Egy pontot azért kiemelnék - az a kocsma, bolt, ahol pecsétet őriznek, hogy neked nem kell azon aggódnod, hogy vajon ellopták-e, sőt sok helyen párnával adják, úgy gondolom nekem, mint túrázónak ad egy szolgáltatást, amit mindenképpen igénybe kell vegyek. Erre mondom azt, hogy ilyen helyen költök, mert ha ő ad, én is adjak.
"Az pedig, hogy én továbbra is sátrazni fogok, nem fogja bántani a th-sokat, mert a családos embereknek úgyis kelleni fog a szállás"
Ezt annyira szeretem.. mikor valaki mindent meg tud magyarázni és annak az ellenkezőjét is
Megy az ideológia gyártás, huje kocsog mindenki aki nem fogyaszt a kocsmában, ja hogy én meg nem szállok meg a falusi szálláshelyen/turistaházban, dehát az nem baj hiszen megy oda más majd fizet az
Nem érzed ez így mennyire gáz, hogy saját magaddal kerülsz ellentmodásba?
Ha nem lesz elég vendég akkor megszűnhet a falusi szálláshely is és akkor utána a családos is mehet máshová zabot hegyezni
Ilyen alapon aki nem költ a kocsmában/falusi boltban is mondhatja, hogy de az nem baj, hát majd költenek a helyiek, azok úgyis oda járnak
Én úgy próbálok készülni egy túrára, hogy túlélőkészletem legyen (víz,valamilyen egyszerű szendvics)
Aztán ha van lehetőség vásárolni, akkor ezeket szépen hazaviszem, jó az a madárlátta reggelire is.
Az szokott csak bosszantani, hogy nyáron pl. viszek magammal hideg vizet(jeget), találok egy kocsmát, ahol meg ihatom a langyos sört vagy fröccsöt...
A kérdés, hogy mennyire megalázó annak a számára, akitől veszek csak egy sört azért, hogy hazavigyem és betegyem a hűtőbe, én meg megiszom a hátizsákból a kellemes hideget.
A múltkor is szemtanúja voltam, hogy jött egy pár a kocsmába, vettek két dobozos sört, bementek a wc-be, aztán mentek is tovább.
Egyértelmű volt, hogy nem a sörre volt szükségük, mert aki figyelte a köztük történő beszélgetést, annak lejött.
Tulajdonképpen helyesen cselekedtek, mert csak az ingyenes WC-be menni eléggé gáz, kiírva meg nem volt semmi, hogy nem fogyasztóknak 100 Ft. vagy ilyesmi.
Soha nem fogok csak azért vásárolni (ha amúgy nincs szükségem rá), hogy megéljen aki adja, de szívesen fizetek érte, ha valamire szükségem van. Miért kell ebből is ideológiát gyártani?
Sokat sátrazom, kevés igényem van, és nem szégyellem magam miatta!
Itthon meg a honfitársadnak nem adsz. Én közértezni is vidéken szoktam. Mondjuk a Csereháton ráfaragtam, mert ugye a völgyekben nincs bolt - vagy legalábbis 2012ben nem volt semmi, úgyhogy ott két napig nem ettem mást csak egy zacskó diákcsemegét, amit még Miskolcon vettem Bódvaszilas és Felsővadász között..
A következőt csak ideírom, nem te írtad.
Miért kell sarkítani? Attól, hogy fizetünk a helyieknek, akiknek lehet, hogy ez az egyedüli megélhetési forrásuk és ugye jobb lenne, ha mindenki itthon tudna maradni és boldogan élni, akkor nem hinném, hogy üzletiesítés, ha költök, hogy élni tudjon. Az pedig, hogy én továbbra is sátrazni fogok, nem fogja bántani a th-sokat, mert a családos embereknek úgyis kelleni fog a szállás. És ugye nem gond az, ha a gyerekek nem a számítógép előtt ülnek, hanem inkább erdőt járnak...
"miért kell a gyalogos turizmust is a fizetőképes oldaláról nézni?Az a baj,hogy erre már külön üzletág épült és ez fogja elvenni az egész Kéknek a varázsát is.Vagy akkor mindenkinek legyen lelkiismeret furdalása,aki sátrazik,nem pedig egy turistaházban vesz ki egy szobát?"
Itt a pont, egyetértek! Sajnos a züllés jelen pillanatban is tart :(
Nekem is lesz amikor jobban fog kelleni (alpesi 6 napos túra), de alapvetően szeretek kevésbé függni az ilyesmiktől, kaja terén igyekszem az önellátásra vagy ha az nem megy akkor helyben vásárolok. Volt már ettől eltérés kényelmi/gasztronómiai okok miatt, de nem túl sűrűn.
