlenség és az önkéntesség a kéktúrán.
Részemről teljes mértékben elítélek mindent, ami a régi rendszerre emlékeztet.
táblák