Ha összevetjük a bezzegosztrák és bezzegszlovák fizetéseket a reálismagyarral akkor nem fog egyenlőségjel kijönni, előbbi esetében meg főleg nem. Ezt nem árt nem elfelejteni. Talán odakint nem az egy nyár alatt meggazdagodásra mennek rá, hanem ennél tovább látnak. Igen, van különbség és nem előnyünkre.
Szeretek kavezni, amikor csak tehetem megiszom egyet (ez lehet nem okos dolog, mindegy), szoval egy -egy turanapon az a parsaz forint nekem nem oszt, nem szoroz, szoval szivesen hagyok nekem nem megerzendo osszeget, de tamogatom a helyet.
Mas orszagokban teljesen. ormalis, hogy tura kozben beter az ember egy bufebe, pubba egy sorre, teara, kavera es ez mindenkinek jo.
Kedvencem, hogy egy viztarozo mellett az ut szelen volt egy lakokocsi, amolyan uvegtigrises egy kanyarban es megalltak az autok egy teara, szendvicsre. Lathatoan megelt belole a koma, maskulonben valszeg nem csinalta volna.
Ha vendéglátóipari egységben helyezték el a pecsétet, akkor mi is fogyasztunk mindig. Nekünk valahogy ez természetesen. Mi eddig csupán egyszer voltunk Ágasváron (hétvégén), de szerencsére semmi problémánk nem volt. Sőt!!!
Így van. Nekem is megér ennyit, pláne ha azt vesszük egy ital, vagy egy kávé milyen elenyésző a túra egészének költségéhez képest.
Ha úgy tetszik ezzel támogatom a kéktúra egyik ikonikus helyét hogy az utánam jövők is nyitva, turistaházként üzemelve találhassák.
Éppen ez a gond hogy kevesen gondolják ezt át. Néha igaznak érzem amit az egyik bükki szállásadó mondott hogy "a bakancsosokkal az a baj hogy mindent ingyen akarnak, de azonnal"
Egyre többször érzem úgy hogy igaza van, és ezért is van az hogy szinte nincsen már turistaházunk, ami van azt sem a túrázók tartják el.
És ha úgy tetszik, igen így van: ez a saját telke és háza, legyen az akár az Ágasvári turistaház. A kéktúra régi keleti végpontja a tökéletes példa arra hogy mi történik ha nem tudjuk fenntartani. Lászlótanya. Ha valami kultikus épület volt a kéken, akkor ez az.
Mikor magántulajdon lett akkor még egy ideig beengedték a túrázókat, majd miután páran még viselkedni sem tudtak végleg kizártak minket onnan.
Lehet hogy az a pár mondjuk ezerből 3-4 embert jelentett, de pont elég volt ahhoz hogy azt mondják, na jól van gyerekek, akkor séta van, lehet másfelé túrázni.
Én ezt értem, de ez nem egy sima lakóház és telek és bolt. Tisztelem és irigylem is kicsit a 20 évvel ezelőtti döntését. Különleges "állás" és mindenki tudja hogy ebből nem lehet aranybánya.
Többször voltam ott az elmúlt években, valszeg mindig hétvégéken, sosem tapasztaltam semmi rosszat. Még a kutya is bejöhetett a büfébe, amikor velünk volt.
Saját lakóházáról és saját telkéről beszélünk! Ott él a családjával, kisgyermekeivel és nyilván nem örül ha a magánterületét zaklatják, ez az otthona. Ahogy nem dörömbölünk egy bezárt bolt ajtaján, hogy igenis nyissák ki úgy Ágasváron sem lehet ezt megtenni.
Persze a felhígulásnak ez is az egyik jele. Nekem is megér annyit egy pecsét, hogy fogyasszak is hozzá egy kicsit, ezt mindenki maga döntheti el, csak hozzáállás kérdése. Sok módja van a természetjárás támogatásának és mindezek ellenére van akinek egyik sem felel meg, na ők azok akik sajnos sokat ártanak a 'mozgalomnak', ha nem is szándékosan, csupán tudatlanságból.
Mondjuk pozitívan?:)Te melyik pénztárost kedveled jobban:aki mosolyog vagy aki bunkózik?Főleg úgy,hogy ez neki a saját vállalkozása és nem most kezdte...
Ha agyonvernének sem tudnám megmondani,hogy amikor ott jártunk,akkor hol pecsételtünk.Mondjuk az nem ma volt,hanem 2007-ben.De gondolom,hogy ha neki nyűg,akkor mondhatja azt a szövetségnek,hogy tovább nem engedélyezi a pecsétet.
Gizivel egyetértek,de én ezt falvakban lévő kisboltokban szoktam csinálni.
Egyet nem értek:miért kell a gyalogos turizmust is a fizetőképes oldaláról nézni?Az a baj,hogy erre már külön üzletág épült és ez fogja elvenni az egész Kéknek a varázsát is.Vagy akkor mindenkinek legyen lelkiismeret furdalása,aki sátrazik,nem pedig egy turistaházban vesz ki egy szobát?
A videót is végignéztem amit linkeltél és ott is felmerült bennem az, hogy ha valaki valamibe belefáradt akkor adja át és ne csinálja. Nyilván bosszantó tünetei is lehetnek az általad felhígulásnak nevezett folyamatnak, de fura lenne ha bevételnövekedés nem párosulna a létszámnövekedés mellé.
Ez a vadász-vonal elég riasztó, többször is írod. Viszont nem értem az összefüggést a hétközi zárással.
Mégis, rossz tapasztalatok után hogyan álljon hozzá a következő vendéghez?
Nem, egyáltalán nem kötelező bemenni pecsételni, a kerítés előtti tábla oszlopán lévő bélyegzővel is lehet nyomni a füzetbe, majd utána ki lehet kerülni a házat. Majd meglátod ha egyszer arra jársz.
Persze odabent is van bélyegző, jó 60-70 éve. Nem ő kérte. Mióta kéktúra van az ott volt.
Az nem az én dolgom hogy ki hol mennyit fogyaszt. Nem is érdekel, én fogyasztok, és tökéletesen egyetértek Gizi véleményével!
Egy biztos. Az (olykor itt is) agyonajnározott bezzegosztrákoknál és bezzegszlovákoknál nem a "semmitsemfogyasztok" felfogás vezetett oda hogy szépen működnek a bakancsos turizmussal kapcsolatos infrastrukturális létesítményeik, melyeket olyan nagy előszeretettel szoktunk itt példának felhozni.
Nálunk meg van ami van, ezzel a felfogással. Mi is kellünk hozzá hogy itthon ne működjenek a turistaházaink. Egyébként sajnos a még meglévő pár darab ilyen hegyi turistaházunkat SEM a bakancsosok tartják el, hanem bizony a sokszor lenézett autós turisták! Ágasvárt, Fehérkőlápát biztosan. Nagyhideg-hegyet nem tudom.
Na, de majd jönnek a vadászok, akik bizony nem szívbajosak, fogyasztanak rendesen, és lesz majd ezekből is vadászház. Magunknak is köszönhetjük majd.
És bizony ez a felfogás (is) vezet oda hogy ma idehaza a bakancsosokat a sor leghátuljára sorolják a fizetőképes keresleti listán. Anno ezt nekem egy MTSz-ben is tevékenykedő úr is elmondta, hogy a bakancsos turistáról ez a véleménye a szakmának.
Semmi sem fekete vagy fehér, és minden összefügg mindennel.
Én mindenhol vettem vagy egy pohár kólát, vagy egy csokit, mert úgy gondolom, hogy a pénznek mozognia kell, pont az a baj, hogy 1% ül egy rakás pénzen, ami miatt 99% nem tud mozdulni sem. És mert ha én kapok valamit, akkor adjam is vissza. Nekem csak 150-300HUF, neki meg bevétel. Ezért sem vittem a vége felé és most már sehova kaját, hanem helyben szerzem be, mert aki ott él, annak odaadom, hogy tudjon működni, megélni.
Én sem fogok fogyasztani sehol, azért mert ez az elvárás. Bárhová bementem és normálisan jeleztem, hogy pecsételnék, akkor adták is (akkor még az a rendszer volt), megköszöntem és ennyi. Mátraverebélyen és Hollóházán ittam egy-egy üveg sört saját elhatározásból. Ezen nem is fogok változtatni.
Értem én,hogy mit írsz,de nem mindenben értek egyet.Először is milyen az már,hogy valaki a rossz tapasztalatai miatt így áll hozzá a potenciális vendégeihez?A stílus maga az ember és ha ilyen marad a stílusa,akkor annak hamar híre megy(vagy már ment is).Másrészt meg gondolom,hogy ő engedélyezte a pecsét elhelyezését,hogy így esetleg a forgalma is nőhessen.Na de nem kötelező a fogyasztás és ezért nem is bunkózhat a turistákkal(persze nekik is udvariasan kell viselkedni).Ha zavarja a turisták hada,akkor szóljon be az MTSZ-be,hogy már nem engedi a pecsét ottlétét.
Hidd el, hogy koromból, nememből és természetemből adódóan nem keresem, inkább kerülöm a konfliktusokat. Talán pont ezért – mert nő vagyok, mert elmúltam 60 éves és mert nem vagyok visszakiabálós típus – engedte meg magának a gazda ezt a hangnemet.
Régebben ugyan már előfordult, hogy a legkisebbet- még motoron - küldte elém, aki messziről kiabálta, hogy NEM VAGYUNK NYITVA, NEM VAGYUNK NYITVA!! Azt sem tudom elfelejteni, de ez az utolsó találkozás mindenen túl tett.
Talán pont azért esik annyira rosszul, mert a túrázásaim, most már inkább csak nagy sétáim (16-17 km fölé már nem szívesen megyek) során mindig kedves túratársakkal és helyi lakosokkal találkoztam. Még a kisebbségnél is én inkább a segítőkészséget tapasztaltam.
Köszönöm a biztató soraidat. A Mátrában havonta előfordulok és ha halványul az emlék talán benézek, de nem gondolom, hogy a kávénak olyan íze lesz, mint korábban volt.
Mai infó szerint van még plakett bőséggel, úgyhogy csak tessék csak tessék!
Lehet menni és csinálni! :-)
Az út végig járható, 1-2-3-4 helyen az eredeti nyomvonal helyett picivel arrébb kell menni, de minden megoldható. Felmértem mindent, majd megpróbálom hamarosan feltenni a térképre is
A kutyás helyen is kerestem kerülőt, van (ráadásul még szép is!), de végül nem bírtam a kíváncsiságommal és alulról nekiindultam a kutyáknak is. Méla undorral végignézték (50 méterről) ahogy elgyaloglok előttük, majd ugyanott persze vissza is kellett jönnöm :-)
Bakancsra fel, még virágzik az akác, meg minden, ezúttal nagyon szép két napom volt! (nem lett szocio-depresszióm)
Majdnem egy hónap telt el, mire újra nyeregbe tudtam szállni, hogy folytassam a még áprilisban megkezdett Dunazug 300 kerékpáros túramozgalom teljesítését. Eddig Budapestről indulva, Szentendre és Visegrád érintésével jutottam el a hegyek között Esztergomba, most innen folytattam az utat, a cél a kiírás szerint mintegy 93,8 km távolságra lévő Tata volt a Gerecse dombjain keresztül.
Most is korán indultam otthonról, fél öt felé már nyeregbe is pattantam, hogy a szokásos úton, a Tétényi-fennsíkról legurulva a Budafoki út – Petőfi híd – Nagykörút útvonalon elguruljak a Nyugati pályaudvarig. A jegyet megvéve körbetoltam a bringát a váróteremben, hogy aztán a legszélső vágányon várakozó és 5:50-kor induló Flirttel negyed nyolcra már Esztergomba érkezzek. Most nem sokat molyoltam a készülődéssel, hiszen terveim szerint a tatai nézelődés végén még el akartam érni a 16:27-kor Kelenföldre induló személyt.
Pár perc alatt összekapva magam kitoltam a drótszamarat a vasútállomás előtti térre, ahol aztán rögtön tankcsapdányi gödrök között találtam magam. Teljesen felújítják a terecskét és a hozzá csatlakozó Baross Gábor utcát, szemre teljesen felbontották nem csak az aszfaltburkolatot, de az út alapozásáig mindent eltávolítottak. Járdázva tekertem ki a Kiss János altábornagy útra, ahol a kiírás szerint el kellett hagynom a várost. A párás, de hideg reggel miatt ködfoltokon átvágva értem el Esztergom déli határát, itt egy épülő körforgalom dombján egy pillanatra megállva körbepillantottam. Észak felé a városban a köd már alacsony rétegfelhőként felemelkedett, de a közeli Suzuki gyár még szégyenlősen ködfelhőbe burkolódott.
Az esztergomi állomás már fel van újítva, most az előtte lévő buszvégállomás terecskéjét hozzák rendbe
Kezd felszállni a köd a városról
A Suzuki gyár még ködfelhőbe burkolódzik
Kereszteztem a vasutat, aztán a következő körforgalomban balra tértem, a Dorogot elkerülő 117-es útra és belevágtam az első, még meglehetősen enyhe kaptatóba. Feltekertem a tükörsima és a kora reggel miatt még kisforgalmú aszfaltcsíkon a Kesztölci elágazásig, itt aztán a falu felé vettem az irányt, hogy kitérőt tehessek Klastrompusztára. A házakat elérve ráfordultam a Kesztölc főutcájára, az Esztergomi útra, végighullámvasutaztam rajta a hosszú falun, pár pillanatra a kék sáv jelzések is feltűntek az útszéli villanyoszlopokon, aztán a települést magam mögött hagyva a Klastrompusztára vezető keskeny, kopott aszfaltcsíkon indultam tovább az itt újra visszatérő kék jelzésekkel együtt.
A kátyús, gidres-gödrös utacska egyre inkább belelendült az emelkedésbe, hogy aztán a még zárva lévő Tölgyfa kocsmát elérve olyan meredekre váltson, hogy leszállva a gépről inkább feltoltam azt az útelágazásig. Egész jó időt futottam, fél kilencre már le is málháztam a pálos kolostor romjai mellett lévő kéktúra pecsételőpont padjánál. A hűvös reggel ellenére teljesen leizzadtam a párás levegőben, ekkor már sejtettem, hogy ez a mai nap nem lesz egy könnyű gurulás!
Kiábrándító sitthalom a rompark mellett a kéktúra pecsételőhelynél
Egy képen minden: romok, volt turistaház, Klastrom-szirtek
Kicsit körbesétáltam a romkertben, fényképeztem egy párat, pecsételtem az igazolófüzetembe a kéktúrás stemplivel, aztán letelepedtem néhány percre kifújni magam a romkertből kihordott és kiábrándítóan hatalmas törmelékhalom melletti pihenőpadra. Megnéztem a GPS-en és a szinte vadiúj kerékpár computeren, mennyit is tekertem idáig, ekkor vettem észre, hogy a GPS-ben lévő elemek már kimerülőfélben vannak! Elővettem a hátizsák oldalzsebéből a reggel eltett vadiúj tartalékot, de beletéve azt a kütyübe, az be se volt hajlandó vele kapcsolódni! Megnéztem az elemek polaritását, hátha eltévesztettem, kicsit megbizgettem az érintkezőket is, de továbbra sem volt se kép, se hang. Visszatettem hát a régi elemeket a kütyübe, de visszafelé mindenképpen meg kellett állnom Kesztölcön egy boltnál, hogy pótolhassam azokat!
Visszafelé kissé könnyebb volt az út a hosszú lejtőn, most csak a kátyúkat kellett kerülgetnem, ez aztán maximálta a sebességet is, a fékeket keményen markolva értem el újra Kesztölcöt. Szerencsére a központban lévő jól felszerelt szupermarketban pótolni tudtam a ceruzaelemeket, amiket azonnal be is operáltam a GPS-be és megnyugodva vettem tudomásul, hogy újra teljesen feltöltött elemet mutat a kijelző! Megittam még egy jéghideg félliteres kólát, amit szintén a boltban vásároltam, aztán újra felpattantam a drótszamárra, mert már alaposan eljárt az idő! Visszagurultam a 117-es útra, ezen aztán eltekertem egészen a 10-es útig.
Egy cseppet sem veszélytelen szakasz kezdődött itt, hiszen az út szélén kellett eltekernem Leányváron keresztül a Pilisjászfalu szélén lévő útelágazásig, ahol aztán Tinnye felé fordulhattam. Nagy volt az úton a forgalom, de jól ki volt építve az út széle is, ezért aztán a surranópályán gyorsan abszolváltam ezt az öt és fél kilométert, végül az autósorokat magam mögött hagyva rátérhettem a jóval kisebb forgalmú 102-es számú útra. Tulajdonképpen itt hagytam magam mögött a Pilist és a Visegrádi-hegységet, ahol az elmúlt két túranapon tekertem és értem be a Gerecse dombjai között. Mindenesetre a Gerecse beköszöntője eléggé keményre sikerült, mert a dombok közé felkapaszkodó úton szerintem voltak 10% feletti részek is, az emelkedő derekán pár percre le is szálltam a nyeregből, hogy kifújhassam magam!
Tinnyét már a gerinc másik oldalának lejtőjén értem el pontosan tíz órakor, begurultam egészen a központig, aztán röviden rátértem a Piliscsabára vezető 133-as útra, vagyis a Kossuth Lajos utcára, de itt már erősen figyeltem a jobb oldali házakat. Meg is lett a Kossuth ház, és az előtte álló emlékoszlop pár pillanat alatt. Ebben a szépen felújított házban lakott Kossuth Lajos 1843 és 1846 között. Az igazolófüzet szerint Tinnye kombinált igazolópont, egyrészt le kellett írnom az emlékoszlop szövegét, másrészt fel kellett hajtanom valahol egy stemplit is! A szöveg gyorsan meglett, visszafelé pedig megálltam a Kossuth utca sarkán lévő kocsmánál, alkoholmentes sör híján vettem itt is egy jéghideg féllityis kólát és elkértem volna a céges bélyegzőt is, de pultos hölgy szerint az most éppen a szemben lévő dohányboltban leledzett! Azt hittem először, hogy csak le akar rázni, de ott tényleg megkaptam az igazoló bélyegzést! Megittam a kocsma előtti árnyas kerthelységben a kólámat, aztán továbbindultam.
Tinnye - Kossuth ház, előtte az emlékoszloppal
Az Únyi-patak völgyében vezet a jó minőségű aszfaltút
Kőkereszt egy útelágazásban
Egy nagyon kellemes része kezdődött itt a túrának, hiszen Úny, Sárisáp és Annavölgy érintésével végig kellett tekernem az Únyi patak széles völgyén. A jó minőségű, de nagyon kisforgalmú aszfaltút kényelmesen hullámzott végig a tájon, nekem meg volt időm és energiám a tájat figyelni. Egy pillanatra feltűnt a dombok között a Nagy-Gete aszimmetrikus háta, aztán Annavölgyön átvágva vettem észre, hogy az országút pont Hegyes-kő sziklás feje felé tart! A Tokodi pincék melletti útkereszteződéshez közeledve pedig a Kőszikla sziklás homloka tűnt fel, de ez sem a kéktúrát járók nézőpontjából.
És ekkor villámként hasított belém a felismerés: én ebben a kerékpáros túramozgalomban is a kéktúrát keresem! Hiszen már számtalanszor köszöntöttem az utamon a kék jelzéseket régi ismerősökként: Hűvösvölgyben, Pilisszentkereszten, Pilisszentlászlón, Visegrádon, a Pap-réten és még számtalan helyen, ahol kereszteztem az OKT útvonalát! De most is jó érzés volt látni a Nagy-Getét, vagy éppen a Hegyes-kő sziklás ormát! Sőt, szinte már előre tervezem, várom ezeket a találkozásokat! Szerintem ez már beteges! Hiszen pont azért vágtam bele a túrakerékpározásba, hogy ne kéktúrázzak, de úgy látszik, ebből nagyon nehéz lesz kigyógyulni! Meg kell tanulnom kicsit más szemmel nézni a világot, de nem tudom, sikerülni fog-e ez a szemléletváltás!
A Nagy-Gete
A Hegyes-kő
A Kőszikla. Ezek mind ismerősek a kéktúrázó múltamból
Ezen gondolkodva fordultam rá a Tokodi pincék melletti elágazásban a Gerecsén átvágó 1119-es útra, aztán a kaptatóján feltekertem a péliföldszentkereszti út elágazásáig. Rátértem erre a keskenyebb, de jó minőségű aszfaltútra, aztán nemsokára feltűnt előttem a Bajóti Öreg-kő kétpúpú háta, aztán utána nem sokkal a zarándoktemplom tornya is. Kényelmes tekeréssel értem el a templomhoz vezető utacskát, feltoltam rajta a bringát, aztán a kolostorépület melletti murvával vastagon felszórt sétányon végigbaktatva újra nyeregbe pattantam és eltekertem a Szentkútig. Ez is kombinált ellenőrzőpont: le kellett írnom a forrás feletti kerámia szentkép szövegét és stempliznem is kellett a kéktúrás bélyegzővel. A szöveg hamar meglett, aztán a fára szerelt kéktúra stemplihez visszatérve a bélyegzést is elintéztem.
Feltűnt előttem a Bajóti Öreg-kő
Megérkezés Péliföldszentkeresztre
A Szent-kút. A kerámiára írt szöveget természetesen töröltem, mert ez szükséges az igazoláshoz!
Jól álltam idővel, a távnak már több mint a felén túl voltam, de még csak háromnegyed tizenkettő felé járt az idő! Megebédeltem a padnál, ittam a már eléggé megcsappant citromlevemből, aztán egy hosszabb pihenő után csak akkor kezdtem el készülődni, amikor a templomocska harangja pont délre kongatott. A kék jelzéseket követve kapaszkodtam fel a keskeny aszfaltút szívatós emelkedőjén a dombhátra, itt újra feltűnt mellettem az Öreg-kő púpja, aztán a lejtőn lesuhantam Bajótra. Végiggurulva a falun rátértem az utolsó házaknál kezdődő széles, kitűnően aszfaltozott kerékpárútra, ezen aztán tovább ereszkedtem egészen Nyergesújfaluig. Egy dolog akasztott itt csupán ki: a kerékpárút táblákkal jelzetten alá volt rendelve minden becsatlakozó földútnak, tanyakijárónak!
Újra kiértem a 10-es útra, itt sem volt kisebb a forgalom rajta, mint Leányvárnál! Szerencsére itt is volt jól kiépített kerékpárút, örömmel fordultam rá, de ez néhány száz méter után minden táblajelzés nélkül hirtelen véget ért! Tanácstalanul körülnéztem, de csak nem láttam semmilyen folytatást, így aztán kifordultam a főútra. Már éppen felvettem az utazósebességem, amikor megint észrevettem a bal oldalon az újrakezdődő kerékpárutat. Volt benne egy kis folytonossági hiány! De itt már nem tértem vissza rá, mert a kerékpáratlaszom szerint úgyis véget ér majd a szomszédos Lábatlanban! Az út is elég széles volt, még a szélén sem volt töredezett, jól lehetett tekerni rajta. Az útszéli Vaddisznó Söröző cégére azonban megállított. Beparkoltam a járgánnyal a kerékpártárolóba, aztán beléptem a kocsmába.
Kora délutánra egyre fülledtebb lett a levegő, jól esett az ivó hűvöse, de sajnos nekik sem volt alkoholmentes sörük, be kellett érnem itt is a jéghideg kólával. Kicsit még beszélgettem a törzsközönséggel, kérdésükre elmondtam, honnan jövök, és merre megyek tovább, ők pedig elmesélték, hogy Dunaszentmiklós felé vezető keskeny országutat tavaly leaszfaltozták, eltüntetve a kátyúk egész légióját. Ennek örültem, mert a gugli szerint valami csapnivaló volt az út állapota, amikor az útvonalbejáró kocsi végigment rajta, aztán háromnegyed egy felé innen is továbbindultam.
Bajóti részlet
Duna-parti panoráma 1.
Duna-parti panoráma 2.
Végigtekerve a 10-es út hosszú, Dunát kísérő szakaszán csak kétszer álltam meg egy-egy panoráma kedvéért, aztán hamarosan, még Neszmély előtt elértem a Dunaszentmiklósra vezető út kezdetét. A minőségét illetően tényleg nem voltak problémák, csak a meredekségével! A középső szakasza 10% körüli lehetett, itt végül nem az erőm fogyott el, hanem a levegőm! A párás meleg is kiszívott eléggé sokat belőlem, végül az emelkedő derekán feladtam, leszálltam a nyeregből és toltam felfelé a kétkerekűm! Ami nem is volt baj, hiszen így a szerpentinkanyarokban és a tetőn körül tudtam pillantani, ami elmaradt volna, ha a szemembe folyó sós izzadtságtól félig vakon, lihegve tekertem volna a pedálokat!
Kilátás a szerpentinről a Dunára 1.
Kilátás a szerpentinről a Dunára 2.
Ezek meg már a gerecsei dombok ugyanonnan fényképezve
Ugyanis a kilátás pazar volt visszatekintve a Duna széles völgyére! Ez tényleg kihagyhatatlan látnivaló! Végül nyeregbe pattantam és egy már megszelidült kaptatón értem fel a tetőre, a Hilltop borászathoz és borkóstolóhoz. Kicsit még billegett az út a dombtetők között, aztán begurultam rajta Dunaszentmiklósra. Itt is kellett pecsételéssel igazolnom, szerencsére a Zöld Akác vendéglőt nyitva találtam a központban, a templom mellett. Itt aztán kaptam céges pecsételést és alkoholmentes Heinekent is. Igaz, csak 0,33-as volt, de megittam belőle kettőt, hogy a kiszáradást elkerüljem és kipihentem ezt az utolsó, nagyon meredek kaptatót is. Kicsit még elüldögéltem a vendéglő hűvösében, aztán háromnegyed kettő felé továbbindultam a már közeli Tatára.
Dunaszentmiklós - A Zöld Akác vendéglő
Dunaszentmiklós - Római katolikus templom
Kilátás a dombhát pereméről Tatára
A faluvégen értem el a dombhát peremét, innen aztán páratlan kilátás nyílt még ebben a párás hőségben is az alattam, a síkon fekvő városra. Készítettem egy panorámaképet a tájról, aztán nyeregbe szállva lezúdultam a kitűnően aszfaltozott úton a dombhátról. Szomódon megállás nélkül gurultam át, a falu végén rátérve itt is a kitűnően megépített kerékpárútra. Ezen kerekeztem át Tatára, de itt a vasútállomás mellett a kerékpárút elvált a felüljáró felé forduló országútról és bevezetett családi házak közé.
Itt aztán egy rémálom kezdődött, mert véget ért a kerékpárút, és bár időnként ki volt téve egy-egy, a centrumot jelző nyíl alakú tábla, de alapjában véve arra mehettem, amerre akartam. Ebben csak az egyirányú utcák szövevénye gátolt, amit valami elképesztő logika szerint hoztak létre: az ember teker egy nyílegyenes utcán, aztán egyszer csak előtte virítanak a piros behajtani tilos táblák! Ilyenkor nem volt mit tenni, megérzés szerint lehetett balra vagy jobbra fordulni. Azért csak kereszteztem a vasutat egy sorompós átjáróban, és kis kevergés után elértem a központot is.
A várhoz érkezve pecsételtettem a TKM bélyegzővel a vármúzeumban, méghozzá kétszer is, mert ez egy szakaszhatár a túrámon, aztán kicsit még lézengtem a tóparton, de már nem sok kedvem volt nézelődni: a párás hőség és a megtett táv elvette ettől a kedvem, végül jobb ötlet híján visszatekertem az állomásra. A jegyem megvéve és a kerékpárt átcígölve a felüljárón letelepedtem a peron egyik padjára és élveztem a lassan beboruló ég alatt feltámadó szelet. Hosszan bámultam egy fekete zivatarfelhőt, ami szemre pont Dunaszentmiklós felett húzhatott el, aztán pár perc késéssel megjött a Flirt, amivel fél hat felé értem fel Kelenföldre.
Tata - A Vár
Kilátás az Öreg-tóra
A túra végpontja a tatai vasútállomás volt
Zivatarfelhő Dunaszentmiklós irányában. Ezt éppen elkerültem.
A vonatról leszállva pont szakadt az eső, próbáltam az aluljáróban kibekkelni a zivatar végét, aztán telómat elővéve a met.hu radarképén láttam, ez éppen Közép-Buda felett dekkol és nem mozdul semerre sem! Akkor pedig hegyibe! Még zuhogó esőben pattantam fel a nyeregbe, de alig tíz perc alatt kiértem a felhő alól, és már napsütésben értem fel a 70-es úton a fennsíkra. Hat óra felé léptem be a lakásunkba. A túra hossza az esztergomi vasútállomás és a tatai vasútállomás között a GPS és a kerékpárcomputer is szerint 96 km volt.
Szokás szerint most is közzé teszem a túra trekkjét:
A helyzet pár éve ugyanaz amit leírsz, ugyanakkor évek óta nem is nagyon változik. Nagyrészt készen van a kerítés, de még most is simán be lehet menni. Ebből élnek, nem is hiszem hogy cél a ház teljes szeparálása. Tulajdonképpen egyetértek veled, hogy fel vagy háborodva, mert akadnak esetek mikor bizony bele lehet szaladni egy kis afférba Ágasváron, olvastam már mástól is ilyet. Annak ellenére mondom ezt hogy mostanában jártam ott egy párszor, és bár nem vagyok konfliktuskerülő típus, nekem mégsem sikerült konfrontálódnom, persze nem is ezért mentem, sőt.... Megértem a helyzetüket, kellő tisztelettel köszöntem be mindig, ittam kávét, ettem valamit, és soha nem is volt gond. (tavaly év végén összesen háromszor voltam fent, mindig tele voltak vendégekkel, szerencsére)
A lényeg a következő: A Juhász család évtizedek óta ott él, ebből él, próbálja normálisan csinálni, de sajnos vannak akiknek ez szúrja a szemét. Talán mert jó helyen van a ház, és másra, másnak is jó lenne? Ki tudja, de a szélmalomharc fel tudja őrölni az ember idegeit, ez biztos. Erről a vonalról ennyi elég is.
A másik, hogy bizony mostanában a kéktúrázók (és a teljesítménytúrázók!) felhígulásával bőséggel akadtak kellemetlen tapasztalataik az Ágasváriaknak is, és itt jön ki az hogy hiába normális 10-ből 9 turista az az egy megbélyegzi az összes többit is a viselkedésével. Konkrétan meséltek is olyan teljesítménytúrázóról aki rendkívül bunkó volt, de akadt már ilyen kékező is, afféle "hunapecsét" típus. Gondolj bele, ha összeakadsz pár ilyen "furulyával" akkor onnantól kezdve te is gyanakodva méregeted a többieket is.
Amit még fontosnak tartok, hogy ha már arra járunk, menjünk be a büfébe, és legalább egy kávét igyunk már meg. Nem a legolcsóbb, de közel 700 méteren egy turistaházban miért is lenne olcsó? Mert az ugye olyan természetes hogy Ágasvár ott van ahol van 80 éve, de azt hajlamosak vagyunk elfelejteni hogy ők ott bizony abból próbálnak megélni hogy aki arra jár az eszik, iszik valamit, vagy éppen ott is alszik! Sajnos van olyan aki ezt is úgy kezeli hogy "nanehogymáfogyasszakmerénvagyokajaniideapecsétet" Na, ez nem a jó megközelítés, mert szerintem egy kávéval, egy rántotta elfogyasztásával, vagy csak egy csoki vásárlással azért hozzájárulhat mindenki ahhoz hogy ez a szinte már egyedülálló turistaház továbbra is fennmaradjon. Vagy különben legközelebb lehetséges hogy már vadászházként köszön majd vissza ránk, jóval magasabb és erősebb kerítés mögül...
Ha megpróbáljuk egymást megérteni akkor könnyebb lesz nekik is és nekünk is. Remélem tudtam árnyalni a képet.
"Csak az haragszik aki nem kérdez" Te kérdeztél, remélem már nem haragszol annyira. Menj fel még egyszer!:-)
